Valószínűleg sokat betegeskedhetett már kora gyermekkorában is „minden magyarok első embere”- vagy lógott a suliból, de ez persze nem lehet, hiszen, aki soha nem hazudott, hogy tehetett volna ilyen csúfságot? – Tény, ami tény, minek cifrázni, a főnöknek fogalma sincs hőn szeretet nemzete történelméről, és úgy egyáltalán a történelem fogalomrendszeréről. Szerencséjére elnéző tanárok vehették körül, - lehet, hogy már akkor is érezték, milyen különleges személyiség tiszteli meg az osztálytermet - mert tovább engedték, sőt nemcsak a gimnáziumot, de az egyetemet is végig tudta küzdeni ezzel az „ismerettömeggel”.

Minderre abból következtetek, hogy Orbán nemrég sokadszor fejtette ki, miszerint az Európai Unió, amit következetesen „Brüsszel”-ként aposztrofál, – megjegyzendő, hogy mi magunk is része vagyunk az általa oly sokszor lenézett, kigúnyolt, hülyére vett közösségnek – hírből sem ismeri a demokráciát, mert szerinte nem törődve vele, és a hozzá hasonlókkal, megy a saját ostoba feje után.

"Ez csak idő kérdése, és ez történik, csak nekünk ki kell tartani, amíg helyreáll a demokrácia, mert ma Európában a demokrácia megbomlott, nincs demokratikus egyensúly, a nép mást gondol, mint amit a vezetői rá akarnak erőltetni"

nyilatkozta.

Kíváncsi lennék arra az esetre, ha – tegyük fel egy pillanatra – az Unió átvenné a vezír illiberális, demagóg, diktatórikus hatalomfelfogását, és egyik pillanatról a másikra kipenderítené az egész bagázsával egyetemben, akkor mit lépne? Honnan szedné a pénzt, hogy befogja a körülötte lebzselők száját, elkerülendő, hogy ne essenek neki? Amit az esetben hallana, az nem a gazdaság dübörgése lenne, hanem a szétesés robaja.

A Trump-győzelmet is igyekezett saját borgőzös eszmefuttatásának szolgálatába állítani:

"vagy demokraták lesznek, vagy elbuknak"

- mármint a világ országainak vezetői. Ebben az esetben jöhetnek a mindenhol fellelhető lufihuszárok, akik már többször lángba borították mindannyiunk közös glóbuszát, és kivétel nélkül minden esetben csúfos bukással, milliók halálával, szenvedés-hegyekkel végződött a térnyerésük.

Harci mámorában belengette az általa csak Góliátként aposztrofált Brüsszelnek – vagyis nekünk is – hogy már a Bibliában is írva vagyon, hogy Dávid – ezek volnánk mi, a V4-ek, meg a Tóth Ottó – miként bánt el az óriással, és ő már megette a spenótot és érzi is a karjában a duzzadó popei erőt. Azt persze elfelejtette megemlíteni, hogy a V4-ek mellette loholó követőinek létszáma picit megcsappant, mondjuk Lengyelországra koncentrálódott.

Agymenését, mint mindig, most is a hazai hívőknek szánta, és biztosította őket arról, hogy egy percre sem lankad a harci kedve, - hiszen lőni kell! – újra kivont szablyával védi a rezsicsökkentés ügyét, amiről ugyan bebizonyosodott, hogy ez is csak kábítás volt, hiszen a lassan teljesen kiépülő új vasfüggönyön túl, jóval alacsonyabb az energia ára, így hős magyar kormányunk is jutányosan jut hozzá, tehát nem tett semmit, csak kihasználta a kedvező árváltozást arra, hogy fényezze az egyre fakóbb rézkilincset, mely birodalma ajtaján díszeleg.

Orbánnak addig jó, amíg a világ még normális fele hisz a demokrácia intézményében, mert tudja, hogy az "nem tökéletes, de eddig még nem találtak ki jobbat". Ha ugyanis elharapódzik az Orbán-féle felfogás, akkor..... , bele gondolni is rettenetes.

Mátrai Anna

A 16 magyarnak mondott Nobel-díjas közül csak egyetlen egy, Szent-Györgyi Albert nyert magyarországi kutatásai  alapján. A többi díjazott tudományos eredményét, azt a bizonyos „egyetlen csillag-pillanatot” - mert a díj az alapító akarata szerint nem folyamatot, nem életművet, hanem egyetlen, a világot megrengető művészi, tudományos pillanatot díjaz - nem itthon érte el. Szentgyörgyi kutatásának viszont minden fontos pillanata Magyarországhoz kötődik, amit jól nyomon követhetünk Wisinger István nemrég megjelent kiváló könyvében.

A legtöbb „Nobel-díjasunkat”,ellentétben Szent-Györgyivel a magyar történelem egy-egy pontján kiöklendezte magából az ország, ezzel kényszerítve őket - mert a sorsnak igen jó a humora - olyan környezetbe, ahol, mint mondani szokás, együtt volt „pénz, paripa, fegyver”, és csak évek, olykor évtizedek múltán, amikor megkapták a díjat lettünk nagy hirtelen büszkék rájuk. Olyan ez némi vicces eufémizmussal, mintha a gonosz mostoha rögtön Hófehérke menyegzője után, ami mint tudjuk, három nap és három éjjel tartott, a násznép meg olyan jól érezte magát, hogy „a végén tökbe szartak, falhoz csapták, még most is meglátszik a helye ahol lefolyt a leve” szóval a hét -törpés lagzi után azonnal büszkélkedni kezdene szeretett leányával.

Csak mi magyarok válogatunk a Nobel-díjasaink között, tehetjük, nagy nemzet vagyunk, sok a kitüntetett világhírű polgárunk.   Kertész mellett a másik, rengeteg vitát kiváltó és itthon legkevésbé sem magyarnak tartott díjazott Elie Wiesel Nobel-békedíjas, az  idei évben New Yorkban elhuny író, aki - talán ez sem véletlen – akárcsak Kertész,  szintén megjárta a koncentrációs tábort, de mit nekünk Auschwitz, a magyar szélsőjobb Wieselnek még a személyazonosságát is vitatja.

Ilyen hely kérem ez a Magyarország! - nem hogy elnézést nem kérünk azoktól, akiket ilyen-olyan okokból kiseprűztünk az országból, dehogy, még utólag is szemezgetünk közöttük. Ezután nincs mit csodálkozni a sors egy újabb fintoron, amellyel éppen Németországban teremtett sok üldözött mellet, Kertész Imrének is otthont.

Németország – ellentétben hazánkkal – leszámolt, elszámolt azzal a borzalmas múlttal, aminek jéghideg lángjánál mi még mindig melegedni remélünk.  Magyarország ma ismét az a hely, ahol újra dübörög a kormány által kampányokkal is táplált idegengyűlölet, már csak egy lépés választ el minket attól, hogy Göring hátborzongató kijelentését,

„Azt, hogy ki a zsidó én döntöm el”

valaki így korszerűsítse:

„Azt, hogy ki a gyűlölni való idegen, én döntöm el”

és így már kormányprogram is lehetne, na persze csak Magyarországon.

Most hogy közeledik, az idei Nobel-díj átadó ceremónia, ne feledjük: igazi „magyar” Nobel –díj csak egy van, Szent-Györgyié, a többi mind  "csak" magyar származású, még azé a kettőé is, akik egyesek szerint nem is magyarok.

Pálmai Tamás

Az ötlet újfent zseniális, egycsapással két legyet is üt a bőkezű adományozó. Először is pöröghet-foroghat a tükör előtt, hiszen pártunk és kormányunk nem hagyja cserben a vele nem annyira szimpatizáló nyugger-milliókat sem, hiszen csöpögtet nekik a közelgő ünnep előtt egy kis elköltenivalót. A nemes szándék mégis sántít kicsit! Az uniós kifogással illetett nemzeti utalványba szinte az utolsó pillanatban sikerült a döntnököknek még beletolni egy kis közpénzt. Ez meleg helyzet volt, de Orbán újra elharcolta magát a falig, és sikerült! Aki megpendíti, hogy a miniszterelnöknek nincs jogosítványa az adózók, tehát mindannyiunk pénzét egyszemélyben kénye-kedve szerint osztogatni, az magára húzza a hazaáruló-libsi-sorosbérenc-kommunista jelzők özönét. Ne legyen félreértés, teljes mértékben egyetértek azzal, hogy segíteni kell a nehéz helyzetben élő nyugdíjasoknak, csak hát az a bizonyos hogyan, az a bibi.

Az érem másik nyerő oldala a Fidesz számára az, hogy a jövőben bármikor felhánytorgathatja az elégedetlenkedő „szépkorúaknak”, hogy „emlékeztek, amikor….”, és máris kifogta azt a bizonyos szelet a vitorlából. Sőt, még az is lehet, hogy pártízezer billegőt be is csatornázhat a szavazófülke magányában.

„Ez egy gesztus, a nyugdíjasok iránti tisztelet kifejezése.”

vezette fel a kezdeményezést Orbán Nagylelkű Viktor, aki megemlítette még, hogy nem akar árkot ásni, így mindenkinek jár az utalvány.

De ez a két föl – úgy látszik – nem volt elég az ötletgyárosok kiagyaltak még egy csavart! Nem a megszokott módon, a postástól veheti át a munkában megfáradt a neki szánt ajcsit, mivel erre a megajándékozottaknak kényelmes megoldásra még rá kellett volna dobni 500 kemény magyar forintot a szintén állami kézben lévő Magyar Postánál hanem egy-egy közszolga fogja a kis cekkerében egy erre rendszeresített biztonsági őr kíséretében felkeresni.

Arról persze nem szól a fáma, hogy honnan kaparnak elő, mennyiért és ennyi biztonsági őrt,  hirtelen kinek a cége  tudja ezt a létszámot hadra fogni. A közszolga ráér, belőlük van elég, hiszen munkaidejét tölti majd a hozzá tartozó körzet nyugdíjasainak felkeresésével, és ha már ott van, biztosan vált is pár keresetlen szót az utalvány jogos tulajdonosával. Beszélhet neki arról, hogy milyen helyes is ez az Orbán, hogy ilyen nagylelkű gesztussal teszi tiszteletét – a köz pénzéből – nála, meg, hogy „jó tett helyébe majd ő is jót vár”, vagy, hogy "Egy napon, ami tán sose jön el, majd én is kérek tőled valamit"

A nyugdíjasok mellett a a másik nagy társadalmi réteg, amely szintén kedvezettje a barom döntésnek, a besurranók és a csalók céhe, hiszen mégnagyobb eséllyel kérhetnek bebocsájtást, mint "közszolgák" az idősek otthonaiba.

Lázár bejelentése alapján 30.000 kormányhivatalnok éjt nappallá téve foglalkozik majd az utalványok házhozszállításával. Aki meg pont ezekben a hetekben akarja ügyes-bajos dolgait intézni, annak meg kell várnia, míg a pult másik oldalára visszaér a BKV valamelyik járatán tömörülő irodista

Az lesz a nagyon jó még mindezek felett, hogy olyan lesz az egész, mint egy nagy társasjáték, tele izgalommal, hiszen nem lehet majd előre tudni, hogy ki felé mikor jár a Jézuska földi kirendeltje, tehát kedves nyugger honfitársak, ne izegjenek-mozogjanak annyit, mostantól várják hegyezett füllel, kinél mikor csenget a közszolga, vagy ahhoz hasonló!

Mátrai Anna

Persze lehet, hogy idő teltével majd ráéreznek az ízére itt nálunk is, de ahhoz legalább két feltételnek teljesülnie kell, hogy mik ezek arról később.

Nézzünk a múlt kútjába, szúrós tekintetünkkel képezzünk féreglyukat a földön át – jó, jó nem lehet, de olyan jól hangzik - és bukkanjon ki tekintetünk az ámerikai kontinens Philadelphia nevű városában i.sz. 1965 hálaadási csütörtökét követő pénteken. Cövekeljünk is le, mert helyben vagyunk. A város, mint a gríz beállt, se előre, se hátra, az erek dagadnak a nyakakon, mindenki vörös a feszítő dühtől, és a rendőrség is tehetetlen, mert a közlekedési dugónak van egy pontja, amikor már kezelhetetlen, ki tudná ezt jobban nálunk, pesti polgároknál.  Egy szó, mint száz, egyesek szerint emiatt a közlekedési attak miatt kapta a nap a fekete péntek elnevezést, és hogy miért olyan fontos ez a bizonyos novemberi péntek az amcsiknak? - mert a hálaadási csütörtök utáni napon kezdődik a karácsonyi bevásárlási őrület.

Mások szerint azért lett fekete péntek a fekete péntek, mert a karácsonyi vásárlási láz miatt ezen a napon fordul át a kiskereskedők könyvelése a veszteséget jelentő pirosból a nyereség színére, feketére. Akár ezért, akár azért, de ez az akciós péntek, amelyen hihetetlen kedvezményekkel csábítják a vásárlókat a boltok 1966-tól, a nagy közlekedési mizériát követő évtől számítódik, és még abban a nagy országban is több mint harminc évbe telt, míg országosan elfogadottá vált, hát akkor mit akarunk mi itt azzal, hogy már másodszor szerveztük meg? Türelem – hoppsza, majdnem azt írtam elvtársak - nézzék el nekem, időnként körülnézek, és már azt sem tudom hol élek, és főleg mikor.

Most térek vissza dolgozatom elején leírt gondolatomhoz, miszerint két dolog mindenképpen kell az ötlet honosításához: az egyik, hogy ott, a nagy fogyasztói társadalomban a fogyasztók zömének pénze is van, nem csak álma mint errefelé. Félreértés ne essék, nem milliomosokról beszélek, azok úgyis kihagyják az ilyen vásárokat, még csak nem is a felső középosztályról, hanem azokról, akiknek szól: a tápláléklánc vége felé elhelyezkedő 10 és 10 milliókról, mert tévedés ne essék, ott még azoknak a zöme is viszonylag jól él, aki rosszul él, hiszen borzasztó körülményektől csak a mélyszegénységben élők szenvednek. A világ szebbik felén, aki munkához jut, nem kell attól félnie, - nem úgy, mint virágzóan fejlődő szép hazánkban - hogy elveszíti a fedelet a feje fölül, vagy netán megfagy a saját lakásában. Nem, ott aki dolgozik, az működőképes, még ha nem is él  fényes élete. Tehát a Black Friday sikerének egyik feltétele a valóban, és nem csak virtuálisan fizetőlépes kereslet.

A másik feltételt sem egyszerű megteremteni,  főleg a furfangos magyar mentalitás mentén, és hogy mi ez, na jó, nem csigázom tovább a figyelmet: a Black Friday hazájában a kereskedő kereskedni akar, nálunk sajnos - és ezt láttam pénteki túrám során is szinte lépten nyomon - nem a kerekedés, hanem az okosság, az ügyeskedés a fontos. Szinte mindenhol - tisztelet a maroknyi kivételnek - igyekeztek valami csavart elhelyezni a kedvezmény mellé, például az egyik helyen már nyitáskor sem volt a legnépszerűbb, legvevőcsalogatóbb áruból, de ők úgy gondolták, elég, ha bejön a kuncsaft, majd így is vesz valamit, és nagyon meg voltak sértve, amikor mégsem. Sajnos a kereskedőink java nem érti a kereskedelem egyik fontos törvényét, amit annak idején Kohn bácsi így tanított a vizesnyolcasnak: „soha ne feledd, jobb a sűrű fillér, mint a híg forint”! Jó, tudom, ma már nincs is fillér, de a lelkünk azért őrzi, mint váltópénzt. Nos, erre kellene váltani a kereskedelemben is, és minden egyszerre sínre kerülhetne. Tegyünk a két feltétel mellé még egy legalább olyan fontosat, azt, hogy a nagy fölözőgépnek - a kormánynak - is meg kellene tartóztatnia magát, és nem jó szokása szerint odalefetyelni egy órásit.

Na, kérem tisztelettel, mindössze ezt a három apró dolgot kell megoldani ahhoz, hogy 2017 novemberében a sorrendben 3. MBF, azaz Magyar Black Friday kiválóan sikerüljön.

Pálmai Tamás