2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir

Saját lábon

2016. augusztus 31. - Városi Kurir

bmz.jpg

Hiszek a gyereknek. Miért is kételkednék abban, akinek a vérében van - többek között - a viszolygás mindentől, ami álságos, apukájától meg magától tudjuk, hogy "ő soha sem hazudott". Méltatlan lenne hozzá, és rajta keresztül nemzetes családjához - Uram, ne adj! - a valótlan állítás.

Eddigi megszólalásai is erre determinálják, hisz miket is eresztett a médiaszél hátán világgá? Például azt, hogy „saját lábán áll” - és tessék megnézni: a képek tanulsága szerint mindkettő a sajátja.

rahellab.jpg

Tőle származik az az örökbecsű is, hogy „ a Sziget fesztivált az teszi különlegessé, hogy egy fővárosban kerül megrendezésre..” - hát ez is tényszerű. Az a John F. Kennedy idézet, miszerint „Ne azt kérdezd, mit tehet érted a hazád, hanem, hogy mit tehetsz te a hazádért?” is azt hivatott bizonyítani, hogy nem csak önálló személyiséget tisztelhetünk a hölgyben, hanem magvas gondolatok ismerőjét, és helyén kezelőjét is - meg, hogy a szemüvegét is mindig magánál tartja, - ami nem kis feladat, én például rengetegszer elhagyom, - hogy biztosan ki tudja silabizálni a számára megírt  saját véleményét.

magy_nar_tyeres.jpg
Picit beárnyékolja a róla festett képet, hogy nem alsós korában, hanem már sajátlábánállása idején  történt, hogy az apja által megihletett - hogy azt ne mondjam homlokon csókolt - Tyereskova kiállítás-megnyitójának emlékkönyvébe az alábbit firkantotta, a már emlegetett lábhoz méltó saját kezével:

orban-rahel-godot-crop.jpg
Tehát, amennyiben elfogadjuk, hogy igaz, amit állít és csak a figyelmetlen bahreini diplomácia - ami biztosan fogad minden magyar turistát, aki kies országába látogat - vélte őt egy Európai Uniós ország miniszterelnök-nejének, aki a férje helyett egy fiatal pasi kíséretében - Oh, micsoda libsi feltételezés! - látogat hozzájuk, akkor felvetődik a kérdés: milyen érdekeltsége lehet a messzi Bahreinben, és mekkora olaj- és gázügyet feltételezhetünk egy húszas éveit taposó házaspárnak? Vagy felmenőiknek?

Könnyen ellenőrizhető, hogy semmi, hiszen szerencsénkre a családfő gránitnál szilárdabb (gondolom) vagyonnyilatkozata közszemlére kitett dokumentum, amiből feketén-fehéren kiolvasható, hogy épp, hogy enni futja belőle népes famíliájának. A pereputty többi szerencsés résztvevője ugyan nem nyilatkozott meg, hogy mit és mennyit aprít a tejbe, na de az olaj- és gáz bizniszben való részvétel nem fedezhető bérből és fizetésből élők forintjaiból. Tehát mindenki nyugodjon le, a gyerek nem hazudik, legfeljebb kiszínezi a valóságot!

letoltes-crop_1.jpg
Megerősíteni látszik ezt a tényt, Garamvölgyi Balázs, a tiszteletbeli bahreini követ bölcs, tisztségéhez méltó, kifejezetten a számára előírt kommentárja, amit az Index többszöri firtatására adott:

„Ez egy magánlátogatás volt, azon belül egy udvariassági vizittel.”

Aprónyit talán elvetette a sulykot mindannyiunk Ráhelje, amikor a temérdek méltatlannak vélt támadástól felindulva a sajtón keresztül vágta a bahreini politikai vezetés és mindannyiunk szemébe, hogy az a kép, amit szegény tudatlanok abban az alkotmányos monarchiában büszkén tettek közzé, hamis és aki mást állít, - tehát ők - az  hazudik. Csak remélni merhetjük, hogy az ott regnáló hatalom képviselői helyén kezelik az üzenetet, és nem ragadtatják magukat viszontválaszra.
A végére annyit: méltatlannak tartom, ha egy közszereplő hozzátartozóját nyüstöli a sajtó rokoni alapon, de szerintem ezt a bánásmódot a vezér lánya kivívta magának, mivel közszereplőként működik, tehát saját jogon harcolta ki magának a köz érdeklődését.
Mátrai Anna

A bejegyzés trackback címe:

https://varosikurir.blog.hu/api/trackback/id/tr7511665940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2016.09.01. 12:32:14

"Mit kerestek Ráhelék Bahreinben?"
A fater lelkiismeretét.
De, itt is csak pénzt találtak.

_Molly 2016.09.01. 12:52:50

"Mit kerestek Ráhelék Bahreinben?"

Esetleg tájékoztatták a Bahrein-i vendéglátóikat arról, hogy Magyarország miniszterelnöke szerint minden muszlim potenciális terrorista?

Bahrein lakosságának 73%-a arab (melyből 63% bahreini arab, 10% egyéb arab), 27%-a külföldi (8% iráni, 8% indiai, 2% pakisztáni, 1% európai, 8% egyéb).

A lakosság 85%-a muszlim (síita 51%, szunnita 34%) vallású, 6%-a keresztény, 6%-a hindu és 3%-a egyéb vallású.
------

Amúgy az Ráhel-levél maga a borzalom.
Ha valaki egy ilyen minősíthetetlenül tré munkát képes kiadni a keze alól (egy nyilvános Vendégkönyvben!), az nem sok jót jelent az egyéb munkái minőségét illetően sem. Szerintem.

martineden 2016.09.01. 12:55:07

Nem kell bantani szegenyt, nezzetek meg , a ferjenek meg rendes zakora sem volt penze,az alt iskolait vette fel,ami a ballagasrol maradt.Nyilvan vmi masodallast kerestek, hogy kicserelhessek.Erre ezek a libsik mindenbe belekotnek.

_Molly 2016.09.01. 13:10:16

Martineden, igazad lehet, hogy a Rachel férje munkát keresni ment Bahreinbe.:)

Ezt most találtam:

"Az Orbán család nem először került kapcsolatba az arab világgal: néhány hónapja a Heti Válasz számolt be feltételezéséről, hogy a szaúdi származású Ghaith Pharaonnak lehetett közös üzlete Tiborcz Istvánnal. "

"Ghaith Pharaonról tudni lehet, sokáig körözte az FBI, illetve egy 2002-es francia parlamenti jelentésben az áll, kapcsolatban állhatott a terrorszervezetek által is használt iszlám pénzügyi hálózattal."

(mno.hu/belfold/egy-csoki-es-mas-semmi-1359619)

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.01. 13:50:50

Kedves Anna !

Méltán megérdemled, hogy családtagjaidat hasonló fikatenger érje.

De óriási szerencsédre jobooldalon ennyire mélyre senki nem ereszkedik.

2016.09.01. 14:00:50

Hat ha mar protokoll baki: terd fole ero rovid szoknya, mely dekoltazs, ez meg nem-arab orszagban is illetlen egy hivatalos latogatason, ehhez pluszba jon meg a fedetlen haj az asszonyszemelyen. Ha mar arab orszag es ha mar hivatalos/udvariassagi latogatas, akkor europai nok egy vekony kendot szoktak lazan atvetni a fejukon. Udvariassagbol. Ferfiember zakoja tul szuk, es meg sosem mondtak neki, hogy ketgombos zakot be kell gombolni, csak a harom gombosra igaz, hogy az also nyitva marad. Aki ennyit sem tud, minek megy akar csak egy udvariassagi latogatasra?

Janossz 2016.09.01. 14:09:13

Az a kézírás egy tíz évestől is rém ciki lenne. Ugyan mit mondana róla egy grafológus?)

mpl 2016.09.01. 15:03:18

@Ballib cenzúrázók réme 18: olvastál te már kurucinfót, pestisrácokat, vonát?

OneBall · http://oneball.blog.hu/ 2016.09.01. 15:04:28

@Kishableany: valójában nem, a kétgombosnál sincs begombolva az alsó! Szűknek viszont tényleg szűk.

martineden 2016.09.01. 16:22:57

@OneBall: ,,Szűknek viszont tényleg szűk" ..Dehogy szuk.Az alt. iskolai ballagason meg pont jo volt neki. Arrol meg nem tehet,hogy azota nem tellik ra,hogy ujat vegyen.. Most is azert alazkodott meg ott a távolban,hatha csurran -cseppen valami, de ezek a libsik mindjárt belekotnek mindenbe.

anyadmajma 2016.09.01. 16:31:41

@Ballib cenzúrázók réme 18: Ugyan már, abban a családban simán lehet, hogy a családfő elhálta a nászéjszakát a purdéval is, a mocskos terrorista migráncsoknál az meg már házasság.:)

s 2016.09.01. 17:30:56

- Összekevertek a saját kibaszott anyámmal, érted?
- Nyugodjon meg ráhelke, ezt már a papa is elkövette. Amikor 12 éves korában a szájába élvezett. Nem nagy ügy, cigóknál megesik gyakran.
- De a férjem, az a fasz tiborcz, úgy áll ott a kinőtt öltönyében, bazdmeg, mint egy fóka golyóálló mellényben.
- Az valóban gáz, ráhelke. Szarjon bele a mocskos pofájába, hogy tanuljon meg öltözködni a bugris parasztja.

s 2016.09.01. 17:40:01

@_Molly: Eladták az orbán kurvát dubajozni. Hiába, kell a pénz. A vagyonnyilatkozatból ez teljesen világos.

s 2016.09.01. 17:40:50

Ne azt nézd, hogy az ország mit lopott el tőled, hanem azt, hogy te mit lophatsz el az országtól.

orbán

s 2016.09.01. 17:42:40

@Ballib cenzúrázók réme 18: Leszoptad orbánt? Akkor itt az ideje, hogy a ráhel kurvának kinyaljad a picsáját, bazdmeg, te agyatlan fasz kretén baromállat.

röf 2016.09.01. 17:44:26

Mikor a fölspanolt, kihegyezett, mindenre ugró bérbloggerek ilyen gagyi témákkal hergelik a húsz darab hígagyú., mindenhová bekommentelő Mókusőrsüket, akkor megállapíthatjuk, hogy minden a legnagyobb rendben... :)

s 2016.09.01. 17:44:42

@Kishableany: dubajozni mentek, mondtam már. A tiborcz is arab buzibárokban készült fellépni. Szerinte mindketten le is szopták azt a potrohos kövér arab faszt.

s 2016.09.01. 17:45:35

@Janossz: Mások szarni szoktak olyat, amilyet ő ír.

s 2016.09.01. 17:47:14

@martineden: " Most is azert alazkodott meg ott a távolban,hatha csurran -cseppen valami"

Az arab fasza csurrant is, cseppent is. Avval kell beérni, más nincsen.

s 2016.09.01. 17:48:05

Mindenkinek a kurva anyját.

kulcsar2011 2016.09.01. 19:21:56

3 napra mentek, utazásokkal a hasznos idő 1 nap; és még vízumot is be kell szerezni egy olyan ember segítségével, aki meghívólevelet ad; érdemes ilyen helyre utazni várost nézni?

Visceroid 2016.09.01. 20:38:42

Ideje lesz beleszokni, hogy vezetőink nem választások, hanem öröklődés útján fogják egymást váltani. Ezzel kapcsolatban mindig Fehéroroszország, meg az egyik Korea ugrik be. Az az északi. Legyünk mi is olyanok, mint ők!

willcox 2016.09.01. 21:13:33

Kedves Fidesznyaloncok, droidok, ha Gyurcsány fia tárgyalt volna ott, akkor is minden rendben lenne?

kewcheg 2016.09.01. 22:32:32

Már ha mostantól nem csinálna semmit a Laborc házaspár,akkor is elélnének száz évig kagylovas szendvicsen,meg chivas regalon red bullal. Akkor meg minek feszt a kapálózás újabb csilliárdokért? Már Ráhelnek most több szállodája van, mint amennyi egy átlag észak-borsodi falu lakossága...
süti beállítások módosítása