2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir

"Alacsony családi háttérindex"

2017. február 03. - Városi Kurir

suli1.jpg

A Magyarországon meghonosodott új nemzeti szótár magvas örökbecsűvel gyarapodott. Mivel az ország, ahogy azt minden lehető módon és alkalommal a szánkba is rágják, rettentően jól teljesít, ezért a kormánypárt megszólalásaiba nem ildomos a továbbiakban a „szegénység” szót használni. Helyette találta ki az „agytröszt”, hogy ezentúl „alacsony családi háttér-indexű”-ként emlegetik hazánk lakosságának nem kis részét.

Palkovics László, az oktatásért felelős államtitkár így nyilatkozott a témában:

„(...) nagyon magas azon gyerekek aránya, akik azért nem jól teljesítenek a méréseken, mert a családi háttérindexük alacsony. Vagyis ezekben a családokban nem a tanulás az első”

Vagyis, ha ez esetben el is tekintünk az ok-ta-tá-si államtitkár tökéletesen magyartalan fogalmazásától  az akkor is kiderül, hogy  Palkovics – és megválasztott kormányunk  Orbánnal az élén – úgy gondolja,  Magyarország siralmas teljesítménye az oktatással összefüggő nemzetközi összehasonlításokban azon hazánkfiainak a hibája, akik nem rendelkeznek a szerintük megfelelő pénzmennyiséggel. Arról nem ejt szót, hogy mekkora bankbetéttel kell rendelkezni ahhoz, hogy elfogadhatóak legyünk a mindenkire maximálisan odafigyelő vezetői grémiumnak, – gondolom a 742.000.- ft megtakarítás, amennyivel az ország első embere is rendelkezik, pont ideális – de egy biztos: ez a kijelentés alaposan hajaz Lázár erről alkotott véleményére, miszerint

„Mindenki annyit ér, amennyije van.”

suli3.jpg

Gondolkodjunk picit: kik azok, akik nem tudtak vagyont felhalmozni és mégis arra a felelőtlenségre vetemedtek, hogy gyermeket vállaltak. Rögtön vegyük a tanárokat, akik közül kevesen dicsekedhetnek vastag pénztárcával, hiszen amióta világ a világ, jó fizetés helyett, maximum elismerést mondhatnak magukénak. Szintén ebbe a kategóriába tartoznak a tisztviselők, ami, ahogy a fáma tartja, ugyan „nyugdíjas állás”, de nem kecsegtetett soha, így ma sem, vagyonnal. Sorolhatnám a szakmák képviselőit naphosszig, rengetegen vagyunk, akik nem azért nem lettünk vagyonosak, mert megrögzött munkakerülők vagyunk, hanem, mert a választott hivatásuk nem a pénzfialdához köt.

suli6.jpg

Nem gondolom, hogy jó néven vették – vettük - amikor szeretett – kinek, mi – államtitkárunk szájával azt vágta a fejükhöz a regnáló hatalom, hogy közvetve mindannyiunk hibája, hogy iskolásaink teljesítménye kívánnivalót hagy maga után, így kollektívan ragasztották ránk a billogot.

suli5.jpg

Palkovics nem fejtette ki bővebben, miből gondolja azt, hogy a szegényebb családokban nem a tanulás az első, gondolom egy közpénzből alaposan kistafírozott kutatóintézeti felmérés adataira épült a nemes végkövetkeztetés.  Ezek azok a kutatások ugyanis, amelyek teljesen un-ortodox módon készülnek, azaz a megrendelő - legtöbbször a kormány - megadja az eredményt, az elkötelezett kutatók pedig szállítják elé az előzményt, és azt a kutatást, amelynek eredménye a megadott hazugság.

Amikor még szükségét érezte a mai kormányzópárt, - legutoljára 2011-ben  – hogy néhány konkrétummal magyarázza tetteit, akkor Orbán így magyarázkodta a Széll Kálmán tervben rögzített szégyenletes tanulmányi korhatárcsökkentés okait:

„Feleslegesen hosszan, és sokszor rossz irányba képezzük gyermekeinket. Az oktatási kötelezettséget a jelenlegi 18‐ról 15 éves korra szállítjuk le. A fiatalok választhassanak: folytatják tanulmányaikat, vagy inkább munkába állnak.”

suli2.jpg

Ez a változtatás, szöges ellentéte a világ boldogabb részén követett tendenciának, és egyértelműen a középosztály alsó rétegének és a szegénységben élőknek szólt, hiszen e két csoportnál jelenthet könnyebbséget, ha még egy kereset adódik a már meglévőhöz, már ha akadna egy 15 éves gyereknek való munkahely. Szó sincs arról, hogy ők nem akarják taníttatni gyermeküket, csupán a pillanatnyi helyzetben megfontolandó az érettségi és a bizonytalan továbbtanulás helyett a beigért szakma és az elhelyezkedés reményének lehetősége. Az iskolák egy része – nem gondolván a jövőre – a pillanatnyi könnyebbség okán örömünnepet ült, mert a „problémás” gyerekeket ki lehet ebrudalni a tankötelezettség béklyójából.

Hoffmann Rózsa, aki mielőtt felvitte az Isten a dolgát kétkezi tanárként dolgozott, nagy elkötelezettségében ezt bírta nyilatkozni, szintén azidőtájt:

„Nem kevés az olyan gyerek, akik nem boldogulnak és nem is akarnak boldogulni a tanulással, és visszavetik a többieket”

suli4.jpg

És lőn! – sokan ostobán és meggondolatlanul kapva kaptak az alkalmon, és a jövőt jelentő életre szóló tanulás helyett állami asszisztencia mellett egy életre kiszálltak az iskolapadból.

Ráülve a saját maga által elindított lavinára, Orbán kihasználta a lehetőséget:

"az országnak nem közepes gimnazistákra, hanem jó szakemberekre van szüksége."

Ezzel persze elvette tőlük a továbbtanulás, a jobb, tartalmasabb élet lehetőségének reményét is. Szerencséje, hogy mindezt nem akkor találta ki a demokráciára szintén nem sokat adó „átkosban” uralmon lévő rezsim, amikor neki kellett döntenie, hogy „mi is legyen, ha nagy lesz?”! Bár akkor még erős volt a szakképzés, lehetett volna például – mint a barátja – gázszerelő.

Arról nem szólt Palkovics, hogy a magyar iskolarendszer, ami mára „nemzeti”, miért nem képes többek között azt a feladatát sem teljesíteni, hogy a családi háttér generálta különbségeket igyekezzen kiegyenlíteni. Inkább következtetett:

„ezekben a családokban nem a tanulás az első".

Mindezek ismeretében adott a lehetőség, hogy amikor legközelebb a fülke magányában „ixelni” készülünk, gondoljunk arra is, hogy kik azok, akik cinikusan elsikkasztották nemcsak a nyugdíjunkat, nem csak az egészségügyünket, de még a gyerekeink jövőjét is.

Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!

Mátrai Anna

Botrány a stúdióban

atv1.jpg

Nem először tapasztalom, amikor sikerül fideszhű ismerőssel egy asztalhoz keverednem, hogy abban a pillanatban, amikor elfogy a „mi mindent jól csinálunk” érv, felerősödik a hang, és ha ez sem riasztja el a vitázni szerető beszélgetőtársat, akkor „én ezt nem hallgatom tovább” – felkiáltás után elviharzik az addig magabiztos beszélgetőpartner.

Eddig azt hittem, csak én vagyok ilyen lúzer, csak nekem sikerül mindig olyan „eltökélttel” összeakadnom, akinek esetében a „szó veszélyes fegyver”-nek bizonyul. A minap azonban szem- és fültanúja voltam, amikor egy vitaműsorban a kizökkenthetetlennek látszó, sokat próbált Fideszes megmondóemberekről is kiderült, hogy kizökkenthetők a fölényes flegmaságból Ők, akik általában könnyedén veszik semmibe a demokráciát, lépnek át a szólásszabadság alapelvén, bakancsos léptekkel gyalogolnak bele a másik ember magánéletébe, nehezen viselik, ha a fagyi visszanyal.

A történet azzal a látszólag szelíd mondattal kezdődött, hogy Gulyás Márton civil aktivista szerint,  a

„ A protestálás állampolgári kötelesség….”

ezzel vitát generált, majd  ha tetszik „beszólt” Stefka Istvánnak, a sokat-próbált, és a politikai paletta minden oldalát lelkesen megjárt, ma éppen bősz ős-Orbánhívő szerepében tetszelgő újságot írónak, az egyik leginkább elkötelezett, közpénzből fenntartott orbánista portál lapigazgatójának.

p4080-1-crop.jpeg

Igen, Gulyás beszólt, na, nem úgy, ahogy azt a fideszt képviselők – ha éppen nem futnak el a kamerák és a valódi kérdések elöl, hanem arra kapnak parancsot, hogy kinyissák a szájukat, és a bemagolt szöveget mantrázzák – teszik bármikor, bárkivel, akire megkapják a kilövési engedélyt, hanem egyenesen, szemtől szemben, megadva Stefkának a lehetőséget a viszontválaszra, előbb azonban még hozzá tette:

 „önnek jó emlékei lehetnek, hiszen komoly riportokat írt a Belügyminisztérium által is kitüntetve az akkori tanácsok működéséről..”

Erre az impertinenciára nem volt felkészülve hősünk, és csak erre futotta válasz gyanánt:

„ Mindenki dogozott abban az időben!... Megszállás volt!”

A mindig higgadt Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője ekkor halkan és mosolyogva jegyezte meg, hogy ő is dolgozott "abban az időben", de véletlenül sem csinált belügyminisztériumi riportokat.

3034443-00572400-crop.jpg

Ennél a pontnál akadt ki az eddig csendes megfigyelőként jelenülő Zárug Péter Farkas - politológus - és elérkezettnek látta az időt arra, hogy vita és érvek helyett inkább a jó öreg személyeskedés mezejére lépve védje a mundért és annak becsületét, ahogy azt egy jó hazafinak tenni illik:

„Maga mit dolgozik, mi a munkája, milyen minőségben van itt,”

esett neki Gulyásnak.

atv2.jpg

Az ekkor észbekapó műsorvezetőt – Rónai Egont – leintve próbált Stefka is beszállni az éppen alakuló ringbe és vájkálni kezdett a Gulyás-család múltjában, felhánytorgatva, hogy még riportot is készített a fiatal civil aktivista egyik felmenőjével, - Gulyás Gyula, Balázs Béla-díjas rendezőre gondolhatott, aki az édesapja Gulyás Mártonnak - azt ugyan nem tudta pontosan, hogy kivel, de ne is foglalkozzunk az „apák és fiuk kérdéskörével”, se pro, se kontra. Az „Öreg” - ahogy magát mostanság önnosztalgiával meg-meg emeli – abban az egyben volt csak biztos, hogy riport, az volt és, hogy ő fogta a mikrofont, és, hogy ez nagy, hazafias tettnek minősült. Zárásként kicsit zsidózott is, de tényleg, csak úgy szalonilag:

„Milyen alapon élhettek itt az elődei?”

– tette fel a fogóst és ravaszt Gulyás Mártonnak.

atv3.jpg

De visszatérve a jelenséghez: a Zárug-féléknek létfeltétel a tisztelet megkövetelése. Nem ismervén az örökérvényűt, miszerint az akkor jó, ha mások maguk döntenek úgy, hogy felnéznek valakire, ugyanis a tisztelet is olyan, mint a szeretet, csak kivívni lehet, megkövetelni nem. Zárug ezután sem tudta elengedni a szájába kapott koncnak vélt témát, és folytatta:

„Mi a végzettsége? Olyan hangon beszélt egy egyetemi docenssel…..,mi a végzettsége?....Egész pontosan nem értjük, - átváltott királyi többesbe - hogy miért ül itt?”

Kicsit –  csak, hogy érezzük a törődést – „Sorosozott”, meg „civilszervezetezett” is, de tényleg csak egy hangyányit.

Az sem zavarta a politológust, hogy demokráciában a vélemény-nyilvánítás lehetősége nem függ beosztástól, végzettségtől, hiszen állampolgári jog. Még az sem gátolta ámokfutását, hogy viselkedésével több millió magyart sértett vérig, akiknek ugyan – oldaltól függetlenül - van véleményük a világ dolgairól, mi több, az ő adójukból tanulhatott ingyen és oszthatja a miskolci egyetemen az észt, de elkövették azt a hibát, hogy nem végeztek egyetemet. Kibújt tehát a fidesz-szög a zsákból: tanulatlan nép, csak arra vagy jó, hogy birkamód adózz, szavazz, ahogy és amikor mondjuk, egyébként meg kussolj!

Az elszabadult hajóágyú továbbra is megfékezhetetlenül csapódott ide-oda a jó ízlés hajójának rakterében:

„Leginkább sehol nem dolgozik, sokkal jobb lenne, ha elmenne közmunkára. Sokkal hasznosabb lenne.”

Ezzel a felütéssel észrevétlenül újabb tényt ismert el a fideszt minden rezdülésével támogató Zárug, azt, hogy a fejükben a közmunka nem más, mint büntetés, lenézni való dolog. Puff, újabb százezrek kaptak nyakast, akik szegénységük okán vállalnak ilyen munkát.

„Mekk mesterként kioktatni Stefka Istvánt….. mi más, egy aktivista ezermesterrel ülünk szemben, aki olyan hangon tud beszélni egy egyetemi docenssel, amit nem tudok elfogadni…..A viszon látás.” 

majd Stefkával együtt vették a kalapjukat, majd maradtak.

A botrányból  levonható tanulság, hogy ha sikerül a jelenlegi kormánypárt felkent szószólóit igazi kérdés-felelet helyzetbe hozni, akkor érvek híján először jön az ordibálás, majd a felháborodás, majd legvégül kibukik az igaz gondolat népről, emberekről, azaz rólunk, szavazópolgárokról.

Mátrai Anna

Lánczi szirénhangjai

sziren3.jpg

Hallod? Nem hallod? Na, hallod! Lánczi Tamás, lelki füleivel - az anyja mindenit, de pöpec képzavar -  meghallotta a ki nem mondott, a más által soha el nem gondolt hangsort, miszerint: „Európa új vezetője Orbán Viktor!” Lánci egyébként sok egyéb más feladata mellett, a napokban avanzsált szerkesztőbizottsági elnökké  az egykor sokkal szebb napokat látott, jelenleg Schmidt Mária által tulajdonolt Figyelő című hetilapnál.

Schmidt saját szájával nyilatkozta 2016 végén, az orgánum felvásárlása után, hogy

„Minőség, méltányosság és mértéktartás – ezzel a három szóval jellemezhető, hogy milyen újságot szeretnék csinálni a Figyelőből”

Hát, ez nem jött be! Helyette lett, ami lett: Orbán-szócső, mint annyi sorstársa.

sziren5.jpg

De vissza az eredeti témához! Ez a szirén-cucc már Odüsszeusznak is sok gondot okozott, nem kéne vele viccelni, még akkor sem, ha egy (történelmi) pillanatra úgy tűnik, hogy a regnáló hatalom örökkön örökké eltarthat és megvédi famulusait mindentől. Mint köztudott, Lánczi nem csak bizottsági elnöknek rettenetesen jó választás, elemzőként sem kutya! Az Orbán-látta értelmezéseiről híres-hírhedt Századvég vezető elemzőjeként akár sejthetné is, hogy hátsónyaló kinyilatkoztatásait egyszer még - ha visszatér - számon kérheti valóság nagybátyánk.

sziren1.jpg

Persze lehet, hogy nagyon is tudja és éppen ennek tudatában dolgozik vakbuzgalommal azon, hogy mindez minél később következzen be, és, ha mégis eljön az igazság pillanata, akkorra neki már ne legyenek megélhetési gondja. Elég lesz a billog, amit magán kell viselnie.

„Eljött a politikai aratás, a bátor politika által elért eredmények besöprésének ideje!”

- nyilatkozta Lánczi Orbán múlt heti brüsszeli beszédére reagálva. 

Mikor voltunk ugar, ki munkálta a földet, ki vetett, ki öntözött? Kié a termés, és ki kaszál az eladás előtt és után? Ki a vevő? Mi lesz velünk, ha elfárad, és valóban terméketlen lesz a kizsarolt, elhasznált „anyaföld”? Vethet-e akkor még bárki bármit is?

sziren2.jpg

„Magyarország sokkal erősebb, mint volt. A magyar gazdaság rendben van, kivergődtünk az adósságcsapdából, és ma már sokkal többet lehet kimondani a világpolitikában is, mint korábban"

Lánczi úr! Egy kis ország Európa közepén csak akkor lehet erős, ha nem izmozásban száll ringbe, hanem bölcsen, együttműködik, mert többen, többre megyünk.  Fontos, hogy egy nép tisztában legyen értékeivel és, hogy kívül-belül ismerje negatívumait is, csak így képes kidomborítani a pozitívumokat, amikért érdemes vele számolni, bevonni az együttműködésekbe - lásd Európai Unió, ahová ma már szinte biztosan nem vennék fel Magyarországot. 

„Az EU központjában identitás nélküli elitek által felépített politikai rendszer működik, a magyar miniszterelnök brüsszeli beszédével az oroszlán barlangjában ráncigálta meg az oroszlán bajszát.”

Mi lehet az oka annak, hogy a megmondóemberek a fidesz oldalán nem képesek szembenézni azzal a ténnyel, hogy amikor az Európai Uniót pocskondiázzák, akkor szeretett hazájukat, Magyarországot is sárba tiporják, vagy amennyiben – és ez a valószínűbb – tudják, akkor miért evidens számukra, hogy mi – a nép – ezt ezredszerre is beszopjuk, és helyeslőleg bólogatunk?

Úgy vannak ők is, ahogy azt Weöres gyerekverse is leírja:

„Pisti hülye, Julcsi hülye, csak én vagyok okos, mert nekem még a seggemben is fejem van!”                                                 

sziren4.jpg

Talán az lehet a magyarázat, hogy még csak a vállrándításig sem jut el a hazai többség, mert kényelmesebb elhinni, hogy mindenki ostoba körülöttünk, csak mi vagyunk zseniálisak? Vagy talán – bár erre még gondolni is felségsértés – annyira butának tartják a nép egyszerű gyermekét, hogy fogalma sincs, hogy az oly távoli messzeségben lévő Unió mi is pontosan – csak az biztos, hogy a fő-gonosz, mert bemondta a nemzeti közhíradó! – és ha már Orbán ekkora király Magyarországon, miért ne lehetne Európában, sőt az egész világon  is?

Azért nagy mázlink van, – nekünk, Magyaroknak – hogy az Európai Unióban ülő hölgyek és urak hallottak már sok mindent, és annak az ellenkezőjét is! Egy önjelölt kiskirályról rögtön leveszik, hogy saját szakállára hülye, és nem a hülyítését beszopó népét írják le, csak őt magát.

Mátrai Anna

süti beállítások módosítása