2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir

Orbán és Lázár beismerő vallomása

A kisvasút saga újabb fejezete

2016. július 16. - Városi Kurir

letoltes-crop.jpg

 

A legújabb, még ropogós információ szerint, amely nem mástól, mint Tessely Zoltántól, a Felcsút és térsége fejlesztéséért felelős miniszteri biztostól származnak, a Miniszterelnökség máris tárgyalásokat folytat a felcsúti kisvasút bővítéséről – írta meg a magyarnarancs.hu.

Lám, nemzetünk - mi mindannyian - büszkén, megnyugodva dőlhet hátra ezen a borongós, őszt idéző napon, az „Igazmondó” ebben az esetben  is hű maradt  önmagához, hisz, amit ő kiejt a száján, az szóról szóra úgy is lesz!

Tessely – mint azt a jól működő új seprű tenni szokta – jól seper, hiszen már júniusban írásos javaslatot adott be a fensőbb hatalomnak, amiben erősen szorgalmazta a váli-völgyi – lánykori nevén: Felcsúti – „közösségi kisvasút összekötését a bicskei elővárosi csomóponttal”, amiről sebtiben egyeztetett is minden magyarok Lázárával. Az ügyben, ami a nem kicsit dagályosra sikeredett nevű „Pannónia szíve” program keretében lendítené majd fel Váli-völgy térségét, még nincs döntés, úgyhogy egy darabig még rághatjuk a körmünket izgalmunkban egyik lábunkról a másikra állva. Az sem tisztázott még, hogy közpénzeink melyik bugyrából fizettetik majd ki velünk, de ami késik ugye....!

A Miniszterelnökség formálisan egy laza mozdulattal rátolta a felelősséget az ott élőkre, mondván: a döntés azon múlik, hogy

a helyiek milyen minőségű fejlesztési tervet állítanak össze. Amennyiben az elképzeléseik valós és elérhető célokat tűznek maguk elé és ténylegesen hozzájárulnak az ott élők életminőségének javításához is, akkor eséllyel szállnak versenybe a fejlesztési forrásokért

olvashatjuk a magyarnarancs.hu-n.

Arra a kimutatásra szív-repesve és felettébb kíváncsian várunk, amelyik kimutatja, hogy az eddig megvalósult felcsúti pöfögde milyen mértékben javította az ottaniak életminőségét, de bármennyire részletesen kutattunk is, nem leltünk. rá. Egyelőre csak az publikus, hogy az elköltött 600 milliósra tehető közpénzből napi 25-30 utas vonatozgat fel-alá. A fent leírt nyomvonal -hosszabbítás az előzetes kalkuláció szerint cca. egymilliárd forintot venne el egy újabb stadion építésétől, úgyhogy még semmi sem biztos. Ja, de igen, az száz százalékos biztonsággal kijelenthető, hogy vagy erre, vagy arra, de mindannyiunknak fizetni kell!

BAnna

 

Reszkess Gellérthegy, a hatalom szemet vetett Rád!

letoltes_1.jpg

 

Csepreghy Nándor – Lázár jobbik bal-keze – ez év október 2-ig várja bárki – 0 – 99 éves korig - fantáziadús elképzelését arról, hogyan is lehetne orbánosítani a Gellérthegyet és a Citadellát.

A Miniszterelnökség távirati irodához eljuttatott közleménye szerint pályázatuk célja, olyan

 alternatíva kidolgozása a Gellérthegy revitalizációjára, amely építészeti, tájépítészeti, közlekedési, képzőművészeti eszközök használatával új tartalommal tölti meg a helyszínt, az épített és természeti környezet értékeinek megőrzése, a világörökségi cím, a műemléki védelem és a szellemi, szakrális tartalom figyelembe vétele mellett”

Nem sajnálja rá a fent nevezett úr vezette bíráló bizottság a pénzt, hiszen 40 millió forint közpénzt szánnak arra, hogy

a helyszín vonzó környezetalakítással, releváns területhasználattal képes legyen nemcsak a turisták, hanem a város lakóinak igényeit is kielégíteni.

 

A kiválasztásnál különös figyelmet fordít a grémium arra, hogy az álom – ha megvalósul – illeszkedjen az jelenleg éppen meglehetősen átalakuló budapesti városképbe, tehát minden egyes fa helyét jó esetben egy-egy kőből faragott – hisz sajna nem kertészetet vezet a „dicső” rokona – faimitátum veszi át és néhol előbukkan majd pár erkély is, „hogy jobban lássalak!”. Az is hangsúlyosan számít a döntésnél, - tudatja a közlemény - hogy a kiötlő mennyire érez rá a helyszín szimbolikájára, esetleg új jelképes hely megteremtésében gondolkodik-e. Nem mellesleg fontos az is, hogy a természetbe jól beleillő épített elemeket is – legjobb, ha jókora stadiont – tartalmazzon az elképzelés. Egy-egy terv készítője minimum 300 ezer, maximum 8 millió magyar közpénzforinttal lesz gazdagabb.

Amennyiben sikeres és eredményes lesz a pályázat, ne legyen kétségünk, az a sok rendetlenül, össze-vissza növő „zöldség” - növényzet – megtanulja mi a „móres”, lesz ott rend! Az önfejűbbjének pedig annyi! - kedves tarhajúak védősorfala között végzi be.

jegyzi: BolNa

 

Tarlós István, a tengelykezű félember

tarlos4_1_-crop.jpg

A főpolgármester jó szokásához híven, amikor arról kérdezték, mit szól ahhoz, hogy mit művelnek mostanság a Városligetben, mint legfontosabb gondolatot osztotta meg, hogy micsoda dolog az, - már bocsánatot  kérek - hogy Franciaországból idejárnak rugdosni a rendőröket!” - célozva ezzel arra az eseményre, amikor a több hónapja itt tartózkodó Ligetvédő, miközben elhurcolták a rendőrök, - a videó tanúsága szerint is - véletlenül valóban belerúgott egy közegbe.


Mindezek után jogos a kérdés, ki jegyzi ezt a várost, ki ez az elszabadult fújtatós  harmónium a Budapest nevű hajó rakterében? Igen kiszolgált régi harmónium, nem is hajóágyú - ahogy mondani szokták - nem bizony, mert az odapörköl bárhová.   A mi harmóniumunk viszont  nagyon is megválogatja, kinek az arcába fújtat egy-egy hamis hangot, mindig a gyengébbet veszi célba, tudja ő azt jól, hogy hol a fent, és hol a lent.  Azzal, hogy merre van az előre, már adódnak gondok.
Tarlós István folyamatosan  különlegesen nagy legitimitására hivatkozik, közben pedig - mint az az alábbiakból kiderül - úgy viselkedik, mintha  nem is Magyarország fővárosának lenne első  polgára(?), hanem egy sosem volt, olajos padlójú kocsma csaposa.  Lehet, hogy Pistabá-ban  egy olyan krimó első emberét ” tisztelhetjük”,  ahol még a „Padlóra köpni tilos” táblát is csak azért nem verték le a falról, mert a gazda kitenni se tartotta fontosnak, annál is inkább, mivel ő maga is körbeköpköd?

Pista bácsi elszabadult:

sziget.jpg1997, Sziget fesztivál, a második nap éjszakáján hajnali kettőkor megjelenik Tarlós István akkor még  lll. kerületi polgármester, aki a tőle megszokott vehemenciával hisztérikusan a rendezvény öt percen belüli leállítását követeli.


mdf.jpg2007. lll kerületi önkormányzati testület egyik ülésén, ahol, - ma úgy emlékszik vissza - mint a „béke barátja” és a kompromisszumok lovagja működött: Szénási János MDF képviselőnek így szólt oda:
"Te meg egy tulok vagy (...) Szénási elvtárs megint ravaszkodik (...) Ide figyelj, Szénásikám, te summantottál az MDF-székház-ügyben is. Most elmondtad a mondandódat, újra visszatértünk az ügy tárgyalására, úgyhogy ne ravaszkodj, mert úgy leverem a szemüvegedet, és rá is ugrok! (...) Fogd be a szád, most én beszélek! Ki vagy rúgva, ha ezt csinálod! Saját személyes megítélésem szerint Szénási elvtárs spekulatív és sunyi." Pár perccel később Tarlós tovább folytatta: "Egy fővárosi választási kampányban nekem semmi szükségem nincs, hogy a Szénási elrohanjon a férfimanöken barátaihoz, akik erotikusan exponálják magukat a választáson, és olyan nyilvánosságot produkáljanak nekem (...), mert én ezt szubjektíve Szénási kollégából kinézem."



bih.jpg2011.Már mint Budapest főpolgármestere Bihary Gábor akkori MSZP képviselőnek ekként
reagált egy
ügyrendi kérdésre: „Csak annyit, köszönjük a tanácsot a városvezetés egymáshoz való viszonyába kicsit se tartunk igényt Bihary úr tanácsára, másrészt……ügyrendi javaslat? – ne pofázzon közbe!”

 

lang_zsolt.jpg2011.A  “főváros haljakendeje” már megválasztása után sem tűrte jól nem jól ha a dolgok nem úgy mentek ahogy
ő elképzelte, pedig akkor még volt a Metró űgy, és a többi hasonló dráma. A „dilettantizmus csúcsa”-nak nevezte Láng Zsolt ll. kerületi polgármester egy az övétől eltérő álláspontját, a fonódó villamos ügyben.

 
kalman_olga.jpg2012. október – a főpolgármester bal lábbal kelt délutáni szunyókálásából ezért úgy döntött Kálmán Olgát “vacsorál”, de az megakadt a torkán, de úgy hogy évekig köhögött tőle: „Drága szerkesztő asszony! A kérdésre én adtam egy kielégítő választ, ezt 90-es IQ felett meg szokták érteni, hogy Ön nem értette meg, az legfeljebb a kialvatlanságával hozható összefüggésbe. Sic.: nem lehet együgyű kérdésekre értelmes válaszokat adni.”

 

horvath_csaba.jpg2007, 2014 – Horváth Csaba fővárosi MSZP politikus, egykori vetélytársa a főpolgármesteri posztért, majd kihívója, így tahóságainak egyik kedvelt célpontja: „Horváth Csaba korlátolt, mi ebben a bunkóság?” Máskor „Ön semmit nem csinált, ült a szobájában, keverte a kávéját, lógatta a lábát”. Megint máskor: “Azt kellene felvenni amikor kihúzza a szemöldökét a férfimosdóban”.

 


lazar.jpg2007 – 2015
Lázár János államtitkár, majd miniszter fontos játszópajtása a főpolginak:„Megértem én azt, hogy valakinek gyökereinél fogva beilleszkedési problémái vannak a budapesti társadalomba. Elfogadom a dolgot, hogy indulatok vannak benne és pedagógiai módszerekkel igyekszem kezelni.” Máskor:„Egyszer valamikor berepült a Parlamentbe Papcsák András esernyőjén, mint Mary Poppins és az utóbbi egy évben eléggé próbára teszi a képességeit az a feladattömeg, amit a nálánál jóval nagyobb szellemi kapacitású miniszterelnök kiszignált rá.”

 

melegek-crop.jpg2014 Tragikus mondatok a melegekről: „Nekem a melegekről először a bableves jut eszembe, így tanultam, ez egy gyerekkori ártalom. Szigorúan személyes véleményként azt tudom megfogalmazni, hogy számomra ez a jelenség nem természetes, visszataszító. sic. Előfordul a természetben, de nem organikus része annak. Ez a dolog nem méltó az Andrássy út történelmi környezetéhez.


csardi_antal.jpg2015 – Csárdi Antalnak amikor nem szavazott meg a 2024-es budapesti olimpia rendezés előterjesztését heherészve mondta:„Jegyzőkönyvön kívül mondom, de úgy tudom, hogy Széll Bernadetten kívül az LMP-ben mindenki fel volt mentve tornából. Igaz ez, Antal?”

bkv.png2015. november, Amikor már kezdett nagyon komolyra fordulni a BKV ügy, és nem nagyon lehetett tovább alibizni a kormánnyal: „Ha nincs megállapodás, akkor én jövőre – már csak pedagógiai okokból is – ezt a járatritkítást meglépném, mert azért ne csináljuk minden évben ezt a játékot.”

fid.png2016 május„Nem szoktam ezzel hencegni, de még a saját politikai közösségemen belül is néha olyanok próbálnak engem jobbról előzgetni, akik inkább megköszönhetnék, hogy nem kapargatom a múltjukat.”

vitezy.jpg2016. április.  Vitézy Dávidról, akit, nem mellesleg  ő szabadított rá a városra, majd ő is rúgott ki: "Nem egy mindenhonnan elcsapott, sértődött, bezárt múzeumot kegyelemből igazgató közgazdász fogja meghatározni egy diszkógömbös, Tütü nevű nightklubból, mi legyen a budapesti közlekedésfejlesztéssel."

 

gy_nemet.jpg2016 május – Gy. Németh Erzsébetről, aki nem elég, hogy ellenzéki politikus, de még nő is mer lenni: „Eddig sem feltételeztem, hogy Gy. Németh Erzsébetet egyszer az Akadémia tiszteletbeli tagjaként köszönthetem, de amit az M3-as metró és a csillaghegyi árvízvédelmi törvényről nyilatkozott, az egyenesen a mély sötétség.”

 

fiser.jpg2016 május – Fischer Iván világhírű karnagy a világ egyik legelismertebb zenekara a Budapesti Fesztivál Zenekar alapítója is megkapta a magáét: “Fischer Iván karnagy úr kezdi elveszíteni az önkontrollját. Amennyiben nem képes befejezni a követelőző hisztériát, fenyegetőzést és zavarkeltést, úgy át kell gondoljuk a támogatását.

 

liget.jpg2016. július Liget projekthez, is értőn és a tőle megszokott lényeglátással szólt hozzá a polgármester„Az mégis csak botrány, hogy Franciaországból ide járnak szájba rúgni a rendőröket”

 

forrás: Pálmai Tamásvillam.jpg

Vitányi: Gyurcsányban legalább megvolt a felismerés és a tűz!

Városi Kurir exkluzív!

vi.jpg

Beszélgetésünk múlt héten közzétett részében azt boncolgattuk, mi vitte a még  majdnem gyerek „úri fiút”, Vitányi Ivánt a munkásmozgalmon át Sopronkőhidáig, ahol cellájának közös fala volt Bajcsy-Zsilinszky Endréével. Most lássuk, milyen út vezetett Sopronkőhidától a Rákosi-korszakon, az MSZMP-n és az MSZP-n át a Gyurcsány-pártig!

Hogy élte meg mindazt, ami a háború után következett?

Mindig éreztem, hogy valami nem jó, de nem fordultam rögtön szembe. Hittem a kultúra szerepében, úgy gondoltam, hogy a hibák kijavíthatóak, és ebben nagy szerepet játszhat a kultúra, tudni kell a népre támaszkodni, ezt elengedhetetlennek tartottam. Amikor Rajkot kivégezték, sokan sulykolták belém, hogy „Édes fiam! Fogd be a szád, ne törődj semmivel, csak végezd a magad dolgát.” 1953. július 3-án, – a születésnapomon – nem sokkal Sztálin halála után jött Hruscsov, és Nagy Imre miniszterelnök lett, akkor úgy éreztem, hogy új út következik, mellé álltam, mert hittem, hogy felépíthető a demokratikus Magyarország.

Ez az időszak egybeesett az ellenzéki csoportok megalakulásával?

Igen és mi azt tartottuk, hogy el kell menni a falig. Munkahelyemen, a Közművelődési Intézetben – lánykori nevén Népművelési Intézetben – egy Karácsony Sándor által emlegetett, Goethenek tulajdonított idézet volt a mottónk, miszerint: „Egy csata elvesztése malőr, egy parasztház leégése tragédia”.  Tehát nekünk az volt a dolgunk akkor, hogy védjük a parasztházakat. Arra törekedtünk, hogy keressük meg és segítsük azt az embert, aki jó irányba viszi a dolgainkat. 1956 után hosszú ideig nem léptem be ismét a pártba, de igyekeztem a demokratikus vonalat képviselni.  A Népművelési Intézet hosszú-hosszú évtizedeken át, egészen a rendszerváltásig, olyan központ volt, ahol mindenki megfordult, Nyers Rezsőtől Orbán Viktorig. Nem véletlen, hogy az utolsó nagy 1989-es október 23-i ünnepség fogadásán ott  volt nálunk mindenki, akinek része lehetett rendszerváltásban, köztük a folyamatok egyik legfontosabb szereplője az azóta már elhunyt Mark Palmer, akkori amerikai nagykövet is, mi a fasiszták kivételével, mindenkit szívesen láttunk.

Ugorjunk egy nagyot az időben, hogy jutott el az MSZP-től a DK-ig?

Az MSZP-ben szinte folyamatosan azt éreztem, hogy csak tévelygünk.  Láttuk ugyan, hogy mit kellene csinálni Magyarországon, hiszen Európai léptékben is az egyik legjobb tervet Békesi László dolgozta ki, de Horn mindent elkövetett, hogy Békesit félreállítsa. Akkoriban én voltam az MSZP-választmány vezetője, Békesi elkészítette a gazdaság programot, én összehoztam az ülést.

Amikor a Parlamentben találkoztam Horn Gyulával és Lendvai Ildikóval, Horn azt mondta, bocsánat a szóért, de így esett:

Iván b..meg, hogy jössz te ahhoz, hogy kitűzd vitára a Békesi programját?  Gyula, b….meg, ez az én jogom!

 - válaszoltam hasonló stílusban. Később csendesebben agitált, hogy ne tartsuk meg a vitát, de hiába, úgyhogy eljött az ülésre, és botrányt csinált. A továbbiakban is hasonlóképpen fúrta a dolgot, még a második kormányzás idején is. Később négy Fidesz - kormányozta év után Medgyessy egy őrült programmal állt elő, de a   jóléti programjáról azonnal kiderült, hogy lehetetlen sikeresen végrehajtani, mese habbal. Meg kell magyarázni a társadalomnak, hogy nehéz feladatok várnak ránk, amiket el kell végeznünk ahhoz, hogy előrejussunk. Az nem jó út, ha azt mondjuk, hogy válasszatok meg minket és akkor, abban a pillatanban tejjel-mézzel folyó Kánaán lesz Magyarországon. Ezt azonban nem lehetett megvitatni. A tendencia sajnos folytatódott akkor is, amikor Gyurcsány követte Medgyessyt, őt is összehoztam Békesivel, aki elmondta, hogy szerinte mit kell csinálni, Gyurcsány egyetértett vele, de az volt a véleménye, hogy nem a választás előtt van ehhez az ideális időpont. Annyit mondhatok, hogy igyekszünk rendbe hozni az országot - mondta Ezt jóváhagytuk. 2006-ban Gyurcsány megnyerte a választást, lementünk Őszödre, ahol nyugodt hangon azt mondta, hogy valóban nem mondtuk el a teljes igazságot, de ezt nem lehetett a választás előtt megtenni, mert abban az esetben nem kaptunk volna lehetőséget mindennek a feltárására, javítására. Most kell ezt megtennünk, nem egyszerre, de minél hamarabb. A szocialista párt „nagyjai” – élükön Horn Gyulával és Veres János pénzügyminiszterrel – úgy reagáltak, hogy

Ferikém, nem kell ezt ilyen komolyan venni! Hirdesd meg, hogy megteremtjük a jóléti államot, és majd egyszer eljutunk oda.

Én akkor egy nagyon politikus beszédemben kifejtettem, hogy nem értek egyet ezzel, mert nem a hatalom mindenáron történő birtoklása a fontos.

Ez Őszödön történt?

Igen, de nem sokkal később a dolog bedöglött. Éreztem és láttam, hogy ez a Szocialista Párt ilyen szempontból tehetetlen és képtelen egységes módon megnyilvánulni ebben a végtelenül fontos dologban, hogy Gyurcsány képes lesz-e minderre, azt nem tudom, de mindenesetre kimondta, elmondta. Sajnos azt kihagyták a Népszabadságnak erről írott cikkemből, hogy Szabó Dezső – kiskorom olvasmányában – azt mondja, hogy ha

az ember felébred a házában és azt látja, hogy ég a szoba, akkor mi a helyes, a racionális cselekvés? Felülök az ágyban és azt mondom, hogy: Ejha! – a jelenlegi körülmények arra mutatnak, hogy tíz percen belül iszonyatos kínok között fogok meghalni, vagy kiugrom az ágyból, majd az ablakon és azt kiabálom eszeveszett hangon, hogy: Segítség?

Szerintem az utóbbi a racionális. Gyurcsány ezt a racionális megoldást választotta, így híve lettem., azt nem tudom, hogy ebben a nehezülő helyzetben képes lesz-e továbbvinni, amit elkezdett. Valószínűleg igazi nagy összefogásra van szükség, hogy ez sikerül-e, nagy kérdés, de Gyurcsányban legalább megvolt nemcsak a felismerés, de a megértés és a tűz is, az MSZP-ben pedig nem.

Pálmai Tamás

süti beállítások módosítása