2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir

Botrány a stúdióban

2017. február 02. - Városi Kurir

atv1.jpg

Nem először tapasztalom, amikor sikerül fideszhű ismerőssel egy asztalhoz keverednem, hogy abban a pillanatban, amikor elfogy a „mi mindent jól csinálunk” érv, felerősödik a hang, és ha ez sem riasztja el a vitázni szerető beszélgetőtársat, akkor „én ezt nem hallgatom tovább” – felkiáltás után elviharzik az addig magabiztos beszélgetőpartner.

Eddig azt hittem, csak én vagyok ilyen lúzer, csak nekem sikerül mindig olyan „eltökélttel” összeakadnom, akinek esetében a „szó veszélyes fegyver”-nek bizonyul. A minap azonban szem- és fültanúja voltam, amikor egy vitaműsorban a kizökkenthetetlennek látszó, sokat próbált Fideszes megmondóemberekről is kiderült, hogy kizökkenthetők a fölényes flegmaságból Ők, akik általában könnyedén veszik semmibe a demokráciát, lépnek át a szólásszabadság alapelvén, bakancsos léptekkel gyalogolnak bele a másik ember magánéletébe, nehezen viselik, ha a fagyi visszanyal.

A történet azzal a látszólag szelíd mondattal kezdődött, hogy Gulyás Márton civil aktivista szerint,  a

„ A protestálás állampolgári kötelesség….”

ezzel vitát generált, majd  ha tetszik „beszólt” Stefka Istvánnak, a sokat-próbált, és a politikai paletta minden oldalát lelkesen megjárt, ma éppen bősz ős-Orbánhívő szerepében tetszelgő újságot írónak, az egyik leginkább elkötelezett, közpénzből fenntartott orbánista portál lapigazgatójának.

p4080-1-crop.jpeg

Igen, Gulyás beszólt, na, nem úgy, ahogy azt a fideszt képviselők – ha éppen nem futnak el a kamerák és a valódi kérdések elöl, hanem arra kapnak parancsot, hogy kinyissák a szájukat, és a bemagolt szöveget mantrázzák – teszik bármikor, bárkivel, akire megkapják a kilövési engedélyt, hanem egyenesen, szemtől szemben, megadva Stefkának a lehetőséget a viszontválaszra, előbb azonban még hozzá tette:

 „önnek jó emlékei lehetnek, hiszen komoly riportokat írt a Belügyminisztérium által is kitüntetve az akkori tanácsok működéséről..”

Erre az impertinenciára nem volt felkészülve hősünk, és csak erre futotta válasz gyanánt:

„ Mindenki dogozott abban az időben!... Megszállás volt!”

A mindig higgadt Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője ekkor halkan és mosolyogva jegyezte meg, hogy ő is dolgozott "abban az időben", de véletlenül sem csinált belügyminisztériumi riportokat.

3034443-00572400-crop.jpg

Ennél a pontnál akadt ki az eddig csendes megfigyelőként jelenülő Zárug Péter Farkas - politológus - és elérkezettnek látta az időt arra, hogy vita és érvek helyett inkább a jó öreg személyeskedés mezejére lépve védje a mundért és annak becsületét, ahogy azt egy jó hazafinak tenni illik:

„Maga mit dolgozik, mi a munkája, milyen minőségben van itt,”

esett neki Gulyásnak.

atv2.jpg

Az ekkor észbekapó műsorvezetőt – Rónai Egont – leintve próbált Stefka is beszállni az éppen alakuló ringbe és vájkálni kezdett a Gulyás-család múltjában, felhánytorgatva, hogy még riportot is készített a fiatal civil aktivista egyik felmenőjével, - Gulyás Gyula, Balázs Béla-díjas rendezőre gondolhatott, aki az édesapja Gulyás Mártonnak - azt ugyan nem tudta pontosan, hogy kivel, de ne is foglalkozzunk az „apák és fiuk kérdéskörével”, se pro, se kontra. Az „Öreg” - ahogy magát mostanság önnosztalgiával meg-meg emeli – abban az egyben volt csak biztos, hogy riport, az volt és, hogy ő fogta a mikrofont, és, hogy ez nagy, hazafias tettnek minősült. Zárásként kicsit zsidózott is, de tényleg, csak úgy szalonilag:

„Milyen alapon élhettek itt az elődei?”

– tette fel a fogóst és ravaszt Gulyás Mártonnak.

atv3.jpg

De visszatérve a jelenséghez: a Zárug-féléknek létfeltétel a tisztelet megkövetelése. Nem ismervén az örökérvényűt, miszerint az akkor jó, ha mások maguk döntenek úgy, hogy felnéznek valakire, ugyanis a tisztelet is olyan, mint a szeretet, csak kivívni lehet, megkövetelni nem. Zárug ezután sem tudta elengedni a szájába kapott koncnak vélt témát, és folytatta:

„Mi a végzettsége? Olyan hangon beszélt egy egyetemi docenssel…..,mi a végzettsége?....Egész pontosan nem értjük, - átváltott királyi többesbe - hogy miért ül itt?”

Kicsit –  csak, hogy érezzük a törődést – „Sorosozott”, meg „civilszervezetezett” is, de tényleg csak egy hangyányit.

Az sem zavarta a politológust, hogy demokráciában a vélemény-nyilvánítás lehetősége nem függ beosztástól, végzettségtől, hiszen állampolgári jog. Még az sem gátolta ámokfutását, hogy viselkedésével több millió magyart sértett vérig, akiknek ugyan – oldaltól függetlenül - van véleményük a világ dolgairól, mi több, az ő adójukból tanulhatott ingyen és oszthatja a miskolci egyetemen az észt, de elkövették azt a hibát, hogy nem végeztek egyetemet. Kibújt tehát a fidesz-szög a zsákból: tanulatlan nép, csak arra vagy jó, hogy birkamód adózz, szavazz, ahogy és amikor mondjuk, egyébként meg kussolj!

Az elszabadult hajóágyú továbbra is megfékezhetetlenül csapódott ide-oda a jó ízlés hajójának rakterében:

„Leginkább sehol nem dolgozik, sokkal jobb lenne, ha elmenne közmunkára. Sokkal hasznosabb lenne.”

Ezzel a felütéssel észrevétlenül újabb tényt ismert el a fideszt minden rezdülésével támogató Zárug, azt, hogy a fejükben a közmunka nem más, mint büntetés, lenézni való dolog. Puff, újabb százezrek kaptak nyakast, akik szegénységük okán vállalnak ilyen munkát.

„Mekk mesterként kioktatni Stefka Istvánt….. mi más, egy aktivista ezermesterrel ülünk szemben, aki olyan hangon tud beszélni egy egyetemi docenssel, amit nem tudok elfogadni…..A viszon látás.” 

majd Stefkával együtt vették a kalapjukat, majd maradtak.

A botrányból  levonható tanulság, hogy ha sikerül a jelenlegi kormánypárt felkent szószólóit igazi kérdés-felelet helyzetbe hozni, akkor érvek híján először jön az ordibálás, majd a felháborodás, majd legvégül kibukik az igaz gondolat népről, emberekről, azaz rólunk, szavazópolgárokról.

Mátrai Anna

A bejegyzés trackback címe:

https://varosikurir.blog.hu/api/trackback/id/tr6612175682

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Isten tudományos meghatározása 2017.02.03. 07:48:31

Isten = gyűjtőfogalom 1. emberek által teremtett fő mítoszlények 2. egy kényszerképzet

Trackback: Isten tudományos meghatározása 2017.02.03. 07:45:29

Isten = gyűjtőfogalom 1. emberek által teremtett fő mítoszlények 2. egy kényszerképzet

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Tim Pedersen Dr. (egy L-lel) 2017.02.02. 21:02:34

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: De sötét vagy: a kályha nem ég! A kályhában égnek az égni és égetni valók, te szerencsétlen retardált debil.

Yoss 2017.02.02. 21:15:01

Gulyás nem égett. Messze magasabb szinten volt mint a két Birca, akik az asztal túloldalán ültek. Egyetlen érv, tény nem hangzott el a szájukból, csak személyeskedés, fröcsögés, mint az a fidesznél szokásos. Ótvar retek mind a kettő, a zárug is maradt volna romániában.. Maxval gyökér, te méf tényleg nem unod, hogy mindenhonnan kiutálnak, te kretén? Mennyit fizetnek neked, hogy megéri minden reggel szembeköpni a tükröt? A gerinceltávolítás nem fájt? Vagy már anélkül születtél, te alávaló hazaáruló gyökér. Ki fizet? Orbán, vagy az oroszok? De mindegy is. Remélem elrohadsz élve, te a hazája ellen áskálódó mocsok féreg.

recommented 2017.02.02. 22:16:21

Ilyenek ezek a vén kommerek, semmit sem tesznek le az asztalra, csak tiszteletet követelnek.
Köcsög hazaáruló fideszesek!

Merlot 2017.02.02. 22:38:58

A Zárugot nagy ívben leszarom, a minden eddigi rendszert csicskaként kiszolgáló Stefkát - ha tehetném -, lehánynám.
Gerinctelen féreg, megélhetési, tehetségtelen firkász.

Tipikus esete volt ez a műsor annak a tételnek, hogy egy levitézlett Nagy Senki, és egy a hajléktalanoknál csak fikarcnyival jobban öltöző lóFarkas intellektuális szintje a béka valagánál van egy független, okos és jól beszélő fiatalhoz képest.
Ez a jobb és a független ill. balos megszólalók közötti állandó különbség.
Az avitt sötétség és a jövő világosodásának egyértelmű kontrasztja.

Elég csak közpolitikai példának felhozni ugyanezt a kontrasztot tekintve egy Setét (Kósa) Lajost, vagy Tállai NAV Andrást (..." Mi a kérdés?" ...), netán Köteles (Kövér) Lászlót kontra Karácsony Gergelyt vagy Hadházy Ákost.

Merlot 2017.02.02. 22:41:44

@Yoss: "zárug is maradt volna romániában."

Az a tetű tehát egy migráns?
Na, szép!
Imádom, amikor egy idegen mondja meg itthon nekünk a tutit.
Anyaszomorító senkiházi!

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.02.02. 22:43:08

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

te hazaáruló ruszki bérenc, te égsz, hogy Putyin gazdád seggét pénzért nyalod, de mégis éhezel.
Nemsokára rátok fizetett trollokra se lesz már pénze az oroszoknak, úgy tönkre ment az édes ruszki hazád, úgyhogy kénytelen leszel majd ingyenkonyhára menni. Ott meg viszont csak a ballibek foglakkoznak a lecsúszott fajtátokkal.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.02.02. 22:45:09

@Merlot:

nem is Romániából migrált, hanerm Indiából! Idejött az idegen kecskebaszó kultúrájával és elvette a magyarok elől a munkát.

miketbeszéltek 2017.02.02. 22:47:28

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Jellemző módon megint nem a képmutató, köpönyegforgató exkommunisták zavarnak. Talán, mert ők is moszkoviták voltak...?

rovid 2017.02.02. 22:53:30

ugye nem baj, hogy utálom a "lenemveszemaztakurvanapszemüveget" farkatlant?

andd1234 2017.02.02. 23:08:48

Az elemző úr más műsort nézhetett, szerintem Stefka és Zárug nem kapta meg azt a tiszteletet, ami szerintük alanyi jogon járt volna nekik, szerintem nem, és ezzel a helyzettel nem tudtak mit kezdeni! Pedig jobb lesz hozzászokniuk, ahogy vénülnek, mind több értelmes fiatallal hozza őket össze a sors, vagy egy tv műsor! Le fognak szerepelni, mert a hőbörgés nem helyettesíti az érveket!

Skankhunt42 2017.02.02. 23:47:33

az igaz, h gulyás úr mindössze 4 hónapot járt állítólag egyetemre, és nem dolgozik semmit, de mindenhez is(!) ért! ha paksról van szó akkor atomszakember (tökmindegy, h fizika-kémia szemszög vagy a költségek szemszögéből kell vizsgálni; ha választásról akkor választási szakértő, ha amerikáról akkor amerika szakértő, a téma mindegy, gulyás úr kenivágja a dolgokat, és kiválóan tudja elmondani amit valakik bemagoltattak vele. na erre volt kíváncsi a másik kettő, h ki magoltatja. teljesen jogosan.

Az Ellenálló 2017.02.02. 23:53:07

A szólásszabadság liberális találmány, tehát az ördögtől való. Aki a szólásszabadságra esküszik az szeretett kedves Vezetőnk ellen cselekszik, tehát hazaáruló.

Ez a jobboldal nagyon egyszerű "logikája", csaképp arra nem jöttek még rá, hogy a szólásszabadságot, mint alanyi jogot diktatúrákban szokás jelentősen korlátozni vagy megszüntetni. Félnek a jogos kritikáktól.

Az Ellenálló 2017.02.03. 00:00:17

@Skankhunt42: nyilván te tudod, hogy ki az illető. Sorosnak rég elfogyott volna a vagyona, ha mindenkinek ilyen bőkezűen osztogatná. Nevetséges, hogy azt hiszed aki más véleményen van, mint a pártod az csakis pénz hatására teheti azt amit tesz.
Nem kell ahhoz atomfizikusnak lenni, hogy valamiről az embernek véleménye legyen.

Skankhunt42 2017.02.03. 00:11:47

@Elvetemült ellenálló: óhát persze, csak akkor a helyén kéne kezelni az uraságot is. nem mondjuk futtatni

2017.02.03. 00:30:25

@Skankhunt42: Ha Soros futtatná, már volna diplomája. Másoknak is elintézte, neki miért ne tenné?

2017.02.03. 00:33:03

@Skankhunt42: Egyébként igazad van, kell a végzettség, a szakértelem. Tállai, Kósa milyen remek példái a hozzáértő, értelmes megnyilatkozásoknak.

2017.02.03. 00:34:52

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: hát, belőled gulyást csináltak. Vagy falafelt?

2017.02.03. 00:37:26

@Dr. Tim Pedersen Dr. (egy L-lel): hagyd már!Azt se tudja, mi az a kályha.

Gacsaj Pisti 2017.02.03. 02:27:49

Mint tudjuk, a liberalzmus nem más, mint az eszme diadala a józanj ész fölött.

Emiatt fordulhat az elő, hogy a médiában, pl. az atomerőművek építése kérdéskörben ugyan olyan súllyal esik egybe egy atomtudósnak a véleménye egy felsőfokú végzettség nélküli fizetett provokátoréval. Vagy a szólásszabadság értelmezése kapcsán egy politológusé és egy tanulatlan kreténé. Vagy egy életművel rendelkező újságíróé és egy olyan gúnyolódó taplőé, aki ellopta, einstandolta a főszerkesztői tisztséget a rendszerváltás zűrzavarában.

Mindezt a műsorban Rónai-Rákosi Egon-Mátyás nem csak nézte, de a műsorvezetői pártatlanság égisze alatt védelmébe is vette.

Az Ellenálló 2017.02.03. 04:25:06

@Gacsaj Pisti: liberalizmus =/= kommunizmus, jobban tennéd, ha utánanéznél. Akkor is undorító más magánéletét firtatni, ha tiszteletlen velünk az illető.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.02.03. 06:33:07

nemsokára az MSZMP kihullik a parlamentből

ketyeg az OLAF bomba

tikk takk

röf 2017.02.03. 06:35:59

Ez a jellegzetes fejű Gulyás gyerek a libbantak új üdvöskéje....
Mindig kerestek magatoknak valami imádnivalót.
Hol Sándor Mariska, hol Pukli tanító bácsi, hol az Elkészült Zoltán....
Aztán mindig csalódtok, egyik sem hozza vissza az SZDSZ-féle aranykort, megint be kell menni dolgozni....

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2017.02.03. 07:42:57

@Yoss: De egy fideszesnek ennyi elég is. Annak nem kellenek érvek mert ott a hit.

2017.02.03. 07:55:28

Fideszeseknél alap az übermensch gondolkodásmód. Ők azt hiszik, hogy mindenkinél mindent jobban tudnak, hogy nekik előjogaik vannak. Pedig csak férgek.

nemecsekerno_007 2017.02.03. 08:03:36

Gulyás úgy beszélt az "önkormányzatiságról" mintha egy pap a Szentháromságról beszélne. Ez valami vallási áhitat???

Úgy vitatkoztok ott négyen a közpénzről, hogy annak "előállításához" semmi közük. Mint amikor egy nyugdíjas, meg egy egyetemista ekézi egymást, hogy ki a nagyobb ingyenélő. :)

Vicces ország ez, de hát így szeretjük :)

Skankhunt42 2017.02.03. 08:07:35

@Könnyen elkaptuk, uram!: várj várj, nem őket hívják szakérteni és nem őket akarja az ellenzék hitelesnek beállítani ilyen meg olyan kérdésekben. mert ma nem a kormány van lépéskényszerben, hanem az ellenzék.

Skankhunt42 2017.02.03. 08:08:46

@Elvetemült ellenálló: a szakmai életét firtatták, nem a magánéletét

Lucifer Morningstar 2017.02.03. 08:20:31

Hol van az megírva, hogy egy fideSSseggnyaló egyetemi docenst nem lehet elküldeni a jó kur.. anyjába?
Kinek képzeli magát ez a seggfej?

nemecsekerno_007 2017.02.03. 08:26:10

@Lucifer Morningstar: Ugyanígy meg lehet kérdezni egy "főállású civiltől" , hogy miből fizeti a gázszámlát. :)

igazi hős 2017.02.03. 08:36:23

@Halál kamionja mindenkit elgázol: "nemsokára az MSZMP kihullik a parlamentből" És akkor marad a Jobbik meg az LMP, ugye? Vagy ennyire bízol a Momentum sikerében? Ne tedd.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.02.03. 08:51:06

@igazi hős: Komolyra fordítva be fog jutni az MSZP, de csoda lenne ha annyi helyet tudnának szerezni, mint 2014ben. Fletóék talán bejutnak, az LMP szerintem nem. És a Momentum sem, mert ők is kizárólag a fővárosra építenek. A Jobbik is biztos bejutó, náluk még bármi lehet - a 2014esnél lényegesen rosszabb, de akár jobb eredmény is.

andd1234 2017.02.03. 09:00:02

@Lucifer Morningstar: nyugodtan el lehet küldeni, főleg azért, mert nem mint politológus, hanem, mint celeb van jelen. A magam részéről sosem találtam volna ki, hogy politológus, a napszemüveg és a női sál annyira elterelte a figyelmemet arról, hogy éppen milyen témában osztja az észt!

sőőtnagyonis 2017.02.03. 09:29:27

Ezek a korhadt faszúak nem értik, hogy az imádott bandájuk igértekfűt fát, és gulág lett belőle. Éppen ők tolták az orosz málenykíjrobot műsorokat a kilencvenes években, és mint egy rakás fost úgy öntötték a társadalom nyakába ezt a szervilis csürhét.

konrada 2017.02.03. 09:38:27

Nem irigylem szegény blogolót, hogy ilyen sz.rokat kell néznie (ráadásul többször kikockázva), hogy valaki odafigyeljen rá...

2017.02.03. 09:42:49

Ki emlékszik még a Kádár-kor megszentelt fejű üdvöskéire? Tudjátok? Akik minden munkahelyen ott voltak. Olyan buták voltak, mint a föld, de politikailag jól feküdtek. Ezek a pubik (copyright Hofi) hatalmas önbizalommal osztották az észt, ha valakivel összetűzésbe kerültek, akkor elképzelhetetlen volt, hogy ne neki legyen igaza. Akármekkora hülyeséget mondott, erőből érvényt szereztek az ötleteinek. És persze többi ilyen egyből bevédte.

Ha végképp elfogytak az érvek akkor jöttek elő az olyanok, hogy maga meg nem lapátolja el a havat a ház elől!

Az ember azt gondolná, hogy 26 évvel a rendszerváltás után ezek már csak a lépcsőházban osztják az észt és ábrándoznak a régi szép időkről, amikor még voltak valakik...

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.02.03. 09:53:31

@Laca1558: 'Az ember azt gondolná, hogy 26 évvel a rendszerváltás után ezek már csak a lépcsőházban osztják az észt és ábrándoznak a régi szép időkről, amikor még voltak valakik..'

Én még sosem láttam pártkomisszárt egy multinál se. Mondjuk szoci szavazókat is ritkán....:)

konrada 2017.02.03. 09:59:00

@Laca1558:
...akik állami -vagy önkormányzati - cégeknél, hivatalokban dolgoznak.
Őket minden munkanap emlékeztetik....

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.03. 10:23:59

@Yoss:

Hihetetlenül gerinces ember vagyok és hiteles személyiség.

Téged átvertek: a "gerincesség" szó jelentáse NEM az, hogy "mindig egyetért a ballib agytröszttel"...

Aranyi Gábor 2017.02.03. 10:27:12

@Ylim: Ezek a férgek hozták vissza onnan az országot, ahová a tudjukkik alatt jutott.

vadi3 2017.02.03. 10:42:16

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: hanem az, hogy felvállalja véleményét és ésszerű korlátok közt kitart mellette. Ha meg tudnak győzni érvekkel az ellenkezőjéről, akkor változhat a véleményem (nem vagyok vaskalapos), de a meggyőzés ne tekintélyelvűséggel és bunkósbottal történjen, hanem érvekkel.

Egyébként pedig kibicnek kuss

Gyorgy Nagy 2017.02.03. 10:43:19

Stefka egy volt komcsi annak nyalja a seggét aki fizetneki.Egy megélhetési f.szt szopó G.CI!

vadi3 2017.02.03. 10:43:31

@Aranyi Gábor: " Ezek a férgek hozták vissza onnan az országot, ahová a tudjukkik alatt jutott. "

Oda is ezek a férgek juttatták.... Tudod vétkesek közt cinkos aki néma.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.02.03. 10:53:38

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Gulyás egy mocskos hazaáruló ballib.

Ennyi a sztori.

És régóta tudott.

vadi3 2017.02.03. 10:55:29

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Mikor jártál utoljára Magyarországon?

Magyar kórházba mikor kellett befeküdnöd, mikor voltán idehaza iskolában, mikor kerestél idehaza munkát?

Kibic a kívülálló, mondjuk pl aki bolgárok közt él. Én nem vagyok kibic, mert idehaza élek. Ennyike...

VadMacs 2017.02.03. 11:06:57

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
>Ki itt köpönyegforgató?

Rólad tudjuk, hogy nem az vagy. Amióta itt fertőzöl, hol putyinkád, hol a csúti vajdád seggébe van beszorulva a fejed, lényeg az, hogy csak egy akolban keresed a nyalnivaló segget.

Szultán. 2017.02.03. 11:10:35

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Értem, égett a Gulyás. De most tényleg! A Stefka a BM-nek írogatott? És akkor most komcsizott is, vagy azt azért már nem? Mondjuk megérthető... :)

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.03. 11:38:01

@Szultán.:

Nem ismerem Stefka életét. Mostanában nagyjából helyes dolgokat mondogat, ennyit tudok.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.03. 11:39:13

@Legeslegalja:

Hazaárulónak azért nem nevezném, ilyen infóm nincs róla.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.03. 11:42:01

@vadi3:

"Mikor jártál utoljára Magyarországon?"

Tavaly december közepén. www.flickr.com/photos/bircamax/albums/72157676263804542

"Magyar kórházba mikor kellett befeküdnöd"

1973-ban.

"mikor voltán idehaza iskolában"

1980-ban. Illetve ha az egyetem is számít, akkor 2006-ban.

"mikor kerestél idehaza munkát?"

2007-ben.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.03. 11:43:13

@vadi3:

Engem is meg lehet győzni. Pl. ballib voltam 25 áve, de meggyőztek, hogy ez téveszme.

VadMacs 2017.02.03. 11:48:41

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
Egy fizetett bértroll mindig azon az oldalon áll, ahonnan fizetik.

BéLóg 2017.02.03. 11:55:28

Ha ha ha.
A szabály az kicsit másképpen van.
"A protestálás állampolgári kötelesség, AMENNYIBEN nem balliberális kormány van hatalmon".
Akkor ugyanis NINCS protestálás ellenben kötelesek leszünk btatni az ellenfeleinket.
Olyan muris, hogy akadnak időszakok a magyar valóságban, amikor MINDEN ok, aztán eljön egy ilyen Napforduló vagy valami varázsütés, és HIRTELEN minden szar lesz.
Ez a balliberális ajvékkultúra.
Egyébiránt meg akinek szeme és füle van az pontosan láthatta, hogy Gulyás Márton égett mint a rongy, de hát az ilyesmit a saját oldalán GYŐZELEMNEK szokás beállítani.
Ami jó, mert millió ILYEN győzelmet kívánunk még Gulyás Mártonnak és társainak!

szelidorzo 2017.02.03. 12:39:28

Az ész nélküli hívők kedvenc módszere, ha észérvekkel meginogni látszik a mantrájuk, akkor elmenekülnek. Érelmeszesedett kat. hívő nagyanyám volt ilyen, amikor a bibliát összehasonlítottam a történelemmel neki. Ha elgondolkodott rajta, akkor megijedt, hogy más az igazság, mint a hit!

metax 2017.02.03. 13:02:52

Valaki világosítsa már föl ezt a két fideszmoszkovita balfaszt a pártközpontból, hogy az ATV már egy jó ideje egy, a hatalomhoz dörgölődző orbánista és trumpista szennycsatornaként működik. Baloldali-liberális újságírókat foglalkoztat ez igaz, de ez csak a látszat - feladata az atv hagyományos imidzsének hamis fenntartása, cél a látszatellenzékiség égisze alatt a baloldali szavazók megtévesztése, és átverése, kordában tartása, miközben a háttérben a csatorna vezetése vígan dörgölődzik a hatalomhoz.

Szóval ez a két díszbogár voltaképpen otthon érezhetné magát az atv-ben.

Skankhunt42 2017.02.03. 13:04:04

@szelidorzo: a biblia egy részét összehasonlítani a történelemmel szakmaiatlan, és nagyfokú együgyűségre vall. dicsekedni vele, h legyőzted a nagymamát hááát..

konrada 2017.02.03. 13:15:55

@Skankhunt42:
...vagy mástól ijedt meg, de azt nem akarta szegény kisunokájának megmondani...;))

miketbeszéltek 2017.02.03. 17:35:47

@Gacsaj Pisti: "Vagy egy életművel rendelkező újságíróé"

Az értékes életmű része a kommunista újságokban/párttitkárként végzett tevékenység? Aztán ezek az alakok meg a legvéresszájúbban kommunistázzák le lassan már azokat is, akikre anno kisdobos nyakkendőt kötöttek fel?

miketbeszéltek 2017.02.03. 17:42:57

@szelidorzo: "amikor a bibliát összehasonlítottam a történelemmel neki." Szegény nagymamád, ha tájékozottabb lett volna, kapásból megcáfolhatott volna Téged. A Biblia történelmi állításait egyre több régészeti lelet támasztja alá.

miketbeszéltek 2017.02.03. 17:44:46

@BéLóg: "Olyan muris, hogy akadnak időszakok a magyar valóságban, amikor MINDEN ok, aztán eljön egy ilyen Napforduló vagy valami varázsütés, és HIRTELEN minden szar lesz." Ez hajszál pontosan igaz mindkét oldal elvakult hívőire.
süti beállítások módosítása