A 16 magyarnak mondott Nobel-díjas közül csak egyetlen egy, Szent-Györgyi Albert nyert magyarországi kutatásai  alapján. A többi díjazott tudományos eredményét, azt a bizonyos „egyetlen csillag-pillanatot” - mert a díj az alapító akarata szerint nem folyamatot, nem életművet, hanem egyetlen, a világot megrengető művészi, tudományos pillanatot díjaz - nem itthon érte el. Szentgyörgyi kutatásának viszont minden fontos pillanata Magyarországhoz kötődik, amit jól nyomon követhetünk Wisinger István nemrég megjelent kiváló könyvében.

A legtöbb „Nobel-díjasunkat”,ellentétben Szent-Györgyivel a magyar történelem egy-egy pontján kiöklendezte magából az ország, ezzel kényszerítve őket - mert a sorsnak igen jó a humora - olyan környezetbe, ahol, mint mondani szokás, együtt volt „pénz, paripa, fegyver”, és csak évek, olykor évtizedek múltán, amikor megkapták a díjat lettünk nagy hirtelen büszkék rájuk. Olyan ez némi vicces eufémizmussal, mintha a gonosz mostoha rögtön Hófehérke menyegzője után, ami mint tudjuk, három nap és három éjjel tartott, a násznép meg olyan jól érezte magát, hogy „a végén tökbe szartak, falhoz csapták, még most is meglátszik a helye ahol lefolyt a leve” szóval a hét -törpés lagzi után azonnal büszkélkedni kezdene szeretett leányával.

Csak mi magyarok válogatunk a Nobel-díjasaink között, tehetjük, nagy nemzet vagyunk, sok a kitüntetett világhírű polgárunk.   Kertész mellett a másik, rengeteg vitát kiváltó és itthon legkevésbé sem magyarnak tartott díjazott Elie Wiesel Nobel-békedíjas, az  idei évben New Yorkban elhuny író, aki - talán ez sem véletlen – akárcsak Kertész,  szintén megjárta a koncentrációs tábort, de mit nekünk Auschwitz, a magyar szélsőjobb Wieselnek még a személyazonosságát is vitatja.

Ilyen hely kérem ez a Magyarország! - nem hogy elnézést nem kérünk azoktól, akiket ilyen-olyan okokból kiseprűztünk az országból, dehogy, még utólag is szemezgetünk közöttük. Ezután nincs mit csodálkozni a sors egy újabb fintoron, amellyel éppen Németországban teremtett sok üldözött mellet, Kertész Imrének is otthont.

Németország – ellentétben hazánkkal – leszámolt, elszámolt azzal a borzalmas múlttal, aminek jéghideg lángjánál mi még mindig melegedni remélünk.  Magyarország ma ismét az a hely, ahol újra dübörög a kormány által kampányokkal is táplált idegengyűlölet, már csak egy lépés választ el minket attól, hogy Göring hátborzongató kijelentését,

„Azt, hogy ki a zsidó én döntöm el”

valaki így korszerűsítse:

„Azt, hogy ki a gyűlölni való idegen, én döntöm el”

és így már kormányprogram is lehetne, na persze csak Magyarországon.

Most hogy közeledik, az idei Nobel-díj átadó ceremónia, ne feledjük: igazi „magyar” Nobel –díj csak egy van, Szent-Györgyié, a többi mind  "csak" magyar származású, még azé a kettőé is, akik egyesek szerint nem is magyarok.

Pálmai Tamás

Az ötlet újfent zseniális, egycsapással két legyet is üt a bőkezű adományozó. Először is pöröghet-foroghat a tükör előtt, hiszen pártunk és kormányunk nem hagyja cserben a vele nem annyira szimpatizáló nyugger-milliókat sem, hiszen csöpögtet nekik a közelgő ünnep előtt egy kis elköltenivalót. A nemes szándék mégis sántít kicsit! Az uniós kifogással illetett nemzeti utalványba szinte az utolsó pillanatban sikerült a döntnököknek még beletolni egy kis közpénzt. Ez meleg helyzet volt, de Orbán újra elharcolta magát a falig, és sikerült! Aki megpendíti, hogy a miniszterelnöknek nincs jogosítványa az adózók, tehát mindannyiunk pénzét egyszemélyben kénye-kedve szerint osztogatni, az magára húzza a hazaáruló-libsi-sorosbérenc-kommunista jelzők özönét. Ne legyen félreértés, teljes mértékben egyetértek azzal, hogy segíteni kell a nehéz helyzetben élő nyugdíjasoknak, csak hát az a bizonyos hogyan, az a bibi.

Az érem másik nyerő oldala a Fidesz számára az, hogy a jövőben bármikor felhánytorgathatja az elégedetlenkedő „szépkorúaknak”, hogy „emlékeztek, amikor….”, és máris kifogta azt a bizonyos szelet a vitorlából. Sőt, még az is lehet, hogy pártízezer billegőt be is csatornázhat a szavazófülke magányában.

„Ez egy gesztus, a nyugdíjasok iránti tisztelet kifejezése.”

vezette fel a kezdeményezést Orbán Nagylelkű Viktor, aki megemlítette még, hogy nem akar árkot ásni, így mindenkinek jár az utalvány.

De ez a két föl – úgy látszik – nem volt elég az ötletgyárosok kiagyaltak még egy csavart! Nem a megszokott módon, a postástól veheti át a munkában megfáradt a neki szánt ajcsit, mivel erre a megajándékozottaknak kényelmes megoldásra még rá kellett volna dobni 500 kemény magyar forintot a szintén állami kézben lévő Magyar Postánál hanem egy-egy közszolga fogja a kis cekkerében egy erre rendszeresített biztonsági őr kíséretében felkeresni.

Arról persze nem szól a fáma, hogy honnan kaparnak elő, mennyiért és ennyi biztonsági őrt,  hirtelen kinek a cége  tudja ezt a létszámot hadra fogni. A közszolga ráér, belőlük van elég, hiszen munkaidejét tölti majd a hozzá tartozó körzet nyugdíjasainak felkeresésével, és ha már ott van, biztosan vált is pár keresetlen szót az utalvány jogos tulajdonosával. Beszélhet neki arról, hogy milyen helyes is ez az Orbán, hogy ilyen nagylelkű gesztussal teszi tiszteletét – a köz pénzéből – nála, meg, hogy „jó tett helyébe majd ő is jót vár”, vagy, hogy "Egy napon, ami tán sose jön el, majd én is kérek tőled valamit"

A nyugdíjasok mellett a a másik nagy társadalmi réteg, amely szintén kedvezettje a barom döntésnek, a besurranók és a csalók céhe, hiszen mégnagyobb eséllyel kérhetnek bebocsájtást, mint "közszolgák" az idősek otthonaiba.

Lázár bejelentése alapján 30.000 kormányhivatalnok éjt nappallá téve foglalkozik majd az utalványok házhozszállításával. Aki meg pont ezekben a hetekben akarja ügyes-bajos dolgait intézni, annak meg kell várnia, míg a pult másik oldalára visszaér a BKV valamelyik járatán tömörülő irodista

Az lesz a nagyon jó még mindezek felett, hogy olyan lesz az egész, mint egy nagy társasjáték, tele izgalommal, hiszen nem lehet majd előre tudni, hogy ki felé mikor jár a Jézuska földi kirendeltje, tehát kedves nyugger honfitársak, ne izegjenek-mozogjanak annyit, mostantól várják hegyezett füllel, kinél mikor csenget a közszolga, vagy ahhoz hasonló!

Mátrai Anna