A belső kör nem a zord, hideg utcán, hanem feltehetően valamelyik, a "saját lábon állóhoz közeli" vendéglátóegységben ad hálát a Jóteremtőnek, hogy végre megjött az amerikaiak esze, és ők is – követvén vezérünket – torkig lettek a nyugodt élettel és előjött belőlük a harcos!

Hírlik, hogy az '56 Lángja Alapítvány – amely így definiálja magát és célját –

„Alapítványunk célja továbbá az "'56 Lángja" emlékmű felállítása.”

és honlapján Wittner Mária érzékletes megfogalmazásában az alábbit hirdeti a fent nevezett céllal kapcsolatban:

„‘56 igazi üzenete például abban a szoborban ölt majd testet, amelyet Amerikában terveznek, de itthon állítanak fel. Ez egy falat áttörő tankot ábrázol, amelyet egy Molotov-koktélos gyerek vár.”

Az is kiderül, hogy sajna, még nem teljesülhetett be a nemes cél, ezért kérik az adózók 1%-át, hátha abból sikerül a 6 éve húzódó projekt. Szilágyi Ákos, aki az 56 Lángja Alapítványt jegyzi, most jót húzott, ettől biztosan begyorsul régóta dédelgetett álma. Alapítványa nevét adta ahhoz a Fidesz-vezetőséget megmozgató dilihez, amit a Trump-féle beiktatás szült, és a magából teljesen kifordult Magyarországon meg is lehet valósítani.

A meghívó tanulsága szerint mindenki hivatalos az "ereszd el a hajamra"

"aki úgy érzi, hogy egy új alapokon nyugvó magyar-amerikai kapcsolat kialakulását szeretné támogatni, aki a migráns-kérdés ügyében a korlátozott és ellenőrzött, kvóta-kényszer nélküli politikát támogatja"

és persze azokat is

"akiknek elege van abból, hogy saját nemzetük szeretete miatt szélsőséges elemként kezelik és rendszeresen megbélyegzik, és várunk mindenkit, aki a konzervatív értékek megőrzésének szükségességében hisz".

A party szervezői filozófiáról is gondoskodnak invitációjukban:

"Évtizedek óta várjuk, hogy a pusztulásba rohanó világunkat valami csoda mégis megmenti az utolsó pillanatban. Csak remélni tudjuk, hogy ez a csoda most van születőben"

És, hogy a  libsizés ki ne maradjon:

"Megcsillant a remény, hogy egy mesterségesen gyártott értékrend helyére visszakerüljenek a tradicionális emberi értékek".

Végkifejletként a konklúzió:

"Ez a változás most éppen az Egyesült Államokból indulhat, és reméljük, hogy a szele tisztább levegőt fúj az egész világ és szűkebb hazánk, Európa felé is. Azért jövünk össze, hogy ezt a történelmi lehetőséget üdvözöljük."

Azért azt, hogy hol és pontosan hánykor tervezik mindezt, persze elfelejtették közölni a nagyérdeművel, akinek szagra, az orruk után bandukolva kell fellelni azt a bizonyos helyet. Ám aki veszi a fáradtságot, együtt bulizhat Bayer Zsolttal, Bencsik Andrással, Nógrádi Györggyel, Bogár Lászlóval, szóval a teljes Echo TV-s szitokbrigáddal. A stílus és a hangulat a meghívott névsorból egyenesen következik.

Érdekes, hogy cseppet sem tompít  az örömittas hangulaton, hogy a magyar kormány által oly nagyra tartott, jelenlegi Megválasztott amerikai, csak a "futottak még" kategóriába sorolja a mi zseb-messiásunkat, amit az is jelez, hogy Orbán és klientúrája hiába törte kezét-lábát, mégsem hívták meg az elnöki beiktatóra. Nem baj, gondolom majd Ő is ott lesz Szilágyi Ákos másodállású kuruc.info-publicista fentebb említett partiján.

Hajrá Viktor, szegény Magyarország!

Mátrai Anna

Mi, akik emlékszünk még arra az évre és hordalékára, az új gazdasági mechanizmusra, amit  a gazdaság irányításának, tervezésének átfogó reformjául szántak, és 1968. január 1-én vezettek be. "A reform három területen hozott lényeges változást: csökkent a központi tervezés szerepe és nőtt a vállalati önállóság, liberalizálták az árakat, vagyis a hatóságilag rögzített árak mellett egyes termékek árai végre a piaci keresletnek megfelelően alakulhattak, valamint a központilag meghatározott bér­rendszer helyét egy flexibilisebb, bizonyos korlátok között a vállalatok által meghatározott szabályozás váltotta fel.1968 terméke azóta is sokezerszer "áldott"  Budapesti Közlekedési Vállalat, - a BKV - az atomsorompó egyezmény genfi beterjesztése, a Párizsból szétspiccelő diáklázadások, a Csehszlovák Kommunista Párt riadt elemzése a spontán mozgalmak létrejöttéről, amelyek a párt irányítása nélkül kezdtek funkcionálni, King tiszteletes meggyilkolása, a Moszkvában tárgyaló Dubcek csehszlovák kormányfőnek címzett  felszólítás, hogy hárítsa el az ellenforradalmi veszélyt. Folytassuk, hiszen még csak májusnál, tartunk! Júniusban diáklázadás söpör végig Jugoszlávián, L.A.-ban meggyilkolják Robert Kennedyt, a szintén merénylet áldozatául esett elnök öccsét, aki kampánykörúton járt az Angyalok városában, a Csehszlovák ellenzéki lapokban - mert ez az év azért Csehszlovákiáról szólt leginkább - megjelenik a 2000 szó, az addig elért demokratikus vívmányok védelmében megfogalmazott kiáltvány.

Júliusban és augusztusban Magyarországon bevezetik a 44 órás munkahetet, a csehszlovákiai tárgyalások során a CSKP legfelső körei ígéretet tesznek a Szovjet vezetésnek többek között a „sajtó kordában tartására”, és a két legnagyobb „ellenforradalmi szervezet” betiltására, ezt követően Pozsonyban öt szocialista ország és Csehszlovákia közös nyilatkozatot ad ki arról, hogy a „szocializmus védelme közös internacionalista kötelesség”. Alig több mint tíz nappal a nyilatkozat kiadása után Csehszlovákia és Magyarország első embere találkozik Komáromban, ahol Kádár burkoltan ugyan, de figyelmezteti partnerét a nemzetközi beavatkozás lehetőségére, ami augusztus 20-án, 200.000 katonával és 5000 harckocsival be is következik. A megszállás során a CSKP és az állam több vezetőjét letartóztatják és Moszkvába szállítják, miközben Jugoszlávia hivatalosan is elítéli az intervenciót, Prágában összeül a CSKP rendkívüli kongresszusa, ahol ellenállást hirdetnek, ezzel szemben a Szlovák Kommunista Párt rendkívüli kongresszusa a szovjetbarát Gustav Husakot választja Dubcek helyett első titkárnak.

Szeptemberben a Kína-barát Albánia elhagyja a keleti tömb katonai szervezetét, a Varsói szerződést. Az év utolsó három hónapja is izgalmasra sikeredett: októberben a Csehszlovák nemzetgyűlés jóváhagyja a megszállást, azaz, aláírják a Szovjet csapatok ideiglenes csehszlovákiai tartózkodásához hozzájáruló szerződést. Novemberben az USA megválasztja - mint azóta kiderült - talán legellentmondásosabb elnökét, Nixont, bár könnyen lehet, hogy Donald Trump még rajta is túltesz. Ebben a hónapban találkoznak a Magas Tátrában a csehszlovákiai magyar értelmiségiek, és ugyancsak ebben a hónapban válik nyilvánvalóvá az albán nacionalizmus térhódítása is egy koszovói diáktüntetésen. December 24-én az Apollo-8 úrhajó Hold-körüli pályára áll, ezzel beteljesítve John F. Kennedy egykori elnök 1961-es kongresszusi beszédében tett ígéretét, hogy még az évtized vége előtt megvalósítják az amerikai holdutazást.  

A fenti vázlatos áttekintés közel sem teljes, hiszen többek között olyan fontos események is kimaradtak belőle, mint mondjuk a romániai  Maros-Magyar tartomány megszüntetése, amely helyén létrehozták Maros, Hargita és Kovászna megyéket, vagy nem írtam arról a tüntetésről sem, amelyet azért szerveztek, hogy Hargita megye székhelye Csíkszereda legyen.  Arról sem esett szó, hogy még az év vége előtt, karácsony második napján a Palesztin Népi Felszabadítási Front terroristái a milánói repülőtéren tüzet nyitottak az EL-AL izraeli légitársaság gépére, és a frankfurti diáklázadás is kimaradt a felsorolásból.

Ha csak ennyi lett volna 1968, - de persze több volt ennél - már akkor érdekes lenne a párhuzam az előttünk, és a mögöttünk álló évekkel. Tény, hogy akkoriban nekünk, a Nagy testvér árnyékában élő közép-európai országoknak, kevés hely jutott a világpolitikában, nem voltunk jelen úgy, ahogy azt – fájdalom - mainapság tesszük. Itt-ott azért mégis csak alakítottuk, vagy legalábbis megkíséreltük alakítani a történéseket, gondoljunk csak arra, amikor  Kádár János figyelmeztette Dubceket a készülődő intervencióra, vagy arra, hogy szemben a mostani folyamatos harcos retorikával lelkesen helyeseltünk és támogattunk minden békekezdeményezést, így az atomsorompó-egyezményt is.

Mi történt velünk, mi történt a világgal, hogy mára ismét, mintha 1968, vagy akár a magyar 1956 meg sem történt volna, a retrográd vezetők és eszmék korát éljük?  A világ és Európa mai vezetői maguk is, vagy a 68’-as nemzedék tagjai, vagy azok leszármazottai, miért nem követik a szabadság eszményét, azt, amely akkor ugyan elbukott, de az egy híján öt évtized alatt mégis sokat lépett előre, majd egyszer csak ez az évtized - legalábbis számomra - váratlanul meghozta a hátraarcot. Az emberi faj szinte legrosszabb ösztöneitől hajtott vezetők kerültek hatalomra egyre több helyén a világnak Oroszországtól Észak-Koreán át Törökországig, Magyarország után Lengyelországban, az USA-ban, de félő, hogy hamarosan a Franciáknál is.Tévedés ne essék, ezek csak azok az országok, amik szem előtt vannak, a sor viszont hosszan folytatható.

Lehetséges, hogy így fizetünk azért, mert 68’ szereplői ahelyett, hogy amikor beértek a hatalomba és megvalósíthatták volna álmaikat, inkább csak látszattevékenységre voltak hajlandók a társadalmi kiegyenlítettség felé vezető úton. Minden árulás – akárcsak valami sorstragédia - magában hordozza a maga büntetését, mindegy mikor, de a történelem elégtételt vesz?

 Kevés az olyan vezető a mai Európában, mint Merkel, aki érti Bismarck szavait:

„Die Politik ist die Kunst/die Lehre des Möglichen” - azaz: a politika a lehetőségek művészete

és - de ezt már én teszem hozzá, elnézést herr Biscmarck - az apró korrekciók művészete is. A rendszerhibákat Merkel - ellentétben Orbánnal és tettestársaival - javítani szeretné a rendszer teljes, és agyatlan elvetése helyett.

Gondoljunk bele, mi polgárok: mit jelentene nekünk a személyes életünkben a visszatérés, vagy inkább zuhanás a nemzetek háborúkkal, válságokkal terhes Európájához? Egycsapásra megszűnne az áruk és emberek szabad áramlása, a most az Unión belül így-úgy, de mindig kezelhető ellentétek évtizedes, évszázados gyűlölködésekké gennyesednének.  Az eszmék szabad áramlása, hiszen a világhálót ma már nem lehet betiltani, ha kell, „szamizdat” – lásd 1968 - módjára is tovább üzemel, szóval az eszmék terjedésének megregulázása a nemzeti létbe zárt gondolkodókat, gondolatokat tönkreteszi, paranoiássá nyúzza, és mint tudjuk, a paranoia nagyon sok energiát leköt, azaz szív el a fontos gondolatok elől is.

Valóban ezt akarjuk, a végtelen  horizont helyett a falak-tákolta, szűkös magányt? - ezt kérdezi tőlünk szinte nap, mint nap, hol ilyen, hol olyan formában Európa, a világ közös tudatalattija, ezért nem tudjuk se kiköpni, se lenyelni 1968 tudomásul sem vett, elárult hagyatékát.

Végezetül idézzük ide az 1968-as forradalmár, később sok évtized múltán német külügyér, Joschka Fischer örökbecsű felszólítását:

„Legyünk realisták, követeljük a lehetetlent!”

Pálmai Tamás

Bizony, nagy oddsszal lehetett arra fogadni, hogy amennyiben a telefonbeszélgetésről szóló mende-monda igaz, melyben azt tudatta a kormányzati kommunikáció, hogy Amerika megválasztott elnöke és a mi, különböző praktikákkal szintén megválasztott első emberünk jót dumcsizott egymással, akkor – mint jó haverok –  Trump beiktatóbuliján folytatják tovább a megkezdett diskurzust.

Úgy tűnik, hiába vett új, még alig gyűrött öltönyt magának egész Magyarországon világhírű miniszterelnökünk, a várva várt invitáció, megfontolás, majd elvetés tárgyát képezte. Nagy kár, hogy így esett, mert  a magyar diplomácia készpénznek vette a meghívás tényét, és belső bugyraiban már megfogalmazta a kommunikációját a nép felé, hogy Donald Trump beiktatásának ünnepségén helye lesz Orbánnak. Ám a meghívott 120 állami vezető listáján nem szerepel a neve. Nagy pofára esés ez a mi kis diktátorunknak, hiszen mindent elkövetett azért, hogy beleférjen az első tíz-tucatba.

Szijjártó a Die Weltnek adott interjújában már kezdte a dolog élének finomítását:

„Orbán Viktor és Donald Trump telefonbeszélgetése során megállapodtak abban, hogy Washingtonban találkoznak, az időpontot pedig Trump hivatalba lépése után jelölik ki.”

Hát, eddig nem épp erről szólt a fáma, a fiúk biztosra vették: röpülünk Ámerikába! Az nem szúrt szemet egyik csavarosésznek sem, hogy Trump – ahogy az szokás – mindenkinél bejelentkezett és, hogy ez a gesztus nem jelent többet, mint az angolban szokásos: how do you do? – amire nem illik rárepülni, sem jelentőséget tulajdonítani neki.

Úgy tűnik, hiába volt a nagy tolongás, hiába állt ki Orbán első és egyetlen uniós kormányfőként az akkor még csak republikánus jelölt, Donald Trump mellett, mégis csak tévéből nézheti végig január 20-án a vágyott "ereszd el a hajamat". Hát így legyen az ember lojális!

Nem is lennék szívesen ennek a hebehurgya elnököcskének a helyében, mert mint az köztudott, a magyar nem felejt, - nem tanul - meg, amúgy is 2017-es, a lázadás éveként vonul be a történelembe, és még felderenghet Ludas Mátyás esete azzal a bizonyos Döbrögivel!

Pedig mennyire akarta a regnáló, hogy végre szeresse őt valaki, és, ha ez a valaki még az USA elnöke is, hát az már kész orgazmus lett volna, hiszen sokféle érzelem veheti körbe, de szeretet, hát az nem nagyon.  Arról nem is beszélve,  milyen büszkén állhatott a kis Viktor  a rettegett édesapja, Orbán Győző elé, és talán végre befejezte volna a bizonyítási kényszere szülte kanossza-járását is. Hát, ez nem jött össze!

Azért a fekete felhők mögött, mint tudjuk, ott kandikál a nap, nincs minden veszve, hiszen jövőre lehet esély arra, hogy összefuthasson a mi Orbánunk Trumppal valamelyik szállodai lobbiban, vagy a reggeli büféasztalnál! Külügyéreink gigászi munkával kiókumlálták, hogy februárban, Münchenben a szokásos biztonságpolitikai konferencián - amin valószínűsíthető Trump megjelenése is - lehet esély arra, hogy felkérik előadónak Orbánék Viktorát, így ha a csillagok is illiberálisan járnak, lehet, hogy kávézhatnak egy jó alaposat.

Szóval, be lehet akasztani a naftalinba az új ruhatárat, nehogy a moly megrágja, amíg aktuálissá válik felvenni őket. Itthonra bőven megfelel a kicsit gyűrött, kicsit szűk, nagyon ódivatú uniformis is, hiszen az olyan, amilyen, de legalább a mienk!

Mátrai Anna