2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir

Vigyázó szemetek Thaiföldre vessétek!

2016. augusztus 07. - Városi Kurir

images_1.png

A demokrácia a kormányzás legrosszabb formája, leszámítva azokat, amiket már próbáltunk – vallotta Churchill. Ennek jegyében a thaiföldi hadsereg is demokratikusan akart eljárni, így a mai napra népszavazást írtak ki azért, hogy a hatalmon lévő korrupt politikusok miatt uralkodó káoszt megszüntetendő, a katonaság vehesse át az irányítást.

Hogy minden flottul mehessen – az tisztázatlan, hogy egy menetrendszerinti repülőjáraton, vagy a laktanyába felé vezető félúton, és az sem tudható, hogy mondjuk Szájer József által e témában bejáratott laptopot kölcsönkérve, esetleg lúdtollal, csak az a tény - a katonák saját kezükbe vették az alkotmányírás nyűgét.

A márciusban nyilvánosságra hozott tervezet bírálói szerint az új rendelkezéshalmaz bebetonozza a katonaság egyeduralmi pozícióját. Erről azonban csak a füstös kiskocsmák lefüggönyözött hátsótermeiben – ahogy ez nálunk is ismeretes volt anno – magukban pufoghattak, hiszen a messze földön híres demokratakatonák a szavazást megelőzően betiltották az ellenvélemények hangoztatását, nem beszélve a kampányszagú megnyilvánulásokról. Nagyon egyszerű módját választották annak, hogy egyértelmű legyen a nép egyszerű gyermekének is a tiltás: aki mást tartott az ország jövője szempontjából helyesnek, azt egyszerűen valótlanság terjesztésének vádjával gyanúsították meg, melynek a büntethetősége az ott érvényes törvények értelmében 10 év.

A katonai kormányzat azt ígérte - mert ígérni ők is tudnak, méghozzá gazdagon - ha elfogadják az alkotmányukat, akkor egy éven belül általános választásokat tarthatnak az országban. A tervezet ellenzői szerint ez nem oszt, nem szoroz, hiszen az új alkotmánnyal megcsonkított ágyékú demokrácia jönne létre, ahol a fegyveres erők, és a nem közvetlenül megválasztott szenátus óriási túlhatalommal bírna a kormányzat felett.

És eljött a mai nap, amikor is a választásra jogosultak 60 százalékának részvétele mellett, a demokrácia égisze alatt, és annak mind nagyobb dicséretére 61 százalékban igennel szavaztak a katonai diktatúra bebetonozására.

 Ahogy körülnézek, sajnos nem csak Közép Európában nőtt meg a kereslet diktátorokra és az általuk nyújtott egyszerű, gondolkodásmentes, és a szabadság látszatát megtartó diktatúrák elnyomására.

Nálunk is lesz népszavazás! Csak szólók - amíg tehetem – hisz, mennyi mindenről gondoltuk, hogy „ezt már biztosan nem merik megtenni!” Aztán meg DE.

S.B.

ifj. knézy jenő – csupa kisbetűvel!

13912414_1156218467732736_8262678800737878179_n-crop.jpg

Mindenki, aki nézte az Orbán-televízióban futó olimpiai közvetítést az úszók előfutamáról hallhatta, hogy nem hallja! Bizony, ez is megtörténhet! A közpénzből – mindannyiunk adóforintjaiból – fenntartott televíziós csatornahegyek egyikén – az M4-en - a kommentátor kiharcolta, hogy a nevét külön kiemelve, csupa kisbetűvel írjuk le: ifj. knézy jenő.

 

Történt ugyanis, hogy a 2016-os sport-gigarendezvényen a NOB zászlaja alatt induló menekültcsapat – ami olyan sportolókból áll, akik elhagyni kényszerültek hazájukat – egyik tagja élő adásban, a szemünk láttára nyerte meg a női 100 méteres pillangóúszás első előfutamát. A 18 éves YUSRA MARDINI Szíriából úszva menekült a tengeren át Európába, és jelenleg Németországban él. A fent említett kommentátor (?) négy versenyző nevét és küldő országát felsorolta, de egy szót sem ejtett a győztesről. Nem hiszem, hogy a véletlen a bűnös ebben az esetben! Ez annál inkább hihetetlen, mivel az olimpiai közvetítés minden eladható reklámlehetőségét szintén közpénzből vásárolta fel Magyarország regnáló kormánya az aktuális gyűlöletkeltő kampánya népszerűsítésére. És persze, ne feledkezzünk el azt a nemzetközi szinten is példátlan, felháborító gyakorlaton, hogy a közvetítések szüneteiben  a szinte senki által nem nézett nemzeti M1 egyperces fröcsögéseit amit hírblokknak csúfolnak nyomatják bele az arcunkba!

Nem tudom eldönteni, hogy jelen esetben a "cenzor" utasítására nem lehet pozitív hírekkel szolgálni olyan emberekről, akik hazájukat, rokonaikat, barátaikat hátrahagyva kényszerülnek életük védelme érdekében menekülni, vagy knézy saját szorgalomból döntött úgy, hogy nem veszi szájára a menekültcsapat legígéretesebb sportolójának nevét. A végeredmény szempontjából talán az utóbbi a tragikusabb, amikor beindul az öncenzúra, így a rezsimnek már szinte oda sem kell figyelnie, alattvalói nem csak hűen teszik a dolgukat, de megfelelési kényszerük nyomására, túl is teljesítenek. 

BoMa

Nyolcsávos bevezető bicikli utat minden megyeszékhelynek!

Blöff-olimpia

bringa-crop.jpg

Uram, Vezérem, – életem, halálom kezedbe ajánlom – mi legyen az e heti betevő mézesmadzag alattvalóidnak? Van nekünk ez a bicikli miniszterünk, blöfföljön párszáz kilométernyi bringa-sztrádát a kerekezőknek!

r_m.jpgÉs lőn! Révész Bringusz, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa, és jól tudjuk minél hangzatosabb, egy titulus, annál üresebb, na, szóval, a születésétől fogva „férfiasan” nyafogó kormányfi kapott a megszólalási lehetőségen és kinyilatkoztatott. Régen volt már az a „fejbe verős” sztori, ennyi kihagyás után nem csoda, ha megéhezik az ember fia és örömittasan, s nem kevésbé büszkén jelentette be a szavaira éhes hon polgárainak, hogy harmincmilliárd – elöl egy 3-as és azután 9 nulla!!! – forintnyi, „turisztikai szempontból legfontosabb útvonal” fejlesztéséről döntött pártunk és kormányunk. Hogy kicsit még rátromfoljon, hozzátette: mindez a nemzetgazdasági szempontból legfontosabb útvonalakat érinti majd. Néhány a „nemzetgazdaságiak” közül: Dózsa György út, Bartók Béla út, esetleg a Hungária körút, – elnézést azokért, amiket kihagytam, de az biztos, hogy a „belső kör” tagja lesz: a Budapest-Balaton kerékpárút, a Balatont a Kis-Balatonnal összekötő kerékpárút, a Balatoni bringakör, a Tisza-tó körüli kerékpárút hiányzó szakaszának kiépítése, valamint a Rajka-Dömös, Szentendre-Budapest, Dunakeszi-Budapest, Budapest- Érd-Százhalombatta szakaszainak komplex kialakítása, jobbítása.

A fejlesztésekhez szükséges pénzt uniós (Üzenjünk Brüsszelnek!) és hazai forrásokból tervezi biztosítani a vezetőség, a fejlesztések többsége – mikorra máskorra? - 2018-ra megvalósulhat. Azért itt érdemes a feltételes módra figyelni!

Hogy a dolgok tuti rendben menjenek, külön főosztályt hoztak létre, amit ősztől Berencsi Miklós vigyázó szemei irányítanak majd. Ez azért is volt Révész szerint iszonyúan fontos, – nem, nem azért, hogy minden fillér, vagyis eurocent azokhoz kerüljön, akiket illet, ne legyen még csak a gondolat szintjén sem rossz az indulat! – mert az eddigi fejlesztéseket nagyban nehezítette, hogy nem volt egységes – központosított – az irányítás, azok a fránya önkormányzatok, minisztériumok, civil szervezetek nem értettek mindenben egyet ezzel hátráltatva az áldásost. De ennek szerencsére vége, R. Bringusz teljes odaadással és szakértelemmel várja a kihívásokat.

Rávilágított, hogy nem csak a kialakítással, a fenntartással is gondok voltak, de – mint mindenre – erre is kész a megoldás: a Magyar Közút veszi át az országos és regionális jelentőségű, vagy főutakkal párhuzamos külterületi kerékpárutak működtetését és fenntartását.

b_m_-crop.jpgAnnak érdekében pedig, hogy személyi feltételek ne gátolják a grandiózus terv megvalósítását, Berencsi Miklós vezetésével létrehoznak még egy, a keresztségben „kerékpáros főosztály”- névre keresztelt képződményt – persze alfőosztály-vezetővel és helyettesével, meg annak a helyettesével, ők is ősztől állnak hadrendbe.  Az új seprő szűzbeszédében kitért a legfontosabbra: költségvetési forrásra van szüksége! Hozzátette, hogy amennyiben a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szárnya alá kerül a kerékpárforgalmi hálózat összes szakasza, akkor megszűnik a jelenlegi karbantartási, működtetési problémák sora és tisztázódnak a hatáskörök, ami magyarra fordítva az elmúlt évek tapasztalata szerint körülbelül azt jelenti, hogy „megáll az idő, az égen néma álló csillagok” és közben minden csendben rothad lefelé.

Révész kormánybiztos belengetett még némi távlatos célt is, 2018-ig, az országgyűlési választások vélt évéig, országos turisztikai kerékpárút-fejlesztési programot terveznek kidolgozni, hogy az országszerte egységes turisztikai útirányjelző táblarendszer kialakításáról ne is beszéljünk, ami – jelezte - illik majd a Bejárható Magyarország program információs rendszerébe.

A szokásos tusványosi éves hakni, - mint anno évekig a Loksi Tabán május 1-én (Bocs fiúk!) - okán juthatott eszébe a főnöknek, hogy „az elszakított nemzettest” is kapjon valami bringósat, különösen, ha a Magyar Királyi Posta segedelmével jól voksol októberben, így Révész Kerékpárusz vett egy nagy levegőt és bejelentette:

„Reményeink szerint egy-másfél év múlva Debrecen és Nagyvárad között kerékpárral kerékpárúton lehet majd végig tekerni”

Lelkes örömködésem elé csak az emel  gátat, hogy még alig néhány hétnyi víz sem folyt le a Dunán, amióta a kormányfő, kevéssé se Mátyás királyos álruhás, sokkal inkább csinnadrattás, „parasztvakítós”-bejelentős, ígérgetős, átadós, csili-vili országjárása  során mint eldöntött tényt nyilatkoztatta ki új grandiózus autóút programját,  majd egy másik aktuális re-bejelentő az mondta, hogy bocsi, de mégsem lesz belőle semmi.

A felfestett tervek mindig nagyívüek, de Orbán és udvartartása mintha elfelejtené, hogy az ígéret csak egy szép szó… s idő teltével, az alattvalók sokasága, lehet, hogy nem ma, vagy holnap, de egyszer biztosan számon kéri, mert ne feledjük a nagy migráncs költő, bizonyos Petrovics Sándor szavait: „Még kér a nép…”

Pálmai

 

Foci-fieszta Orbán nélkül

A kormány nem segített, megmozdult a „fészbuknépe”!

varso2016.jpg

Alig két hete írtuk meg, hogy a nevelőotthonok fociválogatottja nem tud kijutni a speciálisan nekik szervezett világbajnokságra. Akkor a „fészbuknépe” szinte pillanatok alatt összefogott, és a civilek segítettek ott is, ahol a kormány egyébként folyamatosan páváskodik. A válogatott azóta már haza érkezett Varsóból, és a rengeteg nagyon fontos és jó élmény mellett, még a negyedik helyezést is elhozták. A csapat menedzserétől, a Hűvösvölgyi Gyermekotthon igazgatójától, Bozsó Róberttől kértünk beszámolót.  

Hányadik alkalommal vettek részt a Gyermekotthonok kispályás labdarugó világbajnokságán?

Ez volt a negyedik év, és ezzel a negyedik hellyel elértük az eddigi legjobb eredményünket.

Nagyon féltek, hogy nem tudnak kiutazni?

Bíztunk benne, hogy ahogy eddig még minden évben, most is megoldódik a probléma, de tény, hogy most először fordultunk a facebook használóihoz, aminek az eredménye hihetetlenül gyorsan jött. Nagyon köszönjük.

Hogy ment a foci?

 Nehéz csoportból hat mérkőzés után, amiből ötöt megnyertünk, egyben döntetlent játszottunk, jutottunk be a nyolcad döntőbe, ami elég pechesen alakult, de még így is elődöntősök lettünk, ám onnan kiestünk, és végül a 3-4 helyért játszottunk. Itt sem volt szerencsénk, mert a döntetlen után a hétméteres rúgásokban egyet elvétettünk, míg az ellenfél százszázalékosan teljesített.

Elkeseredésre még így sincs ok, hiszen harminc ország válogatottja közül a negyedik helyezést elérni, ez amiről, „a nagy magyar válogatott” csak ábrándozhat. Jövőre hol rendezik meg a tornát?

Ennek a bajnokságnak minden évben Varsó ad otthont. Jövőre is megyünk, bár sokkal, kisebb reményekkel, mert a gyerekek jelentős része idén „kiöregszik”, ezért egy egészen friss csapatunk lesz ott, elsősorban tapasztalatszerzés okán.  Akkor sajnos már nem lesz érvényes az idei szlogenünk, amit Rezsnyák Zoltán edzőnk - aki annak idején, mint játékos az NBI-t is megjárta és most egyetlen fillér tiszteltdíj nélkül, merő elkötelezettségből ingyen edzi a csapatot - mondott: „Nem kirándulni megyünk, hanem nyerni!”. Jövőre talán nem nyerni megyünk, de ez a túra akkor is sokkal több lesz egy egyszerű kirándulásnál.

Városi Kurir exkluzív

süti beállítások módosítása