Történt ugyanis, hogy a 2016-os sport-gigarendezvényen a NOB zászlaja alatt induló menekültcsapat – ami olyan sportolókból áll, akik elhagyni kényszerültek hazájukat – egyik tagja élő adásban, a szemünk láttára nyerte meg a női 100 méteres pillangóúszás első előfutamát. A 18 éves YUSRA MARDINI Szíriából úszva menekült a tengeren át Európába, és jelenleg Németországban él. A fent említett kommentátor (?) négy versenyző nevét és küldő országát felsorolta, de egy szót sem ejtett a győztesről. Nem hiszem, hogy a véletlen a bűnös ebben az esetben! Ez annál inkább hihetetlen, mivel az olimpiai közvetítés minden eladható reklámlehetőségét szintén közpénzből vásárolta fel Magyarország regnáló kormánya az aktuális gyűlöletkeltő kampánya népszerűsítésére. És persze, ne feledkezzünk el azt a nemzetközi szinten is példátlan, felháborító gyakorlaton, hogy a közvetítések szüneteiben  a szinte senki által nem nézett nemzeti M1 egyperces fröcsögéseit amit hírblokknak csúfolnak nyomatják bele az arcunkba!

Nem tudom eldönteni, hogy jelen esetben a "cenzor" utasítására nem lehet pozitív hírekkel szolgálni olyan emberekről, akik hazájukat, rokonaikat, barátaikat hátrahagyva kényszerülnek életük védelme érdekében menekülni, vagy knézy saját szorgalomból döntött úgy, hogy nem veszi szájára a menekültcsapat legígéretesebb sportolójának nevét. A végeredmény szempontjából talán az utóbbi a tragikusabb, amikor beindul az öncenzúra, így a rezsimnek már szinte oda sem kell figyelnie, alattvalói nem csak hűen teszik a dolgukat, de megfelelési kényszerük nyomására, túl is teljesítenek. 

BoMa

És lőn! Révész Bringusz, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa, és jól tudjuk minél hangzatosabb, egy titulus, annál üresebb, na, szóval, a születésétől fogva „férfiasan” nyafogó kormányfi kapott a megszólalási lehetőségen és kinyilatkoztatott. Régen volt már az a „fejbe verős” sztori, ennyi kihagyás után nem csoda, ha megéhezik az ember fia és örömittasan, s nem kevésbé büszkén jelentette be a szavaira éhes hon polgárainak, hogy harmincmilliárd – elöl egy 3-as és azután 9 nulla!!! – forintnyi, „turisztikai szempontból legfontosabb útvonal” fejlesztéséről döntött pártunk és kormányunk. Hogy kicsit még rátromfoljon, hozzátette: mindez a nemzetgazdasági szempontból legfontosabb útvonalakat érinti majd. Néhány a „nemzetgazdaságiak” közül: Dózsa György út, Bartók Béla út, esetleg a Hungária körút, – elnézést azokért, amiket kihagytam, de az biztos, hogy a „belső kör” tagja lesz: a Budapest-Balaton kerékpárút, a Balatont a Kis-Balatonnal összekötő kerékpárút, a Balatoni bringakör, a Tisza-tó körüli kerékpárút hiányzó szakaszának kiépítése, valamint a Rajka-Dömös, Szentendre-Budapest, Dunakeszi-Budapest, Budapest- Érd-Százhalombatta szakaszainak komplex kialakítása, jobbítása.

A fejlesztésekhez szükséges pénzt uniós (Üzenjünk Brüsszelnek!) és hazai forrásokból tervezi biztosítani a vezetőség, a fejlesztések többsége – mikorra máskorra? - 2018-ra megvalósulhat. Azért itt érdemes a feltételes módra figyelni!

Hogy a dolgok tuti rendben menjenek, külön főosztályt hoztak létre, amit ősztől Berencsi Miklós vigyázó szemei irányítanak majd. Ez azért is volt Révész szerint iszonyúan fontos, – nem, nem azért, hogy minden fillér, vagyis eurocent azokhoz kerüljön, akiket illet, ne legyen még csak a gondolat szintjén sem rossz az indulat! – mert az eddigi fejlesztéseket nagyban nehezítette, hogy nem volt egységes – központosított – az irányítás, azok a fránya önkormányzatok, minisztériumok, civil szervezetek nem értettek mindenben egyet ezzel hátráltatva az áldásost. De ennek szerencsére vége, R. Bringusz teljes odaadással és szakértelemmel várja a kihívásokat.

Rávilágított, hogy nem csak a kialakítással, a fenntartással is gondok voltak, de – mint mindenre – erre is kész a megoldás: a Magyar Közút veszi át az országos és regionális jelentőségű, vagy főutakkal párhuzamos külterületi kerékpárutak működtetését és fenntartását.

Annak érdekében pedig, hogy személyi feltételek ne gátolják a grandiózus terv megvalósítását, Berencsi Miklós vezetésével létrehoznak még egy, a keresztségben „kerékpáros főosztály”- névre keresztelt képződményt – persze alfőosztály-vezetővel és helyettesével, meg annak a helyettesével, ők is ősztől állnak hadrendbe.  Az új seprő szűzbeszédében kitért a legfontosabbra: költségvetési forrásra van szüksége! Hozzátette, hogy amennyiben a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szárnya alá kerül a kerékpárforgalmi hálózat összes szakasza, akkor megszűnik a jelenlegi karbantartási, működtetési problémák sora és tisztázódnak a hatáskörök, ami magyarra fordítva az elmúlt évek tapasztalata szerint körülbelül azt jelenti, hogy „megáll az idő, az égen néma álló csillagok” és közben minden csendben rothad lefelé.

Révész kormánybiztos belengetett még némi távlatos célt is, 2018-ig, az országgyűlési választások vélt évéig, országos turisztikai kerékpárút-fejlesztési programot terveznek kidolgozni, hogy az országszerte egységes turisztikai útirányjelző táblarendszer kialakításáról ne is beszéljünk, ami – jelezte - illik majd a Bejárható Magyarország program információs rendszerébe.

A szokásos tusványosi éves hakni, - mint anno évekig a Loksi Tabán május 1-én (Bocs fiúk!) - okán juthatott eszébe a főnöknek, hogy „az elszakított nemzettest” is kapjon valami bringósat, különösen, ha a Magyar Királyi Posta segedelmével jól voksol októberben, így Révész Kerékpárusz vett egy nagy levegőt és bejelentette:

„Reményeink szerint egy-másfél év múlva Debrecen és Nagyvárad között kerékpárral kerékpárúton lehet majd végig tekerni”

Lelkes örömködésem elé csak az emel  gátat, hogy még alig néhány hétnyi víz sem folyt le a Dunán, amióta a kormányfő, kevéssé se Mátyás királyos álruhás, sokkal inkább csinnadrattás, „parasztvakítós”-bejelentős, ígérgetős, átadós, csili-vili országjárása  során mint eldöntött tényt nyilatkoztatta ki új grandiózus autóút programját,  majd egy másik aktuális re-bejelentő az mondta, hogy bocsi, de mégsem lesz belőle semmi.

A felfestett tervek mindig nagyívüek, de Orbán és udvartartása mintha elfelejtené, hogy az ígéret csak egy szép szó… s idő teltével, az alattvalók sokasága, lehet, hogy nem ma, vagy holnap, de egyszer biztosan számon kéri, mert ne feledjük a nagy migráncs költő, bizonyos Petrovics Sándor szavait: „Még kér a nép…”

Pálmai

Hányadik alkalommal vettek részt a Gyermekotthonok kispályás labdarugó világbajnokságán?

Ez volt a negyedik év, és ezzel a negyedik hellyel elértük az eddigi legjobb eredményünket.

Nagyon féltek, hogy nem tudnak kiutazni?

Bíztunk benne, hogy ahogy eddig még minden évben, most is megoldódik a probléma, de tény, hogy most először fordultunk a facebook használóihoz, aminek az eredménye hihetetlenül gyorsan jött. Nagyon köszönjük.

Hogy ment a foci?

 Nehéz csoportból hat mérkőzés után, amiből ötöt megnyertünk, egyben döntetlent játszottunk, jutottunk be a nyolcad döntőbe, ami elég pechesen alakult, de még így is elődöntősök lettünk, ám onnan kiestünk, és végül a 3-4 helyért játszottunk. Itt sem volt szerencsénk, mert a döntetlen után a hétméteres rúgásokban egyet elvétettünk, míg az ellenfél százszázalékosan teljesített.

Elkeseredésre még így sincs ok, hiszen harminc ország válogatottja közül a negyedik helyezést elérni, ez amiről, „a nagy magyar válogatott” csak ábrándozhat. Jövőre hol rendezik meg a tornát?

Ennek a bajnokságnak minden évben Varsó ad otthont. Jövőre is megyünk, bár sokkal, kisebb reményekkel, mert a gyerekek jelentős része idén „kiöregszik”, ezért egy egészen friss csapatunk lesz ott, elsősorban tapasztalatszerzés okán.  Akkor sajnos már nem lesz érvényes az idei szlogenünk, amit Rezsnyák Zoltán edzőnk - aki annak idején, mint játékos az NBI-t is megjárta és most egyetlen fillér tiszteltdíj nélkül, merő elkötelezettségből ingyen edzi a csapatot - mondott: „Nem kirándulni megyünk, hanem nyerni!”. Jövőre talán nem nyerni megyünk, de ez a túra akkor is sokkal több lesz egy egyszerű kirándulásnál.

Városi Kurir exkluzív

Lám, nemzetünk - mi mindannyian - büszkén, megnyugodva dőlhet hátra ezen a borongós, őszt idéző napon, az „Igazmondó” ebben az esetben  is hű maradt  önmagához, hisz, amit ő kiejt a száján, az szóról szóra úgy is lesz!

Tessely – mint azt a jól működő új seprű tenni szokta – jól seper, hiszen már júniusban írásos javaslatot adott be a fensőbb hatalomnak, amiben erősen szorgalmazta a váli-völgyi – lánykori nevén: Felcsúti – „közösségi kisvasút összekötését a bicskei elővárosi csomóponttal”, amiről sebtiben egyeztetett is minden magyarok Lázárával. Az ügyben, ami a nem kicsit dagályosra sikeredett nevű „Pannónia szíve” program keretében lendítené majd fel Váli-völgy térségét, még nincs döntés, úgyhogy egy darabig még rághatjuk a körmünket izgalmunkban egyik lábunkról a másikra állva. Az sem tisztázott még, hogy közpénzeink melyik bugyrából fizettetik majd ki velünk, de ami késik ugye....!

A Miniszterelnökség formálisan egy laza mozdulattal rátolta a felelősséget az ott élőkre, mondván: a döntés azon múlik, hogy

a helyiek milyen minőségű fejlesztési tervet állítanak össze. Amennyiben az elképzeléseik valós és elérhető célokat tűznek maguk elé és ténylegesen hozzájárulnak az ott élők életminőségének javításához is, akkor eséllyel szállnak versenybe a fejlesztési forrásokért

olvashatjuk a magyarnarancs.hu-n.

Arra a kimutatásra szív-repesve és felettébb kíváncsian várunk, amelyik kimutatja, hogy az eddig megvalósult felcsúti pöfögde milyen mértékben javította az ottaniak életminőségét, de bármennyire részletesen kutattunk is, nem leltünk. rá. Egyelőre csak az publikus, hogy az elköltött 600 milliósra tehető közpénzből napi 25-30 utas vonatozgat fel-alá. A fent leírt nyomvonal -hosszabbítás az előzetes kalkuláció szerint cca. egymilliárd forintot venne el egy újabb stadion építésétől, úgyhogy még semmi sem biztos. Ja, de igen, az száz százalékos biztonsággal kijelenthető, hogy vagy erre, vagy arra, de mindannyiunknak fizetni kell!

BAnna

A Miniszterelnökség távirati irodához eljuttatott közleménye szerint pályázatuk célja, olyan

 alternatíva kidolgozása a Gellérthegy revitalizációjára, amely építészeti, tájépítészeti, közlekedési, képzőművészeti eszközök használatával új tartalommal tölti meg a helyszínt, az épített és természeti környezet értékeinek megőrzése, a világörökségi cím, a műemléki védelem és a szellemi, szakrális tartalom figyelembe vétele mellett”

Nem sajnálja rá a fent nevezett úr vezette bíráló bizottság a pénzt, hiszen 40 millió forint közpénzt szánnak arra, hogy

a helyszín vonzó környezetalakítással, releváns területhasználattal képes legyen nemcsak a turisták, hanem a város lakóinak igényeit is kielégíteni.

A kiválasztásnál különös figyelmet fordít a grémium arra, hogy az álom – ha megvalósul – illeszkedjen az jelenleg éppen meglehetősen átalakuló budapesti városképbe, tehát minden egyes fa helyét jó esetben egy-egy kőből faragott – hisz sajna nem kertészetet vezet a „dicső” rokona – faimitátum veszi át és néhol előbukkan majd pár erkély is, „hogy jobban lássalak!”. Az is hangsúlyosan számít a döntésnél, - tudatja a közlemény - hogy a kiötlő mennyire érez rá a helyszín szimbolikájára, esetleg új jelképes hely megteremtésében gondolkodik-e. Nem mellesleg fontos az is, hogy a természetbe jól beleillő épített elemeket is – legjobb, ha jókora stadiont – tartalmazzon az elképzelés. Egy-egy terv készítője minimum 300 ezer, maximum 8 millió magyar közpénzforinttal lesz gazdagabb.

Amennyiben sikeres és eredményes lesz a pályázat, ne legyen kétségünk, az a sok rendetlenül, össze-vissza növő „zöldség” - növényzet – megtanulja mi a „móres”, lesz ott rend! Az önfejűbbjének pedig annyi! - kedves tarhajúak védősorfala között végzi be.

jegyzi: BolNa

Hogy élte meg mindazt, ami a háború után következett?

Mindig éreztem, hogy valami nem jó, de nem fordultam rögtön szembe. Hittem a kultúra szerepében, úgy gondoltam, hogy a hibák kijavíthatóak, és ebben nagy szerepet játszhat a kultúra, tudni kell a népre támaszkodni, ezt elengedhetetlennek tartottam. Amikor Rajkot kivégezték, sokan sulykolták belém, hogy „Édes fiam! Fogd be a szád, ne törődj semmivel, csak végezd a magad dolgát.” 1953. július 3-án, – a születésnapomon – nem sokkal Sztálin halála után jött Hruscsov, és Nagy Imre miniszterelnök lett, akkor úgy éreztem, hogy új út következik, mellé álltam, mert hittem, hogy felépíthető a demokratikus Magyarország.

Ez az időszak egybeesett az ellenzéki csoportok megalakulásával?

Igen és mi azt tartottuk, hogy el kell menni a falig. Munkahelyemen, a Közművelődési Intézetben – lánykori nevén Népművelési Intézetben – egy Karácsony Sándor által emlegetett, Goethenek tulajdonított idézet volt a mottónk, miszerint: „Egy csata elvesztése malőr, egy parasztház leégése tragédia”.  Tehát nekünk az volt a dolgunk akkor, hogy védjük a parasztházakat. Arra törekedtünk, hogy keressük meg és segítsük azt az embert, aki jó irányba viszi a dolgainkat. 1956 után hosszú ideig nem léptem be ismét a pártba, de igyekeztem a demokratikus vonalat képviselni.  A Népművelési Intézet hosszú-hosszú évtizedeken át, egészen a rendszerváltásig, olyan központ volt, ahol mindenki megfordult, Nyers Rezsőtől Orbán Viktorig. Nem véletlen, hogy az utolsó nagy 1989-es október 23-i ünnepség fogadásán ott  volt nálunk mindenki, akinek része lehetett rendszerváltásban, köztük a folyamatok egyik legfontosabb szereplője az azóta már elhunyt Mark Palmer, akkori amerikai nagykövet is, mi a fasiszták kivételével, mindenkit szívesen láttunk.

Ugorjunk egy nagyot az időben, hogy jutott el az MSZP-től a DK-ig?

Az MSZP-ben szinte folyamatosan azt éreztem, hogy csak tévelygünk.  Láttuk ugyan, hogy mit kellene csinálni Magyarországon, hiszen Európai léptékben is az egyik legjobb tervet Békesi László dolgozta ki, de Horn mindent elkövetett, hogy Békesit félreállítsa. Akkoriban én voltam az MSZP-választmány vezetője, Békesi elkészítette a gazdaság programot, én összehoztam az ülést.

Amikor a Parlamentben találkoztam Horn Gyulával és Lendvai Ildikóval, Horn azt mondta, bocsánat a szóért, de így esett:

Iván b..meg, hogy jössz te ahhoz, hogy kitűzd vitára a Békesi programját?  Gyula, b….meg, ez az én jogom!

 - válaszoltam hasonló stílusban. Később csendesebben agitált, hogy ne tartsuk meg a vitát, de hiába, úgyhogy eljött az ülésre, és botrányt csinált. A továbbiakban is hasonlóképpen fúrta a dolgot, még a második kormányzás idején is. Később négy Fidesz - kormányozta év után Medgyessy egy őrült programmal állt elő, de a   jóléti programjáról azonnal kiderült, hogy lehetetlen sikeresen végrehajtani, mese habbal. Meg kell magyarázni a társadalomnak, hogy nehéz feladatok várnak ránk, amiket el kell végeznünk ahhoz, hogy előrejussunk. Az nem jó út, ha azt mondjuk, hogy válasszatok meg minket és akkor, abban a pillatanban tejjel-mézzel folyó Kánaán lesz Magyarországon. Ezt azonban nem lehetett megvitatni. A tendencia sajnos folytatódott akkor is, amikor Gyurcsány követte Medgyessyt, őt is összehoztam Békesivel, aki elmondta, hogy szerinte mit kell csinálni, Gyurcsány egyetértett vele, de az volt a véleménye, hogy nem a választás előtt van ehhez az ideális időpont. Annyit mondhatok, hogy igyekszünk rendbe hozni az országot - mondta Ezt jóváhagytuk. 2006-ban Gyurcsány megnyerte a választást, lementünk Őszödre, ahol nyugodt hangon azt mondta, hogy valóban nem mondtuk el a teljes igazságot, de ezt nem lehetett a választás előtt megtenni, mert abban az esetben nem kaptunk volna lehetőséget mindennek a feltárására, javítására. Most kell ezt megtennünk, nem egyszerre, de minél hamarabb. A szocialista párt „nagyjai” – élükön Horn Gyulával és Veres János pénzügyminiszterrel – úgy reagáltak, hogy

Ferikém, nem kell ezt ilyen komolyan venni! Hirdesd meg, hogy megteremtjük a jóléti államot, és majd egyszer eljutunk oda.

Én akkor egy nagyon politikus beszédemben kifejtettem, hogy nem értek egyet ezzel, mert nem a hatalom mindenáron történő birtoklása a fontos.

Ez Őszödön történt?

Igen, de nem sokkal később a dolog bedöglött. Éreztem és láttam, hogy ez a Szocialista Párt ilyen szempontból tehetetlen és képtelen egységes módon megnyilvánulni ebben a végtelenül fontos dologban, hogy Gyurcsány képes lesz-e minderre, azt nem tudom, de mindenesetre kimondta, elmondta. Sajnos azt kihagyták a Népszabadságnak erről írott cikkemből, hogy Szabó Dezső – kiskorom olvasmányában – azt mondja, hogy ha

az ember felébred a házában és azt látja, hogy ég a szoba, akkor mi a helyes, a racionális cselekvés? Felülök az ágyban és azt mondom, hogy: Ejha! – a jelenlegi körülmények arra mutatnak, hogy tíz percen belül iszonyatos kínok között fogok meghalni, vagy kiugrom az ágyból, majd az ablakon és azt kiabálom eszeveszett hangon, hogy: Segítség?

Szerintem az utóbbi a racionális. Gyurcsány ezt a racionális megoldást választotta, így híve lettem., azt nem tudom, hogy ebben a nehezülő helyzetben képes lesz-e továbbvinni, amit elkezdett. Valószínűleg igazi nagy összefogásra van szükség, hogy ez sikerül-e, nagy kérdés, de Gyurcsányban legalább megvolt nemcsak a felismerés, de a megértés és a tűz is, az MSZP-ben pedig nem.

Pálmai Tamás