2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir

Hej, Helytartó, Helytartó!

Ki fizeti a révészt?

2016. október 09. - Városi Kurir

budapestbeacon.jpg

A „Minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindennel nagyon meg vagyok elégedve!” jelmondatot szajkózó fővárosi vezetés - élén Tarlós Független Istvánnal – nyíltan megvádolta Horváth Csaba, MSZP-s fővárosi képviselőt, és vele együtt mindenkit, aki csak betette a lábát a Demszky-éra ciklusai alatt Budapest önkormányzatának épületébe.

 A vád titokzatos tárgya, - mi is lehetne más, mint az – hogy minden ma felvetődő probléma az ő saruk. Tarlós és csapata egyre kétségbeesettebben igyekszik bizonygatni, hogy a hat éve regnáló kormánybarát team csak az eltakarító csapat, kizárólag a rendrakás szándéka vezeti őket, és – elmondásuk szerint – van dolguk bőven.

Számszerűsítették is az elképzelt bűnlajstromot, 57 milliárd forintnyi károkozással vádolják az előző vezetést.

1_1.jpg

A megszólítottak - Horváth Csaba vezetésével - ez esetben nem vádaskodtak, nem próbáltak meg kibújni a felelősség alól, inkább leges-legújabb „demokráciánkban”, az illiberálisban, szokatlan módon azt mondták, rendben, mindenki tegye ki az asztalra amije van, és vitanapot javasoltak Budapest főközszolgájának, aminek keretében mind a két oldal bemutathatná a nyilvánosságnak, mire alapozza erős állításait. Csak kérdem, hogy amennyiben  állításai nem légből kapottak, mi gátolta Tarlóst az elmúlt közel „nyócévben”, hogy különösen nagy kárt okozó tevékenységük miatt csoportosan elkövetve – ami még sokkal cikibb – feljelentést tegyen a nem hátszél nélkül működő NER-ügyészségen? Ez esetben amúgy kötelessége is lett volna.

Szerintem mindannyian érdeklődéssel várnánk egy valódi tényfeltáró vitanapot, ahogy azt az MSZP képviselői a Fővárosi Közgyűléshez beadott előterjesztésben javasolták, mert ott  az „emútsokévezés” helyett a számok és érvek csaphatnának össze. Ez lehetne - hosszú évek után  első alkalommal  - az a budapesti fórum, melyen a demokrácia alapelvét tiszteletben tartva nem lehetne elintézni a „kekeckedő” ellenzéket azzal, hogy „nem, és punktum!”.

Az ellenzék össze is állította és beárazta a városvezetés számláját, az itt élőknek szerintük kárt okozó „Tarlós-listát”:
letoltes_3_1.jpg

2011: a 4-es metró második ütemének törlése; kórházak államosítása (kb. 300 milliárd forint)

 

 

images_2_3.jpg2013: Városliget államosítása; Főgáz-részvények áron aluli eladása (kb. 80 milliárd forint, az előző városvezetés 120 milliárdért sem adta el!)





4.jpg

 

2015: Dagály fürdő államosítása

 

 

 

 

2016: HÉV államosítása (kb. 500 milliárd 2_1.jpgforint); oktatási ingatlanállomány államosítása (kb. 300 milliárd forint); gyermekvédelmi intézmények államosítása (15 milliárd forint);

 

 


images_3_3.jpg

MAHIR-per  (7 + 600 millió forint); M3-as metrópótló buszok kiszervezése (23 milliárd forint)


 

 

 

2011-2016: költségvetési veszteség: átlagosan 100 milliárd/év (550-ről 340 milliárdra való csökkentés – elvont feladatok költségei + nettó veszteség)

Veszteség összesen: 1818,6 milliárd

Adósságátvállalás    :   240   milliárd (főváros + BKV)

nettó veszteség       : 1578,6 milliárd forint

Idekívánkozna még a fent említett, Tarlósék által összehozott 57 milliárd részletezése is, de sajna még csak a vádakat felsoroló listát sem hozták nyilvánosságra. Ez érthető magatartás, beleillik a demokrácia illiberális felfogásába.

Az ellenzéki előterjesztés - ahogy szokott - csak egy terv maradt. Tarlós István - maga mögött tudva a Fideszes többséget - ismét lesöpörte a kezdeményezést, méghozzá alpári hangnemben, ahogy azt 2016. október 4-i, „Tarlós úr!- nem bántja a konkrét szemét a konkrét szemét?” című posztunkban olvashatták:

 ”magából kikelve, a lehető legbárdolatlanabb hangon, mintegy negyedórás kifakadásban részesítette a jelenlevőket, majd szemlátomást maga is meglepődőt a képviselő (Horváth Csaba MSZP) visszafogott, rövid válaszán. 2010 óta a bunkóság főpolgármesteri kategória lett, amihez Önnek a pulpitusról sincs joga!”.

Egy szó, mint száz: egyre világosabban látszik, hogy a főpolgármester fél szembenézni mindazzal - már bocsánat a szóért - abúzussal, amit hivatali ideje alatt Budapestnek el kell szenvednie.

A kísérlet tehát,  hogy a kesztyűs-bábot öntudatra ébresszék, ismét eredménytelen maradt, de mit is várnánk valakitől, akit a saját egóján kívül semmi más nem érdekel, így megállapíthatjuk, hogy az Orbán Viktor nevű bábjátékos  - mint annyiszor - most is jól választott magának „partnert”.

 bolDIzsár

Vadászat Petőhenyére

Nem csak a puskán van ravasz

velemenyvezer_blog.jpg

Petőhenye a térképen csak egy apró kis település Zalában, de még így is pont olyan, mint maga az ország, ahol élünk, azaz ez a kis falu a cseppben a tenger. Pontosabban, most már nem az, mert vállalt jobboldalisága ellenére is rebellis polgármestere fellázadt a jobbágysors, és a ”nektek, kuss, legyen, jó úgy, ahogy van, örüljetek, hogy éltek” szemlélet ellen.  A pohárban az utolsó cseppek egyike a vadásztársaság pökhendi, visszaélés-szerű eljárása volt, amit a vadászterület földterületeinek tulajdonosi közösségét megillető vadászati jog haszonbérbe adására összehívott gyűlésen tett. Ennek jártunk utána a polgármester és ügyvédje, Dr. Váczi Árpád segítségével.

A vadászati törvény megváltoztatása után, amelyben 10 év határozott időszakra lehetett haszonbérleti szerződést kötni a vadászati jogra, most először 20 éves szerződéseket kell kötni a vadászterületre. Már maga a 20 éves elköteleződés is problémás, hiszen mi van akkor, ha a tulajdonosok előbb akarnának szabadulni a kötöttségtől, de ez a téma messze vezetne az egyébként is szövevényes történetünktől, ezért most ezt nem részletezzük.

petohenye.jpg

A vadászterületek határait a terület tulajdonosainak képviselője kérelmére a vadászati hatóság, ez esetben a Zala Megyei Kormányhivatal határozatban állapítja meg. A szóban forgó 20-201450-505 kódszámú vadászterület mintegy 5.500 hektárnyi, aminek több száz vagy akár több ezer tulajdonosa lehet, pontos szám csak a telekkönyvből lenne kimutatható, meghatározható. Ennek a vadászterület földtulajdonosi közösségének tagja Petőhenye község is. A legtöbb helyen így itt is, nagyon sok tulajdonost érint a vadászati terület hasznosítása, és ezeket haszonbérlet útján adják a vadásztársaságok kezelésébe. A tulajdonosoknak éppen azért, mert sokan vannak, közös képviseletet kell választaniuk aki az érdekeiket képviseli. A földtulajdonosi gyűlésen a tulajdonosok, vagy szabályszerű meghatalmazással képviselőjük útján dönthetnek többek között a közös képviselő személyéről és a vadászati jog hasznosításáról és feltételeiről is.

Ezzel el is érkeztünk a petőhenyei több mint föld-mutyihoz, amivel minden valószínűség szerint - de a végső szót természetesen majd a bíróság mondja ki - minden becsületes tulajdonost megkárosítottak.

A Zalavölgye Vadásztársasággal folytatott alkura 10 meghatalmazott és tulajdonos érkezett, akik együttesen is csak az összes földterület 39 százalékát képviselték.  A közgyűlést összehívók, arra hivatkozva, hogy nem lehet a meghatalmazottak és a meghatalmazó tulajdonosok területeit a helyszínen ellenőrizni kényük-kedvük szerint döntöttek arról, hogy kinek fogadják el a meghatalmazását, kinek nem, és volt, akit be sem engedtek. Az is tény, hogy a tárgyalást a vadásztársaság saját, egy erdő közepén lévő, nagyon nehezen megközelíthető vadászházába szervezte, így akik el akartak menni, azok közül is sokan visszarettenhettek az úttól, hiszen a megközelítést azon a napon, még az eső is hátráltatta.

letoltes_8.jpg

Lássunk két érdekes meghatalmazottat, és az ő viselkedésüket!

Kozma Péter Béla, a Zalavölgye Vadásztársaság elnöke, akinek nincs ott semmilyen földterülete, így a jegyzőkönyv tanúsága szerint kizárólag meghatalmazással 1.007 hektár földterületet megillető szavazati joggal rendelkezett, vagyis egyszerre volt haszonbérbeadó és haszonbérlő is.

A másik érdekes résztvevő Székely Róbert, aki állítólagosan a zalaegerszegi önkormányzat megbízását bírta, annak 442 hektáros területére bár hivatalosan senki nem látta az erre feljogosító okiratot. Székely is - akárcsak Kozma - egyszerre volt haszonbérbeadói képviselő és haszonbérlőjelölt, mert nemcsak munkaadóját a zalaegerszegi önkormányzatot képviselte, de egyben tagja is az említett vadásztársaságnak.

Most érkeztünk el történetünkben a nehezen magyarázható – visszaélés szerű döntéshez. A Zalavölgye vadásztársaság 300.- Ft / hektár / éves haszonbérleti díjas ajánlata mellé befutott egy másik érdeklődő vadásztársaság is, akik 800.- Ft / hektár / éves ajánlatot tettek le az asztalra, és még azt is vállalták,-mintegy többletként - hogy a tulajdonosok ingyen vadászhatnak a vadászterületen, ettől a Zalavölgye elzárkózott. Láss csodát! - mindezek ellenére a jelenlévők, köztük Zalaegerszeg város megbízottja is, a lényegesen rosszabb anyagi feltételeket ajánló pályázatot fogata el.

images_1_5.jpg

Véleményem szerint, Kozma Péter Béla esetében - mondja dr. Váczi Árpád ügyvéd, Petőhenye jogi képviselője -  ebben az ügyben az etikai összeférhetetlenség mindenképpen fennáll, de a jogi is fennállhat, mert egy ember nem képviselhet egy szerződéses kapcsolatrendszerben két ellenérdekű felet. Székely Róbert esete picit bonyolultabb, mivel ő a zalaegerszegi önkormányzat földterületeinek érdek-képviseletével lehetett meghatalmazva, az viszont nem feltételezhető, hogy egy önkormányzat testülete hozzájárult előzetesen egy hátrányosabb szerződés megkötéséhez.  Az már végképp érthetetlen, hogy a helyi falugazdász, aki a tulajdonosi közösség képviselője, miért szavazott szintén az előnytelenebb ajánlatra. Az az összeférhetetlen ebben az esetben, - folytatja az ügyvéd, hogy a nyertes vadásztársaság tisztségviselői és tagjai szavaztak a földtulajdonosok érdekeivel szemben a földtulajdonosok nevében. Tovább súlyosítja a helyzetet, hogy a szerződés 20 év határozott időtartamú. Természetesen az, hogy két ajánlat közül összességében melyik a kedvezőbb, csak a fizetendő díjból nem minden esetben állapítható meg. Ebben az esetben viszont a szavazataikat leadó tulajdonosok nem kaptak tájékoztatást semmi egyéb olyan körülményről, tényről vagy szerződéses feltételről, ami alapján felelősen szavazhattak volna.

peto.png

Ez történethasonló ahhoz, mintha bérleti úton hasznosítani kívánnám a lakásomat, és önt bíznám meg, hogy járjon el helyettem, mert nem érek rá. Ön pedig miután meghirdeti a lakást, a bejövő ajánlatok közül, amelyek közt szerepel egy rokona ajánlata is, ami lényegesen rosszabb kondíciókat garantál, mint a többi, az övét választaná.

Az ilyen szerződéskötések törvényi szabályozása is vitás, többek között azért, mert az érintett tulajdonosok csak a helyi polgármesteri hivatalok hirdetőtáblájáról értesülhetnek a földtulajdonosi ülésről, és általában senki nem megy a hivatalba csak azért, hogy kifüggesztéseket szemléljen – fejezi be dr. Váczi Árpád.

images_9.jpg

A fentiekben egy kicsi falu nagy ügyébe néztünk bele, amelyben a ravaszkodástól az egymás átejtésén át egészen az esetleges komoly jogsértésekig a tragikomédiák, és hazánk jelenlegi közéletének összes jellemző kelléke megtalálható. A különbség „csak” az, hogy itt élő, hús-vér emberek sorsa, megélhetése a tét.  Deák István, Petőhenye polgármestere a bíróságtól várja a helyzet jogszerű és megnyugtató megoldását.

Pálmai Tamás

Példát mutat a Maffia!

Van még remény!

bbm4-crop.jpg

Háttérzajként maradt bekapcsolva az egyik nem Orbán tévé esti híradója, amikor egyszer csak azon kaptam magam, hogy odafigyelek arra, amit hallok. Végére értek a szokásos hatfejű kiskacsákról szóló kuriózumok bemutatásának, a véresebbnél véresebb autóbalesetek, gyilkosságok is elfogytak.

Arra lettem figyelmes, hogy nyílt  tizenéves fiatalok beszélnek arról, milyen jó adni. Na, gondoltam ezért a mai Magyarországon mostanság nem túl gyakori mondatért,  érdemes abbahagyni, amit éppen csinálok, 

Szégyellem magam, de még nem hallottam a Budapest Bike Maffiáról. Rögtön elő a klaviatúrát, mert aki ebben a felgerjesztett őrületben veszi a fáradtságot és jóra használja mozgósító erejét, az megérdemli, hogy többet tudjon róla az amúgy is kirekesztett 5 millió Magyarországon élő egyike, aki a kormány szerint nem magyar.

kikvagyunk.png

 

 bbmjogo.png„A Budapest Bike Maffia (BBM) Magyarország egyik legdinamikusabb növekvő civil szervezete, melyet fiatal kerékpárosok hívtak életre 2011 karácsonyán. A szerveződés olyan civilekből áll, akik innovatív módon végeznek közvetlen segítő munkát az arra rászorulóknak. Az alaptevékenységünk az adománygyűjtés, majd ezeknek az adományoknak kerékpárral való kiszállítása rászorulók részére. A megvalósítást az újszerűség jellemzi, a szociális munka elemeit ötvözi az önkéntességgel, adományozással, kerékpározással.”

De vissza a hírhez: a civil szervezet arra kérte a szociálisan fogékonyakat, hogy iskolába menet vigyenek egy zsemlével többet tízóraira, mint amennyit amúgy megennének,  ezeket a plusz szendvicseket az aktivistáik összegyűjtik és kiosztják a rászoruló hajléktalanoknak. A felhíváshoz tucatnyi iskola  többezer  diákja csatlakozott. Fantasztikusan egyszerű, és nagyon klassz ötlet! Így kell ezt csinálni, nem várni a nemzeti "akármire", ami amúgy sem az empátiájáról híres, hanem egyszerűen tenni!

mmb2-crop.jpg

A kivitelezés is frappáns, a BBM biciklis futára a megbeszélt időpontban elkarikázik az éppen „napos” iskolához. A kétkerekű alig látszik ki a ráerősített bringás zsákoktól. Egy iskolára egy héten egyszer esik a jótékonyság lehetőségének öröme. A csütörtöki nap – mint megtudhattam a riportból – az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskoláé, ahol olyan sok étel gyűlik általában össze, hogy egy kanyarral nem is tudják elszállítani.

 „Miért ne segítenénk másoknak, ha ennyire könnyen lehet? Megragadjuk az alkalmat, ha tudunk hozni, akkor miért ne?”

 – mondja teljes természetességgel és hittel az egyik diáklány.

mmb1-crop.jpg

És tényleg, miért ne? Példát mutatnak a tizenévesek a kiöregedett, egyre pohosabb „fiatal demokratáknak"! Az akcióhoz a riport tanulsága szerint hétről hétre egyre több iskola csatlakozik. Önként, és dalolva.

 „Látszik, hogy a civil társadalom egészségesen megmozdult, és egy olyan korosztályt sikerült megszólítani, akikről a felületes szemlélő egészen mást gondol.”

– ezt már az egyik melegedő vezetője fogalmazza meg. Hiába a mindannyiunk zsebéből kilopott milliárdokon mindenhonnan az arcunkba lövelt gyűlöletkeltés, az emberek mégis jók!

havasi_zoltan-crop.jpgHavasi Zoltántól, a BBM alapítója elmondta,  hogy azért a melegedőkbe és a krízisközpontokba viszik az összegyűjtött élelmet és nem az utcán osztják szét, mert hisznek abban, hogy az emberek helye nem az utcán van, és bíznak abban, hogy ezzel is egyre több embert tudnak becsalogatni a központokba.

dbm.jpg

 

Budapest után Debrecenben is elindult a „Plusz egy szendvics” akció, és az ötletgazdák bíznak abban, hogy országossá növi ki magát a kezdeményezés.

 

Látod kormány - tele a köz szolgáival - itt a követendő példa! Nem azon kéne gondolkozni, hogy lehet a civil szervezeteket kinyírni,nem,  meg kellene becsülni őket, mert abban az őrületben, amit sikerült Magyarországon teremtened, képesek embernek lenni!

Érdemes végig böngészni a weboldalukat: www.bbm.hu

Mátrai Anna

"Ide figyeljenek emberek!"

Magyar vagyok, ha tetszik Orbánnak, ha nem!

fokep_2.jpg

Valami nagyon nagy baj történhetett! Nézem az internetet, még ott sem tud róla senki! Hallgatom a különböző Orbán-tévéket – semmi, tovább a rádiók egyenhírműsoraira – ott sem lettem okosabb. Lehet, hogy én aludtam át az orbitális katasztrófát?Az egyetlen hitelesnek mondott website-n – a fidesz.hu-n – olvasom főcímként:

„ a Magyarok 98 százaléka úgy döntött, hogy elutasítja a kvótát." 

 Miiiiiiiiiiiiiiii van?????????

Sehol nem olvasom a felháborodott reagálásokat, az utcák nincsenek tele zúgolódókkal. Ezek szerint Magyarország létszáma – gyors fejszámolás után – cirka 3 millió hatszázezer főre csökkent volna? Pár nap alatt? Mi történt a többiekkel? Velünk, akik nem szavaztak a diktátum szerint, sem máshogy? Velünk, a fennmaradó több mint ötmillió választásra jogosulttal? És persze a többiekkel, akik nem érték még el a 18. évüket?

Tényleg szó nélkül tűrjük, hogy csak azért, mert nem voltunk hajlandóak részt venni – csak akaratunkon kívül finanszírozni – ebben az agyament gyűlöletkampánnyal megsegített értelmetlen, jogszerűtlen, semmirevaló, népszavazásnak gúnyolt Fidesz-mizériában, azért megfosszanak magyarságunktól?

korona.jpg

Ki hatalmazta fel ezt a díszpintyekből - bocs, kismadarak - álló kormányt, hogy ezt megtehesse? Kik félemlítettek meg ennyi embert és mivel, hogy ezt eltűrje?

Hol van az a politikai erő, ami élére állva a kirekesztett millióknak demokratikus úton megálljt parancsol a bornírt hatalmi tébolyban egy bukást győzelemmé magasztaló, magának mindent megengedő önkénynek?

Itt az idő, hogy – ha már eddig húztuk is – végre világgá üvöltsük mi, akik szintén magyarnak valljuk magunkat, hogy tudjuk, mennyire át vagyunk verve!

A hatalom-tecnikusok sajnos megint jó kalkuláltak, hiszen a 15 milliárdos néphülyítés hónapjai alatt semmi másra nem figyelt oda az „ elvakított” nép, csak amit szajkóztak és sulykoltak neki.

Nem törődtünk azzal, hogy a budapestiek százezrei vannak minden délelőtt és délután életveszélyben munkába menet és jövet a hármas metrón, mert Orbánt és kesztyűs bábját, Tarlós Istvánt nem érdekeli a biztonságuk.

Hogy, ha egy szerettünk kórházba kerül, egyre nagyobb eséllyel hal meg odabenn, mint, hogy felgyógyulva távozik, mert nincs elég orvos, ápoló, gyógyszer, és ha így megy tovább, már szaktudás se. Ki ezért a felelős? – nem lehet más, mint az, aki a magyar emberek gyógyítását nem viseli a szívén, holott tehetne érte, tehát Orbán.

Azzal se törődünk már, ami egyre nyilvánvalóbb, hogy gyerekeinket jó szívvel nem irathatjuk a közoktatás intézményeinek egyikébe sem, hisz ott egyenfejeket, és nem gondolkodásra képes és azt akaró főket gyártanak belőlük. Igen, gyártanak, mert tisztelet néhány kivételes pedagógusnak, aki ellenáll, a többség behódol, és nem nevel, hanem gyárt.  

Mindezért ki felel? Kapaszkodjanak meg: ez is Orbán. Nem véletlen, hogy egyik mai potentát gyereke sem a hazai közoktatás nebulója!

Lassan kifelé áll országunk szekerének rúdja az Európai Unióból, ami beláthatatlan következményekkel járna, és ezzel egyidőben a putyini Oroszország kebele felé törekszik Magyarország, és néhány eszement még tapsol is ehhez az öngyilkossághoz. Ne tévedjünk, ez is Orbán műve.

Minden egyes fenti cselekedet egy megfontolt, előre megírt forgatókönyv része, amely darabonként is kimeríti a nép- és nemzetellenesség modernkori fogalmát, nemhogy ilyen egységben!

Ebben az országban, ha magyarnak mondod magad, gondolkozz el hány másik nép vére folyik még az ereidben:

hatranyil.jpg

német, örmény, zsidó, lengyel, tót, szlovák, cseh, román, osztrák, orosz, ruszin, ukrán, török, mongol, olasz, bolgár, cigány, tatár, görög, kun, kazár, szerb, horvát…

Sok nemzet keveréke az, amit ma magyarnak hívunk, ne szégyelljük, és ne üljünk fel az aljas uszítóknak, őseink jöttek, mentek, menekültek, bevonultak, kivonultak, öltek, szerettek, öleltek, temettek.

sziv.jpg

S ma még mindig itt vagyunk, igen kedves Fidesz, mind a közel tízmilliónyian, és mind magyarok, akár tetszik ez a mai rezsimnek, akár nem.

Mihály Lili

Tarlós Úr! Nem bántja a konkrét szemét a konkrét szemét?

Pillanatkép a nem is olyan távoli jövőnkből

wp_000521-crop.jpg

Tarlós István, Budapest főpolgármestere időről-időre, mint a szeméttel, úgy bánik mindazokkal, akik mást mernek gondolni, mint ő, vagy a főnöke, akinek kesztyűsbábjaként működik a városházán.  Lenéző, nem éppen európai stílusát az elmúlt közgyűlésen is megcsillantotta, amikor Horváth Csaba szocialista képviselőt „osztotta ki”, akinek az volt a bűne, hogy vitanapot kezdeményezett pártja nevében arról, ki miért felelős az elmúlt tíz évben.

A főpolgármester magából kikelve, a lehető legbárdolatlanabb hangon, mintegy negyedórás kifakadásban részesítette a jelenlevőket, majd szemlátomást maga is meglepődőt a képviselő visszafogott, rövid válaszán.

 „ 2010 óta a bunkóság főpolgármesteri kategória lett, amihez Önnek a pulpitusról sincs joga”.

Tarlós Istvánnak ezután is elég volt egy levegővétel, folytatta azt az alázást, amit az ellenzéki képviselőnek szánt, de saját fejére hullott vissza.

A fentiek csak azért jutottak eszembe, mert a Szervita téren, a Fővárosi Közgyűlés épülete előtt, éppen a Városarculati Nonprofit Kft. képviseletével szemben, annak portáljától alig öt méterre, több hete éktelenkedik egy konkrét szeméthegy, ami ezek szerint nem bántja Tarlós István, a vele szemben állókat olyan kritikusan szemlélő szemét. Ejnye, Pista bá!

img_20160912_131435-crop-crop.jpg

A valós szeméthegyről először a fentebb említett Horváth Csabát, az MSZP fővárosi képviselőjét kérdeztük:

 „Ez a hegy csak nőni fog, hiszen Tarlós István legújabban a kormány hulladékholdingját szolgálja.  A főpolgármester, aki olyan büszke reál-végzettségére, most kormányinstrukció alapján még a matematikával is szembe megy, és azt állítja, hogy amennyiben elvesznek a főváros eddigi köztisztaságra fordított keretéből 2 milliárd - azaz kétezer millió! – forintot, akkor Budapest tisztább lesz, mint valaha. „

Gy. Németh Erzsébetet, a DK fővárosi képviselőjét se kerülték el az évek során a főpolgármester villámai, most azonban nem egy elgondolásról, hanem valós tényről kérdeztük:

 „Soha nem volt még ilyen koszos a főváros. Elképesztő, hogy nappal a belvárosban is nemcsak szeméthegyekkel, de patkányokkal is találkozhat az ember, és ez nem túlzás, hiszen alig néhány hete megtörtént a Deáktéren. A helyzet sajnos rövid időn belül eszkalálódik, mivel az állam lecsapott a fővárosiak szemétszállítási pénzére is. A Demokratikus Koalíció, és személy szerint én is úgy vélem, hogy Tarlós Istvánnak mindent meg kellene tennie, hogy az itt lakók szemétszállításra befizetett pénze itt maradjon, mert csak így lehet - legalább viszonylag - normálisan takarítani a várost.”

Szabadai Viktor, a Magyar Liberális Párt fővárosi szakpolitikusa, akit eddig talán csak azért nem osztott még ki Budapest fura ura, mert nem tagja a közgyűlésnek:

 „Budapestet sajnos folyamatos lerepülés, leépítés jellemzi, és ez látszik a köztisztaság ügyén, büdzséjén is. Hihetetlenül kártékony az a fideszes bandaháború, ami most a fővárosi források megszerzéséért folyik, így a hulladék kezelésért, szállításért is. A harc eredménye egy „leharcolt” Budapest lesz, ahol már érződnek az előjelek, például a kukák ürítésének lassulásán is. Szörnyű, de ki kell mondani, ami most történik az nem más, mint egy fideszes pontvadászat Budapest utolsó értékeiért."

img_20160912_131425-crop.jpg

Mindezek után adja magát a kérdés, miért gondolja úgy Tarlós István, hogy a valós problémákat, amelyek lassan szétfeszítik Budapestet, le lehet takarni álharcokkal, amelyeket - főnökéhez hasonlóan - körkörösen vív?

Frissítés:

Posztunk megjelenése után olvasóink is "megörvendeztettek" bennünket  Budapesten készült fotókkal, ezek közül néhány:

szemet1.jpg

 

szemet_3.jpg

szemet_2.jpg

Pálmai Tamás

süti beállítások módosítása