Az aljas kampányt az Origó névre hallgató pártszócsővé degradálódott interneten terjedő valami indította. Az origós Lenin-, pardon Orbán-fiúk, és verőemberek nem elégedett meg irományukban azzal, hogy Hajnal életében kutakodva előássanak ezt-azt, nem érezhették elég ütősnek, amit találtak, ezért kreáltak néhány elég szaftosnak ítéltet, ami már - legalábbis szerintük - olyan negatív színben tünteti fel a lejáratandót, amitől az elvakult hívő azonnal hátra hőköl. Tovább is van, mondjam még?  Az keretlegények odáig is elmerészkedtek, hogy a célszemély családjának múltját is - természetesen orbáni olvasatban - a „nagyérdemű” elé tárták.

Először a nemzeti irigységre apellálva már az „írás” címében is a "dúsgazdag" jelzővel igyekszik bemutatni az újdonsült politikust és persze az egész famíliáját. Hogy van az, hogy utálni kell Hajnalt, mert „dúsgazdag”, de imádni érdemes Orbánt, Rogánt, Szíjjártót, Lázárt, Vajnát, Mészárost, és a többi famulust, azokat, akik belőlünk lettek azzá? Csak én érzek itt disszonanciát?

A fizikus papáról „kiderítették”, hogy Németországban tanított – Mária, ne hagyj el! – meg, hogy az MTA-nál dolgozik, –  ne ba..!,ez egy tanult ember,félelmetes! – és, hogy „több helyen beszélt a teremtéstörténetről fizikusszemmel” – fizikusként fizikusszemmel? – micsoda impertinencia! – majd a végén a leggaládabb tette következik: a facebookon 444-es cikket osztott meg. Íme korunk új Josziv Visszarionovics Dzsugasvilije, népszerűbb nevén Sztálinja.

Gondolom, mindezen súlyos bűnökhöz képest az, hogy a miniszterelnök édesapja – a kiszivárgott értesülések alapján – jó alattvalóként volt MSZMP tag, és miután tehette, a köztől elsíbolt pénzen vált - emlékezzünk csak a 1993 májusában nyilvánosságra került  MDF-FIDESZ székházbotrányra -- kőbányatulajjá, aminek köszönhetően mára milliárdos vállalkozóvá „cseperedett”, és akinek a főbűne, hogy mindezt megelőzően addig vert és alázott meg egy gyereket, – nevezetesen a fiát, aki erről a Fekete Doboz interjújában beszámolt – míg az lett belőle, aki..

Visszatérve a hátán célkereszttel járkáló Hajnal-család tagjaihoz: a szennyirat természetesen foglalkozik az édesanya személyével is, aki szintén tanult ember, pszichológus, és mit ad Isten? – ő is élt és dolgozott Németországban – hiszen oda kötötte őket a férj munkája.

De menjünk tovább a gyalázkodás legújabb-kori magyar útján, azt is „vádpontként” említi a kézi-vezérelt orgánum, hogy hősünk a XIII. kerületben lakik, - ugye, jól tudjuk, kik tengetik ott az életüket!– ahol drága ám a négyzetméter! (A Cinege utcában és a Pasa parkban biztos sokkal jutányosabban lehet vásárolni, sőt az utóbbi olyan modern, hogy a falak a világegyetem példáját követve tágulni is képesek!) Kiderült, hogy Hajnal Miklós gyerekkora óta ott koptatja az aszfaltot, oda született a szerencsétlen, nem más kerületbe, más városba, vagy éppen másik faluba, így neki „nem kellett rácsodálkoznia a 4-6-os villamosra”, - nem úgy, mint a Pestre került koleszos szobatársaknak anno - mert megszokta a látványt. 

Azt is napvilágra hozta a lap Hajnalról, hogy  nem egyszerűen csak tanult fiatal, nem, Ő járt külföldi egyetemre is, így beszél nyelveket, gyakornokoskodott más országokban, különféle munkahelyeken, vagyis széles látókörű, gondolkodni képes fiúról van szó. Hát ez nem éppen az Orbán-rezsim kedvenc kreátuma. Itt jegyezném meg, hogy azt miért nem rójuk fel a ma Istenként tisztelt vezérkarának,hogy java részük a mára megutált és kiátkozott Soros pénzén tanultak, és hol? - hát persze, hogy külföldön. Akkor most mi is a baj? Az, hogy neki sikerült a saját- és családja erejéből az, amihez nekik  nagyvonalú segítségre volt szükségük? 

A folyamat és az üzenet egyértelmű: családjával együtt mindenkinek vesznie kell, aki nem Orbán-hívő. Ahhoz gyávák, és már elpuhultak a rendszer urai, hogy vitákban bizonyítsák „rátermettebbségüket” az ország vezetésére, tehát igyekeznek megsemmisíteni - és itt most egy régi-új, 70-es 80-as évekbeli fogalom következik - a "másként gondolkodókat". 

Már átéltünk - nem is egyszer - hasonló éveket, ugye emlékeznek még?

Mátrai Anna

A mostanság dúló influenza, szmog és „beteg unoka nálunk-állomásoztatásával” nehezített időszakban nekem is gondot jelentett eddig az ív aláírása, így szinte azonnal, mint kiderült a legelsők között kértem, jöjjön el hozzám is "begyűjteni".

A kétgyerekes fiatalasszony a megbeszélt időben érkezett. Az ív aláírása után még beszélgettünk erről-arról, többek között azt is megkérdeztem, kinek, melyik szervezetnek, pártnak a „színében” gyűjt.

„ A családoméban”

- érkezett a mosolygós válasz, majd szinte magyarázkodva tette hozzá a rövidke mondathoz, hogy az évek során elege lett abból, hogy csak ül otthon, törölgeti a gyerekek orrát, esetleg rosszkedvűen készül egyetemi vizsgáira. Eközben szinte egész nap csak dühöng azon, ami körülötte történik, este pedig a férjével közösen azon „nyavalyognak”, hogy miért nem mennek el az országból.

„ Amikor elindult a gyűjtés, úgy döntöttem, megnézem, mit tehetek egyedül, minden különösebb szervezés, szervezet nélkül, csupán a civil lét kereti között, rászánom erre az ügyre ezt a hetet.  Letöltöttem a Momentum oldaláról az aláíró ívet, kiírtam a Facebookra, - amit Te is láttál - majd kezdtek szállingózni a kérések, és még mielőtt megkérdeznéd, hány helyre kell mennem: sokra, vagy kevésre, azt mondom, hogy a nagy egészet tekintve csak csepp a tengerben az a kb. harminc aláírás, amit begyűjtök. Azt is állítom viszont, hogy ha mindenki, aki egyetért az üggyel, akár csak két ismerősétől, családtagjától begyűjtene két újabb támogatót, biztos összejönne a népszavazás kiírásához szükséges szignók akár a többszöröse is, de az az érzés is átjárhatná a civil szféra magányosait, hogy: nemcsak sopánkodtam, de tettem is végre valamit.”

Csak késő este jutott eszembe, hogy meg sem kérdeztem, Ő személyesen miért is ellenezi az olimpiarendezést? Kár, így ma is csak a saját érvrendszeremben vagyok biztos, amelynek két, egymásból következő sarokpontja, hogy az öt karikából minimum négyet ellopnának, elpanamáznának, illetve, hogy mindezzel eljátszanák, ellopnák gyerekeink, unokáink még megmaradt, eddig el nem rabolt jövőjét, életét is.

Tévedés ne essék, kevesen szeretnék nálam jobban, hogy Magyarország társadalmilag, gazdaságilag érett legyen az olimpia megrendezésére, hogy vezetőink tudata túlnyúljon saját zsebükön, és csak halkan teszem hozzá, a mi zsebünkre se csak préda gyanánt gondoljanak. Mindezek a feltételek még távol vannak, ezért egyelőre örüljünk minden külföldön, és ne csak az olimpiákon szerzett éremnek, megbecsülésnek, hiszen mostanság, minden kívülről érkezett tisztelet felértékelődik.

Eddig körülbelül 110 ezer aláírást gyűjtöttek.

"Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!!!"

Pálmai Tamás

Miután megjött az ihlet, és kitaláltuk, hogy mi legyen az a valami, amivel örömet csalhatunk szeretteink arcára a fa alatt, indul a terepmunka, azaz a felderítés: hol, milyen árban, milyen minőségben kapható a kiválasztott. Napokat, heteket töltünk el annak felkutatásával, hogy melyik árus ajánlatát fogadjuk el. Igyekszünk körültekintően választani, nehogy rászedjenek valahol, valakik.

Ám, ha egy bazbira ügyében ilyen körültekintőek tudunk lenni, akkor miért nem követjük ezt a jólbevált módszert az ennél ezerszer fontosabb, egész életünket, gyermekeink életét meghatározó kérdésekben is? Ha egy párezer forintos tárgyat nem vagyunk hajlandóak bemondásra beszerezni, abba a boltba pedig a lábunkat sem betenni többé, ahol átvertek, becsaptak, hazudtak nekünk, akkor miért hagyjuk szó nélkül, ha nap, mint nap ezt teszik velünk választott vezető közszolgáink? Miért pont ebben az egy kérdésben nem törődünk a következményekkel, miért nem élünk a szavatossági időn belüli vétónkkal?

Miért fogadjuk sztoikus nyugalommal, néha egy-egy lemondó legyintéssel, ha csak a teljesen leegyszerűsített, hazug üzeneteket zúdítják ránk pár rövid tőmondatban? Ezeken aztán valóban nem kell tovább gondolkodni, de miért éppen a gondolkodás nem hiányzik nekünk?

Miért hisszük el, és miért nem vitatjuk, nézünk utána, ha a már szinte teljesen „nemzetivé” vált média újságjaiban, tévéiben, rádióiban kinyilatkoztat egy Orbán-droid bármit? Miért történhet meg, hogy a szemünkbe hazudva, majd a lebukása után flegmán, lekezelően, nagyképűen odavetett magyarázattal előálló Rogán még nem a munkanélküli segélyért áll sorba, amikkor éppen nem a vádlottak padját koptatja, és egyáltalán, hogy süllyedhettünk oda, hogy elhiszik rólunk soros felkentjeink, hogy bármit  megtehetnek  velük? A magyar néplélek miért érzi úgy, hogy ezt érdemli, ez jó neki, és sohasem akarja visszakapni a gondolkodást, a kétkedést, a választási lehetőségeket, a döntés nagyszerűségét?

Miért  elégszik meg a többség (?) azzal, hogy tájékozódás ürügyén felmegy a közösségi oldalak valamelyikére - javarészt a facebookra, mert az magyar nyelven is elérhető és hát nyelvtudásban sem jeleskedünk - és az ott szembejövő bejegyzéseket - ellenőrizetlen emberek tollából - autentikus hírforrásként elfogadva alkot véleményt a világ, és benne hazánk történéseiről? Sőt, tovább megyek, rögtön mosolygós- vagy felháborodott arccal hozzá is szól, majd továbbítja ismerőseinek, akik – mivel barátjuk írta – rögtön osztják is az akár légből kapott, vagy ami még kártékonyabb, eleve manipulatív szándékkal generált  hírt?  Egyáltalán nem érdekes, a hír forrása, ki tette  közzé, van-e egyáltalán valóságalapja, ellenőrzött információ-e, elég, hogy frappáns, tetszetősen hangzik, és már mehet is tovább a világháló biztosította térbe. Bárki, minden következmény nélkül terjeszthet álhíreket, agyszüleményeket, ha elég rövid, könnyen érthető és velős a megfogalmazás, már osztódik is! Kiszorítva ezzel a legtöbb tényen alapuló, leellenőrzött sajtóorgánum újságíróinak cikkeit.

Az ebben a félelmetes, hogy az alany ezáltal elhiszi, hogy tájékozott, hogy törődik a nemzet, a világ sorsával, és nem csak megingathatatlan véleményt formál, de terjeszti is azt, ezzel a legnagyobb példányszámú elérést biztosítja az alapgondolatból hírt fabrikáló számára. Aki pedig ellenvéleményt fogalmaz meg hozzászólásában, azt egy gombnyomással el lehet tüntetni a palettáról, le lehet tiltani, így gyorsan előáll az a helyzet, hogy mindenkinek azonos a véleménye, vagyis „az én véleményem a helyes!”. Ennek felismerésében, és tökélyre vitt használásában áll a Fidesz megingathatatlannak látszó ereje.

Akik  felfedik ezt a rémesen veszélyes barba-trükköt, és próbálják elmagyarázni a megvuduzott tömegnek, azokra a már említett egyen-média erejének teljes súlyával, akár lejárató kampány formájában is lecsap a diktatúra. Egyszerre felesleges liberális baromságnak tűnik a sokszor fárasztó, időigényes tanulás, az olvasottság, az alapos tájékozottság, a kétkedés, a vitatkozás vágya. Feleslegesnek tűnik a történelmünk ismerete, a világban most zajló, vagy a már megtörtént dolgok számbavétele, és azokból következtetések levonása, a törődés, gondoskodás a nálunk rosszabb helyzetben lévőkkel, a más kultúrák megismerése, megértése.

Az Orbán rezsim zseniálisan érezte meg, hogy ez a szomorú helyzet manapság Magyarországon és ennek megfelelően csak azt mondják, amit az általuk hőn szeretett népük hallani akar, és azt is csak röviden, pár-száz szavas szókészletet használva, mert mint jól tudjuk: "a ház alapja a tető", és aki ezzel vitatkozik, az hazaáruló, Soros bérenc, Brüsszel-ügynök, ballib, cigány-muszlim, bolsi, jelentsenek ezek bármit is.

Hányadik alkalommal vettek részt a Gyermekotthonok kispályás labdarugó világbajnokságán?

Ez volt a negyedik év, és ezzel a negyedik hellyel elértük az eddigi legjobb eredményünket.

Nagyon féltek, hogy nem tudnak kiutazni?

Bíztunk benne, hogy ahogy eddig még minden évben, most is megoldódik a probléma, de tény, hogy most először fordultunk a facebook használóihoz, aminek az eredménye hihetetlenül gyorsan jött. Nagyon köszönjük.

Hogy ment a foci?

 Nehéz csoportból hat mérkőzés után, amiből ötöt megnyertünk, egyben döntetlent játszottunk, jutottunk be a nyolcad döntőbe, ami elég pechesen alakult, de még így is elődöntősök lettünk, ám onnan kiestünk, és végül a 3-4 helyért játszottunk. Itt sem volt szerencsénk, mert a döntetlen után a hétméteres rúgásokban egyet elvétettünk, míg az ellenfél százszázalékosan teljesített.

Elkeseredésre még így sincs ok, hiszen harminc ország válogatottja közül a negyedik helyezést elérni, ez amiről, „a nagy magyar válogatott” csak ábrándozhat. Jövőre hol rendezik meg a tornát?

Ennek a bajnokságnak minden évben Varsó ad otthont. Jövőre is megyünk, bár sokkal, kisebb reményekkel, mert a gyerekek jelentős része idén „kiöregszik”, ezért egy egészen friss csapatunk lesz ott, elsősorban tapasztalatszerzés okán.  Akkor sajnos már nem lesz érvényes az idei szlogenünk, amit Rezsnyák Zoltán edzőnk - aki annak idején, mint játékos az NBI-t is megjárta és most egyetlen fillér tiszteltdíj nélkül, merő elkötelezettségből ingyen edzi a csapatot - mondott: „Nem kirándulni megyünk, hanem nyerni!”. Jövőre talán nem nyerni megyünk, de ez a túra akkor is sokkal több lesz egy egyszerű kirándulásnál.

Városi Kurir exkluzív