2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir

Orbán Wizz Air-e

2017. január 02. - Városi Kurir

w4.jpg

„Magyarok, férfiak és asszonyok!” - jól kezdődik a 2017-es év! Az Atyuska légitársaságot vesz az ő hőn szeretett népének! A Malév-nélküliségben elmúlt négy évhez képest nagy előrelépés ez a mi kis hazánknak, hiszen mégis más érzés, ha nemzetünknek nem csak gránitszilárdságú alaptörvénye, nemzeti dohánybolthálózata, nemzeti oktatás- és egészségpolitikája, de röpülőtársasága is van. Újra dagadhat a nemzeti kebel!

December 31-én tették közzé annak a tavasszal kiírt – kifejezetten a Wizz Airre szabott -tendernek a végeredményét, amire más légitársaság be sem tudta adni a pályázatát, hiszen a többinek nem W-vel kezdődött a neve, és súlyosbítva a helyzetet, nem is „izz Air”-re végződött. Váradi Józsefnek, a cég vezérigazgatójának nem kellett tövig rágnia a körmét a borítéknyitáskor.

„Kérdés, hogy miként definiáljuk a nemzeti légitársaság fogalmát, de tény, hogy a Wizz Air minden szempontból magyar, jogi értelemben is. Igyekszünk felnőni a feladathoz, hogy mi lettünk a legnagyobb magyar légitársaság, ami nemcsak kiváltságokkal, de kötelezettségekkel is jár.” 

– nyilatkozta 2013 tavaszán.

Már akkor sejteni engedte a cég prominense, hogy a „keleti nyitásban” hisz, a fő célpontok Oroszország, Ukrajna, a Kaukázus, esetleg a Közel-Kelet lehetnek.

A nyugat-balkáni légi összeköttetés repülési jogai a Malév bedőlése után az államra szálltak. Ezt az örökséget igyekezett hasznosítani a kormány, amikor koncessziós üzemeltetésre írt ki tendert, ami lefordítva azt jelenti, hogy az állam – vagyis persze már megint mi, mindannyian – kötelezettséget vállal arra, hogy pótolja a légitársaság esetlegesen kieső jövedelmét.

w2.jpg

Hát, kérem alássan! - ez kerül most 4000.000.000, azaz: négyezermillió forintunkba. Az év utolsó napján közzétett hivatalos eredmény szerint ezért a pénzért a Wizz Air vállalja, hogy tavasztól négy éven keresztül hetente kétszer repül Budapest és a nyugat-balkáni fővárosok között, vagyis aki Podgorica, Pristina, Szarajevó, Szkopje és Tirana városokat akarja Budapestről elérni, attól már biztosan magyarul kérdezik meg a felhők felett, – ahol, mint tudjuk, mindig kék az ég - hogy mit inna. Már, ha persze megfizeti a borsos árat a szomjoltóért.

Orbán és sleppje biztosan nem így jár el, ha saját pénzen, magának vásárol be. Azt például, kikötötték a kiírásban, hogy kizárólag magyar nyelven lehessen benyújtani azt, meg, hogy határunkon belül rendelkezzen szerelőbázissal a cég, amelyik megnyeri, de azt már nem tartották fontosnak, hogy a költséghatékonyság okán különböző méretű gépekkel is rendelkezzen a pályázó. Vagyis, hiába akarnak kevesen utazni egy-egy járaton, akkor is a száznyolcvan fős légibuszt állítják csatasorba, ami nyilván sokszor annyi üzemanyagot, személyzetet igényel, mint egy sokkal kisebb gép.

wizzair1.jpg

Még nem állt elő Orbán a farbával, hogy miért volt ez a lépés elengedhetetlenül szükséges, de biztosan kellett, mint egy falat kenyér. Majd megmondja valamelyik csicskása a napokban, hogy ez az egészségünket szolgálja – ja, nem, az a lőtér. Akkor, hogy látogassunk el még nálunk is rosszabbul élő népekhez is, javítandó a közhangulatot. De lehet, hogy csak a szokásos lenyúlás egy újabb állomásában gyönyörködhetünk, ám semmi gond, majd titkosítják cirka 20 évre, és ezzel, ahogy az mostanában lenni szokott mi felénk, „le is tudták a problemát.”

Mátrai Anna

A bejegyzés trackback címe:

https://varosikurir.blog.hu/api/trackback/id/tr2912091713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vwxyz 2017.01.03. 14:40:42

Valamit félreértettél, Orbán Wizzaire (Air Horse-a) ez lesz: mno.hu/kulfold/utasszallitok-a-honvedsegnek-1378808. És ez bőven többe kerül majd évi 4 Milliárdnál.

conchita wurst 2017.01.03. 15:28:04

zsidó gyerek eladta, magyar gyerek gyógyítja

így megy ez

funfun 2017.01.03. 17:35:00

Szocialista piacgazdaság, ötéves terv, államosítás.

Vársteiner 2017.01.03. 18:06:31

Eddig az év legostobább írása. Főleg a négyezermillió szó tetszik. A négymilliárd miért nem volt jó, nem olyan hangzatos? Azt, hogy ez hány éves, és mire fizetik ki, kifizetik -e egyáltalán, minek leírni, ugye.

ogli dzsí 2017.01.03. 18:24:35

jól tette orbán h vásárolt

ha a sajátja lesz a légitársaság, akkor is olcsóbb ez a megoldás mint a lipsik malév-(és minden ami nem volt lecsavarozva) eladása ami után maradt 20ezer milliárd plusz államadósság.

norbinorbi 2017.01.03. 18:59:13

csupa szakértő pro és kontra szokás szerint. senki nem tudja miről beszél, mi mennyibe került, csak pofázik.
a kérdés, hogy ez most mégis "mér", azt senki nem tudja,,,
az hogy a malév akkor mit vitt, most már ki a f@szt érdekel? jó lenne már leszakadni a 10 évvel ezelőtti f@szságokról és elfogadni, hogy nem működött, úgyhogy leállították. de ez a mai hülyeségre ne legyen már mentség vazze. csak azért elfogadni egy baromságot, mert 10 évvel ezelőtt már 1 x megcsinálták....na ez a legnagyobb idiotaság

vajdasagi 2017.01.03. 19:26:55

@norbinorbi: JOgos a kritikád. Van aki utálja a mostani kormányt, és az köpködi ezt a balkáni ügyletet is. És van aki mindig csak mentegeti a kormányunkat - annak ez is jó.

Én bevallom: nem tudom megitélni, hogy mekkora haszna lesz annak, hogy valaki Szarajevóból mondjuk Malmöbe Wizzair-es átszálással utazik majd, és mekkora haszna lesz az idegenforgalnmunknak a több balkáni turista miatt. Azt hiszem, a blog szerzője sem tudja ezt. Ami meg a 4.000 milliót illeti - elmehet a Mátrai Anna a francba. Ilyen ócska próbálkozás az emberek befolyásolására csakis ellenszenvet ébreszthet bennem.

Amúgy valóban a Malvének régen havi szonten voltak ekkora eszteségei, ha jól emlékszem. No - az volt a bántó. Ez lehet hogy kifizetődik az államnak.

Nekünk magánemberként meg kapóra jön: majd olcsón repülhetünk nagyon szép tájakra. De isten látja lelkemet: ha tudnám biztosan, hogy az államnak ez összességében káros, akkor én is ellenezném. De ezt itt senki sem tudja/tudhatja.

(Az megint más kérdés, hogy normális országokban az ilyesmiket megelőzi egy hatástanulmány, és az nyilvános, és korrekt. Itt valószínűleg nem volt hatástanulmány, vagy ha volt is, az csak látszatra volt az: valójában egy - a politikusok által előre eldöntött - dolgot akart alátámasztani.)

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.01.03. 20:42:33

@vajdasagi: Nem ez a gond. A miért nem köti ki, hogy kisebb gép is rendelkezésre álljon kérdés kapcsán azért bárki számára kibújik a szög a zsákból, hogy itt a szerző nyilvánvaló hazugsággal operál. Ugyanis az LCC modell terjedése pont annak köszönhető, hogy a homogén géppark költséghatékonyabb.

Ugyanakkor a gép kapcsán a világon mindenhol az az idő az egyik legdrágább dolog, amíg a gép áll. Ezért utál minden kiesést a teljes iparág, és ezért nincs idő sok biztonság szempontjából szükséges változás gyorsabb elvégzésére sem.

Eddig évi 1 milliárd forintról van szó. 5 városról... Azaz városonként évi 200 millióról. 104 járatpár, azaz járatpáronként kevesebb mint 2 millió, járatonként kevesebb mint 1 millió költséggel.

Ez az üzemeltetőnek kb. akkor éri meg, ha utas is van. És mivel a bázis Budapesten van, ezért jó eséllyel reggel innen indul, este ide érkezik a gép. Ezzel pl. a régió országaiban terjeszkedni akaró cégek számos képviselőjét tudják kiszámítható módon utaztatni.

Hasonló infrastruktúrával kapcsolatos döntéseknél a 4 éves időtáv sem sok, és kell ez a kiszámítható üzleti környezetnek.

És az biztos, hogy egy hagyományos hálózati légitársaságot fenntartani azért, hogy azokon az útvonalakon is repüljön valami, amik piaci alapon a cégnek vesztességesek lennének, de nemzetgazdasági szinten nyereségesek méregdrága játék, és az ilyenek közvetlen finanszírozása is tilos, ezekből könnyen lenne kifizetőhely. Így az ilyen útvonalakra szolgáltatást kell vásárolni.

Kb. úgy ahogy vasút, menetrendszerinti buszok, stb. esetében is az utasok és az állam osztoznak a költségeken.

Engem sokkal jobban zavar az, hogy egyfelől a szolgáltatás kapcsán nem fogalmaztak meg sok fontos követelményt. Pl. átszállási lehetőséget. Csomagban vehető "normálisabb" szolgáltatáscsomagot, minőségi kritériumokat. Az utóbbit a beszállításra is. Továbbá számos fontos irány (Budapest - Peking, Budapest - New York) kapcsán fontos lenne a jó közlekedési kapcsolat, és ezekről nincs szó.

szervezkedő 2017.01.03. 21:29:54

Valamikor osszeszamoltam, hogy mar joval tobbszor mint szazszor tettem meg az utat Magyarotszag es Montenegro kozott. Szemelyautoval, furgonnal, busszal, vonattal vagy ezek kombinalasaval. Nappal, ejszaka, napsutesben, vagy pl szakdo hoeseben egy marciusi pentek ejszakan az egesz heti munka utan egy seggel. A menetido 11- 27ora kozott, autoval legtobbszor 13- 14ora, vonattal 22-23ora.
...es mint magyar adofizeto, most megvettem az elso jegyemet 6018ft aron oda-vissza.
Meg nem tudok mit kezdeni ezzel az uj helyzettel, de szerintem ez nekem k*rva jo!
:-)

Gerardus A. Lodewijk 2017.01.03. 21:53:27

Most hirtelen nem emlékszem, hogy annak idején melyik légitársaság is volt az, amelyik feljelentette az EU-Bizottságnál a Malévnak nyújtott jogellenes állami támogatást :)
Elképzelhető, hogy ez a 4Md is ugyanezen jogi minősítés alá esik, hacsak nem nyilváníttatták előre közszolgáltatássá a kérdéses útvonalakat.

@Válasszunk: "azokon az útvonalakon is repüljön valami, am[elye]k piaci alapon [...] veszte[sé]gesek lennének, de nemzetgazdasági szinten nyereségesek"
Ha jobban belegondolunk, az állam sok feladatának éppen az a lényege, hogy biztosítson olyan alapvető háttértényezőket, amelyek fenntartása piaci alapon nem éri meg (vagy akár egyenesen lehetetlen), de nemzetgazdasági szinten szükségesek a gazdaság és a társadalom megfelelő működéséhez (pl. közbiztonság, egészséges környezet, oktatási rendszer). Mondjuk, ezt ésszel kell csinálni, különben nagyon elszaladnak a költségek.

anyadmajma 2017.01.03. 22:00:59

@szervezkedő: no, ennek örülök, és remélem rajtad kívül még legalább 119 főnek ez pont ilyen jó lesz, mert akkor kb nem kell fizetnünk a veszteséget. Nem ellened, de ha egyedül utazol azon a gépen, akkor biza inkább menjél kocsival, minthogy én fizessem ki az utadat.

@ogli dzsí: Na, te hazaáruló bolsevik geci, az újévben is sikerült egy jót libsizned, úghogy mehetsz öblíteni:)

AGalaxisElnöke 2017.01.03. 22:23:51

Szomorú vagyok. Szeretem a lila színt de ha ez igaz akkor biztosan átfestik a kib@szott narancssárgára a repülőket.

Mészáros Laci 2017.01.03. 22:45:23

A fideszes sületlenségeknél semmivel sem jobbak az antifideszes sületlenségek.

Mészáros Laci 2017.01.03. 22:54:45

@szervezkedő:

A 6000 forintos jegyhez szerencse is kell :-)

Érdekes lesz majd a kihasználtság, Annó dacumál a Malév Skopjei járata elég jól ment, azóta csak körülményesen (és jóval drágábban) lehet eljutni Macedóniába, egy nápolyi átszállásnál már tényleg jobb az autózás. Csak a repülő még mindig biztonságosabb és kényelmesebb, beleszámolva a skopjei repteret is.

Podgoricába nem tudom, volt-e közvetlen járat, a megtérülés érdekes lesz (kevesebben lakják, mint Debrecent -- de egész Montenegróban is csak kb három Debrecenre való ember él).

Nyáron ragyogó az idő, a hegyek csodálatosak, orosztudással elég jól el lehet boldogulni, de (épp ezért) tanácsos nem ujjat húzni a nagy fekete autókkal járó maffiózókkal.

VaradiJanos 2017.01.04. 00:57:50

Micsoda demagóg és gyenge firkálmány ez. Pfüh.

Larry Silverstein 2017.01.04. 02:30:01

Nem csoda h kapar a libbancs társaság az ÚJABB ÁLLAMI VAGYONNÖVEKEDÉS ellen, nehogy véletlen kiderüljön h nem magától baszódik szét egy állami cég sem csak a libsi hülyeségtől és a lopástól

qwertzu 2017.01.04. 06:49:24

@ogli dzsí: @Larry Silverstein: Alapvető félreértésben vagytok, a demagóg posztíró állításával ellentétben senki nem vett semmit. Szimplán szerződést kötöttek, hogy a Wizz járni fog valahová 4 éven keresztül,

@AGalaxisElnöke: Megnyugodhatsz, nem fogják.

HorseFucker 2017.01.04. 08:20:57

Repüljön el a geci Podgoricába és dögöljön is meg ott !

HorseFucker 2017.01.04. 08:22:09

@Larry Silverstein: BAszd meg anyádat a ravatalán fidess-es fizetett bérenc !

Punxsutawney Mormota 2017.01.04. 08:35:14

@Larry Silverstein: Most, hogy ezt is megmagyaráztad, még arról is mesélj ennek a szerencsétlen libsi társaságnak, hogy miképpen taszítja a fekete lyuk a belé esni igyekvő tárgyakat.
Mivel nagyon tehetséges vagy, még azt is elmondhatnád, hogy az árapály csupán a háttérhatalom machinációja, és valójában az Univerzum kering a Föld körül.

Macropus Rufus 2017.01.04. 09:14:59

@Vársteiner: sajnos sok ember már a 100 milliós összeggel sem tud mit kezdeni. Nem tudják elképzelni, hogy az mennyi is. 4 milliárd leírva nekik csak egy 4-es meg valami fogalom mögötte. Azért a 4000 millió már talán érthetőbb, de én még tovább vinném.
Ma az országban kb. 240e az átlag nettó bér. Szóval ez a 4 milliárd egy átlagos magyar bérrel számolva kb. 16600 évnyi bér... Én pl. így írnám le az összegeket. Ez valahol érthetőbb lenne mint az, hogy 3.2 milliárd ment egy pluszban a Vitya várba költöztetésére. Ez az érthetőség kedvéért egy átlag magyar kb. 13300 évnyi bére.
És nem a 4 milliárddal van a baj. Kutyát macskát nem érdekelné, hogy csak ez a 4 milliárd ment volna el hülyeségre. De az elmúlt 6 évben több száz milliárd (ha nem 1000) ment el hülyeségekre...

Ballib cenzúrázók réme 21 2017.01.04. 09:20:13

@Macropus Rufus:

Azért valahol furcsa nem, hogy az elmúlt 6 évben mikor marhaságokra megy a pénz, közben 82%-ról 75%-ra csökken a GDP arányos államadósság, nőnek a reálbérek, nincs infláció és banki kamat,
MIkor meg a tehetséges elkúrú Gyurcsanyista szakértők kormányoztak, akkor 54%-ról 82% fölé adósították az országot, megduplázták a munkanélküliségi rátát, kétszámjegyű infláció és banki kamat volt, devizahitel aránya 60% fölé nőtt, és folyamatos reálbércsökkenés volt.

A fene se érti hogy miért nem tetszett ez jobban az embereknek.

Macropus Rufus 2017.01.04. 09:26:00

@ogli dzsí: aha. Értem. Szóval most kiad 4 milliárd-ot aztán ennyi volt az össz kiadás. Mert a gépeket nem kell etetni. A személyzetet nem kell fizetni. stb... értem.
Gondolom neked otthon ez úgy megy, hogy van egy házad (lakásod) ami addig került pénzbe amíg meg vetted. Aztán ingyé' van minden, villany, fűtés, stb...

Ja és igen: pont a Fidesz nem fog lopni semmit. Meg pont a Fidesz nem lopott a Malévtől. Megjegyzem: egy stadion árából rendezhette volna a Malév adósságát...
De csápolj nekik nyugodtan.

Larry Silverstein 2017.01.04. 12:23:24

@Macropus Rufus: remélem sokkal drágább lesz mint 4 mrd

már egy stadion is lehet akár 30-40 mrd is

utána dicsérni fogják a lúzerek orbánt végre nem stadiont vett hanem röpülőket....ja, nem inkább marad a sírás 2017ben meg a vinnyogás (tesszük hozzá 2018ban és utána is!)

ha ha ha

Willkommenskultur 2017.01.04. 12:42:09

Támogatom Orbán döntését. Ha a libsik szerint a vásárlás felesleges, nem átlátható, túlárazott áááááásít stb. mindig a dolog mögé állunk az embereimmel.

ez ilyen, nem köszön

CsipkeRózsa 2017.01.04. 16:41:21

Lehet, hogy lesz akkora forgalma, mint az Orbán játékvasúté.

És hát, mindent az idegenforgalom fejlesztéséért! Családban marad.

qwertzu 2017.01.04. 20:48:10

@Macropus Rufus: Te miről beszélsz? Senki nem vett semmit. Nem vettek gépeket. Szerződést kötöttek a Wizzel.

Lesz járat 4 évig a fent említett városokba. Ennyi. A gépeket a WizzAir tankolja, a személyzetet a WizzAir fizeti, a jegyeket a WizzAir árulja.

vajdasagi 2017.01.05. 22:50:39

@szervezkedő: Teljes mértékben egyetértek. Állampolgárként jól jártuk. És lehet, hogy az ország is jól jár gazdaságilag. Tehát aki tények nélkül fikázza ezt, vagy aki félrevezető tényekkel operálva ellenzi, azt megvetem.

Azt is megvetem, aki úgy akar befolyásolni, hogy a négy milliárdot négyezer milliónak írja, mert hülyének nézi az olvasót.

És végül: örülök, hogy sohasem esett bajod ez a sok utazás során, és kellemes repülést kívánok. Ha az én zsebemből is kivettek valamicske adót azért, hogy ezt finanszírozzák: támogatom. Nem sajnálom Tőled. Mindenkinek javaslom, hogy repüljön el Montenegróba: nagyon szép vidék. És meleg ott a tenger :-)

vajdasagi 2017.01.05. 22:53:41

@Gerardus A. Lodewijk: nagyon igaz, amit írtál. De nekem úgy tűnik, 4 milliárd elköltése erre a célra mintha "eszes" beruházás lenne. Legalábbis nem egyike ez a NER szemmel láthatóan eszement beruházásainak.

szervezkedő 2017.01.08. 15:15:42

@vajdasagi:
...es nagyon szerencse sem kell, csak figyelni az arak valtozasat vagy a wizzair akcioit!
Aprilis 30an elrepulve (2.990Ft) egy 1 hetes vagy 10napos kirandulasrol is van jegy vissza 3ezer Forintos aron.

Jo lesz ez!
(Videki suttyokent nekem nem kell Combino, nem erint kozvetlenul hogy a Pesten beazik e a metro alagut, nem veszek allami tamogatassal fele aron 10-20-30 stb millios traktort, es sorolhatnam. Mint adofizeto, udvozlom a jarat indulasat!)
süti beállítások módosítása