Csalódottságuk oka nem más, mint Lázár János kancellária miniszter, aki a legutóbbi kormányinfón a nemrég napvilágot látott PISA-jelentés Magyarországra vonatkozó negatív kicsengése apropóján valami olyasmit talált mondani, hogy minden bajok okozói a büdös kölkök, és az őket elburjánzani hagyó tanáraik, de lássuk szó szerint, mert klasszikusok esetében így illik ez:

„Nem a tárca vezetője vagy az oktatási államtitkár áll a szószéken, és nem a kormány tagjainak, hanem a gyerekeknek kellett a tesztet kitölteniük.”

Forgathatjuk a bájos mondatot bárhogyan, ez biz’ azt jelenti, hogy a pedagógustársadalom jelentős része, azt ne mondjam zöme, hiába biztosította lojalitásáról a regnáló kormányt, hiába hagyta önként és dalolva, hogy szólásszabadságának lehetőségét megkurtítsák, hogy beleszóljanak életvitelébe, gondolkodásába. Még e teljes szervilitással sem nyertek oltalmat az általuk felmagasztalt kormánytól, amely azonnal beáldozza, és bűnbakként állítja pellengérre még a KLIK leghűségesebb alattvalóit is.  Hiába, no,  ha mást nem is, de a történelmi leckét, hogy „a hála nem politikai kategória” jól megtanulta ez a kabinet.

A mostani pont ez az eset, hiszen miért pont most ismernék be a mindent jól, sőt, jobban tudó elöljáróink, hogy megbukott, leszerepelt a vissza a múltba-típusú tanítási metódus.

A tanárok – tisztelet a kivételnek – akiket, úgy látszik, kilóra meg lehetett venni – ahogy az elmúlt években is – rezzenéstelen tekintettel, felemelt fejjel úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna. Bemennek óráikra a harminc évvel ezelőtti felkészültségük magabiztosságával, és butítják tovább a gyorsan robogó világban lemaradó gyermekeinket.

Pedig tudnak ők felháborodni, csak a megfelelő okot kell szolgáltatni hozzá! Ilyen volt például a Magyar Bálint nevével fémjelzett oktatáspolitika, tele az új, kitágult világ kihívásaira választ adó megoldásokkal, eszközökkel. Persze ez megkövetelte volna, hogy a tanerő is akarjon haladni, ez volt az a bizonyos ellenszenvet kiváltó ok, ami másfajta erőfeszítést követelt volna tőlük, az új befogadását, megértését, átadásának készségét. Ez annyira felháborította zömüket, hogy teljes odaadással kezdték gyűlölni a kiagyalókat, és máris a Fidesz melengető, „hátrafelé nyilazó” és révedő ölelésében találták magukat.

A szülők viselkedése azonban még ilyen fals indokkal sem magyarázható. Nekik kellene a legjobban felháborodni és az utcán tömegével követelni gyermekeik jogát a használható tudáshoz. Lehet akkora a letargia, hogy még ez sem – bocsánat a szóért- vágja pofán a társadalmat?  Ez a felelőtlenség generációkat zárhat ki a VILÁG-ból, mint lehetőségből!

Tényleg többet ér a vezérhez való vak lojalitás, a hit álságos követésének könnyű magyarázata, az akol meleg nyáj-szelleme, mint a küzdelem saját gyerekeink boldogságának, érvényesülésének lehetőségéért?

A megoldás csak a mi kezünkben, lábunkban, agyunkban van. Senkitől nem várhatjuk, hogy – akár akaratunk ellenére is - megmentsen minket a középkorba való visszacsúszástól.

Azon is érdemes lenne eltűnődnie a ma még mindenhez bólogatóknak, hogy a Fidesz-elöljárók, és mindazok zöme, akik közel lévén a bűvös körhöz, miért nem a hazai közoktatásban taníttatják gyerekeiket. Ők, vagy a külföldi iskolákat, vagy a magán-alapítványi tanodákat választják, amelyek költségeik okán el vannak zárva a többség gyermekei elől.

Tanulni, tanulni, tanulni – tartja a Leninnek tulajdonított szállóige, amit csak azért nem kellene elvetni, mert a fáma hozzá köti.

Mátrai Anna