2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


Rohanunk a polgárháborúba

Tegyük egy gondolatkísérlet erejéig félre a valóságot, azt, hogy az ellenzék folyamatosan töketlenkedik és csak akkor nem lövi lábon magát, ha nincs a keze ügyében fegyver.

2017. október 30. - Városi Kurir

Miért hiszi bárki is, hogy Orbán egy választási vereség után simán átadja a hatalmat?

varanusz_blog_hu.gif

             illusztráció: varanus.blog.hu

Higgyük el, hogy a közelgő Advent szelleme megszállja az ellenzéket, és ahelyett, hogy önmagukkal és egymással foglalkoznának, végre ráfordulnak arra az útra, ami Orbán elzavarásához vezet. Jó, én is tudom, hogy erre kevés az esély, de mégis, mi is álmodozhatunk egyszer! Na szóval, gondoljunk bele, mi is történik akkor, nem a választás másnapján, ugyan már a vereség éjszakáján.

Orbán miután a klozetbe, - ahogy azt szokta vereség esetén- fejjel szétverete a mosdókagylót, mint  2002-ben is tette, most nem megy majd ki és ismeri el foga vicsorgatva a vereségét, dehogy kirohan és harcra szólítója híveit, mert vallásuk alapdogmája szerint csak ők a haza, mindenki más áruló.

 „A haza nem lehet ellenzékben”

Ezzel a csatakiáltással pedig kezdetét veszi Magyarország legnagyobb és legvéresebb polgárháborúja, az addigra jól bejáratott lőterek rejtekéből azonnal előkerülnek az addig dugdosott „nem légpuskák”, és megindul a vérfolyam, csak azért, hogy diktátornak ne keljen elszámolnia azzal, hogy ő és barátai miként lopták szét az országot. Túlzottan sötét képet festek, én örülnék a legjobban, ha nem lenne igazam.

Persze nem vitás, hogy a végén ki kerekedik felül, de sajnos addigra, már romokban áll az eddigi életünk, halottak és sebesültek, valamint eltorzult lelkek jelzik a szabadsághoz vezető utat. Addig már lecsúszunk a műveltvilág térképéről, márpedig  visszakapaszkodni egy hegyre sokkal nehezebb, mint némi küzdelem árán ott maradni.

Orbán retteg az elszámoltatástól, hiszen ő tudja a legjobban milyen köztörvényes és politikai bűnöket követett el országa ellen.

Tiszteltetek minden széplélekű demokratát, aki hisz még abban, hogy választással, és vértelen eszközökkel is elzavarható Orbán és csapata, valamit azok az ellenzéki politikusok, akik az Ő fizetési-feketelistájukról kapják az apanázst.

Mert ugye senki sem gondolja komolyan, hogy az ami most az ellenzéki oldalon megy természetes és nem a rengeteg magas pozícióba beépített Fidesz kollaboráns műve.

Tévedés ne essék ez a forgatókönyv, nem csak 2018-ra érvényes.

Nemzeti Kussolás Rendszere

falanszter.jpg

Skandalum, ami történt, gazdám! A renitens ballib (pfúj!) demokraták (még egy pfúj) tényleg megtették! Ez nem mehet így tovább! Törvényben kell előírni, hogy mit és hogyan lehet tenni, gondolni ha Te, Főnököm ugyanazon szabad  téren vagy, mint ők. Vagyis inkább mindenhol, hogy szokják az új rendet, a Nemzeti Kussolás Rendszerét.

Az a borzalmas, hogy a fenti ötlet – amíg bevezetik, addig kezeljük ötletként – törvényi elrendelése sem elképzelhetetlen a ma Magyarországán. Játszunk el a gondolattal, hogy az Orbán-rezsim 2016-ban, Európa közepén arra készül, hogy kiszűrje egy állampolgári jogával élni kívánó, hatóságilag engedélyezett demonstráció résztvevői közül az esetlegesen másként gondolkodókat.

Hogy mi van? Mi lenne a forgatókönyve a  nemzeti diktatórikus intézkedésnek? A már meglévő, bár váltig tagadott listák melyikét használnák? Ki dönthetne arról, hogy kiket tartanak majd háziőrizetben, esetleg letartóztatásban azokon a bizonyos „nehéz napokon”?

 sip.jpg

Gazdám! - a megfélemlített, elcsigázott embereknek elég belengetni, hogy aki másnap is dolgozni akar, annak nem ildomos a megmozduláson a részvétellel kacérkodni. Meg persze a családtagjainak sem, akár megszülettek már, akár még nem!

Az is sokat lendítene az ügyünkön, ha újra indítanánk a jól bevált besúgóhálózatot, az irigységre építeni e szép hazában sikert ígérő ötlet volt eddig is, ma sincs másképp! Mondjuk, hogy kap egy dedikált képet tőled, rólad!

Ki kell adni egy kézikönyvet is, – senki ne ijedjen meg, nem lesz hosszú, és tele lesz képekkel! – ami pontosan tartalmazza, hogy mit lehet, és mit nem egy állami ünnepségen, amit a mi pénzünkből, a mi okulásukra szerveznek! Lehetne ezt a brossúrát a kegyükből ingyenes – persze csak számunkra, mert, ha nem is tudatják, de ezt is mi fizetik! –„Lokál” mellékleteként osztogatni. Te főnök, ezek így még hálásak is lesznek, hogy fontos nekünk a szellemi fejlődésük, hisz - mint tudjuk - a könyv szent dolog.

wssz_hu.jpg

Szükség lesz még egy messziről jól azonosítható jelvényre is, vagy egy bőr alá beültethető chipre, amit mindenki megkap, aki aláírja, – büntetőjogi felelőssége teljes tudatában – hogy „csak a Fidesz!” mert rájuk persze más szabályok érvényesek.

Valamit ki kell találnunk, kedves Vezető – áldassék a neved! - az interneten szervezkedők ellen is, mert ezek a fineszes – csak egy betű választja el a fideszestől, de mecsoda a különbség! – látens ellenforradalmárok kihasználják a magyar emberek jóhiszeműségét, és össze-vissza irkálnak a világhálón – sajtójuk nem maradván – rólunk koholmányokat. A nem szilárd hívőink ennek hatására elkezdhetnek gondolkodni, és akkor nekünk annyi! Most úgy is jóban vagyunk a kínaiakkal, ők kitaláltak valamit erre a problémára, talán nekünk is abba az irányba kellene mozdulni.

maffiozo.jpg

Igazad van, igen. igen, már megint! Te nem tudsz tévedni, francba a kínaiakkal, kövessük a chilei példát, végül is akkor legalább megtelnek a stadionok, na igen, na ja. Jaj, de izgatott vagyok.

A fentihez hasonló beszélgetés előzhette meg Révész Máriusz alábbi – alighanem a gyönyörtől - tudatmódosult állapotban tett nyilatkozatát:

 kossuth_ter.jpg

Ha mindez egy hajón történne, akkor a másodtiszt már biztosan odaállt volna kapitánya elé, és kicsit szégyenkezve, hogy neki jutott a feladat, de határozottan elvezettetné őt a matrózaival, mivel mentális állapota nem teszik lehetővé, hogy egy cirkálót irányítson. Egy ország vezetésének teljes "tisztikarát" ki más lenne hivatott leváltani - lagalább akkor, amikor már szabadszemmel is jól kivehető a jéghegy - mint a Nép, de ha a nép hagyja magát a hajófenékbe zárni, akkor mi lesz? Még belegondolni is rettenetes. Ugye, kedves Nép?

Pálmai Tamás

Legyen a külső munkatársunk!

Küldjön híreket, fotókat, videókat a legizgalmasabbakat feldolgozzuk. Tárgynak írja be: Témajavaslat!

   Köszönjük. varosikurir@gmail.com 

süti beállítások módosítása