Gondolom sokak kezében megállt a vasárnapi reggelikhez a családi asztalra a vajas kenyeret kenő kés. Az érintett szegények pedig döbbent rettegéssel kezdték egymás kezét csipkedni, mondván: még itt vagyunk, ugye? Csak bízni tudtak abban, hogy ismerőseik, akikkel még tegnap délután is együtt játszottak a gyermekeik az egész nyáron a nyaralásukat biztosító játszótéren, sem lettek semmivé.

Na de akkor mi történt, mi lehet a mindenekfelett uralkodó minisztérium hírnöke kijelentése mögött?

Rétvári ugyanis ezt kürtöltette szét a médiában:

 „Hat év alatt megfeleződött az óvodákban, általános iskolákban és középiskolákban a hátrányos helyzetű gyermekek száma”

Ne izguljon senki, nem az ufók ügyködtek, nem ők szelektáltak a pénztárca vastagságát véve alapul. A fenti kijelentés pusztán a kormányzat újabb gumicsontnak szánt, arcátlan számtani trükkjének eredménye, mondván, ha a mérési határokat lejjebb viszik, akkor természetes módon kevesebb a család- és gyermekszám az adott kategóriában, mint annak előtte volt. így jelen esetben, az ő olvasatukban – és csak ott! – megfeleződött a hátrányos helyzetű gyereklétszám.

Hókusz pókusz és a

 „2010/2011-es tanévben 476 ezer ilyen fiatal volt (a teljes létszám 28,5 százaléka) hátrányos helyzetű, addig a 2015/2016. tanévben csak 212 ezer (az összlétszám 14 százaléka).”

a többit eltüntette a manézs kusza szemű áhítatos- ördöge, bocs tudom, hogy ez az áhítatosa-ördög dolog egy normális országban képzavar lenne, de itt és most….

Frenetikus a siker, az eufória! Megcsinálták! Rétvári úgy is, mint oknyomozó, erre jutott:

 "Ez a siker elsősorban a családok anyagi helyzetében bekövetkezett javulásnak köszönhető."

Mielőtt pezsgőt bontana az, akinek még futja rá, érdemes a számok mögé nézni: az történt ugyanis, hogy az az éhező gyerek, aki statisztikai adatként a 2010-es tanévben még beleszámított a borzasztó körülmények között élők csoportjába, az – hipp és hopp, „csak a kezemet figyeljék!” – egy tollvonással – hangsúlyozom, nem életkörülményei javításának okán, ami egy keresztény és demokrata színekben páváskodó politikusfélétől elvárható – a számítás alapjául szolgáló mérőszámokat kozmetikázva, ugyanazon körülmények közt tengődve 2016-ban már nem számít hátrányos helyzetűnek. A látszat-kormány látszat –intézkedése látszat-jólétet biztosít!

Kétségtelen, hogy aki nem esik ebbe a kategóriába, nincs tisztában annak a nyűgével, kínjával, a hír hallatán narancsszínű derű öntheti el a lelkét és elcsukló hangon rebegheti: „csak a Fidesz!”. És hajlamos vagyok én is ezt tenni, csak más felhanggal: csak a Fidesz képes embertelen és demagóg hazugságot bevetni annak érdekében, hogy újabb négy évig szipolyozhassa a keresztény értékek hirdetésé árnyékában a mindent vakon tűrő népét.

Pedig aki még nem tart ott, hogy a mindennapok túlélése gondot jelentsen családjának, a Fidesz-éra elmúlt hat évének tanulsága alapján csak annak köszönheti „jólétét”, hogy a hatalom – mint mindig – slampos, és még egyikük rokonának, ismerősének, szeretőjének, szomszédjának sem jutott eszébe azt a megélhetési szektort „megvédeni”, vagyis saját hatáskörébe rendelni, amiben ő éppen tevékenykedik.

Rétvári úr! - tisztelettel ajánlom, hogy a továbbiakban, ne csak a főnökei parancs-utasítását kövesse, hanem gondolkodjon el - ha marad még mivel - az alábbiakon is:

„…amit úgy szoktunk mondani, vagy szoktak mondani,  hogy a mai népességnek csak egynegyede a gyerek, de a holnapi, a holnaputáni társadalom száz százaléka azokból lesz, akik ma gyerekek. Egy olyan társadalom lesz, amit az fog jelezni, hogy a mai gyerekek hogy is nőttek föl.”

(Ferge Zsuzsa 2010. április 3.)

Mátrai Anna

Köszönjük minden barátunknak, aki tegnap eljött a Városi Kurír első Papad-melletti palacsintás dumapartijára.Jót volt beszélgetni, majd csatába indulni 200 darab palacsinta ellen. Örömmel tudatjuk országgal-világgal, a kétórás ütközetben kicsi, de elszánt csapatunk győzedelmeskedett.

Képes beszámoló alább:

Három gyerekem van – emlékszem – rengeteg estét, éjszakát izgultam át, nem ritkán nekiindultam a világnak, hogy a pesti belvárosban megkeressem egyiküket, aki nem hallotta a nagy bulizás közepette a telefonját, és így nem tudott nálam lejelentkezni. Szerencsére ők megúszták, és lévén már „éltesek” az éjszakai kimaradásokhoz - meglett családanyák-apák - manapság már ezért legalább nem kell összeszorulni a gyomromnak esténként.

Tisztában vagyok azzal, hogy ilyen dolgok az én gyerekkoromban, az átkosban is történtek, és a megszépítő messzeség okán, vagy, mert tényleg így volt, ritka kivételként szörnyülködtek ilyesmin a szüleim. Pörög a világ, és benne a bűnözés, az agresszió, a kivagyiság hangsúlyozása lett bizonyos körökben a menő, a követendő. Mindenhonnan nyomul ránk a hamis tudat és azt sulykolja, hogy minden vélt vagy valós bajunkra az agresszió, az önbíráskodás a megoldás. A „beszéljük meg” metódusa elvetett, lenézett liberális baromsággá minősült azok szemében, akiknek - mi tagadás - egyik idolja éppen a napokban agresszió áldozatául esett fiatalember apja. Ez a felelőtlen csoport az, amely egyre nagyobb sikerrel tör fel, ők lettek a megmondó emberek „média-szerte”, ők fröcsögik szét a gyűlöletet, és annak hitét, hogy  aki nincs velük egy véleményen, nem csak, hogy nem magyar, de lassan-lassan már nem is létezik.

Nincs mit meglepődni azon, ahol az az ország tart, amelynek a minden demokráciát is elsikkasztó kormányfője, már több, mint egy évtizeddel ezelőtt kimondta a  tutit:

 „ Nem lehetünk, és nem is leszünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékbe”,

márpedig az ő felfogásukban, csak az a hazafi, a haza képviselője, a ki vele tart.

Gondoljunk csak bele, mit mondott még többek között, a fentebb már idézett beszédében 2002 májusában, az elvesztett választás után az övéinek a budai várban Orbán Viktor:

 „Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Most az összefogás a legfontosabb. Április 7-e estéjén csak azt éreztem, hogy vesztettünk. Időt, teret, lehetőséget, lendületet és talán egy kis hitet is a folytatásban. Aztán két felemelő, erőt adó, lélekgazdagító hét után már tudtam, bár ellenfeleink alakíthatnak kormányt, a legtöbbet mégis mi nyertünk. Barátaim, április 7-én örökre megnyertük egymást! Most tehát az összefogás a legfontosabb, hiszen ez a legnagyobb erőnk.”

Igen, örökre egymást, összefogást, ám, hogy mi mellett, arról már akkor is hallgatott a szónok.

A fentiek, és sok más hozzájuk hasonlóan hazug mondat nemcsak elhangzott, bele is vésetett a lelkekben, pedig soha nem vezethet jóra, ha a hatalom elhiszi, hogy csak ő birtokolja a Bölcsek kövét, ezzel azt sugallva, hogy létezik tökéletes döntés, és így, aki az erőszak mellett dönt, és ne adj isten még velük is van, nem tévedhet.  Gyerekeink – amennyiben otthon nem erre buzdítják őket a szülők – nem tanulnak meg érvelni, beszélgetni, végighallgatni mások, az övéktől eltérő véleményét és az így szocializálódó nemzedék - fogalmazzunk finoman - kevéssé kiművelt tagjai, tömegesen képződnek(alul) nagyon könnyen nyúlnak az agresszióhoz. Amikor pedig ez bekövetkezett, már be is érkeztünk az új évadba, oda ahol, az emberek  szívesebben veszik elő az öklüket, mint az olykor nem is létező érveiket.

Visszatérve Bayerhez, együtt érzek vele, szörnyű, ha az ember gyerekét bántják. A lapban - ahol dolgozik - közölt reakciója végkövetkeztetésével azonban egyáltalán nem tudok egyetérteni. A támadók, akik brutálisan megverték a fiát, megérdemlik a szigorú büntetést, amit a törvény kiró az ilyen tettért, azonban a sorok közé betüremkedő „vérbosszú” gondolata és a cigányság, mint egy a kollektív felelősség belekeverése a dologba, elfogadhatatlan, de sajnos jellemző Bayer eddigi munkásságára is..

A publicistának  legalább ebből a jelből le kellene vonni a tanulságot, hogy az erőszaknak nincs szeme, az erőszak tevő szemére pedig hályog száll. A tömegek vakká, elvakulttá (?) tételében maga Bayer Zsolt az egyik legfőbb közreműködő, hiába próbálja most elterelni a figyelmet arról, hogy az ország, vagy, ahogy ők nevezik: a nemzet feldúlásában, lelki kettészakításában, és annak könyörtelen sulykolásában, hogy a szemben álló nem érdemes könyörületre, ő maga hirdeti a leghangosabban, olyan hangerővel, amellyel még  barátját és miniszterelnökét, a gyűlöletkeltés másik apostolát is megelőzi.

Ja és tévedés ne essék, nincs „még két életed.

Breking:

A rendőrség példás gyorsasággal állította elő a férfit, aki társaival megtámadta a publicista fiát.

Mátrai Anna

Az 1990 óta, a sorban a 26-ik alkalommal megrendezett eseményen - melyet Zygmunt Berdychowski, a minden politikai táborral jó kapcsolatot ápoló politikus azért hozott létre, hogy fejlessze Lengyelország, az egykori kelet-európai szocialista országok és a volt Szovjetunió utódállamainak kapcsolatait - az erre felhatalmazott 33 tagú grémiumból 12-en magyar miniszterelnökre adták voksukat.

Már a jelölés indoklása sem kutya, azért terjesztették fel díjazásra, mert ő volt tavaly az a politikus, aki a legközelebb került kitűzött céljához.

Azt biztosan nem vizsgálták, hogy mi is volt ez a cél, hiszen akkor felsejlett volna előttük a valós kép tele stadionnal, kisvasúttal, kisajátított közmédiával, Paks 2 rémképével, a közpénz jellegének átalakulásaival, a fékek és egyensúlyok leépítésével, a magánnyugdíjak elcsaklizásával, a választási törvény fideszízálásával és így tovább.

Bár, ha jobban végig gondolom, le a kalappal a "Kisnagy ember" előtt, megérdemli az elismerést, hiszen amit akart, azt be is tudta adni a Magyarok rá fogékony részének, aki meg nem akarta benyelni elsőre, azt kegyetlenül megbombázta reklámmal, mint sejtburjánzást a sugárterápia, és ez úgy látszik már bőven elég fő célja eléréséhez, miszerint amíg világ a világ és még egy napig ő és vérei uralkodhassanak  e hon felett.

De vissza a díjhoz! Mint minden ilyet, nem csak  az minősí, hogy kik adják, hanem, hogy kik kapják meg. Íme, néhány név a hazánk hőse előtti idők nyertesei közül: tavaly Jaroslaw Kaczynskit találták méltónak, akinek jobboldali-nacionalista pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) meg is nyerte az októberi lengyelországi választást, de megkapta Donald Tusk, amikor lengyel kormányfő volt, Julija Timosenko, ukrán miniszterelnök Vaclav Havel cseh elnök és Jose Maria Barroso EB-elnök is.

Miniszterelnökünk maga mögött hagyta idén a szintén jelölt Ferenc pápát, Mateusz Kijowskit, a lengyelországi KOD mozgalom alapítóját, Adam Nawalkát, a lengyel labdarugó válogatott edzőjét – talán ez töltötte el a legnagyobb büszkeséggel - és Andrzej Rzeplinskit, a magyar mintára lassan kiüresített lengyel alkotmánybíróság elnökét, Klaus Johannis román elnököt és Petro Porosenko ukrán államfőt is.

 A Magyarország nevű családi Bt " űgyvezetőelnökvezérigazgatófőfőnöke"  sem kelt fel hiába, a mára rendelt nemzetközi elismerést ma is bezsebelhette a nem is olyan régen még a 4-6-os villamosra is  rácsodálkozó felszármazott! De az egész hete pazarul áll eddig – na jó, kedd este van – tegnap létrehozta a Rétvári interpretációjában – és ő nem túloz –  nemzetközi szintű koordinációt biztosító kereszténymentő hungaricumot, ma ez, és a, hogy mi jöhet még a Kisgömböc vasárnapjáig……. nem is merek belegondolni.

BoMa

Nem, nem bolondultam meg, én nem. A fenti agymenést az juttatta eszembe, hogy hírét vettem annak, amit más körülmények között a Hírcsárda viccének tulajdonítanék, miszerint a kormány, melynek feje Orbán Viktor eddig is a hit védelmezőjének hamis jelmezében tündökölt, létrehívta a Keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárságot. Igen, itt és most, azaz Európa közepén, 2016-ban. Erre mondja a népnyelv, hogy „ne ba..!  

Olaszországból kifejezetten e célból hazarendelték Török Tamást, a diplomáciai testület tagját, és hogy miért éppen onnan? - gondolom azért, mert ott van a Vatikán is, és hátha magára szedett ott Török úr valamicske ördögűzést, vagy mit.  A helyettes államtitkárság azzal a jogosítvánnyal indul neki grandiózus feladatának, hogy a világban élő, támadásokat elszenvedő keresztény közösségek munkáját segítse.

Nem tiszta a kép, hogy a fent említett ezer millióból tartja-e fenn magát a hivatal, vagy ez csak a „mentést szolgálja ” és magát a háttérmunkát, azaz fizetésekre, dologi kiadásokra, stb. külön, mindannyiunk dalolva adózott forintjaiból szán – újra a megkérdezésünk nélkül – újabb havi rendszerességgel kifizetésre kerülő milliókat a két legkeresztényibb politikusból álló Balog – Orbán duó.

A cél nemes! - és mielőtt azzal vádolna bárki, hogy fittyet hányok olyan jelentős vallás tanait követő sokaság bármely tagjának testi épségére, mint a keresztények, leszögezem, hogy mi sem természetesebb, mint az emberek testi épségét védeni, és ezt fontosnak, elsődleges emberi feladatnak gondolom  méghozzá  felekezettől függetlenül.

Büszke vagyok rá, hogy hiába ici-pici az ország, ahol születtem és élek, mégis foglalkoztatja a kétharmaddal másodszor megválasztott miniszterelnököt a bajban lévők, az oltalmazásra szorulók, a védtelenek sorsa.  Sajnos azonban, mint minden éremnek, így ennek is van másik oldala. Ha I. Viktor – kinek már a neve is győzelmet jelent - feltenné az olvasószemüvegét, akkor talán észrevenni azt is, ami az orra előtt megesik, bizony főnök! - akkor tikkelnie sem kellene, és határon innen, vagy épp a határvonalon mérhetetlen sok rászorulón pásztázhatna végig a felkent tekintete.

Ma még nem a kies budai vár direkt erre a célra ácsolt gangjáról, de akár a fáktól lecsupaszított Kossuth térről is jól kivehető, hogy Magyarországon belül is vannak olyan népcsoportok, felekezettel bíró- és nem bíró rászorulók, akikkel törődni kellene.

Nem beszélve a mindenüket hátra hagyni kényszerülő menekültekről, – nem, tévedés ne essék, nem migránsokról, menekültekről - akik a puszta életüket védve kényszerültek vándorútra, amelyet egy-, két-, vagy akár háromosztagú kerítés védelméből gyűlölködő rezsim most ismét kockára tesz, miközben az ország fel(meg)kent vezetője egy tálból sütizget, majd kitünteti a legkeresztényibb, legirgalmasabb betű- futárt, Zsolti barátot.

Félre az iróniával! Ne tessék itt migráncsozni, gyűlöletet szítani valakik iránt, akik itt sincsenek, csak azért, nehogy az itt élők véletlenül észre vegyék, hogy miközben ők bódultan  szavazgatnak, valakik nemcsak ellopják a hazájukat, de több nemzedékre előre meg is mérgezik, na nem a testüket, abból szerencsés esetben még van gyógyulás, nem, a sokkal érzékenyebb és soha sem gyógyuló lelkünk van a célkeresztben.

Annak az országnak a kormánya, amelyet annak idején első szent királya éppen Máriának, Krisztus anyjának, a legkönyörületesebb szentnek ajánlott fel, több mint ezer évvel később nem tehet különbséget ember és ember között.

Október 2-án - és nem az urnáknál - keresztényi, vagy fogalmazzunk egyszerűbben, emberi szeretetből és szolidaritásból is vizsgázik Magyarország.

Mátrai Anna