Pártunk és kormányunk újra meglátta a saját maga által teremtett, hiánypótló – hiszen ő maga állította elő a hiányérzetet – rést az oktatás szövetén. Azért, hogy a múlt év végén hozott komoly, megfontolt döntésének, miszerint a stadionépítést a jövőben kiegészítik tömegesen létrehozott lőterek kialakításával, melyből legalább egynek jutnia kell minden megyei jogú városba, értelme legyen, a 2017-2018-as tanévtől bevezetik a középiskolás-korú gyerekek számára a katonai képzést.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint

„a fiatalság honvédelmi nevelése olyan közös cél, melynek érdekében a tanároknak, a diákoknak és a katonáknak össze kell fogniuk”.

Kezdésként a Budapest (Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája) – Szekszárd (Szekszárdi Szakképzési Centrum Ady Endre Szakképző Iskolája és Kollégiuma) tengely élesedik be, mindkét városban létesítenek gyerek-katonaképzést. Szándékaik szerint ebben a két tanintézményben különösen hangsúlyt kapnak a „katonaélet” számára elengedhetetlenül fontos tárgyak oktatása. A harcosképzőből kikerülő gyerek-katonák a tanoda elvégzése után érettségi bizonyítvánnyal a zsebükben kerülnek a munkaerőpiacra, ahol kedvükre válogathatnak majd az egyetlen lehetőség közül: a kiemelkedők idővel felvételt nyerhetnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre, ahol méltányolják majd azt az elköteleződést, amit az óvodából szinte rögtön a sereghez igazolás jelent. A kevésbé kiemelkedő sokadalomnak is van életpályamodell, irány a honvédség által fenntartott további szakképző intézmény, ahonnan  – bocs a rossz szójátékért - tűz a határ, vagy az éppen aktuális renitens banda megfegyelmezése a Magyar Honvédség keretén belül, akiket a kormány aktuálisan ellenségként kijelöl.

A lényeg, hogy már kora gyermekkorban beivódjon, vérré váljon a legfőbb üzenet: ne gondolkozz, szeresd a narancsot, teljesítsd a parancsot!

A körültekintő kitervelők nem feledkeztek meg a tanerőképzéséről sem, számukra a kezdés dátumának szorításában tavasszal és nyáron ingyenes átképzést biztosítanak, és nagyvonalúan az ehhez szükséges jegyzeteket, tankönyveket is ingyen biztosítják a tanárból egy perc alatt diákká avanzsált vállalkozószellemű – vagy kényszerített? – oktatóknak. Valahogy így csinált a szükség és Rákosi 1945 után orosz nyelvtanárokat a keleti frontról hazatért hadifoglyokból. A minisztérium beígérte az iskolában kötelező – nem lehet elég korán rákapni az ízére, hogy nem csak fejben, de küllemben is „egyen” az ember gyereke – egyenruhát, és gondolva a vidékről érkező harcosjelöltekre is, akiknek szükséges – ők csak tudják! – a koleszt is, ahol, mint tudjuk, szoros, egész életre szóló véd- és dacszövetségek köttethetnek.

Arról nem szól a fáma, hogy melyik, a toborzottak számára egyáltalán nem fontos tárgyak rovására kerül a speciális tantervbe a rengeteg testnevelési óra, és a többi elengedhetetlen tárgy oktatása. Mivel az ének, a művészettörténet és a gyakorlati foglalkozás már régen nem számít fontosnak a magyar oktatási rendszerben, nem túl nagy a választék a feledésre ítélt tanulnivalók körében. Gondolom írni-olvasni nekik is tudni kell majd, számolni sem árt, ám elhanyagolhatónak tűnik az idegen nyelv, – ne értsen „külföldiül”, még megzavarodna! – a világháló alapos ismerete, – nem kell fölösleges tudás, csak összezavarja a makulátlan magyar elmét – és a történelemoktatás is redukálható a Magyarok hőstetteit leíró részekre, a világirodalom is időpocsékolás, elég a népnemzeti írók, költők idevágó írásait ismerni.

Viszont nagy hangsúlyt kell fektetni a jelenlegi vezetés által kiadott ukázok teljesítésének megkérdőjelezhetetlen végrehajtására, a gondolkodás igényének teljeskörű és mélységű kiirtására, egyáltalán: a központi irányelv, a testi erő fejlesztésére az aggyal szemben. Izomagy! – tiéd a pálya!

Az ötlet persze tovább-fejleszthető, hiszen minek várni a felnövő generáció 14 éves koráig? Lehetne a mini-militánsoknak bölcsödét, óvodát és általános iskolát is kialakítani, hogy tényleg az anyatejjel szívhassák magukba az ehhez a gyönyörű életpályához szükséges készségeket. Így biztosan nem zavarna be az esetleges ballib-gondolkodó attitűd, hogy a Soros-bérenc civilekről ne is beszéljünk.

Amíg mindez nem lesz kötelező, amíg ez is csak egy, a választahó lehetőségek sorában, addig csak elszomorító, hogy lesznek honfitársaink, akik gyerekük tinédzser korában megpecsételik olykor megzabolázhatatlannak tűnő, ám közel sem biztosan katonának való kiskamasz „egyetlen kincsük” további életét.

A döntés előtt ajánlom elolvasásra minden anyának Várnai Zseni – nem mostanában, 1911-ben megjelent – „Katona fiamnak” című költeményét, melynek visszatérő sora így szól:

 „Ne lőj fiam, mert én is ott leszek”

Mátrai Anna

Az ünnep előtti bejelentés-dömpingből tudható, hogy a mindannyiunkról példásan gondoskodó – ha bele döglünk is! – kormányunk, élén Orbán-atyuskával, nem kényszerít minket még arra sem, hogy ne adj Isten, gondolkodnunk kelljen azon, hogy miként tromfolhatunk rá az eddig is csúcsra járatott gyűlölködésre, kijelöli számunkra az utat és az irányt is.

Állami lőteret a Magyarnak! – ez az új terep, ahol minden fogékony honpolgár kiélheti agresszív hajlamát. Azért, hogy ne kelljen sokat utazgatni, minden – azaz 175 helyen – magyar járásban „házhoz megy” a lőtér, na, nem a szólás obszcén folytatása okán, hanem mint azt az avatott értőtől, Simicskó fő-honvédőtől megtudhattuk azért, hogy kedvezően szolgálja az egészségünk megőrzéséért vívott harcot, – mi mást? – és, hogy szokjuk a puskaropogás diadalittas hangját.

Még szerencse, hogy az MNB briliáns működésének hála a kamara mélyén ott lapult pár elfeledett milliárdocska, vagy ha nem is ott, de az Európai Unió (különben pfújjjj!) frissiben, még ebben az évben biztosan nem erre átutalt euróiból lecsippentve sikerült több más égetően fontos dolog mellett – helyett - erre az egészség-megőrző programra is átcsoportosítani 27.000.000.000.-, azaz huszonhétezer milliárd forintnyi közpénz. Kár lenne ennyi pénzt csak úgy, mondjuk oktatásra, egészségügyre, vagy ne adj isten a gyermekéhezés felszámolására elbarmolni, amikor ki lehet dobni az ablakon irányítottan, a főnök kedve szerint is. A gyűlöletkampány folytatásaként – hogy migráns híján nehogy kihűljön az állatias ösztön – lődözzön csak, ki merre lát. Jól jöhet ez a készség még minden keresztényi szeretet szellemében leledző igaz Magyarnak.

Ennek a temérdek pénznek a felelőtlen elherdálása zsigerszinten felháborító,  különösen akkor, ha belegondolunk, hogy így mindannyian duplán leszünk szegényebbek,hiszen nem a közjó érdekében használhatjuk fel, de amikor vissza kell fizetni, mert nem rendeltetésszerűen költötte el a kormány, akkor a bírságot is a mi zsebünk bánja majd. Amennyiben még erre is csak nyegle vállrándítás a hívő orbanisták válasza,  van még egy érvem: abban az országban, ahol ilyen fokon lobog a feltüzelt gyűlölet és gyakran egy véletlenül kiejtett szó miatt is verekedésig fajulnak az indulatok, ahol nyugdíjasok vernek parancsszóra demokratikus jogával élő „mástgondolót”, ott közel sem biztos, hogy  az UZI-kultusz  a legcélravezetőbb dolog.

A mérhetetlenül gőgös, felelőtlen, ostoba, gonosz  kitalálónak egy percre sem lenne szabad elfelejteni, hogy azért, mert eddig mázlija volt és tudta Dzsinit irányítani, nincs garanciája arra, hogy  a mutatvány a jövőben is sikerül. Elképzelhető, hogy egy szikra nyomán általa sem lesz irányítható a felgerjesztett indulat, és akkor neki és családjának is futni kell.

Legyünk a pillanatnyi társadalmi hierarchiában akár fent, vagy lent, ha elfogadjuk, belenyugszunk, eltűrjük, hogy az erőszak legitim elintézési forma ügyeink rendezéséhez, érdekeink érvényesítéséhez, vitáink eldöntéséhez, akkor valóban felesleges az oktatáspolitikával bíbelni, vagy az egészségügy reformján agyalni. Akkor tényleg a legjobb út magunkat szögesdróttal körül venni, mert nekünk végünk!

Mátrai Anna