Elég gáz, ha egy ország – jelesül kis hazánk – Nemzeti Bankjának első embere, mindannyiunk – lévén, mi vagyunk a "köz" – szolgája, gondol egyet, és hülyének tetteti magát. Ennél már csak az drámaibb, ha minket, a „főnökeit” tekinti ostobának, ahogy azt Matolcsy György a parlamenti meghallgatására mentében, méghozzá a legtenyérbemászóbb - bocsánat, de nem találok pontosabb terminus technicust - módon tette.
Matolcsy Györgynek ugyanis muszáj volt kidugnia az orrát a Parlament szólásszabadságtól védett folyosórendszeréből, és ekkor - ahogy kikerült Kövér László védőszárnya alól - a sajtó képviselőinek személyében, egy kb. öt méteres szakaszon szembe jött vele, ahogy Cseh Tamás már megénekelte: „Valóság nevű, nagybátyánk”, az ő valódi kérdéseivel. Erre persze fel lehetett készülni, a Fidesz kommunikációs „agytrösztje” el is végezte a leckét, gondolom ugyanis, hogy ők javasolták az elnöknek azt a fergeteges ötletet, hogy minden firtatásra felelje azt, hogy
„ Áldott, békés, Adventet és Karácsonyt kívánok!”
Dicséretes és szép gondolat, de végtelenül felháborító, hogy érdemi válasz helyett, és nem azok lezárásaképp böfögheti bele a magyarok arcába, hogy „le vagytok ejtve, azt csinálok, amit akarok!”
Megteheti, hiszen ugyanezt teszi a fő-főnök Orbán is, és ez szivárog lefelé a teljes fidesz-frakcióban. Megteheti, hiszen cirka 8 millióan nem háborodunk fel hathatósan, erőteljesen, úgy, hogy rinocéroszvastagságú bőrrel borított arcuk legalább megrezzenjen.
Ha nem undorodnék annyira, – a pofátlan regnáló hatalombitorló tettétől - elgondolkodnék azon, hogy amennyiben az általuk leigázott közigazgatás bármely közszolgája kérésekkel próbál bombázni, hogy mutassam meg azonnal a jegyem és bérletem, vagy fizessem be az adómat időre, vagy esetleg utaljam át a villanyszámlám összegét, akkor azzal válaszolnék bárgyún mosolyogva, hogy: „szeressük egymást, gyerekek!
Egy szó, mint száz: Matolcsy és a hozzá hasonlók bármit megtehetnek jelenleg Magyarországon, és mivel gyerekszobájuk, na az nem volt, így nem várhatjuk tőlük, hogy az erkölcsi érzékük tartsa őket vissza az ilyen, és ehhez hasonló viselkedéstől. Ahogy a kül- és belpolitikájukból, úgy minden megnyilvánulásukból hiányzik a korrektség.
Minden napra jut egy-egy pikírt, lekezelő, mindannyiunkat semmibe vevő megszólalás az Orbán-droidoktól, és nekünk mégsem megy fel a pumpa. Belénk törölhetik a lábukat, elsikkaszthatják gyermekeink jövőjét, kérdésessé tehetik öregjeink megélhetését, hülyét csinálhatnak belőlünk minden európaian gondolkodó külföldi ismerősünk, barátunk előtt, és ez a magára – kizárólag szólamokban - oly sokat adó nép, mosolyogva dugja bele a fejét a cinikus mosollyal oda tartott hurokba.
Miért hagyjuk bárgyún, hogy táncoljanak a hátunkon, és miért hivatkozik velünk együtt a szintén csak vergődő ellenzék arra, hogy az a kizárólagos baj, hogy „nincs média, amelyik elmagyarázná” nekünk, hogy mi is történik a fejünk fölött?
Egyrészt van, csak oda kellene figyelni a szavára, másrészt felnőtt emberek lakják az országot, büszkén állítjuk magunkról, hogy tudunk írni-olvasni, tehát kutyakötelességünk a saját és a jövő generációk érdekében tájékozódni, beszélgetni, vitatkozni, kétkedni. Felháborodásunknak hangot kell adnunk, hiszen nincs olyan ember ebben a honban, - eltekintve az Orbán-vallás hályoglepte szemű híveit - akit ne háborítana fel, hogy mit művel a mindent jobban tudó Mészáros-Pénztáros Gázszerelő Lőrincen, Garancsy Felhőkarcoló Istvánon és a többi dróton rángatott marionettbábún keresztül Orbán és egészen szűk köre.
Persze, nagy úr a hit, és hinni manapság divat. Na de Istenben, – kinek melyik az igazi – és nem egy felkapaszkodott politikai szédelgőben!
Mátrai Anna