A budai vár építése az 1240-es években, közvetlenül a tatárdúlás előtt kezdődött, és szokásosnál is kalandosabb életet élt az elmúlt évszázadokban. A középkor végétől sokkal inkább volt szimbólum, mint valós királyi székhely, de tudatos történelemhamisításra egyetlen ura, vagy megszállója sem akarta felhasználni. Eddig.
Egyre világosabb, a rezsim átírja a történelmünket, példátlan módon piszkának bele a múltunkba, délibábos előképet akarnak produkálni maguknak - az új nemességnek - és az országnak, bár az utóbbi nincs rászorulva erre. Példának, találhattak volna jobbat is persze, mint a népirtásba torkolló Horthy korszakot. Nagy bánatukra azonban a kormányzó rezsimje sem kapaszkodott erős szálakkal a múltba. A Várnegyed megbolygatásával először tehát Horthyt, majd rajta keresztül önmagukat akarják egy „legendás múltba” gyökereztetni.
Legalább a régmúlthoz igazítanák magukat, de ők inkább azt idomítják saját rossz ízlésükhöz, létrehozva egy sosem volt, cukormázas, hamis, giccses valamit, így azután nem csoda, hogy - képletesen szólva - a királyi vár kupolája ahelyett, hogy záró-boltozat maradna, lekerül a képzeletbeli talajszintre, az alapok viszont sután meredeznek az ég felé.
A vár történetének egyik érdekessége, hogy török kézre kerülése után szinte napra pontosan 145 évvel, 1686 szeptemberében szabadult fel. A több, mint két hónapos ostrom alatt ugyan teljesen leégett, de eltűnt fölüle a félholdas zászló.
Az igazi gondok már ekkor kezdődtek. A felszabadítását követően, szinte egyetlen uralkodó sem tudott mit kezdeni az épületegyüttessel, éppen az általa árasztott hiteles történelmi levegő miatt, amely egyetlen korszak történelmi szemléletének sem felet meg, hiszen folyamatosan ara emlékeztette őket, hogy mit is vár el a Habsburgoktól a szélső provinciaként kezelt ország. A várat, és magát a negyedet mindenki megpróbálta saját ízlése szerint értelmezni, ám az évszázadok során létrejött közös emlékezet materializálódott és ellenállt. Néhány elvetélt kísérlet után a monarchia koráig inkább csak megtűrt és vágyott szimbólum volt, hiszen milyen királyi vár az, melyben alig töltött éjszakát uralkodó.
A palota török utáni első jelentős újjáépítése - bár ez sokkal inkább nevezhető új palotának, annak ellenére is, hogy a neve Mária -Terézia palota - 1760 körül készült el. Már ekkor sem látták a palota igazi célját, ezt mutatja, hogy a császárnő először az Angolkisasszonyok rendjét költöztette be a várba, majd pedig 1779-1789 között a Nagyszombatról Budára költözött egyetlen magyar egyetem otthona volt. Ezt követően a nádori családok lakták, amelyek közül a legkiemelkedőbb József Nádor, aki ugyan a várban lakott, de legfontosabb érdeme Pest fejlesztése volt.
A millennium idején kezdődött a vár rekonstrukciója, illetve építészeti újrafogalmazása. Ybl Miklós még igyekezett tiszteletben tartani mindazt, ami a történelem során a várra rakódott, ám halála után a munkáját folytató Hauszmann Alajos egészen más szemlélettel folytatta a munkát. Rosszindulatú bírálok szerint Hauszmann ahhoz, hogy gondolatatit megvalósíthassa, nemcsak rombolt, de szándékosan el is törölt dolgokat, kövek ezreiből vésette ki például az eredeti korokat mutató jelzéseket. Nem helyreállított, újat álmodott, és azt valósította meg. Hauszmann épületei, átépítései azonban soha nem akarták azt sugallni, hogy ez a múlt, nem, Hauszmann sokkal inkább azt mutatta meg, hogy kell ránézni mai szemmel a múltunkra. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, ahogy a Mária-Terézia palota dunai homlokzatát megduplázta ugyan, de vigyázott, hogy úgy az új homlokzat, mint a kupola pontosan illeszkedjen az eredeti stílushoz. Hauszmann „Királyi várat”, és nem egy hazug múlt alapját építette meg, ellentétben a napjainkban folyó történelemhamisítással, melynek egyetlen célja lehet bedíszletezni a sosem voltat.
A fenti állításokat támasztja alá a sebtében összegereblyézett és azóta is csak spanyolfalnak használt Hauszmann-bizottság, amely elvben a vár rekonstrukcióját hivatott segíteni, valójában viszont semmi más szerepe nincs, mint az építészeti abózus elfedésére. A hasonlatnál maradva: a szövete ennek a spanyolfalnak is foszladozik, elég itt csak a kilépőkre gondolni, akik közül Schneller István, Budapest volt főépítésze aki az elmúlt hónapokban számtalanszor elmondta, hogy leginkább a koncepció hiányzik, mert azon az erős akaraton kívül, hogy a vár adjon otthont a miniszterelnökségnek, néhány minisztériumnak és egyéb államigazgatási egységeknek, minden más csak mellékes. Nem tudni például azt sem, hogy mit kell érteni a rejtélyes „Palota-múzeum” projekt alatt, mint sejthető, nem csak a nagyközönség, de még a terv kigondolói is csak, „valami majd megoldandó” problémaként gondolnak rá.
Ugyanerről a témáról a másik kilépő, Csomay Zsófia építész a napokban egy szakmai konferencián úgy nyilatkozott, hogy a várfelújítás, átépítés előképe az Ybl bazár felújítása is megmutatta, hogy az újonnan létrehozott terekre nincs megfelelő koncepció, hiszen ha lenne, akkor a Bazárban ott, ahol annak idején szobrászatunk nagyjainak műtermei álltak, nem egy „közért” terpeszkedne. György Péter esztéta ugyan e konferencián beszélt arról, hogy a délibábos múlt, ami nem létezett, ürességet szül majd és hiába helyeznek el bármilyen funkciót is a várban, az üres marad, hiszen a semmire támaszkodik.
Bármennyire is igyekszik a kormány felülírni, a Horthy korszak és annak különösen a vége nagyon rossz érzetet vált ki a magyarok többségéből, ezzel mérgezve a hely szellemét. A királyi várban ugyanis nemcsak három koronázás: 1792-ben I. Ferenc, 1867-ben Ferenc József, végül pedig 1916-ban a tragikus sorsú utolsó magyar király, IV. Károly volt, de itt tette le az esküt Szálasi Ferenc nemzetvezető is, és itt székelt a nyilas Sztójay kormány belügyminisztériuma is, - amelyet most felúíitva ismét a belügy kap meg- egy bizonyos Baky László államtitkárral egyetemben. Ő volt az a bizonyos Baky aki Jaros Andorral együtt megszervezte a magyarországi zsidóság koncentrációs táborokba szállítását.
Terek és épületek nem tehetnek arról, mi történik bennük, de az mindenképpen elgondolkodtató, hogy a mindenkori „most” urai milyen helyszínekhez ragaszkodnak.
Az Orbán kormány a várhoz, mint hatalmi centrumhoz úgy ragaszkodik, hogy annak valódi történelmét, történetét nem veszi figyelembe, csak demagóg historizálásra alkalmas helyszínt lát, egy olyan múltat, ami meg sem történt, és talán éppen ezért olyan édes felidézni, hiszen ebbe a tájba nem zavar be a valóság. Ahogy egy várral foglalkozó fórum civil képviselője fogalmazott: „egy mesebeli térben bármi - például friss erkély egy régi épületen, ahogy a tervező mondta: „a miniszterelnök megérdemli” - és annak ellenkezője is elhelyezhető.
Pálmai Tamás
