Az előző választáson még a finisben is ment a kétségbeesett matekozás, hogy kinek hány szavazója van, és, hogy mennyi az annyi, azaz mire elég. Csak a -fogalmazzunk nagyon megengedően - legidealistábbak hittek abban, hogy győzhet az összefogásnak csúfolt széthúzás.

Mostanság úgy látszik, - jaj csak el ne kiabáljam - vannak néhányan a demokratikus ellenzéki vezetők soraiban, akik igyekeznek levonni a legutóbbi kudarc tanulságait és másként gondolkodva szervezkedni. Hogy milyen sikerrel, azt csak urnazárás után tudhatjuk meg.

A fontos, újszerű gondolatok sorából kiemelkedik az, amit Horváth Csaba, az MSZP volt főpolgármester-jelöltje és mai fővárosi képviselője Társadalmi Koalíció néven emleget. A politikus, akit pártja már nemegyszer beáldozott, még mindig hisz a demokratikus erők és a demokrácia győzelmében.

Horváth azonban - mint ahogy az általa használt terminus technikus is mutatja - nem csak pártokban gondolkodik, mert azok támogatói nincsenek elegen ahhoz, hogy a Fidesz által meghekkelt választási törvény akadályait sikerrel vegyék, sokkal inkább hisz egy társadalmi „faltól - falig” koalícióban, amiben a pártok mellett a civil szféra is szerepet vállal.

 „A társadalmi koalíció – mondja Horváth Csaba - mint azt a neve is mutatja több, mint a pártok együttműködése, hiszen sem a pártok, sem a civil szféra önmagában nem elegendő az Orbán rezsim leváltásához. Akik valóban el akarják zavarni Orbánt, azoknak meg kell szólítaniuk mindenkit, akiknek fontos egy alternatív útiterv támogatása, de jelen pillanatban nem szólítja meg őket senki, ezért kell a társadalmi szövetség. A politikai pártok közösségének, a civil szervezeteknek és bizonyos társadalmi csoportoknak együtt kell elérniük a választót, és ez nem kis feladat, hiszen a Fidesz- és Jobbik-világon túli, közel hatmillió választóról beszélünk. Nagyjából ennyién elégedetlenek a kormány teljesítményével.”

Ahhoz azonban, hogy az elgondolás sikeres legyen, nagyon pontos terv, jól felrajzolt jövőkép kell. Nagy kérdés, hogy a tárgyalóasztalhoz is botladozva érkező pártok, mennyire lesznek alkalmasak egy velős, rövid, megfontolt, pontos, és nem elnagyolt útiterv kimunkálására, és akkor még nem beszéltünk a célba juttatás, a társadalmi vita lefolytatásának gyakorlati kérdéseiről.

 „Fontos - folyatja Horváth Csaba, hogy a munka ne egyszerűsödjön le technológiai megoldásokra, – mint 2014-ben – most  érdemi válaszokat kell adnunk  azokra a problémákra, amelyek ma feszítik az itt élők többségét, többek között a tömeges elvándorlás, – hatszázezer állampolgárt veszítettünk el az elmúlt hat évben – aminek a megállítása és megfordítása elengedhetetlen. Az oktatásügy katasztrofális állapotának, az egészségügy romokban heverő szolgáltatásának megreformálása, és a nyugdíjkatasztrófa, ami szintén a fejünk felett lebeg, elkerülése. Ez utóbbira a kormánynak meglehetősen bugyuta válaszai vannak, mint például, hogy büntetni tervezik a gyerekeket, ha a szülőnek nincs elég pénze saját maga eltartására, holott a mai rendelkezések nem garantálják, hogy elég jövedelme legyen a gyereknek saját magán kívül gyerekét és szülőjét is eltartani. Ahogy erre a kérdésekre, úgy más, komplex problémákra sem nem tud megfelelő megoldást kínálni az Orbán kormány. Többek között ezért is hiszem, hogy leválthatók.”

A kérdésre, hogy milyen technikával akarják elérni a választókat, beszélgetőtársunk azt mondta:

„fel kell éleszteni a társadalmi érdekegyeztető fórumok rendszerét, amelyek bevonásával aránylag gyorsan és hatékonyan le lehet folytatni a társadalmi vitát. A vitákba mindenkit be kell vonni, akinek van véleménye a kérdésekről, akár hozzátenni akar a témákhoz, akár elvenni belőlük, mert így válhat közös értékké az elképzelés. hiszen ne feledjük: a Fidesz jelenlegi kormányzatára az a jellemző, hogy kétmillió ember számára szinte mindent, az összes többi számára pedig semmit. A társadalom nagy részéről tudomást sem vesznek és szó szerint ott hagyják őket az út szélén.  Ebben kell a határozott fellépés, és egy olyan alternatíva felfestése, amiről a választók látják, hogy akik mondják, hisznek benne és őszintén képviselik.

A Társadalmi koalícióból következő társadalmi kormányzás, szoros civil felügyeletet jelent. A fentiekkel egybecseng, amit Tordai Bence a Párbeszéd politikusa, a Mandinernek mondott ebben a témában:

 
„Azért dolgozunk, hogy létrejöjjön, egy társadalmi koalíció ahol olyan emberek vannak, akik megunták, hogy folyamatosan kirabolják és hülyének nézik őket. Ehhez túl kell lépni a mai demokratikus pártok keretein.”

Tavaly óta szögesdróton innen és túl november 1-én nem csak a naptárban név szerint nem említett „Mindenszentek”-re fókuszálnak a világ nagy részén, hanem a „Száraz Novemberre” is. Ezen a néven, – brit mintára – össznépi mozgalom keretén belül azt fogadja meg a játékban részt venni kívánó, hogy amíg a dátumban a „november”, vagy a „11” szerepel – tehát egy hónapon keresztül – nem iszik alkoholt.

A „Kék Pont” által Magyarországon is életre hívott akcióval kapcsolatban Dávid Ferenctől, az egyesület munkatársától hallottak elgondolkodtattak, majd így jutott eszembe, hogy meg van! – ez lehet a kiút első lépése mai, finoman fogalmazva  sem  éppen ideálisnak mondható „demokráciánkból”.

Meghirdetem a „Nemzeti Engedetlenségi Mozgalmat” – ha valakinek unalmas lenne a sok betű, akkor „N.E.M.”-et, amelynek lényege, hogy tilos egy hónapon keresztül bárkit is gyűlölni.

Bárki csatlakozhat nemtől, bőrszíntől, meggyőződéstől, hittől – és bármi mástól, ami kimaradt a messze nem tökéletes felsorolásból – függetlenül.

Figyelem ez nem üzleti vállalkozás  hiszen nincs csatlakozási díj, nem igényel semmilyen befektetést, – kötvényt sem kell jegyezni hozzá! – nincs formaruha, amit meghívásos közbeszerszés keretén belül véletlenül egyik hozzámtartozóm nyerne meg. Nem igényel óriásplakátokon, és kizárólag „énbarát” médiában való hirdetési kampányt, amit szintén nem követ kétes kimenetelű, esetlegesen vesztes – mint a legutóbbi – népszavazást. Egyszerű ez mint a fa ék, a csatlakozók, elhatározzák, hogy saját mindennapi ruhájukban mostantól nem utálják embertársaikat.

Dávid Ferenc szavaival:

  „Nem elvenni akarunk valamit, hanem pozitív üzenetet megfogalmazni: ismerd meg önmagad és tanuld meg gondozni az örömeidet, hogy meg tudd őket tartani akár egy életen keresztül.”

Gondoljuk végig: reggel a „ferdenézésű” szemünk helyett az „érdeklődőt”, a „nyitottat” visszük magunkkal, nem zsörtölődünk az úton a munkahelyünkre, – ki miben ülve, vagy állva közlekedik – nem az ellenséget látjuk a kollégákban, és azokat sem  akik „el akarják venni a munkánkat”. Dolgunk végeztével hazafelé a bevásárlásnál nem tülekszünk, morgunk, nem lessük, hogy az eladó, a pénztáros mivel vág majd biztosan át minket, és belépve a lakásunkba nem nyűgként éljük meg a családi élet fennmaradó pár óráját.

Üdvös lenne, ha a politikai élet és a  média képviselői is csatlakoznának felhívásomhoz, hiszen ebben a vágyott esetben nyugodtan lapozhatnánk fel bármelyik még meg nem folytott napilapot, hiszen tényújságírást találnánk mindegyikben. A televíziót is nyugodtan bekapcsolhatnánk bármely adóra tévedve, hiszen a híradókban, háttér  műsorokban objektív leírását hallanánk a nagyvilágban történteknek.

Dávid Ferenc egy másik gondolata szerint:

 „Bármilyen függőségből való felépülésnél sokat segít, ha cserélgetni tudjuk az örömforrásainkat, de nem mindegy, hogy valaki a kávét cseréli le futásra, vagy az alkoholt megugró energiaital-fogyasztásra.”

Cseréljük le a gyűlöletet érdeklődésre, nyitottságra. Csináljuk egy hónapig, és hátha úgy maradunk!

 „Aki tavaly végigcsinálta, az a végén nagyon boldog volt.”

Ezzel mindenki csak jól járhatna: mi, a résztvevők is, hiszen az egyén szintjétől a sokat emlegetett nemzetig rengeteg energiahalmaz szabadulna fel, amivel akár  a hegyek is elmozdíthatók.

Az uralkodó is elszégyellhetné magát, hiszen kiderülne, hogy már mi is tudjuk: „meztelen a király”, ezzel pedig ezköztelenné válna, mivel legfontosabb vudu-eszköze, a gyűlöletkeltés működésképtelenné válna. Még az is  megeshet, hogy új programot alkotna, elgondolkodna, vagy – jó, ez csak vágyálom – visszamenekülne a demokráciába, követve népének nem elhanyagolható többségét.

Tehát kedves eddig szkeptikus magyarok igen, N.E.M.-re fel!

Pálmai Tamás

A tervezet leglényegesebb pontjai:

• az intézményeknek együtt kell kezelniük a testvérek ügyeit
• súlyos veszélyeztetettségként kell értékelni, ha a szülők elzárkóznak az ellátóktól
• tilalmas a védőnői, orvosi ellátásról való lemondás
• kötelező megjelenni a szűrővizsgálatokon, és ennek elmulasztása a jelenleginél súlyosabb szankciót vonjon maga után
• a jelzőrendszer tagjainak feladatát törvényben szabályozzák
• a szakemberek előzetes ügyészi határozat nélkül is intézkedhessenek, amikor a gyermek veszélyeztetett helyzetbe kerül, és ha a szülő, gondviselő nem reagál az ellátók megkeresésére
• a gyermek veszélyeztetettsége esetén a jelzés elmulasztása legalább olyan bántalmazásnak minősül, mint a más típusú bántalmazás.

A magzat védelemében bevezetik a kötelező szűrést, azaz a kismamáknak már több törvényi előírás miatt is meg kell jelenniük a terhesgondozáson, és a különböző szülész-, nőgyógyászati szűrővizsgálatokon.

Eddig dicséretes a dolog, de vajon megvannak-e mindennek a minimális feltételei, adottak-e az  egészségügyi intézményi, személyzeti feltételek?

Nos, bátran mondhatom, írhatom, hogy egyértelműen nem, és ez nem az ellátórendszer hibája.

Egy szeptemberi történet szerint a delikvens, akinél két terhességi teszt is pozitív eredményt mutatott, ellátogatott a területileg illetékes egészségügyi intézménybe. Ekkor az éppen szolgálatban lévő orvos megállapította, hogy bár nagyon korai stádiumban van, de a különböző jelek egyértelmű terhességet mutatnak. A teljesen egyértelmű válasz megállapításáért –kérte a jó doktor- fáradjon vissza 3-4 hét múlva.

Három héttel később  férj és feleség együtt, izgatottan érkezett a rendelésre, de ott hidegzuhanyként érte őket a recepciós híre, miszerint jelenleg egy nőgyógyászuk van, aki most éppen szabadságát tölti, helyettesítőt pedig nem találtak. De egyébként sem lehet csak úgy bemenni a doktor úrhoz, előre be kell jelentkezni, és 2 - igen kettő - hónap múlva lenne időpont, azaz kéthavonta van lehetőség a rendelésen megjelenni.

Állj! Hogy is van ez? - amikor már a ma érvényben lévő törvényi előírás is - a tervezett szigorításokról nem is beszélve - a havi vizsgálatot és megfigyelést szorgalmazza?

Felvetődik a kérdés, a szigorított rendelet - pardon törvény - amely nagyon keményen szankcionálja az esetleg együttműködni nem akaró kismamákat, családokat, hogy fogja büntetni a „Valóságot”, amely nem alkalmas a kormányakarat végrehajtására? Tőlük is elszakítják a gyermeküket, mert a támogatásoktól - és ezért tartunk itt - már elszakították őket.

Amikor a kismama, még kicsit tétovázva szintén feltette a kérdést a recepciósnak, a pult mögül a mai helyzetnek megfelelő lesajnáló, de nagyon is egyértelmű válasz érkezett:

„Ja kérem, ez a magyar egészségügy.”

Ujlaki Tamás Péter (vendég szerző)

Szépirodalmunk jelentős része szól a múltbéli feljelentésekről, egymás elárulásáról, de egészen napjainkig, szinte mindig volt valami önös érdek a feljelentés mögött, elég itt csak Jókai életművére gondolni, ami persze irodalom, de azért a valóságban gyökerezik szinte valamennyi története. Az az állítás ugyan megdőlt már, hogy a Gestapohoz egész Európából összesen nem érkezett annyi feljelentés, mint a német megszálás utáni Magyarországról, de azért szinte biztosra veszem, hogy a kontinens  „dobogósai” között voltunk.

Az utóbbi években - ne talányoskodjunk, mióta magunkra szabadítottuk a narancshengert - vált divattá a feljelentgetés csak magáért, a másik ellehetetlenítésének, meghurcolásának öröméért. Ebben az országban már szinte mindenki feljelentett mindenkit és fordítva. Perben-haragban állunk olykor még önmagunkkal is. Napjainkban nem érjük be azzal, hogy „dögöljön meg a szomszéd tehene is”, nem, dögöljön meg a szomszéd és akkor majd éhen pusztul az a tehénke is! Célunk eléréséhez pedig a legegyszerűbb út a feljelentésen át vezet.

Képviselők olykor bírói segédlettel taposnak - persze csak képletesen - egymás arcába, újságírók a bíróságon keresik igazukat, mert a sajtó össze-vissza szabdalt szövete, már védőhálónak sem alkalmas, ugyanakkor a hatalmat páncélként védi. Ki érti ezt? Az államgépezet - amelynek bőven lenne más dolga - láthatja ezt, ha körülnéz a síkon ahelyett, hogy tenné a dolgát, folyamatosan nyeli be a legkülönbözőbb fel- és bejelentést. Csak egyetlen intézmény áll folyamatosan és hősiesen ellen a feljelentés-cunaminak, és ez az Orbán - Polt ügyészség, pedig nekik valóban ki kellene vizsgálni minden bejelentést, ám róluk úgy pattannak le a beadványok, különösen, ha a tárgyuk valamelyik fidesznyik, vagy annak egy vállalkozása, mint jó röplabdameccsen sáncról a lecsapás.

Az egyik legutóbbi pör - ugyan nem büntető - az esti mesét vette célba, képletesen szólva valaki feljelentette a Tévé Macit. A fenti csúfság Székesfehérváron esett meg, ahol egy lakót - ki tudja, miért - annyira zavart, hogy a házban működő, Igéző névre hallgató kulthely esténként - nyáron 7-kor, télen 6 órakor - esti mesét mondat hol ezzel, hol azzal, az arra járó helyiek és turisták nagy örömére, hogy bírósághoz fordult, feljelentve tulajdonképen magát a mesét. A per szerencsére egyességgel zárult, mert a felek a bíró felszólítására negyedóra tanakodás után kiegyeztek abban, hogy továbbra is lehet a ház előtti mesefotelben, mesekalapban mesét mondani, ám ez nem tarthat tovább „egy pipaszívásnyi” időnél, ami hivatalosan szólva fél órát jelent.

A Városi Kurír nevében tisztelettel kérem a lakót, hogy ha ennyire útálja a mesét, és feljelentgetni is szeret, akkor esetleg az alábbi mesemondókat is citálja bíróság elé: Orbán Nagyláb, Kósa Teliagy, Kovács Éssikerült?, Lázár Annyitisér, Rogán Azasszonyintézte.  Amikor a kedves feljelentőnk a névsor végére ért, kérem, jelentkezzen szerkesztőinknél, adjuk a további neveket.

Pálmai Tamás