2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir

Önarcképes lőlapot mindenkinek!

2016. december 26. - Városi Kurir

loter1.jpg

Harmadik napja tart hazánkban az amúgy „normálissá” vált – mert azzá tették – „mindenki gyűlöljön még egy embert” névre keresztelt Fidesz-kampány ideiglenes felfüggesztése. A Karácsony szusszanásnyi szünetet engedélyezett a feltüzelt állampolgároknak, de itt az új munkanap, kezdődhet, vagyis folyhat tovább minden az előre megtervezett, pokolian szennyes mederben.

Az ünnep előtti bejelentés-dömpingből tudható, hogy a mindannyiunkról példásan gondoskodó – ha bele döglünk is! – kormányunk, élén Orbán-atyuskával, nem kényszerít minket még arra sem, hogy ne adj Isten, gondolkodnunk kelljen azon, hogy miként tromfolhatunk rá az eddig is csúcsra járatott gyűlölködésre, kijelöli számunkra az utat és az irányt is.

Állami lőteret a Magyarnak! – ez az új terep, ahol minden fogékony honpolgár kiélheti agresszív hajlamát. Azért, hogy ne kelljen sokat utazgatni, minden – azaz 175 helyen – magyar járásban „házhoz megy” a lőtér, na, nem a szólás obszcén folytatása okán, hanem mint azt az avatott értőtől, Simicskó fő-honvédőtől megtudhattuk azért, hogy kedvezően szolgálja az egészségünk megőrzéséért vívott harcot, – mi mást? – és, hogy szokjuk a puskaropogás diadalittas hangját.

loter2.jpg

Még szerencse, hogy az MNB briliáns működésének hála a kamara mélyén ott lapult pár elfeledett milliárdocska, vagy ha nem is ott, de az Európai Unió (különben pfújjjj!) frissiben, még ebben az évben biztosan nem erre átutalt euróiból lecsippentve sikerült több más égetően fontos dolog mellett – helyett - erre az egészség-megőrző programra is átcsoportosítani 27.000.000.000.-, azaz huszonhétezer milliárd forintnyi közpénz. Kár lenne ennyi pénzt csak úgy, mondjuk oktatásra, egészségügyre, vagy ne adj isten a gyermekéhezés felszámolására elbarmolni, amikor ki lehet dobni az ablakon irányítottan, a főnök kedve szerint is. A gyűlöletkampány folytatásaként – hogy migráns híján nehogy kihűljön az állatias ösztön – lődözzön csak, ki merre lát. Jól jöhet ez a készség még minden keresztényi szeretet szellemében leledző igaz Magyarnak.

loter3.jpg

Ennek a temérdek pénznek a felelőtlen elherdálása zsigerszinten felháborító,  különösen akkor, ha belegondolunk, hogy így mindannyian duplán leszünk szegényebbek,hiszen nem a közjó érdekében használhatjuk fel, de amikor vissza kell fizetni, mert nem rendeltetésszerűen költötte el a kormány, akkor a bírságot is a mi zsebünk bánja majd. Amennyiben még erre is csak nyegle vállrándítás a hívő orbanisták válasza,  van még egy érvem: abban az országban, ahol ilyen fokon lobog a feltüzelt gyűlölet és gyakran egy véletlenül kiejtett szó miatt is verekedésig fajulnak az indulatok, ahol nyugdíjasok vernek parancsszóra demokratikus jogával élő „mástgondolót”, ott közel sem biztos, hogy  az UZI-kultusz  a legcélravezetőbb dolog.

A mérhetetlenül gőgös, felelőtlen, ostoba, gonosz  kitalálónak egy percre sem lenne szabad elfelejteni, hogy azért, mert eddig mázlija volt és tudta Dzsinit irányítani, nincs garanciája arra, hogy  a mutatvány a jövőben is sikerül. Elképzelhető, hogy egy szikra nyomán általa sem lesz irányítható a felgerjesztett indulat, és akkor neki és családjának is futni kell.

loter4.jpg

Legyünk a pillanatnyi társadalmi hierarchiában akár fent, vagy lent, ha elfogadjuk, belenyugszunk, eltűrjük, hogy az erőszak legitim elintézési forma ügyeink rendezéséhez, érdekeink érvényesítéséhez, vitáink eldöntéséhez, akkor valóban felesleges az oktatáspolitikával bíbelni, vagy az egészségügy reformján agyalni. Akkor tényleg a legjobb út magunkat szögesdróttal körül venni, mert nekünk végünk!

Mátrai Anna

A bejegyzés trackback címe:

https://varosikurir.blog.hu/api/trackback/id/tr1612074441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsipkeRózsa 2016.12.27. 12:51:38

Ez a 27 milliárd Ft igazán fölösleges költekezés a kormány részéről. Nem igaz, hogy csak a lőtér hiányzik a boldogságunkhoz.
Én jobban örülnék, ha nem látnám, hallanám a sok nyomorgó embert éhezni, fázni, és embertelen körülmények között élni. A nagy szegénységet Orbánnak is látnia kellene, a környezete pedig jobb tanácsokat is adhatna neki a fontossági sorrendben.

Tisztelt Mátrai Anna, a betűkkel kiírt huszonhétezer milliárd Ft a cikkben tévesen szerepel, helyesen huszonhétezer millió Ft.

Kreml propaganda osztály bérszámfejtés 2016.12.27. 16:10:07

Szerintem ha a megfelelő arccal rajta osztogatnák a lőlapot, özönlene a nép.

midnight coder 2016.12.27. 16:41:10

@CsipkeRózsa: Én picit demagóg dolognak tartom ezt a két dolgot szembeállítani. A hajléktalankérdést pár tízmilliárdból simán megoldhatta volna eddig bármelyik kormány - beleértve a baloldaliakat is - ha nem szarnának nagy ívben az egészre. Ma pont annyi minimális alapterületű, de a csórók számára is önálló életvitelt biztosító minigarzon épül tömegesen mint a szocik idején: pontosan 0 darab.

A másik oldalon pedig nem árt ha a polgár meg tudja védeni magát fegyveresen: lehet erre még szükség akkor, amikor millió számra érkeznek Európába az olyan fiatalok, akik Kalasnyikovval a kezükben nőttek fel, és olyan kultúrából érkeztek ami kihagyta a reneszánszt, humanizmust, liberalizmust és kb. ott tart, mint mi akkor, amikor Kolombuszék kiirtották az indiánokat.

morph on deer 2016.12.27. 16:44:16

"...hogy kedvezően szolgálja az egészségünk megőrzéséért vívott harcot"

Az egészségünk megőrzéséért már fegyverrel kell a harcot vívni? Nem mondom...
"Asszony, szidolozd ki a Berettámat, orvoshoz megyek..!"

midnight coder 2016.12.27. 17:05:47

@morph on deer: "Asszony, szidolozd ki a Berettámat, orvoshoz megyek..!"
Ez a magyar egészségügyet ismerve nem is annyira rossz ötlet. :-/

CsipkeRózsa 2016.12.27. 17:07:24

@midnight coder:

írásod szerint, elég volna kis összeg - orbáni mértékben nézve - a megoldáshoz. Én egy nagyobb összegben gondolkoznék, amivel megoldanák az otthoni szegénységet is. A családi pótlékot az I., II., III., Orbán kormány alatt egyszer sem emelték. Nem igazságos, hogy csak az adójóváírás lehetőségét vehetik igénybe a gyerekes szülők. A szegény gyerek is gyerek.

A közmunkások olyan alacsony bért kapnak, hogy az disznóság. Ki hiszi el, hogy olyan kis pénzből ki lehet jönni? A szegénység így állandóan csak növekedni fog.

Nem beszélve, a sok igazán felesleges beruházásokról, csak azért, mert valakinek a hobbiját kell kielégíteniük. Hála az EU pénzeknek, szórják mindenre.

kewcheg 2016.12.27. 18:02:38

Nincs ezzel semmi baj,de akkor legyen szabad fegyverviselés. Mert így egyrészt van a valószínűleg mutyival fűszerezett lőtérépítési program, másrészt meg ott van az 1945 óta az állampolgár fegyverviselésétől állandó beszartság állapotában lévő államhatalom, ahol szinte lehetetlen önvédelmi fegyverhez jutni....

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2016.12.27. 18:45:09

@midnight coder: Ergo, ha 'A' kormány szarik a népre, 'B' is jogosan teszi ugyanazt. Szép, csak így marad a posvány örökre. Másrészt, tudtommal az utóbbi célra tartjuk a rendőrséget és a honvédséget.

midnight coder 2016.12.27. 18:51:24

@CsipkeRózsa: "írásod szerint, elég volna kis összeg - orbáni mértékben nézve - a megoldáshoz."

Nem csak Orbáni mértékben kicsi ez az összeg - a mindenkori államháztartáshoz is az. Ez csak pár kilométer 3x-os áron épült autópálya lett volna az MSZP idején is.

"A családi pótlékot az I., II., III., Orbán kormány alatt egyszer sem emelték. Nem igazságos, hogy csak az adójóváírás lehetőségét vehetik igénybe a gyerekes szülők. A szegény gyerek is gyerek. "
Talán nem kellene a lumpenproletárok gyerekvállalását annyira nagyon forszírozni. Az ilyen gyerekek nagy része ugyanúgy segélyből fog élni, ahogy apuka és anyuka is. A közmunka annyival jobb ennél, mert így legalább nem azt látja otthon a gyerek, hogy az a normális, ha apuka a kocsmában ül, anyuka pedig szüli a gyerekeket látástól vakulásig.

"A közmunkások olyan alacsony bért kapnak, hogy az disznóság."
A közmunka a segély helyett van. Leginkább arra jó, hogy a lumpen ne a kocsmában üljön, vagy lovaskocsin járja az országot, hogy hol mit lehetne "szerezni".

"A szegénység így állandóan csak növekedni fog. "
A szegénység akkor fog csökkenni, ha a gyerek (vagy a szülő) átlátja, hogy ha már úgy is el kell menni melóba, akkor inkább valami olyat csináljunk amit meg is fizetnek. És esetleg a gyerek tanulni kezd, ahelyett hogy 14 évesen szülővé válna. Ez persze nem megy egyik napról a másikra, de azzal, hogy otthon ül az illető és várja a segílykét nem fog kitörni a szegénységből.

midnight coder 2016.12.27. 18:52:44

@vacsad: Ha A és B között lehet választani, és A-ról tudjuk hogy szart a népre, akkor ha B esetén ugyanazt látjuk, akkor az nem ok arra, hogy A-t válasszuk a B helyett.

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2016.12.27. 18:55:37

@midnight coder: Nem, de arra ok, hogy A-t és B-t is örökre eltakarítsuk a francba és próbáljuk ki C, D és E mit tud nyújtani az adónkért.

CsipkeRózsa 2016.12.27. 19:05:10

@midnight coder:

szerintem, a tanulás volna a legfontosabb a szegénységből való kitörésre, de ahhoz a kormánynak legalább az oktatásukra kellene komoly összeget szánni. Ezt nem tették meg, és nem is fogják megtenni.
süti beállítások módosítása