Korgó gyomorral nagyon nehéz élvezni a nyarat. Civilszervezetek szerint évről évre több gyerek éhezik, és az ő mosolyuk nem minden keserűség nélkül való.

A kormány egy ideje végre úgy rendelkezett, hogy minden, a közoktatásban résztvevő gyereket megillet az étkezés öröme, a baj csak az, hogy se a kormány, se az önkormányzatok nem tudják pontosan, kik azok, és hányan vannak, akiket a társadalom jó lelkiismerete okán meg kellene etetni, és nem szöveggel, hanem valódi, igazi, tartalmas élelemmel.

A Nemzeti Minimum névre keresztelt civil szervedződés egyik vezetője, Horgas Péter a Városi Kurír kérdésére elmondta:

Felvettük a kapcsolatot az önkormányzatokkal, és egy kérdéssor megválaszolását kértük. Kérdéseink arra vonatkoztak, hogy milyen problémákat látnak a gyermekétkeztetésben, illetve, hogy a tavaszi szünetben a rászoruló gyerekek hogy, és milyen körülmények között kaptak enni. Összesen száztízen válaszoltak a megkeresésünkre. A válaszok feldolgozása a jövő hétre várható, annyit azonban első ránézésre is látunk, érzékelünk, hogy a rászorulók közül nagyon sokan nincsenek tisztában azokkal a lehetőségekkel, amik segíthetik őket.

Az önkormányzatoknál is súlyos problémák vannak, hiszen sok helyen még értelmezni sem tudták kérdéseinket, de több településen van gond az infrastruktúrával is. Kíváncsiak vagyunk, és egyelőre nem nagyon kapunk megnyugtató választ azokról a gyerekekről, akik nem kötődnek intézményhez, – óvodához, iskolához – konkrétan a 0-3 éves korosztályra és a terhes anyákra gondolok. Látszik, hogy nem nagyon van ellenőrzés, ezt a kérdést központilag nem tartják kézben. Az önkormányzatoknak törvényi szinten nem csak mérlegelés kérdése, hogy pályáznak-e közétkeztetésre, de kötelezettségük is, hiszen megkapják a keretet, az is igaz persze, hogy ennek felhasználásához tudni kellene, kik a jogosultak, márpedig a legtöbb helyen még csak fel sem mérték ezt. 

Mi - bár ez nagyon pici minta – a problémafelvetést továbbítjuk a minisztériumnak, az önkormányzatoknak, és további kérdéseket teszünk fel azzal kapcsolatban, hogy ők mit érzékelnek gondnak, nekik milyen javaslatuk van a jobb, biztonságosabb működés érdekében.

Két éve, amikor megalakultunk nem voltak illúzióink, nem gondoltuk, hogy egyik pillanatról a másikra megoldódik a probléma. A Nemzeti Minimumnak az volt az egyik legfontosabb alapvetése, hogy magáról az ügyről beszéljünk, és úgy gondolom, hogy ezt sikerült elérnünk. Ma már épeszű ember nem állítja, hogy nincsenek Magyarországon éhező gyerekek, de hogy valójában mekkora a számuk, azt nem tudjuk és ez az, ami a legaggasztóbb. Az biztos, hogy nagyon sok az ilyen gyerek. Mi a továbbiakban is megpróbálunk - ugyanúgy, mint eddig - pártpolitikától függetlenül és mentesen, csak az ügy mentén haladni. Nagyszerű szövetségeseink vannak, kiváló embereket ismertünk meg. Törekszem arra és bízom benne, hogy mozgalommá válik, amit csinálunk, és valódi nemzeti ügy lesz belőle.

Egy másik civilszervezet: az Élelmiszerbank más irányból közelít, ők nem tudják felvállalni a teljes spektrumát az éhező gyerekeknek, viszont azokon, akik megkeresik őket, igyekeznek többféle módon is segíteni. Sczigel Andrea, a szervezet szóvivője telefonon elmondta nekünk:

Azok a szerződött partnerszervezeteink, amelyek családokat látnak el, nem csak a tanév közben, hanem nyáron is folyamatosan tevékenyek. Mi egész évben segítjük őket abban, hogy a szünetben hozzájuk beérkező megnövekedett igényeket is kitudják elégíteni.

Ezen kívül lehetőség van egyszeri szerződéskötés keretében - táborra, nyári eseményre, olyan alkalmakra, amikor gyerekeket, rászorulókat akarnak ellátni – alkalomszerűen igényelni a segítséget.

A tavalyi évben a nyári extra kérések teljesítésére több mint tizenháromezer kiló élelmet adtunk ki. Ez a tizenhárom tonna a működésünkhöz képest kevés, de ahhoz képest, hogy a szóban forgó szervezetekkel alkalomszerű a kapcsolatunk, nincs folyamatosság, ezt már látható mennyiségnek gondolom. Arra törekszünk, hogy nem csak nyári, vagy évközi, hanem folyamatos ellátást biztosítsunk, és a partnerszervezeteink is ezt az elvet vallják. A családsegítőink is egész évben segítik a rászoruló családokat, a különböző bentlakásos intézményeknél pedig ugyancsak egészéves a tevékenységünk.

Az is igaz, hogy nem csak nyáron vetődnek fel időszakos igények, hanem például gyereknapkor, Télapókor, Karácsonykor természetesen ezekben az esetekben is segítünk.

Ennek az írásnak összesen annyi volt a célja, hogy felhívja a figyelmet egy olyan embertelen helyzetre, aminek már régen nem lenne szabad mérgezni a családok mindennapjait, a gyerekek lelkét, és a világba, valamint saját jövőjükbe vetett hitüket.

A fentiekben csak két civilszervezetet szólaltattunk meg - azt is mondhatnánk, találomra - a sok száz hasonló közül, jelezve, hogy micsoda lehetőségeket rejt magában a civil humánum.

A fentiekben csak két civilszervezetet szólaltattunk meg - azt is mondhatnánk, találomra - a sok száz hasonló közül, jelezve, hogy micsoda lehetőségeket rejt magában a civil humánum.

Ha pártunk és kormányunk végre befejezné a teljesen értelmetlen boszorkányüldözést és a permanens háborút ezek ellen a civil szerveződések ellen, több más lemaradás mellett a gyermek éhezést is felszámolhatná ezeknek a felelősen gondolkodó, szolidáris embereknek a segítségével. Ehhez persze rá kellene ébredni a hatalom urainak arra az egyszerű tényre, hogy jobb dolog az együttműködés, mint a háború.

A járványok elleni vakcinák kidolgozásához az 1770-es évek vége felé Rendall Plet és kollegái nyitották meg az utat azzal, hogy megfigyelték, hogy a fejőasszonyok miután átestek a tehénhimlőn a fekete himlőre is immunissá váltak. Ezután Plet és társai igen veszélyes elhatározásra jutottak, beoltották saját magukat és családjukat. A kísérlet - mindenki legnagyobb megdöbbenésére - sikeres volt.  1796-ban - a nagy járvány idején - Edward Jenner a tehénhimlőben szenvedő Sarah Nelmes váladékát az egészséges James Phipps karjába karcolt sebbe dörzsölte. A gyerek felgyógyulása után a fekete himlővel szennyezett anyaggal szemben is immunisnak bizonyult. Ezt a dátumot jelölhetjük meg az idő-egyenesen, mint a védőoltások megszületésének pillanatát.A vakcinák eredményessége ellenére is sokan vallják még napjainkban is, - ezt a témát dolgozza fel Dan Brown is legújabb sikerkönyvében, az Infernóban - hogy a világot megtizedelő járványoknak nagyon fontos, akár népességszabályzó szerepe is lehet, mivel a bolygó hamarosan drámai módon túlnépesedik, hiszen már most is több mint 7 milliárdan lakjuk. Nem kevés azoknak a száma sem, akik - mint Brown antihőse is - valami borzalmas, ám szükséges, a természet által forgatott fegyvernek véli a pusztító járványokat, hiszen a nagy pestisjárások idején volt olyan város, ahol naponta tízezrével haltak meg az emberek.

Az oltás átok! - sulykolja az egyik tábor, mert szerintük az oltások túlterhelik az immunrendszert, ennek köszönhető többek között az allergiások számának gyors növekedése. Az oltáspártiak úgy vágnak vissza, hogy azokban az országokban, ahol nem helyeznek kellő súlyt a védőoltásokra, időről-időre átszáguldanak máshol már szinte elfeledett járványok, mint például a szamárköhögés.

Magyarország élen jár a kötelező oltások elrendelésének terén, hiszen Európában sehol sem kötelezik a szülőket 9 csecsemő és gyermekkori védőoltás beadatására.  Belgiumban például, csak a gyermekbénulás elleni védőoltás kötelező. Angliában, ahol nagyon sok a magyar gyermek is, egyetlen védőoltást sem köteles beadatni a szülő.

Arról általában hallgatnak az oltásellenes csoportok, hogy azokban az országokban, ahol nem kötelező a gyermekek oltatása, szinte sehol sem veszik be az állami oktatásba azokat a gyerekeket, akik nincsenek beoltva, és ez egy általános szabály, ami egyaránt érvényes például Németországban, és Angliában is.

Magyarországon viszont alig pár hete jelent meg az ombudsman állásfoglalása, amiben aggályosnak nevezi, hogy az óvodák nem veszik fel azokat a gyerekeket, akik nem kapták meg a kötelező védőoltásokat. A jelentés azt is megfogalmazza, hogy a törvényi háttér megalkotása a törvényhozók feladta.  

Kulcsár Andrea doktor, védőoltás tanácsadó a Szent László Kórház Védőoltási Szakambulanciájának munkatársa arról beszél, hogy egyes oltásellenesek sok esetben a kötelezőség kérdésén lovagolnak, azt mantrázva, hogy a fejlett európai országokban nem kötelező oltani, ők szinte nem is foglalkoznak a hasznosság kérdésével.  Tény, hogy vannak konkrét reakciók, adott esetben oltási betegségek, amik a védőoltásokkal összehozhatók, de minden, ami ezeken túl van, csak mese. Ne feledjük, attól, hogy a fertőző betegségek nincsenek látható módon jelen Magyarországon, még nem irtottuk ki azokat, és ha nem oltunk, csak „idő kérdése, hogy mikor veszi a természet vissza az uralmat”. A járványmentességet, átoltottságot és védelmet csak akkor lehet megőrizni, ha folyamatosan megtartjuk a védőoltási rendet.  Nem véletlenül van a már említett nyugat európai országokban megbetegedés, hiszen az átoltottság nem megfelelő. Ha mi is abbahagynánk az oltást, itt is egyre több lenne a fertőző betegség.

Azok a szülők, szervezetek és orvosok, akik ellenzik a kötelező védőoltásokat, a szabadságjogaik megsértését, valamint - amit még fontosabbnak vélnek - gyermekeik felesleges veszélyeztetését látják a védőoltások kötelezőségében. Salzburgban például az oltásellenes szülök egy csoportja elvitte a gyerekeket egy kanyarós társukhoz, hogy essenek át a betegségen, így természetes úton szerezve meg a legmagasabb szintű védettséget. Az akció nem várt következménye komoly szövődményekkel járó, tomboló kanyarójárvány lett.

Mindezek után nem csoda, hogy Dr. Vass Ádám, a kiváló szakember szerint:

Ha a szülő nem oltatja be gyermekét az olyan, mint aki egy autópályán a csúcsforgalomban zavarja keresztül őt csak azért, hogy tesztelje a kicsi reflexeit.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ 2015-re akarta elérni az uniós országok lakosságának 95 százalékos kanyaró elleni átoltottságát, mert ezzel az arányszámmal már azok is megvédhetők, aki valamilyen objektív oknál fogva, vagy valamilyen betegség, esetleg szervátültetés miatt nem olthatók.A jövőben is csak a szinte teljes társadalmat átjáró ismeretterjesztés, szakemberek képzése segíthet cáfolni minden alaptalan, csak az érzelmekre ható érvrendszert.A társadalom olykor köteles kikényszeríteni az egyes emberből azt, ami nemcsak neki, de a közösségnek is jó.

Alig néhány hete, hogy nagy csinnadrattával átadták Buda – sokak által vitatott - fonódó villamos rendszerét. Akik elszenvedték az építkezést felsóhajtottak és abban bíztak, most jön végre egy kis nyugalom a Duna jobb partján. Tévedtek.

A nyári hónapokra a főváros minden előkészítés, hírverés nélkül, egyik napról a másikra lezárta a Dél Budára vezető legfőbb útvonalat, a Gellért tértől kifelé végig a Bartók Béla úton. Az indok mi is lenne más, mint a fonódó villamoshoz kapcsolódó megálló felújítások.  Tarlós uramék tehát már megint átadtak valamit, ami nincs még befejezve. Úgy látszik a főváros mai urai is az egykori Samsula György Közlekedési, Hírközlési és Vízgazdálkodási Miniszter (van-e ki e névre még ma is emlékszik?) emlőin nevelkedtek, ő volt az, aki az MDF kormány idején, a választások közeledtét érezve szinte méterenként adott át autópályát, persze kellően ünnepélyes keretek között. Őt utánozza most már nem csak „pártunk és kormányunk”, de a főváros vezetése is, hiszen amikor eszébe jut, átad  valamit, nem törődve azzal, hogy készen van-é a objektum.

Most azonban minden eddigi szakszerűtlen felelőtlenségen túl dobott Budapest vezetése nemcsak a Gellért tértől kifelé zárta le a forgalom elől egész nyárra az utat, hanem für alle felle, hozzácsapta a nem régen felújított Szabadság hidat is, hiszen ki venné észre – gondolták - egy híd hiányát a nyárban.

Gy. Német Erzsébet, a Demokratikus koalíció talán legprobléma-érzékenyebb politikusa, aki egyben a fővárosi közgyűlésnek is tagja, utána kérdezett a miértnek:

Azt sikerült kiderítenem, hogy azért vették ki a forgalomból a nagyon fontos hidat, mert egy rövid szakaszon, a budai felhajtónál a kanyarban síncsere szükséges, de, hogy erre az alig tíznapos munkára mikor kerül sor, és utána gyorsan visszakapjuk-e hidat, ki tudja?

• Jó napot! Porcelángyárat vennék.
• Kis türelmet kérek! Te Zsolti, meg van még a Zsolnaynk? Aha, értem.
• 
• Most speciel nincs nekünk ilyen, de még csak egyszer adtuk el, úgy hogy..
• Bocs, hogy közbevágok, de nem érdekel a hablaty, engem a pártközpontból irányítottak önökhöz és azt mondták, hogy hivatkozzak rájuk nyugodtan. Érti: nyugodtan, azaz én legyek nyugodt, és nem önök.
• Pardon, kérhetném, hogy kezdjük újra a beszélgetést?
• Tehát: Jó napot! Porcelángyárat vennék.
• Csomagoljam, vagy helyben fogyasztásra lesz?

Ilyen egyszerű ez, csak úgy kell élni néhány évtizedet, és olyan tehetségesnek kell lenni valamiben, vagy sok-sok örömet szerezni pár ezer embernek - nem baj az se’ ha milliókban mérhető ez a szám - és hopp, már Sir, vagy, ahogy mifelénk mondják „szőr” is lehet az ember.

A világhírű magyar zongoristát és gondolkodót II. Erzsébet a hivatalos születésnapján - melyet függetlenül attól, hogy az uralkodó április 21-én született, a várható jó idő reményében minden évben június második szombatján ünnepelnek - a héten lovaggá üti.

Schiff András harminc kiválasztott kiválóság között veheti át oklevelét.

Nem vagyok naiv, nem hiszem, hogy a honi sajtó felkapja e hírt és nagy szeretettel üdvözli hazánk világhírű fiát. A magyar „királyi sajtótól” pedig végképp nem várhat semmi jót az újdonsült Sir, - első Nobel-díjas írónk: Kertész Imre esete is előre jelzi - hiszen mint jól tudjuk, ő az egyik legelszántabb kritikusa mindannak, ami itt történik. Szegény Schiff kénytelen beérni az egész világgal, mínusz Magyarország.

A budai vár építése az 1240-es években, közvetlenül a tatárdúlás előtt kezdődött, és szokásosnál is kalandosabb életet élt az elmúlt évszázadokban. A középkor végétől sokkal inkább volt szimbólum, mint valós királyi székhely, de tudatos történelemhamisításra egyetlen ura, vagy megszállója sem akarta felhasználni. Eddig.

Egyre világosabb, a rezsim átírja a történelmünket, példátlan módon piszkának bele a múltunkba, délibábos előképet akarnak produkálni maguknak - az új nemességnek - és az országnak, bár az utóbbi nincs rászorulva erre.  Példának, találhattak volna jobbat is persze, mint a népirtásba torkolló Horthy korszakot. Nagy bánatukra azonban a kormányzó rezsimje sem kapaszkodott erős szálakkal a múltba. A Várnegyed megbolygatásával először tehát Horthyt, majd rajta keresztül önmagukat akarják egy „legendás múltba” gyökereztetni.  

Legalább a régmúlthoz igazítanák magukat, de ők inkább azt idomítják saját rossz ízlésükhöz, létrehozva egy sosem volt, cukormázas, hamis, giccses valamit, így azután nem csoda, hogy - képletesen szólva - a királyi vár kupolája ahelyett, hogy záró-boltozat maradna, lekerül a képzeletbeli talajszintre, az alapok viszont sután meredeznek az ég felé.

A vár történetének egyik érdekessége, hogy török kézre kerülése után szinte napra pontosan 145 évvel, 1686 szeptemberében szabadult fel. A több, mint két hónapos ostrom alatt ugyan teljesen leégett, de eltűnt fölüle a félholdas zászló. 

Az igazi gondok már ekkor kezdődtek. A felszabadítását követően, szinte egyetlen uralkodó sem tudott mit kezdeni az épületegyüttessel, éppen az általa árasztott hiteles történelmi levegő miatt, amely egyetlen korszak történelmi szemléletének sem felet meg, hiszen folyamatosan ara emlékeztette őket, hogy mit is vár el a Habsburgoktól a szélső provinciaként kezelt ország. A várat, és magát a negyedet mindenki megpróbálta saját ízlése szerint értelmezni, ám az évszázadok során létrejött közös emlékezet materializálódott és ellenállt. Néhány elvetélt kísérlet után a monarchia koráig inkább csak megtűrt és vágyott szimbólum volt, hiszen milyen királyi vár az, melyben alig töltött éjszakát uralkodó.

A palota török utáni első jelentős újjáépítése - bár ez sokkal inkább nevezhető új palotának, annak ellenére is, hogy a neve Mária -Terézia palota - 1760 körül készült el. Már ekkor sem látták a palota igazi célját, ezt mutatja, hogy a császárnő először az Angolkisasszonyok rendjét költöztette be a várba, majd pedig 1779-1789 között a Nagyszombatról Budára költözött egyetlen magyar egyetem otthona volt. Ezt követően a nádori családok lakták, amelyek közül a legkiemelkedőbb József Nádor, aki ugyan a várban lakott, de legfontosabb érdeme Pest fejlesztése volt.

A millennium idején kezdődött a vár rekonstrukciója, illetve építészeti újrafogalmazása. Ybl Miklós még igyekezett tiszteletben tartani mindazt, ami a történelem során a várra rakódott, ám halála után a munkáját folytató Hauszmann Alajos egészen más szemlélettel folytatta a munkát. Rosszindulatú bírálok szerint Hauszmann ahhoz, hogy gondolatatit megvalósíthassa, nemcsak rombolt, de szándékosan el is törölt dolgokat, kövek ezreiből vésette ki például az eredeti korokat mutató jelzéseket. Nem helyreállított, újat álmodott, és azt valósította meg. Hauszmann épületei, átépítései azonban soha nem akarták azt sugallni, hogy ez a múlt, nem, Hauszmann sokkal inkább azt mutatta meg, hogy kell ránézni mai szemmel a múltunkra. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, ahogy a Mária-Terézia palota dunai homlokzatát megduplázta ugyan, de vigyázott, hogy úgy az új homlokzat, mint a kupola pontosan illeszkedjen az eredeti stílushoz. Hauszmann „Királyi várat”, és nem egy hazug múlt alapját építette meg, ellentétben a napjainkban folyó történelemhamisítással, melynek egyetlen célja lehet bedíszletezni a sosem voltat.

A fenti állításokat támasztja alá a sebtében összegereblyézett és azóta is csak spanyolfalnak használt Hauszmann-bizottság, amely elvben a vár rekonstrukcióját hivatott segíteni, valójában viszont semmi más szerepe nincs, mint az építészeti abózus elfedésére. A hasonlatnál maradva: a szövete ennek a spanyolfalnak is foszladozik, elég itt csak a kilépőkre gondolni, akik közül Schneller István, Budapest volt főépítésze aki az elmúlt hónapokban számtalanszor elmondta, hogy leginkább a koncepció hiányzik, mert azon az erős akaraton kívül, hogy a vár adjon otthont a miniszterelnökségnek, néhány minisztériumnak és egyéb államigazgatási egységeknek, minden más csak mellékes.  Nem tudni például azt sem, hogy mit kell érteni a rejtélyes „Palota-múzeum” projekt alatt, mint sejthető, nem csak a nagyközönség, de még a terv kigondolói is csak, „valami majd megoldandó” problémaként gondolnak rá.

Ugyanerről a témáról a másik kilépő, Csomay Zsófia építész a napokban egy szakmai konferencián úgy nyilatkozott, hogy a várfelújítás, átépítés előképe az Ybl bazár felújítása is megmutatta, hogy az újonnan létrehozott terekre nincs megfelelő koncepció, hiszen ha lenne, akkor a Bazárban ott, ahol annak idején szobrászatunk nagyjainak műtermei álltak, nem egy „közért” terpeszkedne. György Péter esztéta ugyan e konferencián beszélt arról, hogy a délibábos múlt, ami nem létezett, ürességet szül majd és hiába helyeznek el bármilyen funkciót is a várban, az üres marad, hiszen a semmire támaszkodik.

Bármennyire is igyekszik a kormány  felülírni, a Horthy korszak és annak különösen a vége nagyon rossz érzetet vált ki a magyarok többségéből, ezzel mérgezve a hely szellemét. A királyi várban ugyanis nemcsak három koronázás: 1792-ben I. Ferenc, 1867-ben Ferenc József, végül pedig 1916-ban a tragikus sorsú utolsó magyar király, IV. Károly volt, de itt tette le az esküt Szálasi Ferenc nemzetvezető is, és itt székelt a nyilas Sztójay kormány belügyminisztériuma is, - amelyet most felúíitva ismét a belügy kap meg-  egy bizonyos Baky László államtitkárral egyetemben. Ő volt az a bizonyos Baky aki Jaros Andorral együtt megszervezte a magyarországi zsidóság koncentrációs táborokba szállítását.

Terek és épületek nem tehetnek arról, mi történik bennük, de az mindenképpen elgondolkodtató, hogy a mindenkori „most” urai milyen helyszínekhez ragaszkodnak.

Az Orbán kormány a várhoz, mint hatalmi centrumhoz úgy ragaszkodik, hogy annak valódi történelmét, történetét nem veszi figyelembe, csak demagóg historizálásra alkalmas helyszínt lát, egy olyan múltat, ami meg sem történt, és talán éppen ezért olyan édes felidézni, hiszen ebbe a tájba nem zavar be a valóság. Ahogy egy várral foglalkozó fórum civil képviselője fogalmazott: „egy mesebeli térben bármi - például friss erkély egy régi épületen, ahogy a tervező mondta: „a miniszterelnök megérdemli” - és annak ellenkezője is elhelyezhető.

Pálmai Tamás

Az egyre divatosabb parki lét is inkább csak félárbocon lengedez, nem úgy, mint más hétvégeken. A hintára váró sor is lényegesen rövidebb, a szokottnál, a homokozóban a szokásosnál kevesebb nagyinak folyik homok még a füléből is, miközben azért mind-mind büszkén néz körül, és próbálja  gyérebb közönség tekintetét is a saját „onokájára ” és művére terelni, mintha a világ csodája lenne az éppen szétzuhanni készülő kicsi homok süti, és az is.

Jól tudják mindezt a szokottnál kicsit kevésbé jókedvű rózsák is, amelyek azonnal összekapják magukat, ahogy egy szerelmespár, vagy a már említett nagyi és „onokája” fogózkodik közöttük.

A füvön az éppen aktuális szülinapi piknikek egyikének népe csodálja körül a bohócot, aki Vangelis zenéjére mutatja be utolsó produkcióját, majd elköszön, és egy újabb fellépésre, vagy haza siet, akár csak a nap, ez a ma olyan bágyadtan talányos csillag.

szerző: PYT