2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


Gáz van a vízzel!

2016. december 13. - Városi Kurir

rezsi11.jpg

Újabb ágazatban nyal vissza a fagyi, ugyanis a Vízügyi Szakszervezetek Országos Ágazati Szövetsége arról értesítette az Olimpiáról álmodozó magyarságot, hogy tömeges létszámhiánnyal kűzd ez az ágazat is.

Mindez lefordítva azt jelenti,bármelyik pillanatban előfordulhat, hogy valamelyikünk lakásában, házában, utcájában eltörik egy cső, és térdig járunk a néha  szenny-, néha csak jéghideg vízben, és hiába hívjuk a szerelőt, a telefonvonal másik végén – jó esetben, ha az ott dolgozó még nem találta meg boldogulását valamely környező országban – egy enervált hang arról értesít, hogy cirka három hét múlva tud szerelőt küldeni.

rezsi55.jpg

Ebben az esetben – gondolják élelmesebb honfitársaink – előkeressük a jól bevált fusizónkat, hátha ő is tud segíteni nagy bajunkon. De hát már ő is, ha mestere a fusinak, régen németül, angolul tanul, ahogy kell, és esze ágában sincs hazavándorolni.

Kicsiny vigasz lehet, – már akinek az – ha visszagondolunk arra az eufórikus érzésre, amikor pártunk és kormányunk, élén Németh Rezsicsökkentős Szilárddal bejelentette, hogy Pannóniában soha nem látott jólét veszi kezdetét, hiszen csökken a rezsi. Meg is jutalmazta a regnálókat tudatlan népünk hívő szekciója az eleddig 6 éve tartó rablógazdálkodás lehetőségével.

rezsi22.jpg

Visszatérve az eredeti  témához: a VSZOÁSZ közleményből megtudható, hogy

„A hazai víz és szennyvíz ágazatban dolgozó munkavállalók helyzete, bér és jövedelem viszonyai összességében megalázóan alacsony szintű.”

Szinte minden állami kézbe vett ágazat dolgozói, szakszervezetei elmondhatnák ugyanezt a mondatot. Javaslom, mondják is el! Ismerjék fel, végre, hogy a sokaság hangja messze elér, nem beszélve arról, hogy Orbán - ha másból nem is - az erőből legalább ért, lásd internet-tüntetés. 

„Tömeges a szakemberek elvándorlása a víziközmű ágazatból, amelynek egyik fő oka az alulfizetettség. A másik neuralgikus pont a szektort sújtó adók mértéke. Ezek olyan nagyságúak, amelyek a biztonságos vízellátást, szennyvízelvezetést, tisztítást már komolyan veszélyeztetik.”

Hát ebbe az idézetbe is behelyettesíthető a visszaállamosított gáz- kéményseprő- szemétszállító ágazatok legfontosabb problémája. A legutolsó demokratikus kurzusra kígyót-békát kiabálók annak idején még könnyen, kockázat nélkül róhatták meg az akkori vezetőket, mert a hazai tőke hiányában, külföldi befektető bevonásával rendbehozott, működtetett, karbantartott közművek akkor még kiválóan működtek, hisz volt gazdája a különböző ágazatoknak. Dehát, mint olyan sokszor, akkor is jött a demagógok kora, akik beadták az egyszerű magyarázatot kedvelők sokaságának, hogy a balliberális-gyurcsányos-sorosos és még ki tudja milyen ocsmányságos vezetők és a háttérhatalmak, no meg az Európai Unió el akarja lopni, le akarja tarolni zöldellő mezeinket, aranyat termő földjeinket, és elisszák előlünk bővízű kristály-forrásaink tiszta vizét..

Hát, kedves földijeim! – sikerült elérnünk, hogy idő teltével – ami pont most van – az a bizonyos kristálytiszta forrásviz, melyben a szent turul képe tükröződik fekete levessé váljon, bármelyik nap lecsaphat ránk a csőtörés szörnye, és akkor mi ott állunk, és ázunk tehetetlenül.

rezsi33.jpg

Továbbiakban ez olvasható a sajtóanyagban:

„A víz stratégiai kincs, amely napjaink legfontosabb élelmiszere. A vízügyi ágazat túladóztatása, munkafolyamatok kiszervezése és a munkavállalók alulfizetettsége nem a víziközmű ágazat megbecsülését, elismerését mutatja.”

A szakszervezet vezetői  jelezték problémáikat a döntéshozóknak, akik még csak nem is reagáltak, így nem maradt más lehetőségük:

„A VSZOÁSZ a sztrájk előkészületi munkáit a karácsonyi ünnepekre való tekintettel jövő év elejére halasztja, 2017. január elején megalakítja a sztrájkbizottságot és megkezdi a tárgyalásokat a munkáltatókkal az elégséges szolgáltatásról.”

rezsi44.jpg

Azt, amit hat éve bekajáltunk, már nem lehet visszacsinálni, az öklendezés is csak mérsékelten segít. Nem ártana legalább a jövőben végiggondolni, hogy mennyi igazságalapja lehet annak, amit józan paraszti ésszel nem tartunk hihetőnek, és, hogy szabad-e olyan elbizakodott, pöffeszkedő pártra adni a voksok, amely vigyázó szemeit olyannyira az elsíbólható vagyonon tartja, hogy még programot alkotni sem ér rá, még választások előtt sem. Szabad- e bízni azokban, akiknek vezetője a már említett választási program helyett annyit böffent a választók képébe, hogy "folytatjuk"? 

Mihály Lili

Legyen a külső munkatársunk! Küldjön híreket, fotókat, videókat a legizgalmasabbakat feldolgozzuk. Tárgynak írja be: témajavaslat

Köszönjük. varosikurir@gmail.com

Hej, Helytartó, Helytartó!

Ki fizeti a révészt?

budapestbeacon.jpg

A „Minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindennel nagyon meg vagyok elégedve!” jelmondatot szajkózó fővárosi vezetés - élén Tarlós Független Istvánnal – nyíltan megvádolta Horváth Csaba, MSZP-s fővárosi képviselőt, és vele együtt mindenkit, aki csak betette a lábát a Demszky-éra ciklusai alatt Budapest önkormányzatának épületébe.

 A vád titokzatos tárgya, - mi is lehetne más, mint az – hogy minden ma felvetődő probléma az ő saruk. Tarlós és csapata egyre kétségbeesettebben igyekszik bizonygatni, hogy a hat éve regnáló kormánybarát team csak az eltakarító csapat, kizárólag a rendrakás szándéka vezeti őket, és – elmondásuk szerint – van dolguk bőven.

Számszerűsítették is az elképzelt bűnlajstromot, 57 milliárd forintnyi károkozással vádolják az előző vezetést.

1_1.jpg

A megszólítottak - Horváth Csaba vezetésével - ez esetben nem vádaskodtak, nem próbáltak meg kibújni a felelősség alól, inkább leges-legújabb „demokráciánkban”, az illiberálisban, szokatlan módon azt mondták, rendben, mindenki tegye ki az asztalra amije van, és vitanapot javasoltak Budapest főközszolgájának, aminek keretében mind a két oldal bemutathatná a nyilvánosságnak, mire alapozza erős állításait. Csak kérdem, hogy amennyiben  állításai nem légből kapottak, mi gátolta Tarlóst az elmúlt közel „nyócévben”, hogy különösen nagy kárt okozó tevékenységük miatt csoportosan elkövetve – ami még sokkal cikibb – feljelentést tegyen a nem hátszél nélkül működő NER-ügyészségen? Ez esetben amúgy kötelessége is lett volna.

Szerintem mindannyian érdeklődéssel várnánk egy valódi tényfeltáró vitanapot, ahogy azt az MSZP képviselői a Fővárosi Közgyűléshez beadott előterjesztésben javasolták, mert ott  az „emútsokévezés” helyett a számok és érvek csaphatnának össze. Ez lehetne - hosszú évek után  első alkalommal  - az a budapesti fórum, melyen a demokrácia alapelvét tiszteletben tartva nem lehetne elintézni a „kekeckedő” ellenzéket azzal, hogy „nem, és punktum!”.

Az ellenzék össze is állította és beárazta a városvezetés számláját, az itt élőknek szerintük kárt okozó „Tarlós-listát”:
letoltes_3_1.jpg

2011: a 4-es metró második ütemének törlése; kórházak államosítása (kb. 300 milliárd forint)

 

 

images_2_3.jpg2013: Városliget államosítása; Főgáz-részvények áron aluli eladása (kb. 80 milliárd forint, az előző városvezetés 120 milliárdért sem adta el!)





4.jpg

 

2015: Dagály fürdő államosítása

 

 

 

 

2016: HÉV államosítása (kb. 500 milliárd 2_1.jpgforint); oktatási ingatlanállomány államosítása (kb. 300 milliárd forint); gyermekvédelmi intézmények államosítása (15 milliárd forint);

 

 


images_3_3.jpg

MAHIR-per  (7 + 600 millió forint); M3-as metrópótló buszok kiszervezése (23 milliárd forint)


 

 

 

2011-2016: költségvetési veszteség: átlagosan 100 milliárd/év (550-ről 340 milliárdra való csökkentés – elvont feladatok költségei + nettó veszteség)

Veszteség összesen: 1818,6 milliárd

Adósságátvállalás    :   240   milliárd (főváros + BKV)

nettó veszteség       : 1578,6 milliárd forint

Idekívánkozna még a fent említett, Tarlósék által összehozott 57 milliárd részletezése is, de sajna még csak a vádakat felsoroló listát sem hozták nyilvánosságra. Ez érthető magatartás, beleillik a demokrácia illiberális felfogásába.

Az ellenzéki előterjesztés - ahogy szokott - csak egy terv maradt. Tarlós István - maga mögött tudva a Fideszes többséget - ismét lesöpörte a kezdeményezést, méghozzá alpári hangnemben, ahogy azt 2016. október 4-i, „Tarlós úr!- nem bántja a konkrét szemét a konkrét szemét?” című posztunkban olvashatták:

 ”magából kikelve, a lehető legbárdolatlanabb hangon, mintegy negyedórás kifakadásban részesítette a jelenlevőket, majd szemlátomást maga is meglepődőt a képviselő (Horváth Csaba MSZP) visszafogott, rövid válaszán. 2010 óta a bunkóság főpolgármesteri kategória lett, amihez Önnek a pulpitusról sincs joga!”.

Egy szó, mint száz: egyre világosabban látszik, hogy a főpolgármester fél szembenézni mindazzal - már bocsánat a szóért - abúzussal, amit hivatali ideje alatt Budapestnek el kell szenvednie.

A kísérlet tehát,  hogy a kesztyűs-bábot öntudatra ébresszék, ismét eredménytelen maradt, de mit is várnánk valakitől, akit a saját egóján kívül semmi más nem érdekel, így megállapíthatjuk, hogy az Orbán Viktor nevű bábjátékos  - mint annyiszor - most is jól választott magának „partnert”.

 bolDIzsár

süti beállítások módosítása