Orbán Viktor a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából tartott nemzeti megemlékezésen, a Papp László Budapest Sportarénában lerántotta a leplet az isteni akarat mikéntjéről és mibenlétéről.

A miniszterelnök azt mondta, szerinte nem véletlen, hanem

„Isten kegyelmének megnyilvánulása, hogy Magyarország élén ma keresztény, hitvalló kormány áll.”

Azt kell mondani, hogy igaza van, Isten valóban kegyelmes, tanításai szerint minden bűnösnek kijár a kegyelem. Ebből következik, hogy Orbán és kormánya eddigi hét összefüggő évének minden népe elleni, generációkra kiható rosszcselekedete ellenére Isten előtt – és nem előttünk – feloldozást nyerhet. Persze előbb meg kellene gyónniuk és a kapott penzum őszinte megélése után járhatna nekik az égi feloldozás.

A mondandóját – láthatólag – az összes jelenlévő és a megvuduzott társadalom örömmel és lelkesen nyalta be, el sem gondolkodva annak álszent mivoltán. A vicc úgy tartja, hogy

„Tudják mi a különbség Orbán Viktor és az Isten között? Az, hogy Isten nem akar Orbán Viktor lenni..”

A kormányfő – aki egyben a reformáció emlékbizottság elnöke – azt is mondta, hogy a magyarságnak és a keresztény Európának lelki és szellemi megújulásra van szüksége, amiből ők a rájuk eső részt vállalják.

Orbán Viktor kormánya kötelességének nevezte

„a kereszténységből kisarjadt létformák,”

az emberi méltóság, a család, a nemzet és a hitbéli közösségek megvédését, annak az életszemléletnek a megőrzését, amely

„a krisztusi tanítások alapján Európát és a magyarságot naggyá tette.”

Szegény „kisember”, amikor szembesült az isteni sugallattal és érezte vállán nem csak az ország, hanem egész Európa védelmének súlyát, rá kellett jönnie, hogy a kiváltságosok élete sem fenékig teljes.

„az embert szolgálni legalább olyan nehéz feladat a kormányzásban, mint az egyházban, ezért vagyok személyesen is hálás minden támogatásért, amit szellemi és lelki közösségünktől, önöktől, protestánsoktól és természetesen a katolikus testvérektől is kapunk. Hálásak vagyunk azért, hogy a nemzet összefogott, talpra állt és megerősödött (…), hogy visszanyerte életerejét, cselekvőképességét és tettvágyát is. Hálásak vagyunk, hogy sodródás helyett égtájat és csillagot választott, irányt szabott és utat épít saját élete számára.

A kormányfő azt vizionálta, hogy külön kiváltság a Mindenható részéről felé, hogy

„a gondviselés ebben a megújulásban bennünket eszközként használt: egyházainkat, a kormányt és a magyar polgárok szabad közösségeit az egész Kárpát-medencében.”,

de nincs magára hagyva szegény magyar kormány, mert csak úgy mint a fentiek alapján nem különben kiválasztott első szülött gyermeke, ős is a saját lábán áll:

„bár súlyos erők, sőt világerők ellen is sorompóba kell lépnünk, még mindig állhatunk, még mindig állunk a lábunkon.”

A kampánybeszéd innen kezdett igazán beindulni, ha már megágyazott a lelkekben annak, hogy „csak a Fidesz”, akkor rá is fordult az igazi cél kibontására:

„Mi nem csak olyan jövőt akarunk, ahol mindenkinek lesz munkája – ezt már szinte el is értük -, de olyat is, ahol a munka minden formája az Isten dicsőségét is szolgálja, az utcasepréstől az ország kormányzásáig.”

A miniszterelnök szerint

“a körvonalak már látszanak”

hiszen a mi közpénzünkből hidak épülnek a Dunán, magyar egyetemek Erdélyben, több száz óvoda a Kárpát-medencében, és ma is együtt ünnepel Felvidék, Kárpátalja, Délvidék és Erdély és a közelgő választáson az áhított iksz megfelelő rubrikába biggyesztésével ezt meg is tudja a kiválasztott felé hálálni megannyi félrevezetett.

„látszik a békés, határok feletti nemzetegyesítés valósága.”

        fotó: MTI

Arra azért kíváncsi lennék, hogy a hű csatlós, Balog miniszter, amikor este hazamegy, miként áll a tükör elé, hogy ezt a rengeteg zagyvaságot alázattal, szervilisen végighallgatta a többi jelenlévővel együtt.

Gábor György vallásfilozófus szavaival:

„Orbán – szerényen, ám röhejes tudatlansággal – hitvallónak nevezi kormányát. A hitvalló (confessor) eredeti jelentése a szentként tisztelt emberekre vonatkozott, akiket megöltek Krisztusért, vagy akik kínok, szenvedések, gyötrelmek között vallották meg Krisztust. Ami ezt illeti, azt majd meglátjuk, hogy milyen üldöztetések közepette fogják megvallani a kormánytagok Krisztust…

A későbbiekben amúgy ugyancsak hitvallóknak nevezték azokat, akik tiszta életükkel, aszkétákként, vezeklések közepette, erkölcsileg tiszta, feddhetetlen életet élve, jámborságukkal és erkölcsi tökéletességükkel tettek Krisztus mellett hitet. Akkor most képzeljük magunk elé egy pillanatra a tiszta, erkölcsös, feddhetetlen életű és jellemű, jámbor, erkölcsileg tökéletes, amúgy aszkéta életet élő kormánytagokat.

Egyébként a hitvalló jelzőt az egyháznak áll jogában adományozni. Most már csak az érdekel, hogy vajon melyik egyház ajándéka volt a kormány egészét illető, kollektív „hitvalló” jelző? És a református egyház milyen mértékben vesz részt a „szent férfiak” tiszteletében? Szerintük tehát szentek márpedig vannak?”

Mátrai Anna