Milyen új divat ez? Ordenáré viccekkel próbáltok megzavarni, míg nekem folyton csak azon jár az eszem, hogyan tehetném még szebbé népem karácsonyát? Mi az, hogy PISA-felmérés, és miért kell nagybetűvel írni? Nem beszélve arról, hogy olyan viccet egyáltalán ne engedjetek elém, amelyik negatív színben tünteti fel a kutyabőrős keresztény Magyarországot!
De főnök, – életem, halálom kezedbe ajánlom – az a jelentés, ami merő tévedésből, az asztalodra került, – áldassék a neved – nem modortalan stílusban említi meg az egyik testnedvet! A PISA – nagybetűvel – teszt az nem egy egészségügyi vizsgálat eredménye, hanem a nemzetközileg (pfúj!) elismert képességfelmérő próba, amiben a Te országod még az átkosból – amikor még nem Te uraltad - rád maradva vesz részt.
Ha már elkerülte a figyelmeteket, hogy kilépjünk ebből a balliberális, demokratikus, biztos, hogy sorosos és gyurcsányos egyletből, akkor várom a javaslatokat, hogy járassuk le, tapossuk a földbe – ez mindig bejön! – az egész szervezetet és főleg követeljük kivont karddal, hátrafelé nyilazva, ha kell, hogy vonják vissza a dehonesztáló kijelentéseket a V4-ek vezérhajójáról, a kelet bástyájáról!
Még a fentinél is komolyabbra fordítva a szót: a mutatóink, a három évenként megismételt PISA-felmérésen rosszabbak, mint valaha: az eredmények szerint a magyar tanulók annál is gyengébbek, mint amilyenek az utolsó mérésnél, 2012-ben voltak, a természettudományos és a szövegértési kompetenciák soha nem zuhantak még akkorát, mint most. Minden területen bőven az OECD-országok átlaga alatt vagyunk. A magyar gyerekek eredményei három év alatt, 2012-höz képest átlagosan 17 ponttal lettek rosszabbak természettudományból. Szövegértésből is majdnem ekkora, 15 pontos a visszaesés.
A PISA a legátfogóbb és egyben a legnagyobb presztízsű nemzetközi oktatási vizsgálat, ami ennek megfelelően a világ nagy részén a helyi oktatáspolitikák megítélésének legfontosabb mércéjévé vált. A 72 országra kiterjedő teszt főként a szövegértést, a matematikai készséget és a természettudományokban való jártasságot vizsgálja. Egyetlen terület sincs, ahol a magyar diákok legalább viszonylag jók lennének.
Mindez egyértelműen mutatja, hogy az egész Magyarországon világhírűnek hazudott oktatáspolitika köszönő viszonyban sincs a nemzetközileg versenyképes tudást átadni képes rendszerekkel. A nagyvilágban ugyanis az orbáni didaktika szerint felmagasztalt mennyiség helyett ebben az esetben is győz a minőség, az, hogy a ma felnövő generációnak – csak úgy, mint az ezt megelőzőknek sem – nem a lexikális tudás mennyiségét kell növelni, hanem a kompetenciákat, azt, hogy a tanulók mennyire képesek ismereteiket iskolán kívüli szituációkban alkalmazni.
Ez érthető módon nem komilfo Orbán terveiben, hiszen, ha a fiatalok képesek, és igénylik is a gondolkodást, akkor nem lehet belőlük vakon hívő alattvalót vuduzni.
Az eredmények EMMI által eddig napvilágot látott értelmezéséből egyáltalán nem érezhető, hogy pofonvágta volna a nemzeti bármit a lesújtó eredmény. A vállvonogatástól eltekintve annyit szűrtek le, hogy a tesztek szokatlanok lehettek a magyar diákoknak, meg, hogy nálunk zömében kilencedikesek töltötték ki a feladatlapokat, míg előfordult, hogy néhol tizedikesek. Ahogy Karinthy rossztanulója, ők is reménytelenül igyekeznek magyarázni a bizonyítványt:
„de mostanában ne tessék bemenni az iskolába... a kaput kiemelték... most átalakítják... nincs kapu... nem lehet bemenni... majd egy-két hét múlva...”
Az EMMI-vel ellentétben más vizsgált országok oktatáspolitikusai árgus szemekkel várják a PISA-eredményeket, és amennyiben negatív tendenciát vélnek felfedezni, érdemben és gyorsan változtatnak, ezzel biztosítva a gyerekeknek a versenyképességet.
Egy szó, mint száz kedves nemzeti oktatást szervezők! Nem csak kerítéssel lehet egy országot ketrecbe kényszeríteni, legalább olyan hatékony, ha elzárjátok a használható tudás megszerzésének lehetőségét, persze, csak ameddig hagyják, hagyjuk.
Mátrai Anna