Orbán most látta elérkezettnek az időt és a közállapotot, amikor odáig süllyedtünk, hogy vagy fel sem fogjuk, vagy a temérdek uszítás hatására a többség egyetértően bólogat a XX. század borzalmai után az ilyen, és ehhez hasonló eszmék újra ébresztéséhez.

„Az eddigi rendelkezések mellett, amelyek elsősorban a jövő nemzedékek szoros értelemben vett egészséges származásának biztosítását kívánják szolgálni, nem kisebb jelentőségű feladat annak a célnak elérésére törekedni, hogy a magyar nemzet faji tisztasága megóvassék erősen eltérő fajokkal való vérkeveredésektől, amelyeknek természeti következményei csak további keveredéstől mentes több nemzedéken keresztül oszlanak el.”

(Részlet az 1941. évi XV. törvénycikk miniszteri indoklásából)

Nincs új a nap alatt! Itt van kérem az új utálni való: a „nemmagyar”! Eklatáns példáját láttam a Hír Tv egyik adásban a minap, hogy milyen indulatokat, eszméket szabadít fel, ha „hivatalos helyről” jön a muníció. A téma természetesen ott is a már fent jelzett orbáni el-beszólás volt. Az orbáni hablatyra a saját meghatározásában „polihisztor”-nak aposztrofált, majd a többi résztvevő hatására „ezermesterré” – érdekes választás a Mekk Elekként elhíresült mesefigurára utalni, mivel ő közismerten kedves lúzer, amiből az első jelző biztosan nem állja meg a helyét - lefokozott Kőházy „Fankadeli” Ferencre aki így talált nyilatkozni, lemenve kutyába - bocs, ebek!

A manóba! Kis hazánk ezermestere egyszerűen lekorcsozott mindenkit, aki nem tiszta fajú magyar? Ahhoz, hogy ilyen származásúnak vallhassa magát valaki, meddig kell visszamenőleg papírokkal igazolni, hogy minden felmenője Árpád-leszármazott?

A meglepően gusztustalan és stupid fejtegetés tovább is van, mondom még:

„Ilyen szavakat, hogy „faj”, már ki sem lehet mondani, pedig hát van egy emberi faj, és azon belül vannak különböző rasszok…..micsoda öngyilkos őrület ……, hogy ha mindenkit összekeverünk mindenkivel, akkor abból csak egy szürke lesz……Ha ez így megy tovább…..száz éven belül…nem lenne szőke, kék szemű kisfiú. És ez amúgy miért jó?”

A megfelelő papírokkal rendelkező honfitárs jellemzője tényleg a kék szem, és a szőke haj? Ez nem egy másik rassz fajgyűlölő szövege volt,  Németországból? Itt jegyezném meg, hogy a honalapítói intelem, amit István fiához, Imre herceghez intézett „A vendégek befogadásáról és gyámolításáról” szóló fejezetében így szól:

„Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti…… Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”

Ez köszönő viszonyban sincs Magyarország saját maga által felkent mindentudójának szélfútta, zavaros, legújabb kori fajelméleteket tákoló gondolataival, értelmezésével:

„Természetesen mindenkit szívesen fogadunk, de az ország alapvető etnikai karakterének a megváltoztatását nem szabad kockáztatni, mert az szerintem az országot nem fölértékeli, hanem leértékeli, és káoszba taszítaná.”

Etnikai homogenitás nem létezik, nem csak Magyarországon, hanem sehol a világon, egy kis családfakutatással mindenki utánajárhat.

Azt, hogy milyen is pontosan a megálmodott „kivételes magyar faj”, Orbán sem tudta pontosan felvázolni, tehát kétségek között hagyta hívői sokaságát:

„Úgyhogy természetesen mi, magyarok etnikailag heterogének vagyunk abban az értelemben, hogy európai nemzet vagyunk. Ha csak a neveket itt felolvasnánk, lenne itt minden: a bunyeváctól a svábig, de ettől függetlenül ez mégiscsak etnikailag egy bizonyos sávon belül maradó sokszínűség. Tehát egyfajta etnikai homogenitás, egy civilizáción belül vagyunk. Szerintem ennek a megőrzése kulcskérdés.”

A ráncfelvarrást, - amit nevezzünk egyszerűen forráshamisításnak - miszerint Orbán csupán a kulturális homogenitásról beszélt, azért eszközölte az „écagyár” az eset után két nappal, mert bel- és külföldön egyaránt nem várt visszhangja lett a nácizmusra hajazó kijelentésnek. Tehát a nemes igyekezet, amivel a főnök presztízsét akarták megóvni, későn is jött, és nem is változtatott sokat a leányzó fekvésén, hiszen a Horthy-korszakban a „kulturális homogenitást”, a „magyar kultúrfölény” hitében való ringatózásként használták, ami persze egyet jelentett akkor is, és most is minden más nép kultúrájának lenézésével.

A beszéd egy pontján a szerző – legyen az bárki - elárulja, hogy szinte semmi tárgyi tudás és értelem sincs a pulpituson ágáló előadó mögött, hiszen mit is vall be, óvatlanul?

„Magyarországon bármire azt mondani, hogy jó, rendkívül kockázatos. Margaret Thatcher mondta azt, hogy a kommunizmusban az a legrosszabb, ami utána következik, és ezt sokáig nem értettem, különösen a nyolcvanas években nem értettem. Nemcsak azért, mert nem tudtam elképzelni, hogy milyen az, ami utána következik, hanem nem is tudtam, hogy ez mit jelent, de most azért már látom. Például jelent cinizmust, ez egy örökség.”

Még egy szubjektív megjegyzés: láttam a bejátszást a fent tárgyalt mondókáról, és Orbán akármilyen indíttatásból tette is, a mimikája, test-beszéde csúfondáros örömet sugallt, vidám és büszke volt az istenadta, hisz provokálhatott határon innen és túl egyaránt. És jelenleg ő Magyarország első számú politikusa. Hiába csoffadt, hiába kukacos, kicsi és beteges, de a miénk?

Végezetül egy idézet, ezúttal azonban nem ebből a gyomorforgatóan veszélyes  blablából, hanem Pearl Buck 1938-ban, a kínai paraszti élet valósághű ábrázolásáért Nobel-díjat nyert  amerikai írónő magyarul „A kínai rabszolgalány” címen megjelent regényéből:

"Ha egy országban külföldiek jönnek, a legjobb, amit tehetünk, hogy megakadályozzuk, hogy külföldiek maradjanak. Más szóval összeházasítjuk a fiataljainkat velük, akik gyerekeket szülnek. A háború költséges, a szeretet olcsó."

Igen az öreg kínai mondatatában több az értelem, mint Magyarország jelenlegi miniszterelnökének teljes életművében. Csak, hogy el ne feledjük:

„ A háború költséges, a szeretet olcsó”

Mátrai Anna

A csoport - amelynek tagjai többek között Heller Ágnes filozófus, Demszky Gábor, Budapest volt főpolgármestere, Weiss János filozófus, Erős Ferenc szociálpszichológus, Dalos György író és, ahogy régen mondták: „még sokan mások - először petíciót tett közzé az interneten a szobor védelmében, amit eddig közel 400-an írtak alá. A múlt hétvégén demonstrációt szerveztek – erről a Városi Kurír elsők között számolt be - a Szent István parkba. A hideg, de napfényes délutánon Heller Ágnes és Demszky Gábor mellett Kardos András, az éppen felszámolás alatt álló Lukács archívum munkatársa is felszólalt. A következő három hétben ugyan ott a „Slejm, a torkon ragadt politika”- csoport szervez összejövetelt „Ismerjük meg Lukács Györgyöt” címmel, majd ismét az eltávolítást ellenzők csapata következik.

Egyelőre azonban maradjunk még a múlt hétvégi délutánnál, itt került ugyanis szóba az is, hogy az elbontás határidejének közeledtével Tóth József - a kerület polgármestere - kérte Tarlós Istvánt, adja át Varga Imre művét a kerületnek, hogy méltó közterületen ismét felállíthassák. Tarlós azóta a rá jellemző „hózentróger-húzogató” stílusban nyilatkozott a kérésről, hozzá téve, hogy majd a közgyűlés dönt. Senkinek ne legyenek illúziói, a testület a kormánypárti és magát az eltávolítás gondolatát felvető Jobbikos tagok többségével  combos elutasítást jelent.

A „Tiltakozunk a Lukács szobor eltávolítása ellen csoport” - bízva a nyilvánosság erejében - mos az alábbi nyílt levelet küldte Tarlós Istvánnak, és valamennyi fővárosi önkormányzati képviselőnek, valamint a sajtónak.

                                                             Nyílt levél!

Tarlós István főpolgármester,

valamint valamennyi

fővárosi önkormányzati képviselő részére

Főpolgármester Úr!

Képviselő Urak és Hölgyek!

Mi, akik a főváros egyik fontos szobráért aggódunk, - csak zárójelben jegyezzük meg, hogy nem mellesleg féltjük a szobor által megszemélyesített Lukács György tudományos megítélését is, ám ezt a vitát most nem akarjuk nyitni - ezért levelünk hangsúlyozottan az általunk féltett műalkotásért, Varga Imre Lukács György szobrának megvédéséért emel szót.

Azzal sem foglalkozunk most, hogy ennek a városnak az elöljárói miért tették a szoborral, amit tettek, minket egyelőre egyetlen cél vezérel, hogy az alkotás - ha új helyen is, de - közterületen állíttassék fel, és ehhez igen jó alap, hogy a XIII. kerület, amennyiben megkaphatja, azt ismét felállítja. Azzal a sajtóban olvasott megfogalmazással, hogy a főváros nem akarja eladni a művet saját kerületének, nem tudunk mit kezdeni, hiszen ezt a szobrot 1985-ben egyszer már kifizették mindannyiunk közpénzéből, miért kellene újra fizetni érte - de ez is csak részletkérdés.

Mi, ennek a levélnek, vagy ha úgy jobban tetszik, a petíciónak az aláírói azt kérjük, ne tüntessenek el teljesen a fővárosból egy fontos műalkotást.

Azt kérjük tehát Önöktől, - mint a főváros képviselőitől - hogy adják át a szobrot annak a kerületnek, amely méltón kíván adózni a mű, annak modellje, és alkotója előtt.

Bízva abban, hogy rájönnek, hogy sem Lukácsot, sem a szobrot nem képesek a gondolkodó emberek közös emlékezetéből kitörölni, várjuk válaszukat.

https://www.peticiok.com/tiltakozunk_lukacs_gyorgy_szobranak_eltavolitasa_ellen

396 aláírója

Budapest, 2017. február 28.

A „kisonoka” csengő, hangjával, locsi-fecsijével  a fülemben - amivel elhadarta, hogy milyen klasszul sikerült a farsangi buli az oviban, hogy mindenkinek tátva maradt a szája a jelmeze láttán, amivel hetekig bíbeltünk - ültem le a számítógép elé, hogy megnézzem „mit is ír a hogyishívják”.

Aztán puff! Egy csapásra elmúlt a felhőtlen idill, az első cikk, ami  szembe jött arról tudósította a gyanútlan olvasót, hogy egy erdélyi, a gyerekek korából ítélve óvodában két gyereket a kedves szüleik rendőrnek, – gumibottal az oldalán, amit később nem félt használni! – a másikat menekült asszonynak – karján kisgyerekkel – öltöztettek a tavaszváró mulatságra. De nem álltak meg ennél a már magában ízléstelen baromságnál, hanem - a videó tanulsága szerint hosszú - rigmussal adatták ország-világ tudtára a mit sem értő apróságokkal, hogy az Orbán - gerjesztette gyűlöletkampány milyen mélyen, súlyosan beitta magát a  "célcsoport" zsigereibe.

A kisfilm rengeteg kérdést vetett fel bennem. Az ordas eszme, mint kés a vajon hatol át még ma is az elméken, a XXI. században, azok után, hogy végig éltük, asszisztáltuk, hogy embertársaink millióit irtották ki, a barátainkat, szomszédjainkat, családunkat? Micsoda felelőtlen, aljas dolog újra ezeket előhozni az arra fogékony tömegből? És mindezt miért? Újabb négyéves ciklusért? Azt elérhetné úgy is az arra aspiráló, ha egyszerűen csak teszi a dolgát, és ócska politikusság helyett „államférfikodik”, de mivel ezt a magasságot képtelen megugrani, inkább bevállalja, hogy generációkat tesz tönkre, és nem zavarja, hogy ezután csak egy szemétdomb kakasa lehet. Mindegy neki, csak mindent maga alá kapirgálhasson!

Az alig 3 perces kisfilmben rengeteg megrázó dolog volt: először is a folyamatosan kuncogó, nevető szülők, akik hallhatólag büszkén tapsoltak a két szerencsétlen kisgyereknek, és nem háborodtak fel azon - észre sem vették -  ahogy ki- és felhasználják őket a politika legaljasabb céljaikért. Amellett se menjünk el szó nélkül, hogy miért nem az az evidencia, hogy egy szerencsétlen embertársunkon zsigerből segíteni kell, és nem gumibottal, pofonnal fenyegetni, ami persze a rendőr szíve joga, ő üt, ver, ha kedve tartja, és ha a főnöke, na meg az a híres jog engedi neki. Az se kutya, amikor azt sulykolják a gyerekbe, hogy pénzzel minden veszettnek tűnő helyzetet meg lehet oldani, hisz a „fakabát” úgy is korrupt.

Az anyaország valóban nem hagyja magára az elszakított hazafiakat! Ők is csak szavazógépek, csakúgy, mint mi, és nincs olyan aljasság, amit egy „X” megszerzéséért meg ne tenne a regnáló hatalom.

Miután ezen jól kidühöngtem magam, és próbáltam ismét kellemes dolgok felé terelni a gondolataimat, olvasgattam Deák Kristóf és Udvardy Anna Oscar-díjas rövidfilmjéről, pár csodamódszerről, amivel pillanatok alatt évtizedeket lehet fiatalodni, – de miért is? – és a hazaérkező párommal is átbeszéltük, hogy mi történt, mióta nem láttuk egymást, megcsörrent a telefon, és egy cikkre hívta fel a figyelmemet a barátném.

A Roma Sajtóközponthoz eljutott egy levél, amiben egy várban élő, jólszituált, akár úriembernek is nevezhető, diplomás mérnökember az alábbiakat írta:

„A szomszédomban (Balassi lakás) hónapok óta egy többgyerekes cigánycsalád lakik bérlőként, ami felháborít. Ezt a véleményemet Balassi úrral már szóban közöltem. A Thtv. nem korlátozza ugyan a kizárólagos tulajdonban lévő lakások feletti rendelkezési jogot (pl. kit választ bérlőként), de másfelől előírja, hogy egy tulajdonostárs csak úgy gyakorolhatja ezt a jogát, hogy a tulajdonostársak érdekeit nem sérti. Márpedig engem irritál és sért ez a helyzet, ezért felszólítom Balassiékat, hogy ezt az anomáliát mielőbb szüntessék meg és találjanak fehér embert bérlőnek! Maga a tudat, hogy egy budavári polgári házban egy cigánycsalád lakik a szomszédomban, számomra elviselhetetlen, tűrhetetlen, és nem értem Balassiékat, hogy miként vetemedhettek ilyen övön aluli sértésre a tulajdonostársakkal szemben.”

És újrakezdődött minden: a felháborodás, az értetlenség, a „na, ezt már mégse hagyjuk”- érzés. Úgy tűnik, mindegy, hogy anyaország-béli tanult, vagy a diaszpórában élő munkás, az mégis csak összeköti a magyarság jó részét, ha van kit gyűlölni, kirekeszteni, megvetni, verbálisan megtámadni. Ezt nem lehet levetkőzni, ez a zsigerekben él, és csak arra vár, hogy egy Orbán-féle előhozza?

Ha most kedvem lenne ezt a két tragikus esetet némi iróniával nyakon önteni, azt mondanám, hogy várom a hasonló beszámolókat akár Erdélyből, akár kies fővárosunk legfrekventáltabb részéből, vagy a gonosz Sorost nemcsak megszemélyesítő, de kifigurázó kis óvodások szüleitől is!

Mátrai Anna  

Oltástól oltásig

Az 1796-os járvány idején Edward Jenner egy tehénhimlős beteg váladékát bedörzsölte egy nyolc éves, egészséges kisgyerek karján metszett sebbe, a gyerek ezt követően átesett a tehénhimlőn, majd immúnis lett a fekete himlővel szemben is.

Napjainkban is sokan vallják, hogy az időről időre fellángoló járványoknak akár népességszabályzó szerepe is lehet, mivel a bolygó hamarosan extrán túlnépesedik. A világ népessége e sorok írásának pillanatában: 7 487 531 114, és ez a szám másodpercenként átlagosan 2 fővel nő. A védőoltásoknak köszönhetően a prognózis szerint az idei évben fertőző betegség következtében 4 812 206 halálozás várható, ez a szám az  egyes családoknak ugyan maga a felfoghatatlan tragédia, összességében viszont  igencsak csekély, hiszen, például  a nagy pestis járványok idején volt olyan város, ahol naponta tízezrével haltak meg az emberek. Ilyesmi korunkban szerencsére már szinte elképzelhetetlen.

Szakmai, vagy hitvita?

A két vélemény: az oltások túlterhelik az immunrendszert, ennek köszönhető többek között az allergiások számának gyors növekedése, a vakcinák használatának hívei szerint azokban az országokban, ahol nem helyeznek kellő súlyt a védőoltásokra, időről időre átszáguldanak, és ezt az érvelést erősíti a mostani román példai is a máshol már szinte elfeledett járványok, mint például a bárányhimlő, rubeóla, szamárköhögés.

Európában nálunk, Magyarországon a legmagasabb a kötelező csecsemő-, illetve gyerekkori védőoltások száma, összesen 9, ezek sora a torokgyíktól a hepatitis B-ig terjed, ezzel szemben Belgiumban például, csak a gyermekbénulás elleni védőoltás kötelező. A legtöbb államában nem kötelezik a szülőket a csecsemőik oltatására, ilyen például az Egyesült Királyság is, ami magyar szemmel azért különösen fontos, mivel Angliában rengeteg magyar él, és születik.

Ott, ahol nincs kötelező védőoltás, az orvosok feladata, hogy a szülőket részletesen tájékoztassák ezek előnyeiről és hátrányairól.

Pasteur, a modern orvostudomány atyja, akit úgy emlegetünk, hogy ő alkotta meg a ma is elfogadott fertőzés-elméletet, ezzel letéve az immunológia alapját és korunk járványtanát, a halálos ágyán állítólag megtagadta legfontosabb tanait, mondván: "Csak a táptalaj számít, nem a kórokozó”, áttételesen már akkor beismerte, ami halála után száz évvel, amikor felnyitották naplóit, fehéren feketén ki is derült.  A tudós időről időre meghamisította egyes kutatási eredményeit, addig igazgatva azokat, amíg meg nem feletek elvárásainak.  

Dr. Ébert Jenő belgyógyász szerint, aki a honi oltásellenesek egyik vezéralakja, a vakcinákkal  káoszt okozunk a szervezetünkben, amely ennek hatására a továbbiakban nem tud különbséget tenni hasznos és káros behatás között, ezért immunrendszerünk legyengül, nem egyszer tehát maguk az oltások idézik elő a problémát.

A másik tábor, azt állítja, hogy a védőoltásnál nem létezik hatékonyabb prevenció, amiről a lakosság azonban veszélyesen keveset tud, és ezért hanyagolja el az ezekkel megszerezhető védelmet.  Dr. Vass Ádám, a téma egyik kiváló ismerője azt mondja, hogy ha a szülő nem oltatja be gyerekét, olyanná válik, mint aki a csúcsforgalomba küldi egy autópályára csak azért, hogy tesztelje a kicsi reflexeit.  Többen emlegetik, a közel tíz évvel ezelőtti osztrák „kanyarópartit” is. Salzburgban az oltásellenes szülök egy csoportja elvitte gyerekeit egy kanyarós társukhoz, hogy essenek át a betegségen, így természetes úton szerezve meg a legmagasabb szintű védettséget. Az akció nem várt eredménye tomboló kanyarójárvány lett.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ 2015-re tűzte ki azt a célt, hogy az uniós országokban mindenhol elérjék a lakosság 95 százalékos kanyaró elleni átoltottságát, ez az arányszám azért fontos, mert ilyen átoltottság mellett már azok is megvédhetők, akik valamilyen okból, például transzplantáció, nem olthatók - hangzott el az április 24 – 30 között megrendezett Európai Védőoltási Héten.

Mivel mindkét tábor - már-már szekértábor - utolsó érve: a „higgyenek nekem”, illetve a „nekem higgyenek”. Hosszútávon csak a szinte teljes társadalmat átjáró ismeretterjesztés, szakemberek képzése segíthet hatástalanítani minden alaptalan, csak az érzelmekre ható érvrendszert, taktikát.

Pálmai Tamás