Azt írják, hogy

 „Okt. 23-án, a Kossuth téren ünnepel az ország – nem párt, hanem állami rendezvény keretében”

Ez remek! Hiszen, ha az „ország ünnepel”, akkor annak része politikai hovatartozástól függetlenül mindenki, aki magyarnak érzi, vallja magát, és fontosnak tartja, hogy ezt az utcán is nyomatékosítsa. Sajnos a közlemény nem itt ér véget, így folytatódik:

 „Az anarchisták rendzavarásra való felhívása, már az előkészület stádiumában is bűncselekménynek számít, ugyanis nem kizárható összetűzés az ünneplők és a rendzavarók között.”

Éreztem, hogy jön valami bibi. Szóval a fent említett idilli képbe bezavarhatnak az „anarchista rendzavarók”, akik felfegyverkezve sanda nézésükkel és járásukkal készülnek becserkészni a helyszínt. Csak azt nem értem, hogy amennyiben az egész ország ünnepel, kik lesznek a renitensek? És ki ítéli meg, hogy ki ünnepel szépen – ahogy a csillag megy az égen – és ki az, akinek ki kell vinnie az ellenőrzőjét. És ki írja majd az intőt? Ám nem kell sokáig gondolkozni – ezt különben sem szereti a kedves vezető és a kiszolgálószemélyzet – jön is a megoldás ötlete, ha tovább böngésszük a sajtóanyagot:

 „A Honfoglalás egyesület ezért az Országos Rendőr-főkapitány Úrhoz fordult írásban, kérve, hogy a legnagyobb civil- és egyenruhás rendőri erőkkel akadályozzák meg az esetleges tragikus – véres eseményeket, már a térre se engedjék be Juhász Péter csoportját.”

A legújabb egypártrendszer hívei nem tagadják meg a hasonlóan működő ildemokratikus – diktatúrák – érvrendszerét, miszerint aki nincs velünk, az ellenünk van, és mint ilyen, vesszen, még ha nincs is! Ezt úgy fordítom le magamnak, hogy az egyesület írásra felkentjei úgy gondolják, hogy aki nem fidesz-fun, akinek a gyomra nem veszi be az elmúlt évek hazugságait, és elege van az alibi-kormány látszat-kormányzásából, szűnjön meg létezni, vagy, ahogy a macskaduettben énekeli Hofi és Koós az egérnek: „én (Honfoglalás 2000) azért vagyok, hogy te ne is legyél”. Ki velük a magyarság kebeléből. 

 „Kértük azt is, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba a rendzavarásra felhívó Juhász Pétert – megelőzendő a legrosszabbak bekövetkezését. Lengyelország államfője lesz a vendégünk, nem lehet megengedni, hogy felelőtlen alakok lejárassák hazánkat. Méltóságteljesen, nyugalomban akarjuk ünnepelni az 56-os Forradalom és Szabadságharc évfordulóját.”

Bocs, de álljunk meg egy szóra, hogy is van ez? – most, a hatvanadik évfordulón, hogy-hogy csak a lengyel „testvér-párt” képviselője teszi tiszteletét, hol marad az a több mint tíz magasrangú külföldi állam és kormányfő, aki az ötvenedik évfordulón még megtisztelte hazánkat? Mi történt velük, mitől ódzkodnak ide látogatni? A kérdés költői, hiszen mindannyian tudjuk a választ. Nem beszélve arról, hogy az idézett szövegrész alapján el is érkeztünk az oly sokszor emlegetett „átkosban” bevett és elítélt, de ahogy látszik, mára már követendőnek vélt metódushoz, – amit akkor, a nyolcvanas évek közepén tanultak, és  a zsigereikbe ivódott – amikor a március 15-i ünnepségek előtti napon  minden évben  - für alle felle - lecsukták Kiss Jánost és társait. Éljen a diktatúra! Újra éljük az ötvenes-hatvanas éveket, és a megbabonázott kétmillió – ki mennyinek számolja – birkamód bólogat még erre is. Nem lát, nem hall, és legfőképpen nem szól!

Ezek után Hidvégi Balázs, a Fidesz legújabb kommunikációs igazgatójának pénteki bejelentése, már csak hab a tortán:

 „A Fidesznek biztos forrásból származó információi vannak arról, hogy fizetett provokátorok zavarhatják meg a vasárnapi állami ünnepséget.”

És ha ő ezt mondja, akkor így is lesz. Tesznek róla!

Mihály Lili

Ahogy a döntés napvilágot látott, Budapest főpolgármestere azonnal elkezdte szokásos vagdalkozását, azt, amelyről „az elmúlt hat évben” már számtalanszor bebizonyosodott, hogy nem egyszerűen eredménytelen, de kontraproduktív is.

Tarlós ahelyett, hogy megnézte volna, mi az oka az sokadik kudarcnak, és nem lehet-e azt esetleg kijavítani, megtárgyalni, egy interjúban csípőből kijelentette, hogy a KDB hülyét csinált magából. Nem mondom, kellemes felütés egy esetleges tárgyalás előtt, de mint tudjuk, Tarlós úr nem a tárgyalások, sokkal inkább a diktátumok embere. Legyen az bármilyen is, szeret diktátumot adni, de ha jó helyről jön – értsd Orbán Viktor - a parancs, akkor készséggel engedelmeskedik is. Gondoljunk csak a Városligetre, az oktatási-, vagy a főváros egészségügyi intézményeinek átadására. Jól illeszkedik ebbe a sorba a Budapest közösségi közlekedését jelmező  tragikomédia, mert amíg a különböző fideszes érdekcsoportok harcban állnak egymással a felújításon lenyúlható milliárdokért, Tarlós mindig az éppen aktuális erőviszonyoknak megfélően módosítgat a kiíráson.

Már többször leírtuk, hogy milyen jó választás volt Orbán részéről Tarlós, hiszen nála szervilisebb, jobban a gazda kezéhez szoktatott főpolgármestert aligha termett a pest-budai ugar. Most is, mi az első gondolata?

„Tárgyalni akarok a miniszterelnökkel”,

mert mint mondta, a főváros a továbbiakban nem tudja vállalni a felelősséget.

Hogy is van ez? - ha valami, amit a főváros jelenlegi vezetése csak azért, hogy gazsuláljon a hatalmi csoportok gazdasági érdekeinek, elszúrt és az ráomlik, akkor mossa a kezét? Pestiesen szólva: „nehogy már”!!

Szögezzük le újra, hogy Tarlós István is megértse, mert úgy látszik még nem fogta fel: ami a 3-as metrófelújítás körül történt és történik, azért ők a felősök, ahogyan, ha jól végeznék a dolgukat, a már dübörgő és időben elkészülő felújítás sikeréért is nekik járna a - mondom, járna - dicséret, de erről sajnos már lecsúsztak.

Most tehát - a hat év alatt egyszer legalább - fel kellene szívnia magát a főpolgármesternek, és mindazt az energiát, amit eddig a felelősség átpakolására, és azok megszégyenítésére pazarolt, akik kritizálták, jó vágányra állítani, és megoldani az őt megválasztók egyik legnagyobb gondját, ezzel elhárítva az utazók feje fölül a mindennapi veszélyt. Érdemes lenne, egyszer kipróbálni, hogy történnek a dolgok egy valódi jogállamban, és hogy miként is viselkedik egy valóban felelős városvezető!

Nem mellesleg, miről akar Orbánnal tárgyalni Pista bá? - arról, hogy fogja vissza a ragadózóit, vagy arról, hogy az illiberális demokrácia újabb dicsőségére, személyesen „hasson oda”, hogy egy szervezet vonja vissza – olyan, amilyen, de legitim - döntését? Ez az enyhe tárgyalási óhaj rávilágít arra, hogy Tarlós István pontosan tudja, mitől döglik - ma Magyarországon - a légy egy régi Salamon Béla bohózat, a „Majd a Papa” címének aktualizálásával nem más, mint:

„Majd a Viktor.”

Pálmai Tamás

Mondhatnánk, említésre sem méltó, hogy költekezős évszakot zár a "nagykis" ember, hisz jól tudjuk, „így mulat egy magyar úr”, de sajna nem ez a helyzet. És nem csak az „úr” hibádzik. A "fentemlített" nem saját pénzét bokázta és bokázza el, hanem kizárólag a miénket! Csak ez a két „játéka” minden hazánkfiának – a „maszületettektől” az életük alkonyán járókig – 6.400.- Ft-jába fájt, de nagyon.

Érdekes módon nem találtam a postaládámban olyan levelet a főnöktől, hogy akarok-e neki ekkora summát adni, vagy sem. Gondolom, ezzel mindannyian így vagyunk, tekintet nélkül arra, hogy kiben, vagy miben hiszünk.

Azok kedvéért, akik kizárólag az Orbán-televízió, rádió, újság képernyőjéről és hasábjairól tájékozódnak: a 49.000.000.000.- forintnak megfelelő bírságot azért kell a regnálók helyett mindannyiunknak fizetnünk, mert az Európai Bizottság szerint a magyar kormány  az elmúlt hat évben trükközött az útépítésekkel. Figyeljünk a dátumra: kifejezetten az elmúlt hat évben találtak efféle visszaéléseket, tehát mielőtt még a visszamutogatáshoz lendülne az ezért zsigerből Sorosozni, vagy Gyurcsányozni kezdők karja, hívom fel a figyelmet, hogy ez alatt az idő alatt önök tetszettek a kormánynak az ő rúdját fogdosni!

A Bizottság azt kifogásolta, hogy kizárólag azok a haver-cégek nyerhettek milliárdos autópálya-építéseket, amelyeknek az építés helyétől 50 kilométeren belül volt saját aszfaltkeverő üzemük. Ezzel a kikötéssel illegálisan zárt ki pályázókat a kiíró magyar kormányzat. Az Unió megelégelte, hogy Orbán - az egyszemélyes magyar kormány  - eleinte a kollégiumi szobatársának, majd a bizonyos "G napot követően", miután berágtak egymásra, a falubeli „polihisztor, reneszánszember” (azért irtam le mind a két szót, mert hátha legalább az egyiket ismeri) haverjának adja a pályázható pénzek nagy részét.

Az Unió – amiről köztudott, hogy nem ugrik szíre-szóra, jól megfontol, hogy azt ne mondjam: el-eltököl egy-egy ügyön, mielőtt demokratikus úton végigviszi döntéseit – megelégelte a magyar vircsaftot.

És mi? Mit kell még lenyomnia a torkunkon ahhoz, hogy egységesen, a fővárostól a legkisebb tanyáig azt érezzük, hogy na, ezt már nem!?

Szerintem legmerészebb álmában sem gondolta az akkor még fiatal és demokrata, amikor felszármazott a székesbe és tátott szájjal rácsodálkozott a 4-6-os villamosra, hogy az milyen hosszú, és mennyire sárga, hogy eljön az idő, amikor a hasonszőrűekből verbuvált csapatával hülyére vesz majd egy teljes nemzetet.

Azt gondolom, ha az Európai Unióval és szervezeteivel nem az üzengetős viszonyt szorgalmazná, hanem ameddig még szóba állnak vele, mint egy társult ország miniszterelnökével, inkább az eszmecserét részesítené előnyben, ahogy ez azon a fertályon szokás, sokkal többre menne, és juttatná országát is. De ő nem! – hisz békében tehetetlen, neki a folyamatos izgalmi állapot fenntartása azért kell, hogy annak leple alatt lenyúlhassa, amit csak megkíván, és mint tudjuk, elég nagy étvággyal áldotta meg az örökkévaló.

Sajnos ehhez asszisztál szintre a teljes politikai osztály is, - oldaltól függetlenül - amelynek tagjai  egyszerűen csak túlélni akarnak, tisztelet a nagyon csekély kivételnek.  Abban a tévhitben dagonyáznak, hogy egyszer csak vége lesz ennek is, és akkor újra pálya lesz. Azonban a mindebből kiábrándult szavazópolgárnak ez nem választható alternatíva, márpedig  nélkülünk nincs demokratikus kormányváltás, bár attól tartok, velünk se nagyon, hiszen történelmi ismereteim azt támasztják alá, hogy még egyretlen diktátor sem hagyta magát  demokratikus választás útján megdönteni.

Az apátiába süllyedt polgár csak vár, vár valakikre, akik új alternatívát mutatnak, és akikért érdemes felkelni és ellenállássá változtatni  „ellenülést”.

Mátrai Anna

Ott kapta a láthatólag lelkének fájó pofont a mini(szter)elnök, ahol a legkevésbé várta, sajátjai – na nem a külhon elismert politikusai – a focidrukkerek csapták arcul füttyükkel. Pedig ő – gondolhatta, hiszen ez láthatólag a mániája – éppen átadott, egy új, hiper-szuper stadiont az MTK focistáinak és az arra „érdemtelennek” bizonyult szurkolóinak. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az ajándék, amit a fent nevesített átadni készült, mindannyiunk adójából, a magyar kormány arra legjobbnak ítélt – saját-közeli – vállalkozójával lemutyizott tenderen keresztül valósult meg, tehát nem éppen a mindentudó saját kézzel csomagolt meglepije volt.

A füttyöskedvű drukkerek látványos nemzetközi sikerén felbuzdulva hirtdette meg Juhász Péter, a Népszabadság - csak diktatúrákra jellemző - elhallgattatása elleni tüntetésen, az OOEFK (Országos Orbán Ellenes Füttykoncert) turnét, amelynek első állomását is bejelentette:  október 23-a, a Kossuth téri beszéd.

Tény, ami tény: ma jött a sokakat mellbevágó hír, miszerint a kedves vezető 2016-ban nem áll ki népe elé az 1956-os forradalmi megemlékezésen.

És egy újabb felismerés, amire igencsak oda kellene figyelni: a fenti hír álhírnek bizonyult, vagyis egy 2011-es nemzeti ünnepen való távolmaradását elevenítette fel. Szinte mindent elárul kis hazánk jelenlegi állapotáról, és arról, hogy a mi Füttyös Petinkről már bármit elhiszünk, különösen, ha gonoszságról, vagy sunyi gyávaságról van szó, hogy álhír ide, álhír oda, futótűzként terjedt a neten, hogy a vezér megfutamodott. Teszi ezt olyannyira, hogy a kormány fontosnak tartott cáfolni, és megnyugtatni a szügyében megbántottakat, hogy az "igazmondó" idén mégis kiáll hívei elé.

Persze az még nem tisztázott, hogy a mára már szokásossá váló megoldást választja-e Orbán népes tanácsadóinak hada, és zártkörűen lesz nyilvános a megemlékezés - mint az emlékezetes, oh, ki tudná feledni? - fekete paravánnal körülvéve, statisztákkal feltöltve, ahogy az a legutóbbi március idusán volt a Nemzeti Múzeumnál. Egyszerű: az igen tisztelt népet ki kell zárni  az egyenletből, ahogy azt a bukott népszavazást követő "sajtótájékoztatón" az újságírókkal tették és már düböröghet is a királycsinálás. Hiszen a látszatot  "minden körülmények között" meg kell őrizni, ahogy azt a Hippolytban Kabos-Schneider Mátyás is megmondta,  és ez a látszat esetünkben nem más, mint az, hogy  Orbán Viktor mindig ott van, ahol az országnak a leginkább szüksége van rá!

 Mialatt egy ország találgatta, hogy akkor most vele, vagy nélküle ünnepel, addig szinte észrevétlenül fogadta el a parlamentben ülők többsége, hogy az MNB-től elirigyelve, mostantól a kormánynak is lehetnek saját alapítványai. Tudják, amelyek esetében majdnem sikerült az a bűvészmutatvány, – Látja, nem látja, na látja! – hogy a közpénz elveszíti köz jellegét. Méghozzá úgy legalizálta az ország gyűlése a fenti törvénymódosítást, hogy azt az apróságot meg sem említi, hogy mennyit lehet belenyomni egy ilyen új képződménybe, milyen célt szolgálhatnak, kik döntik el, hogy mely személyek ellenőrzik legalitásukat, és kik válhatnak döntéshozóvá az alapítványokban.

Ögyes! - mondaná Orbán országlása alatt sokadszor az annekdóták  Kóhn bácsija. 

Az elmúlt idők szinte bármelyik kormányzati cselekedetét megvétózhatja  a fent leírt, jól bevált füttyel az, aki kilátogat október 23-án  a Kossuth térre, persze, jónéhány órával a tervezett beszéd előtt, mert így talán nem tudják - jó szokásuk szerint -  az egész teret bértasoncokkal  betölteni  azok a talpnyalók, akik a bukott népszavazás előtt sem merték megmondani a főnöknek, hogy a közvéleménykutatók utolsó felmérései buktát jósolnak.  Csak rajtunk múlik, hogy eltaláljuk-e a levegő kifújásának azt a frekvenciáját, aminek eredménye nem pusztán néhány felszíni repedés, hanem végre új árkok keletkeznek, de nem ember és ember között, ahogy azt a jelenlegi hatalom megásta, hanem a demokrácia és az azt elpusztítani kész hatalom között.

Mészáros Lili