Ez a Felcsút azért nem semmi kis falu! Nem is értem, hogy miért váratott magára a felfedezése, és helyén kezelése 2010-ig? Gondoljanak bele, itt már az átkos hatvanas években, még a falu utolsó házában is kizárólag eredeti régiség volt, ha nem is minden berendezési tárgy, de legalábbis az asztal. Hiszen mi másból fakadhatna a felszármazott fiú eltökéltsége, hogy ugyan azon stílus vegye körül leendő munkahelyén, mint ami körül gyermekkorában kergette a híresen szigorú papa?
Ez a kifinomultság kerül most – a HVG értesülése szerint - mindannyiunk adóforintjaiból 4000.000.000.-, azaz négyezer-millióba. Persze, ha már Orbán, akkor legyen kövér! – nem csak magának vágyja ezt a gondolkodásra késztető, impulzív környezetet, hanem a teljes tizenkétezer négyzetméternyi – ennyi mindenképpen kell egy ilyen gazdag, és hatalmas nemzet potentátjainak – terület minden szegletét kizárólag eredeti műkincsnek beillő bútorzattal akarja ellátni. És amit ő akar, az – ha beledöglünk is – úgy lesz!
Ha nincs ilyen mennyiségben a feltételeknek megfelelő smizett, pohárszék, telefonasztalka, tálaló, és a többi elengedhetetlenül fontos darab az itthoni ócskásoknál, akkor gondolom, miután körülnéztek a múzeumok kínálatában – ahonnan, mint tudjuk, korlátlanul lehet capcarázni, ami kell – akkor irány a világ híres aukciósházai.
Fogják elengedhetetlen hátizsákjukat a külön erre a célra alakult Nemzeti Régiségfelkutató szaktárca jól megfizetett munkatársai és irány Bécs, London, Párizs.
Arról nem lebbent fel a függöny, hogy milyen stílus fogta meg ennyire a köztudottan művészetérzékeny Orbánt. Biztosan kizárható a szecesszió, hiszen a zabolátlanul liberális fodraival, hajlataival operáló, pillanatra sem rendpárti stílus megengedhetetlen lenne a nadrágszíjjal kordában tartott gyerekből a nyugdíjaskor felé közeledő „fiatal demokratánál”.
Név nélkül megszólaló szakértők véleménye szerint, akik jelenleg is múzeumban dolgozó, minden nap e témában ügyködő hozzáértők, a fent említett közpénz töredékéből megoldható lenne a patinás környezet odaillő bútorokkal – legalább valami legyen az! - való feltöltése, ha replikákkal oldanák meg a lakberendezést. Annál is inkább ez lenne célravezető, mert ahogy az 2002 óta a Sándor-palotában nem okozott diplomáciai csete-patét az odalátogató állam- és kormányfők és az aktuálisan ott állomásozó köztársasági elnök között, minden bizonnyal a miniszterelnökségnek is jó szolgálatot tenne az új-régi berendezés. Ez a megoldás annál is inkább illene Magyarország mai vezetéséhez, hiszen ők is csak replikái a politikusoknak Olyanok mintha, pedig dehogy!
Elnézést a replikáktól, hiszen ők nem hazudnak, tudható róluk, hogy hű másolatai az eredeti daraboknak!
De hát, aki úr, az a pokolban is az! Aki úr.
Aki viszont az országot akarja építeni, annak egy plajbász és egy papírlap is elég lenne ahhoz, hogy összeírja azokat a prioritásokat, amivel megoldani szándékozik az égbekiáltó vacakságokat, amik Magyarországon zajlanak, és a fennmaradó 3999.999.900.- adóforintot a kitaláltak szellemében a jobbításra költené.
De bilibe lógó kézzel felébredvén, rá kell jönnöm, hogy ez csak álom-, ábránd, hiszen ez most az „il…” kora, itt minden máshogy van..
Mi, a nép is máshogyan működünk, mint az az "il" előtti időben normálisnak volt mondható, leszegett fejjel rángatjuk vállunkat, – ha egyáltalán eléri az ingerküszöbünket a dolog – és tűrjük, hogy felkapaszkodott, olykor tudatlan „államférfiak” és „államnők” csináljanak zombit belőlünk. Amíg, mint forró kés a hideg vajon, úgy hatol át rajtunk minden agyament őrület, addig egy magát korlátozni képtelen kormányzattól ez várható el, ez a botrány-ország. Orbánék nem okoznak csalódást, - ebben legalábbis nem - teszik a dolgukat.
Mátrai Anna