Demagógia! - harsogták felsőbbrendűségük tudatában, amikor valaki, vagy valakik lélegeztetőgépre számítottak át minden egyes stadiont. Ez a mocskos cinikus mondat szinte az összes Fideszes, és az ő fekete, vagy fehér bérlistájuk csecsén csüngő elemző, politológus száját elhagyta.

Most viszont  beütött a krach! A lekezelt, megcsúfolt jövőidő jelenné vált! Egyik döntéshozónak sem kívánom, hogy a kifürkészhetetlen sors úgy szembesítse őt lelketlenségével, hogy a saját bőrén kelljen tapasztalnia, milyen az, ha egy ilyen gép egyszerűen nincs, vagy ha van is, éppen foglalt, viszont ajánlanak helyette országszerte szépen zöldellő műfüvet.

“Az országos tisztifőorvos körlevélben utasította az egészségügyi intézményeket, hogy Budapestre lehetőleg ne küldjenek lélegeztetőgépre szoruló beteget, mert megteltek a fővárosi gyermekintenzív ágyak.”

Ez a hír 2017. február 18-án szembesít mindannyiunkat azzal, hogy a “demagógnak” minősített lélegeztetőgépes hasonlat mennyire húsbavágó, megoldhatatlan problémává nőtte ki magát. A ma Magyarországán nem Orbán dolgozószobájának kárpitjával, engedély nélkül felhúzott gangjával, amiről mások nyomorára vak szeme szétnézhet, mutatván, hogy neki még ezt is lehet, és még csak nem is a sok mini-nábob önös érdekeit szolgáló baromsággal kell foglalkoznunk, hanem - legyünk önzőek - a legalapvetőbb egészségügyi feltételek biztosításával!

Ha ezt nem így látja a kormányfő, akkor milyen jogon ejti ki a száján, hogy neki a magyarság, a haza a legfontosabb és senki nem kötelezheti, hogy népe ellen tegyen? Szörnyű a felismerés, hogy a XXI. században, Európa közepén gyerekek kerülnek életveszélybe amiatt, mert egy minden hatalommal felruházott kormányfő fejében átértékelődtek a dolgok, és a fontos helyét cserélt a lényegtelennel?

Magyarok, ébresztő! Ha már olyan alacsony az ingerküszöbünk a mások szenvedését látva , legalább az állja útját ennek az őrületnek, amit Orbán a gyerekeink ellen követ el! Egy egyszerű vírus – amelyik minden télen előfordul – felboríthatja Magyarország gyermek-intenzív ellátását, és még mindig ülünk a kényelmes fotelben, és megpróbáljuk kibekkelni, hogy fel kelljen állnunk?

“Ne annak higgyenek, amit mondok, hanem, amit teszek!”

- leplezte le magát néhány éve minden magyarok hazug, a valóság elől egy képzelt világba menekülő ura.

Ennek értelmében vegyük már észre, hogy csak a duma szintjéig fontos az oly nagyon szeretett ország, és benne mi mindannyian!

Nem a hadsereget kell “Európa legütőképesebbé” fejlesztenünk, hanem wc papírt, kötszert, gyógyszert kell biztosítani a kórházakba.

Ne feledjük, minden lehetőség adott volt ennek a sokat látott országnak arra, hogy Európaivá, Európává váljon, csak aztán jött Orbán, és mi hagytuk, - és a mai napig hagyjuk - hogy hülyét csináljon belőlünk.

Ugye urak, ez is csak egy semmi kis demagógia:

“…. népet, amely retteg, hogyha választ,

szemét lesütve fontol sanda választ

és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.”  (József Attila: Levegőt 1935

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! ( De valóban!)

Mátrai Anna

Eleinte „csak” minősíthetetlen ordítozással, anyázással kezdődött a „tudatlan-terror”, aztán a sajnos erről emlékezetes elmúlt évi október 23-i megemlékezésen már megvadult, (megvadított) főleg élemedettkorú honfitársaink támadtak szintén honfitársainkra csak azért, mert más volt a véleményük, és ezt füttyszóval adták a többiek tudtára.

Mára odáig jutott a vélt „ököljog”, hogy a mindannyiunk demokratikus jogáért, a népszavazás kiírásának lehetőségéért agitálókat éri egyre többször valódi fizikai atrocitás, amihez Kósa Lajos, a kormánypárt polihisztora cinikusan mindössze annyit fűz hozzá:

„Amikor megakad a gyűjtés, olyankor szoktak az aktivisták – hirtelen - erőszakra panaszkodni.”

Figyel Lajos!

„Jakabfy Tamást, az LMP józsefvárosi képviselője éppen a Rákóczi téren gyűjtött aláírásokat a Momentum Mozgalom olimpiaellenes népszavazási kezdeményezéséhez. Egy arra járó férfinak azonban ez nem nagyon tetszett, odalépett a vásárcsarnok előtti standhoz, és elkezdett ordibálni a képviselővel, majd úgy lefejelte Jakabfyt. hogy az LMP-snek elkezdett vérezni az orra.”

És erről hallottál, ugye?

„Épp egy aláírás közben voltak, amikor egy ismeretlen odalépett a pulthoz és az éppen aláíróval heves szóváltásba kezdtek. Aztán az ismeretlen elfutott. Az aláírást folytatták volna mikor visszatért megint az ismeretlen és lökdösődés kezdődött bár az hamar véget ért, mert az ismeretlen elfutott ismét.”

Egy szó, mint száz: a nép minden országban hajlamos a legegyszerűbbnek vélt megoldás, az ököljog bevetésére, mert „Ő” már csak ilyen, Ám míg más helyütt, ahol valódi, és nem illiberális demokrácia van, a hagyományok, a törvények, a rendvédelmi szervek betartatják az együttélés normáit azokkal is, akiknek ez nem mindig smakkol. Ám, ha ebben a láncban elszakad egy szem, – vagy direkt szakítják azt szét – akkor elszabadul az ellenőrizetlen indulat, és ezt a „indulat-szellemet” sokkal nehezebb – ha egyáltalán lehet – visszaparancsolni a palackjába, vagy úrrá lenni felette, mint azt a kiengedésénél gondolta az erre vetemedő.

Ha Magyarország jelenlegi vezérének legfontosabb mondanivalója alattvalói számára, hogy többre érdemes népünket csak úgy tarthatjuk fenn, és válhatunk, ha nem is a világ, de Európa vezető minijévé, ha hátrafelé nyilazva harcolunk, akkor nem csoda, ha a hívői ilyen harcos szellemben élik mindennapjaikat, és torolják meg vélt, vagy valós sérelmeiket is.

Az ország vezetése, hátrafelé nyilazva pusztítja az oktatást is. Jövőképét megtámasztja azzal is, hogy bebiztosítva jövőjét, a közoktatást is e célnak veti alá, és meghirdeti a „nem kiművelt emberfők” képzését. Az igazi gond, hogy ez, mármint az ország szellemiségének durva visszanyesése, sokaknak még tetszik is, hiszen hamar pénzt kereshet a gyerekük, és ők maguk sem vágynak az életük bonyolítására. Egyszerűbb követni, mint firtatni a parancsot. Ugye Lajos?

Mátrai Anna

Most már mindent értek! Eddig kicsit a levegőben lógott nekem a Magyar Királyi kereskedelmire maszkírozott Tv2 legújabb műsorának „oknyomozása”, amely szerint a taxisok többsége mocsok, szemét, csaló vérfarkas, de mondom, most már mindent értek, az állam és a főváros igyekszik ezt az iparágat is maga alá fötörni. Különben mire véljem azt az elkapkodott döntést, amelyről a napi.hu számolt be:

„Pár éven belül teljesen eltűnhetnek a hagyományos hajtású taxik Budapestről és azokat zéró emissziós kocsik válhatják fel – tudta meg a napi.hu Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettestől.”

A gondolat környezettudatos és kiváló, csak éppen nem élet- és időszerű. A megadni kívánt időpontban - 2020-2023 - várhatóan még annyiba kerülnek majd a megnevezett autók, hogy azt egy becsületesen dolgozó taxis nem tudja megfizetni. Nem is beszélve arról, hogy éppen a tervezett időpont előtt alig néhány évvel, 2018. januárjában kell lecserélni az EU 4-es besorolású taxikat EU 5-re. A bevezetéskor tehát, egy aránylag új, korszerűnek nevezhető  autóparkot kellene felszámolni, erre viszont – anyagi okokból - javarészben csak a hiénák lehetnek képesek. Persze az is előfordulhat, hogy beigazolódik a hír, amiről taxis körökben jó ideje suttognak, és ez a rendelet már a jelenlegi taxisok kiszorítását szolgálja, hogy végre létrejöhessen egy nagy, állami-fővárosi taxicég. Igy azután a taxisokat is sikerül rálökni a trafikosodás útjára.

A rossz, elkapkodott döntésről még nem tudni pontosan kinek az agyszüleménye. A cikk egyik bekezdése arról szól, hogy Szeneczey helyettesnek pattant ki a szikra az agyából, amikor a repülőtéren átadta a Főtaxi elektromos töltőpontját, az ezt megelőzően leírtak szerint viszont a Nemzeti Gazdasági Minisztérium volt az ötletgizda, de történetünk szempontjából ez nem is lényeges. A kérdésnek járjon utána majd a Szerzői Jogvédő Hivatal, amikor a sikeres bevezetés után többen is letapossák egymás sarkát az őket megillető jogdíjért, mert szellemi (?) termékükkel, ahelyett, hogy az utazók örömére megreformálták volna, inkább önös érdekből kicsináltak egy több mint száz esztendős szakmát

Az is jellemző mai közállapotainkra, azon belül is a kormány és a fővárosi vezetés környezetére, hogy egy potentát ismét hazugságba menekült:

„A főpolgármester-helyettes azt is elmondta a napi.hu-nak, hogy előzetesen megkérdezték a taxis vállalkozások képviselőit és ők nem jelezték, hogy az elképzelés megvalósíthatatlan lenne.”

Az egyeztetésből egyetlen szó sem igaz, ezt valamennyi megkérdezett, taxitársaság, és az érdekvédők vezetője egyaránt cáfol, köztük van még a fővárosi vezetéssel „különösen jó kapcsolatokat ápoló”, nekik teljesen befekvő Országos Taxis Szövetség elnöke is, aki ilyen ellenállásra talán még soha sem vetemedett.

A Városi Kurír a Magyar Taxisok Szakszervezete ügyvezetőjét, Karsai Katalint kérdezte:

„  Arról, hogy valami elképesztő dolog készül az NGM és a főváros koprodukciójában, már egy ideje hallani, ezért is kértem Fónagy államtitkár urat a múlt héten, hogy fogadjon, de természetesen lepattantam róla. Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes úrral viszont alig egy hónapja tárgyaltunk. A megbeszélésen a téma a fővárosi közgyűlés elé kerülő, és azóta sajnos elfogadott taxisrendelet módosítása volt, ám erről az elektromos autók kötelezővé tételéről szóló tervről, ami teljesen átrendezné a taxis piacot, sőt, kimerem mondani, felszámolná a hagyományos taxizást, szót sem ejtett a főpolgármester-helyettes úr. A fentiekből csak arra tudok következtetni, hogy akkor még, vagy szó sem volt róla, márpedig ez esetben nemcsak az egyeztetések, de az idő rövidsége miatt minden egyéb,  megfontolt előkészítés, hatástanulmány stb. hiányzik, de az is lehet, egyszerűen eltitkolták mire készülnek. Egyik lehetőség rosszabb, mint a másik.”

A tervezetről, egyedül - de ő is csak némi kínlódás után - a Főtaxi szóvivője, az egykori SzívTv „sztár-műsorvezetője”, Vizy András tudott úgy nyilatkozni, hogy

„megfelelő támogatással megvalósítható lehet a terv”,

ám még ő is csak a belvárosban lát reálisnak mondható lehetőséget a bevezetésre.

Pálmai Tamás

Mégis, miért nézem meg hétről-hétre az ATV-n futó műsort? Mert azt tartom, hogy meg kell ismerni a más elveket, nézeteket vallók érvkészletét, hátha van benne ráció, csak eddig nem gondoltam végig minden aspektust. Az e heti penzum újra ráébresztett, hogy nincs ilyen érvkészlet, csak az van, amit Kerényi így fogalmazott:

„eddig ti voltatok, most mi jövünk!

Ezzel nincs mit kezdeni. Azzal hiába próbálnám szembesíteni, hogy ő abban a „ti voltatok”-nak titulált korban sikeres rendezője, majd igazgatója volt a Madách Színháznak, megbecsülte őt a szakma és az emberek, hiszen jó rendezései voltak, és azután sem maradt munkalehetőség nélkül csak azért, mert nem volt neki szimpi Horn, vagy Medgyessy.

A beszélgetés első felvetése a moszkvai magyar konzulátuson működő vízumgyárban "sürgősséggel", olykor órák alatt, ellenőrizetlenül kiadott beutazási engedélyek témája volt.  A jó öreg Bencsik -éle cinizmus így próbálta új színre - mondjuk rózsaszínűre - pingálni a feketét:

„a konzulátusoknak az a dolguk, hogy vízumokat adjanak ki, bár jönnének több-százezren, sajnos visszaesett az orosz turizmus”

Az AP nemzetközi hírügynökség jegyzetére, melyben a szerkesztőség hiányolja az Orbán évértékelőből a mocskolódások mögül a konkrétumokat, ez ötlött a Bencsik-agyba:

„az AP nem a Vatikán, nem az Orákulum”

Majd a következő téma kapcsán, "Figyelem, figyelem, felhívjuk az utazó közönséget, hogy a csarnok-külső F vágányra - F mint Fidesz - beérkezik a menetrendszerű vicinális Sorosról ", Kerényi volt a soros:

„a mi politikai oldalunk ezzel nem ért egyet….., hogy migránsok betelepüljenek Európába, hogy Európa népessége le legyen cserélve……az embereknek nem kellene ladikra szállni, és akkor nem veszélyeztetné az életét”

Szerinte a „nagyragadozó” Soros ezt segíti elő minden megnyilvánulásával.

Hont így reagált:

„az, hogy Soros szeretné, hogy Európa emberként bánjon a menekültekkel – Fidesz-magyarul a migránsokkal – az nem bűn”

Kerényinek sem kellett több, kis történelmi leckével magyarázta a magyarázhatatlant:

„a mohamedánok még a vallásháborúk idején tartanak, ………és Soros úr lehengerlő módon támogatja a civil szervezetein keresztül ezt a folyamatot”

Bencsik ezután élcelődött azon, hogy az ellenzéknek iszonyú egyszerű a dolga, hiszen csak meg kell buktatnia Orbánt, de – mint látható – erre egy ideig még biztosan képtelen. Azt is megemlítette, hogy Sorost nem választotta meg senki, és nincs igaza semmiben. Ekkor szembesítették azzal, hogy ő maga volt az egyik Soros-alapítvány kuratóriumi elnöke, amire a megszólított így reagált:

„én nem fosztogattam, hanem osztogattam, az volt a feladatom, hogy a Soros pénzét osztottam szét, 1989-ig pozitív volt a társadalomideája”

Szerencsére Kerényi leegyszerűsítette a dolgokat, mielőtt valami konkrétumon összekaphattak volna a beszélgetők:

„Tivadar, - mondta Farkasházynak, akivel anno 1991-ben a boldogult Demokratikus Charta idején még képletesen szólva, együtt emelték a zászlót - annyira sajnálom, hogy ilyen keserű vagy! Ömlik ki belőled a fájdalom és a sérelem. …Valamit meg kellene érteni. Két világkoncepció van…..a Magyar politikában, te ahhoz a koncepcióhoz tartozol, amelyik éppen most vesztes….Csináljatok pártot, nyerjetek választást, és akkor fontos leszel, mint régen.”

Farkasházy kijelentette:

 „Ferenc József, Horthy és Kádár százhúsz éven keresztül irányítottak az országot, nem kell egy újabb, demokráciában akarok élni!”

Kerényi összefoglalta:

„A magyarok politikai végzete szerintem a centrális erőtér, a nép szereti a centrális erőt, mindig akkor volt eredmény, amikor centrális volt az erőtér”

Azt nem említette, hogy az egyik bevitte az országot Trianonba, a másik a Holokausztba, a harmadik az államadósságba, szóval mindig nagyon "fincsi" volt a vége. De mi büszkék vagyunk arra, hogy nem tanulunk! Helyette harcolunk, mert az olyan „magyarosch virtusos” cucc.

Hont végszava:

„Aki Magyarországon nemzetállamról beszél, az le akarja vágni rólunk minden környező ország magyarságát”

Hát így évődtek az urak 2017. február 13-án.

Mátrai Anna

Minden élethelyzetben embert próbáló a felelősség, amikor a sorsunkat meghatározó dologról kell döntenünk, maradéktalanul megfelelnünk az előttünk tornyosulónak úgy, ahogy valakik valamiért elvárják tőlünk. Különösen érvényes az előző mondat, amikor az embergyerek tizennégy éves, tele a tinikor eredendően meglévő kihívásaival, testi-lelki változásainak feldolgozásával, megértésével, elfogadásával, egyszóval a világ elfogadásával és elutasításával. Amikor egyként tombol a tesztoszteron és az ösztrogén, és elcsattan az első csók. Ez az a kor amikor kiderül, hogy az addig „mindenfelettinek” vélt szülők ellen lázadni indokolt és kell, – mert egyszer ezt is ki kell próbálni – amikor fontosabbnak tűnik egy-egy kitüremkedő pattanás eltüntetése, mint a globális felmelegedés problematikája.

És ebben a szinte felfoghatatlanul zavaros időszakban kell – kellene – döntenie, komolyan vennie a szóban forgó tizenévesnek „életről – halálról”, vagyis arról, hogy a tanulás mindenek feletti-e ? Tini legyen a talpán, aki egy randi, vagy "lógás a haverokkal” helyett inkább még egyszer – vagy akár egyszer  is – átolvassa a holnapi penzumot.

Február van, ilyenkor kell határozni gyereknek – szülőnek vállvetve, hogy merre tovább az elemi elvégzését követően. Nagy dilemma, fontos, élethosszig tartó döntés. A következmény: „mi leszek, ha nagy leszek?”.

Bevett gyakorlat, hogy a félévi bizonyítványt arra használják a pedagógusok, hogy hathatós figyelmeztetést küldjenek a nebulóknak és felmenőiknek. Ez a gyakorlat általában rendben lévő, de a nyolcadik osztályt taposó gyerekek esetében, akiknek a felvételihez beadásra szánt jelentkezési lapon fel kell tüntetniük a félévi osztályzataikat is, brutális jelentőségűvé változik az amúgy csak a figyelemfelkeltést szolgáló érdemjegy. Ugyanis, akinek a teljesítményét elégtelenre minősíti az igen tisztelt tantestület, azt eleve kizárja a továbbtanulás lehetőségéből, ugyanis a középiskolák a megbélyegzett tanulók jelentkezését semmisnek tekintik.

A Magyar Szülők Országos Egyesülete így fogalmaz ezügyben:

„A pedagógusok azt mondják, a félévi buktatás olyan pedagógiai eszköz, amely arra ösztönzi a lemaradó tanulókat, hogy a második félévben jobban tanuljanak!  A szülők pedig fogadjanak magántanárt gyermekeik mellé, mert a 16 óráig nyitva tartó általános iskolában „nincs elég idő” sem pedagóguslétszám a nehezebben teljesítő tanulók felzárkóztatására. Az iskola nem segít!”

Majd így folytatódik a közlemény:

„Az iskolákat nem érdekli, hogy milyen testi, lelki, érzelmi károkat okoznak a rájuk bízott tanulóknak a félévi buktatással, lényeg az, hogy leosztályozzák tárgyi tudásukat, fegyelmezzék őket és tudatlanul kísérletezzenek teherbíró képességükkel.”

A továbbtanulási lehetőségekkel kapcsolatban így fogalmaz a figyelemfelkeltés:

„Ha a megbuktatott tanuló beírja a félévi elégtelen osztályzatait a jelentkezési lapra, akkor tulajdonképpen kizárja magát a felvételből, hiába javítja ki osztályzatait a tanév végéig. Nincs olyan iskola, amelyik „kapkodna” a félévben megbuktatott tanulókért.”

„Furcsa ez a tanulóbarátnak nevezett köznevelési rendszer!”

Bizony egykor volt tanulótársak, akik mára szülőkké, nagyszülőkké lettünk! Nem lehetett egyszerű akkoriban velünk, de mint azt gondolom rajtam kívül sokan a fejünkhöz vágták végső elkeseredésükben, miután úgy ítélték meg a helyzetünket, hogy menthetetlenek vagyunk:

 „majd meglátod, amikor neked lesz gyereked!”

Ez az „amikor a "majd” hirtelen „most"-tá válik. Emlékezzünk akkor-volt önmagunkra, ne essünk abba a hibába, hogy elfelejtjük azokat a szörnyen-csodás éveinket, amikor az élet a tinik megformálását bízta ránk. Rengeteg figyelemmel, empátiával, nem nyomulós törődéssel egyengessük a háttérből kamaszodó leszármazottunkat, amit nem pótol a megkétszerezett zsebpénz ígérete.

Ne bízzunk jobban a tanárok véleményében, mint a gyerekünkben, akit „megszelídítettünk”, tehát felelősek vagyunk érte. Támogassuk lelki biztonságérzetüket, vértezzük fel őket azzal a bizonyossággal, hogy tehetnek bármit, mi mögöttük állunk, biztonságban vannak.

Bencze Tibor a „Titkos felnőtt bűnök” című munkájában így ír a félévi buktatással kapcsolatban:

„Mindez, ami az oktatási intézményekben elfogadottan történik a pedagógia szakterületén az fizikai, szellemi, érzelmi és lélektani bűncselekmény a gyermekek ellen”.

  Megfontolandó lenne, hogy az általános iskola végzőseinek ne az határozza meg a továbbtanulási lehetőségét, hogy milyen oktatót fogtak ki maguknak, hanem a biztonság, hogy egy ellébecolt pár hónap ebben a kritikus életkorban nem határozza meg egy életre a további lehetőségeket. Az oktatási tárca döntnökeinek sürgősen át kell gondolniuk álláspontjukat, ami remélhetőleg az lesz, hogy nyolcadik félévben nemkívánatossá teszik a buktatás rendszerét.

Mátrai Anna