2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


Piruett a Balettintézet körül

2017. január 25. - Városi Kurir

piruett3.jpg

"Az egy portugál kezében van és vissza is akarnám szerezni...Kezdeményezzétek, hogy legyen egy ilyen törvény, én csinálok egy olyat" – emberkedett 2013 májusában az Andrássy úton buszozgató Orbán famulusával, Tarlós főpolgármesterrel.

A kézi-vezérlés eklatáns példáját akkor nem követte nyomban átadás-átvétel, ám mára beélesedni látszik az akkor felvetett gondolat. Az tény, hogy a ma csak Balett Intézet néven közismert, egykor sokkal szebb napokat látott Drechsler-palota, ami 1893 és 1896 között épült Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján. Az eredetileg a MÁV Nyugdíjintézeti bérházaként szolgáló francia reneszánsz hatását tükröző épület borzalmas állapotban van. Az eredeti szándék szerint 24 bérlakás és egy háromszintes étterem-kávézó kapott otthont a palotában. A kávézó, első bérlője után a Grand Café Reutter nevet kapta, de csak később Drechsler Béla üzemeltetése alatt élte fénykorát. (Nem véletlenül viseli máig a nevét.) Az egykori kávézó 1949-től 2002-ig a a Balettintézetnek adott otthont, a felsőbb szinteken található polgári lakásokat pedig államosították és feldarabolva bérlakásokká alakították át.

Tény tehát, hogy itt van az ideje annak, hogy új funkciót és olyan tulajdonost kapjon a mesés múltú épület, aki elég tőkeerős ahhoz, hogy értő helyreállítást követően izgalmas koncepciót, divatos szóval: víziót megvalósítva hosszútávon is biztonsággal üzemelteti majd az épületet.

piruett2.jpg

Az MTI közleményéből kiderül, hogy bingó! – megvan a kiválasztott!

„A tervek szerint 2020-ban megnyíló W Budapest, amelynek a mesteri módon átalakított, ikonikus Dreschler-palota ad otthont, játékos luxussal, teljes körű, 24-órás, "bármit/bármikor" szolgáltatásokkal várja Magyarország kozmopolita fővárosában a szállóvendégeket - A W Hotels Worldwide, a Marriott International, Inc. (NASDAQ: MAR) része, ma bejelentette, hogy megállapodást kötött a Constellation Hotels Holding Ltd. égisze alatt működő QPR Properties Kft.-vel, melynek értelmében a cég segítségével debütál Magyarországon az ikonikus W Hotels márka a W Budapest Hotel megnyitásával.”

Remekül hangzik, mindennek örülni kell, ami emeli ázsiónkat a világban, de nem árt kicsit a dolog mögé nézni:

Kis cégáttekintő:

A fent említett QPR Properties Kft. a ceginformacio.hu adatai alapján utolsó éves árbevétele megegyezik dolgozói létszámával, mindkettő 0, azaz: nulla, jegyzett tőkéje 3.2 millió forint. Egy ilyen horribilis összeg befektetése legalábbis csodálkozásra adhat okot, ha azt olvassa a laikus betekintő, hogy egy nem működő, jelenleg alvó kft. projektjét választja a sokat próbált, a Constellation-csoport katari uralkodócsaládhoz köthető tulajdonosa, Sheikh Hamad bin Jassim bin Jaber (angolszász sajtó röviden HBJ néven emlegeti), aki mellesleg Katar leggazdagabb embere, egykori miniszterelnöke. HBJ –maradjunk mi is a rövid névnél -   eddigi magyarországi ténykedéséről annyit lehet tudni, hogy az amúgy is milliárdos Garancsi vezette Market-csoport – amely mellesleg az Exim Bank önfeláldozó és szinte szó szerint halálmegvető bátorsággal megítélt hitelének köszönhetően a Kopaszi gát fura ura – pénzügyi befektetőjeként üzemel.

piruett4.jpg

"A tranzakcióval a 20 éves Market Csoport helyi tapasztalata kiegészül a Constellation Hotels Holdings Ltd. tőkeerejével és a világszínvonalú ingatlanokkal kapcsolatos tudásával" 

- írják még a közleményben. 

A „kéz kezet mos” elvén alapuló együttműködés révén nagy odds-al merném fogadni, hogy a Drechsler palota felújításánál zsíros megrendelések ütik majd Orbán védett emberét és cégeiken keresztül sokak járnak majd újra jól a „rendbe teszünk helyett herdálunk” elv újabb vadhajtásának köszönhetően. Arra is érdemes figyelni, hogy HBJ Katar miniszterelnöki székében gyarapodott hazája leggazdagabb emberévé, így akár példaképe is lehet hazánk első emberének, de ez egyelőre még a jövő zenéje.

piruett1.jpg

A lényeg tehát újra az, hogy a „kecske – káposzta” elvét szem előtt tartva a magyar közvagyont ezúttal a tőle telhető legjobb formában érvényesítette a regnáló vezérkar, ebben az esetben legalább Magyarország is jól jár, nem csak a hűbérúr és hű oligarchái tömik degeszre bukszáikat.

Elég aggasztó, hogy olyan országban találjuk magunkat az „országmentő” uralkodásának hetedik éve végére, hogy az számít örömhírnek, ha egy beruházásnál nem a teljes összeg nyúlatik le, hanem az országnak is marad belőle – ha más nem is - legalább egy elkótyavetyélt, de itt maradó, szép épület!

Mátrai Anna

süti beállítások módosítása