2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


Nagycsoportos lett a CÖF!

2017. február 20. - Városi Kurir

 cofszuli1.png

„Higgyétek el nekem, az események után Brüsszelben máshogy néztek rám, Barosso elnök máshogy fogott kezet velem!” – tudatta országgal-világgal Fritz Tamás, visszaemlékezve Orbán hálás szavaira, a mára nagycsoportos ovis-korba érett Civil Összefogás maga-dicsőítő szülinapi rendezvényén.

Szinte látom, ahogy a fapados leszáll Charleroi-n és Brüsszel „máshogy” néz. Miért? – addig, amíg a hős legújabbkori honvédők teljesen saját erőből és főleg pénzből össze nem hozták az emlékezetes sétát 2012-ben, addig hogy nézett az a fránya „bűnös város” arra a szegény vidéki fiúra? De félretéve az iróniát, valamit nagyon benézhetett az Orbán-csapat, ha azt a „máshogy nézést” pozitív előjellel nyugtázta, hiszen melyik demokrata ne venné zokon, ha az egyik „társa jóban, rosszban”, vagyis szövetségese egyszer csak azzal áll elő, hogy

"Nem leszünk gyarmat!"

és mindezt az IMF-nek, az Európai Uniónak és a szerintük országunkat támadó külföldi sajtónak szánták miheztartás okán.

A szülinapot a Szent Margit Gimnázium dísztermében ülték meg az ünnepelni kívánó, „örökös elsősorosok” és a meghívásukra regisztrálók.

cofszuli7.jpg

Bayer Zsolt könnyes szemmel emlékezett a régvolt időkre, őt 2011-ben az hozta ki a sodrából, hogy

„az új kormánnyal szemben olyan mérhetetlen nagyságú, és olyan gátlástalan erő szövetkezik, és ez döntő többségben…..kívül van, a külső erőknek meg voltak az itteni emberei, szervezetei…. 2012-ben úgy éreztem, hogy valamit csinálni kell……mutassuk meg, hogy nem csak olyan emberek élnek Magyarországon, akik gyűlölik Orbán Viktort, hanem itt volnánk mi…”

cofszuli6.jpg

A jó Bencsik András következett a nosztalgiázásban, aki így merengett:

„szerintem nem szervezte a Békemenetet senki….mindenki főszereplő volt, mindenki hős volt….az egész világnak megmutatta, hogy olyan elementáris erő támadt a magyar civil társadalomban, amivel addig a világ nem találkozott….Ezzel a hőstettel megvédtük Magyarország függetlenségét, megvédtük Orbán Viktort.”

Bencsiknek a földtől kicsit sem elrugaszkodott és a „némiképp” túlzó megfogalmazást tudjuk be a beszélő Orbán zsenialitására szűkült tudatállapotának. Tény viszont, hogy a honi szügynek lelkesítő a gondolat, – legyen az bármily fals is – hogy a „világ lesi, és főleg elismeri minden rezdülésünket”. Azonban szó, ami szó, ezen a lelkesítő gyűlésen sem hallottam semmi konkrétumot, sem bizonyítékot arról, hogy rátámadtak volna hazánkra.

cofszuli2.jpg

Csizmadia László következett a tornasorban, aki a „szellemi honvédelemről” szóló riposzttal nyitott. Majd magyarázkodni kezdett, miért nem menetel a béke újabban:

„ A Békemenet egy nehéztüzérség, azt nem lehet mindig felvonultatni. Ahhoz logisztika kell, és kell olyan ellenfél, akire érdemes odafigyelni.”

Na, most akkor szervezték, vagy nem szervezték? Logisztikája nincs a spontán összegyűlőknek.

„A puskapor száraz!”

nyugtatott meg mindenkit Csizmadia – bár a demokráciában bízók millióinak ez kicsit sem megnyugtató, és megreszkírozom, hogy a Fideszben hívők sem szeretnének ennek a puskapor-cuccnak a végére járni. Később a baloldalról és követőikről így poénkodott, és közben arcizma sem rendült, amikor a most regnálók rendszerszintű országrablásának bírálata helyett előhúzta az „elmúltnyolcévezést”:

„folyik a nyál a szájukból, hogy hatalomra kerüljenek és újra ki tudják fosztani az országot.”

cofszuli8.jpg

 Szóval one hátra dőlés egy-egy „jobban teljesít kampányszünetben” –

„Ne essünk révületbe, nem dőlt el a küzdelem”.

Csak tudnám, hogy ez most melyik aktuális küzdelem? Mert azért nem árt, ha a baka tisztában van azzal, így békeidőben is, hogy ki az éppen aktuális ellenség. Mostanság olyan sebességgel változik a maguk előtt lőlapot tartók sora, hogy azért azt meg kell mondani, mondjuk legalább a heti betevő kormányinfón, hogy éppen ki a „hetes”.

cofszuli5.jpg

Stefka István is érezte, hogy „pálya van”, szerinte

„a magyarok egy béketűrő nemzet, de a sértést, megaláztatást rosszul viselik”

és azt, hogy mi sértés, és megaláztatás, azt a kedves vezető dönti el, akit egy életre lekenyereztek a menetelők, hiszen

„ez a csöndes vonulás a lelkek, a szellem tüntetése volt, amely gyakorlatilag megmentette Orbán Viktor kormányát és a parlamentáris demokráciát.”

Aktuális kérdésre fordult rá, amikor ezt találta mondani a Momentum Mozgalom népszavazás kiírásáért indult szavazatgyűjtésével kapcsolatban:

„mindig negatív dolgokkal foglalkoznak”

vagyis a demokrácia igénye szerinte ebbe a kategóriába tartozik, de nem állt meg itt – „tovább is van, mondjam még?” –

„ennyi hülye embert, aki önmaga ellen kampányol….. el fogunk odáig jutni, hogy az akasztófáig is elmennek, és odateszik a nyakukat…..Nem biztos, hogy nem lesz szükség Békemenetre, méghozzá olyanra, ami végleg elveszi a kedvüket ettől a Magyarország elleni kampányolástól.”

cofszuli4.jpg

A nyílt színi verbalitással fenyegetődzés után Dörner György még aggódott kicsit a mostanság legaktuálisabb, akut problémán:

„nem szabad elfelejteni, hogy ötből négy vallásilag üldözött személy keresztény”

csak ellopta előlük a showt a „migráns csürhe”.

A közel másfél órás szeánsz végeztével lélekben megedződve bocsátották útjukra a vastapsra felriadó, és a tenyereit vörösre tapsikoló pár száz eltökéltet.

Mátrai Anna

Botrány a stúdióban

atv1.jpg

Nem először tapasztalom, amikor sikerül fideszhű ismerőssel egy asztalhoz keverednem, hogy abban a pillanatban, amikor elfogy a „mi mindent jól csinálunk” érv, felerősödik a hang, és ha ez sem riasztja el a vitázni szerető beszélgetőtársat, akkor „én ezt nem hallgatom tovább” – felkiáltás után elviharzik az addig magabiztos beszélgetőpartner.

Eddig azt hittem, csak én vagyok ilyen lúzer, csak nekem sikerül mindig olyan „eltökélttel” összeakadnom, akinek esetében a „szó veszélyes fegyver”-nek bizonyul. A minap azonban szem- és fültanúja voltam, amikor egy vitaműsorban a kizökkenthetetlennek látszó, sokat próbált Fideszes megmondóemberekről is kiderült, hogy kizökkenthetők a fölényes flegmaságból Ők, akik általában könnyedén veszik semmibe a demokráciát, lépnek át a szólásszabadság alapelvén, bakancsos léptekkel gyalogolnak bele a másik ember magánéletébe, nehezen viselik, ha a fagyi visszanyal.

A történet azzal a látszólag szelíd mondattal kezdődött, hogy Gulyás Márton civil aktivista szerint,  a

„ A protestálás állampolgári kötelesség….”

ezzel vitát generált, majd  ha tetszik „beszólt” Stefka Istvánnak, a sokat-próbált, és a politikai paletta minden oldalát lelkesen megjárt, ma éppen bősz ős-Orbánhívő szerepében tetszelgő újságot írónak, az egyik leginkább elkötelezett, közpénzből fenntartott orbánista portál lapigazgatójának.

p4080-1-crop.jpeg

Igen, Gulyás beszólt, na, nem úgy, ahogy azt a fideszt képviselők – ha éppen nem futnak el a kamerák és a valódi kérdések elöl, hanem arra kapnak parancsot, hogy kinyissák a szájukat, és a bemagolt szöveget mantrázzák – teszik bármikor, bárkivel, akire megkapják a kilövési engedélyt, hanem egyenesen, szemtől szemben, megadva Stefkának a lehetőséget a viszontválaszra, előbb azonban még hozzá tette:

 „önnek jó emlékei lehetnek, hiszen komoly riportokat írt a Belügyminisztérium által is kitüntetve az akkori tanácsok működéséről..”

Erre az impertinenciára nem volt felkészülve hősünk, és csak erre futotta válasz gyanánt:

„ Mindenki dogozott abban az időben!... Megszállás volt!”

A mindig higgadt Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője ekkor halkan és mosolyogva jegyezte meg, hogy ő is dolgozott "abban az időben", de véletlenül sem csinált belügyminisztériumi riportokat.

3034443-00572400-crop.jpg

Ennél a pontnál akadt ki az eddig csendes megfigyelőként jelenülő Zárug Péter Farkas - politológus - és elérkezettnek látta az időt arra, hogy vita és érvek helyett inkább a jó öreg személyeskedés mezejére lépve védje a mundért és annak becsületét, ahogy azt egy jó hazafinak tenni illik:

„Maga mit dolgozik, mi a munkája, milyen minőségben van itt,”

esett neki Gulyásnak.

atv2.jpg

Az ekkor észbekapó műsorvezetőt – Rónai Egont – leintve próbált Stefka is beszállni az éppen alakuló ringbe és vájkálni kezdett a Gulyás-család múltjában, felhánytorgatva, hogy még riportot is készített a fiatal civil aktivista egyik felmenőjével, - Gulyás Gyula, Balázs Béla-díjas rendezőre gondolhatott, aki az édesapja Gulyás Mártonnak - azt ugyan nem tudta pontosan, hogy kivel, de ne is foglalkozzunk az „apák és fiuk kérdéskörével”, se pro, se kontra. Az „Öreg” - ahogy magát mostanság önnosztalgiával meg-meg emeli – abban az egyben volt csak biztos, hogy riport, az volt és, hogy ő fogta a mikrofont, és, hogy ez nagy, hazafias tettnek minősült. Zárásként kicsit zsidózott is, de tényleg, csak úgy szalonilag:

„Milyen alapon élhettek itt az elődei?”

– tette fel a fogóst és ravaszt Gulyás Mártonnak.

atv3.jpg

De visszatérve a jelenséghez: a Zárug-féléknek létfeltétel a tisztelet megkövetelése. Nem ismervén az örökérvényűt, miszerint az akkor jó, ha mások maguk döntenek úgy, hogy felnéznek valakire, ugyanis a tisztelet is olyan, mint a szeretet, csak kivívni lehet, megkövetelni nem. Zárug ezután sem tudta elengedni a szájába kapott koncnak vélt témát, és folytatta:

„Mi a végzettsége? Olyan hangon beszélt egy egyetemi docenssel…..,mi a végzettsége?....Egész pontosan nem értjük, - átváltott királyi többesbe - hogy miért ül itt?”

Kicsit –  csak, hogy érezzük a törődést – „Sorosozott”, meg „civilszervezetezett” is, de tényleg csak egy hangyányit.

Az sem zavarta a politológust, hogy demokráciában a vélemény-nyilvánítás lehetősége nem függ beosztástól, végzettségtől, hiszen állampolgári jog. Még az sem gátolta ámokfutását, hogy viselkedésével több millió magyart sértett vérig, akiknek ugyan – oldaltól függetlenül - van véleményük a világ dolgairól, mi több, az ő adójukból tanulhatott ingyen és oszthatja a miskolci egyetemen az észt, de elkövették azt a hibát, hogy nem végeztek egyetemet. Kibújt tehát a fidesz-szög a zsákból: tanulatlan nép, csak arra vagy jó, hogy birkamód adózz, szavazz, ahogy és amikor mondjuk, egyébként meg kussolj!

Az elszabadult hajóágyú továbbra is megfékezhetetlenül csapódott ide-oda a jó ízlés hajójának rakterében:

„Leginkább sehol nem dolgozik, sokkal jobb lenne, ha elmenne közmunkára. Sokkal hasznosabb lenne.”

Ezzel a felütéssel észrevétlenül újabb tényt ismert el a fideszt minden rezdülésével támogató Zárug, azt, hogy a fejükben a közmunka nem más, mint büntetés, lenézni való dolog. Puff, újabb százezrek kaptak nyakast, akik szegénységük okán vállalnak ilyen munkát.

„Mekk mesterként kioktatni Stefka Istvánt….. mi más, egy aktivista ezermesterrel ülünk szemben, aki olyan hangon tud beszélni egy egyetemi docenssel, amit nem tudok elfogadni…..A viszon látás.” 

majd Stefkával együtt vették a kalapjukat, majd maradtak.

A botrányból  levonható tanulság, hogy ha sikerül a jelenlegi kormánypárt felkent szószólóit igazi kérdés-felelet helyzetbe hozni, akkor érvek híján először jön az ordibálás, majd a felháborodás, majd legvégül kibukik az igaz gondolat népről, emberekről, azaz rólunk, szavazópolgárokról.

Mátrai Anna

süti beállítások módosítása