2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir

Orbán „kereszténysége”

Mikor jön el az idő, hogy a nyilvánvalóan sátáni uszító aljassággal végre szembeforduljanak a keresztény egyházak?

2019. április 06. - Városi Kurir

Nem tudok mást mondani: pokoli. Hétpontos akcióterve hadüzenet az EU-nak, mert ki akarja forgatni minden értékéből; hadüzenet a Néppártnak, Manfred Webernek, mert „új vezetőket” akar látni, akik a migrációról és a kereszténységről hozzá hasonlóan gondolkodnak; folytatja a sorosozó zsidózást is. Továbbra is úgy tesz, mintha a migráción kívül más gondja nem volna az EU-nak, s mintha e gond állandóan súlyosbodna. A migráció megállítása számára egyenlő a maga sajátos „kereszténységének megvédésével”.

Mindennek egyszerűen semmi köze sincs Európához, az Európai Unió valóságához

Borzasztóan undorító a folyamatos, képmutató hivatkozás a kereszténységre. Rendkívül erős e hivatkozásban a felvilágosodás örökségének elutasítása, a görög-római kultúra tradícióinak szinte teljes elhallgatása. Azt mondhatom, undorítóan középkorias bűze van mindannak, amit összehablatyolnak. És különösen undorító, hogy ez a kereszténykedés, ez a nemzetikereszténykedés ugyanolyan eszköz csupán – legalábbis a Keresztapa és némely alvezérei számára -, mint például a zsidózás, cigányozás, a homofób uszítás.

Ennek az antikultúrának, ennek a barbárságnak nem lehet helye Európában!

Magam vallási szempontból teljesen közömbös vagyok; nem gondolom, hogy bármely valláshoz, egyházhoz tartozás bárkinek is valamilyen erkölcsi fölényt adhatna. De az, ahogy Orbánék a kereszténységre hivatkoznak, az aljasság alja: üzérkedés mások őszinte hitével. Ahogy üzérkednek a hazaszeretettel és a családdal is.

Újra meg újra fölvetődik bennem a kérdés: meddig tűrhetik, vagy inkább meddig élvezhetik mindezt a keresztény/keresztyén egyházak, különösen a „történelmiek”? Mikor jön  el az idő, hogy a nyilvánvalóan sátáni (=pokolian aljas), uszító aljassággal végre szembeforduljanak?

A kérdés másképp is fölvethető. Vajon hagyja-e a magyar társadalom, hogy ez a banda Európa perifériájára vagy azon is kívülre vigye az országot? Hogy visszavigye a horthysta keresztény kurzusba vagy akár a középkorba?

A bejegyzés trackback címe:

https://varosikurir.blog.hu/api/trackback/id/tr9414743119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.04.06. 13:47:28

A nép nem kér a liberális mérce szerinti "kereszténységből".

Hungryhorse 2019.04.08. 21:14:39

Szánalmas, amikor mesügék, ávósfattyak tartanának katekizmust keresztényeknek.
Inkább nacizzatok, az jobban megy.
süti beállítások módosítása