Eddig azt hittem, csak én vagyok ilyen lúzer, csak nekem sikerül mindig olyan „eltökélttel” összeakadnom, akinek esetében a „szó veszélyes fegyver”-nek bizonyul. A minap azonban szem- és fültanúja voltam, amikor egy vitaműsorban a kizökkenthetetlennek látszó, sokat próbált Fideszes megmondóemberekről is kiderült, hogy kizökkenthetők a fölényes flegmaságból Ők, akik általában könnyedén veszik semmibe a demokráciát, lépnek át a szólásszabadság alapelvén, bakancsos léptekkel gyalogolnak bele a másik ember magánéletébe, nehezen viselik, ha a fagyi visszanyal.

A történet azzal a látszólag szelíd mondattal kezdődött, hogy Gulyás Márton civil aktivista szerint,  a

„ A protestálás állampolgári kötelesség….”

ezzel vitát generált, majd  ha tetszik „beszólt” Stefka Istvánnak, a sokat-próbált, és a politikai paletta minden oldalát lelkesen megjárt, ma éppen bősz ős-Orbánhívő szerepében tetszelgő újságot írónak, az egyik leginkább elkötelezett, közpénzből fenntartott orbánista portál lapigazgatójának.

Igen, Gulyás beszólt, na, nem úgy, ahogy azt a fideszt képviselők – ha éppen nem futnak el a kamerák és a valódi kérdések elöl, hanem arra kapnak parancsot, hogy kinyissák a szájukat, és a bemagolt szöveget mantrázzák – teszik bármikor, bárkivel, akire megkapják a kilövési engedélyt, hanem egyenesen, szemtől szemben, megadva Stefkának a lehetőséget a viszontválaszra, előbb azonban még hozzá tette:

 „önnek jó emlékei lehetnek, hiszen komoly riportokat írt a Belügyminisztérium által is kitüntetve az akkori tanácsok működéséről..”

Erre az impertinenciára nem volt felkészülve hősünk, és csak erre futotta válasz gyanánt:

„ Mindenki dogozott abban az időben!... Megszállás volt!”

A mindig higgadt Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője ekkor halkan és mosolyogva jegyezte meg, hogy ő is dolgozott "abban az időben", de véletlenül sem csinált belügyminisztériumi riportokat.

Ennél a pontnál akadt ki az eddig csendes megfigyelőként jelenülő Zárug Péter Farkas - politológus - és elérkezettnek látta az időt arra, hogy vita és érvek helyett inkább a jó öreg személyeskedés mezejére lépve védje a mundért és annak becsületét, ahogy azt egy jó hazafinak tenni illik:

„Maga mit dolgozik, mi a munkája, milyen minőségben van itt,”

esett neki Gulyásnak.

Az ekkor észbekapó műsorvezetőt – Rónai Egont – leintve próbált Stefka is beszállni az éppen alakuló ringbe és vájkálni kezdett a Gulyás-család múltjában, felhánytorgatva, hogy még riportot is készített a fiatal civil aktivista egyik felmenőjével, - Gulyás Gyula, Balázs Béla-díjas rendezőre gondolhatott, aki az édesapja Gulyás Mártonnak - azt ugyan nem tudta pontosan, hogy kivel, de ne is foglalkozzunk az „apák és fiuk kérdéskörével”, se pro, se kontra. Az „Öreg” - ahogy magát mostanság önnosztalgiával meg-meg emeli – abban az egyben volt csak biztos, hogy riport, az volt és, hogy ő fogta a mikrofont, és, hogy ez nagy, hazafias tettnek minősült. Zárásként kicsit zsidózott is, de tényleg, csak úgy szalonilag:

„Milyen alapon élhettek itt az elődei?”

– tette fel a fogóst és ravaszt Gulyás Mártonnak.

De visszatérve a jelenséghez: a Zárug-féléknek létfeltétel a tisztelet megkövetelése. Nem ismervén az örökérvényűt, miszerint az akkor jó, ha mások maguk döntenek úgy, hogy felnéznek valakire, ugyanis a tisztelet is olyan, mint a szeretet, csak kivívni lehet, megkövetelni nem. Zárug ezután sem tudta elengedni a szájába kapott koncnak vélt témát, és folytatta:

„Mi a végzettsége? Olyan hangon beszélt egy egyetemi docenssel…..,mi a végzettsége?....Egész pontosan nem értjük, - átváltott királyi többesbe - hogy miért ül itt?”

Kicsit –  csak, hogy érezzük a törődést – „Sorosozott”, meg „civilszervezetezett” is, de tényleg csak egy hangyányit.

Az sem zavarta a politológust, hogy demokráciában a vélemény-nyilvánítás lehetősége nem függ beosztástól, végzettségtől, hiszen állampolgári jog. Még az sem gátolta ámokfutását, hogy viselkedésével több millió magyart sértett vérig, akiknek ugyan – oldaltól függetlenül - van véleményük a világ dolgairól, mi több, az ő adójukból tanulhatott ingyen és oszthatja a miskolci egyetemen az észt, de elkövették azt a hibát, hogy nem végeztek egyetemet. Kibújt tehát a fidesz-szög a zsákból: tanulatlan nép, csak arra vagy jó, hogy birkamód adózz, szavazz, ahogy és amikor mondjuk, egyébként meg kussolj!

Az elszabadult hajóágyú továbbra is megfékezhetetlenül csapódott ide-oda a jó ízlés hajójának rakterében:

„Leginkább sehol nem dolgozik, sokkal jobb lenne, ha elmenne közmunkára. Sokkal hasznosabb lenne.”

Ezzel a felütéssel észrevétlenül újabb tényt ismert el a fideszt minden rezdülésével támogató Zárug, azt, hogy a fejükben a közmunka nem más, mint büntetés, lenézni való dolog. Puff, újabb százezrek kaptak nyakast, akik szegénységük okán vállalnak ilyen munkát.

„Mekk mesterként kioktatni Stefka Istvánt….. mi más, egy aktivista ezermesterrel ülünk szemben, aki olyan hangon tud beszélni egy egyetemi docenssel, amit nem tudok elfogadni…..A viszon látás.” 

- majd Stefkával együtt vették a kalapjukat, majd maradtak.

A botrányból  levonható tanulság, hogy ha sikerül a jelenlegi kormánypárt felkent szószólóit igazi kérdés-felelet helyzetbe hozni, akkor érvek híján először jön az ordibálás, majd a felháborodás, majd legvégül kibukik az igaz gondolat népről, emberekről, azaz rólunk, szavazópolgárokról.

Mátrai Anna