2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir

Orbán nem kívánatos Washingtonban!

2016. augusztus 17. - Városi Kurir

1013462_0728-tereskova-orbanfestmeny2.jpg

Ilyen az, amikor nem a szervilitás, hanem a józanész dönt. A demokrácia egyértelműen elutasította a gyűlöletkeltés koronázatlan királyának – csak kiérdemelte a koronát, bárlehet, hogy  nem ilyen szövegkörnyezetre gondolt – személyes megjelenését és hagymázas gondolatainak kifejtését a részben költségvetési pénzből finanszírozott washingtoni Wilson Központban.

Szinte hallom a felháborodott, lekicsinylő, az intézményt és az egész amerikai földrészt földbe döngölő szólamokat, amivel a közeljövőben találkozhatunk majd Orbanisztáni regnálók részéről. Az Orbán-tv esti (híradós) meséjében - felteszem - már úgy hangzik el a hír, hogy a magyar embereket és a szabad demokrácia, valamint a szólásszabadság eszményét alázta meg az USA azzal, hogy köszöni, de nem kér a „magyar sámánból”. A még durvábban fogalmazó, szintén mindannyiunk pénzével kitömött kormánymédia biztosan megemlíti a Soros György által vezényelt háttérhatalom hadseregét: a szabadkőműveseket, és az illuminátusokat is, akik ezzel újabb támadást intéztek virágzó államunk boldog népe ellen.  Csodálkoznék, ha Gyurcsány neve nem kerülne elő, hisz az ő keze is biztosan benne van, nem beszélve a baloldali és a liberális eszmék csahosairól.

Holott egy épp ésszel gondolkodó, a demokráciát fontosnak tartó közösségben teljesen normális , hogy tartózkodik minden olyan eseménynek, megnyilvánulónak teret adni, ami veszélyeztetheti azt, amit fontosnak, alapvetőnek gondol. Így érthető, hogy a Wilson Központ döntnökei – ’56-os emlékév ide, ’56-os emlékév oda – inkább nem tesznek eleget a magyar kormány felkérésének, és nem rendeznek nemzetközi konferenciát a témában.  Ott, a nagyvízen túl ugyanis jól tudják, hogy a mai magyar vezetésnek - és hangsúlyozni kell: a vezetésnek, nem magának a magyar népnek - a forradalom igazsága olyan magas, mint hajdúnak a harangöntés, hogy nemzeti gerincű népiesch-eknek is kedvezzünk egy fél mondattal.  A megtisztelő felkérésnek valószínűleg azért nem tesznek eleget, hogy Orbán legalább George Washington, Thomas Jefferson, Abraham Lincoln, Franklin D. Roosevelt, vagy, hogy néhány polgárjogi harcost is említsek: Booker T. Washington, Martin Luther King, Rosa Parks, stb. hazájában még véletlenül se szónokolhasson.  

A magyar diplomácia bohócügyi minisztere és egész minisztériuma blamálta magát, hiszen nem ez az első pofon, sőt ellentétben az Orbán által hazug, fellengzős módon hangoztatott Európának kiosztott sallerektől és kokiktól, ez az elutasítás egy glaszékesztyűs kézzel bevitt valódi gyomros volt.

Mondanám, hogy a hatalom fura urainak érdemes lenne elgondolkodni a történteken, de tudom, hogy ők semmiből nem tanulnak, és szinte bármiből képesek levonni a megfelelő hamis következtetéseket. Emlékezzünk: „ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig.”  Éééérteeeeeddd?

Legyen a külső munkatársunk!

Küldjön híreket, fotókat, videókat a legizgalmasabbakat

feldolgozzuk.

Tárgynak írja be: témajavaslat

Köszönjük. varosikurir@gmail.com

A bejegyzés trackback címe:

https://varosikurir.blog.hu/api/trackback/id/tr10010422946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lucifer Morningstar 2016.08.19. 08:27:36

@a BircaHang Média szerk.:

Mesélni valóban tudsz, de a valóságról fogalmad nincs.

Lucifer Morningstar 2016.08.19. 08:29:14

@midnight coder:

Igen, a nagyon egyszerű narancskommunisták világa úgy épül fel, hogy mi kommunistánk jó kommunista. Gyönyörű példája vagy ennek az egyszerű gondolkodásmódnak.

Lucifer Morningstar 2016.08.19. 08:34:31

@A megvalósult amerikai ólom..:

Szövegértelmezési bajaid miatt beszélsz hülyeséget, nem tudsz megérteni egy cirka 20 szavas mondatot. Ez van, nem tehetsz róla, hogy ez neked már sok. Felmenőről volt szó, hogy te is értsd, a kommunista apjáról. Örülök, hogy segíthettem, amúgy orbánod most építi a kommunista pártállamot, csak a narancsos szemellenződ és a reggeli párteligazítás eltakarja előled a valódi világot.

eMJe 2016.08.19. 08:46:06

@grafoguru: Igazad van, hülyén fogalmaztam. Két gondolatot mostam egybe. USA nem rendez '56-ra, kész, passz. Itthon kezdek el ugatni a migrinyalók :D Azt viszont tartom, hogy ez elég hülyén jött ki USA részről.

A koki meg társai nem érdekel. Sosem szavaztam fideszre, sőt, szokásom szidni őket. Ez az egy, amiben úgy érzem, hazánkat és EU-t képviselik, bár korántsem biztos, hogy hátsó szándék nélkül :) Dolgoztak ismerőseim a határnál, foglalkoztak a hordával, sajnos sok igazság volt a tapasztalataikban. Negatívak :D

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.19. 08:54:27

@Lucifer Morningstar:

Én éltem akkor, kiskamasz, személyes emlékeim is vannak.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.19. 08:57:07

@Lucifer Morningstar: @adt:

Pozsgay a 80-as évek végén is azt mondta nagyjából, amit pár éve. Ő akkor is antiliberális volt, pont emiatt veszett össze a liberális reformkomcsikkal.

grafoguru 2016.08.19. 10:18:05

@eMJe:

Szia, köszönöm, ritka higgadt válasz volt, szokatlan a hozzászólásokban.
A menekült/migrációs kérdés valóban megoldatlan, és égető szükség van (lenne) a megoldásra.
Ennek a módja lehet megbeszélés/vita kérdése.
Hogy tényleg mi (vag mi lett volna) a jó megoldás, azt csak a jövő fogja eldönteni.
A válaszodból ítélve te olyan vagy, akivel akár személyesen is leünék. Biztos vgyok benne, hogy - bár nem feltétéenül értenénk mindenben egyet (ami egyáltalán nem baj) - fel tudnánk sorakoztatni mindketten a másik számára is elfogadható érveket, a fröcsögés helyett.

grafoguru 2016.08.19. 10:23:06

@A megvalósult amerikai ólom..:

" Mikor építette Orbán a pártállamot?"

Folyamatosan azt csinálja., csak ennek látásához kellene néhány dolog:
1. történelmi ismeretek, vagy saját tapasztalat
2. ici-picit objektív véleményalkotás, a vakhiz félretétele
3. felébredés az agymosás-kómából.

Szóval esélyed sincs megérteni, meglátni. Boldog ember vagy. Zzzzzzzzzzzzzzzz.

grafoguru 2016.08.19. 10:24:41

@a BircaHang Média szerk.:

"Ő akkor is antiliberális volt, pont emiatt veszett össze a liberális reformkomcsikkal."

Mindigt olyan volt, ami a legjobban fizetett. Annyira hasonlít valakire... Na kire is?

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.19. 10:34:12

@grafoguru:

Ha így lett volna, elment volna ballibnek, az fizetett a legjobban.

Dorinda41 2016.08.19. 10:46:55

@a BircaHang Média szerk.: Ha za jó ember, aki Ameriak utál, akkor Oszama Bin Ladent is imádták ugye? A fenébe, de levadászták. Remélem ide is eljutnak.

Conchobar 2016.08.19. 11:09:23

Az amúgyis elég visszatetsző, amikor nemzeti ünnepen az ország miniszterelnöke külföldön csámborog, dehogy ráadásul még ez a csámborgás az USA-ban lenne...Ennyi erővel mehetne akár Kijevbe is, vagy akár Moszkvába is ünnepelni, és ott esetleg fogadást rendezhetne a helybéli '56-os veteránoknak

grafoguru 2016.08.19. 11:42:28

@a BircaHang Média szerk.:

"Ha így lett volna, elment volna ballibnek, az fizetett a legjobban."

El is ment. Az is volt egy darabig. Fodor Gábor, Ungár Klára és a többiek harcostársa.
Volt a Parlamentben "Csuhások, térdre imához!", meg minden.
Aztán amikor a választáson kevesebb, mint 20%-ot értek el, hirtelen nagy változás állt be a világnézetében. Valszeg megvilágosodott. Már abban a tekintetben, hogy ha folytatja, nem igazán lesz lé.
A szélkakaskodásáról könyvtárak vannak tele, csak utána kell nézni egy kicsit. Már ha nem emlékszel.

Ha ezeket a tényeket ismered, akkor vagy nem akarsz emlékezni, vagy direkt ferdítesz.
Ha nem ismered, akkor meg jobb lenne tájékozódni, mielőtt hozzászólsz olyan dologhoz, amiről lövésed sincs.
Az utóbbi bekezdést természetesen teoretikusan írtam.
Nem várható, hogy megváltozol, majd csak akkor, ha az érdeked úgy kívánja.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.19. 11:46:30

@grafoguru:

Tévedsz. Pozsgay már 1990-ben otthagyta az MSZP-t.

Te Orbánról beszélsz, aki azonban szintén nem a pénz alapján változott. Ha maradt volna liberális, ma milliárdos lenne és a nyugatia elnyomók ünnepelt sztárja, fényes jövővel: EU elnök, NATO főtitkár, stb.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.19. 11:47:09

@grafoguru:

A szélkakas érdekből változik. Aki nem érdekből, az nem szélkakas.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.19. 11:55:00

@grafoguru: Neked meg talán konkrétumokat kellene írnod, érveket állításod alátámasztására.. Ja, hogy akkor kiderülne, hogy mekkora ökörséget írtál? Jogos a félelmed..

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2016.08.19. 12:24:03

@A megvalósult amerikai ólom..: És a matek korrepetáció megvolt? Vagy ellógtad a nyarat? Hogy fogsz így átmenni a pótvizsgán? A 0,5 + 5*0,5 = 3 már megy?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2016.08.19. 12:24:57

@a BircaHang Média szerk.: "A munkahelyen nem adtak beutalót üdülőbe, ha nem voltál szakszervezeti tag."
Mivel szakszervezeti üdülő volt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2016.08.19. 12:28:39

@nemecsekerno_007: Már megint sikerült kiállítanod magdról a bizonyítvány. Tehát jobb az erőszakos rablóbanda (aki szeinted nem tőled lopott) mint a tétova, kevesebbet lopó tolvajok.
Tehtát a bűnt erkölcsileg úgy ítéled meg, hogy az téged (szerinted) érintett vagy sem.
Érdekes egy erkölcsi felfogásod van!

s 2016.08.19. 12:43:29

@Sir Galahad: Aztán ki a retek fasztól kérjenek bocsánatot? Nyikita Szergejevics Hruscsovtól? Te nagyon hülye.
Miattunk nem akartak egy kibaszott III. V.H.-t kirobbantani.

nu pagagyí 2016.08.19. 13:00:28

Nevetséges, hogy a despota 56-ot akar ünnepelni. Valószínűleg Washingtonban is így látják. Vannak Orbánnak illiberális haverjai, akik tárt karokkal várják. Itt ne hagyja "dalt", hátha nekik tetszik. Majd írnak rá szöveget az ottani puccs emlékére.

subwoofer1 2016.08.19. 13:12:43

@a BircaHang Média szerk.: Mert Orbán ma nem milliárdos, mi? Röhög a vakbelem.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.19. 13:28:41

@subwoofer1:

Forintban talán az, de ma gazdagabb lenne, ha maradt volna a nyugat csicskása.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.19. 13:30:02

@s:

Nem lett volna világháború.

A szovjet vezetés valójában csak akkor avatkozott be, amikor a nyugat jelezte: nem érdekelt az ügyben.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.19. 13:30:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Minden politikai elit lop, azaz nem ez aszempont. Hanem az, hogy melyik tevékenykedik a nép érdekében.

Sir Galahad 2016.08.19. 14:03:02

@s: Teljesen érthető, hogy nem akartak 3. világháborút kirobbantani miattunk, ez esetben viszont nem volt tisztességes a felkelőknek a SZER-en keresztül azt üzenni, hogy tartsanak ki, mert jön a segítség. Nem érdekelte őket, hány magyar hal meg teljesen értelmetlenül abban a reményben, hogy Amerika majd mellénk áll. Ígérgettek, majd cserben hagyták Magyarországot. Tehát Magyarországtól kellene bocsánatot kérniük, nem Hruscsovtól - az utóbbi csak egy hülyének jut eszébe.

JGDus 2016.08.19. 14:03:48

45 év kommunista kártétele összemérhetlenül kevesebb torz-ságot okozott, mint az azt követő 25 év.
0rszágosak vagyunk a pusztulásban, ahogy ezt J. Attila rég nyilvánvalóvá tette.
Szerencsétlenségünkre nagy politikusaink nem verseket lapozgatnak, csak a bankkivonataikat.

s 2016.08.19. 14:17:06

@Sir Galahad: A II. V.H. alatt is azt mondta a Nyugat, hogy baszakodjunk a németekkel, közel a segítség. A hülyék, - még akkori vezető magyar politikusok is - el is hitték. Nem azért mondták, hanem azért, hogy előkészítsék a partraszállást. A németek be is vonultak Magyarországra, olyan kibaszott jól sikerült minden.
Tehát, az amcsik nem azért mondták, hogy tartsunk ki, mert közel volt a segítség. Azért mondták, hogy borsot törjenek a szovjetek orra alá. Egy forradalmár nem azért tart ki, mert közel a segítség. Azt ő leszarja. Azért tart ki, mert FORRADALMÁR és kurvára mindegy neki, hogy mit mondanak a többiek. Kár az amcsikra terelni a balhét. Beszoptuk, mert egy nagyhatalommal rúgtuk össze a port, rosszkor, amikor az még ereje teljében volt. Amit az amcsik mondtak, az világpolitika, hiba volt akkor is szó szerint venni, ma meg egészen nevetséges.

Béláim! Rátoltuk! 2016.08.19. 14:24:22

@a BircaHang Média szerk.:

'Oroszországban nincsenek oligarchák.'

Elhiszem, mert tulajdonképpen Oroszországban nincsenek oroszok sem.
Vagy ha mégis, akkor majd azokat is letagadod.
Aminthogy ily módon magyar identitásod is (meg-/le-) tagadod. Mert hiszen birka vagy, és azok vagyunk mindannyian, megmondta ezt Kertész Ákos is. Genetikuisan mocsok.

torró 2016.08.19. 14:45:09

www.youtube.com/watch?v=rqMX3Q6zjvM
Gazdasági bérgyilkosok. John Perkins .volt ügynök vallomása. természetesen Amerika-i. Nesze nektek demokrácia. Csak azért hogy nem kéne a nagy Amerikától annyira elájulni. Lehet Orbánozni, de ő kismiska ezekhez képest. Nem kötelező persze rajongani érte, én sem teszem. Csak reálisan nézem ezt a hülye világot.

Bambano 2016.08.19. 14:45:55

pontosan melyik demokratikus ország utasította ki Orbánt?

Ala-ud-din (Servicio de Inteligencia) 2016.08.19. 15:16:07

@gabpocok: Csak halkan szólok, hogy a honfoglaláskor az avarok már nem voltak feltalálhatók a Kárpát-medencében (alig néhány száz évvel korábban éltek itt), éppúgy, mint a germánok meg a frankok (mindkét népnek saját állama volt Nyugat-Európában. Az más kérdés, hogy háborúzgattak egy kicsit az éppen betelepülő magyar törzsekkel, ami oda-vissza, adok-kapok alapon ment). Sőt a bolgárok sem itt éltek. Kicsit vissza kéne menni az általános iskolába történelem órára, mielőtt itt kommentelsz.

Komodoi 2016.08.19. 15:20:52

A jenki kormánynak rossz a lelkiismerete, amiért annak idején elárulta a magyar szabadságharcot és másodszor is odalökött minket a szovjetnek, ezért nem akarják hogy erre egy konferencia is emlékeztesse őket saját felségterületükön.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.19. 15:22:06

@Lucifer Morningstar: Hozz már fel valami konkrét érvet az állításaid alátámasztására !! Ne csak szajkózd a mantrát. MIÉRT, HOGYAN építette Orbán a szocializmust te idióta! Erre válaszolj már egyszer, és ne terelj.
Gondolom a kádári rendszer építésének a része volt az is, amikor meghirdették egy Kisszel rivális ifjúsági szervezet megalakulását, ami után sorozatos rendőrségi , és ügyészségi vegzálásoknak voltak kitéve. Mindeközben Csótány elvtárs élte világát a pécsi Kisz élén..Ez a történelem, nem a hazugságaid.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.19. 15:24:43

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Megbeszéltük már ezerszer: takarodsz vissza a matektanárnénidhez, aki megtanít értelmezni egy kurva garifont, (különös tekintettel a szélsőértékekere), és akkor majd beszélgetünk te szerencsétlen idióta..

grafoguru 2016.08.19. 15:25:08

@a BircaHang Média szerk.:

"A szélkakas érdekből változik. Aki nem érdekből, az nem szélkakas."

Egyetértek. Aki viszont nem érdekből, de havonta, annál meg elmentek otthonról.
Döntsd el, hova sorolod. Szerintem mindkettőbe befér.

grafoguru 2016.08.19. 15:26:51

@A megvalósult amerikai ólom..:

Sajnos a magadfajtákat nem zavarják a tények.
Kidobott energia lenne a részemről.
Ha úgy tetszik, és könnyebb a lelekd tőle, akkor GYŐZTÉL. Hurrá!!

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.19. 15:27:59

@nu pagagyí: Valóban,inkább pufajkás gyuszinak, a 209-esnek, vagy csótány egykori függetlenített Kisz -titkárnak járt volna ez ki. A magyar haladó, rendszerváltás utáni magyar baloldal miniszterelnökei voltak ők..

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.19. 15:29:53

@grafoguru: Tényeket ti nem nagyon szerettek írni. A szövegelés, a mantrázás megy csak, de már egyre kevesebben veszik be az átlátszó hazugságaitokat..

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.19. 15:50:15

@grafoguru:

Orbán esetében, amióta profi politikus (1988) 3 eszmei időszak tapasztalható, ez 28 év alatt. Azt hiszem, ez teljesen normális. Nem nevezhető se elmbetegnek, se szélkakasnak.

Bambano 2016.08.19. 16:19:53

@a BircaHang Média szerk.: jaja, orbán tényleg nem elmebeteg, vérprofi.
csak eszméje nincs egy darab se a pénzen kívül. orbán politikája arról szól, hogy hogyan maradhasson a húsosfazék közelében.

nemecsekerno_007 2016.08.19. 16:29:18

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Fordítsunk rajta egyet, hátha úgy leesik.

Mindkét alakulat lop. Ok. Az egyik szerinted inkább rablóbanda és ezért rosszabbak. Egy másik szemszögből nézve ez az álláspont a "tétova tolvaj bandát" védi. Akik ugyanúgy tolvajok vagyis erkölcsi szempontból nem jobbak. Ja és ténykedésük során fossá adósították az országot, közben nyílván hazudtak éjjel-nappal. Az álláspontod tarthatatlansága hasonló, az öszödi beszéd "igazságbeszédként" eladni próbáló bal(fasz) oldal véleményéhez. Egyszerűbben, szerecsenmosdatás.
És te beszélsz erkölcsről mint tiszta emberi erényről?! És még én állítok ki magamról bizonyítványt?! Vicces ez az ország. :)

Bambano 2016.08.19. 16:56:18

@a BircaHang Média szerk.: nem lehetne "ma is ultraliberális", mert egyrészt sosem volt az, másrészt meg a liberálisok nem tiltják, hogy másnak is jusson. szemben orbánnal, akinek komoly kínt okoz, ha másnak is leesik valami.

Bambano 2016.08.19. 17:07:23

@nemecsekerno_007: "A baloldal mind a mai napig a zsebünkben akar turkálni. Országos szinten.": ezzel szemben a magát jobb oldalnak gondoló nem csak akar, turkál is. sőt, nem csak a zsebedben, hanem az agyadban, a méhedben és minden egyéb helyen is akar turkálni.

ahhoz képest, amit ez a mostani kurzus csinál, fletó egy kánaán volt a köznépnek.

midnight coder 2016.08.19. 17:08:44

@nemecsekerno_007: Ha mind a két oldal lop, akkor emiatt nincs értelme elküldeni Orbánékat. Ergo, a baloldalnak tökéletesen felesleges azon rugózni, hogy az Orbán lop, mert a saját legelvakultabb híveiken kívül senki sem hiszi az országban azt, hogy ők nem, illetve hogy egy kormányváltás a konstans lopáson bármit is változtatna.

A baloldal sok mindenben tétova volt, de ezen az egy területen legalább olyan határozottnak bizonyult mint Orbánék.

nemecsekerno_007 2016.08.19. 17:13:00

@midnight coder: Jaja, ezt próbáltam vázolni a Kurti urfinak...

midnight coder 2016.08.19. 17:16:05

@Lucifer Morningstar: Az igazhívőt az különbözteti meg a gondolkodó embertől, hogy az előbbi képtelen a saját szimpátiájától elvonatkoztatni.Az igazhívő szemében bármi amit az egyik oldal csinált az csak rossz lehet, amit pedig a másik oldal csinált, az csak jó. A gondolkodó pedig elismeri, hogy a hozzá közelebb álló oldalnak is vannak bűnei, hibái, hülyeségei, és a másik oldalnak is lehet igaza egy sor dologban. Sőt, netán olyan dolgokat hiányol a másik oldalról, ami ugyan az ő világképéhez annyira nem hiányzik, de a másik oldalnak meg kellene lépnie.

A blogok, fórumok általában teli vannak Igazhívővel, és viszonylag kevés az, aki önállóan gondolkodik. Ez amúgy még kevésbé kínos, amiket én jobban utálok az igazhívőknél, azok a tahó igazhívők, mindkét oldalon, akik sok-sok hozzászólást megtöltenek azzal hogy egymás felmenőit gyalázzák, anélkül hogy bármi érdemlegeset hozzátennének a dologhoz.

nemecsekerno_007 2016.08.19. 17:18:38

@Bambano: "ezzel szemben a magát jobb oldalnak...."

Te miről beszélsz? Tudtommal több marad a zsebekben mint korábban. De arról most nem nyitok vitát, hogy a ballib kormány milyen szinten húzta le a vállalkozókat/cégeket. No persze kicsiket, mert a multik a barátaik voltak :)

Ha te úgy érzed, hogy az agyadban v. méhedben is turkálni akar a kormány, akkor csak sajnálni tudlak. Függő lehetsz. Nem kell minden hülyeséggel foglalkozni amit a kormány mond.

"ahhoz képest, amit ez a mostani kurzus csinál..."

Ha te elhiszed ezt amit írtál, akkor tényleg a legjobb ha 2018-ban is a Fidesz győz. Még mindig a kisebbik rossz.

midnight coder 2016.08.19. 17:23:49

@nemecsekerno_007: Néha azon filózom, hogy a baloldaliak direkt vesztésre játszanak, csak nem értem miért ? Óriási erőforrásokat tesznek bele Orbánék tolvajozásába, holott szerintem kizárt, hogy ne tudnák hogy ezzel max. a Jobbikot erősítik. Szintén erővel beállnak a bevándorlás című pofozógép elé is, és ha netán elfáradna, akkor saját maguk tekernek egyet rajta hogy nehogy leálljon a pofonzápor.

Közben pedig szó se esik olyanról, hogy mi vagyunk a baloldal, és ha ránk szavaztok, akkor a következő baloldali pontokat valósítjuk meg: ... valamint .... és .... meg ...

A pontok helyére kismillió dolgot lehetne írni, Pl. hajléktalanság humánus kezelése úgy, hogy a hajléktalan is jól járjon meg a társadalom is, esetleg hova építenénk kerékpárutakat stadionok helyett, és hasonlók. A bevándorlásos dolognak is meglenne az a megoldása, ami humánus is és nem irtja ki az európai civilizációt. Csak ehhez az kellene, hogy a baloldal politikusinak legyen agya, és össze tudják egyeztetni a baloldaliságot a nemzeti és európai érdekek védelmével. Lehet ott nem nemzetellenes baloldalt is csinálni, lásd Pl. a szlovákok.

nemecsekerno_007 2016.08.19. 17:30:43

@midnight coder: Hát igen :) jobban kéne csinálni mint a kormány. Ezt megelőzően el kéne mondani a választóknak, hogy mit és hogyan akarnak jobban csinálni. Nagyjából ennyi. Elég fárasztó egy feleségnek folyton azt hallgatni, hogy "azért ilyen puha, hogy ne fájjon."

Bambano 2016.08.19. 17:41:04

@nemecsekerno_007: szokásos probléma: funkcionális analfabétához szóltam.
hogy te abból a hsz-ből hogy vontad le azt a következtetést, hogy nekem jobb, ha a fidesz győz, az számomra rejtély.

leírom neked feketén-fehéren, hátha így megérted. orbán szerintem két nagyságrenddel nagyobb gazember, mint fletó.

"Tudtommal több marad a zsebekben mint korábban.": és itt azon van a hangsúly, hogy tudtoddal. a való világban meg nem, mert a személyi jövedelemadó csökkent csak, minden más emelkedett. áfa például. ráadásul ha a több maradot nem csak egyénre vonatkoztatva értelmezed, akkor bizony kiderül, hogy egy csomó embernek sokkal kevesebb marad, pl. akiknek elvették a traffikját, a földjét, akiket átkényszerítettek közmunkásnak, akiknek 7 éve ígérgetik a béremelést, stb.

persze elismerem, ha alacsony sorszámú fideszes párttagságid van, akkor neked több maradt, ez tény. bár lehet, simicska másképp gondolja.

a turkálásokra néhány példa:
- a kormánypárti adók lassan teljesen kiszorítanak mindenki mást a tv-kből. elsöprő mennyiségű *OFFSHORE*-ozó kormánypárti adó van, amit köteles vagy a tv legelső programhelyeire tenni.
- az egyébként sem túl acélos oktatást tovább rontották
- erősen vitatható (valójában vitathatatlanul szar) tankönyveket erőszakolnak a diákokra
- tök érthetetlen kultusza lett pár vállalhatatlan antihősnek. lásd pl. horthy.
- ismerkedési estet szerveznek a fiataloknak, ez mekkora gigamega rotfl már.
- ezek annyira feledékenyek, hogy másodszor is pofára akarnak esni a vasárnapi boltbezárás témakörében. ez alapján levonható a tanulság, hogy az aranyhalnak jobb memóriája van.

nem érzem, hogy turkálnak, hanem látom. ha már nem bírunk egy normális pártot kiállítani, akkor a "kisebb rossz" elmélete alapján bárki más jobb, mint ez a mostani.

nemecsekerno_007 2016.08.19. 17:49:56

@Bambano: "te abból a hsz-ből hogy vontad le azt a következtetést, hogy nekem jobb, ha a fidesz győz..."

Ha te komolyan elhiszed amit írtál és a baloldal felé húzol, akkor jobb ha a fidesz nyer 2018-ban. A többségnek jobb.

Így már világos?! alfabéta?!

s 2016.08.19. 17:50:34

Egyébként orbán Magyarországon sem kívánatos személy. Csak innen nem baszhatjuk ki a büdös picsába. Sajnos.

Lajos Csánó 2016.08.19. 17:53:46

@DR. Smit Pal: Akkor a 16 aranyérmet meg Rákosinak?!

Bambano 2016.08.19. 18:11:21

@nemecsekerno_007: a tények az nem hit kérdés. max. a jobboldali kommunistáknál.
fletóék ideje alatt nem fordult elő, hogy egy támogatás teljes összegét plusz még 10 misit vissza kelljen csorgatni. ilyet csak ez a "több marad a zsebedben" kormány tud.

fletóéknál az sem fordult elő, hogy egy kébviselő ne tudja, hogy hány négyzetméteres a lakása, tartozik-e hozzá garázs meg ilyenek. az sem fordult elő, hogy a demokrati-kuss kormány ennyire nyilvánvalóan bűnözőket ennyire nyilvánvalóan védjen.

ezzel nem azt akarom mondani, hogy fletóék abszolút értelemben nézve jók, mert amelyik banda hillerrel akar kiállni a fidesz ellen 2018-ban, azt ezzel nem sérteném meg, hogy jók. azt akarom mondani, hogy relatíve jobbak voltak, mint a mostani. az összes balos kormány alatt udvariasabb volt a vezetés a néppel és nagyobb volt a szabadság, mint most.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2016.08.19. 18:41:59

"Orbán nem kívánatos Washingtonban!" ........sem!!

Sir Galahad 2016.08.19. 18:50:23

@s: Tehát helyesled, hogy az amerikaiak megtévesztették, becsapták a magyar forradalmárokat, a saját hatalmi játszmáik érdekében feláldozták őket.

Nincs több kérdésem.

$pi$ 2016.08.19. 18:51:24

@Bambano: "fletóék ideje alatt nem fordult elő, hogy egy támogatás teljes összegét plusz még 10 misit vissza kelljen csorgatni. "

Jétusom, hogy nektek semmiben nincs határ, ez elképzelhetetlen. Előbb 10%-ot, aztán 20%-ot hazudtatok, múlt héten már 90% volt, azt hittem ennél nagyobbat nem lehet kamuzni. Erre te jössz a 100% + 10 misi dumával.

Gondolom azért te sem gondolod butának magadat, ugye? Figyu! Engem megkenhetsz! Adok egymilliárd támogatást, ha visszacsorgatsz egymilliárd + 10 misit!

Anyám borogass!

Lucifer Morningstar 2016.08.19. 18:56:09

@A megvalósult amerikai ólom..:

Államosítás
Hatalmi szervek pártvezérlése
Gazdaság leosztása haveroknak
Központi árszabás
Bíróságok párt alá vonása
Ügyészség párt alá vonása
Nemzeti Bank párt alá vonása

Hirtelen ennyi, de a sort a végtelenségig lehet folytatni. Az, hogy a narancsos köd teljesen elborította az amúgy is csekély képességű agyadat a valóságon nem változtat, csak te hiszed kánaánnak a hazai posványt.

Lucifer Morningstar 2016.08.19. 18:57:20

@a BircaHang Média szerk.:

Megint terelsz. Már sokszor bebizonyosodott, hogy az emlékeid valójában a komcsi pártfőiskolán beléd mosott hazugságok.

torró 2016.08.19. 19:07:20

@s:
"Egyébként orbán Magyarországon sem kívánatos személy. Csak innen nem baszhatjuk ki a büdös picsába. Sajnos"
Dehogynem! Állíts elő egy komoly tisztességes apparátot, akikkel választást lehet nyerni, rendesen kormányoznak, stb, stb, Nem akarsz miniszer elnök lenni? Na! Akkor hajrá! Gyerünk! Csináld meg! Ahogy Ferenc testvér mondja! Hogy ez nem olyan egyszerű? Hát nagyon nem!

Bambano 2016.08.19. 19:08:27

@$pi$: keress már rá a voldemort névre a neten...
ja, de ne a pártneten, hanem a publikuson. le van írva feketén-fehéren, hogy hogy jutottak el az eredeti 50%-os lopásról a 100% fölötti szintre.

meg az is le van írva, amikor félreállították a navot, hogy nem kaphatják el a fideszes jóelvtársat.

ha a fidesz által még nem uralt maradék média nem kezdi el verni a tamtamot ezért, akkor még mindig nem történik semmi. nekik köszönhető, hogy legalább a mentelmi jogát visszavonták már.

Bambano 2016.08.19. 19:09:48

@s: amikor lázár azt találta mondani, hogy ő nem maradna az eu-ban, azt kellett volna válaszolni, hogy parancsolj lázárelvtárs, a szolgálati autód elvisz záhonyig :P

$pi$ 2016.08.19. 19:10:58

@Bambano: "az eredeti 50%-os lopásról a 100% fölötti szintre."

Rákérdezhetek? Matekból nem voltál nagyon penge, ugye? :D :D

Bambano 2016.08.19. 19:18:16

@$pi$: de, én abszolút penge voltam matekból, szemben velük.

$pi$ 2016.08.19. 19:20:46

@Bambano: "de, én abszolút penge voltam matekból, szemben velük. "

Akkor kimaradtál a százalékszámítás előtt, vagy mi?

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.19. 19:28:53

@Lucifer Morningstar: Tudod önmagában az államosítás nem jelent kommunizmust. Számos példa van a nyugati országok történetében erre. Pl. Az Attlee kormány Nagy-Britanniában, amely komplett szektorokat állímosított, vagy Franciaországban a vasút államosítása, de Magyarországon Baross Gábort sem tekintjük kommunistának, holott hozzá köthető a hazai vasútvonalak államosítása.
A kommunisznmus (illetve nem teljesen vegytiszta formája a szocializmus) az egész gazgaság államosítását jelenti. Ez pedig közel sem áll fenn ma. A magyar gazdaság döntő többsége magán gazdaság. Tehát hülyeséget írtál..

Konkrátan milyen szervek vannak pártvezérlés alatt?? Megint konrétumok nélküli üres szubjektív vádaskodás..

Ki vonta pártirányítás alá a Nemzeti Bankot és mikor? Semmiféle ilyen törvény nincsen. Ennyi erővel azt is lehet mondani, hogy Simor alatt meg maszop irányítás alatt volt. Mi értelme ennek?

Központi árszabás? Kokrétan hol? Egyébként ha az energiaárakra gondolsz, az már a szocik alatt is központi árszabás alatt volt, és az Energiahivatal szabta meg az árukat. A kisereskedelemben sehol nincs központilag meghatározott ár, ahogy az a szocializmuban volt.

"Bíróságok párt alá vonása"

Hihi ez jó. Gondolom azért hoztak olyan ítéletet, hogy a Fidesz kormány nem vonhatja 100%-os különadó alá Tátrai 100 milliós véfkielégítését, mert annyira pártiányítás alatt vannak. A valóság próbáján buksz el ismét..:)

Bambano 2016.08.19. 19:31:13

@$pi$: értem én, hogy egy valódi anomáliára akarod felhívni a figyelmet, a hozzászólásaidnak ezzel a részével teljes mértékben egyetértek.
amiben súlyosan tévedsz az az, hogy ezt az orbitális ökörséget nem én találtam ki, hanem voldemort. én nem találtam ki ekkora ökörséget, hanem idézem a neten fellelhető infókat.

ami még probléma a témában, hogy voldemort azt nyilatkozta, hogy "majd a rendőrség tisztázni fogja őt". ezzel az a baj, hogy normális esetben egy ilyen kijelentést egy bepánikolt gyanúsítottól el lehetne fogadni, mint hirtelen felindulásból jött kijelentést. csak sajnos ennek van egy másik olvasata is, amikor ezt sima kijelentő módban értelmezed úgy, mint egy hideg fejjel tett mondatot.

Bambano 2016.08.19. 19:35:29

@A megvalósult amerikai ólom..: arra a bíróságra, amelyik nem hajlandó nyomozni a népszavazásos választási csalások ügyében, arra nyugodtan lehet mondani, hogy pártirányítás alatt van. meg arra is, ahol a főnökök mind haverok.

amelyik bank (most éppen a nemzeti) azt mondja, hogy az alapítványba való befizetéskor a közpénz elveszíti közpénz jellegét, az nem csak hülye, de szintén joggal húzza magára a pártosodás bélyegét.

a kereskedelemben, szolgáltatási szektorban ész nélkül széthajigált adók és egyéb bevételi tervek szintén arra utalnak, hogy a cégek előtt két út át: behódolnak vagy beszántják őket. ugye az eu-s pályázatkezelő rendszer fejlesztője se halt meg mostanában, ugye?

kérdés hozzád: te vettél volna menő tévét, ha ingyen hitellel kitömnek előtte?

$pi$ 2016.08.19. 19:54:18

@Bambano: "arra a bíróságra, amelyik nem hajlandó nyomozni"

A bíróság soha nem is nyomozott semmilyen ügyben. Nincs is joga hozzá.

$pi$ 2016.08.19. 19:55:53

@Bambano: "amelyik bank (most éppen a nemzeti) azt mondja, hogy az alapítványba való befizetéskor a közpénz elveszíti közpénz jellegét, az nem csak hülye, de szintén joggal húzza magára a pártosodás bélyegét."

Ha nem veszítette el a közpénz jellegét, akkor mi a baj?

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.19. 20:46:39

@Bambano: Nem is lesz népszavazás, mert a szocik nem voltak képesek összegyűjteni a megfelelő számú aláírást.
Ha itt valóban "pártirányítás" alatt lennének a bíróságok, akkor sokkal inkább egyirányba mutató ítéletek lennének, de nem így van..
A nyomozás meg egyébként nem a bíróság, hanem a rendőrség feladata..

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.19. 20:51:45

@Bambano: "kérdés hozzád: te vettél volna menő tévét, ha ingyen hitellel kitömnek előtte?"

Nem. 15 éve ugyanaz a tévém van. Hülyeségnek tartom a használható háztartási eszközök fölösleges cseréjét.

"a kereskedelemben, szolgáltatási szektorban ész nélkül széthajigált adók és egyéb bevételi tervek szintén arra utalnak, hogy a cégek előtt két út át: behódolnak vagy beszántják őket."

Na, ennek aztán semmi értelme. Ha a jelenlegi adózás mellet nem érné meg nekik a tevékenység, akkor bezárnának, illetve a multik kivonulnának az országból, mégse vonult ki senki. Tehát így is megéri nekik maradni. Ennyire egyszerű..

Bambano 2016.08.19. 22:04:16

@A megvalósult amerikai ólom..: örülök, hogy te ilyen takarékos vagy. Bezzeg Bandi bátyánk, a nem annyira kormánytávoli vállalkozó, aki még mindig azt hiszi, hogy timike a bicepszéért szereti, ő például vett magának tv-t, majd egy lendülettel ki is vitte a románokhoz.

"Ha a jelenlegi adózás mellet nem érné meg nekik a tevékenység": ha téged nem zavar, hogy rádtolják a költségét, az a te bajod. meg azt is te fogod megfizetni (biztos lehetsz benne, törvény van rá), hogy a kormányt elmeszelik brüsszelben mint pl. az élelmiszerfelügyeleti díjért.

"a multik kivonulnának az országból, mégse vonult ki senki.": annak fényében, hogy egy emberként kivonult a komplett lakossági gázüzletág (felkészül: villany üzletág), ez az állítás tévedés.

néha felmerül bennem, hogy hiba volt pár, a távközlési szektort sújtó különadót és egyéb költséget megtorpedózni. egy csomó ostoba kommenttel kevesebb lenne a neten. némelyiket meg se értették a tisztelt internet előfizetők.

Bambano 2016.08.19. 22:11:23

@$pi$: hogy ha nincs balhé, akkor elveszítette volna. magyarul csak azért fogták vissza a lopást, mert túl nagy lett a közfelháborodás. persze addigra elvertek egy csomó lóvét marhaságra.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.19. 22:21:27

@Bambano: " ő például vett magának tv-t, majd egy lendülettel ki is vitte a románokhoz"

Ne csináljunk már úgy mintha a különböző kormányok nem adtak volna mindig is állami hiteleket a hozzájuk közel álló vállalkozóknak. Az EU területén való székhely váltás pedig mindenki számára adott.

"ha téged nem zavar, hogy rádtolják a költségét"

Olyan szektorokban vezették be, ahol erős verseny van az egyes szereplők között ( kiskereskedelmi áruforgalmazás, telekommunikáció), ami erősen mérsékli azt, hogy áttolják a fogyasztóra a plusz terhet.

"annak fényében, hogy egy emberként kivonult a komplett lakossági gázüzletág (felkészül: villany üzletág), ez az állítás tévedés."

Nem rájuk értettem, hanem azokra a szektorokra, ahol különadókat vetettek ki. Az energiaszolgáltatók azért vonultak ki, mert az Orbán-kormány intézkedéseinek következtében már nem szedhették be azt az extraprofitot, amit a kollaborábs szocialisták alatt beszedhettek.

$pi$ 2016.08.19. 22:27:26

@Bambano: "hogy ha nincs balhé, akkor elveszítette volna."

Mi a fene ez a "ez lett vóna az lett vóna"? Neked a százalékszámítás sem megy, akkor honnan a fenéből gondolnám, hogy a jegybank dolgaihoz értesz és még a jövőbe is látsz?

Miért nem szorítkozunk olyan témához ami nem igényli tőlem, hogy a jövőbelátó képességedbe higgyek? ;)

Bambano 2016.08.19. 22:35:35

@$pi$: nem kell a jövőbe látni, megcsinálták a törvénytervezetet, illetékesek nyilatkoztak róla, úgyhogy ők ezt komolyan gondolták. arra nem számítottak, hogy megüti az ingerküszöböt és ezért balhé lesz belőle. így kénytelenek voltak visszacsinálni.

nekem nincs jövőbe látó képességem. bennem nem kell hinni. elég, ha amit mondok, azt bedobálod a gugliba és elolvasod, amit ott kapsz. azok fognak meggyőzni, ha ez egyáltalán lehetséges, nem én.

Bambano 2016.08.19. 22:41:37

@A megvalósult amerikai ólom..: nem csak az a baj, hogy Bandi bácsi hitelt kapott, ott enné meg a fene azt a kis pénzt. hanem az, hogy a kismillió királyi tv mellé maguknak akarták a kereskedelmi tv-ket is, mert rájöttek, hogy az m1-en hiába tolják az agyzsugort, senki sem nézi. Ezért úgy döntöttek, hogy megszerzik a legnagyobb kertv-t, a retekklubbot. rögtön kaptak is a pofájukba olyan különadót, hogy arrólkódultak. de nem értették meg az idők szavát, így beérték a tv2-vel is.

majd kíváncsi leszek, mit lépnek erre (mit lépnek az rtlklub ellen, hogy nem tudták megvenni). most éppen a tv előfizetésedet fogják megemelni az égbe az úgynevezett "nagy versenyben levő" távközlési szolgáltatók. az első számlák szeptemberre fognak érkezni, ha ebből októberben nem lesz orbitális méretű országos balhé, kis gyújtogatással meg monitorok fidesz székházba hajigálásával, akkor én elásom magam végleg.

egyébként szerinted milyen "nagy verseny" van pl. a mobil piacon, ahol még mindig 30-40 forintos percdíjakért beszélsz, miközben a diginél ez 3-6 forint? semmilyen. úgy rádverték az összes kiadásukat a telekom adótól kezdve a feltaláló cégének támogatásán keresztül a keresztény anyák rohamosztag összes baromságának kifizetésén át, mint a huzat. te meg nézel az égbe, hogy mi a franctól 30-40 ezer a havi számlád.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.19. 23:29:21

@Bambano: Milyen alapon hasonlítasz össze egy Hír TV-t egy konzumidiótáknak sugárzók ker tv-vel? Az m 1 nézettségét nem a retek klubbal kell hasonlítgatni, hanem az ATV-vel vagy a Hír TV-vel.
Azzal meg semmi gond nincs, hogy az egyik nagy ker. tv a továbbiakban nem a ballib agitprop szöveget nyomat a hiradójában. Az esélyek kiegyenlítődése semmi több.

"egyébként szerinted milyen "nagy verseny" van pl. a mobil piacon, ahol még mindig 30-40 forintos percdíjakért beszélsz, miközben a diginél ez 3-6 forint? "

Nem ismerem a konkrét részleteket, de akkor vajon miért nem megy át mindenki a digihez?? (Bár sztem a diginél vezetékesről lehet szó..)

"te meg nézel az égbe, hogy mi a franctól 30-40 ezer a havi számlád." Nem kell ennyit pofázni.. Egyébként meg igazold, hogy a különadók óta mennyivel nőttek a percdíjak.

Bambano 2016.08.20. 01:26:34

@A megvalósult amerikai ólom..: "Milyen alapon hasonlítasz össze egy Hír TV-t egy konzumidiótáknak sugárzók ker tv-vel?": látok itt egy kis keveredést, hogy ki sugároz kinek..

"Azzal meg semmi gond nincs, hogy az egyik nagy ker. tv a továbbiakban nem a ballib agitprop szöveget nyomat a hiradójában.": igen, ez azt jelenti, hogy az egyik nagy kertv MOST kormánypárti, a másik nagy kertv MOST ellenzéki. majd meglátjuk 2-3 év múlva, hogy hogyan bírja egy piaci alapon működő igazi kertv a nem piaci alapon működő, adóforintokból botrányosan vastagon kitömött, megtérüléssel nem számoló látszólag kertv ellen. ha találgatnom kellene, pontosan ugyanaz lesz itt is, mint a rádióknál. Amíg ballib kormány volt, lezsírozták, hogy egy ide, egy oda. ez sem teljesen helyes, de legalább pártsemleges. majd a tisztelt kormány szépen kicsinálta először az egyiket, majd a G nap után a másikat is. Az esélyegyenlőség keretén belül most nincs ellenzéki országos rádió, csak kormánytulajdonú. Valakiknek tanulnia kellene még ezt a fogalmat, hogy esélyegyenlőség.

esélyegyenlőség? van m1, m2, m4, m5, duna, dunaworld, parlamenttv, meg a fene tudja, még hány, és esélyegyenlően ezeket köteles vagy a távirányítón az első programhelyekre tenni. most már ugyanebbe a szórásba esik a tv2 is. meg van esényegyenlően az rtlklub, meg még egy darabig az atv.

és te ezekért a szemetekért szeptembertől 750 forint körüli összeggel többet fogsz fizetni. mert az átlag kisember fizeti ki Bandi bácsi utolsó szivarját is.

"Bár sztem a diginél vezetékesről lehet szó..": így van, ebből is látszik, hogy irreálisak az árak. Digi vezetékesről ötödannyiba kerül trés mobilt hívni, mint trés mobilról.

"Egyébként meg igazold, hogy a különadók óta mennyivel nőttek a percdíjak.": előbb válaszoljatok arra a rengeteg kijelentésre, amit eddig csendben ignoráltatok.

még annyit a kertv-s témához: a nép nem teljesen hülye, ha a tv2 lemegy agitprop propaganda tv módjára filip szintre, azt se fogják nézni. felesleges kiadás volt az egész.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.08.20. 14:16:17

@Bambano: Úgy értettem, hogy egy hír csatorna jellegű tv-t (m1) egy konzumidióta műsorokat sugárzó kereskedelmi csatornával nem versenyezhet a nézettség terén.
Tehát az m1 nézettségét nem a retekével kell összehasonlítani, hanem mondjuk az ATV-jével, mert itt hasonló jellegű adás van.

"igen, ez azt jelenti, hogy az egyik nagy kertv MOST kormánypárti, a másik nagy kertv MOST ellenzéki. majd meglátjuk 2-3 év múlva, hogy hogyan bírja egy piaci alapon működő igazi kertv "

Bírni fogja nyugodj meg. Őt is "tömik" csak máshonnan, más érdekektől vezérelve..

"esélyegyenlőség? van m1, m2, m4, m5, duna, dunaworld, parlamenttv, meg a fene tudja, még hány, és esélyegyenlően ezeket köteles vagy a távirányítón az első programhelyekre tenni"

Index, Origo, 444, Klub rádió, Hvg, 168 óra, RTL, ATV, Hír24, Népszabi, Népszava, Vg, . És ma már a Hír Tv is a kormányt támadja rendszeresen.Tényleg totális a zorbáni médiadiktatúra..:))
A Neo meg egyébként nem fizette a sugárzási díjat ezért szűnt meg. (Ők már nem voltak képesek arra a bravúrra, amire a boldogult Sláger rádió igen, hogy évekig nem fizettek semmit és mégis sugározhattak. Régi szép szoci aranykor..:))

" előbb válaszoljatok arra a rengeteg kijelentésre, amit eddig csendben ignoráltatok." Tehát nem nőttek a percdíjak a különadók következtében. Értek a szóból..

"ha a tv2 lemegy agitprop propaganda tv módjára filip szintre, azt se fogják nézni"

A retek hiradót is nézik, többek között ugyanazok akik "majka művész urat" nézték a vv-ben:). Az ilyen típusú tv-k törzsközönségének jó része ugyanazon csatornán nézi az est hiradót is, és ettől retteg a ballib oldal. Mostmár a jobbolbalnak is van olyan médiája, amellyel az esti hiradóban el tud érni 7-800 ezer embert. Ez a kiegyenlítődés..

grafoguru 2016.08.21. 11:07:40

@a BircaHang Média szerk.:

"Orbán esetében, amióta profi politikus (1988) 3 eszmei időszak tapasztalható, ez 28 év alatt. Azt hiszem, ez teljesen normális. Nem nevezhető se elmbetegnek, se szélkakasnak."

AHA. HAHA.

..."Itt mindenkit tisztelettel fogadnak. Az iszlám világból érkezetteket is tisztelettel fogadják. Az iszlámot, az önök civilizációs gyökereit itt rendkívül nagyra értékelik. Mi úgy tekintünk arra, mint egy nagy lelki és szellemi építményre.
Ezért számunkra az iszlám világból jött emberek nem fenyegetést jelentenek, hanem egy magas civilizáció képviselőiként üdvözöljük őket, és nem szégyellünk időnként tanulni is tőlük."

Ez hányadik eszmei időszak?

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.21. 13:25:22

@grafoguru:

Nem hiszem, hogy arra gondolt volna, hogy jöjjenek számolatlanul muszlimok...

s 2016.08.22. 01:03:17

@Bambano: Ja. Azt is lehetett volna. Bár én inkább kilőttem volna egy ágyúból a kis köcsög gecit.

s 2016.08.22. 01:06:24

@torró: Nekem nem kell politikussá válnom csak azért, mert Magyarországon kizárólag szar politikus található. Ellenben egy kivégzőosztagot éppen felállíthatok, ha már kabinetet nem is akarok.

s 2016.08.22. 01:13:07

@Sir Galahad: Nem helyeslem. Megértem. Ugyanakkor nem értem meg a magyarokat, hogy lehettek akkor - és szinte mindig - ilyen kibaszott naivak. Hinni egy nagyhatalomnak. Bármelyiknek. Micsoda eszelős képtelenség ez. Akik akkor a magyarokat vezették, azok a hibásak. Csalóka ábrándképet festettek a reális forgatókönyv helyett, szándékosan, vagy azért, mert maguk is ennyire korlátoltan ostobák voltak.

Sir Galahad 2016.08.22. 13:20:14

@s: Akkor ebben eltér a véleményünk, én ugyanis nem értem meg, mélyen elítélem. Abban viszont igazad van, hogy az '56-os forradalmárok naivak voltak, amikor hittek Amerikának. Bár sok dologban nem helyeslem a magyar kormány politikáját, abban azért egyetértek velük, hogy ennyire naivnak nem szabad lenni, kellő kritikával kell fogadni a vélt szövetségesek üzeneteit, jöjjön az akár Washingtonból, akár mondjuk Brüsszelből.

BéLóg 2016.08.23. 00:23:56

@gabpocok: Nem keverem össze. OLVASOM az internetet. Ennyi.
Tudod: "Suche Orban, biete Merkel". Ott a gugli, keress rá nyugodtan.

apro_marosan_petergabor 2016.08.24. 08:49:35

@gabpocok:
Ne keverd össze a népvándorlást - 1200 évvel ezelőtt, mely során a helyi lakosokat a magyarok pl. integrálták maguk közé - az indiánok tudatos kiirtásával, földönfutóvá tevésével, mely zajlott még a XX század! elején is az USA-ban.
Dél-Amerikában ez egészen másképpen zajlott le, az ottani katolikus társadalmak az indiánokat(meg az importált rabszolgákat is) ugyan így intgerálták a társadalomba s annak jelentős részét teszik ki - tehát volt más út.
Olvasgass történelem könyveket, gondolkozz - jót tesz.
süti beállítások módosítása