2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir

Orbán már demagógnak is ócska

Városi legenda: hová menekülnek Orbánék

2017. november 12. - Városi Kurir

Orbán Viktor agya - mint mostanában oly sokszor - ismét ledobta a bicikliláncot. A diaszpóra-konferencia, vagy mi fene óta már mindenki tudja, hogy szerinte, ha valakit támadnak, az a tisztelet jele.

naricimer.jpg

Szórakozol, Viktor?

A Fidesz-főnök szerint az, hogy a világ boldogabbik fele a bénító döbbenet után, látva azt az ámokfutást, amit közel nyolcadik éve végez, most már verbálisan kimondja, hogy ez a rezsim és annak vezetője minden intézkedésével meghágja, abúzust követ el a demokrácián, a tisztelet jele.

Orbán és a fidesznyikok lehet, hogy meglepődnek attól, amit mondok, mert a sok szervilis alattvaló nem meri megmondani a tutit, de senki nem tiszteli a rezsimet, még a hívek sem. Ők is pusztán rettegnek a hatalmatoktól, és miután szégyellik  gyávaságukat, a vallásos hitbe menekülnek. A külhoni demokraták pedig undorodnak mindattól, amit ezzel az országgal művelt Orbán és csapata. De minek a többesszám harmadik személy? - a többiek „csak parancsra cselekedtek!!!!”, szóval amit Orbán tett.

A honi illiberalizmus atyja mindent lebontott, ami érték, és úgy mállik szét kezei között a demokrácia, mint a nevetséges átadások hosszú sora után alig négy évvel a Várkert Bazár szétlopva felújított épülete, ahogy az egészségünket rombolja majd a Paks 2, amihez Orbánnékon és orosz tartótisztjeiteken kívül senkinek sem fűződik érdeke, mert arra kérdésre, hogy jobb lesz-e általa a világ, egyértelmű a válasz: nem.

A "nemzeti" a hamis hívószó

A világ nem csak ezt, de azt is csodálkozva nézi, hogy tudott egy kollégiumi brancs egy egyébként progresszív nemzetet így maga alá gyűrni és elfogadtatni velük még azt is, hogy nem Kádári, hanem rákosi-i szinten tették le Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin - Sztálin kezébe az ország sorsát. A válasz rémesen egyszerű: a főnök történelmünkben példátlan módon és pofátlanul használja a demagógiát, mint a néphülyítés eszközét, és olyan dolgokat mond és tesz, amitől anno nemcsak Szálasi, a fő demagóg, de Rákosi, sőt Marosán is pironkodva „tartózkodott volna”.

Most, hogy a családban lassan már egyházi vezető is lesz, hiszen Orbán Gáspár a Felház nevű bolondéra honi főpapja, szinte minden területen sikeresen lefedte a család az országot: lányé a turisztika, vejé a luxusingatlan biznisz, Orbán pedig Mészáros művésznéven szinte minden más területet birtokol. Ez az ember - követői szemében - már-már félisten, úgy véli, bármit megtelhet és igen, igaza van, egyháza követői bármit beszopnak.

Persze, hogy Ő is látja, semmi nem biztos, ezt támasztja alá az a városi legenda, hogy egyes testőrök megjelentek különböző olyan országokban, amelyekkel nincs Magyarországnak kiadatási egyezménye, és ingatlanvásárlásokba kezdtek. Én persze nem hiszem a pletykát, mert szerintem - akárcsak a többi diktátor - Orbán is biztonságban érzi magát, hiszen megvan az ereje és besúgóhálózata ahhoz, hogy bármelyik ellenségével bármikor leszámolhasson, mert igen, a magafajta csak ellenséget lát, ellenfelet nem.

Most Neked áll a zászló, de ne feledd egyszer minden …..

Az olyan baromságoktól pedig, hogy azt támadják, akit tisztelnek, a továbbiakban se tartózkodjon Viktor Viktorovics, én bátorítanám sok hasonló gondolatra, mert hátha egyszer rájuk csodálkozik a ma még ájult tábor, és akkor nagyon gyorsnak kell lennie a családnak, hogy idejében elérjenek a mostanság éppen meg nem vásárolt külhoni ingatlanokba.

Végezetül két jó tanács

Viktornak és Anikónak mindig lebegjen szeme előtt a Kárpátok egykori géniuszának, Nikolaenak és bájos nejének, a kedves Elenának a sorsa.

Azt sem szabad elfeledni, hogy:

„1956 október 23-án Gerő elvtárs úgy ébredt, hogy nem tudta, hogy ez a nap más lesz, mint a többi.”

Pálmai Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://varosikurir.blog.hu/api/trackback/id/tr1713245541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tireless treehugger 2017.11.12. 13:31:24

Régen sem volt jobb.

Az biztos hogy a beszédírója megváltozott, 2014 látszik a választóvonalnak.

Előfordulhat hogy megint újabb van, de hogy mennyire tartja magát a szöveghez nagyon kérdéses, ezek a butyuta elkalandozások kifejezetten improvizációs jellegűek. Eddig igyekezett távol tartani magát a médiától és szigorúan csak szripteket használni amit utólag még át is szerkesztettek, de ahogy nő a feszültség úgy csúszik ki a kontroll alól.

Szóval a bomlási folyamat látható, mind a csapat mind a főnök lejtőn van.

Mostanában tele van a net orbán furcsa viselkedésével, az editorok munkájától eltekintve, nekem határozottan a drogos jellemzők tűnnek fel, diliházba nem vagyok bejáratos, de szintetikus drogok használói mutatnak ilyen tüneteket, attól még lehet valamelyik gyógyszer mellékhatása is.

Én sohasem tartottam nagyra tehát nem csalódott vagyok, és mint aki 30 éve figyeli azt mondom hogy korához képest ramaty állapotban van beleértve a mentális képességeit. Ha lehet ne gyertek a régen milyen okos/előrelátó volt dumával, régen sem volt észkombájn csak belemagyaráztátok.

Budapest a kutyaszar városa 2017.11.13. 20:53:48

Remélem úgy végzi mint Ceausescu, sokan vagyunk, akik szívesen meghúznánk azt a ravaszt és csak lőnénk és lőnénk és lőnénk... ezekre a rohadékokra...

nemecsekerno_007 2017.11.13. 21:00:05

Nemtom a patás Orbán az ijetőbb v. a blogger.

Jaja, mindenki hülye, csak én vagyok helikopter.

Remete 2017.11.13. 21:50:44

Minél később következik be a bukása, annál tragikusabb lesz számára.

Tynorh 2017.11.13. 21:56:27

Kedves Tamás!
Általában azokat érdemes támadni, akik már valakik. Abban egyetértek, hogy nem a tisztelet jele, ha támadnak valakit, az inkább egy fajta megtiszteltetés, mert a senkikkel általában nem foglalkoznak. A cikkből erősen lejön, hogy egy olyan ember írta, aki kétségbeesésében nem válogatja meg szavait. Ilyen stílussal nem tud senki ártani annak akinek egyre nagyobb a népszerűsége. Azok tudnának fordulatot létrehozni az országban, akik népszerűbb programmal, inteligensebben tudnak kommunikálni, mint az ellenfelük. Ne felejtse el, jelenleg úgy állnak a dolgok, hogy erre az emberre fog az ország nagyobb része szavazni a következő választáson és Ön, a szavazók többségét is lenézve nevezi őket ájult tábornak. Lehet, hogy nem a nép az ájult, hanem Ön? Az lehetséges, hogy Viktorék nem mindent tettek jogszerűen ebben az országban, de nem hallottam, hogy Ön feljelentést tett volna. A gyalázkodás nem a győztes emberek eszköze.
Üdvözlettel,
Tynorh

Jakab.gipsz 2017.11.13. 22:08:45

Tisztelt Pálmai András ! Vérfürdőfőnök úr !

Mi magyarok, vagy az Orbán vezette keresztény elkötelezettségű kormányba bízunk meg.

Vagy a Soros féle farizeus-kufár fenevadak demokráciájába, ahol annak van igaza, aki, a hihetőbbet hazudozza.

A döntést bízd a magyar népre és te ne ugass bele.

Köszönjük a tanácsaidat és fenyegetőzéseidet, elég volt a rengeteg eszetekből és a háborús uszításaitokból.

Igen változások lesznek, és nem a magyaroknak kell megváltozniuk.

Mi magyarok senkit sem hoztunk Magyarországba rabszolga szállító hajókon és nem is kereskedtünk rabszolgákkal, nem fosztottunk ki népeket szabad kereskedelem ürügyén sem, nincs miért megváltoznunk.

Kamatos emberek pedig nekünk ne dirigálják azt, hogy rossz adósok vagyunk, mindenért megfizettünk nem maradtunk adósai senkinek sem.

Inkább a saját fejedre ügyelj, ha valami nem tetszik, távozz békességgel, amíg megteheted és van hová menned.

Egy szerencsétek van, Orbán még bénáskodik, és túlzottan türelmes.

Ti pedig túlzottan magabiztosak vagytok és túlságosan elszemtelenedtetek.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2017.11.13. 22:25:18

"Viktornak és Anikónak mindig lebegjen szeme előtt..."

Na itt álljon már meg a menet. Ha Orbánt akarod basztatni, mert nem szereted, azt megteheted, bár a sajtszabadságnak itt már régen nyoma sem maradt, mint tudjuk. De hogy az asszonyt hogyan és miért mered kivégzéssel fenyegetni, azt felfogni nem tudom. Ő vajon mit ártott neked? Ezért az egyetlen szóért szívesen megetetnék veled egy marék szart, és akkor még nagyon olcsón úsznád meg, te bunkó.

Jakab.gipsz 2017.11.13. 22:34:05

@Androsz: Igazad van, helyesen beszélsz.

ember100 2017.11.13. 22:35:06

@Tynorh:
Helló !

Értem én ezek szerint a migránsok , Brüsszel .... valaki hogy a fidesz és a vezír .
támadja őket ?
Aki egy KICSIT is érti tudja a matematikát az tisztában van azzal hogy a kb. 2-2.5 millió szavazó az NEM többsége a magyaroknak :) UGYE ?
Az megint más dolog hogy sokan el sem mennek szavazni .
Ez persze a fidesz érdeme hol van már az a szlogen hogy mindenki még egy szavazót ?
A fidesznek NINCS programja az hogy folytatjuk az NEM program hanem egy demagóg szöveg.
Régebben írtam a vezírnél még maga a z Ördög is jobb lenne de talán még a Sorosgyuribá is :)
És sajnos igaza van a cikk írójának egy drogosnak vannak ilyen tünetei , de biztosan NEM drogozik inkább csak valami gyógyszer mellékhatása lehet az ilyen viselkedés.
Már Istennek képzeli magát meg ilyenek , ő már csak kinyilatkoztat
EZ azért gáz , és egy ilyen "vezeti + az országunkat .
Szégyen és gyalázat !
ez simán hazaárulás amiért a nagy kondukátor megkapta ami járt érte.

Time Goes By · http://timegoesby.blog.hu/ 2017.11.13. 23:11:52

Az ilyen agresszív és fenyegetőző elmebeteg bolsiknak kellene Ceausescu példájának a szeme előtt lebegnie, mint a poszt szerzője.

2017.11.13. 23:30:42

@Jakab.gipsz: milyenek az igen változások?
Biceg a magyarod, tovaris.

ember100 2017.11.13. 23:30:52

@Jakab.gipsz:
Helló !

Nem hiszem hogy naiv lennék
Viszont az írásod nem korrekt .
Mi magyarok NEM akarjuk a vezírt és nem mindnyájan vagyunk keresztények .
Egyre több az ateista tudod :) és Én is magyar vagyok !
A stílustalanságod is "szép " ne ugass bele meg ilyenek EZ teljesen keresztény kb. mint a védett madarak leölésének engedélyezése ....
Tényleg nem hoztunk hajón rabszolgákat , ugye mert nincs tengerünk DE azér fél ejrópát végigraboltuk , és akit tudtunk kifosztottuk stb. ......
Saját fejedre ügyel amíg teheted EZ nem valami fenyegetőzés ?
A vezír nem lesz mindig ilyen türelmes ,szelíd EZ nem valami fenyegetőzés ?
Hát akkor ennyit a kereszténységről , mert ha ilyen akkor inkább NEM !!!!!

2017.11.13. 23:41:40

Tipikus fideszes blog ez is......

Mizantróp. 2017.11.14. 00:14:25

Orbán demagógnak is ócska? Miben nem az?

Jakab.gipsz 2017.11.14. 00:45:41

@ember100:
Vegyük sorra a kérdéseidet, amely vissza igazolja azt a sejtésemet, hogy naiv és hiszékeny vagy.

1, Minden népnek van vezetője !
Ha nem tetszik az aktuális vezír, a többség válasz másikat, demokrácia van.
2, A kereszténység Európában nem szabadon válsztható opció, azért mert az európai szellemiség, a görög bölcselet (metafizika) és a kereszténység nélkül, nem létezik.

3, Ha ateista vagy "lélek nélküli", bio-robot vagy, konform-zónába zárva, mint a rovarok. (ezt te állítod önmagadról). A rovarok is építenek légkondicionált tornyokat, (termeszek), a rovarok is gombák segítségével állítanak elő táplálékot, és a rovarok is folytatnak háborúkat tartanak rabszolgákat. Ezért az ateisták bio-robotok, olyanok akik, programoznak bio-robotokat, azért mert amit tudnak egymástól tudják.
Ennyit elég tudni az ateizmusról, neked felesleges gondolkodnod, a létezésed értelméről. Neked csak egy megcsinált múltad van, amit elhiszel egy ateista pápának, ha nem hiszel neki akkor pedig egy "0" vagy, lélek-nélküli 0 . Logikus?
4, Nem értem a védett madarak leölésével mire célzol, ha egy populáció túl szaporodott azt , szabályozni kell.

5, Volt tengerünk csak nem jutott eszünkbe a rabszolga kereskedelem.

6, Akkoriban amikor a fél európát végig raboltuk ez volt a trend, mindenki rabolt mindenkit. Egyébként is, rá kellett őseinknek ébrednie, a "konok ázsiai nomádoknak, hogy utunk véget ért mindenhol tenger", itt élnünk és halnunk kell.
7, Igen fenyegetés, igen határozott fenyegetés, vigyázzatok a fejetekre amíg megtehetitek, azért mert fogalmatok sem lehet arról, miféle erőkkel kerültetek szemben.
A kereszténységen kívül más ments váratok pedig nem létezhet, és ezt jól jegyezd meg.
Sajnos a kereszténység még nem érti önmaga lényegét, sem pedig azokat a sajátos történelmi körülményeket amelyek a létre jöttét szükségessé tették. Egy új-szövetség amely létre jött, az ember és a teremtője között, pedig történelmi tény.

Mentségedre szólva rémségesen, tájékozatlan vagy .

Szoktál-e gondolkodni, vagy csak felmondod a lexikont.

Egyébként eszem ágában sincs politikailag korrektnek lenni, a Soros féle ateista-zsidó filozófus fenevadakkal szemben, "nem fogom megdicsérni a kannibált csak azért, mert szépen tálalta fel a vacsorát".
A kommunizmust is egyetemeken oktatták, aztán egyszer csak eltűntek, hova lettek a vörös diplomás ateista barmok, te mit gondolsz.

Indriq 2017.11.14. 00:46:32

@Androsz: nana... lassan a testtel. Az asszony csendben bezsebelte fél Tokajt. És nem a bérből élők fizetéséből. Vastagon benne vokt a simicska vezette meggazdagodási hullámban.

legális 2017.11.14. 01:01:04

Te Poszter elég suttyó vagy.
Így nem illik elkezdeni egy okos bejegyzést, hogy " A diaszpóra-konferencia, vagy mi fene óta már mindenki tudja'. Vagy tudod, milyen rendezvény volt, vagy ha nem, ne hivatkozz rá. Amúgy tudod, mert abba akarsz belekötni, de még a Diaszpóra Tanácsot sem tiszteled, nem csak a Miniszterelnök Urat.
Nem szép dolog kivégzéssel fenyegetőzni, mikor ti nagyon liberálisok nem tudjátok elfogadni a halálbüntetést. Szintén nem szép ezt ítélet nélkül tenni.
Anikózni a ME feleségét meg külön bunkóság. Halállal fenyegetni, mint többen is jelezték, megmagyarázhatatlan.
És te ezzel akarod megdönteni a kormányt? Nooorrrmááállisss?

legális 2017.11.14. 01:03:42

Ja ez kimaradt, pedig a sületlenségeid kb. jól jellemzi:

...amihez Orbánnékon és orosz tartótisztjeiteken kívül...

Mond, városi kurir bajnok, hány felesége van Orbánnak?

Indriq 2017.11.14. 01:05:51

@Jakab.gipsz: jó ha tudod, hogy a görög bölcsészet szöges ellentétben áll a keresztény hitvallással.
Ha olyan okos vagy, nem árt tudnod, hogy a dalmáciai területeink elvesztése óta nem volt tengerünk. Ami te a miénknek szeretnél tudni, az a magyar-horvát perszonálunió része volt. Nem a Magyar királyságé..
Azt is érdemes tudnod, hogy nem a többség választ vezért nálunk. Hanem a választáson legtöbb mandátumot szerző párt/koalíció. ( gondolom nem érted a lényegét annak amit leírtam.) És ezt megfejelem azzal, hogy nem közvetlenül szavaztál a minidebilre.
Király elvet említesz, hogy akkoriban ez volt a szokás. Kérdem én. Akkoriban Európában már a templombajárás volt a szokás. Miért is nem vettük át rögtön? A mostani szokásokat miért nem vesszük át rögtön. Lásd eu menekült kezelése (a keresztény európai államokét)

És végül, egy vitában jó ha elirmered hogy elfogulatlan vagy. De azt is el kéne, hogy egy retardált debil vagy, akit azért tartanak. Hogy valaki más szócsöve lehess. Amúgy grat ehhez a karrierhez, végülis nem mindegyik kolaboránst végezték ki. Reménykedhetsz. :)

BOAR 2017.11.14. 01:07:09

@Jakab.gipsz: Mióta vagy magyar te büdös gyökér? Postán kaptál egy állampolgárságot?

Indriq 2017.11.14. 01:13:37

@legális: egyszer gondolkozz el, hogy az ovi imádat mellett tudsz-e különbséget tenni az elírás és a helyesírás nem tudása között.
(Az megint más tészta, hogy a blogger figyelhetne.)

morph on deer 2017.11.14. 01:20:54

@Jakab.gipsz:
“4, Nem értem a védett madarak leölésével mire célzol, ha egy populáció túl szaporodott azt , szabályozni kell.”

Azért vigyázz, nehogy valaki megfogadja a tanácsodat!
Mert képzeld el, ha túlzásnak találná az orbánok és orbán félék létszámát, netán még az orbán-hitűekét is, és elkezdené “szabályozni” a populációt..!

Amúgy nyilván a véreskezű Semjén és tettestársa Lázár cselekedeteiről van szó.
Ez az a két jellemtelen selejt, akik kedvtelésből, szórakozásként mészárolják “Isten teremtményeit”...

morph on deer 2017.11.14. 01:27:25

@Jakab.gipsz:
"nem fogom megdicsérni a kannibált csak azért, mert szépen tálalta fel a vacsorát".

Csupán jóízűen megvacsorázol ... ha ingyen kapod >:(

Jakab.gipsz 2017.11.14. 02:35:02

@morph on deer: @BOAR:

Ezek ti vagytok, bekajoltok mindenféle maszlagot amit a modern demokraták elétek tálalnak, átnevezik a szavakat ti pedig csámcsogtok és röfögtök.

Van amiben viszont egyet értek veletek, minek vadászik az aki nem éhes, vagy nem szükségszerű, ha nincs ragadozó a vad állományt akkor is gondozni kell.

Más dologban pedig, nem értek veletek egyet, ugyanis a ti gyűlölködésetek, tök mind egy ki ellen irányul, a saját ostobaságotok mércéje, minél inkább röfögtök és ricsajoztok annál inkább leplezitek le magatokat.

Azért mert a tudás az sohasem jár gyűlölettel az ha tévedésben is voltál, meg nevettet, ezzel szembe a hazugság az a tett, ami csak a vádaskodásra képes. Nektek végetek van, azért mert egy hazug állítás lényege az, ilyen a Soros féle nyitott társadalom is, sohasem válhat igazsággá, ugyanis nem létezik, nem létező dolgokról pedig minden állítás igaznak számít, balfácánok vagytok, mert bedőltetek neki.

Pelso.. 2017.11.14. 06:06:28

@Jakab.gipsz:
minden népnek van vezetője? - az országnak kormánya, s a kormányban funkciók, normális helyeken. Elég nyilvánvaló, hogy nektek bálvány kell, az a ti dolgotok.

De igen, több egyéb mellett a kereszténység Európában szabadon válsztható opció. Sajnálatos, hogy aki fenntartás (és gondolkodás) nélkül nem csatlakozik az aktuálpolitikai érdek által diktált nyájszellemhez, azt rögtön címkézitek, pocskondiázzátok. Szépen sikerült politikai eszközzé és termékké silányítani a vallást, nemzeti és polgári eszméket.

Morpheus. 2017.11.14. 06:44:24

Viktor Viktorovicsnak még két teljes ciklusa van hátra. Kétségem sincs, hogy nyer 2018-ban és 2022-ben is. Talán 2026-ra lesz annyi ellensége hogy leváltsák végre. Addig viszont megcsinálja élete főművét a prezidenciális diktatúra törvényi kiépitését és az EU -ból való kiléptetést.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.14. 06:45:45

Atya Isten, a nép nem akar a cikkíró gazdájára szavazni???

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.14. 06:46:31

@Morpheus.:

Nem, már jövőre kilép az EU-ból, de előtte mindent betilt még.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.14. 06:48:11

@Jakab.gipsz:

Értsd meg, a nép fasiszta, így nem dönthet. A párizsi békeszerződés is tiltja a fasizmust. Szóval bízzuk meg Sorost, válassza ki, ki legyen kormányon.

midnightcoder2 2017.11.14. 06:59:43

@ember100: Két és fél millió Orbánra szavazott. A maradék pedig tudta, hogy ha nem szavaz, akkor Orbán nyer. Lehet hogy az emberek utálják Orbánt, de az ellenzékét még jobban. És teljes joggal, Orbánék sem egy matyóhímzés, de ilyen fos ellenzék sem sok országban akad. Az egyik oldalon a tesze-tosza Jobbik az idióta béruniójával amit 30-as IQ fölött mindenki körberöhög, a másik oldalon az vörösnáci MSZP és a DK akik már egyszer elkúrták, nem kicsit de nagyon, plusz pár kis fika pártocska aki egymás torkát harapdálva próbálnak eljutni a húsosfazékig. Az egészre atomot kellene dobni. Nem mellesleg, ha már ott az atom, a post elkövetője is aláállhatna, finoman szólva ez egy nem annyira jól sikerült post még a szokott vörösnáci színvonalhoz képest sem.

midnightcoder2 2017.11.14. 07:06:51

@Morpheus.: Feltéve, hogy két ciklus múlva még lesz EU. Mert hogy a brExit után lehet esetleg frExit is, ha makaróni elvtárs megbukik. Plusz ott vannak a spanyolok, az olaszok, és ne felejtsük el a derék görögöket sem. A migráció csak fokozódni, az európai gazdaság pedig csak gyengülni fog, a feszültségek pedig csak nőnek majd.

jandera 2017.11.14. 07:13:51

@Jakab.gipsz: "hova lettek a vörös diplomás ateista barmok, te mit gondolsz."
Ők lettek a fidesz ( maszop, dk, stb.) tagok, egy részük bent ül a parlamentben.

DocBulywood 2017.11.14. 07:37:05

@Jakab.gipsz:

"vagy az Orbán vezette keresztény elkötelezettségű kormányba bízunk meg. "

Na igen. A keresztények kerítéseket emelnek, hülyítik és rettegésben tartják egymást, kiszúrják a másik kerekeit, stb.

Ennyi elég is a nemzethy keresztény érzelgősségből és nagyképűségből.

csobi2011 2017.11.14. 07:45:02

Én is azzal értek egyet, hogy az ilyen írásokat a fidesz fizeti. Teljesen érzelmetlen marhaság az egész, de arra jó hogy a fideszes szavazókat aktivizálja. További kitartó munkát a fidesz kétharmadért.

nu pagagyí 2017.11.14. 08:08:18

Népünk talán úgy fejezhetné ki legnagyobb tiszteletét, ha Orbánt és bűntársait majd börtönbe csukja, meghálálva ezzel a nemzet és emberiesség elleni, az intézményesített korrupció, valamint az önkényuralom kiépítése terén végzett szorgos munkáját.

randomuser1 2017.11.14. 08:15:15

Az a baj a ballibbel, h olyan kis butuska, elitista, naiv, már úgy száz éve, lenin óta ugyanazt akarja, pedig nem lehet.
Merthátugye, a rongyosok tömege pont ezeket a riasztóan megnyugtató kék plakátokat szereti, nem lehet, sőt, nem is kell ezeket a tömegeket felemelni, nem éreznék jól magukat, ha két szónál hosszabb lózungot kéne értelmezni, ilyen a világ rendje, van a jóisten, meg a sátán, a haza, és ezek így adják a kiszolgáltatott emberek biztonságát a létben.
Persze, fáj, hogy a politika a szemünk láttára vált a kvízsókon és nécsönelcseokráfikon művelődött emberfők szórakozásává, de ezzel nincs mit csinálni, az élet ilyen, ti, értelmes, mások iránt törődő értelmiségiek tettétek gazdasági tényezővé a rongyosokat.
OV és társai, mint a világon oly sok más, modern és remek vezető csak követi a világtrendet, kurvára nem kell a középosztályhoz szólni, mert az kicsi és magában önálló, az elit meg maga irányítja a hatalmat, a marketing célközönsége ma a teljesen kiszolgáltatott alsóbb néposztály.
Tény, hogy a kék plakátok geci idegesítőek lehetnek annak, aki látott már tőzsdét, menekült el innen rokona, van félretett pénze, beszél külföldiül (e.t.c. egyéb klasszikus lipsiségek), de semmivel se jobban, mint maga a plakát célközönsége, sok lumpenproli, aki a technikai világ konjunktúrájának köszönhetően benyomult a felsőbb néposztályok életterébe, teleszotyizza a villamos padlóját és ezereeurós roncsautóval akadályozza a körút forgalmát.

Jakab.gipsz 2017.11.14. 08:20:11

@Indriq: " jó ha tudod, hogy a görög bölcsészet szöges ellentétben áll a keresztény hitvallással".

Rosszul tudod és nem ismered egyiket sem.

Csak a hazugságokat ismered, azt a sok hazugságot, amit az ateisták ezekről a tudományos diszciplínákról. (rendszerekről) terjesztenek.

Jakab.gipsz 2017.11.14. 08:25:48

@Emmanuel Goldstein: " Tény, hogy a kék plakátok geci idegesítőek lehetnek annak, aki látott már tőzsdét, menekült el innen rokona, van félretett pénze, beszél külföldiül (e.t.c. egyéb klasszikus lipsiségek), "

Nos ezek a lipsik a magyar prolik vérét szíva lettek azok amik, csak romboltak és fosztogattak.

1ghost 2017.11.14. 08:29:01

@Emmanuel Goldstein: "Merthátugye, a rongyosok tömege pont ezeket a riasztóan megnyugtató kék plakátokat szereti, nem lehet, sőt, nem is kell ezeket a tömegeket felemelni,"

A retkes fideszes kurvaanyádnak hazudozzál te tetves orbánbérenc!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.14. 08:30:15

Hála az égnek ezen a héten is pontban kedden lebukott, megbukott, és minden ballib álmot kielégít az Orbán.

Ő már csak ilyen.

Mostmár csak hátra kell dőlni.

randomuser1 2017.11.14. 08:32:00

@Jakab.gipsz: hát, én is ezt mondtam, de végül is mindegy....

Indriq 2017.11.14. 08:33:33

@Jakab.gipsz: jól érvelsz. Fityisz stratégia, "őőő... nem", jó esetben a kapa a szádban marad :)

de let e ... 2017.11.14. 08:35:10

@Tynorh: És ki a fasznál jelentené fel ? A fideszes ügyészségnél vagy a kormánymegrendelésre ellenzéki politikusokat letartóztató , civil egyesületeket lerohanó rendőrségen ? Ne röhögtess már ... eljutottunk odáig , hogy a korrupciót , állam ellenes tevékenységet jelentők kerülnek a rács mögé és nem a közpénztolvaj :-(

randomuser1 2017.11.14. 08:35:16

@1ghost: de most komolyan, te kire fox szavazni jövőre és milyen döntések mentén?

Indriq 2017.11.14. 08:35:42

Habonyművek vetetőjéről azért el kell ismerni. Ha ovi retkes életéről és pereputtyáról születik cikk. A legprimitívebb debileket küldi csatasorba. :)

HaD 2017.11.14. 08:37:01

Alapvetően ahhoz a módszert kell alkalmazni amit ezeknek az orbángyurcsány féléknek a szülei nagyszülei illetve a patrónusai alkalmaztak az emút hatvan éveben. Határzár,a stadionok funkcionáriusokkal és családtagjaikkal(szétválasztva)megtöltése,a vagyoni helyzetük egy héten belüli tisztázása,szerződések, pályázatok,jövedelem igazolások bemutatása. Az offshore tulajdonosok Mo.-i meghallgatása a fenti dokumentumok bekérése. Megígérni hogy amennyiben valakit beköpnek ők szabadon mehetnek(persze nem:))....Az adóhivatal és a népesség nyilvántartás adatait összevetni a földhivatali,cégbírósági,gépjármű nyilvántartási adatokkal. A bankok adatait zárolni és törvényt hozni a titoktartás feloldásáról...ugyan így a titkosított akták betekinthetőségéről(miféle titka lehet egy rezsimnek a saját népe előtt???). Dehogy is kivégezni ezeket!!!! Újra nyitni a rézbányákat és szépen lehet menni oda ledolgozni a hátralévő kis idejüket!!!....Ezek a most regnáló népnemzetikeresztény és az előző balosliberális(mitől is volt az???) banda felmenőinek módszerei,tehát gondolom nem gond ha velük is az az eljárás:)

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.14. 08:41:17

@Indriq:

Láthatóan a magadfajta Gyurcsány csicskák szenvednek.
Ez jó, és reménnyel tölti el az embereket.
Majd hozzászoksz.

de let e ... 2017.11.14. 08:41:28

@Emmanuel Goldstein: Te mekkora hülye vagy ... Orbán mint modern vezető ? A lófaszf pubi , Orbán a múltszázad legordasabb rendszerit és módszereit idézi és használja a hatalma megerősítéséhez és sajnos ennek mindig az adott nép látta a kárát ... bár az adott diktátorok többsége sem ágyban , párnák közt végezte ;-P

John Doe3 2017.11.14. 08:45:48

Csak a jegyzőkönyv kedvéért: nem Paks2 fogja rombolni a mi egészségünket, hanem a nemzeti pálinka, dohány és a PM2,5. Paks2-nek a pénzügyi megalapozottságát kellene pártatlanul megvizsgálni, de ez a kabát láthatólag mindkét oldalnak túl nagy.

St. Borbolya 2017.11.14. 08:48:41

A jelen történelmét a jelenből nem tudjuk megítélni. Emlékszem, amikor Nyikita Szergejevics 1960-ban, a pártkongresszuson azt ígérte, hogy 20 év alatt utólérik az Egyesült Államokat. Úgy rémlik, hogy akkor ez - a rendelkezésre álló információ alapján - nem tűnt badarságnak, csak kicsit később.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.14. 08:54:50

@St. Borbolya:

Vannak azért konkrétabb ígéretek is.
PL Medgyessy 2002-ben 2006-os Euró bevezetést ígért.

Aztán elkúrták, és 2020 elött lehetetlenné tették ezt, a Szlovákok elhúztak mellettünk, és leszakadtunk az EU-ban, az embereket és országot rommá adósították az elkúrók devizában.

randomuser1 2017.11.14. 08:58:28

@de let e ...: én a kamunikációs stratégiájáról írtam, hogy a valóságban mit csinál, az tökre más dolog, a célközönségének egyre rosszabb az életkilátása, de limitált képességei birtokában ezt nem érti, jövőre ugyanúgy behúzza az ikszet és húz egyet a nadrágszíjon is..
de legalább boldog, mert kommunikálnak vele, levélben kérik a véleményét arról, amit a plakátról tudott meg.

gyurmicsek 2017.11.14. 09:18:23

Na, vissza mindenki a stadion építésre! Nem lesz meg a terv.

Európai téridő 2017.11.14. 09:36:16

Brávó, internacionalista elvtárs!

Jakab.gipsz 2017.11.14. 10:10:48

@Ballib cenzúrázók réme 25: A többiek elhúztak, igen a szakadék felé !

Az Eu és a nyugat pontosan ugyan olyan voluntarista barmokból áll mint az egykori komcsik.

MACISAJT 2017.11.14. 10:13:25

"Végezetül két jó tanács
Viktornak és Anikónak mindig lebegjen szeme előtt a Kárpátok egykori géniuszának, Nikolaenak és bájos nejének, a kedves Elenának a sorsa."

Aha.
Vagyis a szerző arról delirál, hogy az Orbán vezette Fidesz, amelyik több mint 11 éve magasan vezeti Magyar országon az összes (igen, a ballibáékat is) közvéleménykutatást és nyerte , nyeri a demokratikus választásokat...
az ugyanaz mint Ceausescuék rendszere amit szovjet titkosszolgálatok döntöttek meg, helyi addig másodvonalú komcsik felhasználásával....
Ha csak úgy nem:P

Mit lehet erre mondani? Inkább semmit. Illetve lehet idézni a klasszikus mondást: ha egy zsidó hülye, az bizony nagyon hülye.
Sőt, már elmebeteg.

Muhaha

citrix 2017.11.14. 10:21:02

Hitlert is demokratikusan választották meg. Az már más (és úgy látszik követendő példa) mivé szervezte át Németország teljes államapparátusát és a maga alá gyűrt médiával milyen szintű agymosást vitt véghez. A nép átszellemülve a nemzeti szocializmus (ugye ismerősek a szlogenek) eszméitől és Hitler véget nem érő színpadias szónoklataitól zombiként hajtotta végre a náci párt parancsait, elvárásait. Ahogy a Führer (ugye ez is megvan?) akarta. Hitler azt mondta kérte: Adjatok öt évet és nem ismertek rá Németországra. Nos, állta a szavát de abban köszönet nem volt. Orbán kért még négy évet hogy mindent véghezvihessen amit szerinte kell egy új nemzeti rendszerhez. Nagyon nem kellene mert abban nem lesz köszönet.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.11.14. 10:39:24

"Viktornak és Anikónak"

A feleségét, aki nem vállal sem politikai, sem üzleti szerepet, minek kevered bele?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.11.14. 10:43:47

@Jakab.gipsz: Te vagy aki a lexikont felmondod és látszik az erőlködésed hogy próbálod magadat műveltnek feltüntetni.

6.Lenin önálló gondolata 2017.11.14. 10:51:37

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Hehehe.. bezony, aki így írja le az atyaistent, az tuti nem magyar anyanyelvű.

Nagyorrú Barbi 2017.11.14. 10:53:09

Látod blogger, csak ez maradt nektek a szellemi impotencia mellé. Fikázni Orbánt. Többre nem futja...

6.Lenin önálló gondolata 2017.11.14. 10:54:31

@Ballib cenzúrázók réme 25: "az embereket és országot rommá adósították az elkúrók devizában."

Csaxólok, a devizahitelezést lehetővé tévő törvény 2001-es.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.14. 11:04:22

@Nanáhogydе: Ügyes vagy.

Biztos azt is tudod, hogy a devizahitelek 95%-át 2002 után vették fel.
Azaz akkor kellett volna ezen módosítani, amikor beindult.

Csakhogy ennek oka volt, hogy nem állíottták le, mitöbb államilag reklámozták és támogatták a lakosság rommá adósodását.
Az ok pedig a kedvezményes forinthitel leállítása volt.

legyetek 2017.11.14. 11:04:41

A blogger személyes példájával mutatta meg, hogy kik azok, akikre még véletlenül sem szabad szavazni. Javasolt eszközei ugyanis egy kőkemény, nyílt diktatúra eszközei.

legyetek 2017.11.14. 11:07:08

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Miért, nem azt mondjuk a buzira, hogy meleg?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.14. 11:31:03

@legyetek5ó6éú2:

A buzik a buziskodásuk folytán dehonesztálták a szót magát, pejoretívvé tették, dehonesztálóvá.
Ilyenformán a buzikat nem hívhatjuk buziknak, mert az sértő.
Félreértés ne essen, a 'meleg' szó is erre s sorsa jut, hiszha a buzukat hívjuk melegnek, a 'meleg' fogja mindazt a dehonesztáló pejoratív tartalmat jelenteni amit ma a buzi.
Akkor majd kell kitalálni egy haramdik, negyedik, ... szót.

Ugyanez a cigány, roma viszonlatban, bár ott a cigányok lelkiismeretesen cigánynak hívják magukat, nem hajlandóak polkorrektséget mutatni önmagukkal szemben, így a 'roma' szó, az megmaradt a körúton belüli értelmiség polkorrektségi bizonítványának.

6.Lenin önálló gondolata 2017.11.14. 12:12:12

@Ballib cenzúrázók réme 25: Mert a kedvezményes forint hitelt meg még most is nyögi az állam.

www.okoshitel.hu/Lakashitel/Tamogatott_lakashitel.html

" Az állami támogatás a hitelért kért banki kamatot egy egészen elfogadható, 5-6%-os szintre vitte le, így aztán néhány év alatt akkora népszerűségre tett szert, hogy a kamattámogatás már sok száz milliárd Ft költségvetési kiadást okozott évente. "

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.11.14. 12:15:23

@legyetek5ó6éú2: Te se tudod rendesen a magyar nyelvet, igaz? Hogy lehet egy szót átnevezni? A késre azt mondom hogy olló? Attól a kés szó többet nem lesz?

Visceroid 2017.11.14. 12:43:04

"Orbán már demagógnak is ócska"

Akkor holnap már megbukik, igaz? Vagy holnapután? Azután? Na?

nookedli 2017.11.14. 13:09:25

Az a probléma, hogy a kommunizmus szelleme mindig itt lebeg felettünk és diktátor vezérre vágyik a birka tömeg, akik azokon a médiákon keresztül okosodnak, amelyet a mi adónkból vásárolt fel országosan a fidesz, mely minden eddigi kormánypártnál nagyobb korrupciót és hazaárulást hajtott végre.

nemecsekerno_007 2017.11.14. 13:15:30

@citrix: azért kellett ahhoz egy világgazdasági válság is, mert hanem párolog el a német középosztály összes megtakarítása akkor Hitler csal egy bohóc maradt volna.

nemecsekerno_007 2017.11.14. 13:23:39

@nookedli: hagyjuk már ezt a "mi adónk" szöveget. Szerinted egy közszolga adója honnan van? Ugyanonnan ahonnan a fizetése, az államkaszából. Oda meg honnan kerül? Vagy magától osztódik mi?! Csak szórni kell a népnek, mint bolond a lisztet.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.14. 13:36:12

@citrix:

"Hitlert is demokratikusan választották meg. "

Marhaság.
Hitler soha nem győzött egy demokratikus váalsztáson se. Ritkán lépte át a 20%-ot is.

Amikor a javára lemondott a hivatalosan megválasztott kancellár, és kiépítette a diktatúrát, utána már tényleg győzött, csak az már nem volt demokratikus.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.14. 13:53:15

@Ballib cenzúrázók réme 25:
hu.wikipedia.org/wiki/Adolf_Hitler
" Az 1924. májusi választásokon a különböző nacionalista és nemzetiszocialista csoportok együttesen 1,9 millió szavazatot szereztek meg (vagyis a szavazatok 6,6%-át)"
...
"Az 1928-as választásokon az NSDAP a nagy kampány ellenére mindössze a szavazatok 2,6%-át kapta, a 491 képviselői helyből 12-t szerzett meg."
...
"Az 1930. szeptemberi parlamenti választások előtt Hitler már szinte korlátlan pénzeszközökkel és sajtóval rendelkezett hatalmas kampányához. Abban bízott, hogy 50–60 képviselői helyet szerez pártja. Az eredmény viszont 107 mandátum lett (az 575-ből), a két évvel korábbi 810 000 helyett 6,4 millió szavazatot kaptak."
...
"Az 1932 tavaszán lezajlott államfő-választásokon Hitler nagy reményekkel indult. Előtte sikerült megoldania egy régi „technikai” problémát – nem volt még német állampolgár.Hitler az elnökválasztások első fordulójában a Goebbels irányította elképesztő kampány ellenére azonban csak második lett, 30,23%-kal Hindenburg (49,45%) mögött."
...
"A jelentős választási siker tehát nem volt elegendő Hitler hatalomra kerüléséhez, sőt politikai kudarcot jelentett. Hitlernek számítania kellett arra, hogy sikertelensége láttán híveinek egy része elfordul tőle. És valóban, amikor az állandósuló politikai patthelyzet miatt megint új választásokat kellett kiírni 1932 novemberére, az NSDAP kétmillió szavazatot veszített és csak a szavazatok 33,1%-át, 230 képviselői hely helyett 196-ot szerzett."
...
"Schleicher így maga is kudarcot vallott és ellenlábasa, Papen kapott lehetőséget, aki azt javasolta Hindenburgnak, hogy nevezze ki Hitlert kancellárrá és ő alkancellárként majd kézben tartja. Így lett Hitler kancellár 1933. január 30-án (szöges ellentétben azzal a legendával, hogy szabad választásokon jutott volna hatalomra).["

citrix 2017.11.14. 14:07:20

@Ballib cenzúrázók réme 25: Az első viszonylag gyengébb eredmény után a pártpropagandát és a "meggyőző" fellépésű barna inges pártszolgálatosokat bevetve döntő győzelmet aratott (egyszer kell nyerni de akkor nagyon, vö. Orbán). Onnan már ment minden mint a karikacsapás. A vége ismert, sikerült átalakítania a világ nagyhatalmi felosztását de nem úgy ahogy ő azt álmodta. -néhány millió áldozat, mi a szovjetek ragaszkodó barátságát élvezhettük jónéhány évtizedig, az élet nem volt habostorta. A maga korában minden diktatúra megindokolta nyomós érvekkel hogy demokratikus és a töbség (a nép) érdekeit képviseli valamint minden diktatúra megalkotta az ellenségképet ami minden rossznak és bajnak az oka.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.14. 14:19:41

@citrix:

Inkább köszönd meg, hogy a haugságodat, miszerint Hitlert demokratikusan választották meg, kijavítottam.

"minden diktatúra megalkotta az ellenségképet"
Ezen pontosítanék. MInden politikai irányzat megalkotta az ellenségképet.
A ballibek most pl épp azt hazudják, hogy diktatúra van, csak mert 10%-nyi ember se hisz a migránsseggnyalásban.

citrix 2017.11.14. 14:46:31

@Ballib cenzúrázók réme 25: Mit köszönjek meg, ember? Hitlert demokratikusan választották meg, akármennyire is zavar a gondolat. A fasizmus kiteljesítésében partner volt a német nép túlnyomó többsége, csak nem hiszed hogy Hitler és néhány barnainges terrorizálni tudta egész Európát. A migráns és Soros az ellenségkép + mindenki aki nem a fidesz hazugságait szajkózza. Nagyszerű. Tudod én már szeretném ha a kedves vezető mindenképpen rendezne olimpiát, még több stadiont, Paksot így egyszerre az garantált siker lesz anyagilag mindenképpen. Na pá, nem dumcsizunk tovább mert nagy hülyeség lenne a részemről.

Állítsuk meg a ......... 2017.11.14. 14:46:38

@tireless treehugger:

"Mostanában tele van a net orbán furcsa viselkedésével, az editorok munkájától eltekintve, nekem határozottan a drogos jellemzők tűnnek fel, diliházba nem vagyok bejáratos, de szintetikus drogok használói mutatnak ilyen tüneteket, attól még lehet valamelyik gyógyszer mellékhatása is."

Nem drogos, csak gyógyszereket szed :
haloperidol féle+xanax

Állítólag egykori kezelőorvosa Prof. Dr. Degrell István volt.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.11.14. 14:48:55

@Ballib cenzúrázók réme 25: A devizahiteleket Viktor alatt vezették be. Eurot Viktor nem is akart. A leszakadásunk nem állt meg az új narancsos emútnyócév során sem, sőt. Csak, hogy ne érezd, hogy kedvedre kontroll nélkül hazudozhatsz, meg fideszkedhetsz itt össze vissza.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.14. 14:50:29

@citrix:

" Hitlert demokratikusan választották meg, akármennyire is zavar a gondolat. "

A ballib történelemhamisítás a Gyurcsány sé MSZP féle kommunisták kapcásn ugyanolyan hévvel folyik, mint a nácik okán.
Igazán kár hogy két kattintással cáfolható minden ÁVH-s hazugság.
Mégcsak kihívás sincs abban, hogy lehazugozzalak.

hu.wikipedia.org/wiki/Adolf_Hitler
""Schleicher így maga is kudarcot vallott és ellenlábasa, Papen kapott lehetőséget, aki azt javasolta Hindenburgnak, hogy nevezze ki Hitlert kancellárrá és ő alkancellárként majd kézben tartja. Így lett Hitler kancellár 1933. január 30-án (szöges ellentétben azzal a legendával, hogy szabad választásokon jutott volna hatalomra)."

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.14. 14:53:51

@Én tudom jól:

Itt találhatod az Eurostat statisztikákat Google data explorerben azaz összevethetsz grafikonokat más országokkal, tetszőleges idősávban.
www.google.com/publicdata/directory

Pl:
https://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+gdp
https://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+unepmloyment

---

És bizony ezek a grafikonok azt mutatják, mind, hogy az elkúróktól szarabb kormány az egész EU-ban alig volt, míg a Fidesz az EU közép illetve élmezőnyébe teljesít szinte minden grafikon, gazadasági adat esetén.

De kíváncsian várom a grafikont amire az állítás nem igaz.
Lökjed a linket.

citrix 2017.11.14. 15:00:29

@Ballib cenzúrázók réme 25: Tudod mit? Ha ebben akarsz hinni hát tedd azt ha így kerek a világ.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.11.14. 15:04:05

@Ballib cenzúrázók réme 25: Nem kell link. Elég a nicknevem: Én tudom jól. Ugye nem gondolod, hogy időt pazarlok a legaljasabb fidesz agitpropos nick mögötti féreg győzködésére. El kell fogadnom, hogy olyan ember is van, mint te. Egyben jelzem, hogy nem igényelek tőled fideszes térítést. Nem fogok tolvajokat bálványozni, és ezen nem változtat az sem, ha minden mondatodban leírod 100-szor azt a szót, hogy "elkúrók". Ez az ismételgetés a fideszes iq szegények szintje, nálam nem hat.

konrada 2017.11.14. 15:06:54

@Indriq:
"Ha olyan okos vagy, nem árt tudnod, hogy a dalmáciai területeink elvesztése óta nem volt tengerünk. Ami te a miénknek szeretnél tudni, az a magyar-horvát perszonálunió része volt. Nem a Magyar királyságé.."

Nagyon helyes, ha kijavítjuk a másik történelmi tévedéseit, és te is jól tetted...
...volna, ha nem lyukasak a történelmi ismereteid:
Fiume: 1776–1918 között Szádrévvel és a környező településekkel együtt a Magyar tengermelléket alkotta, amely a Szent Korona tagja így a Magyar Királyság része volt.

...szóval: ha történelmet oktatni akarsz, nem árt ismerned azt.

$pi$ 2017.11.14. 15:11:57

@citrix: "Hitlert demokratikusan választották meg, akármennyire is zavar a gondolat."

Közismert legenda, Hitler 1934-ben nem érte el a szükséges szavazati többséget. Ennek ellenére kapott megbízást kormányalakításra.

Occam beretvája 2017.11.14. 15:16:03

@konrada: Ó barátom te olyan vagy ehhez a én mindent jobban tudó trogloditához, mint anya a hülye gyerekéhez. :-))

sas70 2017.11.14. 16:12:28

Sose vót még ilyen jó! Erősödéses-jobbanteljesítéses-hasítás van! És még a benzin ár is csökken, ha Tállai eftárs odaszó, hogy drága!

BéLóg 2017.11.14. 16:13:20

De hát gyerekek, vannabí álmodozók, vischfúl tinkingesek, hát Orbán Viktor már múlt héten meg fog bukni, és ha mégsem, akkor jóval korábban!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.11.14. 16:24:53

@Jakab.gipsz: Mi magyarok, mi? A többség meg nem is magyar, ha nem fideszes, ugye?

www.napi.hu/magyar_gazdasag/oriasi_tobbseg_elegedetlen_a_kormany_munkajaval.651168.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Templomjáró meg van mondjuk max 10%.

Csapdában az ország. Egy kisebbség dominálja a többséget egy szektavezérrel az élen.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.11.14. 16:25:44

@BéLóg: Olyan vagy, mint egy kiscsoportos óvodás bammeg.

McZozo 2017.11.14. 16:44:52

@Tynorh: Rengeteg feljelentes tortent, CSak Polt Peter egyet sem engedett at birosagi szakaszba. Szoval mielott ilyen ajanlasokat teszunk legalabb jo lenne tajekozott nak lenni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.11.14. 16:51:39

@legyetek5ó6éú2: Nem a kérdésre válaszoltál. Szóval hogy lehet egy szót átnevezni? Egyáltalán érted a kérdést?

Tynorh 2017.11.14. 19:10:26

@McZozo: Olyan sok feljelentésről nem olvastam. Csak alibi feljelentésről szóló cikkeket láttam a plakátügyben. Az is csak azért hogy ujjal mutogathassanak poltra. Ha valaki is komolyan gondolja, akkor nemzetközi bíróságra kell menni, bár lehet hogy viki keze oda is elér.:)

ember100 2017.11.14. 21:26:46

@Jakab.gipsz:
Helló !

Milyen cuccok tolsz jó lehet :)
1. Csak olyan népnek kell ilyen " vezető " mint Észak Korea , Líbia ( ja ott már nincs)....
2 Hát mi magyarok régebb óta NEM voltunk keresztények , mert ugye csak 1.000 éve vagyunk azok .Persze én nem mert ateista vagyok :) DE MAGYAR !
3. Ezt inkább hagyjuk mert eléggé megárthatott a cucc :)
4. Értelmezni tudsz-e VÉDETT madár KEVÉS van belőlük.
Az meg a legnagyobb kereszténység hogy passzióból NEM evési célból halomra lövik az állatokat Isten teremtményeit ! GUSZTUSTALAN !
5. Tengerünk volt lehetőségünk NEM.
6.Értem én amikor mi raboltunk az volt a trend DE sajnos amikor amerikába és máshova vitték a rabszolgákat at volt a trend.
Egyébként mélyen elítélem a rabszolgaságot !
7. Látom a kereszténység új "értelmezésébe " fogtál. Szeresd felebarátod :)
Ne fenygetőzz mert azt kapod amit másnak szeretnél adni !

Ezeket a sértegetéseket ( tájákozatlan, felmondom a szótárt... ) meg inkább hagyjuk .
Bolond lyukból bolond szél fúj.És persze az sem mindegy hogy ki mondja pl. te :)
Hogy mennyi rosszindulat , fröcsögés ... van benned a "nagy" keresztényben .

Jakab.gipsz 2017.11.15. 00:34:56

@DocBulywood: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Emmanuel Goldstein:

Kereszténynek lenni nem azt jelenti, ájtatoskodónak vagy baleknak kell lenni, nagyot tévedsz, ha csak ennyit értettél meg a kereszténységből.

Már csak azért is tévedsz mert, ha vannak harcos ateisták, akkor vannak és lesznek harcos keresztények is, az ima pedig az asszonyok és a papok dolga.

Az a szerencsétek, hogy Orbán pocsék diktátor, ezekkel a szélhámos kufárokkal mint amilyen Soros is és a homobrüsszelikusok is, leáll jogászkodni, alkudozni. Pedig tudhatná "fenevadakkal a gonosszal" nincs alku.

Hol ott, azt bebizonyítani, hogy a brüsszeli liberális barmok, szélhámoskodnak a tudomány-filozófiával és össze vissza hazudoznak, nem kunszt, egy másod éves bölcsész lexikális ismerete anyaga is elegendő ennek az állításnak a belátásához és a leellenőrzéséhez.

A neheze a bizonyítási eljárás lefolytatása után következik, mit adjunk az emberiségnek a neoliberálisok globalizmusa helyett.

Olyan ideált amilyet az a "rossz zsidó", meg ígért és meghirdetett, eljön még e földre az örök béke és a bölcsesség ideje, a korai keresztények pedig csak áthallották mert nem hozzájuk beszélt, és még is elhitték azt, hogy ez lehetséges. (nem véletlenül, fogták perbe sebtiben, a melót pedig egy döglődő birodalomra, és annak a jog-államára bízták, a farizeus papok).
Ezért az ideáért már érdemes harcolni, ahogyan egykoron és ma is érdemes, harcolni. És érdemes volt kiállni, az arénába a vérszomjas csőcselék pofájába röhögni , mint ahogyan ma is.

Orbán pedig csak had kínlódjon veletek, Ő akart miniszter elnök lenni, senki sem kényszerítette. Csak hát, rossz nézni ahogyan bénáskodik.

Persze Ferenc testvérünknek is csak migráns simogató performanszra futja, Ő sincs tisztába a saját munkaköri leírásával.

citrix 2017.11.15. 07:03:08

@$pi$: Ismerős sztori, nem is kell messzire menni érte. Hogyan matekozzuk a harmincegykét százalékot 2/3-ra... Helyben vagyunk és szuper demokratikus.
süti beállítások módosítása