Azt vizionálta a főmufti, „Oh! Irgalom atyja, ne hagyj el” hogy e titánokat igénylő tetthez nincs elég ereje pártunknak és kormányunknak, ezért kénytelen a hon polgáraihoz fordulni segítségért határon innen és túl. Na-na, álljunk meg egy szóra azért ne ilyen futva, az innen oké, de a túl, hát azt bontsuk csak ketté, személyesre, meg levelezősre!  Azért, hogy jobban a szívünkhöz szóljon, még „migráncsozott” is persze Balkéz János, no csak úgy szalonilag, ahogy az övéhez hasonló régi úri családokban az megengedett. Egy szó, mint száz: újra belendült a hadiállapot-feeling, megint harcban állunk, most éppen Európáért áldozzuk virtuális vérünket, mert szólít a kontinens minket, akik már Nándorfehérvárnál is megállítottuk a törököt, igaz nem úgy, és nem annyira, de azért mégiscsak.

Arról nem ejtett szót felhívásában a mi jó Jánosunk, hogy a betelepítésre kiszemelt „nem közülünk valókat” – akikre rászabadítana minden magyar hátrafelé-nyilazót, nehogy ezerpárszázan megrontsák ártatlanságunkat – teljes, mindenre kiterjedő vizsgálat alá vonta az Európai Unió erre hivatott cége, és, hogy biztos legyen, a magyar hatóság ide vonatkozó szervezete is, és kivétel nélkül mindannyiunkat makulátlannak találta.

A miniszter természetesen alaposan ki is oktatta a sok százmillió általunk megkeresett forintból ránk erőltetett népszavazást és az azt megelőző többhónapos intenzív kampányt elutasítókat. Lári-fári - mondta volna (ha ő nem ő lenne, de persze ő azért ő), mit nem értenek ezen, kell a cirkusz ahhoz, hogy újraválasztathassuk magunkat. A szószékéről számháborút hirdetett, melynek a győztesét is íziben megnevezte, majd kiprédikálta a magyarság jelentős részét, mondván, csak az a demokrata, aki velük szavaz.

Érdekes fogalmai vannak a miniszternek a demokráciáról, a demokratákról. Talán figyelnie kellett volna az iskolában, amikor erről magyarázott a tanára! Folytatva a ferdítésözönt, azt is kifejtette, hogy Magyarország azzal, hogy megállította a bevándorlást Európának nagy szívességet tett méghozzá úgy, - mert mi már csak ilyen törvénytisztelő népek volnánk - hogy betartotta az erre vonatkozó szabályokat. Valójában sem a bevándorlást nem állítottuk meg, - hiszen továbbra is jönnek Európába a menekültek - sem a szabályokat nem tartottuk be - hiszen több ezer ember jutott át Magyarországon regisztrálatlanul - de kit érdekel a valóság olykor unalmasan szürke, sokszor több mint ötven árnyalata,

A lényeg, ahogy azt a felcsúti bölcs is megmondta, mikor bukni látszott, és bukott is: „a haza nem lehet ellenzékben” és, hogy ki tartozik bele abba a hazába, azt ők mondják meg. Nemde bár? NEM!!!!

PTP

A mű - Live in Vida Loca - szerzőjét, Desmond Child „dicséri”, akinek a magyar ’56 jól érzékelhetően semmit nem mondott, a zene szinte akármilyen szöveg alá megfelelne, ami prozódiailag illik hozzá. Ennél a dalnál nem is maga a mű, még csak nem is a neves előadógárda érdekes,  amely Nagy Ferótól, Péter Szabó Szivin át a jó öreg Sasiig, szinte mindenkit magába foglal, akinek köze van a szakmából ehhez a mai kocsmához, hanem Schmidt Mária sztárolása.

Mi köze a dalhoz a már szakmai életében is a B - oldalt pörgető dívának? A főnök rendelt, ő ellenőriz, vagy finanszíroz? Ki tudja? - tény, hogy a verk-változatban nincs egyetlen szereplő sem, akit annyit fotóztak volna, mint a mi, a fotózás során egyre vidámabb, mosolygósabb, és egyre lazább Mariskánkat, aki olykor-olykor teli szájjal nevet a „kancsalul festet egekbe”. Csak nem ő a producer, lehet, hogy ezt az alkalmat véli alkalmasnak a visszatérésre a közéletbe azután, hogy tragikusan leszerepelt rémképzete: a „Sorsok Háza”, amely azóta is ott áll félig kész mementóul a Ferencvárosi pályaudvarnál arra várva, hogy egyszer tán valaki megtölti végre méltó értelemmel, feldolgozásra váró érzelemmel. Valaki, aki tisztában van azzal a nem elhanyagolható ténnyel, hogy egy népnek nem lehet a kiirtás a sorsa, így azután a „Sorsok Háza„ elnevezést Schmidték anno elfelejtették átgondolni, mert ha – amire gondolni sem akarok - igen, akkor ők a legcinikusabb emlékezni vágyók széles-e Európában.

Most még azonban sajnos más se jut nekünk, mint "gyönyörködni" Mariska, és az őt, és a hozzá hasonlókat ránk okádó rezsim ízléstelen ereszdelahajamat táncában.

 Pálmai Tamás

Végre eljött az álom, „az enyhet adó”. Kissé zavarosan indult, de mivel visszatérő volt, az elejét már megtanulta – még álmában is – kezelni, átugrani, irányítani. Na, nem különleges adottsága determinálta erre, hanem az a besulykolt, és már-már evidenciaszámba menő tézis, hogy szemellenzős akarással bármi és akár annak az ellenkezője is elérhető. Rendnek kell lenni, még, ha álomról van is szó, mert mint tudjuk, nem a szív, - ó dehogy - a rend, az bizony a lelke mindennek!

Feltételezett mesevilágában ötvenes éveinek elején látta magát viszont. Egy hatalmas erkélyen állt egyedül – hisz ki lenne méltó arra, hogy vele egy gangon könyököljön? – és amerre ellátott, minden és mindenki az ő parancsát leste. Az emberek csak a szemük sarkából, szinte észrevétlenül sandítottak fel-felfigyelve, hogy mit talált ki aznapra a Nagyvezír. Nem volt egyszerű a feladata, hiszen már szinte minden ötlete megvalósult, vagy valósulóban van e kis hazában. Övé a Vár, – miénk a lekvár! – a Gellért-hegy, a Parlament, az Ifi park, az anyaföld tekintélyes része, a kultúra, népe összekuporgatott magánnyugdíj-kasszája, a sport, az ipar, a gazdaság, a szántók, és azok szántó-vetői – szóval nem egyszerű a helyzete - állapíttotta meg ismét, amikor a „hogyan tovább”-ról gondolkodott. Az persze elégedettséggel  töltötte el, hogy hiába származott el, nem feledkezett meg az egyutcás kis falujáról, és metropolisszá változtatta. Persze, olyan „magyarosan”: kicsi, savanyú, de az enyém-metropolisszá!

Egy szó, mint száz: itthon mindent elért, felforgatta, amit lehetett, visszaforgatta az idő kerekét, népét ellátta a számára megfelelő hittel – szóval ideje továbblépni! Irány Európa köztársasági trónja! Tessék, hogy ez értelmetlen, hogy ilyen nincs is? Nincs bizony, MÉG, de majd Ő megteremti, hiszen mi lenne számára megfelelőbb feladat, mint maga a lehetetlen. 

Messzelátójában - aminek lencséjéről saját kézzel (!) távolította el a védőkupakot, nem úgy, mint az egyszeri hadügyér, aki kupakolva tekintett a fényes jövőbe, – már látta magát, mint e földrész megkérdőjelezhetetlen Igazát. Bár ilyen pozíció még nem létezik az oszló-foszló unióban, majd csinálunk egyet, „oszt jó napot! „- felkiáltással megnyugtatta lelkét, hogy megvan az új cél.

Tudta ő, ez sem megy majd harc nélkül, de nem bánta, erre született, a folyamatos bozótharcra. Csak mellékesen jegyzem meg, hordott is magánál mindig egy csinos kis felfújható bozótot arra az alkalomra, ha éppen nem lehetne mi mögé bújva újabb és újabb harcot provokálni a valós, vagy kitalált ellenséggel szemben. Tehát, tennie kell még ezt-azt, le kell rombolnia pár demokratikus szabadságjogot, ki kell forgatnia sarkaiból az elavult demokráciák alapelveit, párszázezer ember túlélését kockára kell tennie, de mi ez ahhoz képest, hogy utána elhozhatja e térség a sosem látott – és sosem vágyott – mennybemenetelét. Ő, mint a kontinens Árgyélus királyfia.

Jókedvű ébredés után nap, mint nap elindult gyalog a szép megálmodott jövő felé.

Azért én még reménykedem benne, hogy létezik valahol a hazában egy másik kisfiú, vagy kislány, aki egészen máshogy álmodta meg a jövőjét, mindannyiunk közös eljövendőjét, és lassan úgy dönt, hogy előáll egy jobb ízű Magyarország receptjével. Alig várom, hogy megkóstoljam.

Mátrai Anna

Telt – múlt az idő, de az urbánus világ gyűlölete nemhogy csökkent volna, egyre erősödött. Már 2011-ben, rögtön a második hatalomra kerülése és az első teszt, a magánnyugdíj-pénztárak, mindannyiunk megtakarításának, vagyonának sikeres lenyúlásos-megvédése, után már sült is a Belügyminisztérium boszorkánykonyhájában a főváros eltörlésére irányuló hármas tervezet.

Az első szerint maradnak a kerületek, de önállóságukat vesztve, élükön államilag kinevezett „helytartócskák” vezetése alatt, költségvetés és mozgástér nélkül. A második variáció szerint minden marad a régiben, de „erős fővárosi irányítás” alatt. A harmadik ötlet, a City-koncepció alapja, hogy a belső kerületeket összevonja egy monstrumkerületté és a külsők is integrálódnak, ki ide, ki oda, de elvesztik minden fontosságuk. 2011-ben, a hajdúszoboszlói kihelyezett frakcióülésen meg is hányták-vetették a dolgot, majd hagyták lebegni, mint Mohamed koporsóját.

Az nyilvánvalóan nem opció, hogy Budapest megőrizhesse függetlenségét ebben az elorbániasodott országban, amivé az egész hazában világhírű elöljáró változtatta az egykor többre érdemes Magyarországot. Orbán felszámoló-biztosnak megtalálta a legmegfelelőbb csatlóst Tarlós István főpolgármester személyében, akiről nem egyértelmű, hogy elhivatottsága, vagy, vagy………miért is(?)  követi olyan szervilisen a főnök parancsait.

„….Budapest súlyának, közigazgatási szerepének eldöntése a fő kérdés, és mintha még ez sem dőlt volna el véglegesen. A városrészek szerepének meghatározása ehhez képest már csak egy másodlagos kérdés lehet. Tény azonban, hogy a változtatási szándék mögött a pragmatikus városvezetési szempontokon kívül közrejátszhatnak pártpolitikai, hatalomgyakorlási szempontok is.”

– válaszolta Tarlós a Népszabadság e témában feltett újságírói kérdésére.

Arról, hogy mik lehetnek ezek a homályosan említett szempontok, ne legyen kétsége senkinek. Példának okáért a ma még létező „ellenzéki fellegvárnak” vizionált Lipócia teljes megsemmisítése – mivel a vezír örök harcban áll, ezért csak a megsemmisítés számára az elfogadható - a vágyott cél, aminek elérése érdekében feldúlni kívánja Budapest egységét. Nem véletlen, hogy még a párthű jelenlegi polgármesterei is riadtan és értetlenül kapaszkodnak inogni látszó székeikbe, hiszen az ő pozícióik is eltűnni látszanak. Csendben jegyzem meg, hogy nincs kétségem afelől, hogy már készül számukra valamelyik minisztériumban, vagy azokban az „elfekvőként” üzemelő háttérintézmények valamelyikében egy kevéssé fontos, ám zsíros állás.

Szabadai Viktor, a Liberálisok várospolitikusa a City koncepcióról:

 „ A főpolgármester által felsorolt három lehetőség közül a City koncepciót, márcsak azért is támogatnánk, teszem hozzá megfelelő tartalommal, mert azt 2014-ben Fodor Gábor elnökünk is benyújtott egy törvény módosítási javaslatban, majd ugyan ez a koncepció ott volt Bodnár Zoltán főpolgármester jelöltünk programjában is, és most is szerepel a „Tarlós után szabadon” című programunkban is, mert ez a koncepció, szerintünk, a közigazgatás racionalizálásának fontos feltétele. Tarlós István regnálása alatt Budapest súlya, politikai, közigazgatási, gazdasági és minden egyéb szempontból, töredékére csökkent, tehát önmagában a koncepció, nem segítene, de fontos eleme lehetne a város újraszületésének. Az viszont komoly aggodalomra ad okot, hogy Tarlós István szerint is a Fidesz, nemcsak a közigazgatás racionalizálására törekszik, de pártpolitikai szempontokat is figyelembe vesz, márpedig az elmúlt évek bebizonyították, hogy ha a Fidesz bármikor pártpolitikai szempontok mentén döntött az mindig kárt okozott az országnak. „

Kicsit nehezíti bármelyik terv kivitelezését, hogy kétharmados törvény szükséges hozzá, de ez valóban kis akadály a mai kormányzati politikai palettát alkotók engedelmességi faktorát figyelembe véve.

Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője szerint:

„Ilyen törekvések már az első Orbán kormány idején is voltak, de nem lett belőlük semmi. Most is egyszerű elterelésnek vélem, Tarlós István eltanulta a Fidesztől a gumi-csont dobás technikáját, és most ezzel akarja elterelni a sajtó, és a közvélemény figyelmét olyan fontos, és sürgős feladatokról, mint a 3-as metró felújítása, amely körül egyre másra kavarognak a botrányok.”

Budapestiek! – aki csak úgy, mélázva sétálna még egyet a Pozsonyin, vagy inna egy kávét a Ráday, a Gozsdu, vagy a Liszt teraszainak egyikén, az vegye fel a nyári táncrendjébe, mert ki tudja?   Megeshet ugyanis, hogy mire rászánja magát a kiruccanásra, már csak egyen-ételeket talál az egyen-menzák talponállóiban, ahová halkan behallatszik a kisvasút mozdonyfüttye, és a füstje is megcsaphatja olykor, mert ne feledje: a Nagytestvér sajnos mindenhol ott van, még ott is, ahol nem.

Mátrai Anna

A miniszterelnök veje, unokájának apja tegnap éjfél körül a családi vállalkozásban működő Fröccs Teraszról tovább indult az éjszakába - számoltak be többen is az esetről. Bevágta magát egy taxiba és bemondta az egyik margitszigeti szórakozóhely címét.  A taxi ura ekkor megkérdezte, hol akar kiszállni, mert a szigetre nem hajthat be, mire érkezett a válasz, hogy a lehajtónál. A sofőr közlésére, miszerint ott is tilos a megállás, így folytatódott a párbeszéd:

       - Állj csak meg ott, b….meg!

       - De nem lehet, mert be van kamerázva, és én nem akarok szabályt sérteni - mondta ekkor még csendesen a „lebazmegelt” pilóta.

       - Tudod b….meg, ki vagyok én?

       - Nem b….meg, emelte meg a hangját ekkor már a sofőr is.

       - Majd megtudod,ha  kirúgatlak! - süvöltötte az ifjú nemes, vagy azért mert akkor vette agyra, hogy van e honban olyan ember, aki nem ismeri fel, vagy mert egyébként is régen elszokott attól, hogy neki valaki nemet mondjon.

       - Szállj ki azonnal! - ordított ekkor már - átvéve a stílust - a vezető is, ettől a hangtól viszont Tiborc annyira berezelt, hogy majdnem kitépte az ajtót, úgy menekült.

Különös dolgok történnek mostanság az országban, és nem csak az éjszakában, de a mindennapokban is, hiszen az új uralkodó osztály úgy érzi, már bármit megengedhet magának, csalhat, lophat, hazudhat, elfelejthet beírni az adóbevallásába csekélyke 1 milliárdot, nem kell megjelennie a kihallgatáson még akkor sem - sőt különösen akkor nem - ha az OLAF, az Európai Csalásellenes Hivatal kéri. Elhajthatja az érdeklődő újságírókat, lenézheti, etetheti a választót, beépítheti a Város Ligetet, magánpénzzé konvertálhatja a közét, amely így „elveszti közpénz jellegét”, átépítheti a múltunka,t felülírhatja a történelmünket.

Egy szó, mint száz: elvesztették a veszélyérzetüket, és alulműveltségük folytán Petőfit sem ismerik, ezért - csak, hogy ne mondhassa senki, hogy nem tudott róla - álljon itt az alábbi néhány sor:

Petőfi Sándor

A nép nevében (részlet)

„Még kér a nép, most adjatok neki;

Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,

Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?”

Persze tudom, a tegnap esti taxis történet szinte semmi sem volt a fentiekhez képest, illetve dehogynem, egy tünet-együttes kicsiny, de nagyon jellemző és figyelmeztető eleme.