Tudom, hogy nem illő dolog más pénztárcájában matatni, de az országgyűlési szavazógombnyomók mindegyikének csupán három napi fizetéséről, a kormánytagok egy napi hivatalos jövedelméről, a bankszféra felső-vezetőinek fél napi juttatásáról, az ország gázszerelőjének párperces munka (?) díjáról, a film- és kaszinócézárunk „tán észre sem venné, ha elveszítené” kategóriájú összegéről, nemzetünk Anonimusának percdíjáról, amit persze nem kap a kormánytól, nóném celebjeink egy este nagyobb cehhéről, amit egy-egy szórakozóhelyen fogyasztanak, és még hosszan folytathatnám a sort, hogy kinek mennyire lenne érezhető, ha a zsebébe kellene nyúlnia ahhoz, hogy a magyar gyermekotthonok foci-válogatottja kijuthasson a számukra rendezett VB-re.

A tavalyi évben az ominózus csapat hatodik helyezést ért el a nekik életre-hívott világbajnokságon. 2016-ban, amikor már hatodik éve röpködnek a milliárdok a vezér kedvenc sportjára, amit mindannyian saját zsebünkből, zokszó nélkül dotálunk, nem jut nyolcvanezer forint – az, hogy miért csak ennyire lenne szükségük, egy bekezdéssel lejjebb világlik ki - arra, hogy ezek az amúgy is nehéz helyzetben lévő gyerekek kiutazhassanak, és megmérettessék felkészültségüket. A jelenlegi rezsim szólamokért nem megy a szomszédba, blikfangos tirádákat fúj minden megszólalójuk, – fejtől egészen a potrohig – hogy mennyire iszonyatosan fontos nekik, és persze az országnak az, hogy a nép sportoljon, meg, hogy baromira kell az utánpótlás is, és államunk azon polgára, aki nem fordít kellő figyelmet az egészségére, nem átall egy (pfúj) multinál néha-napján egy hamburgert bekapni, az nem jó állampolgár, hiszen helyette a friss levegőn – amiből, nagyrészt a kegyetlen budapesti fa-fű-virágírtás miatt egyre kevesebb van – kellene sportosan tevékenykednie a haza üdvére. A tehetséges gyerekekből álló, elhivatott srácokra nem jut nyolcvanezer forint, pedig, hogy is mondta Orbán Viktor miniszterelnök 2014-ben, alig két éve a felújított ceglédi uszoda átadásán:

 Az unió 28 tagállamából a négy legkevesebbet sportoló ország közé tartozik Magyarország, és a fiataloknak csak a 38 százaléka mozog rendszeresen. Orbán arról is szólt, hogy támogatni kell a közösségi, a verseny- és a tömegsportot egyaránt.

Külön tiszteletreméltó a „válogatott gyerek-válogatott” tagjaitól, hogy nem várták tátott szájjal a teljesen megérdemelt támogatást, hanem világbajnokságukra való kijutásuk összegét – még egyszer: háromszázhetven ezer forintot - megpróbálták összekalapozni. A mai napon lezárult a gyűjtésük és még mindig hibádzik nyolcvanezer kemény magyar forint, pedig nem különrepülővel akartak utazni, ahogy az manapság már-már evidencia annak, aki "számít".

Csak egyet lehet érteni a Párbeszéd Magyarországért nyilatkozatával:

 A párt felszólítja Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt, hogy saját keretéből azonnal utalja át a hiányzó összeget az árva gyerekek csapatának!

Orbán előtt hatalmas a lehetőség: ebben az esetben úgy támogathatná szemellenzője fókuszában álló sportját, hogy – megkockáztatom – egy ember sem lenne e-hazában, aki ne elismeréssel szólna tettéről. A kurzus bármilyen elvakultan hiszi is, hogy  nincs szüksége szimpatikus tettekre, arra, hogy megmutassa, némi emberi érzés, még ha foltokban is, de maradt benne, téved! Kéretlen, és messze nem szimpátiámból fakadó véleményem szerint, ez minden „kedves vezetőre” ráfér.

A cikk leadása után érkezett a hír, hogy:

Örömmel tudatjuk, kedves olvasóinkkal, hogy a gyermekotthonok fociválogatottja állami segítségnyújtás nélkül is el tud utazni a VB-re!

A gyermekek, igazgatójukkal, a holnapi nap folyamán indulhatnak Varsóba, a világversenyre, köszönhetően az adományozók segítségének. Hazaérkezésük várható időpontja: egy hét múlva.

Strényi Veronika, a gyűjtés szervezője és lebonyolítója ezúton is köszönetét nyilvánítja az adományozók felé.

BoMiMa