Már közvetlenül a második Orbán kormány megalakulása után, amikor a paranoia csúcsra kezdett járni, és éppen ezért minden, az előző kormány alatt  funkcióba került embert, de még az egyszerű előadókat is, saját pártkatonákra akartak cserélni. Kiderült, hogy hiába vannak sokan, ahhoz azért nincsenek elegen, hogy „csak ők legyenek”. Ez volt az az időszak, amikor sokan még abban reménykedtek, hogy az ország új vezetése a mézesmadzag bevetésével próbálja magához édesgetni azokat a szakembereket, akikre feltétlenül szüksége van, a realisták persze már akkor is tudták, hogy Orbán képtelen a mézesmadzagot az aránylag rövid kampányidőszakokon kívül is használni, ő a korbács embere.

Gyorsan kiderült, hogy ezúttal is a pesszimisták voltak a realisták, jött a NER, vagyis a Nemzeti Elrettentés Rendszere, és világossá tette, hogy az esti réteshez kevés az együtt lépés, a kommunista Váci Mihállyal szólva:

„Nem elég megborzongni, de lelkesedni kell!”.

Első körben úgy nézett ki, hogy az ostor hat és elegen lesznek, ám ahogy hatoltak egyre beljebb és beljebb, lejjebb és lejjebb, egyre mélyebbre a nemzettestbe, kiderült, hogy soha nem lehetnek elegen, ezért állandó toborzás, és elbódítás következett.

Mindez arról jutott eszembe, hogy most már az egészen kis közösségek átcsábítása folyik. Egyik vidéki nagyvárosunkba éppen a napokban esett szét egy több évtizedes kicsiny, de jelentős fotós kör, mert szemet vetett tevékenységükre a Fekete-féle MMA, és a csoport többségét magához édesgette.  Tavaly még csak kiállítási lehetőséget kaptak a Műcsarnok Nemzeti Szalonjában, most felkérték őket, hogy az MMA fotós szakosztálya tiszteletére rendezett kiállításon is mutatkozzanak be. Mivel a csoport ennek a felkérésnek is eleget tesz, annak egyik fontos tagja kilépett az öt tagot számláló körből.

Így esett, hogy az MMA, azaz Orbán Viktor - mert tévedés ne essék, hogy itt minden hozzá van becsatornázva, mint anno az Illetékes elvtárshoz - ismét betagozott valamit, ráhömpölygött valamire, ami eredetileg független művészet volt.

Meg sem fordul a fejemben, hogy ezen túl abban a bizonyos vidéki nagyvárosban termelési-fotók készülnek „Hajrá Viktor!” - felirattal, nem, de az biztos, hogy ott hátul, a művészek agyának rejtett zugában kényelmesen elhelyezkedik egy kis, szürke, vagy, hogy stílusosak legyünk Fekete emberke, és időnként jelzi jelenlétét. Nem, ez még nem öncenzúra, de az oda vezető út első néhány métere.

És a kormányzati amőba, ez az alaktalan, ragacsos és gusztustalan valami folyik tovább, egyre nagyobb és nagyobb területet emésztve meg és fel a szabadgondolkodás – mert mára már csak ez maradt - szekértáborából.

Pálmai Tamás

A csupán néhány alkalmazottat foglalkoztató Gerilla Press, amely vállalkozás  az egyik legelvakultabban szélsőséges  kormánypárti  oldal működtetője is, nagyszabású rendezvénysorozatra készül, annak a  közterületfoglalási-engedélynek a birtokában, melyet a fideszes kerületi közgyűlés  térítésmentesen – csupán a parkolóhelyek igénybevételének ÁFA tartalma ellenében biztosított. Nyista perka, csak a kasza és így 1000 négyzetméteren boldoldogíthatják  az erre fogékony, vagy csak arra vetődő látogatót.

Ime egy kicsiny idézet abból,  hogy mit is szeretne népszerűsíteni a Gerilla és az általa fémjelzett weboldal, no meg az őket feltehetően támogató szponzorok: 

Mindenki által ingyenesen látogatható kulturális rendezvény, amely az 1956-os Forradalom és Szabadságharc történésein túl az 1950-es évek mindennapjait mutatja be. Választ ad arra kérdésre, hogy kik voltak a pesti srácok? Hogyan éltek: étkeztek, öltözködtek, szórakoztak, kik voltak a példaképeik? A rendezvény minden nap 10 órától 21.30-ig lesz nyitva, hétfő kivételével. Folyamatos kiállítással, a kor divatját, étkezési szokásait, szórakozási lehetőségeit bemutató előadásokkal, divat és főző show-val, hagyományőrzőkkel, filmvetítéssel, előadói esttel, könnyűzenei koncerttel. Diákoknak rendhagyó történelemórával, melyre a józsefvárosi és a fővárosi felsős általános-, illetve középiskolások szervezése már zajlik.

A becsatolt iratokból megtudható, hogy lesz ott minden, mi szemnek, szájnak… és még azon is túl! Eső esetére, hogy akkor se maradjon tan nélkül az odalátogató, háromszáz fős sátor biztosítja az emlékparkban a felhőtlen szórakozást, de ennél sokkal érdekesebb, hogy mi célt szolgál majd a tervezett ötven négyzetméteres lőtérsátor, a hadipark és a kockakövekből épült barikád?

Az 1956-os történéseknek talán nem ezeket a verbális megnyilvánulásait kellene sulykolni, ne adj isten oktatni, hiszen a forradalom más, a köz által kevéssé ismert aspektusai messze túlmutatnak ezeken.  

A nagyszabású térfoglalást az 1956-os Emlékbizottság támogatja, természetesen a mi adóforintjainkból, és hogy kik ők, akik olyan nagyvonalúan turkálnak a zsebünkben? Néhány név a bizottságból,  amelynek főbb funkcionáriusai között megtalálhatóak hazánk mértékadói, a teljesség igénye nélkül: Kövér László, Wittner Mária, Balogh Zoltán, Schmidt Mária, Fekete György, Rétvári Bence, Szakály Sándor . Közel két hónapon keresztül finanszírozzuk tehát  a Huth Gergely nevével fémjelzett orgánum tanainak terjesztését.

Csavar még egyet az eseten, hogy az 1956 Emlékbizottság hivatalos honlapján nem szerepel sem a cég, sem az esemény a támogatottnak ítélt megjelenések között. A 2015. novemberében alakult bizottság, melynek akkor megfogalmazott fő célja Balog emberminiszter interpretációjában:

Méltó módon kell megemlékezni jövőre az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról, és a hősök előtti tisztelgés mellett lehetséges a szükséges viták lefolytatása is, hogy minél hitelesebb, tényszerűbb legyen a megemlékezés.

Az emlékbizottság 13,5 milliárd forintos büdzsével indult neki a szervezésnek és a társelnöki posztot is betöltő forradalomügyi kormánybiztos asszony, Schmit Mária az orbáni útmutatásnak megfelően 

el kell érni a fiatalokat, azt a nyelvet kell megtanulni, ahogy a ma fiataljai beszélnek, ezért azt várja el a bizottságtól, hogy fancy, szexi és trendi legyen”

friss, lendületes, grandiózus emlékévet ígért. Ebbe a koncepcióba tökéletesen belesimulni látszik a Horváth Mihály téri giccs-csoda.

Szóval, szeptembertől csak óvatosan arrafelé, nehogy egy lelkes szervező, vagy érdeklődő a nagy belelélés közepette éppen a mi közremüködésünkkel akarja újra  játszani a csatajelenetek egyikét-másikát!

Mátrai Anna; forrás: atlatszo.hu