Minden bizonnyal ennek a korosztálynak szánta szerdai mondandóját Matolcsy, a nagy mesemondó, amikor megkísérelt beszámolni az országgyűlés előtt a MNB 2015-ös, szerinte egyáltalán nem „sajnálatos eseményeiről”. Az kicsit belerondít az idilli képbe, hogy mindezt felelős jegybankelnökként tette egy Európai Uniós tagállam parlamentjében, ahol a hallgatóság átlagéletkora a negyvenöthöz közelít, akik mindannyian felesküdtek az alkotmány helyett jelenleg prosperáló alaptörvényre, miszerint ők aztán komoly, felelős politikusai lesznek ennek a sokkal többre érdemes középeurópai országnak, ami nem mellesleg mindannyiunk hazája, Magyarország, ami, mint azóta bebizonyosodott: csak mese, mese mátka.

A jegybankelnök bevetett mindent, ám nem bizonyított semmit. Puccs-kisérlettel vádolta az USA-t, persze nem ilyen tökösen, egyenesen, csak olyan matolcsysan, olyan „kancsalul festett” módon:

„egy nagy NATO-szövetséges ország budapesti nagykövetségéről folytatott kormánybuktató és jegybankbuktató tevékenységhez illeszkedik, ami 2014 őszén indult el”,

amivel vélhetően az amerikai kitiltási botrányra célzott. Arra nem pazarolta értékes szavait, hogy mire alapozza ezt a kemény megállapítást, és teheti, hiszen a magyar közmédia – tükrözve a közfásultságot és a szervilitást – már természetesnek veszi, és nem firtatja a matolcsizmust - jelentsen ez bármit is. Elkönyvelték, hogy kérdezni, gondolkozni, pláne vitatkozni olyan „ballibsis” dolog, és szerintük mi büszke magyarok illiberálisan vagyunk "egyszerűagyúak".

Az MNB nagyhatalmúja a továbbiakban arról mesélt, hogy ez a bizonyos ügyeletes „gonosz” 2015 áprilisában a Magyar Nemzeti Bankot akarta felhasználni arra, hogy bankpánikot keltsen Magyarországon. Abba itt sem ment bele, hogy mi okból vetemedett ilyesmire a világ vezető nagyhatalma, és miért pont akkor, helyette bedobta az örök „harcolnivalót”:

„sokkszerű volt az, hogy egy titkosszolgálati és katonai forgatókönyv alapján a Magyar Nemzeti Bankot egyesek, szövetségeseink és barátaink, fel akarták használni arra, hogy megbuktassa a jegybank a kormányt”.

Még jó, hogy résen volt, és jószemmel agyra vette, hogy mi a stájsz, hogy Orbán – és vele a zsíros állás és az elsíbolt vagyon – veszélyben van, és mozgósítva mindenkit, aki él, felpattant lovára, elnyargalt az ellenkező irányba, ám amikor senki sem várta, megfordult, így nyilazván hátrafelé. A hírhedt magyar virtusch újra győzedelmeskedett, elmúlt a veszély szeretett vezére, és saját feje fölül is. Persze, arra azért kicsit pontosabban is kíváncsi lennék, hogy milyen fondorlatnak köszönhetően sikerült neki egyedül, egyszemélyben belerondítani a jólszervezett amerikai-Soros-baloldali-liberális gigant-gépezetbe, mivel tudta ő egyes szám első személyben leállítani azt.

A beszámolóban persze nem tért ki arra a teljesen mellékes dologra sem, hogy milyen trükközéssel akarta elveszejteni mindannyiunk forintjainak „közpénz jellegét”, és átcsúsztatni ő és barátai magánszámlájára, hogy hány rokonát támogattatta meg szintén a fent említett közös vagyonkánkból és mennyivel. Ezek apróságok a nagy, globális hadjárathoz képest, amit a fejében játszik Góliát a csóró Dáviddal, ami jelen esetben természetesen mi vagyunk. A győzelem fejében - és ebben egyetérthetünk valamennyien itt a Duna-Tisza közén a mézeskalács házikónk mesehallgató zugában - persze jár az a nem is olyan kicsi terülj, terülj asztalkám.

Biztosan eljött az „alvásidő”, mert itt véget ért a mese, legalábbis mára, és most – a regélő szándéka szerint - nyugodtan kellene álomra hajtanom a fejem. Bennem lehet a hiba, mert egyre több kérdés tolul elő, úgyhogy ideje lenne felkelni!

Mátrai Anna