2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


Csőre töltve Orbán csodafegyvere!

Kezdődhet a néphülyítés

2016. november 21. - Városi Kurir

nephulyites_11.jpg

Orbániában elkezdődött a ráhangolás a 2018-as választásra, és hogyan másként, mint eufórikus állapotot előidéző - legalábbis az elvakult fidesznyikokban - „mondások” sorával. Manapság már nem működik a „rezsicsökkentés”-szlogen, hiszen világszerte olcsóbb az energia, mint amennyivel szeretett pártunk és kormányunk kegyesen nekünk azt élete kockáztatásával leengedte. Migráncs sem téved még csak véletlenségből sem erre, a lenézett, büdös hajléktalanozás sem hozta meg a kellő hatást, talán mert a befogadásra kiszemelt réteg attól való félelmében, hogy neki is állhat a zászló, nem ugrott neki a gyűlölet tárgyául odavetett védteleneknek.

Így tovább kellett járatni a fogaskerekeket, mert a társadalmi feszültség azt kell, mint egy falat kenyér! És nem hiába volt a sok kattogás. Megvan! Hatásos, mindenki – pártállástól függetlenül - örülhet neki, és ha nem sikerül megvalósítani, akkor sem hullik vissza a kedves vezető fejére, hiszen ő mindent megpróbált.

Az elkövetkező másfél év a béremelés ígéretének bűvkörében telik majd! Megelőzve a rögtön felhorkanókat, hogy nekem semmi nem jó, természetesen én is látom, tudom, érzem, hogy óriási a szükség a nagyobb jövedelemre, és szép is lenne, ha valaki – bárki – csettintene egyet az ujjával és összeütné néhányszor a cipője sarkán, és láss csudát! – máris minden rendben lehetne. Csak hát ez nem a mesevilág, - ámbár kétségtelen, hogy néha úgy érezzük, hogy egy elfajzott, gonosz Óz országában élünk - hanem 2016 Magyarországa.

nephulyites_33.jpg

A fidesz "fekete-zsenialitása" éppen az ilyen kívánatos ígérek megtalálásában, majd kifordításában rejlik, mert aki veszi a bátorságot, és felemlíti, hogy van ezzel az ötlettel egy pici probléma: például, hogy nem egyszemélyi miniszterelnöki kompetencia "bemondásra" meghatározni a bérek alakulását a magánvállalkozók és alkalmazottaik aspektusában, az rögtön ellenség,népnyúzó,hazaáruló lesz. 

Ha Orbán tartja magát régi jó szokásához, akkor nem is kell mélyebben belemennie a részletekbe, hiszen senki nem fogja firtatni a lépésről lépésre kidolgozott stratégiát ennek a gigantikus tervnek létrehozásához. Elég lesz a szokásos plakátkampány, esetleg egy magvas gondolatokkal teletűzdelt népszavazás, például, hogy

„akarja-e, hogy hat év alatt 50%-al több legyen a fizetése? Szavazzon a Fideszre!”

és a "kormányzás helyett parasztvakítás"- projekt tovább folytatódhat még négy (nyolc, tizenkét) évig.

Minden ágazat dolgozóinak beígérik, hogy meglesz az az 50%, csak hát érthető módon ez nem megy egyik napról a másikra, tehát elhúzzák 4-6-8 évre. 2018-ban, amikor a hívők támogatására szüksége van az Orbán-csapatnak, még nem lesz érzékelhető szinte semmi, vagy csak minimális konkrétum, ami viszont jelzi "a szép jövőt", de no para! - az igazmondó megígérte, akkor az úgy is lesz! Hátráltatni csak a balliberális-Sorosos-Európai Uniós csőcselék tudja, úgyhogy egy feladat van, ellehetetleníteni, lejáratni mindet!

nephulyites44.jpg

Aki pedig veszi a bátorságot, és mindennek dacára belekérdez, abból pár hét alatt bebizonyosodik, hogy meleg, vagy csalja a feleségét-férjét, esetleg nagyképű milliárdos, aki tesz a népre, mert a mocsok, amiben fideszék kéjes arccal könyékig turkálnak, szinte kimeríthetetlen.

Minél hosszabbra tudják húzni a kampányidőszakot – mondjuk tegnaptól – annál könnyebben lehet ezzel a blöffel elfedni a manapság elég tarajos és habos hullámokat vető botránysorozatot, amibe egy nálunk boldogabb és valódi demokráciában már egyenként is nagyon régen bele kellett volna buknia a regnáló rezsimnek.

nephulyites_22.jpg

Harcra készen melegítik a klaviatúrát a szolga-média újságírónak csúfoltjai, és amikor eldördül a startpisztoly, már folyik is megállíthatatlanul mindenhonnan a megrendelt tartalom-sár. Biztosan lesznek „meghatározó személyiségek”, és a nép egyszerű gyermekei közül is sokan, akik vállalják majd a nyilvánosságot és dicshimnuszokat zengenek a hős vezérről, aki éjt nappallá téve robotol értünk.

Tényleg ennyire egyszerű-agyúak vagyunk? Hányszor lehet még ugyanazt a sémát használva kihasználni, megalázni, lenézni ezt a népet, amely annyira büszke a múltban vélt vagy valós tetteire, értékeire, hagyományaira? Lehet, hogy pont ez az ok, a hagyománytisztelet?

Mátrai Anna

Ellenzék, alias Fidesz?

Egy a tábor, egy a zászló, egy a kotta?

kerdojel.jpg

Nem tévedés, ami az ezelőtti, többhónapos, világnézetünk alakítását és a megfelelő fokú gyűlölet felkeltését célozta, az nem kampány volt, csak úgy, kedvfokozás okán történő tá-jé-koz-ta-tás céljából esett meg velünk. Most viszont már beindult a hivatalos kampányidőszak a semmit-eldöntő népszavazás népszerűsítése érdekében és én várom, hogy megjelenjenek a plakáthelyeken, az arra feliratkozott médiákban a demokratikus oldal közérdekű hirdetései. Eddig hiába!

Namármost két eset – ja, nem, három, de a harmadikat még gondolatkísérletként is borzasztó számba venni – lehetséges. Az egyik az, hogy a már hetekkel ezelőtt, gondosan elkészített, a kampány indításának időpontjára átadott közérdekűeket a megfelelő írott, elektronikus, tv-hegyek, rádiók – valamilyen szervilis okból kifolyólag nem adják le. Ebben az esetben attól kellene zengjen a felháborodott közélet, hogy „Csalók vagytok! Csalók vagytok Csalók vagytok!” Ilyenről még – pedig aránylag naprakész hírfogyasztónak tartom magam – nem hallottam-olvastam.

És el is érkeztünk a második variánshoz: miszerint az ellenzéki demokratikus oldal „agymenői” nem is készítették el egymondatosaikat. Ebben az esetben nem hivatkozható az, hogy szegények, mint az a bizonyos kisegér, mert nem csenget a kincstár. Egy bárki számítógépén elkészíthető plakátterv – amiből a pártoktól függetlenül, a közösségi portálokon már ma is számtalan kering - nem pénzkérdés, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a semmiből gazdálkodó Kétfarkú Kutya Párt néhány kiváló köztéri megjelenése. Ennek a variánsnak egy alfejezete lehet, hogy nincs mondanivaló, amit el lehetne juttatni a hon polgárainak. Ebben az esetben – amire gondolni sem akarok – a jelenleg placcon lévő, magukat ellenzékinek és demokratáknak viccelő pártok és képződmények sajnos méltatlanok a fenti jelzőkre, de meggyőzhető vagyok. Rajta!!!!!

Az a bizonyos harmadik eset, aminek lehetősége még az első kettőnél is jóval nagyobb elkeseredéssel tölt el: a poszt-kádári egypártrendszer 2016-os formája, amiben valóban csak egy párt létezik, több néven ugyan, de egy kasszából finanszírozva. Mindez érthetővé tenné, hogy miért tehetetlenkedik az ellenzék színeiben tetszelgő minden kicsi és még kisebb párt, és miért játszanak teljes egységben – mintha évekig gyakorolták volna - a regnáló hatalom kottájából?

A Fidesz éceszgéberei – nem gondolom, hogy mindezt Orbán főzte volna ki az egész országot behálózó lakásai, nyaralói, kúriái, uradalmai konyhájának egyikében – kitalálták az alapot, számítva a jó öreg irigységre, kapzsiságra, ostobaságra, függőségi viszony jól tűrésére, gyűlöletre, szervilizmusra, és a többit ránk bízták. És mi tesszük a dolgunkat, jelen esetben gondolkodás nélkül gyűlölünk, most éppen a migránsokat.

Remélem, nincs igazam, és egyszer csak arra kapcsolom be a tévét, hogy egy hang nem kérdez: tudtad? - hanem felszólít: NÉZZ KÖRÜL!!!!

Mátrai Anna

süti beállítások módosítása