Történt ugyanis, hogy az év végi hajrában ötletszerűen felvetődő „ajándékot a nyugdíjasoknak” – akció lebonyolításának hevében nem tudtak a keményen dolgozó kis pártemberek odafigyelni minden csip-csup apróságra. A karácsonyi ünnepeket bearanyozó Erzsébet utalványokból ennek a minden részletre nem annyira odafigyelve, inkább a felülről – egészen a piramisjáték csúcsáról, Orbántól - érkező utasításra figyelmezve, és persze az egyenlő megítélés jegyében eljárva minden nyugdíjasként nyilvántartott magyar állampolgárnak feladták a miniszterelnöki levelet és mellesleg az utalványt tartalmazó borítékot is. Igen, így pontos a fontossági sorrend. 

Így eshetett meg az a furiság, hogy a külföldön élő időskorúaink, szám szerint 32.550 elszármazott nyugdíjas is megkapta a minden Magyarok atyuskája címében tündöklő első emberünk ajándékát. A tengerentúli címzetteknek persze légipostával adta fel a mindenre és mindenkire figyelmező apparátus a küldeményt, hogy még az ünnep előtt el tudja költeni! Ez a gesztus nekünk, itthon adót fizető állampolgároknak 52.2 millió adóforintunkba került. Hát újra csak azt tudom írni, hogy BRÁVÓ!

Az esetet felplankoló RTL híradójának megkeresésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ frappánsan meg is indokolta a döntés miértjét:

„a kormánynak az volt a célja, hogy lakcímtől függetlenül mindenki megkapja az utalványt”

Ja, így már persze minden világos!

De nézzünk picit a mélyére ennek a nagyon firnyákos – vagy iszonyúan ostoba, otromba – ötletnek. Szerintem három eset lehetséges: az első variáns, hogy a nagy sietségben, amit Orbán ad hoc tett ígéretének megvalósítása rótt a hivatalnokaira, eszüket vesztve csak a leírtak alapján igyekeztek eljárni, és a józan észt felülírta a megfelelési kényszer. A második lehetőség, hogy dehogyis volt hirtelen gondolat a „nyugger-hülyítés”, ez esetben minden egyes mozzanat előre megírt forgatókönyv alapján történt, és szavazatmaximálás céljából, gesztusként üzent a regnáló, hogy

„látod nyugdíjas, bárhol élsz is, mi gondolunk rád, és persze egyszer majd mi is kérünk tőled valamit”.

A harmadik lehetőség, hogy a „Gyere haza fiatal” program folytatásaként új célcsoportot találta a Kárpát-medence géniusza, és így szeretné hazacsábítani ősz hajú, a hontól elszakadt honfitársaink. Ha nem is örökre – hiszen a nem épp saját lábán álló egészségügyi ellátóhálózatunk nincs felkészülve még pártízezer betegeskedőre – de legalábbis ennek a szép summának az elköltésére, hogy ezzel is növelje az amúgy is dübörgő nemzetgazdaságunkat. Hiszen minden fillér számít!

Már látom is magam előtt az értetlenül levelet bontogató hazánkfiát, aki Ausztráliai, vagy Los Angelesi postaládája előtt silabizálja a számára egyelőre érthetetlen elnöki jókívánságot és a pár ismeretlen utalványt.

Még jó, hogy Andy Vajna is biztosan kapott a megkülönböztetett figyelem eme papíralapú bizonyitékából, így kihasználva ismertségét, fel tudta fejteni a titkot, és azóta is bőszen terjeszti, hogy irány az utazási iroda, a jegyvásárlás Budapestre, és a dőzs!

Csak győzzük elszállásolni a rengeteg szépkorú turistát, akik az érintett 71 országból „hazaözönlenek”!

Bármelyik variáció is az igaz, minden tiszteletem a kormányunké. Egy kitételt tettek csupán, azt is csak így, utólag: ne legyen civil az illető hazatántorgó, mert nekik jelenleg nem a be-, hanem a kipaterolásuk zajlik!

Mátrai Anna

Tudom, hogy nem illő dolog más pénztárcájában matatni, de az országgyűlési szavazógombnyomók mindegyikének csupán három napi fizetéséről, a kormánytagok egy napi hivatalos jövedelméről, a bankszféra felső-vezetőinek fél napi juttatásáról, az ország gázszerelőjének párperces munka (?) díjáról, a film- és kaszinócézárunk „tán észre sem venné, ha elveszítené” kategóriájú összegéről, nemzetünk Anonimusának percdíjáról, amit persze nem kap a kormánytól, nóném celebjeink egy este nagyobb cehhéről, amit egy-egy szórakozóhelyen fogyasztanak, és még hosszan folytathatnám a sort, hogy kinek mennyire lenne érezhető, ha a zsebébe kellene nyúlnia ahhoz, hogy a magyar gyermekotthonok foci-válogatottja kijuthasson a számukra rendezett VB-re.

A tavalyi évben az ominózus csapat hatodik helyezést ért el a nekik életre-hívott világbajnokságon. 2016-ban, amikor már hatodik éve röpködnek a milliárdok a vezér kedvenc sportjára, amit mindannyian saját zsebünkből, zokszó nélkül dotálunk, nem jut nyolcvanezer forint – az, hogy miért csak ennyire lenne szükségük, egy bekezdéssel lejjebb világlik ki - arra, hogy ezek az amúgy is nehéz helyzetben lévő gyerekek kiutazhassanak, és megmérettessék felkészültségüket. A jelenlegi rezsim szólamokért nem megy a szomszédba, blikfangos tirádákat fúj minden megszólalójuk, – fejtől egészen a potrohig – hogy mennyire iszonyatosan fontos nekik, és persze az országnak az, hogy a nép sportoljon, meg, hogy baromira kell az utánpótlás is, és államunk azon polgára, aki nem fordít kellő figyelmet az egészségére, nem átall egy (pfúj) multinál néha-napján egy hamburgert bekapni, az nem jó állampolgár, hiszen helyette a friss levegőn – amiből, nagyrészt a kegyetlen budapesti fa-fű-virágírtás miatt egyre kevesebb van – kellene sportosan tevékenykednie a haza üdvére. A tehetséges gyerekekből álló, elhivatott srácokra nem jut nyolcvanezer forint, pedig, hogy is mondta Orbán Viktor miniszterelnök 2014-ben, alig két éve a felújított ceglédi uszoda átadásán:

 Az unió 28 tagállamából a négy legkevesebbet sportoló ország közé tartozik Magyarország, és a fiataloknak csak a 38 százaléka mozog rendszeresen. Orbán arról is szólt, hogy támogatni kell a közösségi, a verseny- és a tömegsportot egyaránt.

Külön tiszteletreméltó a „válogatott gyerek-válogatott” tagjaitól, hogy nem várták tátott szájjal a teljesen megérdemelt támogatást, hanem világbajnokságukra való kijutásuk összegét – még egyszer: háromszázhetven ezer forintot - megpróbálták összekalapozni. A mai napon lezárult a gyűjtésük és még mindig hibádzik nyolcvanezer kemény magyar forint, pedig nem különrepülővel akartak utazni, ahogy az manapság már-már evidencia annak, aki "számít".

Csak egyet lehet érteni a Párbeszéd Magyarországért nyilatkozatával:

 A párt felszólítja Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt, hogy saját keretéből azonnal utalja át a hiányzó összeget az árva gyerekek csapatának!

Orbán előtt hatalmas a lehetőség: ebben az esetben úgy támogathatná szemellenzője fókuszában álló sportját, hogy – megkockáztatom – egy ember sem lenne e-hazában, aki ne elismeréssel szólna tettéről. A kurzus bármilyen elvakultan hiszi is, hogy  nincs szüksége szimpatikus tettekre, arra, hogy megmutassa, némi emberi érzés, még ha foltokban is, de maradt benne, téved! Kéretlen, és messze nem szimpátiámból fakadó véleményem szerint, ez minden „kedves vezetőre” ráfér.

A cikk leadása után érkezett a hír, hogy:

Örömmel tudatjuk, kedves olvasóinkkal, hogy a gyermekotthonok fociválogatottja állami segítségnyújtás nélkül is el tud utazni a VB-re!

A gyermekek, igazgatójukkal, a holnapi nap folyamán indulhatnak Varsóba, a világversenyre, köszönhetően az adományozók segítségének. Hazaérkezésük várható időpontja: egy hét múlva.

Strényi Veronika, a gyűjtés szervezője és lebonyolítója ezúton is köszönetét nyilvánítja az adományozók felé.

BoMiMa