2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir

Az ordas eszme esete a magyarokkal

2017. február 28. - Városi Kurir

cigany2.png

Reggel sütött a nap, a meteorológus is azt ígérte, hogy ma végre nem lesz szürke minden, ahová csak nézek, és bár utálom a meleget, - ne vessen meg senki ezért – a nyarat is, ami várhatólag idén is követi a most még kellemesnek tűnő „langyot”, de mindezek ellenére jókedvűen kezdtem neki a napnak, a hétnek.

A „kisonoka” csengő, hangjával, locsi-fecsijével  a fülemben - amivel elhadarta, hogy milyen klasszul sikerült a farsangi buli az oviban, hogy mindenkinek tátva maradt a szája a jelmeze láttán, amivel hetekig bíbeltünk - ültem le a számítógép elé, hogy megnézzem „mit is ír a hogyishívják”.

Aztán puff! Egy csapásra elmúlt a felhőtlen idill, az első cikk, ami  szembe jött arról tudósította a gyanútlan olvasót, hogy egy erdélyi, a gyerekek korából ítélve óvodában két gyereket a kedves szüleik rendőrnek, – gumibottal az oldalán, amit később nem félt használni! – a másikat menekült asszonynak – karján kisgyerekkel – öltöztettek a tavaszváró mulatságra. De nem álltak meg ennél a már magában ízléstelen baromságnál, hanem - a videó tanulsága szerint hosszú - rigmussal adatták ország-világ tudtára a mit sem értő apróságokkal, hogy az Orbán - gerjesztette gyűlöletkampány milyen mélyen, súlyosan beitta magát a  "célcsoport" zsigereibe.

A kisfilm rengeteg kérdést vetett fel bennem. Az ordas eszme, mint kés a vajon hatol át még ma is az elméken, a XXI. században, azok után, hogy végig éltük, asszisztáltuk, hogy embertársaink millióit irtották ki, a barátainkat, szomszédjainkat, családunkat? Micsoda felelőtlen, aljas dolog újra ezeket előhozni az arra fogékony tömegből? És mindezt miért? Újabb négyéves ciklusért? Azt elérhetné úgy is az arra aspiráló, ha egyszerűen csak teszi a dolgát, és ócska politikusság helyett „államférfikodik”, de mivel ezt a magasságot képtelen megugrani, inkább bevállalja, hogy generációkat tesz tönkre, és nem zavarja, hogy ezután csak egy szemétdomb kakasa lehet. Mindegy neki, csak mindent maga alá kapirgálhasson!

cigany4.jpg

Az alig 3 perces kisfilmben rengeteg megrázó dolog volt: először is a folyamatosan kuncogó, nevető szülők, akik hallhatólag büszkén tapsoltak a két szerencsétlen kisgyereknek, és nem háborodtak fel azon - észre sem vették -  ahogy ki- és felhasználják őket a politika legaljasabb céljaikért. Amellett se menjünk el szó nélkül, hogy miért nem az az evidencia, hogy egy szerencsétlen embertársunkon zsigerből segíteni kell, és nem gumibottal, pofonnal fenyegetni, ami persze a rendőr szíve joga, ő üt, ver, ha kedve tartja, és ha a főnöke, na meg az a híres jog engedi neki. Az se kutya, amikor azt sulykolják a gyerekbe, hogy pénzzel minden veszettnek tűnő helyzetet meg lehet oldani, hisz a „fakabát” úgy is korrupt.

cigany3.jpg

Az anyaország valóban nem hagyja magára az elszakított hazafiakat! Ők is csak szavazógépek, csakúgy, mint mi, és nincs olyan aljasság, amit egy „X” megszerzéséért meg ne tenne a regnáló hatalom.

Miután ezen jól kidühöngtem magam, és próbáltam ismét kellemes dolgok felé terelni a gondolataimat, olvasgattam Deák Kristóf és Udvardy Anna Oscar-díjas rövidfilmjéről, pár csodamódszerről, amivel pillanatok alatt évtizedeket lehet fiatalodni, – de miért is? – és a hazaérkező párommal is átbeszéltük, hogy mi történt, mióta nem láttuk egymást, megcsörrent a telefon, és egy cikkre hívta fel a figyelmemet a barátném.

A Roma Sajtóközponthoz eljutott egy levél, amiben egy várban élő, jólszituált, akár úriembernek is nevezhető, diplomás mérnökember az alábbiakat írta:

„A szomszédomban (Balassi lakás) hónapok óta egy többgyerekes cigánycsalád lakik bérlőként, ami felháborít. Ezt a véleményemet Balassi úrral már szóban közöltem. A Thtv. nem korlátozza ugyan a kizárólagos tulajdonban lévő lakások feletti rendelkezési jogot (pl. kit választ bérlőként), de másfelől előírja, hogy egy tulajdonostárs csak úgy gyakorolhatja ezt a jogát, hogy a tulajdonostársak érdekeit nem sérti. Márpedig engem irritál és sért ez a helyzet, ezért felszólítom Balassiékat, hogy ezt az anomáliát mielőbb szüntessék meg és találjanak fehér embert bérlőnek! Maga a tudat, hogy egy budavári polgári házban egy cigánycsalád lakik a szomszédomban, számomra elviselhetetlen, tűrhetetlen, és nem értem Balassiékat, hogy miként vetemedhettek ilyen övön aluli sértésre a tulajdonostársakkal szemben.”

budaivaranomalia.png

És újrakezdődött minden: a felháborodás, az értetlenség, a „na, ezt már mégse hagyjuk”- érzés. Úgy tűnik, mindegy, hogy anyaország-béli tanult, vagy a diaszpórában élő munkás, az mégis csak összeköti a magyarság jó részét, ha van kit gyűlölni, kirekeszteni, megvetni, verbálisan megtámadni. Ezt nem lehet levetkőzni, ez a zsigerekben él, és csak arra vár, hogy egy Orbán-féle előhozza?

cigany1.jpg

Ha most kedvem lenne ezt a két tragikus esetet némi iróniával nyakon önteni, azt mondanám, hogy várom a hasonló beszámolókat akár Erdélyből, akár kies fővárosunk legfrekventáltabb részéből, vagy a gonosz Sorost nemcsak megszemélyesítő, de kifigurázó kis óvodások szüleitől is!

Mátrai Anna  

A bejegyzés trackback címe:

https://varosikurir.blog.hu/api/trackback/id/tr5712299841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2017.03.01. 07:45:00

*ásít*
Újabb Orbánozos blog index címlapon...
Sok sikert 2018hoz elvtársak!
Akkor megmutathatjátok! Megint! XD

2017.03.01. 07:52:19

És mi köze van ehhez a kormánynak?!

halaloszto 2017.03.01. 07:52:54

Azért ez így durva. Amit a manusz leírt, az is. Meg hogy kiteszitek így beazonosíthatóan, az is. Nincs ám sok ügyvivő, akinek 1014 az irszáma és Dr.

Zest 2017.03.01. 08:05:18

2006-ban a rendőrök magyar emberek szemét lőtték ki, azon nem háborodtál fel? Bezzeg az idegen migráns hordákat sajnálod. Szánalmas vagy cikkíró.

val 2017.03.01. 08:10:29

@Zest: Nem, az nem volt gond. Akkoriban minden rendben volt, mindenki rózsaszínű csillámport pukizott, szárnyalt a gazdaság, szárnyaltak az emberi jogok, szárnyalt néhány kivert fog is.

erol 2017.03.01. 08:14:58

@Zest: " magyar emberek szemét lőtték ki"
pontosan hány emberét?

Zest 2017.03.01. 08:25:16

@Erol: Én kettőt ismerek, de nem állítom hogy csak ennyi volt. Egyikük 2013-ban öngyilkos lett. Ennyi neked talán nem elég? A migránsok közül hánynak görbült a hajszála? Én egy esetről sem tudok. Ja, bocs, egyet elgáncsoltak. Az felér 2 kilőtt szemmel???

ostvan1 2017.03.01. 08:28:32

A kormány felelőssége az, hogy az érvényes alaptörvény és más rendelkezések ellenére elfogadja, hogy a médiában úgy beszélnek egy magyar állampolgárságú csoportról, hogy "a cigányok".
Tudom, hogy ezt sokan nem fogják érteni, ám attól még törvényellenes.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.03.01. 08:34:19

Szerinted tényleg semmi gond nincs a Soros Gyurival kedves Anna ?

Hogy ránk akar erőszakolni a megkérdezésünk nélkül több tízezer migránst, akiket hitelből kellene eltartanunk a tervei szerint ?

Hogy közösségi szoftverekben politikai preferenciák befolyásolását kutatja a civiljei sgeedelmével.
888.hu/article-soros-titkok-iv-internetes-megfigyelesen-dolgozhat-az-open-society

Ugyanekkor a másik civil szervezete azon dolgozik, hogy cenzúrázza a közösségi médiát (Facebook)
888.hu/article-a-facebook-soros-gyorgy-segitsegevel-uldozi-az-alhireket-nemetorszagban

Miközben a teljes Kelet-Európai blokkban az Álciviljei rendelkeznek a valódi civileknek járó Norvág pénzek nyújtotta támogatásról ?
mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/soros-behalozta-a-civileket-1249601

ÉS nem mellesleg bedönöttt már pár devizát és bankot puszta nyereségvágyból ?

Miközben Clintonnak megmondja mit kell tenni levélben, és a Macedón valamint Ukrán kormányzat létrehozásában aktívan segédkeztek ?
magyarhirlap.hu/cikk/81043/Matolcsyvad

Jakab.gipsz 2017.03.01. 08:34:53

Csak a szokásos, Annácska a nagy farizeus kis unokahúga, arra irányítja a figyelmet ahol ő bűnösöket keres, és persze talál, és persze sugalmaz, "ott a bűnös feszítsd meg" , ez a játék még csak kétezer éve megy, uncsi vagy Ancsa, mindég ugyan az, ezek még mind ugyan azok.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.03.01. 08:34:55

@erol:

A rendőrök reggel 6 órától terelték az Astória irányába a Kossuth téri tüntetőket lezárva minden más irányt.
Azért tették ezt, hogy egyként üthessenek mindenkit aki Gyurcsány ellen merészelt szólni, avagy mást gondolt a világról, mint a szoci elkúrók.

Gumilövedéket, kardlapot viperát kaptak a magukat demokratának hazudó elkúróktól a másként gondolkodók.
Az Astóriánál nem volt felszólítás, viszont nem állt meg se metró se busz, se villamos akkor, hogy bárki is elhagyhassa akár 1 órán belül a területet.

Parlamenti képviselőt "Mocskos Fideszes!" felkiáltások közepette rugdostak ájulásig a rendőrök, több bordáját törték.
A ballib hazaárulók másnap a parlamentben gúnyolódtak a karhatalmisták által ájulásig rudosott parlamenti képviselőn.

SOHA TÖBBET MSZP-SZDSZ-GYURCSÁNY-EGYÜTT DIKTATÚRÁT !

Zest 2017.03.01. 08:36:26

@ostvan1: Én meg azt nem értem, hogy a zsidók, miért háborodnak fel, ha lezsidózzák őket? Vagy a cigányok miért háborodnak fel, ha cigánynak nevezik őket. Maga a zsidó vagy a cigány szó csak azért tűnik szitokszónak, mert "valami" miatt azzá vált. És erről leginkább ők tehetnek. Érdekes, ha egy finnre azt mondom, hogy finn, akkor ő miért nem háborodik fel?

Buchhalter 2017.03.01. 08:36:58

Mátrai Anna : szánalmas vagy. Meg van a szüleid által kreált kis elefántcsonttornyod és mindenkit fikázol hülyeségekkel! Ha annyira szíved vágya a romák istápolása és a migránsok simogatása.Hajrá! De csak a te anyagi terhedre!És kérünk videót is erről.Unom már a szájtépő ,saját fajtáját fikázó liberális barmokat!

Üdv!

Netuddki. 2017.03.01. 08:44:22

Azt azért tegyük hozzá, a videó Romániából való. A gyerekek meg azt játsszák el amit otthon látnak.
Mármint otthon, a TV-ben. Nyilván a magyar nyelvű adást szokták nézni és el is hiszik a fideszpropagandát ami abban látható. Korrupt rendőrt meg otthon is láthatnak eleget. A kettő vegyítéséből született eme farsangi remekmű.
Ezek után még csodálkozunk azon, hogy a határon túliak 98%-a a tolvajfideszre szavazott?

A "diplomás mérnökember" meg mit fog majd akkor szólni ha az orbán is a várba költözik?

Netuddki. 2017.03.01. 08:46:19

@Buchhalter: "Unom már a szájtépő ,saját fajtáját fikázó liberális barmokat!"

Akkor miért nem takarodsz a viktor.hu-ra?

Treff Bubi 2017.03.01. 08:47:52

Amikor a hivatalos politikai kommunikáció ellenségesen fogalmaz a kisebbségekkel szemben, akkor az emberek is bátrabban mutatják ki az ellenszenvüket (verbálisan, fizikailag, akárhogy). Amikor a hivatalos kommunikáció barátságosabb, akkor az atrocitások is ritkábbak.
Konklúzió: az emberek többsége úgy manipulálható, ahogy csak jól esik az aktuális hatalomnak.

sedi 2017.03.01. 08:48:04

@Ballib cenzúrázók réme 24: Emlékszem, mikor a főlibsi Kuncze a betört fejű Révész Máriuszt gúnyolta: "Mártíriusz".

Zest 2017.03.01. 08:48:17

@Tibi !: Ilyenkor bezzeg nincs szólásszabadság, mi?

Alex Lavour 2017.03.01. 08:48:34

Hányni tudok a siralmas nyafogástól. "Én is cigány vagyok" ,teszi ki a blogger. Én meg azt mondom egyszerűen hazug vagy. Kiköltöznél a cigány telepre a rokonaid közé? Nem? Miért nem? Mert csak lepcses szád van, és élsz az elszigetelt biztonságodban.

Csetepaté márki 2017.03.01. 08:51:47

A cigányozós levél íróját vád alá helyezni, deportálni, a rokoni és ismerősi körét megfigyelni. Ami sok, az sok, gátat kell szabni valahogy az ordas eszmék terjedésének, a cigány úristenit a zorbánnak!
Sk
demokratikus szavazótábor

hidroponi 2017.03.01. 08:54:45

ugy latom ma nagy penzek erkeztek a lendvay utcaba, hogy minden berkommentelo megjelent..

VT Man 2017.03.01. 08:57:07

Erdélyben történt valami, ami a videón látszik, és az ok: Orbán.

Van olyan esemény a világban ami nem Orbán miatt történik?

Netuddki. 2017.03.01. 08:57:11

@Zest: Bírom, amikor a kis köcsög tolvajfidesz trollok szólásszabadságról rinyálnak amikor éppen visszaélnek a szólásszabadsággal.

Azt hiszitek a liberálisok fejére szarhattok, mert az elveik megakadályozzák őket a védekezésben. Ez ugyanaz a patkány viselkedés, mint amikor az oviban a homokozóban földre lökted a nálad gyengébbet és jól meggyepáltad. Miközben bepisáltál ha egy nálad erősebbel kerültél szembe.

Viszont ne feledd, mindig van aki nálad erősebb és nem olyan szar alak mint te, és nincsenek aggályai ha használni is kell az erejét. Bezony komám, bele lesz még verve a saját fekáliátokba az orrotok!

2017.03.01. 09:00:13

Nem olyan régen egy fórumon azt olvastam, hogy egy autójavító műhely panaszkodott, hogy a retkek nem fizetik ki a javítást, vagy kamu banki kimutatásokkal szívatják őket, és hogy mit tegyenek.

Volt olyan javaslat, hogy alapítsanak egy zárt körű klubot, ahová csak két fő ajánlásával lehet bejutni. Így ki tudják szűrni a norvégokat.

A társasház is kitalálhatna valami hasonlót - nyilván a megfelelő törvényt betartva -, és akkor ki tudja zárni, hogy egy portoricoi beköltözhessen.

Sajnos muszáj valahogy védekezni a retkek ellen, mert - saját tapasztalat . kilopják még a szemedet is, hangoskodnak, büdösek, kulturálatlanok, egyszóval antiszociálisak.

Persze most jönnek a trollok, és elmagyarázzák, hogy a magyarok között is van, aki így viselkedik. Való igaz, van ilyen, de arányait tekintve a norvégok között sokkal több!

Ennyi.

Zest 2017.03.01. 09:01:05

@Tibi !: "kis köcsög tolvajfidesz troll"

Kifejtenéd bővebben, hogy mivel érdemeltem ki ezt a jelzőt?

Netuddki. 2017.03.01. 09:03:07

"Szíriából jöttem, nagy utat megtettem, ha befogadnak engem, én jól megfizetem..."

Ez gyakorlatilag a letelepedési kötvény paródiája akar lenni.

Netuddki. 2017.03.01. 09:04:34

@Zest: Ha nem inged, ne vedd magadra...

VT Man 2017.03.01. 09:22:13

Másodszorra meggondolva, végülis a cikkíró erénye, hogy (ballibhez szokatlanul), most nem románozta le az erdélyieket. Ez is valami.

igazi hős 2017.03.01. 09:24:34

@Látens Inszinuáció: Ugye, téged egyáltalán ne zavar, hogy a konkrét esetben egyetlen cigány szereplő sem volt? A Bajer-Bencsik-Pilhál hülyített budai mintapolgár nagy felindulásában egy magyar-olasz házaspárt cigányozott le. Akik mellékesen maguk is várbeli lakosok, csak egy felújítás idejére béreltek egy lakást pár utcával arrébb. Fociban (ahhoz kötelezően értetek) ezt öngólnak hívják.

2017.03.01. 09:30:26

@igazi hős:

Nem zavar.
Ugyanis általánosságban írtam, ahogy az autójavító műhely esetében is tettem.
Mielőtt írsz, értelmezz is egy kicsit.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.03.01. 09:34:43

@Larry Silverstein:

Ennek semmi köze a fasizmushoz. A fasizmus, az felsőbbrendőséget hírdet.

Ez pusztán és kizárólag nemzeti önrendelkezésről, és önvédelmi mechanizmusokról szól, azaz nacionalizmus.

Nzoltan 2017.03.01. 09:36:18

A helsinki meg a tasz tegnap tegnep nyomták fel az országot az eu-nál. Indítványozták a szavazati jog megvonását.

Ennyit a civilekrōl. :-)
A blogírónak: Ha a hülyeséget nyomatja, hülyének fogják tartani.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.03.01. 09:36:27

@Tibi !:

MIlyen erősebbről beszélsz te szerencsétlen Soros csicska ?

Egy nagypályás focimeccshez is kevesen vagytok lassan.. :DDD

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.03.01. 09:38:11

@Nzoltan:

Soros bábjait ne nevezzük már Civileknek.

Zavaró, és félreérthető, valamint a valódi civilek számára degradáló.

Faszerkezet 2017.03.01. 09:39:35

Hoppá. Kedves Posztoló. Az miért maradt ki, hogy valaki Ku Klux Klán tagnak öltöztette a gyereket a farsangon????

szepipiktor 2017.03.01. 09:44:50

Azért ez megdöbbentő!
Nem a poszt, hanem a kmmentek 90%-a!
Van egy borzalmas történet, ami alapból ütközik az érvényes törvényeinkkel, ezt ha valaki megírja, a kommentelők döntően ocsmány názistílusban válaszolnak?
Azonnal sorosozás, gyujcsányozás kezdődik, mert ma Magyarországon a kormány fogadta el az átlagemberekre jellemző fasiszta, kirekesztő, abszurd beképzelt nacionalista beképzelt stílust!
Senkinek nem megy át, hogy egy full-náci agyhalott benézett valamit, és gúnyolni kellene a szarházit! Nem, mi MAGYAROK vagyunk, itt pusztuljon cigánytól, zsidón keresztűl az olasz, a francia, az arab vagy akár a japán is!
MINDENKI mert mi ŐSI MAGYAROK vagyunk.
És azígy durrogó faékek csodálkoznak, hogy holnap ismét szovjet harckocsik állomásoznak nálunk, mert egy grzi gyógykezelet a "nép" alapeszméit kihasználva kivezeti országunkat a világból!

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.03.01. 09:52:59

@Larry Silverstein:

Az éehet hogy te pártolod a fasizmust, azt nem kétlem.

Viszont a migárnsok beengedésének kérdése csak és kizárólag nemzeti önrendelkezés kérdése.

Azaz a migránsok beengedésének kérdését mindenki egyként utasítja el, aki nem radikálisan liberális, és hisz a nemzeti önrendelkezésben, ás általában nemzetállamokban gondolkodik.

Faszerkezet 2017.03.01. 09:55:52

@szepipiktor:

"Van egy borzalmas történet, ami alapból ütközik az érvényes törvényeinkkel, ezt ha valaki megírja, a kommentelők döntően ocsmány názistílusban válaszolnak?"

Mi ebben a borzalmas, és mi ebben a törvénytelen? Ha ennek hatására kibaszták volna a vélt cigust..... nah az törvénytelen lenne. Ilyen levelet írni, nem az. (Kiadni a sajtónak...... Nah az már lehet törvénytelen).

"Magyarországon a kormány fogadta el az átlagemberekre jellemző fasiszta, kirekesztő, abszurd beképzelt nacionalista beképzelt stílust!
Senkinek nem megy át, hogy egy full-náci agyhalott benézett valamit, és gúnyolni kellene a szarházit! "

Nem barátom. Nyugi. A cigók utálatát hosszú hosszú évekkel ezelött kezdtük. Nem soros, nem orbán, nem a dalai láma hatására. Tudod... Rákosi üdülők....

Tulajdonképpen a maréknyi libsit leszámítva, Mo-on egy közös konszenzus van politikai pártokon és ideológiákon felül, hogy senki nem akarja sem jobbról, sem balról, hogy egy cigány úgy köszönjön neki, hogy "jóreggelt szomszéd"....

"És azígy durrogó faékek csodálkoznak, hogy holnap ismét szovjet harckocsik állomásoznak nálunk, mert egy grzi gyógykezelet a "nép" alapeszméit kihasználva kivezeti országunkat a világból!"

Szép átvezetés. Igen. nyílván ha megszületik Paks-II rögtön jönnek az orosz tankok, És felépíti Ejrópa a vasfüggönyt újra.:D /Csak alhangon jegyzem meg, hogy szovjet már egy ideje nincs/

Mellesleg ha már úgyis ilyen szar magyarok vagyunk, és pusztuljon mindenki akiket felsoroltál, legalább örülnél, hogy az oroszokat szeretjük.... Vagy kis kirekesztő vagy, és azok ne jöjjenek? Na pont így gondolkodott a bácsi a cigányokról, mikor megírta a levelet.:D

Duplaxiii 2017.03.01. 10:01:54

@Ballib cenzúrázók réme 24: Hüje és tanulatlan vagy!
A faziszmus lényege nem ez, de ha ezt akarod: ha elolvasod a kommenteket, a sajátodat is, azok alapja a FELSŐBBRENDŰSÉG! És a többi, a védekezési pozíció ENNEK eredménye, eszköze.
De a fazismus nem ez... Az az, amit orbán csinál a rendőrséggel, a ügyészséggel, az államgépezettel, a csoportokra szabott törvényekkel, az uszító, az egész világot gyalázó retorikájával, a politikai alapú állami korrupcióval.
Faék barátom, ne keverd a fasizmust a nácizmussal, a faju alapú diktatúrákkal.
Ma, 2017-ben hazánkban az állam fasiszta jellegű, az átlagpolgár jellemzően náci indíttatású. Beszélgess csak átlagemberekkel egy kocsmában. 10-ből 9 KIÍRTANÁ a cigányokat, a zsidókat, az arabokat. 10-ből 6 minden más nemzetet kitiltana az országból. Ez nem védelmi mechanizmus, hanem náci alapú fajelmélet. És ezt képzelt felsőbbrendűségből teszi.
Nálunk hetvenes nyugger fröcsögő nyállal üvöltve "mocskos hazaárulózta" Hosszút még az olimpia előtt. Nem gyárfásért! Csak mert amerikai a férje! És több hasonló mocskos köcsögöt ismerek, aki ugyanígy okádja, hogy bármennyit nyerhet, takarodjon a picsába az "országunkból"... Mert ma a tefélédet nem az országunk megvédése mozgat (az például az oktatáspolitika lenne, hogy olyan faszkalapok, mint a kdnpsek vagy a kamarai pali ne szabja már meg a gyerekem jövőjét! Hogy a gyerekek a magyar nyelvet, a magyar kultúrát tanulják, meg matematikát, fizikát és ne hittant és ne tömeges vízszerelő betanított munkás képzés történjen), hanem a büszke bezárkózás! És csak Erdély! Valamiért ti akkora hazfiak vagytok, hogy az olasz, az amerikai takarodjon, de ezzel mozdulattal kitakarítjátok Vajdaságot, a Felvidéket, Kárpátalját is! Mert itt csak a tomániai menekültek utralhatják a hazafias érzelmeket. És közel vagytok a deportálásokhoz, a munkatáborokhoz, a könybetiltásokhoz!
Igazi "hazafiak" vagytok. Pontosan olyan károsak, mint Leninék voltak a cionista próbálkozásukkal.

Buchhalter 2017.03.01. 10:04:41

@Tibi !: szerintem nem írtam eddig semmi sértőt neked itt.Tehát ergo te takarodj a lompos kurva anyádba aki kihányt egy ilyen majmot mint te.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.03.01. 10:17:01

@Duplaxiii:

Marhaság...

Vannak persze páran fasiszták.
Ezeket a ballibek rendre összeszedik és mutogatják Szabó Albert, és Bácsfy Dia féle beéptett ügynökökkel, de ez elenyésző kisebbbség..

A többség pusztán biztonságot akar, és ragaszkodni a nyelvéhez, kultúrájához, nemzetéhez.
Amiben felnőtt, és ami élteti, és amiben a gyermekeit neveli.

Nem kérnek a Soros féle import migránsból, és nemzetállamok megszüntetése nevű hagymázas radikális ballib agyrémből.

A fórumokat olvasva csa a fanatikus Gyurcsnyista ballib gyűlölködők szeretnének másként gondolkodókat jobboldaliakat akasztani, csak a ballibek állítottak gátat szobrok állításának, és nem engedtek könyveket kiadni.

Megjegyzem itt legalább mindenki szavazhat, és választhat az alternaítvák között.
A migránssegnnyaló Soros csicska ballibek, és a kerítsét húzó Fidesz között.
Nem valami nagy választék de van alternatíva.

Nem úgy mint pl Izraelben, ahol aki nem zsidó nem is szavazhat.
Nem beszélve a felsőbbrendűségbe vetett téveszméről a zsidók kapcsán, amivel megvetik és lenézik a GÓJ-okat.

Szóval vannak fasiszta nemzetek, kirekesztő vallások (ilyen pl a zsidó és iszlám),
A magyar nem az, ahogy a keresztény vallás sem az.

rovid 2017.03.01. 10:21:12

@Zest: nem biztos ,hogy emberek voltak! abból kiindulva amit maguk mögött hagytak!

Pan Modry 2017.03.01. 10:28:08

kibaszott gusztustalan hogy gyerekekkel ilyen propagandat nyomnak.

Persze ezen gyekeknek a mocskosszaju szulei ajvekoltak a legjobban amikor az osztrakok kiirtak hogy magyarok ne lopjatok!!!

Az a video egy kurvajo indok minden kulfoldon elo magyarnak akinek csaladja van hogy ne jojjon haza es a gyereke ne legyen egy olyan gyulolkodo agymosott mint ezen a ideon lathato gyerekek. (Bazdmeg, ennel meg a kisdobos becsuletszavamra faszsag is kisebb agymosas volt)

legális 2017.03.01. 10:30:19

@ostvan1: ugyanezen az alapon saját önkormányzatuk van, amit a mi pénzükből támogatnak. Ha németekről vagy szlovákokról lenne szó, az is zavarna?

Pan Modry 2017.03.01. 10:31:22

@Ballib cenzúrázók réme 24:

kar hogy a tenyek erosen cafoljak amiket idefingottal...

Pan Modry 2017.03.01. 10:32:15

@Larry Silverstein:

a liberalis orszagok sokkal gazdagabbak mint a nem liberalis orszagok, ezt most beszoptad, muhahahaha

nu pagagyí 2017.03.01. 10:35:27

@Zest: És hány rendőr sérült meg, volt aki súlyosan, a fizetett provokátorok által szervezett puccskísérletben? Nincs olyan demokratikus ország, ahol a rendőrség nem lép fel kellő erővel a garázdák, gyújtogatók ellen. Mindenkinek vállalnia kell a felelősséget a tetteiért, a felszólítás ellenére hőzöngő polgároknak is. Sajnálom, azt aki ráfaragott, de valószínűleg elhitte, hogy a demokráciát védi. Azoknak hitte el, akik a mostani illiberális rémálmot hozták a nyakunkra. Szánalmas a rombolás és randalírozás utáni picsogás. Azt sem gondolom egyébként, hogy ott voltál és hiteles forrásból tudod, mi történt, csak terjeszted a hazugságot gazdáid szándékai szerint.

Zest 2017.03.01. 10:35:55

Nem értem a blog írója most meg miért lapít, mint szar a fűben. Tényleg nem érdeklik a saját cikkéhez írt kommentek? Kíváncsi lennék mennyire sikerült más megvilágításba helyezni számára a világot. :)

Zest 2017.03.01. 10:39:40

@nu pagagyí: Igen, voltak rendőr sérültek is és igazi civil sérültek is. Én nem ezt vitattam. Én csak annyit mondtam, hogy akkor nem írt egyetlen liberális blogger sem arról, hogy magyarok magyarokat lőnek szemen. Bezzeg a migránsokat, akiket nem is bántottunk, csak nem engedünk be a saját területünkre, azokat most sajnálni kell. Miért? Minden épeszű ember igyekszik védeni az országot az iszlám hódítása ellen. Ha nem érted a különbséget, hogy én miről beszélek és te mire válaszoltál, akkor kérlek inkább ne válaszolj arra amit írok. Köszönöm!

Pan Modry 2017.03.01. 10:42:36

@Larry Silverstein:

bla bla bla, bloff, bloff, bloff

Akiket te liberalis orszagoknak nevezel GDP-ben messze lehagyjak az illiberalis orszagokat, sot az illiberlis Magyarorszag is csak a liberalis orszagoktol kapott penzen tud gazdasagi novekedest produkalni...

Ti bazdmeg pont olyanok vagytok mint amilyeneknek a ciganyokat/migransokat gondoljatok, csupan okoskodo paraziktak, es ha arrol van szo hogy merheto teljesitmenyt kellene produkalnotok csak a pofatok jar, de semmit nem tudtok felmutatni.

nu pagagyí 2017.03.01. 10:44:29

@Ballib cenzúrázók réme 24: "Nem úgy mint pl Izraelben, ahol aki nem zsidó nem is szavazhat."

Természetesen az izraeli állampolgárságú arabok is szavazhatnak, sőt arab képviselők is be szoktak jutni az ottani parlamentbe. A tefajtád (szélsőséges jobboldali, rasszista pártok szimpatizánsai) szeretné időről-időre megvonni a szavazójogukat, egyelőre nem sok sikerrel.

Pan Modry 2017.03.01. 10:46:02

@Larry Silverstein:

nezd mar meg kiskomam mennyi technologiai innovacio jott a liberalis es az illiberalis orszagokbol!!!

Az illiberlis orszagok median teljesitmenye egy kibaszott nagy NULLA a liberalis orszagokehoz kepest!!!

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.03.01. 10:48:46

@nu pagagyí:

kitekinto.hu/iszlam/2010/12/19/nagy_a_szethuzas_izraelben
Az izraeli zsidók többsége (62 %) a szavazati jogot az államhoz való hűségeskühöz kötné; ugyancsak többségük hiszi, hogy míg tart a konfliktus Izrael és a palesztinok között, addig Izrael arab állampolgárainak nem szabadna beleszólniuk fontos külpolitikai és biztonsági kérdésekbe. Abszolút többségük helyesli (86%), hogy az állam számára életbe vágó döntéseket csak a zsidó állampolgároknak kellene meghozniuk. A válaszadók több mint fele (53%) egyetért azzal, hogy az állam kivándorlásra buzdíthatja az izraeli arab közösség tagjait, harmaduk pedig háborúk alatt táborokba zárná ugyanezt a kisebbséget.

szemtanú 2017.03.01. 10:54:08

A valóság az, hogy a cikkírója ugyanolyan szinten manipulált, mint a szerencsétlen erdélyi gyerek szülei, csak az ellentétes oldalon.

Zest 2017.03.01. 11:00:48

@szemtanú: a cikk írója azt nem veszi észre, hogy az általa idézett levélben sem a cigányság egészével van baj, hanem konkrétan azzal a cigány családdal, akik beköltöztek a szomszéd lakásban és nem tudnak emberhez méltó módon és körülmények között élni. Biztos vagyok benne, ha a szomszédban normálisan élne az a cigány család, akkor nem született volna meg ez a panaszos levél.

hidroponi 2017.03.01. 11:07:14

@Larry Silverstein: az atlag alkoholista magyar a kocsmaban a "fajmagyar" szomszedjat is kiirtana mert a kutyaja sokat ugat..

Bii­visz 2017.03.01. 11:13:39

Azt az egyet azért nem értem, a magyar rendőr megvesztegethetősége hogyan jön az orbáni migráns-ellenes propagandából.

Ez a kis farsangi "performansz" simán lemehetett volna szó szerint egy Sas-kabaréban is, ami a rendőrök (meg a rendszer) korruptságát lett volna hivatott kifigurázni.

És a közönség jót röhögött volna rajta.

Ettől persze még ízléstelen.

De azért nem kell rögtön ordas eszméket vizionálni az igénytelenség mögé.

Zest 2017.03.01. 11:14:41

@Larry Silverstein: Én egyébként valahol örülök, hogy végre eljutott a budai kerületekbe és a várba is az a probléma, amivel az átlag magyar évtizedek óta küzd, hogy milyen egy cigány család a szomszédban. Kívánom, hogy minden politikus és minden cigányt védő blogger szerezzen saját személyes tapasztalatot a dolog természetéről és utána írja le a véleményét. Egész más a budai villából írni a cigányság kérdésről és megélni azt.

Pan Modry 2017.03.01. 11:31:16

@Larry Silverstein:

baromsag, semmilyen adattal nem tudod alatamsztani, en viszont az ellenkezojet igen:
Mostafa El-Sayed . Ahmad Zewail, Steve Jobs,
esatobbi, esatobbi

Kiskomam, egy kibaszott nagy nulla vagy, akinek csak a pofaja jar!!!

Pan Modry 2017.03.01. 11:33:37

@Larry Silverstein:

tehat te nyiltan diszkriminalod a ciganyokat, bezzeg ha valaki egy kis kritikat fogalmaz meg a magyarokkal szemben, maris ajvekolsz...

Bazdmeg, te pont olyan vagy mint az illiberalistak ciganysztereotipiaja...

...azert van bajod a ciganyokkal, mert te pont olyan vagy mint amilyennek oket gondolod

konrada 2017.03.01. 11:51:08

@Duplaxiii:
...hát mindenkinek az az átlag, amit maga körül lát...
...aki olyanokat lát átlagnak, akik a hibát mindenki másban, a megoldást meg az alkoholban látja, annak elég érdekes eredmények jönnek le az átlagból számításkor...

(Mondjuk az is igaz, hogy a kocsmai társadalom leképzése a társadalomnak, de azért annál sokkal radikálisabb, és reményvesztettebb az italra valónak fogyásával egyenes arányban...)

illaim 2017.03.01. 12:02:21

@Nzoltan: te egy bites fideszes seggnyaló! Mikor fogod fel végre, hogy a tolvaj kormányod nem azonos az országgal?

Gekko 2017.03.01. 12:02:42

@Látens Inszinuáció: Vicc az, hogy ha minden "retek" napi szinten ellop egy bicajt meg egy zsák krumplit, az akkor is csak stat. hibahatár lesz ahhoz képest, amit a választott - szigorúan magyar, hetero, konzervatív - politikusaink nyúlnak le. Ha azt gondolod, hogy a cigányok miatt ilyen az eü, meg ennyire szar az oktatás, akkor pont hülyébb vagy, mint amilyennek látszol.
Fasza dolog az értelmetlen acsarkodás, még némi örömöt is bír okozni az arra fogékonyaknak -lásd: egyszerű, min a faék -, viszont jobb nem lesz tőle, az is biztos. Néha azt gondolom, hogy Ti egy jó kis zsidózásért / cigányozásért még fizetnétek is, de az biztos, hogy miközben ezt teszitek, a lényegget - miszerint ezek az új-bolsevikok a szemeteket is kilopják - nem nagyon akarjátok meglátni. Talán mert kilopták a szemeteket, agyatok meg nem is volt?

Másik megfejtés, tényleg pénzért kommenteltek - de ez sem túl szimpatikus.

Kampfer 2017.03.01. 12:08:46

Ez a mátraianna valami hasonló lehet, mint a pardavimárta meg az a jeneiorsolya...? Legrosszabb esetben pedig maga zsohárzsuzsa... Így már minden sora érthető. De legalább cigány!

"Az alig 3 perces kisfilmben rengeteg megrázó dolog volt: először is a folyamatosan kuncogó, nevető szülők, akik hallhatólag büszkén tapsoltak a két szerencsétlen kisgyereknek, és nem háborodtak fel azon - észre sem vették - ahogy ki- és felhasználják őket a politika legaljasabb céljaikért."

Ahogy az állampolgári 'német' sajtó sem használta fel őket a számukra készített demokráciát 'oktató' rajzfilmmel, igaz? Ahogy ti, széllibbantak sem használtatok föl gyerekeket a céljaitokért, mikor a migri porontyokat fotóztátok, videóztátok a Keletinél? Szegény kis szerencsétlenek... Ahogy a zindex sem használja föl a gyerekeket a tegnapihoz hasonló 'nagyképes' cikkeiben, igaz? Aha, a szőke kékszemű szófia az egyetlen reménye a cigánycsaládnak... Jah! Te, mátraianna! Ferdítesz és HAZUDSZ!

"Az anyaország valóban nem hagyja magára az elszakított hazafiakat! Ők is csak szavazógépek, csakúgy, mint mi, és nincs olyan aljasság, amit egy „X” megszerzéséért meg ne tenne a regnáló hatalom."

Ennek alapvető feltétele, hogy az anyaországot véletlenül se a hungarofób széllibbant tasz-, helsinki- (nem a finnek), ai- (nem mesterséges és nem intelligencia), hrw-féle képződmények vezessék! Sőt! Tényleg eltakarítani lenne őket a legjobb!

"Úgy tűnik, mindegy, hogy anyaország-béli tanult, vagy a diaszpórában élő munkás, az mégis csak összeköti a magyarság jó részét, ha van kit gyűlölni, kirekeszteni, megvetni, verbálisan megtámadni."

Kedves mátraianna! Javasolt lenne használni a fejét végre értelmesen is! Ha egy nép tagjai, annak anyaországi, külhoni, fiatal, idős, munkás, értelmiségi, gazdag, szegény tagja esetleg rühell más embereket (ami egyébként Isten adta joga), akkor nem kéne annak a másik embercsoportnak (pl. a cigányoknak, a migriknek) elgondolkodnia azon, hogy talán ennek jól körülírható oka van? Vagy ez túl meredek gondolat...? Önnek bizonyára. Persze ez legalább önről szól, nem a magyarokról! Amit itt olvashattunk, az nem volt más, mint a kétségbeesett széllibbant megmondóemberekre évek óta jellemző közönséges 'magyarozás'! Egyszerű kis gyalázkodás, ami mögött ugyanolyan egyszerű és közönséges gyűlölet bújik meg, mint amit a magyarok egy része érez a cigányok és a migrik iránt! Ami miatt viszont önnek sosem lehet itt igaza, az az a tény, hogy ez a megmaradt kis föld még mindig MAGYARORSZÁG! A magyarok hazája és nem migriké vagy cigányoké! Ez akkor is így van, ha a magafajták és a pardavimárták, jeneiorsolyák ezt képtelenek felfogni! Éljenek a tudattal, ez van. Ha nem tetszik, el lehet innen menni! Akár Indiába, Pakisztánba vagy Szíriába is! Kifelé menet biztos nem fognak senkire sem lőni, még a kerítésnél sem! Lehet élni a cigányok és a migrik mocskában (minden értelemben véve), de ne hozzák ide őket magukkal! Köszönöm!
Kamp.

Netuddki. 2017.03.01. 12:10:40

@Ballib cenzúrázók réme 24: Látom akinek kellett magára vette. Nagyon helyes...

Pan Modry 2017.03.01. 12:38:19

@Látens Inszinuáció:

lakossagaranyosan szerinted a ciganyok vagy a magyarok okoznak nagyobb anyagi kart buncselekmenyekkel???

Nem emlekszem tul sok cigany gyanusitottra mondjuk a Budacash vagy a Quaestor ugyben, csak a miheztartas vegett...

erol 2017.03.01. 12:50:31

@Zest: "hogy akkor nem írt egyetlen liberális blogger sem arról, hogy magyarok magyarokat lőnek szemen."
Szerintem csak egy embert lőttek szemen véletlenül (nyilván nem a szemére célzott). Miért írna bárki erről a balesetről? Sajnálatos eset, de talán nem kellett volna felgyújtani a fél várost és akkor a rendőrség sem lépett volna fel keményebben.

Faszerkezet 2017.03.01. 12:51:09

@Pan Modry:

Te figyu. Én elhiszem, hogy szeretjük azt gondolni, hogy a cigány bűnözés az falopásból meg bolti tolvajlásból meg szinesfémezésből áll.

Hozzáteszem, hogy én benne vagyok, hogy vizsgálják ki.... Legyen az magyar vagy cigány. Ha bűnöző kapják el.

Mondjuk kezdésnek, www.youtube.com/playlist?list=PL7T3YCtlRzZ0QaAO9TjxTzf2Q7E9LFWnT

Csak azért teszem be ezt a linket, mert azért itt a hülye is látja, hogy nem 5-10 milliós tételekről van szó.

Tudod a szomorú igazság az, hogy a videókban látható cigányoknak a telepi cigány ugyanúgy "mocskoscigány".....:)

Hajdú Peter 2017.03.01. 12:53:58

Huha lenaciztak meg fasisztaztak az Orbant, hat ez peldatlan.

Ja nem is, hiszen csak kb 500 szor tortent meg az elmult 7 evben.
Szerencsetlen nyomorekok. Gondolom ez a ketsegbesesett nacizas most azert volt, mert a legujabb kozvelemeny kutatasok szerint az Olimpia megbuktatasa abszolut nem gyengitette a fideszt.
Vagyis lofaszt sem ert a momentumos kormanybuktatasi kiserlet.
Ezek a fergek megbuktatak az Olimpiat a SEMMIERT !!!!! Meg nyavajas 1 %-ot sem tudtak hozni.

Traktoros lány 2017.03.01. 12:59:11

"de talán nem kellett volna felgyújtani a fél várost"
Elég kicsi városban élhetsz, ahol 3 kuka a fél város... :D

Pan Modry 2017.03.01. 12:59:53

@Faszerkezet:

bocs, de ez nem valasz a kerdesemre, esetleg szovegertelmezesi problemaid vannak???

Traktoros lány 2017.03.01. 13:01:03

@Gekko: Kívánom, hogy kizárólag cigány szomszédaid legyenek! Puszi!

Faszerkezet 2017.03.01. 13:09:26

@Pan Modry:

Jah, hogy nem érted az összefüggést..... Sebaj. :) (Mondjuk a helyedben én sem akarnám érteni. :D )

Pan Modry 2017.03.01. 13:10:01

@Traktoros lány:

nemcsak buta vagy, de meg olyan dolgokat is kivansz masoknak amiket te magad sem szeretnel magadnak!

Egyebkent engem nem a cigany szomszedok zavarnanak, hanem a bunko, tolvaj szomszedok (ez utobbi magyarbol is van boven)

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.01. 13:30:02

A legordasabb eszme - a liberalizmus - szerencsére lassan véget ér.

konrada 2017.03.01. 13:30:21

@Pan Modry:
...ebben igazad van.
...de az emberek hülyék. Nem attól félnek, hogy valamiféle fehér galléros átvágja a magukat túl okosnak hívőket, még akkor se, ha saját maguk voltak..

...inkább attól, hogy betörnek hozzá, leütik lakásában, villamoson, utcán, elviszik a terményét, házáról a cserepet, mert attól valamiért sokkal védtelenebbnek érzik magukat, mint mikor valami jóféle csaló átvágja, mert hülye volt.

...mert mint írtam, az emberek hülyék: jobban érdekli saját kicsinyes személyük biztonsága, és jobban fél azoktól, akik ezt veszélyeztetik, mint hogy lazán sz.rnának arra azzal, hogy más milliárdokat lop el, mi ahhoz képest az ő majdnem üres pénztárcája....

Hajdú Peter 2017.03.01. 13:43:23

@VT Man: "Erdélyben történt valami, ami a videón látszik, és az ok: Orbán.

Van olyan esemény a világban ami nem Orbán miatt történik? "

Mar hogyne volna. Ha a minosito cegek felminositik az orszagot, vagy az inflacio es a munkanelkuliseg nulla szazalek, vagy az export, a mezogazdasagi, es turisztikai bevetelek ABSZOLUT rekordot dontenek, akkor ahhoz garantaltan nincs koze az Orbannak. Ha evtizedek ota nem latott sport sikerekek jonnek, vagy evek ota sorjaznak a nemzetkozi filmsikerek, akkor ahhoz ugyszinten, nincs koze a sport tamogatasoknak, vagy Andy Vajna kinevezesenek. Egyszeruen csak szerencseje volt, a gonosz diktatornak, hogy ezek pont akkor tortennek, amikor O a miniszterelnok.

A szegeny demokratikus ellenzeknek meg pekhuk volt, hogy az O idejukben , az ALLACSODON kivul semmi erdemleges nem tortent.

Pan Modry 2017.03.01. 13:48:39

@konrada:

errol beszelek, teljesen igazad van...
Ami a Queastornal tortent ott sokkal tobb penzt vesztettek mint amennyi anyagi kart az osszes cigany tobb ev alatt elkovet, raadasul az o adojukbol tartjak fel a penzugyi felugyeletet akiknek az lett volna a dolga hogy a queastor/budacash stb... illegalisan mukodo cegeket ellenorizze es bevonja a mukodesi engedelyuket, de ezek a barmok elso helyen meg mindig ciganyoznak....

Pan Modry 2017.03.01. 13:52:08

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

pedg a vilag vezeto technologiai innovatorai mind liberlais demokraciak, a legtobb innovacio ott tortenik, a legjobb eletszinvonal ott van. Az utobbi evek sikercegeijavareszt liberalis demokraciakban szulettek. (Facebook, Google, Spotify, stb...)
ezek tenyek, aki azt modnja hogy az illiberalis rendszerek jobbak az atlagpolgarnak, az hazudik. Az illiberalis rendszerek azoknak jok akik a sajat nepuket akarjak kizsakmanyolni, aki a sajat nepet akarja segiteni es nem fel a gazdasagi versenytol az a liberalis demokraciat tamogatja.

Kampfer 2017.03.01. 13:52:19

@Pan Modry: Az arányait tekintve simán lehet, hogy a cigányok nyernek! Tudod: nem csak tyúkot lopnak, de 'bodzáznak' is, prostikat futtatnak, csicskáztatnak, szórakozóhelyeket 'védenek', no és még csak nem is említettük, hogy szinte csak bömbivel, audival és mergával tudnak közlekedni (tudnak...?). És a nagyon igényes 'lovacskás', sárga-rózsaszín kacsalábonforgók se két tál lencsébe kerülnek ám! Nyilván keményen megdolgoztak érte... jah! Arányait tekintve a cigányok nyernek, volumenét nézve lehet, hogy nem.
De tudod nem ugyanaz elsíbolni milliókat vagy akár százmilliókat, mint embereket az autójából kirángatva a kislányai előtt agyonverni, 'öld meg a magyart' kiáltásokkal összeverni és rugdosni járókelőket (Tavaszmező utca) és falkába verődve fenyegetni bárkit, aki nekik nem tetszik! Forintosítsd kérlek, mibe kerül egy megölt tanár, egy megölt fiatal lány vagy akár a hétesi néni! Előre is köszi!
Ami pedig az embereket illeti, szidhatod a gondolkodásukat, de tudod engem sem az zavarna, ha a társasház túloldalát egy fehérgalléros (akár mészároslőrinc) sikkasztó lakná a családjával, mert sanszos, hogy nem ő szarná össze a kertet, nem ő vagdosná el a nyakunkat és nem az ő 'kiccsaládja' tartana fesztivált minden éjjel! Ellenben cigányéknál ez mindennapos, mondhatni védjegy!
Egyébként biztos a náci magyarokban van a hiba, ha rühelli a cigányt, hiszen már ezer éve nácik és intoleránsak vagyunk. És persze az 'orbán' (akit bőszen cigányoznak némely oldalról)...! Csak akkor azt nem értem, hogy a náci magyarok miatt rühellik a cigányokat a szlovákok, a lengyelek, a szlovének, horvátok, franciák, olaszok is? Szerbekről nem is beszélve, de akár a bolgárokat is említhetnénk! Ezek nyilván mind a náci magyarok miatt gyűlölködők, vagy esetleg ők is tapasztaltak valamit? Nem kéne esetleg a cigányoknak (és a konstans mosdatóiknak) is elgondolkodniuk az ok-okozat összefüggésein?
Üdv!
Kamp.

bbwd 2017.03.01. 13:57:03

Isten hozott as valóságban :D

újabb értelmetlen balliba poszt a semmiről...

a farsangon a gyerekek és szüleik mindig is igyekeztek megragadni az aktualitásokat, ennél a témánál aktuálisabb pedig nem nagyon van

hogy gyűlölködő? vajon miért? szeretni kellene a milliószám beözönlő arabokat, függetlenül a jogi státuszuktól, szándékaiktól?

szeretni kellene az együttélésre képtelen, XIX. sz-ban megrekedt cigányokat?
te szeretnél ilyen szomszédokat?

javaslom, kedves bel-pesti poszter, beszélgess el a miskolci fészekrakó-ügyben érintett szomszédokkal, majd ők elmondják neked, milyen érzés putris cigányok szomszédja lenni

célszerű lenne a valós életben tájékozódni, mielőtt műfelháborodásodat megosztanád a nagyvilággal...

konrada 2017.03.01. 14:22:04

@Pan Modry:
...jaja, pedig ha tudnák az emberek, hogy a pénzügyi felügyelet hiányosságai miatt veszítettek a questorosok annyi pénzt, már nyugodtan aludnának a tanyasi nénik, mert ha viszik is az értékeit, hol van a questorban elvittől?? Na meg ha tisztességét is meggyalázzák, annak meg nincs is pénzbeni értéke!
...de megegyeztünk abban, az emberek hülyék...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.01. 14:23:16

@Pan Modry:

Kevered az okot és az okozatot.

Továbbá nem hoz a liberalizmus fejlődést, Mondjak szegény liberális országokat?

Kampfer 2017.03.01. 14:24:47

@bbwd: "szeretni kellene az együttélésre képtelen, XIX. sz-ban megrekedt cigányokat?"

Áldott állapot lenne a maiakhoz képest, ha a XIX. században rekedtek volna meg! Félek, nem állunk ilyen jól!
Kamp.

Pan Modry 2017.03.01. 15:17:40

@Kampfer:

igen, ha te a ciganyokat a szarmazasuk miatt utalod es a szarmazasuk miatt megkulonbozteted a hiba benned van, ugyanis az embereket egyenenkent kell megitelni.

Kivancsi vagyok mit ajvekolnal itten ha mondjuk a mori gyilkosok ciganyok lettek volna, vagy a KDNP/FIdesz kepviselo helyett egy cigany kurogatott volna 13 eves lanyokat. A te fajtadat nem a tettek erdeklik hanem a szarmazas, egyszeruen egy szanalmas ajvekolo bagazs vagytok!

Pan Modry 2017.03.01. 15:19:37

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

eleg primitiv gondolkodasra vall ha peldak es nem atlag/median/boxplot alapjan vonsz le kovetkezteteseket.
De a teny az teny, egy atlag liberalis demokracia sokkal gazdagabb es sokkal tobb technologiai innovaciot csinal mint egy atlag illiberalis demokracia.

konrada 2017.03.01. 15:23:53

@Pan Modry:
...ha csak egy kúrogatna 13 éves lányokat, az tényleg meglepő lenne....;)))

Pan Modry 2017.03.01. 15:27:27

@Kampfer:
ha minimalis szovegertelmezesi kepesseged lenne ertened hogy senki nem varja el hogy szeresd oket, az viszont elegge ciki ha valakit a szarmazasa es nem a cselekedetei alapjan itelsz meg.

Epp a hozzad hasonlo seggfejek miatt ragad meg sok cigany akiket kritizalz azona szinten ahol vannak, mert ezer akadalyt gorgitenek a hozzad hasonloak meg azok ele is akikben meglenne a potencial hogy kitorjenek. (es kozben a te fajtad ajvekol a legjobban amikor megtudja hogy ingolstadban egy audi munkas tobbet keres mint gyorben)

Kampfer 2017.03.01. 15:58:09

@Pan Modry: igen, ha te a ciganyokat a szarmazasuk miatt utalod es a szarmazasuk miatt megkulonbozteted a hiba benned van, ugyanis az embereket egyenenkent kell megitelni.

És te ugatsz szövegértésről...? Hol írtam, hogy azért kell őket gyűlölni, mert cigányok, te agyhalott? Jól látod, leginkább az egész közösségüket éri a gyűlölet, aminek elég egyszerű oka van. Ha egy közösség tagjait EGYENKÉNT megítélve a 99%-ukat megvetendőnek, elítélendőnek és a közösségbe integrálódni képtelennek ítélik meg, akkor bizony az egész közösségükre rásül a bélyeg. De ez a legkevésbé sem a többségi társadalmak (mert itt nem csak a magyar társadalomról van szó) hibája! Ezen a cigányoknak kell(ene) elgondolkodniuk! És az, hogy a 'cigányok' kifejezés pejoratív értelmet nyert, ez mindennek csak a követkeménye!

"A te fajtadat nem a tettek erdeklik hanem a szarmazas, egyszeruen egy szanalmas ajvekolo bagazs vagytok!"

Félfamentes rajzlap egyszerűségű vagy te ahhoz, hogy meg tudj ítélni 'bármelyek fajtáját'! Egyébként, ha már homár: a "szanalmas ajvekolo bagazs vagytok" kifejezés természetesen véletlenül sem az általánosítás egyik megnyilvánulása, igaz? ;-) Aranybogár...! Omg...
Kamp.

Kampfer 2017.03.01. 16:12:35

@Pan Modry: "ha minimalis szovegertelmezesi kepesseged lenne..."

Ezt az imánt már kitárgyaltuk, vagyis ennek számonkérése a te szádból (billentyűzetedről) hm... enyhén szólva is hiteltelen... ;-)

"...senki nem varja el hogy szeresd oket..."

Látod, szövegértő??? Nem is arról van szó, hogy a szeretetet várná el tőlünk a libbant oldal! Arról van szó, hogy a 'TOLERÁLÁSUKAT' várják el! Ami ugye abban nyilvánul meg, hogy a gyereked a mosdatlan cigánnyal kell végigülje az órát, amin a tanár ezekkel kínlódik, a buszon csak a kancigánytól nem kéri az ellenőr a bérletet, a közértben is jó eséllyel ezek csinálják meg a fesztivált (ajánlott tanulmányterep: Pesterzsébet Interspar), a buszon a purdé kezéből üvölt úgy a zene, hogy csak az egész busz őket hallja! Na, ezt kellene természetesnek venni, tolerálni, ami viszont már nem megy! És aki erre ki van már akadva, az náci...! Hát tudod, mit? Akkor nácik vagyunk. Ez ilyen!

"...az viszont elegge ciki ha valakit a szarmazasa es nem a cselekedetei alapjan itelsz meg."

Az a ciki, hogy képtelen vagy felfogni, hogy nem azért rühellik a cigányokat, mert cigányok! Hanem azért, ahogy élnek és ahogy viselkednek...! Szerintem ez nem bonyolult egyenlet. Már ezerszer leírták, hogy az 'elcigányosodott' fehérekkel ugyanez a helyzet! Nem az a baj, hogy cigánynak született, hanem az, hogy cigány módjára él. És ez alapján simán lehet általánosítani. És az is tény, hogy a cigány módjára élők 80-90%-a a nemzetisége (származása) szerint is cigány. Persze, ez az arány már változik - sajnos...

"Epp a hozzad hasonlo seggfejek miatt ragad meg sok cigany akiket kritizalz azona szinten ahol vannak..."

Kisautó! Miattam még egyetlen cigánynak sem kellett a szarban megragadnia! Továbbá épp a magadfajta seggfejek hosszú évek áldozatos munkájának köszönhető, hogy a valós problémát még csak nevén sem lehetett nevezni, egyszerűen elbújtatok a pc kommunikáció és a tények elhallgatása mögé! Nyilván így egyszerűbb volt... Szánalmas ostoba gyakorlat, amilyenek ti magatok is vagytok!

"...mert ezer akadalyt gorgitenek a hozzad hasonloak meg azok ele is akikben meglenne a potencial..."

Senki elé semmiféle akadályt nem gördítettem, kicsirigó! Sőt, a mi hétvégi házunkat nyomtá fel a cigányok (nyomok alapján sejtettük, hogy azok voltak, kilenc hónapra rá nyert bizonyítást a dolog és tényleg...), hármunkat püföltek szét buta retekcigányok a Borároson '96-ban és a mai napig nem tudjuk, miért! A munkahelyünkön kétszer volt rendőrségi helyszínelés lopás, verekedés és szekrényfeltörések miatt és nem mi állítottuk, hogy a cigányok voltak (de erősen sejtettük), a rendőrök vitték el őket pórázon! Utána persze le lehetett túlórázni a kiesést...! Szóval te csak ne gyere nekem az ostoba hazug dumáddal! Senki sem kényszeríti őket, hogy így éljenek, talán csak a hozzás hasonló demagóg balfaszok agyhalott gondolkodása és az azt megvalósító politika!
Kamp.

2017.03.02. 07:57:05

Ez egy irónia. Pont olyan mint a kis Mécs böfögése a vidékiekről.
süti beállítások módosítása