Tegnap néhány-száz elszánt, valódi demokrata tüntetett ugyan a lengyel követség előtt, de hol maradtak a többi tíz- és százezrek? Tessék, hogy nagy volt hideg? Értem én, ebből a szempontból is sokkal jobb helyzetben vannak a déltengeri szigeteken élő lengyelek!

Hagyjuk a dumát, mi szinte mindig beérjük azzal, ha van felettünk egy apafigura, majdnem azt mondtam cáratyuska.

Visszatérve oda, hogy mi történik Lengyelországban, pusztán annyi, hogy az uralkodó Orbánklón – ide jutottál Európa?- oda akart csapni a szabad sajtónak, méghozzá a rend nevében, mondván: micsoda dolog, hogy ezek a mocskos sajtómunkások ott és azt kérdeznek, amit csak akarnak? Lesz itt rend! Szerényen jegyzem csupán meg, hogy egyrészt tesznek ezek a rendre, az zavarja őket, hogy nincsenek valódi válaszaik a valódi kérdésekre, másrészt nem lesz rend, példa erre kis hazánk. Magyarországon annyi "baj" talán még soha nem volt a sajtóval, mint amióta folyamatosan rendszabályozgatják. Ezek az urak nem ismerik Murphy, ide vágó, horgászati, társadalmi örökbecsűjét, miszerint

„egy doboz konzervgilisztát soha nem lehet visszazsúfolni az eredeti dobozába, ha felnyitották azt.”

 Ilyen szabadjára engedett „giliszta” a sajtó- és szólásszabadság is, mindenhova beles és  – ellentétben a valódi gilisztával - véleménye is van.

Egyes elemzők szerint igen is, kell korlátozni, mert micsoda dolog az, hogy még wc-re menet is feltarthatják a politikusokat. Ez az indok persze úgy bornírt, ahogy van. Melyik az a hülye újságíró, aki a budiba siető közembert tartja fel, ha tudja, hogy normális körülmények között is szórabírhatja, nem úgy, mint nálunk, ahol a parlamentben a kijelölt néhány méteres szabad szakaszon sem állnak meg a mi pénzünkből eltartott nímandok. Van, aki nem szól, csak leszegett fejjel halad célja felé, van, aki kamu telefont bonyolít, és van, aki mint a ház Vérestekintetű Fejenagy (bocs Petrovics, te fő-migráncs) elnöke, még meg is fenyegeti a kérdésre vetemedő sajtómunkást, és akkor az MNB Jancsibohócáról, a válaszok helyet ádventi áldást osztogató kusza szemű és gondolkodású Matolcsiról nem is szólok. Ezek a politikusnak álcázott fellengző koleszosok óriási szereptévesztésében vannak, ugyanis, a világ rendje az, hogy az újságíró kérdez, a politikus – így-úgy, képessége szerint - válaszol, és arra a mondatra, hogy

„nem ezt volt a kérdés,”

csak a legpökhendibbek, és legostobábbak  merik azt válaszolni, mint a fent nevezett MNB elnök,

 „de én ezt válaszolom”.   

Gyuri, Gyuri, jobb lenne kicsit gyakorolni a rendes válaszadást, tudod, hogy majd annak idején, a bíróság előtt jól menjen.

Egy szó, mint száz: csak keveseknek tűnik fel, hogy a demokrácia elleni attak szinte mindenhol az alkotmánybíróság leépítésével kezdődik, majd a szabad sajtó összezúzásával folytatódik, hogy aztán eljöhessen, a választott diktatúrák kora, amelyekben csak reménykedhetünk, hogy jön majd legalább egy kisgyerek, aki világgá kiáltja végre, hogy:

„meztelen a demokrácia, már csak a csontváza látszik”!

Addig is: áldott békés adventet és karácsonyt, hátha végre rátalálunk arra a bizonyos, mindannyiunk számára fontos „gyermekre”.

Pálmai Tamás

Az a borzalmas, hogy a fenti ötlet – amíg bevezetik, addig kezeljük ötletként – törvényi elrendelése sem elképzelhetetlen a ma Magyarországán. Játszunk el a gondolattal, hogy az Orbán-rezsim 2016-ban, Európa közepén arra készül, hogy kiszűrje egy állampolgári jogával élni kívánó, hatóságilag engedélyezett demonstráció résztvevői közül az esetlegesen másként gondolkodókat.

Hogy mi van? Mi lenne a forgatókönyve a  nemzeti diktatórikus intézkedésnek? A már meglévő, bár váltig tagadott listák melyikét használnák? Ki dönthetne arról, hogy kiket tartanak majd háziőrizetben, esetleg letartóztatásban azokon a bizonyos „nehéz napokon”?

Gazdám! - a megfélemlített, elcsigázott embereknek elég belengetni, hogy aki másnap is dolgozni akar, annak nem ildomos a megmozduláson a részvétellel kacérkodni. Meg persze a családtagjainak sem, akár megszülettek már, akár még nem!

Az is sokat lendítene az ügyünkön, ha újra indítanánk a jól bevált besúgóhálózatot, az irigységre építeni e szép hazában sikert ígérő ötlet volt eddig is, ma sincs másképp! Mondjuk, hogy kap egy dedikált képet tőled, rólad!

Ki kell adni egy kézikönyvet is, – senki ne ijedjen meg, nem lesz hosszú, és tele lesz képekkel! – ami pontosan tartalmazza, hogy mit lehet, és mit nem egy állami ünnepségen, amit a mi pénzünkből, a mi okulásukra szerveznek! Lehetne ezt a brossúrát a kegyükből ingyenes – persze csak számunkra, mert, ha nem is tudatják, de ezt is mi fizetik! –„Lokál” mellékleteként osztogatni. Te főnök, ezek így még hálásak is lesznek, hogy fontos nekünk a szellemi fejlődésük, hisz - mint tudjuk - a könyv szent dolog.

Szükség lesz még egy messziről jól azonosítható jelvényre is, vagy egy bőr alá beültethető chipre, amit mindenki megkap, aki aláírja, – büntetőjogi felelőssége teljes tudatában – hogy „csak a Fidesz!” mert rájuk persze más szabályok érvényesek.

Valamit ki kell találnunk, kedves Vezető – áldassék a neved! - az interneten szervezkedők ellen is, mert ezek a fineszes – csak egy betű választja el a fideszestől, de mecsoda a különbség! – látens ellenforradalmárok kihasználják a magyar emberek jóhiszeműségét, és össze-vissza irkálnak a világhálón – sajtójuk nem maradván – rólunk koholmányokat. A nem szilárd hívőink ennek hatására elkezdhetnek gondolkodni, és akkor nekünk annyi! Most úgy is jóban vagyunk a kínaiakkal, ők kitaláltak valamit erre a problémára, talán nekünk is abba az irányba kellene mozdulni.

Igazad van, igen. igen, már megint! Te nem tudsz tévedni, francba a kínaiakkal, kövessük a chilei példát, végül is akkor legalább megtelnek a stadionok, na igen, na ja. Jaj, de izgatott vagyok.

A fentihez hasonló beszélgetés előzhette meg Révész Máriusz alábbi – alighanem a gyönyörtől - tudatmódosult állapotban tett nyilatkozatát:

Ha mindez egy hajón történne, akkor a másodtiszt már biztosan odaállt volna kapitánya elé, és kicsit szégyenkezve, hogy neki jutott a feladat, de határozottan elvezettetné őt a matrózaival, mivel mentális állapota nem teszik lehetővé, hogy egy cirkálót irányítson. Egy ország vezetésének teljes "tisztikarát" ki más lenne hivatott leváltani - lagalább akkor, amikor már szabadszemmel is jól kivehető a jéghegy - mint a Nép, de ha a nép hagyja magát a hajófenékbe zárni, akkor mi lesz? Még belegondolni is rettenetes. Ugye, kedves Nép?

Pálmai Tamás

Biztosan azért fogott meg annyira az egyikükkel  történt atrocitás, mert a képek tanulsága alapján senki nem sietett a fent említett, és általam önkényesen kiemelt férfi – mint a tudósításokból kiderült: Ádám - védelmére, egy éltes asszonyság még a magyar nemzeti trikolort is meglengette az áldozat felett. Hol volt a biztonságiőrök hada, akiket jól megfizettek, természetesen mindannyiunk adóforintjaiból? A nem különben nagyszámú rendőrt sem zavarta, hogy valakit megaláznak emberi mivoltában, mert hisz a magyar demokráciában?

Tessék mondani, ez lenne az a híres-neves európai-magyar kultúra, amit olyan nagyon féltenek a kitudja honnan jövőktől? A balhézók elvakult, kikerekedett tekintetéből ítélve már régen érett egy kis csete-paté. Hiányzott nekik, hiszen tíz éve voltak utoljára elemükben, ki pénzért, – ahogy a fáma tartja – ki élvezetből.

Hogy számol el a mára teljesen elembertelenedett rezsim vezetője és kiszolgálói azzal az aprósággal, hogy a magyar népből a legrosszabb indulatokat kihozva próbálja a víz felett tartani a fejét, hiszen tudva tudják, hogy ez az egyetlen esélyük? Ha végre eltűnnek majd és egy valóban demokratikus kormány veszi át a helyüket, akkor nem maradhat el a teljeskörű, a legmélyebbre ható, igazi elszámoltatás, ami semmi jót nem ígér nekik.

Milyen érzés lehet a szüleiknek, gyerekeiknek lenni? Gondolnak elvakult hatalomféltésük közben, hogy minek teszik ki szeretteiket? Ha elmennek bevásárolni, vagy ne adj isten tömeg-közlekednek, vagy csak tankolni szállnak ki az szintén mindannyiunk által finanszírozott autóikból, hogy a benzinkutas, a pénztáros, a csak éppen arra járókelő mit gondol, ha bátrabb, akkor mit mond róluk, nekik? És arra, hogy mi lesz akkor, amikor kiesnek a pixisből? - mert ne tévedjenek, egyszer minden véget ér!

Sok tüntetésen voltam kint, volt, hogy az unokákat is vittük magunkkal, hogy minél korábban megtapasztalhassák a demokráciát, és, hogy felcseperedve se érjék be kevesebbel. Láttam a felvételeken, hogy a mai megemlékezésre is sokan vittek ki csemetéket, volt, aki babakocsiban tolta ki a picit. Ezt sem tehetjük meg rossz érzés, félelmek nélkül ezután?

Tudom, hogy némelyek azt gondolhatják, hogy a tíz éve történtek sokkal súlyosabb hiányosságokat mutattak a rendőrök és vezetőik részéről, amit készséggel elismerek. Ez azonban nem indokolja, magyarázza a ma történteket, és a megvilágítás sem változik. Nem vagyok hajlandó azért nem felháborodni a mai veréseken, mert tíz éve, az akkori hatalom egyes képviselői hibát követtek el, és nem vagyok hajlandó arra sem, hogy annak bármely ódiumát a vállamra vegyem. Akkor is egy polgára voltam Magyarországnak és ma sem vagyok más. Soha nem voltam a politikai játszmák közelében, egyszerűen csak szeretem és tisztelem az embert a jogaival és kötelességeivel együtt.

A  demokratikus pártok képviselői egy másik helyszínen, ugyan abban az időben, amikor a Kossuth téren – már megint - megkérdőjeleződött a demokrácia egy fontos alapeleme – az ellentmondás kifejezésének joga - azon morfondíroztak híveik előtt, hogy most már tényleg ki kellene bírniuk egymás sárba tiprása, elárulása, bemószerolása nélkül a választásig hátra lévő 500 napot. Sajnos nem túl bíztató, de mint tudjuk a remény hal meg utóljára, hogy ismét rájuk kell bízni, hogy újra fény gyúljon a magyar alagút végén!

Addig is jobbulást a forradalom 60. évfordulóján a látható és a láthatatlan sebeket elszenvedőknek!

Mátrai Anna