2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir

Rohanunk a polgárháborúba

Tegyük egy gondolatkísérlet erejéig félre a valóságot, azt, hogy az ellenzék folyamatosan töketlenkedik és csak akkor nem lövi lábon magát, ha nincs a keze ügyében fegyver.

2017. október 30. - Városi Kurir

Miért hiszi bárki is, hogy Orbán egy választási vereség után simán átadja a hatalmat?

varanusz_blog_hu.gif

             illusztráció: varanus.blog.hu

Higgyük el, hogy a közelgő Advent szelleme megszállja az ellenzéket, és ahelyett, hogy önmagukkal és egymással foglalkoznának, végre ráfordulnak arra az útra, ami Orbán elzavarásához vezet. Jó, én is tudom, hogy erre kevés az esély, de mégis, mi is álmodozhatunk egyszer! Na szóval, gondoljunk bele, mi is történik akkor, nem a választás másnapján, ugyan már a vereség éjszakáján.

Orbán miután a klozetbe, - ahogy azt szokta vereség esetén- fejjel szétverete a mosdókagylót, mint  2002-ben is tette, most nem megy majd ki és ismeri el foga vicsorgatva a vereségét, dehogy kirohan és harcra szólítója híveit, mert vallásuk alapdogmája szerint csak ők a haza, mindenki más áruló.

 „A haza nem lehet ellenzékben”

Ezzel a csatakiáltással pedig kezdetét veszi Magyarország legnagyobb és legvéresebb polgárháborúja, az addigra jól bejáratott lőterek rejtekéből azonnal előkerülnek az addig dugdosott „nem légpuskák”, és megindul a vérfolyam, csak azért, hogy diktátornak ne keljen elszámolnia azzal, hogy ő és barátai miként lopták szét az országot. Túlzottan sötét képet festek, én örülnék a legjobban, ha nem lenne igazam.

Persze nem vitás, hogy a végén ki kerekedik felül, de sajnos addigra, már romokban áll az eddigi életünk, halottak és sebesültek, valamint eltorzult lelkek jelzik a szabadsághoz vezető utat. Addig már lecsúszunk a műveltvilág térképéről, márpedig  visszakapaszkodni egy hegyre sokkal nehezebb, mint némi küzdelem árán ott maradni.

Orbán retteg az elszámoltatástól, hiszen ő tudja a legjobban milyen köztörvényes és politikai bűnöket követett el országa ellen.

Tiszteltetek minden széplélekű demokratát, aki hisz még abban, hogy választással, és vértelen eszközökkel is elzavarható Orbán és csapata, valamit azok az ellenzéki politikusok, akik az Ő fizetési-feketelistájukról kapják az apanázst.

Mert ugye senki sem gondolja komolyan, hogy az ami most az ellenzéki oldalon megy természetes és nem a rengeteg magas pozícióba beépített Fidesz kollaboráns műve.

Tévedés ne essék ez a forgatókönyv, nem csak 2018-ra érvényes.

A bejegyzés trackback címe:

https://varosikurir.blog.hu/api/trackback/id/tr6513117168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Piszkos Freud 2017.10.30. 18:38:20

Ez már a magyarázkodás (előre) a 2018-as választási vereség miatt?

2017.10.30. 18:45:39

Tényleg tök mindegy mi kerül ki, csak legyen benne Orbán ? Baszki, az összes index blog klotyóba való okádék. Nincs kivétel.

Jerico 2017.10.30. 19:00:31

Az utcára vonulós macskakővel dobálós TV székház foglalós harciasság a jobb és szélsőjobb műfaja Magyarországon. Egy polgárháborúhoz viszont két fél szükséges. Tehát pontosan azért nem lenne soha ilyesmi, mert ha az orbánisták és nacionalisták utcára is vonulnának egy esetleges vereség esetén, nem állna velük szemben senki. De nyilván ilyesmire nem kerül sor. A nemzeti - populiszmus Fideszes hatalma két módon tűnhet el:

1.) Orbán jobb létre kerülésével
2.) Egy erős jobboldali ellenzéki párt választási győzelmével

Ennyi

Visceroid 2017.10.30. 19:06:05

"Miért hiszi bárki is, hogy Orbán egy választási vereség után simán átadja a hatalmat?"

Öö, 2002-ben átadta. Az egy dolog, hogy előtte meg utána mit csinált, de átadta. Most nem kell átadnia semmit, ha csak nem veszít a választásokon. Nem úgy tűnik, hogy fog. Lehet, hogy egyszer fog, de mire az megtörténik szerintem a baloldalból már senki nem lesz éltben/az országban.

stim 2017.10.30. 19:09:20

Szerencsére demokráciában a többség győz, nem az agresszív kisebbség ezért az alapfelvetés ... nem állja meg a helyét.

MACISAJT 2017.10.30. 19:11:43

Emlékezzünk és röhögjünk együtt a hiszterolibsik 2014-es produkcióján:
nepszava.hu/cikk/1007464-az-utolso-pillanatban-vagyunk---neves-kozeleti-szemelyisegek-felhivasa

"Az utolsó pillanatban vagyunk" - neves közéleti személyiségek felhívása
nepszava.hu|2014. jan 8. 17:31

Információink szerint az Együtt-PM vezetője a múlt héten találkozott Fischer Iván lakásán Bitó László író, orvoskutató mellett többek között Heller Ágnes filozófussal, Konrád György íróval, Radnóti Sándor esztétával, Parti Nagy Lajos és Závada Pál írókkal. Egyebek között az ő javaslatukra döntött Bajnai Gordon hétfő reggeli bejelentése mellett. A demokratikus erők összefogásának hírére neves közéleti személyiségek felhívást tettek közzé. Ismertetjük a dokumentum szövegét, és az aláírók, valamint a csatlakozók listáját.

A közlemény így szól: "Mi, alulírottak, megkönnyebbülten és teljes egyetértéssel vettük tudomásul, hogy végre elindult az a folyamat, amelynek eredményeképp megszülethet a demokratikus erők teljes körű összefogása. E nélkül ugyanis elképzelhetetlen a jelenlegi autokratikus hatalom leváltása, a magyar demokrácia és a jogállamiság újjászületése.

Felszólítjuk mindazokat, akik érdemi közreműködői lehetnek az együttműködésnek, hogy ne késlekedjenek, rendeljék alá érdekeiket a közös célnak, s ha kell, javasoljanak új miniszterelnök jelöltet, hiszen az utolsó pillanatban vagyunk, amikor még van remény a jogállam helyreállítására.

Akinek fontos a magyar demokrácia ügye, határozottan lépjen fel az együttműködés érdekében. Fogjunk össze, minden demokratára szükség van! A haza mindenek előtt!"

Az utolsó pillanatuk( ők mondták) régen lejárt, aztán buktak mint az ólajtó.
Nem tanultak semmit, néhányan megmurgyeltek közülük azóta, más változás nincs.
Jön 2018. Megint hisztiznek.Megint jön a bukta. És dá kápó.

Muhaha

ogli dzsí 2017.10.30. 19:19:22

Elég nagy baj az országnak hogy 2002ben Orbán 'vesztett'.

Talán inkább az ország vesztett....

Vödör1 2017.10.30. 19:21:44

Hahaha, eloszor talan meg kellene verni, utana meg abpolgarhaboruhoz harcolo felek is kellenenek. Szerinted a mostani ellenzeki szavazok mennyir fognanak fegyvert barmilyen ugyert is?! Ugyan mar! Pont az a lenyeg hogy ok tobbsegeben nem fanatizaltak, hanem kritikusak mindenkivel szemben (teszem hozza szerencsere, nekik meg nem ment el az eszuk).

laci_52 2017.10.30. 19:23:04

Tipikus ballibes hiszti! Nem lesz itt semmiféle polgárháború, jövőre - demokratikusan - győz Orbán, négy évvel később - demokratikus, tiszta választáson - megbukik és átadja a hatalmat.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.10.30. 19:25:10

A blogger egy jós, abból is a legjobb...

Hisz két eseményt is világosan lát.

Egyrészt, hogy a ballibek legyőzik a Fideszt. És itt azért érdemes megállni egy pillanatra.
Az az MSZP aki nemrég ejtette Botkát, és akit Gyurcsány a szék alá rugott nekifutásból. (nem indul velük).
Meg az a Gyurcsány aki azt mondja, hogy 1-2 ciklus múlva lesz a baloldalon kihívója a Fidesznek. Nem most és nem győztes, hanem majd és kihívó.
Szóval a bukik ezt kis odszal adják.

De még ezen a valószerűtlen eseményen túl azt is látja a jósunk, hogy a Fidesz ebbe nem nyugszik bele, és polgárháborút csinál.
Polgárháborút vazze.
Az nekik egy csettintés.
Itt izmozik a ballib garnitúra egy 1000 fős tüntetés megszervezésén évek óta, és nagy ritkán jön csak össze.
Polgárháború... Áhhh..

----

Csendben megjegyzem jelenleg a ballinek próbálnak éppen polgárháborút szervezni, legalábbis a Fidesz szerint, de az nehezen fog menni a körúton belüli 400 értelmiségi vezetésével, és a Soros féle migrénspártiság nyílt felvállalásával.

ogli dzsí 2017.10.30. 19:26:01

@laci_52: 'jövőre - demokratikusan - győz Orbán, négy évvel később - demokratikus, tiszta választáson - megbukik és átadja a hatalmat.'

Attól függ lesz-e kinek átadni a hatalmat. Amit fent írsz, azt hittük 2014ben is.

Orban VikTROLL 2017.10.30. 19:38:03

""Miért hiszi bárki is, hogy Orbán egy választási vereség után simán átadja a hatalmat?"

Szerintem ezt senki nem mondta es nem hiszi. Ha meg is megtortenne, akkor aztan lesz ne mullas azt garantaljuk.

impala 2017.10.30. 19:40:17

@laci_52: mi a tipped? ki győzi le 4 évvel később?

Pattaya 2017.10.30. 19:41:10

@Gaspen: Mert érzed a valóságalapját, aztán fosol tőle!

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2017.10.30. 19:52:03

Milyen polgárháborúról beszélsz baszod???
A Fradi B-közép egymagában ki irtaná a buzi liberális pártokat és összes szavazóikat Budapest belvárosában kb 2 óra alatt.. Orbitális nagy faszfej vagy, de az ötletet támogatom, egy egy polgárháború időnként jót tesz. Megszabadulhatunk a selejttől mint amilyen te is vagy.

GiaMarie 2017.10.30. 20:03:36

56 óta egyetlen egyszer volt "polgárháborús helyzet" az MTV székház ostromakor. Nem Orbán volt a góré. Ne essünk túlzásba, nem egy itt utcára senki. Ha Bajnai és Gyurcsány is megúszta lámpavasra lógatás nélkül, mi több, utóbbi nem szégyell felelős, visszafogott miniszterelnök jelöltként tetszelegni, és még csak orrba sem verték, akkor teljesen valóságtól elrugaszkodott a szerző víziója.

Behajtó70 2017.10.30. 20:06:07

Kicsirigó, egy dologban halál biztos lehetsz: ti (balliberális hazaáruló banda) soha tobbé nem fogtok országoani!

teéjesenmindegy 2017.10.30. 20:06:09

Elképesztő, hogy vannak emberek, akik ezt a tömény marhaságot beveszik.
Az is elképesztő, hogy tényleg bármivel ki lehet kerülni az index címlapra, amiben benne van az, hogy orbán. Kíváncsi vagyok, hogy a tisztességes fzettett promóciós blogok mikor kapnak majd rá, hogy ha beleírja egy telefontesztbe, hogy Orbán meg hogy bukás, akkor garantált az indexcímlap.

midnightcoder2 2017.10.30. 20:08:52

Polgárháborús helyzet ? Viccelsz ? Ki az a hülye, aki az életét adná azért, hogy a következő 4 évben melyik csapat politikus lophasson ? Amúgy pedig annak, hogy az ellenzék megszorongassa Orbánt ma kb. annyi az esélye mint hogy Darth Vader leszálljon a kedvenc csillagrombolójával a Kossuth téren.

teéjesenmindegy 2017.10.30. 20:10:41

"Persze nem vitás, hogy a végén ki kerekedik felül, de sajnos addigra, már romokban áll az eddigi életünk"
Azért kíváncsi lennék. Szóval a vasárnapi eső elől elmenekül a baloldal, de a polgárháborúra aztán készen áll? Világ nem látott még olyan polgárháborút, amit eső idején szüneteltetni kell.

Arra a baromságra már nem is reagálok, hogy orbán szétfejelte a budit :D

Habony Árpád. 2017.10.30. 20:24:14

"és megindul a vérfolyam, csak azért, hogy diktátornak ne keljen elszámolnia azzal, hogy ő és barátai miként lopták szét az országot. Túlzottan sötét képet festek, "

Egyaltalan nem tuloz a blogolo. A valasztas megnyerese utan a libsiket dunaba lojuk, aztan irany a gazkamra, amit unios penzbol epitettunk.

ogli dzsí 2017.10.30. 20:24:21

óvatosság, emberek

a cárt is megdöntötte 2 tucat bolsevik zsidó

szóval bámi lehet, a fidesz annyira jól áll h sok szavazója nem fog elmenni választani, főleg ha esni fog - persze valszeg nyernek és ha nem a köv. kormány 1 évig se húzná, de óvatosság

agarik 2017.10.30. 20:29:25

@Visceroid: 2002-ben messze nem úgy állt a helyzet mint most.
Legbiztosabb az lenne ha feltűnne egy #TheLoneGunman
Anélkül itt egy újabb Észak Korea lesz.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.10.30. 20:29:35

Ne már bmeg.ezt már a hobagolynal el akartátok sütni....

nyerafidesz 2017.10.30. 20:30:59

Vegyétek már észre, hogy a blogger csak provokál! Kíváncsi a reakciókra, ti meg szépen beszoptátok. Hogy miért gondolom ezt? Mert ilyen segghülya baromságot csak és kizárólag emiatt pötyög be valaki. Vagy! Vagy rossz a dílere.

ogli dzsí 2017.10.30. 20:31:07

@agarik: orbán 11 éve kormányoz de nyilván pont most lesz é-korea

nameg álam csőd és elmenneka bankok

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2017.10.30. 20:33:50

Posztoló, ezt nagyon ügyesen kitaláltad. Orbán meg a hívei meg az ellenségei tulajdonképpen nem is kellenek, az egészet lerendezed egymagad.

A polgárháborúhoz két nagy és ellenséges tábor kell. Az ellenségesség megvan, de a nagyság nagyon nincs. Leginkább akkor volt esély egy polgárháborúhoz vezető folyamat elkezdődésére, amikor Gyurcsány 2006-ban megnyerte a választást, utána pedig kiderült, hogy ehhez hazudtak reggel, éjjel meg este. Sajnos nem lett belőle sem háború, sem hadakozás, hanem az akkori Momentum-szerű faszkalapok elszórakoztak egy kis forradalomkodással, elvéve mindenki kedvét az egésztől.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyeIemző · http://bircahang.org 2017.10.30. 20:38:38

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: "A Fradi B-közép egymagában ki irtaná a buzi liberális pártokat és összes szavazóikat Budapest belvárosában kb 2 óra alatt.. " - Ja, Orbán beült közéjük 2006 augusztusában és utána felgyújtották a várost felbátorodva.

teéjesenmindegy 2017.10.30. 20:40:51

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyeIemző:
Felgyújtották a várost. Bazmeg, tényleg. Is pur es homou maradt belőle.

patkányarcúáginéni 2017.10.30. 20:41:55

A legócskábbak közül való liberális hiszti amit csinálsz - mint azt mások is megírták.
Sosem fogtok győzni, sem választáson sem az utcán. És ezt te is tudod.

stim 2017.10.30. 20:50:27

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta:

"A Fradi B-közép egymagában ki irtaná a buzi liberális pártokat és összes szavazóikat Budapest belvárosában kb 2 óra alatt."

:D:D:D:D, ezen jót nevettem, körülbelül ezek a nagyságrendek :D!

És akkor még nem számoltunk azzal, hogy mi van ha esetleg MAJDNEM elered az eső és a polgárháború lefújva mert a cukorfiúk félnek, hogy vizesek lesznek és otthon maradnak nehogy elolvadjanak.

Mert pont ennyire fontos nekik akárki és akármi képviselete. Ezek nem képviselők és nincs mögöttük támogatás. Ezek nem abból a makacs, nyakas kálvinista anyagból vannak gyúrva mint az évszázadok óta ellnálláson edződött magyarok. Ezek tesiből felmentett, egyszálbelű kis nyikhaj szarjankók. Valaki rájuk kiált és összesírják magukat.

Demost komolyan. Kedves olvasó. Beállnál mögéjük bízva, hogy megvédenek akármitől is? Vagy az országot?

totti1987 2017.10.30. 20:52:56

@Visceroid: Orbán 2014ben sem demokratikus úton nyert kétharmadot, hanem a saját választási törvényei alapján. Innentől jogosan lehet feltételezni, hogy nem adja át a hatalmat. Lásd az elmebeteg és gyűlölködő plakátjait. De 2016ban is felgyújtatta Budapestet.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2017.10.30. 20:57:39

@közép dunántúli régió: miért lennék náci attól hogy rosszul vagyok a liberális balos köcsögöktől? Miért lennék náci azért mert mondjuk nem akarok se arabokat se niggereket látni az országomban? Miért lennék náci attól hogy világosan látom , a baloldali liberális erők a Vásárcsarnokot se tudnák bevenni Szombat hajnalban, mert a kofák szétbasznák a fejüket 3 perc alatt 2 műanyag rekesszel... De nevezz nácinak ha boldoggá tesz téged, inkább vagyok náci és patrióta mint liberális ostoba köcsög.

Belzebubo 2017.10.30. 21:03:44

@ogli dzsí: ôk nem a cárt, hanem egy Kerenszkij nevû manust döntöttek meg - csak a pontosság kedvéért - ha neked mond egyáltalán valamit ez a név. Valószínüleg túl gyerek vagy a történelemhez

stim 2017.10.30. 21:04:39

...és vajon miért is nem mentek ki okt. 23-án tüntetést csinálni? Mert az megy ki akkor ha esik ha fúj aki egy önmagánál fontosabb célt szolgál. Ezekben azért nincs kitartás mert nincs mit szolgálniuk. És ha otthon maradnak akkor az ő bőrük már meg van mentve és kész. A miniszter pedig szolga. Nem magát szolgálja hanem amiben hisz. Ezek pedig nem hisznek semmiben. És akiben nincs hit az nem való miniszternek. Ennyi.

totti1987 2017.10.30. 21:07:58

@stim: a tobbség nem Orbánra szavaz. A haza ellenzekbe került. Ezt elvtársad nehezen látják be. Számotokra a Janos kórház világszinvonalú csak még nem jártatok ott.

totti1987 2017.10.30. 21:11:48

@stim: "A miniszter pedig szolga. Nem magát szolgálja hanem amiben hisz" Jelenleg abban hisznek, hogy el kell lopniuk mindent, nehogy más lopja el. Ti meg ehhez asszisztálton. Van gazdátok, boldogok vagytok.

teéjesenmindegy 2017.10.30. 21:12:37

@stim: Ne röhögtess! Hát nyilvánvaló tény, hogy esőben, szélben nem lehet forradalmat csinálni!
Ha márc. 15én 48ban ilyen pokoli időjárás lett volna, akkor 49 ben nem szabadságharc jön, hanem otthon ül mindenki, és forró teát kortyolgat.

Az is köztudott, hogy a nagy forróságban sem lehet forradalmat csinálni. Hát hogy nézett volna ki Petőfi mondjuk egy rövidgatya-atléta kombóban? Vizes zsepivel a fején? Nem hiteles.

A télben amikor esik a hó, akkor szintén nem lehet.
Sajnos a kárpát medence ilyen. Van évente 3-4 nap, ami alkalmas a forradalomra. Csak akkor meg tele vannak a romkocsmák, és az érdekesebb.

stim 2017.10.30. 21:13:49

@totti1987:

Azok szavaznak akik szavaznak. A többi nem.

További szép estét mindenkinek.

stim 2017.10.30. 21:20:08

@teéjesenmindegy:

:D:D:D, igazad van:D! Hogy is van a népdal?

"télen nagyon hideg van,
nyáron nagyon meleg van.
Soha sincs jó idő,
mindig esik az eső."

Csak az jöjjön az indexre aki ilyet szeret.

Öööö, hoppá, én is itt vagyok... na megyek is, keresek valami jobb elfoglaltságot:) Valamit amitől jókedvem lesz.

Rwindx 2017.10.30. 21:33:19

Rettegjetek ballisbik! :D

Visceroid 2017.10.30. 21:50:59

Mondjuk ha már ilyen apokaliptikusan gondolkozunk, akkor nem polgárháború jöhet, hanem pénzügyi összeomlás. Az a költekezés, stadionépítés, mészároslőrincezés amit Orbán csinál, az nem fog a végtelenségig menni, hiába választják meg újra és újra. Csodálom egyébként hogy eddig kihúzta az ország, bár gondolom az is főleg az uniós forrásoknak köszönhető. 2020 után már kevésbé lehet számítani rá, utána pedig ki tudja, hogy mi lesz az unióval. A forint már így is nagyjából Európa legértéktelenebb pénzneme, és romolhat az tovább is.

Visceroid 2017.10.30. 21:58:19

"De 2016ban is felgyújtatta Budapestet. "

Lemaradtam valamiről?

1ghost 2017.10.30. 22:08:33

Az a pillanat amikor jövőre kiderül, hogy a magyarok a tolvaj, korrupt, országkifosztó fideszbűnszövetkezetet elzavarták a halál lompos farkára akkora sokkot okoz orbán számára, hogy még fel sem ocsúdik a kábultságból, s máris kattan a bilincs.

Ezzel egyidőben a vezetőszár és a karparec rákerül rogánra, mészárosra, tiborczra , lázárra, és a többi rohadt fideszes tolvajra.

leponex 2017.10.30. 22:40:51

@Ad Dio: talán ha vicc lenne, de így:

"fejjel szétverete a mosdókagylót, mint 2002-ben is tette, most nem megy majd ki és ismeri el foga vicsorgatva a vereségét, dehogy kirohan és harcra szólítója "

nem kell nyelvtannácinak lenni, de azért a nyócosztályos szintet csak meg kéne érinteni -alulról- valahogy egy mondat erejéig, ha már tanácstalanságában blogot ír a zember ...

leponex 2017.10.30. 22:44:43

"mert vallásuk alapdogmája szerint csak ők a haza, mindenki más áruló.

„A haza nem lehet ellenzékben”"

hamár idézünk, akkor :

""...A polgári Magyarország nem ennek az országnak az egyik kisebb vagy nagyobb része. A polgári Magyarország az egész. A polgári Magyarország az, amit az emberek polgárként tesznek kormányoktól függetlenül. Néha könnyebb, néha nehezebb ezen az egy Magyarországon élni és szolgálni, de ez a helyünk. Innen nem megyünk el. Itt maradunk. Haza akkor is van, ha idegen hatalmak befolyása alá kerül, ha tatár, ha török dúl. Haza akkor is van, ha történelmi viharok rázzák. Haza akkor is van, ha nem a miénk a kormányzati felelősség. A haza nem egyszerűen politika, hanem az életünk. Meglehet, pártjaink és képviselőink az országgyűlésben ellenzékben vannak, de mi, akik itt vagyunk a téren, nem leszünk és nem is lehetünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben. Legfeljebb egy kormány kerülhet ellenzékbe saját népéhez képest, ha feladja a nemzet céljait. Még egyszer: nem az a fontos, hogy mi hozzuk a jó döntéseket, hanem, hogy jó döntések szülessenek. Ezért, még ha vannak is intő jelek, és tudjuk, amit tudunk, a most alakuló kormányt és pártjaikat nem múltjuk, hanem tetteik alapján fogjuk és akarjuk megítélni....""

szívesen, máskor is.

teéjesenmindegy 2017.10.30. 23:11:26

@Visceroid: "hanem pénzügyi összeomlás. " Na igen. Pont az fenyeget :D

"Az a költekezés, stadionépítés, mészároslőrincezés amit Orbán csinál, az nem fog a végtelenségig menni," - Halló, a stadionokról már a balosok sem beszélnek. Évekkel ezelőtt volt a program.
Az meg teljesen mindegy, hogy ki épít utat vagy gátat, a strabag vagy a mészáros

Dan da Man 2017.10.30. 23:20:58

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: Igazad van, baszdmeg. Nem vagy náci. Egy kétbites, begyöpösödött, rasszista, primitív, szánalmas, (valószínűleg homofób - ami tudjuk mit jelent), korlátolt, suttyó fasz vagy. Méltó rokona az általad emlegetett B-középnek, akik kurva kemények, amikor náluk gyengébbekkel meg a törvényi előírásoknak engedelmeskedni köteles rendőrökkel kerülnek szembe. De azért maradjunk annyiban, hogy egyik sem Hegylakó. Úgyhogy nehogy a sok liberális köcsög véletlenül meglepetést okozzon a legendás B-középnek...

Megkérdezném egyébként, hogy miért utálod a liberálisokat ennyire, de őszintén szólva, ha valaki ilyen szinten gyűlölködő, attól sem egy őszinte választ, sem belátást, sem magábatekintést nem várok.
Úgyhogy okádj csak a kommentszekcióba legközelebb is. Mert Orbán se lesz örökké hatalmon. A történelem legalábbis nem ismer olyan rendszert, ami örök. És akkor majd biztos nagyonnagyonnagyon szar lesz neked, és ellenzékből okádhatsz tovább.
Nagyszerű életed lehet. Pont, mint a B-közép tagjainak.

Úristen, és amikor belegondolok, hogy Neked meg mondjuk Zacher Gábornak ugyanannyit ér a szavazata. Ez bizonyítja a demokrácia csődjét...

illaim 2017.10.30. 23:22:18

Azt, hogy a blogger nem lehetetlen dolgot emleget, bizonyíték az itt lihegő fidess csürhe reakciója! Egészen addig bátor, amíg homlokon nem lövi az egyiket valaki.
Onnan kezdve már belső ellenálló lesz a többi, akik belülről bomlasztották a fidesst! LOL Volt kitől tanulni, hisz az összes néhai MSZMP-s káder a fidessben van! Nem tesz mást a fidess mint a kommunista hatalom átmentését náci jelmezben!
Még az ötvenes-hatvanas évek elején futott egy pesti vicc!
A renitens párttagot megrója a párttitkár, mert nem jár a szemináriumokra.
Mire a delikvens felveti, hogy beszervez egy párttagot.
Jó rendben van, nyugtázza a pártitkár, akkor nem kell majd szemináriumra járnod.
Mi van ha két tagot szervezek be? Kérdi a delikvens.
Akkor kiléphetsz a pártból. Válaszol a párttitkár.
És ha hármat szervezek be, tromfol a delikvens.
Akkor vissza kaphatod a zöld pártkönyvedet. Válaszol a párttitkár.

Bolshevik 2017.10.30. 23:22:57

Jé ezt már Gréczy megírta:
greczy.blog.hu/2013/02/17/rohanunk_a_polgarhaboruba

"mert vallásuk alapdogmája szerint csak ők a haza, mindenki más áruló.
„A haza nem lehet ellenzékben”"

Ezt szeretik úgy érteni, hogy jaj a fidesz nem lehet ellenzékben, de mint a szöveg többi részéből kiderül, nem ezt jelenti.

"Persze nem vitás, hogy a végén ki kerekedik felül,"

Tényleg nem :D

Bolshevik 2017.10.30. 23:27:19

@Dan da Man: "kétbites"

Téged is kijavítalak, mert borzalmas ezt látni. Amire gondolsz, az az "egybites", tehát az igen-nem, fekete-fehér, "nincs átmenet a kettő közt" gondolkodás. Ezt az "egybites" fedi le, ugyanis az tud csak két értéket felvenni (0, és 1).

Két bit már négy értéket tud felvenni (00, 01, 10, 11). Ezért ha azt akarod kifejezni, hogy valaki szélsőségekben gondolkodik, akkor az "egybites" a helyes kifejezés.

És ez még a hozzászólásod legértelmesebb része volt! :D

Bolshevik 2017.10.30. 23:34:54

@Visceroid: "nem polgárháború jöhet, hanem pénzügyi összeomlás."

Az, valószínű. Nagy összeomlások szoktak lenni miközben egyre kevesebb az adósság, 3,5-4% a GDP növekedés, brutálisan alacsony a csődkockázat, jó az államháztartási hiány. A közelgő apokalipszis előszele mind.

laci_52 2017.10.30. 23:43:00

@impala: '22-re elfogy a levegő Orbán körül, a Fideszt szétfeszítik a belső ellentétek, vezetői összevesznek a húsosfazékon, a párt darabokra hull. Ezenkívül akkorra remélhetőleg alakul egy igazi - liberalizmus nélküli - szocdem párt, amely sok szavazóra számíthat. Ehhez persze pénz is kell, zsebükbe kell(ene) nyúlniuk az ellenzéki oligarcháknak, megmutatva, hogy ők tényleg le akarják váltani Orbánt.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2017.10.30. 23:43:31

@Dan da Man: Zacher egy fasz, pont olyan fasz mint te, és igen pont ugyan annyit ér a szavazatunk. Zavar? Mert esetleg engem is hogy neked is van szavazati jogod. Mert ha rád meg a fajtádra hagynánk a dolgokat akkor maholnap nem lenne ország amiben szavazhatnál bármiről. Igen, az Orbán kormány egyszer véget ér majd, és lesz helyette egy másik nem liberális, és patrióta kormányzat. Kevesen vagytok, régen is, most is , a jövőben is.

Bolshevik 2017.10.31. 00:02:20

@laci_52: Nyilván el fog jönni ez az idő is, ha egy fidesznél jobb pártot hoznak össze, engem nem zavar. Ameddig viszont az ellenzéki program kimerül a "vesszen orbánviktor" meg "legyen meg a brüsszel akarata" ismételgetésében, addig a fidesz akkor is hatalmon fog maradni, ha orbán magasba emelt hullájára kell szavazni.

2017.10.31. 00:09:18

Orvbán nem akarja átadni a hatalmat. Az ellenzék meg láthatóan nem akarja átvenni a hatalmat, ezért nullázza le magát. Tehát mindenki boldog így, ahogy mennek a dolgok. Ergo polgárháborúra nem kell számítani.
Megjegyzem Orvbán egyszer már átadta a hatalmat választási vereség után 2002-ben. Aztán elvonult egy osztrák elmegyógyintézetbe, de polgárháború nem lett belőle.
Azóta meg mindent megtesz, hogy ne kelljen újra átélnie azt a traumát, teljesen kifejlesztettek egy rendszert, amit nem lehet belülről megdönteni. Ez politikai zsenialitásra vall. A zseni és az őrült gazember közt meg ányalatnyi a különbség.

EBESZ, EU és NATO tagként, mindenféle nemzetközi szervezetek és szerződések tagjaként egy demokratikus állam maradt Magyarország, tehát Orbán hatalmon maradása azért annyira nem zavarja a külföldet. Csak hát korrupció van, urambátyám rendszer, meg ami a legfontosabb, hogy az emberek nem hajlandóak arra szavazni, akit a 100 mértékadó (((értelmiségi))) kormányon szeretne látni.

bigdata 2017.10.31. 03:11:53

@Bolshevik: mindamellett az adósságszolgálat a külföld felé továbbra is jelentős, így ha a befektetők óvakodnak egy alkotmányos krízisbe került állam kötvényeibe fektetni, annak pont az az eredménye, mint amit 2008 végén láttunk. Leszámítva, hogy az IMF és az EU sem segítene ki a bajból, és a bank bedőléseket sem akadályoznák meg külföldi tulajdonosi hitelek. Ez egy kicsi, tőkeszegény, nyitott gazdadágot érzékenyen érinthet.

Stephen Lakos 2017.10.31. 03:46:05

Nah en meg liberalis demokrata vagyok es megis az Orbanra fogok szavazni, mert az osszes tobbi pocsfej ugyanugy lop, csak a nepnek nem jut belole.
Jobbikra meg mint opciora sem gondolok mert hiaba a cukormaz nomeg a populizmus, en nem akarok meg egy haborut. Idiota naci kocsogok azt hiszik neppartosodva nem asszocial a szavazo....

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.10.31. 04:28:03

Az itt hörgő narancstálib banda a legjobb bizonyíték arra, hogy ez lehetséges.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.10.31. 04:33:32

@Stephen Lakos:
Átlag évente kétszer előveszed a tartalék nickedet, hogy a narancstálib banda nagyobb létszámúnak látszódjon? :-))

ADATOK
Stephen Lakos
0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2013.06.12. óta tag.

@Beáta Rigóné Szilágyi:

ADATOK
Beáta Rigóné Szilágyi
0 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2013.10.31. óta tag.

különvélemény 2017.10.31. 05:50:54

Btk. 338. § Közveszéllyel fenyegetés

338. § (1) Aki a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állít, híresztel, vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a közveszéllyel fenyegetés a köznyugalmat súlyosan megzavarta.

Fikkentáger 2017.10.31. 06:07:33

Nem nagyon értem, mi értelme van így vicsorogni azon, hogy egy (1) ember leírta a véleményét. Miért fáj ez ennyire? Pláne, hogy a többség szerint tök hülyeség, amit leírt.

Fikkentáger 2017.10.31. 06:11:33

@különvélemény: Próbálj meg egyetlen TÉNYT is megnevezni az alábbiakban: "VÉLEMÉNYEM SZERINT ez vagy az történik MAJD jövőre HA előtte ilyen meg olyan választási eredmény születik MAJD szintén jövőre."

torró 2017.10.31. 06:38:40

Itt látszik mennyire igazuk van az agyturkászoknak, hogy a kialvatlanság pszichés zavarokat okoz:))) Inkább aludnátok, mint ilyen hülyeséggel foglalkoztok mint amit a szerző itt vizionál.Ez egyszerű baromság. Először is nincs váltóerő, 2: Ha egy választási koalíció(legalább 5 párt) fél évet húzna ki a pozíción történő marakodás miatt. Orbánnak a kisújját sem kéne mozdítani!

nu pagagyí 2017.10.31. 06:47:22

A Fidesz biztosan készül valamilyen polgárháborúra, ahogy Kövér elvtárs elböfögte. Szerencsére, az ilyen jellegű rendszerek hiába készülnek, Rákosi sem ment vele sokra. Belülről fog indulni a rohadás, egy népfelkelés csak ráerősít a dologra. A saját maguk által gondosan összeverbuvált csőcselék fordul először ellenük, amikor már nem kapnak elég lóvét.

nu pagagyí 2017.10.31. 06:51:04

@különvélemény: Kövérre gondolsz, vagy Orbánra? Naponta zavarják meg a köznyugalmat, hol terrorista migránsokat vizionálnak, hol meg felfegyverzett környezetvédőket.

Kelly és a szexi dög 2017.10.31. 06:56:38

Ugye arra emléxel, hogy a nagy Demokrata Fletó lövette az embereket?

apro_marosan_petergabor 2017.10.31. 07:00:04

Orbán 2002-ben is simán félreállt, majd hónapokig eltűnt. Egy jó kormányzás után.
Most még jobban kormányoz, de odafigyel a választásokra is - a lehetőség fel sem merül a váltásra. OV-ék még nem lövettek, nem gumibotoztak, nem bilincseltek meg nyugdíjasokat. A kérdésfeltevő még a Rákosi-Kádár-Horn-D209-Apró érában él. Nem baj, lassan elfogynak, mint Lengyelországban. Na nem teljesen, erről Sorosék gondoskodnak, nehogy unatkozzunk.

midnightcoder2 2017.10.31. 07:11:55

@apro_marosan_petergabor: Na igen. Elég vicces az, amikor az 5%-ért kapaszkodó MSZP-sek azért aggódnak, hogy mi lesz, ha megnyerik a választásokat de a Patás nem adja át a hatalmat. Jáááj, jön a pógárháború!

kisvarosi_ertelmiseg 2017.10.31. 07:15:20

Ez csak trollkodás. Még egy index blog sem lehet ennyire alacsony színvonalú.

midnightcoder2 2017.10.31. 07:16:17

@nu pagagyí: A felfegyverzett környezetvédőkkel nem találkoztam, a terrorista migrik pedig meglehetősen valószerű forgatókönyv. Elég megnézni, mit művelnek Pl. a szírek odahaza, aztán elgondolkodni azon, hogy vajon nem fogják-e majd ugyanezt folytatni csak azért, mert pár ezer kilométerrel arrébb költöztek ? Persze, amíg 100 migri van egy rakáson, addig nincs nagy baj velük. Csak 2050-re több mint egymilliárd lesz, ha nem lép valamit Európa. Egymilliárd írástudatlan migrit kellene integrálni majd egy olyan Európában, ahol még egyetemi végzettséggel is jó eséllyel munkanélküli leszel. Nos, sok szerencsét...

1ghost 2017.10.31. 07:21:22

@midnightcoder2: @apro_marosan_petergabor:

Azért elég röhejes ez a bérhazudozó orbánista szaralak!

Normális ember reggel kávézik, tejszínhabbal, vagy anélkül, mindenki kedve szerint, ám ez az orbáncsicska viszont rögtön nekiáll a tolvaj, korrupt gazdája segge nyalásának.

:))))))

midnightcoder2 2017.10.31. 07:24:54

@kisvarosi_ertelmiseg: Dehogynem. Lásd Spúrman a semmire sem használható lájfhekkekkel, Napicsárt ami a legjobb példa arra a Murphy törvényre, hogy kellő számú adattal, statisztikai módszerekkel bármit be lehet bizonyítani, a különféle MSZP-s pártblogok, stb.

nu pagagyí 2017.10.31. 07:26:49

Jelenleg nincs polgárháborús helyzet, bár a Fidesz mögött álló bűnözői kör nagyon szeretné, ha egy Erdogan-féle leszámolás keretében megelőzhetné az előbb-utóbb rá váró kellemetlenségeket (börtönt, miegymást).

Az nyilvánvaló, hogy jó ideje többségben vannak a rendszerrel elégedetlenek és a rezsim politikája egyre élezi a helyzetet, mivel az egész nemzet gondjainak megoldása helyett, látványosan csak a hatalmat birtoklók zsebét tömi. Ebből nem tud visszavenni, különben nem tudná pórázon tartani azokat a sötét figurákat, akiket a szabad rablás lehetősége miatt szolgálják a rezsimet és bármire kaphatók. A társadalmi és gazdasági élet minden zugot telepakolták képzetlen, ostoba figurákkal, gyakorlatilag megszállták az államot. Egy élhetetlen országot teremtettek, ahol az emberek többsége rosszul érzi magát.

A Fidesz attól tart, hogy ugyanúgy fog megbukni, ahogy ők szerezték meg a hatalmat. Provokációkra, sztrájkokra, országos zűrzavarra gondol, olyasmire, amit ők generáltak 2006-tól, hogy utána bejelentkezzenek rendteremtésre. Van egy rossz hírem számukra, ők nem így fognak megbukni. Hirtelen, előzmények nélküli, elementáris felháborodás vet véget majd uralmuknak. Ennek oka, hogy velük szemben nem egy militáns puccsista kisebbség áll, hanem egy csomó tisztességes ember, akik nem nem készülnek háborúra, csak normális életet szeretnének. Kell tehát valami kataklizma, egy újabb gazdasági válság, külső környezet változása (mondjuk Magyarország kipaterolása az EU-ból), valami nyilvánvaló törvénytelenség. Az első jelre, azok is elárulják őket, akiket most pórázon tartanak. Egy pillanat alatt lesz vége a rendszernek.

midnightcoder2 2017.10.31. 07:31:12

@1ghost: Szerintem kezeltesd magad. Már 1000x megmondtam, hogy csak a mindightcoderes nick alól írok, legalábbis a blog.hu-n. Másrészt, nem tudom hogy miből gondolod, hogy orbánhívő lennék ? Azért, mert vannak dolgok amiben egyet értesz valakivel, még nem vagy a híve. Gondolom, te is egyetértesz Pl. azzal, hogy a dohányzást vissza kell szorítani. Igen ? Akkor Hitler híve vagy, ugyanis ő volt az első aki a politika oldaláról fellépett a dohányzás ellen. Vagy elfogadod, hogy azért mert valaki egy - vagy akár több - dologban egyetért egy politikussal, az nem feltétlenül a híve.

nu pagagyí 2017.10.31. 07:38:18

@midnightcoder2: Úgy látom, te se nagyon tudsz különbséget tenni menekültek és terroristák között. Nem csoda, nem igen látni nálunk egyiket sem, így bármit elképzelhetsz. Lehet benne gyakorlatod, gondolom életedet a rettegés tölti ki, Sátántól, zombiktól meg csupa ilyen mesebeli figuráktól. Csoda, hogy élsz.

midnightcoder2 2017.10.31. 07:43:05

@nu pagagyí: "Jelenleg nincs polgárháborús helyzet, bár a Fidesz mögött álló bűnözői kör nagyon szeretné, ha egy Erdogan-féle leszámolás keretében megelőzhetné az előbb-utóbb rá váró kellemetlenségeket "
Ennek jelenleg semmi nyoma.

"Az nyilvánvaló, hogy jó ideje többségben vannak a rendszerrel elégedetlenek és a rezsim politikája egyre élezi a helyzetet, mivel az egész nemzet gondjainak megoldása helyett, látványosan csak a hatalmat birtoklók zsebét tömi."

Ehhez képest az a kérdés, hogy meglesz-e a kétharmad, és hogy a balos ellenzék bejut-e a parlamentbe. Mondjuk szvsz nekik az lenne a jobb, ha nem.

"Egy élhetetlen országot teremtettek, ahol az emberek többsége rosszul érzi magát."
Az, hogy te rosszul érzed magad, nem jelenti azt, hogy ez az emberekre is igaz. Az átlagbérek nőnek, túl nagy munkanélküliség sincs, legalábbis a legtöbb helyen. Az oktatás és az egészségügy ugyan szar, a politikusok lopnak, de ez a gengszterváltás óta így van.

"Provokációkra, sztrájkokra, országos zűrzavarra gondol, olyasmire, amit ők generáltak 2006-tól"
Olyan hű de nagy sztrájkok nem voltak, és zűrzavar sem nagyon - különösen ahhoz képest, hogy az ország miniszterelnöke nyílt színen jelentette ki, hogy a választók félrevezetésével nyertek a választásokon, és után a fel sem merült hogy le kellene mondania. Más kérdés, hogy az Öszödi beszéd nem tette meg a hatását, és 2006 és 2009 között kb. arról szólt a politika, hogy a Fletó odamegy az MSZP-hez az X ponttal vagy az Y lépéssel, ők pedig páros lábbal rúgják seggbe, majd miután legurul a lépcsőn, összeszedi magát, megtörli a szemüvegét, és méltóságának látszatát megőrizve kínos mosollyal ismét visszamászik az elvtársak csizmája elé az újabb programmal az újabb seggberúgásért.

különvélemény 2017.10.31. 07:46:35

@Fikkentáger:
Ennek melyik részét nem érted?
"vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget"

John Nethem 2017.10.31. 07:59:15

@nu pagagyí:

Miért , Te nem az egyik vagy ? :-) ?

midnightcoder2 2017.10.31. 08:06:16

@nu pagagyí: "Úgy látom, te se nagyon tudsz különbséget tenni menekültek és terroristák között."

Te nem érted meg, hogy a terroristát nem a húsvéti nyuszi tojta oda, hanem az adott kultúrával rendelkező átlagpolgárok egy része fanatizálódott amikor úgy alakult a helyzet. 2001-ben ugyanez a polgár még nem lőtte szét a szomszéd házát, csak tűzijátékkal ünnepelte szeptember 11-én a merényletet.
Na most, ha ez a csóka idejön, akkor jó eséllyel nem kezd ámokfutásba. De ha lesz belőlük pár millió, akkor már igen. És lesz: www.gordiusz.hu/hirek/2016/08/27/tovabb-billen-afrika-fele-a-demografiai-merleg

Angolul picit pontosabb infók is vannak, de szerintem ez is elég meggyőző.

élveteg 2017.10.31. 08:14:53

Höhööhhh Aztán ki polgárháborúzna? Azok akik két csöpp eső miatt lefújnak egy tüntetést ? Azok fognának fegyvert vállava akár a halált is

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2017.10.31. 08:17:36

A poszter nem emlékszik se a vekkertüntetésre, se a hideg lehelletre. Ocsmány Viktor már veszítette el a hatalmát, de
a. Nem bírt beletörődni (legitim, de illegális...)
b. Nem lett elszámoltatva akarat hiánya (kéz kezet mos), és poltpéter miatt.
Csak kétharmaddal, vagy forradalommal lehet bármilyen változtatást elérni. Tehát minden maradni fog a régiben még legalább ötven évig.

Frick László Intézet 2017.10.31. 08:29:43

Miért gondolja bárki azt, hogy meg lehet nyúzni azt a vadat, amit még be sem cserkésztek?

-Márpedig az már 2014-ben világossá vált, hogy az MSZP kétmilliós társadalmi bázisa vagy az MSZP-re szavaz vagy otthon marad. Esteleg az orbángyűlöletbe legmegveszekedettebbeket tudja megmozgatni, de akkor is legföljebb Gyurcsány.

Az "ellenzék" az idén az osztozkodással, azaz a 3. ponttal kezdte -aztán persze az MSZP-ben lapuló orbánügynökök a hibásak, mi ? :D

Íme a faékszerű egyszerű sémája az orbánváltásnak:
1. Néfrontos nagy Koalíció Orbánváltásra szépen felsorakozik a legtöbb hús-vér létező szavazóval rendelkező párt, az MSZP mögé. Állítanak 1 miniszterelnök jelöltet és nem baszogatják.
2. leváltják Orbánt (azaz rájuk szavaznak az Orbánváltást óhajtó mindenféle tömegek

3. MAJDEZUTÁN elkezdődhet az osztozkodás.

Úgy viselkedett az idén az ellenzék, mint azok a medvevadászok, akik otthon hevernek okostelókával a kezükben, se puska, se erdő, nemhogy medve... szűcs se nincsen a medvebőrhőz

de már a medvebőrön osztozkodnak

oszt még puska sincs

1ghost 2017.10.31. 08:32:15

Persze, hogy rohanunk! A Hibbant Nérót törvényes keretek között nem lehet a hatalmától megfosztani, mert ez esetben börtön vár rá, a családjára, s fideszsleppre, s ezt tudja nagyon jól. Cella, fegyőrők, hosszú, nagyon hosszú évekig.

A polgárháborúhoz minden a rendelkezésükre áll, az eszközökben nem válogatnak. Nem finnyásak, erkölcsi aggályaik nincsenek, lelkiismeretük pedig sohasem volt.

Brüsszel és Soros ellen folytatnak ádáz, kíméletlen harcot, abba a kézbe piszkítanak, amelyik nékik enni adott.

Az Orbán rezsimet az általuk hanyatlónak mondott nyugat pénze tartja lélegeztető gépen. Ha az EU egyik-pillanatról a másikra elzárná a pénzcsapot, a rendszer rövid időn belül összeomlana. A magyar gazdaság termelékenysége a béka segge alatt van. A Fidesz oligarchái piaci viszonyok között gyorsan csődbe mennének.

Előre lebótolt közbeszerzésekből lenyúlt milliárdokból működik az egész korrupt rendszer, a lopás a párt katonái számára törvényesített, legalizált. Cserébe, feltétlen hűséget vár el, a legfőbb hadúr.

Orbánt a kultúrnemzetek vezetői nem tekintik partnernek, szóba sem állnak vele.

A magyar miniszterelnök hasonszőrűek között érzi jól magát, diktátorokkal, keleti kényurakkal tart baráti kapcsolatot. Putyin előretolt faltörő kosaként -vannak akik a pincsi szót használják – gyengíti az uniót.

Bár a magyarok sokféle értékrenddel bírnak, sokszínűek, eltérő a világnézetük, mára azonban egy dolog borzasztó erősen köti össze őket: a brutális többség ennek a velejéig korrupt, országkifosztó rendszernek a bukását, a bűnösök felelősségrevonását kívánja.

Ennek érdekében leszavaznak bárkire a mocskos fidesszel szemben.

John Nethem 2017.10.31. 08:40:14

@Frick László Intézet: De van már az okostelón nagyon jó medvevadász APP.

Akinek nincs, az élőben is eljátszhatja:

Mögöttünk állnak a gyerekek, majd elkezdik a menetelést. Amit a felnőtt mond, a gyerekek megismétlik, tartva a menetelés ritmusát.

– Menjünk medvét vadászni!
– Ninini!
– Mit látok?
– Hiszen ez egy híd!
– Át kell mennünk rajta.
(futást imitálva átdübörögnek a képzeletbeli hídon)
– Átértünk.
– Menjünk tovább!

– Ninini!
– Mit látok?
– Hiszen ez egy mocsár!
– Át kell mennünk rajta.
(itt lehet cuppogni, a lábunk beleragadhat a mocsárba, kérhetjük a gyerekeket, húzzanak ki…)
– Átértünk!
– Menjünk tovább!

– Ninini!
– Mit látok?
– Hiszen ez egy folyó.
– Át kell úsznunk rajta!
(úszást mutatunk, megijedünk a krokodiloktól, gyorsabban ússzunk)
– Átértünk!
– Menjünk tovább!

– Ninini!
– Mit látok?
– Hiszen ez egy hegy!
– Át kell másznunk rajta.
(mászást imitálunk, egyre nagyobbakat kapaszkodva)
– Átértünk!
– Menjünk tovább!

– Ninini!
– Mit látok?
– Hiszen ez egy barlang.
– Át kell mennünk rajta!
(mintha sötét lenne, tapogatózva, csukott szemmel bóklászunk, elkezdünk tapogatni, mintha egy fejet tapogatnánk: -nagy, szőrős fej, nagy szőrös fülek, éles fogak, hatalmas mancsok… HISZEN EZ EGY MEDVE! (ezt jó hangosan és rémülten) – futunk ki a barlangból, át a hegyen, a folyón, a mocsáron, a hídon. Minden idefelé végzett mozgást megismétlünk csak gyorsabban, hiszen menekülünk a medve elől. A végén a medve vagy lemaradt vagy beszakadt alatta a híd.

John Nethem 2017.10.31. 08:47:32

@1ghost: Mi az hogy "KULTÚRNEMZET" ?????

Nézz már utána !!!!
A "kultúrnemzet" mint elnevezés és felfogás éppen hogy hogy KÖZÉP- és KELET-Európai eredetű.....

midnightcoder2 2017.10.31. 08:54:57

@Frick László Intézet: Ezzel az a baj, hogy a hatalmat nem elég megszerezni, de meg is kellene tartani. Szerinted, egy ilyen koalíció meddig maradna kormányképes, és hány hónap után kellene kiírni az előrehozott választásokat ? Anélkül, hogy Orbán a kisujját is mozdítaná, néhány hónapon belül 100%-os többséget szerezne, mindenféle illiberális eszköz bevetése nélkül.

A mai baloldali ellenzék kb. annyira kormányképes mint egy csapat kotlóstyúk, és sajna a Jobbik sem sokkal különb.

midnightcoder2 2017.10.31. 09:03:54

@1ghost: "Brüsszel és Soros ellen folytatnak ádáz, kíméletlen harcot"
Brüsszel sajna leginkább saját maga ellen vív kíméletlen harcot, immár vagy 30 éve. És erősen nyerésre áll.

"A magyar gazdaság termelékenysége a béka segge alatt van."
A magyar gazdaság nagy része külföldi multi. Pont annyira vagyunk termelékenyek, mint azok a nagyrészt európai cégek akik idehozták a gyáraikat.

"Előre lebótolt közbeszerzésekből lenyúlt milliárdokból működik az egész korrupt rendszer, a lopás a párt katonái számára törvényesített, legalizált."
Üdv a gengszterváltás utáni Magyarországon. Lassan 30 éve ez megy. Neked csak most tűnt fel ?

"Orbánt a kultúrnemzetek vezetői nem tekintik partnernek, szóba sem állnak vele."
Bezzeg amikor a szlovák neonácik nem engedték be az országba a csurit, meg amikor megmondták a Fletónak hogy micsoda és mekkora, na azok voltak a szép idők! És a sok kultúrnemzet egyként állt ki Fletó mellett a neonácikkal szemben! Ja, bocs, nem is...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.31. 09:10:16

Jajjaj, 2014-ben is a választások elhalasztását, rendkívüli állapotot vizionáltatok, most megint. Szánalmasak vagytok.

legyetek 2017.10.31. 09:13:10

Hiányolom az írásból a patakvér szót.

John Nethem 2017.10.31. 09:15:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Sőt, hogy a Föld is megszűnik forogni, és leszakad a Napról aztán elkezd kajtatni a Nibiru után.....

CubE.BMW 2017.10.31. 09:19:15

Kedveskéim, ami itt le vagyon írva, az 2006-ban megtörtént, csak pont ellenkező irányból. Ilyen rövid a kis kommunista-libsi agyunk???

agarik 2017.10.31. 09:20:55

@ogli dzsí: 11 éve? Én meg aszittem az elmútthétév előtt emúttnyócév vót.
Csak nem tagadni teccik a mocskoskommunizmus bűneit?

@midnightcoder2: az az érdekes hogy a fideszkdnp SEM kormányképes.
vagy 25 éve nincs az országban tényleges kormányzás. Akár meg is lehetne játszani a "nagykoalíciót", az sem tudna rosszabb lenni mint ami most van. Politikusaink (már ha tekinthetjük őket annak, mert nem azok) meg annyira belejöttek az ipam-napamba, hogy simán megoldanák egymás közt.
Btw, nálad a Jobbik baloldal? Érdekes...

Tudtommal sosem volt MIÉP-kormány...
Egyébként ha nem volt tiszta, Orbánt épelméjű ember nem tekinti embernek sem!

1ghost 2017.10.31. 09:26:33

@midnightcoder2:

Hehehe.. idióta, hitvány orbánbérenc. Ezeket a gazdád seggéből kiszippantott hazugságaidat már 20 másik nickeden is elmondtad.

De baszhatod, a kutya sem hisz már nektek az országban. Jövőre te is el leszel számoltatva, megkapod ami jár.

$pi$ 2017.10.31. 09:26:52

@1ghost: "Brüsszel és Soros ellen folytatnak ádáz, kíméletlen harcot, abba a kézbe piszkítanak, amelyik nékik enni adott. "

Úgy van! Ha egyszer a fidesz vagy orbán viktor pénzt kapott valami külfölditől, akkor attól fogva azoknak nem lenne szabad nemet mondani, attól kezdve az ő érdekeiket kellene szem előtt... oh, hoppácska.

De bolond vagy te öreg!

1ghost 2017.10.31. 09:38:42

@$pi$: "attól fogva azoknak nem lenne szabad nemet mondani, attól kezdve az ő érdekeiket kellene szem előtt... oh, "

Állítottam én ilyet? Nem! Ilyet csak te állítottál, és most nekem akarod tulajdonítani.. Egy szarházi, bérhazudozó orbántroll vagy!

Nem véletlenül köpnek a magyarok a tolvaj, korrup, thazug orbánista fajtádra.

nu pagagyí 2017.10.31. 09:45:42

@midnightcoder2: Kihagy az emlékezeted, sajnos a rövid távú is. Sürgősen keress fel egy elmeorvost, talán még visszafordítható a kor.

Erdogan-féle leszámolás ("semmi nyoma"): Vajon mi ez a rezsim által gerjesztett nagy sorosozás? Lemaradtál róla? Pedig neked szól a monopolizált média fröcsögése. Vagy te sem követed? Demokráciában nem szokás üldözni alkotmány által védendő eszméket, úgymint emberi jogok, környezetvédelem, oktatás szabadsága stb. Még nem ül börtönben, akire rásütik, hogy Soros-bérenc, de már hatóságilag zaklatják.

"Ehhez képest az a kérdés, hogy meglesz-e a kétharmad". Neked lehet, hogy ez a kérdés, de rezsim pontosan tudja, hogy egy elcsalt választás nem egyenlő az emberek tényleges hangulatával. Az utóbbitól félnek és joggal. Ezért hazudoznak összeesküvésekről, fenyegetőznek nyilvánosan, veszik körül magukat kopasz verőlegényekkel. Hátha megretten a nép. Egy darabig el lehet ezt még játszani.

"Az, hogy te rosszul érzed magad, nem jelenti azt, hogy ez az emberekre is igaz". Az emberek azért érzik rosszul magukat, mert egy kisebbség dominál mindent és a rezsimmel egyetértők már 2014-ben is kisebbségben voltak. Az emberek kétharmadának nem tetszik a rendszer, nem találják meg benne, ami nekik kedves, amit szeretnek. Sokan egyszerűen lelépnek az országból, mások közömbösen szemlélik az ostobaságtól ragyogó, gagyogó szemétládákat, mert még nem érte el őket a rombolás, sokan szimplán csak félnek és egyelőre nem látják, mit is tehetnének.

"Olyan hű de nagy sztrájkok nem voltak, és zűrzavar sem nagyon (2006-tól) " Na ez már kóros. TV ostrom, megvan? Gaskó-féle permanens vasutassztrájk. Hol van már Gaskó? Fél pályás útlezárások magyar zászlóval, hol vannak már a lelkes, azóta földjüktől megfosztott őstermelők? A 2006-tól Fidesz által megszállt önkormányzatok buszjáratai megvannak, amivel tüntetésre vitték a napidíjért jelentkezőket?

röf 2017.10.31. 09:49:09

Legalább ketten betegek.
Aki ezt írta, és aki itt megjelentette.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.31. 09:49:18

"Persze, hogy rohanunk! A Hibbant Nérót törvényes keretek között nem lehet a hatalmától megfosztani, "

Tehát a ballibek szervezik a polgárháborút ?

"A polgárháborúhoz minden a rendelkezésükre áll, az eszközökben nem válogatnak. Nem finnyásak, erkölcsi aggályaik nincsenek, lelkiismeretük pedig sohasem volt."

Már világos. Orbán maga ellen szervez polgárháborút..

---

Szerencsétlen agybeteg marha .. :DDD

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.31. 09:51:41

@nu pagagyí:

Az emberek nem érzik magukat rosszul, és ez a te legnagyobb problkémád.

Soros csicskái persze szenvednek, mert a allibek egyre népszerűtlenebbek, és a migránsokból se kér a társadalom, a civiljei sápítozása, és siránkozásai ellenére se,

De ez lefosható, hogy a hazaáruló ballibek szenvednek.

$pi$ 2017.10.31. 10:01:25

@1ghost: "Állítottam én ilyet?"

Implikáltad b+!

blah 2017.10.31. 10:01:50

sokszor mondtam már, hogy ki kell nyírni a faszba ezeket a retkeket különben soha nem fognak eltakarodni. csak akkor már ne álljunk meg a fidesznél.

1ghost 2017.10.31. 10:13:26

@$pi$: A tolvaj orbán gazdád segge implikálta esetleg, túl sokat vagy benne, néha levegőt is vehetnél.

midnightcoder2 2017.10.31. 10:13:43

@nu pagagyí: "Vajon mi ez a rezsim által gerjesztett nagy sorosozás?"
Ami kb. kimerül pár plakátban, és abban hogy pár külföldről távirányított "civil" szervezetnek nyilvánosságra kell hoznia a forrásait.

"Demokráciában nem szokás üldözni alkotmány által védendő eszméket, úgymint emberi jogok, környezetvédelem, oktatás szabadsága stb"
Mondjuk az emberi jogok szerintem így is messze túl vannak védve. Egy bűnözőnek több joga van mint a tisztességes embernek. A BKV-n az ellenőr téged megbüntet ha véletlenül nincs nálad jegy, de a 10 fős hátrányos helyzetű csapatot messze elkerüli. Ahogy azokat a vonalakat is, ahol ez utóbbiak sűrűbben előfordulnak... Környezetvédőket nem tudom mennyire zargattak, én inkább azt látom hogy az index címlapján is állandóan olyan atomellenes blogok vannak kinn, akiket az átkos Kádár-rendszerbe már általánosban is úgy vágott volna ki a fizikatanár az osztályból, hogy taknyán-nyálán csúszik az illető a kisegítő iskoláig. A CEU-val kapcsolatban viszont én sem értek egyet, ahogy általában véve az oktatásügyet tényleg elég bénán kezelik Orbánék.

"Sokan egyszerűen lelépnek az országból, mások közömbösen szemlélik az ostobaságtól ragyogó, gagyogó szemétládákat, mert még nem érte el őket a rombolás, sokan szimplán csak félnek és egyelőre nem látják, mit is tehetnének. "
Ehhez a környező országokhoz képest tőlünk lépnek le a legkevesebben. És ezek nagy része is a magasabb fizuért megy. Én nem vagyok nagy ellensége Orbánéknak, bár igaz hogy barátja sem, de ha húsz évvel fiatalabb lennék akkor én is mennék. Ehhez nekem az is elég lenne, ha ugyanazért a melóért ugyanannyit kapnék mint szoftverfejlesztő mint az anyacégnél. A kommunikáció így is, úgy is angolul megy, max. annyi lenne az eltérés, hogy a büfében is angolul kérném a kávét.

"Na ez már kóros. TV ostrom, megvan? Gaskó-féle permanens vasutassztrájk."
A TV ostrom kb. úgy 3 óráig ha tarthatott. És jó eséllyel Fletóék szervezték, hogy másnap legyen jogalapjuk szétverni a FIDESZ-es tüntetést, és így ne arról szóljanak a hírek a világsajtóban, hogy 56 ötvenedik évfordulóját azok ünneplik, akik anno a szovjet beavatkozást kérték. Ez egyedül erre volt jó, semmi másra.
Volt pár nap vasutassztrájk, kb. 0 jelentőséggel. De kis hazánkban még az MSZP sem tudott érdemi sztrájkot összehozni még 98 és 2002 között, pedig az igazán nagy szakszervezetek az ő zsebükben voltak. De kis hazánkban a szakszervezeti mozgalomnak nincs túl sok tere: egy-két nagy közpénzből finanszírozott cégtől (BKV, MÁV) eltekintve elég kevés dolgozó van zsaroló pozícióban, és a kis Gipsz Jakabka Kft dolgozói azért nem sztrájkolnak mert ha megtennék, másnap bezárna a cég (kb. ennyi tartaléka van), a nagy multi dolgozói pedig azért, mert nem szeretnék ha a cég elköltözne mondjuk Romániába.

ben2 2017.10.31. 10:19:33

Orbán egyszer már annak rendje és módja szerint átadta a hatalmat 2002-ben (nem mellesleg egy rendben lévő államháztartást adott át, amit a szocik elkúrtak), innentől az egész írás alapja megdőlt.

Eddig csak a "széplelkű demokraták" lövettek a tömegbe (1956-ban és 2006-ban), ha veszélyben érezték a hatalmukat.

Na most a történelmi tapasztalat azt valószínűsíti, hogy ha egy balos megrágalmaz, az rá hatványozottan érvényes, így legalább tudhatjuk, hogy a "széplelkű demokraták" erőszakos hatalomátvételre készülnek a borítékolható választási vereségük után.

n3spr3ss0 2017.10.31. 10:19:39

@Bolshevik: Kevesebb szerinted az államadósság, hiszen most 27 ezer milliárd, a 2010-es 19.5 ezer milliárddal szemben, a GDP növekedéssel meg akkor dicsekedj ha az unió majd nem adja az euro milliárdokat.

1ghost 2017.10.31. 10:21:02

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Hiába vonyítasz látástól vakulásig! Nem úszod meg! A többi tolvajjal együtt mész a rács mögé.

De előtt vezetőszáron hurcolják a tolvaj fideszes fajtádat végig az országon át, városokon keresztül a legkisebb falut is érintve, hogy végre lenyugodjon a nép, látván, hogy ti mocskos gazemberek elnyertétek a megérdemelt büntetéseteket.

sZulamith 2017.10.31. 10:22:10

Nem rohanunk már ott vagyunk. Igaz, hogy szóban, mert ha több ember összejön, megy a szócsata.
Volt szerencsém a napokban, egy németországi baráti összejövetelen részt venni. Szó nem volt politikáról, menekültekről, pedig a sőr fogyott rendesen:)

blah 2017.10.31. 10:25:45

@ben2: a próféta szóljon belőled, remélem kinyírjátok egymást a picsába.

ben2 2017.10.31. 10:31:29

@blah:

A történelem azt is megtanította, hogy erőszakos hatalomátvételnél általában azokat nyírják ki a legelőször, akiknek a legkevesebb közük van az egészhez.
Na most nálunk, ahol a sötétített ablakú audi lazán parkolhat a zebrán, míg az átlag szuzukit elvontatják, ha fél centivel rálóg a járdára, ez az elv jó eséllyel fokozottan fog érvényesülni.
Talán ezért is célszerű elkerülni az erőszakos hatalomátvételt, drukkolni neki meg végképp hülyeség.

Duplaxiii 2017.10.31. 10:32:27

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta:
Én csak bennetek bízok!
A csk itt bátor mocskos nácikra!
Így kell elintézni mindent. nem tetszik a pofája valakinek? betörjük! Nem tetszik a többségi akarat? Harcolni fogunk, verni, akasztani!
.
Én azon röhögnék, hogy amíg ti a minimál liberálisokat irtjátom majd az utcákon, a most a fotelekben az egészre undorral tekintő 60% fölötti passzív réteg (akik nem liberálisok, nem buzi nácik, nem NER kompatibilisek, nem balosok stb.), ők majd felállnak a fotelekből és titeket IS levadász, és évtizedekre zár a Csillagba!

ben2 2017.10.31. 10:32:54

@1ghost:

"Hiába vonyítasz látástól vakulásig! Nem úszod meg! A többi tolvajjal együtt mész a rács mögé."

Mindezt természetesen az európai értékrend és a jogállami normák messzemenő betartása mellett.

blah 2017.10.31. 10:33:56

@ben2: te csak aggódj a saját ostoba fajtád miatt. én tapsolni fogok.

Duplaxiii 2017.10.31. 10:39:29

Ismerve a csúti korábbi erőszakos tetteit, a fizetett focidrukkerek "forradalmát", egyre inkább igaznak hiszem a következő forgatókönyvet:
- a csútiék megpróbálták megszavaztatni a full hatalmat egy szükségállapothoz, ezt a jobbik még meggátolta.
- megy a köznép lázítása...
- elkezdték hazudni a várható utcai harcokat a választások előttre
- minden kockázatos szervezetet (akiknél pénz van de nem az ő irányításuk alatt, lásd szcientológusok) korlátoznak, rabosítanak poltpeti segítségével.
- generálnak egy feszültséget az egytelen ellenfelük ellen, a jobbik ellen.
- a választások előtt bevetnek a jobbik ellen valami jogi lépést, amire sokan kimennek az utcára!
- bekövetkezik a most jelzett utcai zavargás és életbe léptetik a szükségállapotot.
- elhalasztják a választásokat.
- poltpeti segítségével felszámolják a komplett ellenzéket
- lezajlik az elhalasztott választás, ahol semmiféle ellenfél már nincs, és bőven 2/3-al több ciklusra bebetonozzák magukat.
- kiléptetnek bennünket az EU-ból a NATO-ból
- átvezényelik az országot a putyini érdekkörbe.
.
Erdogáni stratégia...
Sajnos ez várható, mert ma minden efelé mozog...
Mert ha véletlenül nem győznének, az erőszak nemzetközi figyelem miatt nem lenne végrehajtható!

Berelhetoreklamfelulet 2017.10.31. 10:40:35

Polgárháború? Álomvilágba élsz barátom...
Ahogy az ellenzék jelenleg áll, nem hogy a következő, de még az azt követő választást is 99,9% hogy a Fidesz nyeri.
kb. semmi dolguk nincs, csak hátra kel dőljenek és élvezzék a hasznát. Annyira nincs életképes ellenzék, hogy teljesen mind1 mit csinálnak, úgyis nyerni fognak.

1ghost 2017.10.31. 10:40:40

@ben2: Természetesen. Szigorúan jogállami keretek között. Nem kell nagyon félni, csak azt fogod kapni, ami jár.

És a sitten bőven lesz időd arra is, hogy az összes nickeddel kitörölgesd szépen a tolvaj, korrupt gazdád seggét, mert úgy tudom, hogy a budin - a kórházakhoz hasonlóan - már papír sincs.

legális 2017.10.31. 10:46:25

@1ghost: Azért ezt a vidékjárást hamarabb is elkezdhetnétek. Egyrészt egészséges, másrészt esetleg megismered az országot, nem csak a vízfej szorítja az agysejtjeidet, harmadrészt arrafelé több szabad szavazat lehet, csak le kell hajolni érte.
Aztán ha magadhoz tértél (úgy értem vissza a belvárosi libbantkeltetőbe), rájössz, hogy talán nincs is sok esélye a börtönbe zárást megelőző falujárásnak. Még az is lehet, hogy ha visszatértél még meg is dádázzák azt az okos buksidat.

Janossz 2017.10.31. 10:46:47

@midnightcoder2: "A TV ostrom kb. úgy 3 óráig ha tarthatott. És jó eséllyel Fletóék szervezték, hogy másnap legyen jogalapjuk szétverni a FIDESZ-es tüntetést, és így ne arról szóljanak a hírek a világsajtóban,..."
TV székház ostrom: 2006. szeptember 18. Másnap nem volt október 23.

"úgy vágott volna ki a fizikatanár az osztályból, hogy taknyán-nyálán csúszik az illető a kisegítő iskoláig.
Látom, elmélyültél a szellemi világítótornyotok munkásságában rendesen.

Ugye nem is vagy troll?

Frick László Intézet 2017.10.31. 10:47:01

@sZulamith: Úgy "politizálni" ahogy a magyaroknál szokás, Fejlettisztánban nem illik. Az Elsőosztályú Igazi Tagállamok az únióban 20 évig rettegték a posztszocialista későncsatlakozók cigányait annyira, hogy 2010. áprilisáig munkavállalói moratóriumot hirdettek.

Amikor a szocdem osztrák kancellárt az akkor még élő Jörg haider náciról kérdezték, a szocdem kancellár megállj-t mutatott azzal, hogy ez belügy.

Csak és kizárólag magyar szokás Brüsszelben árulkodással elointézni azt, amivel a belpiacon nem boldogul. Németükl úgy is nevezik ezt, amit a magyarok csinálnak (tájszólással írom) Unkoorzigeuner Wirtschaft.

Ez a bejegyzés, meg a kommentek tipikus példái annak, amit Arany János keserűségében A nagyidai cigányok -ban megmutatott. 1851-ben írta.

midnightcoder2 2017.10.31. 10:47:50

@n3spr3ss0: Mondj egy olyan évet a 70-es évek óta, amikor kevesebb volt az államadósság mint az előző évben. A GDP arányos államadósság az ami számít.

Frick László Intézet 2017.10.31. 10:48:03

Ez a bejegyzés, meg a kommentek tipikus példái annak, amit Arany János keserűségében A nagyidai cigányok -ban megmutatott. 1851-ben írta.

Frick László Intézet 2017.10.31. 10:51:50

@Androsz: Két kép nincsen meg a jógyerekenek arról a provokációról, amit "Tévészékház Ostrom" gyanánt rendeztek.
1. Egy hosszú hajú lány a lépcsőre állt és kitárva karjait állította meg az "ostromló" csürhét.
2. Az "ostrom" akkora fake volt, hogy a nádor utcai hátsóbejáraton ki-be az járkált a tévészékházba, aki csak akart.

Bonus Track.: A "nemlkétező" lovasrohamot, amivel a tömeget az Astoria felől feljövőkbe tolták, Kruzslicz Dávid RTL Klub, élő-egyenesben közvetítette. Nem is játszották le még egyszer az életben, soha.

Valamint a zavargások előtt véééééletlenül az Andrássy mellékutcáiban térkő rakatokat "felejtettek ott" meg egy borbolt előtt üres üvegekből volt atrap :D

Cycmen 2017.10.31. 10:51:53

Értem ugyan a célját ennek a mocskos irománynak, de annak taglalása hogy mi a forgatókönyve Orbánnak a 2018-as választások elvesztése esetére tényleg agyi katasztrófa! Elvtárs! Elbuktátok! Mindenki tudja, kicsit ti is! És már az is sokat elmond a bukás nagyságáról hogy ti is tudatában vagytok, hiszen amúgy nem a realitásérzéketek miatt szeretünk benneteket! Hülyék! :D

Frick László Intézet 2017.10.31. 10:54:02

@Janossz: Olyannyira szervezett volt, hogy a provokácciót fel is ismerték, egy lány felment a bércsürhe elé és széttárt karokkal próbálta őket megállítani. Az "ostrom" akkora kamu volt,, fake, hogy közben a Nádor utca felől a hátsóbejáraton kibejárt boldog és boldogtalan... A Hír TV stábja volt az az önellenható ostoba oktondipocok banda, akik benyalták ezt az aljas provokációt

midnightcoder2 2017.10.31. 10:54:33

@Janossz: "TV székház ostrom: 2006. szeptember 18."
Érdekes, én másképp emlékszem, de a wikin tényleg ez van. Akkor még furább, hogy utána baloldalról mindenki ezzel indokolta az október 23-ai rendőrattackot.

Frick László Intézet 2017.10.31. 10:57:06

@$pi$: "Sorpos" csak egy cimke volt és amikor Orbán "Soros" cimkével pénzt kapott, akkor még a CIA érdeke a Szocialista Tábor bomlasztása volt. 1988-ban még minden pénzt megadtak volna azért a CIÁ-nál, amire 1991-ben egy dollárcentet is sajnáltak.

Amikor a szocialista tábor szétesett, hirtelen minden fejlettnyugati elfelejtette az igéreteit és azon aggódtak, mi lesz, ha özönlenek rájuk a posztszocialista tábor, főleg a magyarok meg románok cigányai.

Most meg ugyanazok a farizeusok szenteskednek a migránsválságban a befogadásról.

Frick László Intézet 2017.10.31. 10:59:13

@torró: Váltó erő? -szándék nincsen! Ilyen nemzetközi helyzetben ki akar kormányra kerülni? Viszont a megélhetési politika jól fizet.

Az LMP pl látványosan levonul, abbahagyták, csak ugye még egy pár arc próbál valamit kikaparni az ingyenélethez. Sunyi R. Benedek pl megyei szinten kívánja...

Frick László Intézet 2017.10.31. 11:01:51

Polgárháború egy olyan országban, ahol a bukaresti tüntetések hírére 66666 magyar fekvelázadó fészelt a hereveregető kerevetjéről meg a petefészekmelengető szófáiról bezzegrománozván, hogy a bezzegrománok bezzeg fölkelnek és kimennek az utcára

de azért a 66666-ból senki sem mozdult :XD

Az országban, ahol az "Egymillión!" is 34872-en voltak :D

legyetek 2017.10.31. 11:03:26

Én azért fogok az Orbánra szavazni, mert félek a polgárháborútól.

Frick László Intézet 2017.10.31. 11:05:17

@Bolshevik: A haza nem lehet ellenzékben, viszont 20-30 ember... lézengő tamagocsipártok, akik vezérei helyett az újságírók csinálják meg a házifeladatot, úgymint olimpia baszást... 34547 ember, akik "Egymillióan" .. azok még nem a haza :D

Teccet volna az idén is nem minden tamagocsi és nullakiterjedésű bojócpárt az MSZP másfél milliós bázisára blazírozni

Már a nyúzáson osztozkodtak, oszt a "vad" [a cigány, ugye? az alcsúti csüngőshasú, ahogy ojróperek mongyák :D ) meg se volt...

1ghost 2017.10.31. 11:15:04

@Cycmen:

Hogy micsoda? Elbukta az ellenzék? Na ne röhögtess te orbáncsicska!

De hiszen akkor neked szarházi bérhazudozónak nem kellene egész nap itt rohadnod 20 nicken, hanem csak tízen.

Az igazság az, hogy roskad, rohad az egész orbánista tákolmány, jövőre összedől, maga alá temeti az egész fideszt! Game over!

A romok alól egyenként kell majd kihúzgálnunk a megzakkant naracsbanditákat, a talpnyalóikat, s udvariasan kérni őket, hogy államtitkár úr, errefelé tessék fáradni, már várja a hangulatos kis cellája a Kozma utcában.

:)))))))

Janossz 2017.10.31. 11:15:28

@Frick László Intézet: "a provokácciót fel is ismerték, egy lány felment a bércsürhe elé és széttárt karokkal próbálta őket megállítani."
Te igen tájékozott agitproposnák látszol.
Én meg láttam egyszer egy fehér inges fiatalembert a tank elé állni a Tienanmen téren, tehát akkor az a megmozdulás is a kommunisták provokációja volt, önmaguk ellen?
Logikád, meg bizonyítékod alapján mindenképpen.

Janossz 2017.10.31. 11:17:47

@midnightcoder2: Érdekes, elég gyakran, elég sok mindenre "másként emlékeztek."

Cycmen 2017.10.31. 11:26:48

@1ghost: Hogy micsoda? Elbukta az ellenzék? Na ne röhögtess te orbáncsicska!

Semmi nem áll távolabb tőlem, mint hogy téged röhögtesselek! Nem célom az ilyen idegbeteg vulgáris taplók szórakoztatása! :P

1ghost 2017.10.31. 11:29:27

Hát az haláli, most tudtam meg!

A korrupt tolvaj fidesz Brüsszelből hozott szövetségi kapitányt a futball válogatottnak.

Ezek a képmutató, velejéig hazug tetvek, miközben Brüsszel elleni harcot hazudnak, aközben Brüsszelitákat ültetnek a magyarok nyakára!

Ki az a barom, aki a fidesznek egyetlen szavát is elhiszi ezek után?

de let e ... 2017.10.31. 11:30:09

@Bolshevik: Az a dósság soha nem látott mértékű ( 25-28 ezer milliárd forint , ki hogy számolja ) A növekedésből kb 3% az EU-s forrás , ami ugye el fog apadni ... szóval erősen recesszióban van önerőből a gazdaság és kurvára el vagyunk adósodva ..

legális 2017.10.31. 11:39:09

@de let e ...: Mikor is adósodtunk el kurvára (50% > 80%), miközben nagy volt a jólét? Pedig semmi okosat nem kellett volna csinálni, ha már amúgy sem ment, csak kopizni a szomszédot. Emlékszel? A magyar növekedés duplája, eladósodás nélkül. A környezet adott volt, csak a tehetség hiányzott.
Ja és szintén GDP arányosan.

John Nethem 2017.10.31. 11:39:13

@1ghost:

"Ki az a barom, aki a fidesznek egyetlen szavát is elhiszi ezek után? "

Csakis te lehetsz, hiszen valamennyin felkapod a vizet.
Holott egyértelmű, hogy fölösleges....

legális 2017.10.31. 11:42:45

@1ghost: Okoska! Szerinted azért küldték el Storck-ot, hogy Merkelt bosszantsák?
Azért ettől még tőled is többre számítottam.

Cycmen 2017.10.31. 12:05:40

@1ghost: "A korrupt tolvaj fidesz Brüsszelből hozott szövetségi kapitányt a futball válogatottnak.
Ezek a képmutató, velejéig hazug tetvek, miközben Brüsszel elleni harcot hazudnak, aközben Brüsszelitákat ültetnek a magyarok nyakára! "

Régebben eltűnődtem az elmestátuszodon, hogy megjátszod, vagy ténylegesen hülye vagy e,de az ilyen megnyilvánulásaid után ez nem lehet kérdés.

legyetek 2017.10.31. 12:11:39

@John Nethem: Buksi bent lesz a parlamentben. Csak nem tudni melyik.

gázóra ellenőr 2017.10.31. 12:13:20

@midnightcoder2: Na akkor számold ki hogy mennyit nőtt az államadósság 2010 óta, mennyit a GDP, és abból hozd ki, hogy csökkent a GDP arányos államadósság.
Fogadjunk nem tudod matematikailag összehozni! Nem is fog erre egy fideszes se válaszolni, mert a két százalékot nem meritek egymás mellé tenni!

John Nethem 2017.10.31. 12:14:39

@legyetek5ó6éú2:

És a magyar vizsla sehol..... hát hogy leszünk így nácik :-) ?!

John Nethem 2017.10.31. 12:16:53

@gázóra ellenőr:
Most mennyi egy m3 gáz ára ? :-)

Gatinho 2017.10.31. 12:44:27

@legyetek5ó6éú2:

Meg a fékeket és egyensúlyokat... :)

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.10.31. 12:57:44

Üzenjük az összes Soros által irányított, felheccelt migráns imádó balliberálisoknak, hogy Orbán Viktortól sose fogják átvenni a hatalmat, sose fogják majd koholt vádakkal bilincsben kivezetni a Felcsúti stadionjából, sose fogják életfogytiglam fegyházba vágni.

És sose fogják megkaparintani azt a nemzeti vagyont ami most már végre nemzeti kezekben van Mészáros Lőrinc, Tiborc István, Garancsi István és Rogán Antal kezeiben. Meg a többi nemzeti elkötelezettségü fideszesek kezében. Nem fogjuk engedni hogy Orbán Viktor eddig elért eredményeit a liberálisok megsemmisítsék, készek vagyunk Orbán Viktor vezetésevel a bolgár háborúra!

MINDENKI JELENTKEZZEN ÖNKÉNTES KARHATALMISTÁNAK A LEGKÖZELEBBI FIDESZ IRODÁBAN, HOGY EGYÜTT TUDJUK MAJD LEVERNI A BALLIBARÁLISOK ELLENFORRADALMÁT ORBÁN VIKTOR ORSZÁGA ELLEN!

John Nethem 2017.10.31. 13:04:30

@Ballib Cenzúrázók Réme 26:

"..a bolgár háborúra!.."

Bölcs LEÓ már elküldte a követét, Nicetas Szkélorszt ? :-)

konrada 2017.10.31. 13:06:27

Ne vazze!

Tudom, a múlt héten szerdára csúszott a keddi zorbánbuktatós, de azért ennyire nem kéne most kapkodni, hogy ilyen félrecsúszott feltételezőssel tudjuk azt le!

Nagyobb odafigyelést!!!!

Janossz 2017.10.31. 13:12:15

@Ballib Cenzúrázók Réme 26: "MINDENKI JELENTKEZZEN ÖNKÉNTES KARHATALMISTÁNAK A LEGKÖZELEBBI FIDESZ IRODÁBAN..."
Holnaptól az Üllői úton is lehet, Kubatov Et. megbékélt a huligánokkal. Hátha jók lesznek még valamire.

John Nethem 2017.10.31. 13:14:21

@konrada:

Ráadásul holnap meg ünnep..... piromániások gyertyára föl !!!

konrada 2017.10.31. 13:17:01

@gázóra ellenőr:
Kérlek alásan:
GDP 2010: 27 224,6 mrd
Államadósság 2010 december: 20 411 mrd
GDP 2010: 35 420,3 mrd
Államadósság 2010 december: 25 922 mrd

konrada 2017.10.31. 13:24:20

@gázóra ellenőr:
Ja lemaradt: hozzad ki azt a matematikai számítást, amely alapján a 2016 évi hányadosa nem alacsonyabb a 2010-esnél...
Azaz többre jön ki a GDP arányos....

Jó tudom, ha beleszámoljuk az egyikbe anyja valagát, de kihagyjuk a másikból a p.csáját, úgy talán lehetne sakkozni, de te nem ezt kérdezted, hanem azt, hogyan jön ki valakinek a fenti számokból a GDP arányos csökkenés.
...a többiek meg - akik nem lógtak a matekóráról - azt kérdik neked hogyan jön ki abból GDP arányos növekedés???

petivagyok innen 2017.10.31. 13:28:54

A 2006-os forradalmat is szétverték pillanatok alatt. Azóta se tudja senki, hogy kik voltak a rendőr ruha alatt, akik nem beszéltek magyarul .
A másik dolog, hogy Orbán híveinek nem kéne az utcára vonulni. Orbán leváltója nagyjából úgy járna, mint most Trump Amerikában. Az ellenfélnek van valahol egy bepített embere, aki ott tesz keresztbe neki, ahol tud. Orbán leváltásának pillanatában a legtöbb állami intézményben kimondott vagy kimondatlan sztrájk indulna be. Megállna a közigazgatás, az újságok, tévék hamis hírekkel bombáznák a lakosságot. Max 100 napon belül új választásokat kéne kiírni a tüntetések miatt. Nem kell ide egyetlen lőtér meg fegyver sem.

Janossz 2017.10.31. 13:32:37

@konrada: Akik a számtanóráról sem lógtak, azok meg azt kérdik, miért szerepel minden adatnál ugyanaz az évszám?

Morpheus. 2017.10.31. 13:33:08

@Jerico: Azért jöhet még meglepetés. Azt el tudom képzelni, hogy egyszer majd lesz párt, ami megszorongatja őket. Nem most, de talán 4 év múlva. És ha veszítenek Orbánostul, azt egészen biztosan utcára vonulás követi majd. Ebben az esetben lehetnek utcai zavargások. Bár tény: a baloldal nem éppen harciasságáról híres. Mindenesetre egy vereség ellen demonstráló békemenetes társaság, ide buszoztatott külföldiekkel (lengyelekkel főleg - ahogy szokták) komoly felfordulást okozhat.

Le Orme 2 2017.10.31. 13:39:55

gusztustalan, undorító, agyatlan

BéLóg 2017.10.31. 13:43:20

Hát, Orbán már a múlt héten meg fog bukni, már rég át fogja adni a hatalmat amikor ez megtörtént.

Jerico 2017.10.31. 13:44:34

@Morpheus.: ... nem lesz itt Fidesz vereség egyhamar. Talán ha "felépül" egy új jobboldali párt 2022 -re. De ennek nem adok nagy esélyt. Aki jobboldali Magyarországon az vagy kussol, vagy a Fideszt támogatja.

Periodista. 2017.10.31. 13:48:45

@Jerico: Pedig baloldali párt itt nem rúg többé labdába. Hosszú-hosszú-hosszú ideig. ... Talán majd ha felbomlik az MSZP és totál új emberek jelennek meg. De akkor sem hiszem, hogy valaha kormányváltó erő tudnak lenni. A NER csakis úgy érhet véget, ha a belső feszültségek szétfeszítik. De én erre nem számítanék 10-20 éven belül.

John Nethem 2017.10.31. 13:50:38

@Jerico:

Így igaz. Józsué is mit kínlódott Jerico falainál..... pedig ott is az Úr szavai szerint jártak el....

metax 2017.10.31. 13:54:39

A végkövetkeztetéssel egyetértek: Orbán választások útján nem leváltható. De fölösleges azon elmélkedni, Orbán hogyan nem adná ki a hatalmat a kezéből egy elvesztett választás után, mert ez a fejlemény egyszerűen meg sem történhet. Idáig el sem juthat a történelem szekere. Nagyon is gondoskodott ő arról, hogy az országgyűlési választásoknak nevezett bohóckodás során újra és újra demokratikus látszatfelhatalmazást nyerjen az országnak önnön céljaira való alakítására.

A fő ok a fideszes választási törvény, amely egyfordulóssá tette az oszággyűlési választásokat, átrajzolta a választási körzeteket, erősen a győztest támogatja, és olyan pártokat és szavazóikat kényszerít együttműködésre, amelyek természetszerűleg rühellik egymást. Röviden a választási törvényt úgy alkották meg, hogy az minden ellenzéki reménykedés és fogadkozás ellenére ciklusról-ciklusra szállítsa Orbánnak a kétharmadot.

Az un. "ellenzék" a választások bojkottja, a választási törvény és más fideszes aljasságok ellen meghirdetett nemzeti ellenállás helyett - még ha a törvényeket nem is szavazták meg - meghajolt az önkény törvénykezése előtt. Lefeküdt Orbánnak, elfogadta az elfogadhatatlant. Pedig törvénytisztelő magatartást tanúsítani csak demokráciában lehet és kell is, a diktatúra törvényeit el lehet, és el is kell utasítani, ellent lehetne nekik állni.

Az ellenzék nem ezt tette, hanem az önkény parlamentjében bennülve pénzért és pozíciókért cserébe folyamatosan legitimálják ezt a mocskos rendszert. Megteszik azt a szívességet, hogy fenntartják a demokratikus látszatot, amire Orbánnak nagy szüksége van. Ehhez még gombot sem kell nyomogatni, különféle bizottsági munkákban sem kell részt venni, még felszólalni sem kell, már puszta jelenlétük elegendő ehhez.

Választási törvény és az Alaptörvény: két történelmi bűn, amit az ellenzék elkövetett magára és az ország nézve egyaránt. Elfogadták, hogy Orbán átalakítsa az ország közjogi berendezkedését.

Orbán semmiféle fölhatalmazást nem kapott arra, hogy saját alkotmányféleségével fölváltsa az 1989-es konszenzusos demokratikus köztársasági Alkotmányt. Még is megtette.
Az Alaptörvény lényegében egy politikai pártnak álcázott bűnszövetkezet alapszabályzataként működik. Beleírtak mindent, ami a fideszes bűnözést legalizálja és jogszabályi környezet teremt neki. Erre fölesküdni - akár kormánypárti, akár ellenzéki képviselőként - ALJASSÁG, BŰNCSELEKMÉNY és NETTÓ HAZAÁRULÁS. Az ellenzék ezt egyszer már megtette a 2014-es választások után, az új országgyűlés alakuló ülésén. Ezzel a fideszes bűnözők tettestársaivá váltak. Esküjükkel és jelenlétükkel bűnözők törvénykezését legitimálják azóta is. És erre készülnek a 2018-as választások után is. Ezt kellene már végre felfogni és megérteni - legalább így utólag, ha már előbb nem ment.

Az ellenzék azért nem nyerhet, ergo Orbán azért nem VÁLTHATÓ le választásokon, mert

-ott a csaló választási törvény,
-ott van Polt Péter,
-ott a fideszes médiaúthenger.

Az ellenzéknek ezekkel szemben semmije sincs. És már becsülete sem, mert azt időközben elveszette.

Orbánt demokratikus úton-módon, azaz választások útján LEVÁLTANI (már) nem lehet, csak ELTAKARÍTANI a rendszerével együtt. Mert mára a fő ellenség lássuk be nem maga Orbán Viktor, hanem a 2010 óta kiépült állami berendezkedés. Az ország jövőjének záloga, hogy ez a rendszer megy-e a kukába, vagy tartósan fogja megszabni hazánk mindennapjait akár még évtizedeken keresztül. Orbán elzavarása és az általa kreált látszatdemokratikus rendszer eltüntetése megtörténhet békés vagy békétlen módon, vértelen vagy véres eszközökkel.

De nem választások útján.

John Nethem 2017.10.31. 14:00:34

@metax:

"...A fő ok a fideszes választási törvény, amely egyfordulóssá tette az oszággyűlési választásokat, átrajzolta a választási körzeteket, erősen a győztest támogatja, és olyan pártokat és szavazóikat kényszerít együttműködésre, amelyek természetszerűleg rühellik egymást. Röviden a választási törvényt úgy alkották meg, hogy az minden ellenzéki reménykedés és fogadkozás ellenére ciklusról-ciklusra szállítsa Orbánnak a kétharmadot..."

Aki ezt mind így egy-szuszra képes volt létrehozni, az meg is érdemli, hogy vezesse az országot - akár orránál fogva :-)

metax 2017.10.31. 14:02:50

@Intercessor: "Pedig baloldali párt itt nem rúg többé labdába. Hosszú-hosszú-hosszú ideig. ... "

Pontosítsuk: baloldali, liberális, konzervatív vagy zöld, vagy akármilyen párt amíg Orbán él és mozog itt nem rúg labdába. Az állítás így felek meg a valóságnak.

John Nethem 2017.10.31. 14:04:10

@metax:

"..itt nem rúg labdába.."

Dehogynem !!! De csak abba ! :-)

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.31. 14:07:15

@metax:

Valahol vicces, de sokkal inkább szánalmas ahogy Gyurcsány fizetett csicskái polgárháborús uszítást művelnek, egy olyan blogban mely alapvetően arról szól, hogyan szervez polgárháborút Orbán.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.31. 14:08:15

@metax:

Ellenkezőleg..

Orbán csak addig nyer, amíg a ballib elkúrók elnyomnak minden más kezdeményezést, és nem tűnnek el a történelem sűllyesztőjébe a Gyurcsány féle hazaárulók.

Le Orme 2 2017.10.31. 14:09:05

@metax: "A fő ok a fideszes választási törvény"
Barom.

konrada 2017.10.31. 14:10:50

@Janossz:
Jogos.
Kis képernyőn írtam, s másoltam a fő szöveget, - s emiatt, mivel azon a 0 és a 6 közötti különbség nem látszik, és közben meg is zavartak - csak az aktuális számokat írtam át 2016-ból.

...de igazából ez csak magyarázkodás. Mivel én szúrtam el, az előzmény alternatív matematikája lesz autamatikusan igaz!;))

alfacharlybravo 2017.10.31. 14:13:00

@nu pagagyí: Vigyázni kell a varázsgombával, mert azután ilyeneket zagyválsz össze.

Ravasz Figyelmeztetés 2017.10.31. 14:13:08

Polgárháborúhoz sok mérges, jövő nélküli fiatal férfi kell, ezzel szemben Magyarországon nyuggerország, már alig vannak fiatalok.

A blogger egy idióta kretén.

metax 2017.10.31. 14:13:57

@Ballib cenzúrázók réme 25: @Le Orme 2: @konrada: Hogy egy aljas bérhazudozó hogyan védi a védhetetlent, az engem hidegen hagy.

teéjesenmindegy 2017.10.31. 14:18:35

@sZulamith: Szar életed lehet, ha kizárólag olyan társaságba jársz, ahol csak a politika a téma.

John Nethem 2017.10.31. 14:18:40

@konrada: No meg ugye nem mindegy, hogy az előzmény 2010-e a 2016, vagy az előzmény 2016-e a 2010 ?? :-)

John Nethem 2017.10.31. 14:21:54

@metax: A látszat néha csal :-)

konrada 2017.10.31. 14:22:32

@John Nethem:
Hát nem. ...de azért sejthető, melyik szám melyikhez tartozik....;))

teéjesenmindegy 2017.10.31. 14:22:35

@1ghost: "Ezek a képmutató, velejéig hazug tetvek, miközben Brüsszel elleni harcot hazudnak, aközben Brüsszelitákat ültetnek a magyarok nyakára! "
Könyörgöm mondd, hogy ennyire hülye még te sem vagy!
Tudod, amikor a kormány Brüsszelezik, akkor ám nem a várossal van a baja.
Amikor Washington kijelent valamit, vagy Berlin álláspontjáról olvasol, akkor nem a város csinálja, hanem azt úgy kell érteni, hogy az ottani kormány.
Szép ez a magyar nyelv, teli ilyen fordulatokkal, meg kifejezésekkel, tanulgasd

VT Man 2017.10.31. 14:22:44

@petivagyok innen:
"Orbán leváltásának pillanatában a legtöbb állami intézményben kimondott vagy kimondatlan sztrájk indulna be. Megállna a közigazgatás, az újságok, tévék hamis hírekkel bombáznák a lakosságot. "

...ahogy az tortent 2002-ben is, ugye?

Ja, nem.

pkovaks 2017.10.31. 14:24:37

Nyugi Hölgyeim es Uraim, 2018-ban lesz Kormanyvaltas…A 3.Orban-kormanyt valtja a negyedik !

konrada 2017.10.31. 14:25:40

@metax:
S őszintén? Mivel hozzád nem szóltam: nem kérdeztelek, nem is válaszoltam neked....

...így qrvára nem is érdekel az, téged mi érdekel a saját alantas - bár téged jól bemutató - rágalmazásaidon kívül....;))

Frick László Intézet 2017.10.31. 14:26:25

@metax: Fideszes médiaúthenger? :XD Az ellenzéknek semmije sincs? Muchchachos!
Hát az 1személyes mob Tusnádfürdőn?
A robotmob.. már egy ember sem kell.. a Nyugati téren a Putyin 2. látogatásakor
hvg.hu/itthon/20170828_orban_szobor_a_nyugatinal

Ez semmi! A csúcs: 650 Ft-os jelzőfilccel 1 Mrd Ft közpénzbe kerülős FIDESZ"médiaúthengert küldött a vasba egy jógyerek: Telefirkálta uszító hoax szövegekkel a gyermekvasúthoz vezető út padjait, majd fotó és beküldte a 444-nek.

444.hu/2017/10/22/tragar-gyuloletosvennye-valtozott-a-gyerekvasuttol-a-huvosvolgyi-nagyretre-vezeto-ut

Az MSZP erre rákaszkodva egy ecsetcsomag és festék, 4000 Ft-ból csinált magának ingyenreklámot a bűnjelek fasza eltüntetésével ráadásul :D
Annyira "gyönge" az ellenzék médiája, hogy az 1 Amerika hangja, a 444 elbánik az egész "FIDESZ mnédiahenger"-rel :D És méghozzá az amerikai adófizetők és adómegkerülők pénzeiből.

John Nethem 2017.10.31. 14:27:07

@konrada: Valóban ! :-)

Én úgy saccolom, hogy a 2 például a 2-höz :-) a 6 a 6-hoz és így tovább :-) Remélem átmentem a vizsgán :-)

Frick László Intézet 2017.10.31. 14:27:38

@Ravasz Figyelmeztetés: Akkor ezek szerint azok a fekvelázadó magyarok, akik a hereveregető kerevetjeikről meg a petefészek melengető szófáikról szidták a fekvelázadó magyart és bezzegelték a bukaresti tüntetőúket a fészbúkon, azok mind nyuggerek? :D

John Nethem 2017.10.31. 14:28:57

@pkovaks: Úgy izgulok, vajon összejön egy jubileumi kiadás ? ! :-)

Frick László Intézet 2017.10.31. 14:31:00

@Cycmen: És még ha elbukták volna, de nem is akartak nyerni.
Már vagy féléve egyedül Orbán szeretne nyerni, de ő is csak azért, mert valami lázálomban él a vélt sikeréről az europolitika nagyszinpadán.

Szerintem inkább botrányos az, hogy a CIÁ-nak pont megfelel ez a kravály Európában, de azért itt Magyarországon uszíttat és abba a hitbe ringat embereket, hogy majd helyettük seggberúgja Orbánt.

Hát mennyi leeaks botrány kell azt belátni, hogy az infonácik egy fél délután azt buktatnak meg, akit csak akarnak.
Merkelnek már Obama akkor megadta a merrőlhánymétert, amikor a telefonja lehalgatása kiderültekor felhívta, aztán folytatódott a németek mórese a VW botránnyal, majd a Deutsche bank USA-béli halálra birságolásával...

morph on deer 2017.10.31. 14:31:08

@metax:
”akármilyen párt amíg Orbán él és mozog itt nem rúg labdába”

Nekem elég az is, ha az orbánba rúg.
A labda egyébként is ártatlan!

John Nethem 2017.10.31. 14:31:40

@pkovaks:

Én is megvárom az asszonnyal még a vászonlakodalmat, aztán dobom ....
Valami frissebb momentumos húsra , azzal is el leszek talán a rézlakodalomig :-)

Ballib Cenzúrázók Réme 26 2017.10.31. 14:32:23

Már most ősszel is a sárga földig leverhette volna Orbán Viktor a Soros által kirobbantott balliberális ellenforradalmat. A hajánál fogva húztak volna ki minden egyes romkocsma töltelék értelmiségit a nemzeti magyar rendőrök. Esetleg még jól el is verték volna őket a sínek közé dobva, mint nemrégiben a migriket. Na, azok tanultak is Orbán Viktor rendjéből, egy se mer többé Magyarországra jönni!

Így kell elbánni ezekkel az EU seggnyaló Soros bérencekkel is, nem kell ezekkel finomkodni. Szerencsére 2018 után nem lesz több polkorretség, hanem Orbán Viktor végleges kormányzása lesz. Az EU-ból a választási győzelem után azonnal kilépteti a nemzetállam országunkat, az álcivilnek álcázott Soros csicskákkal az utolsó darabig le fog számolni. Nem fogja ám Orbán Viktor ölbe tett kézzel várni, hogy a külföldről irányított globális balliberálisok akárcsak a gondolatáig is eljussanak, hogy Orbán Viktortól átvegyék a hatalmat. Mert ha ez megvalósulna, akkor a magyarságnak annyi, a Kárpát medencei megmaradásunkak befellegzett. Ráadásul a liberálisok a profitot kiveszik a nemzeti nagytőkés vállakozóink kezéből és bankszámláiból és kiviszik külföldre.

Erre tényleg csak az lehet a válasz, hogy Orbán Viktor népének minden áron meg kell védenie magát, ide a szögesdrót kevés, itt lövetni kell, ahogy azt a migránsok ellen is bevetette volna a kormány, ha nem lenne ez a nagy európai pícíség.

Frick László Intézet 2017.10.31. 14:34:49

@Janossz: Semmi köze a Tienemen térnek a csürhe "ostrom"-ához. Viszont úgy látom, a te logikád Linné-jéhez hasonló, aki a bálnát a halak közé sorolta azzal, hogy olyan alakú. A te logikád szerint a Rio de Janeiro-i Krisztus-szobor is párhuzam :D

John Nethem 2017.10.31. 14:35:25

@Frick László Intézet:

Minek egy nyuggernek már hereveregető kerevet meg petefészek melengető szófa ! :-) ?? Nehogy már mikor nekünk sincs egyik sem, pedig messze még a hajnal !!!

John Nethem 2017.10.31. 14:37:46

@Ballib Cenzúrázók Réme 26:

Pont fordítva !!!

Orbán az összes nem EU-s kompatibilis országot fogja kirúgni az EU-ból. és mi maradunk. ha kell, egymagunk ! :-)

John Nethem 2017.10.31. 14:38:48

ki ha nem velem vagy ellenem aki bujt aki sem !

Frick László Intézet 2017.10.31. 14:39:51

@metax: Csaló Polt Péter? Feljentette már valaki az Európai bíróságon ... és miért nem?

Csaló választási törvény? -Már a választásra jogosultak fele el se megy szavazni, annyira undorítja a politika. És a politikától való elundorítást gyurcsány kezdte, az ő módszere volt 2004-ben. Az idén ki mondta az ellenzéknek, hogy undorító osztozkodással viszolyogtassa a maradék politika után érdeklődőket is? Kötelezte őket valaki?

Írhatja azt a Jó Választási Törvényt gulyás Márton maga, ha közben az embereket meg elundorítja az ellenzék még saját magától is!

Már az idén osztozkodott az ellenzék a még el sem ejtett orbánbundán...

A demokrácia faékszerűen egyszerű, teljesen felesleges bonyolítani:

1.Nagy Orbánváltó Koalíció a Legnagyobb Szavazóbázissal rendelkező párt mögött -ez az MSZP.
2. Leváltani Orbánt.
3. MAJDAZUTÁN osztozkodni.

Nem választásitörvény függő, hogy a 3. ponttal kezdték.

John Nethem 2017.10.31. 14:40:23

@Frick László Intézet:

A Krisztus-szobor speciel párhuzam ! De még milyen !!! Ezért tárja szét a karját !!

John Nethem 2017.10.31. 14:43:32

@Frick László Intézet:

Mert magukból indulnak ki.. Abból a régi szólásból hogy NEM CSALÁS - NEM ÁMÍTÁS !!! De mivel dehogynem Ámítás, ezért lehet csalás ! Szigorúan azok szerint...

Frick László Intézet 2017.10.31. 14:44:52

@John Nethem: Mit akarsz va gáz árával? Agglomerációs neuralgikusponton 2010-ben 5ó50kor 1 piros-sal átjutottam, ma 6 piros alatt se araszolok át. Majd egy év alatt lefut a P-rendszám, az M-nek is elég volt 2 év. Mit csinál ez a kurvasok ember a kurvasok autóban hajnali 5 és reggel 9 között meg munkaidő után? Ja, hogy az Únió tankolja az autóikat kohézióspénzekből? Meg hogy bár rohadna meg az autipar és akkor háha megrohadna orbán ? :D

Viszont az ágytálpénz, az nem emelkedett, mióta a papír 200-ast bevonták és 500 Ft-os a legkisebb bankó, ami nem csörög a nővérköpeny zsebében :D

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.31. 14:51:41

@John Nethem: @Frick László Intézet:

A ballibek nem szeretik a különvéelményt.
A Soros brigás ilyenkor nekikezd a nickhamisításnak.

Majd titeket is lemásolnak előbb utóbb.

Az én nickemből eddig 9-et gyártottak a hivatásos Soros csicskák. (26, és 27 sorszám a két utolsó)

John Nethem 2017.10.31. 14:59:19

@Frick László Intézet: Mert a gáz ára ugyanolyan , mint a GDP-hez mért adósság..... A gázt m3-ben mérjük itt a lakásban, az árát viszont MegaJoule-ban... a többi már csak ákom-bákom ÁMÍTÁS :-)

sZulamith 2017.10.31. 15:00:01

@teéjesenmindegy: Gondolom papnövendék vagy, habár?

John Nethem 2017.10.31. 15:00:08

@Frick László Intézet: Fogadok, a koszorúkat meg nem vitted magaddal ma.....

Ballib Cenzúrázók Réme 11 2017.10.31. 15:02:49

Bocs nem olvastam végig minden hozzászólást, lehet hogy ismétlek:

Igen ti libsi barmok, ti akkor se kapjátok meg a hatalmat ha elcsalnátok a választást és véletlenül nyernétek. Mert rátok atombomba kell, annyira kártékonyak vagytok, hogy amikor ti voltatok hatalmon akkor az egész ország lepusztult, az EU-nak utolsó tagállamai közé sülyedtünk, a magyar emberek tömegével menekültek külföldre, a kórházakba meghalmi jártak a magyar betegek, a magyar gyerekek pedig olyan buták voltak akkor, hogy a PISA teszt kórusban röhögött rajtuk, a magyar gyerekeken.

Szerencsénkre és minden magyar szerencséjére Orbán Viktor megvédett minket és mind megfordította ami akkor volt. Különösen a közpénzek áramlását, hogy azok most már ne a külföldi multik zsebébe menjenek, hanem a megbízható magyar nagyvállkozók zsebébe.

Ma már csak magyarnak jó lenni a világban, senki másnak. Egész Németország Magyarországra menekül a migránsok elől, hogy mi köztünk, magyarok közt élhessenek. Mert a magyar nép a világ legvendégszretőbb népe, ha nem a büdös migansok toppan be hozzá, hanem olyan, aki eurót hoz neki.

Orbán Viktornak örök hála, hogy mindenkit elzavart ebből az országból, aki nem kompatibilis velünk magyarokkal és nemzeti gondolkodású fideszesekkel. 2018-ban az utolsó EU-s elhajló liberális is ki lesz zavarva az országból és akkor már csak mi, Árpád-Jézus -és Mária népe, a szintiszta magyar vérrel ellátott áldott magyarjai maradunk itt meg önmagunk között. A liberálisok el se tudják képzelni, micsoda áldás és békesség az, amikor magyar a magyarral él együtt.

John Nethem 2017.10.31. 15:06:45

@Ballib cenzúrázók réme 25:
Nem látszik a képemen ? Én egy tövön vagyok kettő :-) Egy tőről fakadó ! Több hajtásnak nincs hely ! :-)

Ballib Cenzúrázók Réme 11 2017.10.31. 15:07:52

@Ballib cenzúrázók réme 25:

te hazátlan Gyurcsány csicska, megint ide dugtad azt a liberális haudozó álnick pofádat, hogy a végén a Soros seggét nyalva röhögjél Orbán Viktoron?

Üzenjük a Zsorzsi bá gazdádnak, hogy Orbán Viktor és Német Szilárd nem fogja egy percre se feladni a gazdád elleni harcot és egy nap majd az egész EU be fogja látni, hogy tényleg van Soros terv és akkor többé nem fogják komplett hülyének nézni Orbán Viktort és ez által a teljes magyarságot.

John Nethem 2017.10.31. 15:09:06

@Ballib cenzúrázók réme 25: A 48-at kellett volna lefoglalnod, és abból nem engedni !

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.31. 15:10:18

@John Nethem:

Itt a 11-es hamisítvány is.. Ezt már rég használták.. :)

John Nethem 2017.10.31. 15:16:04

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ajjajjjj, Nem volt elég hamisításvédelem rajtad ....

petivagyok innen 2017.10.31. 15:23:02

@VT Man: Akkor nem volt ennyire kiépítve a hűbéri és tettestársi rendszer. És a hasonló MSZP váltotta őket. A legjobb megoldás az áthódolás volt. Most más a helyzet. A váltókormány vagy elszámoltat vagy legalizálja a mostani cselekedeteit.

Janossz 2017.10.31. 15:24:41

@Frick László Intézet: A te úgynevezett logikád volt, hogy amennyiben egy civil szemben egy feldühödött tömeggel, próbálja megállítani azt, akkor egészen bizonyos, hogy szervezett provokáció az egész, mert hogy lehetne ilyesmi másképp?
Ha egy földrésszel arrébb valaki egy harckocsival szemben próbálja ugyanezt, hát az egggészen más.
Tényleg intézetinek tűnsz.

Janossz 2017.10.31. 15:25:50

@John Nethem: Lusta volt 1-től 100-ig beregelni magát.

Egéridomár 2017.10.31. 15:27:29

@Bolshevik: Ugyan logikusnak tűnik és valószínű szentül hiszed is, amit leírtál, de meg kell, hogy mondjam neked, mert rossz látni a magyarázatod: egy nagyon, nagyon, NAGYON ostoba ember vagy :D Aztán jöjj rá miért...
De ez nem gáz, ilyenek a fideszgecik :)

John Nethem 2017.10.31. 15:27:38

@Janossz: No de nem is 101 kiskutya :-)

Egéridomár 2017.10.31. 15:29:24

Húúúúú basszus, minden fideszgeci Indexet olvas? Pedig anyira gyűlölik...
:D:D:D:D:D:D

libsi nóta bárki unja 2017.10.31. 15:48:01

225 hozzászólás egy fosbejegyzésre amit az Antall kormány alatt és azóta több 100x olvastunk, hogy nix választás gyün a nyílt diktatúra, blablablabla

Ebből nem 2/3, hanem 4/5 lesz

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.31. 15:59:43

@teéjesenmindegy:

"Szép ez a magyar nyelv, teli ilyen fordulatokkal, meg kifejezésekkel, "

A szünekdoché vagy szinekdoché minden civilizált nyelvben megvan.

Janossz 2017.10.31. 16:14:05

@libsi nóta bárki unja: Hát még ha tudnád, hogy ebből mennyi a Fidesz párti!!!
Itt legalább biztos megvan az a 2/3.
Nyugodt erő, mi? :-)

midnightcoder2 2017.10.31. 16:56:17

@Ravasz Figyelmeztetés: "Polgárháborúhoz sok mérges, jövő nélküli fiatal férfi kell, ezzel szemben Magyarországon nyuggerország, már alig vannak fiatalok."

Nem baj, Merkelék majd importálnak mérges, jövő nélküli fiatalokat nagy-nagy mennyiségben, és máris meglesz a forradalom. Szépséghibája a dolognak, hogy először Nyugat-Európában, és ha szerencsénk lesz akkor mi a front iszlámmentes szélén fogunk dekkolni. Az ezer éves történelmünk során először a szerencsésebbik oldalon.

midnightcoder2 2017.10.31. 16:58:51

@Janossz: Ne irigyeld, anno az MSZP-t is ők tartották a felszínen. Horn Gyuszi olyan lelkesen haknizott anno, mint egy másodvonalbeli magyar zenész.

midnightcoder2 2017.10.31. 16:59:25

Szerk: Horn Gyuszi olyan lelkesen haknizott anno a szocotthonokban, mint egy másodvonalbeli magyar zenész.

teéjesenmindegy 2017.10.31. 17:14:15

@sZulamith: Nem vagyok papnövendék, de kb. ezer más témáról tudok beszélgetni az ismerőseimmel, barátaimmal, nem csak a politikáról. Sőt arról a legkevesebbet.
Ha neked az összes ismerősöddel az egyetlen témátok a politika, akkor szar az életed, és szarok az ismerőseid.

teéjesenmindegy 2017.10.31. 17:17:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az engem nem érdekel, hogy más nyelven ki tudja-e fejezni magát.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.31. 17:28:21

Az Európi Bíróság elítélte a magyar államot azért, mert a magyar állam nem tudta bizonyítani, hogy nem a rendőrök vertélk meg a cigány gyanúsítottat.

"Az eljárás során az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) beavatkozott azért, hogy a TASZ ügyfele nyerje a pert. Az ERRC az intézményes rasszizmus létezésének figyelembe vételére kérte a Bíróságot. Az ítélet szerint a kormány nem tudta cáfolni, hogy a rendőrségi fogdán keletkeztek a sérülések"

Forrás: index.hu/belfold/2017/10/31/brutalis_kenyszervallatas_elhallgatasa_miatt_iteltek_el_a_magyar_allamot/

Úgy látszik, a magyar államot nmem illeti meg az ártatlanság vélelme. Mióta kell a vádlottnak bizonyítania az ártatlanságát?

Mellesleg mi az, hogy "beavatkozott"?

Ezután ha a Zsigát jól eltángálják a kocsmában, csak be kell mennie egy rendőrörsre, utána meg már állíthatja azt, hogy a rendőrök verték meg. A rendőrök meg hogyan tudnák bizonyítani, hogy nem? Zsiga meg kap vaskos kártérítést.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.31. 17:30:54

@teéjesenmindegy:

Nem is az a lényeg, hanem az, hogy a szüneldoché nem bizonyítja a magyar nyelv szépségét és változatosságát. Arany János vagy Radnóti Miklós költészete sokkal inkább. :)

Bolshevik 2017.10.31. 17:31:53

@Egéridomár: Ja értem, kb. azt mondtad, hogy "nincs igazad, de nem mondom el hogy miért, amúgy meg hülye vagy", király, ezzel is előrébb vagyunk :D

Mi az IP címem pecás? 2017.10.31. 17:35:15

A nemzetmentő kormány élén Orbán Viktor miniszterelnök úr - áldassék a neve - sikerrel veri vissza a nemzetközi karvalytőke ökleként működő Soros György ármánykodásait, amelyek a magyar nép elpusztítására irányulnak.

Mi az IP címem pecás? 2017.10.31. 17:41:52

@Ballib cenzúrázók réme 25: Így van. De mi a béketábor harcosai, kikényszerítjük a békét, ha kell harc árán is.

Mi az IP címem pecás? 2017.10.31. 17:43:30

@Le Orme 2: "gusztustalan, undorító, agyatlan" - hogy beszélhetsz így a nemzetmentő kormányról? :-((

teéjesenmindegy 2017.10.31. 17:47:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Persze, várjuk már el a nyomorult féllábútól, hogy lefussa Boltot. Lépésről lépésre inkább. Elsőnek talán tanulja meg a mankót kezelni..

gázóra ellenőr 2017.10.31. 17:51:31

@konrada: ..ásít.. a kormányváltás 2010 áprilisában volt

Na akkor ne forintban számold a GDP növekedést, hanem euróban és rögtön kiderül, hogy egészen mások az arányok! Az adósság nem kis része meg ma is deviza.

1ghost 2017.10.31. 17:53:34

@Ballib cenzúrázók réme 25:

Hát most meg úgy próbálsz benyalni a tolvaj gazdádnak, hogy nickeket lopkodsz? Te idióta hülye! A nickek ingyenesek, nem kéne lopnod.

Édes öregem! Hogy te mekkora egy barom vagy!

Jakab.gipsz 2017.10.31. 17:54:44

Soros farizeus, kufár Jabba Gyurinak, (aki csak, libbsik szerint filantróp),tetszene egy jó polgárháború, ez a hülye mást sem tud csinálni, ámde ehhez nagyon ért. Mások kirablásán tud csak pénzt keresni.

Azért van demokrácia és a demokratikusan megválasztott kormány, hogy ne legyünk homo brüsszelicuszok.

teéjesenmindegy 2017.10.31. 18:04:58

@gázóra ellenőr: Ha mindkettőt forintban számolod, akkor mások az arányok, mintha mindkettőt euróban számolod? Azt a jó istenit. Ez hogy jött neked?
De tényleg, van egy szorzószám, mondjuk 310.
Tehát x/y nem egyenlő 310x/310y????

Janossz 2017.10.31. 18:26:54

@Jakab.gipsz: Te éjsötét szerencsétlen!
Hát már a latin műveltséged csillogtatod itt, mikor még magyarul sem tudsz!
Brüsszelicusz. Gratulálok. Ezt a ti országotokban így írják? Vagy Brüsszel Icus-nak?
Amit mondani akartál, az latinul Bruxellicus.
Bunkó.

$pi$ 2017.10.31. 18:54:41

@teéjesenmindegy: "Tehát x/y nem egyenlő 310x/310y???? "

Ha az árfolyam állandó lenne... :D

Viccesnek tartom, hogy azok az emberek, akik éveken keresztül gyalázták a valutában eladósodott embereket váltig bizonygatják, hogy azzal semmi probléma nem volt, hogy az mszp kormány szintén valutában adósodott el. :D

Aztán leírják, hogy mennyi volt forintban az adósság 2010-ben és mennyi most és minden gondolkodás nélkül feltételezik, hogy a különbséget biztos ellopta a zorbán.

Ha jól tudom, akkor jelenleg az adósságra évente a GDP cirka 4-5%-át fizetjük ki kamatokra. Akkor mennyi az az adósság most, amit akkoriban felvettek?

John Nethem 2017.10.31. 19:21:19

@BalIib cenzúrázók réme 19:

Én is gyűlölöm az erőszakot. De ha kell, erőszak árán is megteremtem az erőszakmentességet......

John Nethem 2017.10.31. 19:27:07

@teéjesenmindegy: Ne kavard össze szegényt !!! :-)

Az ilyen dolgokból már veszítettek el műholdat , amikor az európaiak meg az amerikaiak együtt dolgoztak. Az európaiak méterben számoltak, a NASA meg birodalmi mértékegységben számolta ugyanazokat a számokat....

John Nethem 2017.10.31. 19:31:40

@teéjesenmindegy: Csak a páros években, és ha nem volt szökőév.

John Nethem 2017.10.31. 19:33:52

@Janossz: A BUNKÓ nem latin szó :-)

kínaiul 棒 bàng

John Nethem 2017.10.31. 19:45:41

Ilyen jó, találó és tömör címet régen olvastam:

"Gyurcsány négyévente felbukkan, és sírba viszi a baloldal jövőjét"

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.10.31. 20:21:20

@John Nethem:

Repülőgépnek is kellett kényszerleszállnia amiatt, hogy x gallon helyett x liter üzemanyagot tankoltak. Persze, hogy kevés lett.

De a Mars Climate Orbitert is azért veszítette el a NASA, mert az egyik szoftver fontban, egy másik pedig newtonban számolta a hajtómű tolóerejét.

stim 2017.10.31. 20:40:16

hasonlítsuk össze a különféle pártok munkáját. Ez a Fidesz kormányé. Tudsz olyat aki jobban csinálta? Mert akkor értem az elégedetlenkedést:

- Negyven éve nem volt olyan alacsony az infláció, mint idén,
- Rezsi csökkentés: 20-25 százalékkal csökkent az áram, a gáz és a távhő ára, - valamint a csatorna, a víz és a PB gáz díja,
- 2016-ban már 4,6 százalékkal emelkedett az átlagbér, és 2017-ben ennél lényegesen nagyobb, 10% feletti növekedés már szinte biztosnak látszik
- a házasulókat havi 5-5 ezer Ft.-tal segíti a kormány a közös életre való felkészülésben,
- 2011-től újra a gyermek hároméves koráig jár a gyes,
- adókedvezmény segíti a munkába visszatérő kismamákat,
- 2010 óta 12,5%-ról 4,5%-ra csökkent a munkát keresők aránya (miközben 700 ezer új munkahely keletkezett és végre a foglalkoztatási arányokban is felzárkózunk az uniós tagországok szintjére)
- a társasági adó 19-ről 10 százalékra csökkent, a személyi jövedelemadó is évi 1%-kal csökkentget, és idén 4%-kal csökkentek az egyb munkabéreket terhelő közterhek is
- Erzsébet-program: évente 260 ezer embernek biztosít üdülési lehetőséget,
- évente 700 ezer tanuló jutott ingyen tankönyvhöz,
- törvény védi a magyar földet a spekulánsoktól, és 60ezer ember jutott saját földterülethez
- 160 ezer pedagógusnak növekedett átlagosan 34 százalékkal a jövedelme,
- 95 ezer egészségügyi dolgozó kap 10-41 ezer forintos béremelést,
- a Széchenyi Kártya Program több mint egymillió ember pihenését segítette,
- Magyarország a válság ellenére emelni tudta a nyugdíjak reálértékét,
- hazánkban a kormányváltás óta jelentősen nőtt a minimálbér,
- a Munkahelyvédelmi Akció évi 300-350 milliárd forinttal segíti sok ember munkahelyének megőrzését,
- Magyarországnak már nincs IMF tartozása,
- A kormány 2000 település 685 milliárd forintos adósságát vállalta át, ezzel, több mint 9 millió ember életét helyezte biztonságba.
- Ez a kormány fizette ki az MSZP. helyett a MÁV Start- ot, és a tűzoltók elmaradt bérét is
- a gyerekétkeztetés látványosan javult,
-A devecseri és kolontári vörös iszap-katasztrófa kárvallottai új házakat és berendezést kaptak
-Kártalanította a libatartókat.
-Minden idők legnagyobb dunai árvízét védte ki a lakosság a kiváló szervezésnek köszönhetően.
-Újjáépült a Zeneakadémia,
- a Vigadó,

Wellish-palota (Igazságügyi Minisztérium épülete) impregnált kövekkel tatarozták a Parlamentet.
Megújult
- az Olimpiai park,
- a Ferenciek tere,
- a Keleti pályaudvar,
- az Erkel Színház,
- a Mátyás templom,
- a Várkert Bazár,
- a Palota Negyed a nyóckerben és szinte az egész 8. kerület!
- a Sasadi út (a volt Osztyapenkó) és környéke.
- Megnyílt a felújított füzéri vár.
- Elkészült a 4-es Metró, a Keletitől a Kelenföldi pályaudvarig.
- Új egyetem született és épült, a Ludovika és most épül a Campus kollégiuma.
- Befejeződött a Széll Kálmán tér felújítása.
- Jelentősen emelkedik az orvosok jövedelme.
- A kormány átvállalja a kórházak adósságát.
- Támogatják a falvakat a segélyezési feladataikban.

Folyik a kórház felújítás!
- 6,8 milliárd forintból felújított Szent Imre Kórház,
- 600 millió forintos rehabilitációs ellátás fejlesztés az egri Markhot Ferenc Kórházban.
- 10 milliárd forint a sportkórház felújítására,
- 1,4 milliárdért épül a körmendi kórház, a kórházban 8000 négyzetméternyi részt felújítanak és 300 négyzetméter új épületrészt építenek.
- 1,4 milliárd jut a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház átépítése és korszerűsítése.
- 30 milliárd forintból újul meg a Zala Megyei Kórház,
- a Dombóvári Szent Lukács Kórház 1 milliárd 880 millió forintba kerül,
- 11,2 milliárdos beruházás a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban. Még néhány kórházi tétel:
- 1) Szent Imre kórház helikopter leszállóval BP-en.
- 2.) A Pécsi Tudományegyetem 400 ágyas, teljes felújítása.
- 3) Heves megye, Markot Ferenc kórház 6milliárd.
- 4) Szombathely Markusovszky kórház.
- 5) Hatvani Albert Schweitzer fél milliárd.
- 6) Bethesda gyerekkórház. BP.
- 7) Debreceni kórház.
- 8) Körmendi kórház, épülőben 1.4 milliárd.
- 9) Kaposvári kórház. 1.5 milliárd!
- 10) Békés megyei Pándy Kálmán kórház..
- 11) Bajcsy-Zsilinszky kórház. BP felújítva.
- 12) KARCAGI kórház.
- 13) Várpalotai kórház.
- 14) Uzsoki kórház. BP. 6.5 milliárd ft.
- 15) Nyíregyházi kórház.
- 16) Dombóvári kórház.
- 17) Hódmezővásárhelyi kórház 896 millió.
- 18) Somogy megyei Kaposi Mór kórház.
- 19) Siófoki kórház. 19) Pécsi kórház.
- 20) Mohácsi kórház.
- 21) A győri Petz Aladár 11 milliárd CSÚCS TECHNOLÓGIA !!! Még nagyon sok építése, felújítása folyamatban! Akit érdekel üsse be a GOOGLE-ba a: "Kórház fejlesztések Magyarországon" .Meg lehet nézni kívül-belül, műszerekkel!

- A tanárok fizetését is jelentősen emelték!
- A hűtő-, és mosógép csere pályázat is említésre méltó.
- Felminősítették Magyarországot.
-10+10 millióval támogatják a családok otthonteremtését (CSOK)
- 2017-ben 1743 milliárd forint lesz a családtámogatásra szánt összeg, ami 243 milliárd forinttal több, mint az előző évben.

John Nethem 2017.10.31. 20:46:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Még szerencse, hogy nem utaztam rajtuk :-)

gázóra ellenőr 2017.10.31. 21:31:18

@stim: ááááá... látom leküldték a propaganda anyagot. Hol a manyup? 3000 milliárd. Hol van 9 milliárd euró valutatartalék? 2700 milliárd.
A fentiek bőven kijönnek belőle. Az önkormányzati adósság átvétele semmit nem jelent, az csak könyvelés, mert az önkormányzatok adóssága az államadósság része.
A rezsicsökkentés a nemzetközi energiaár csökkenés, nem több. Az egész cucc szemfényvesztés amit írtál.

John Nethem 2017.10.31. 21:46:43

@gázóra ellenőr:

Szerinted az alacsony árból lehet többet faragni vagy a magasabb árból ??

Na ugye.....

stim 2017.10.31. 21:49:28

@gázóra ellenőr: az önkormányzatok nem tartoznak a központi költségvetés alá tehát az adósságuk átvétele könnyebség nekik. Mivel az iskolák is önkormányzatiak voltak ezért értelemszerűen amikor átvette az állam a központi költségvetésbe úgy gondoskodik a finanszírozásukról is és nem bezárják őket meg elbocsájtják a tanárokat hanem éppen ellenkezőleg.

Persze hívhatod propaganda anyagnak ha neked attól könnyebb de az elvégzett munka látszik. Lehet ezt fikázni nyugodtan. De attól még a felsorolást aki látja és van kedve, józan esze az ellenőrizheti a közvetlen környezetében amire van rálátása. Budapestiek pl.a budapesti helyszíneket.

Vicces dolog is amikor mennek tüntikézni a Várkert bazár elé amikor aFideszt leszámítva mindegyik eddigi párt hgytarohadni ahogy volt. A munka ott is látszik és még sok máshelyen is.

Aki akarja látja és mindenki aki politikailag nem rövidlátó tegye a szívére a kezét és vallja be magának, ha jobban szeret rendezett, kultúrált körülmények között élni. Nem véletlen, hogy Budapest megy felfelé a világranglistákon. És ebbe beletartozik az is, hogy a túristákat vonzza a szép, biztonságos és kultúrált környezet. Én itt élek és látom, hogy évről-évre szebb.

$pi$ 2017.11.01. 06:00:29

@gázóra ellenőr: "A rezsicsökkentés a nemzetközi energiaár csökkenés, nem több."

Bizonyítsd be!

myluppa 2017.11.01. 07:03:27

@Ballib Cenzúrázók Réme 11: a faék hozzád képest agytröszt. a placebóval kezelt lábon kihordott agyhalál példás esete vagy:)

myluppa 2017.11.01. 07:05:23

@stim: 444.hu/2017/10/30/ezzel-a-hosugarzoval-oldottak-meg-egy-hatagyas-szoba-futeset-a-janos-korhazban

plafonról potyogó patkányok is a kórház felújítási terv köv.részei.ja:nem.

John Nethem 2017.11.01. 07:40:16

@$pi$:

A Nyugat 60 forintos gázárból 10 forintot csökkent = 50 Ft.

Nálunk a 40 forintos gázárból 5 forintot csökkent = 35 Ft

A nyugat KÉTSZER annyit csökkentett, mint a magyar !!!!!!

Hát nem érted ? :-) ?

konrada 2017.11.01. 07:50:02

@myluppa: Na ugye?

.. pedig ő azt hiszi, hogy nagyon vicces az annyira túltolt - hogy a közepesen fogyatékosoknak is egyből észrevehető - szarkazmusával, amitől még az is nevet, akiket parodizál.

.. de neked van igazad, ez így már faék... ;)

Frick László Intézet 2017.11.01. 07:58:11

@John Nethem: Alapvetően szakszerűtlen és demagóg agitációs propaganda folyik még a portfolio.hu -n is, akkor mit várunk...

A Märchenlandban megszerzett jövedelmet a Märchenlandi Árszínvonalba ágyazva kell vizsgálni. Sok-sokminden relatív és Ft-ban számolva azért lehet olcsóbb Märchenland-ban, mert a Deutschtürk és egyéb foglalkoztatók valamiért ki képesek játszani az Arbeitspolizei-t és a pl magyarországi politikaipropaganda által kitántorogtatott ostobák hajlandóak beállni a németországi fagyasztottkaja gyárba gályázni, a Deutschtürk a heti hatnapos, napi 13 órás munkáért 2200 €-t fizet a VIII-keres dópemanalakúak által alapított külföldi munkaerőkölcsönző cégnek, ami cég Magyar Ft-ban 300000-et utal a magyar csicska magyar bankszámlájára ezért. Miközben lehetne dolgozni Heves városában heti hat nap, napi 10 órában betonelem gyárban betonvaskötözésben szintén nettó 300000 Ft-ért. De az büdös, Märchenland meg nem büdös. És ami még érdekes, 300000-ért Märchenlandban megelégszik az 5óránkénti cigiszünettel és hajlandó kint hagyni a fészbúkos telefont. Idehaza meg leordéjja mindenki fejét, mi aaz, hogy ő nem fészelhe munkaidőben, amikaó a csalággya rájaír, nincs az az isten és ű idegreű van, ott és akkó gyút rá, amikó akar...

Senkit nem érdekelnek a valódi adatok.
Engem is az izgat, hogy 2010-ben egy lámpával átjutottam a Neuralgikus Kereszteződésen, mot meg öt lámpával se, ez a sok kényszerautóss reggel este az utakon, hunna gyüttek, mibű tankónak, hová mennek, a TESCO-ban is hétköznap hosszú sorok a pénztáraknál, várakoznom kell a kajám miatt még az önkiszolgáló pénztáraknál is, hunnan a faXXXombú jezz a sokember, mé' nincsenek olyan kevesen, mint 2009-ben? Gyönne mán a Zeju és venné el a cigánytú a kohézijaós pízeket, mert bisztós abbú vásáró meg ótózik ez a sok paraszt. A p-s rendszám is lefogy egy év alatt má'.

Frick László Intézet 2017.11.01. 08:02:24

@John Nethem: Kedvencem: Épíytenek egy uszodát. Az uszoda kész,minden uszodagépezetével. A Vízmű Vállalat nem épít meg kint az UTCÁN közterületen, a nem az uszodához tartozó területen két fogadó aknát, amit a kurvasok bekötési díj miatt is, már felvette az árát, már rég meg kellett volna építenie.
Tálalás: A cigányyék olyan uszodát építettek, ami nincs rákötve a szenyvízhálózatra!

A Portfóliónál elmelózgatnak olyan táblázatokon, ami nekik, az érzelmeiknek schmect gut eredményeket mutatnak.. csak ... véletlenül az alapok légbőlkapottak -elég régi kis trükköcske :D

Európai Munkáért Európai Béreket.. már így is a növekvő kereslet miatt (indokolatlan) áremeléseket csináltak a nagyáruházak, igazuk van, még hétközbap is hemzseg a sok büdös ember, na, ha gyönnek, akkor fizessenek :D

A motívumok mindig alacsonyabban vannak . :D

Frick László Intézet 2017.11.01. 08:05:27

@John Nethem: A világon a legeslegfeleslegesebb az országok üzemanyagárait hasonligálni, a gázárakat is. Ezeknek az ársávoknak "nemzetibeágyazottságuk" van, pl a kőolajkitermelő Norvégiában a lakossági üzemanyagár literje több, mint 600 Ft-ban számolva. érdekes, hogy az autóárakkal senki nem trükköz, pedig Dániában izgalmasan érthetetlen az árképzés. De mókásak a rendszám árak is, Shanghaj-ban egy autóra a rendszám kb 10MFt körül áll meg a licitben.

John Nethem 2017.11.01. 08:06:06

@Frick László Intézet:

Én is mindig azt kérdezem, ki veszi a kétszer annyi új kocsit ?
miből utazott nyaralni soha nem látott mennyiségű CSAK 600 magyar Horvátországba ?

Erre mindig csak hallgatás és sunnyogás max. hümmögés a válasz...

John Nethem 2017.11.01. 08:09:03

@Frick László Intézet:

Egyértelmű.

Azért is hoztam, hogy lássák, aki kitermeli vagy a kitermelőhöz kötődő valami folytán , ott a legolcsóbb, és aki a legjobban ki van szolgáltatva, általában ott a legdrágább.
Ahogy annak idején ( vagy tán még most is) az internet vagy a mobil ára...

Én emlékszem még, hogy 2000 környékén 14 ezreket fizettem UPC-re...
Most a csomagra fizetek 4500,- Ft-ot..

Frick László Intézet 2017.11.01. 08:10:38

@stim: Sokkal jobbat tudok: Egy jógyerek vásárolt 650 Ft-ért egy fehér jelzőfilcet, a gyermekvasút felé vezető út padjait összefirkálta pedig számára undorító mondatokkal, lefotózta, beküldte a 444-nek és az már a megfelelő gellerrel, mint kormánypárti munkát mutatta be. Ha számoljuk Szily honoráriumának 1 cikk-re eső hányadát, akkor párezer Ft-ból milliárdos közpnznyi FIDESZ kormánypropagandát basztak agyon. és még nincs vége, mert az MSZP vásárolt 4000-ért ecsetkészletet meg festéket és gyorsan lefestették a bűnjeleket és így ők is párezer Ft-ért csináltak maguknak 15 perc országos hírnevet :D

-ezt a FIDESZ propagandája hatékonyságának legendájába bele, jabba :D

ez meg a Bonus Track
Építenek egy uszodát. Az uszoda kész,minden uszodagépezetével. A Vízmű Vállalat nem épít meg kint az UTCÁN közterületen, a nem az uszodához tartozó területen két fogadó aknát, amit a kurvasok bekötési díj miatt is, már felvette az árát, már rég meg kellett volna építenie.
Tálalás: A cigányyék olyan uszodát építettek, ami nincs rákötve a szenyvízhálózatra mer nemcsináták bele a lényeget!

John Nethem 2017.11.01. 08:13:44

@Frick László Intézet:

"...ami cég Magyar Ft-ban 300000-et utal ..."

Nyilvánvaló, hogy ebben is a NETTÓ órabér és annak vásárlóértéke a legpontosabb összehasonlító. Ebből kiderül, hogy nincs nagy különbség , de nyilván a német létminimum egy szinttel magasabban van, mint a magyar.
Másrészről lélektani dolog, hogy idegen helyen az emberekben nagyobb a bizonyítási vágy és a belső késztetés a megfelelésre, ezért hajlandó többet dolgozni, amit persze a beszélgetések során rendszerint elfelejt...

John Nethem 2017.11.01. 08:14:59

@Frick László Intézet:

Nemrég olvastam, talán Szingapúrban pedig csak úgy lehet új autót üzembe helyezni, ha cserébe kivonnak egy régit a forgalomból....

Frick László Intézet 2017.11.01. 08:24:49

@John Nethem: Áááá, ennél sokkal faszább kabukik vannak.
Kedvencem a "nem élünk meg 47000 [=77000] Ft-ból. A falu egyetlen egy munkaadója viszont nettó 250000-ért nem talál munkást + kaja, teljes ellátás. Inkább választja a 77000-et.

Namost... vegyük az öregségi Nyugdíj postázása Napját: A Fogyasztási Adatok energiaitalok,piák, telefonfeltöltések csupa fiatalokra jellemző termékek és szolgáltatások [fogyasztási] adatait ugrajtják.

Kukoricacímerezéskor, ez a proletáiátus kedvelt éves napszámosmunkája, megintcsak kiugaranak a fogyasztási adatok. De pl iskolakezdési segélyek osztásakor is és olyankor napszámost se találni.

A TÁRKI fent, a budapesti irodában az íróasztalba nyőve így kutatta ki a Legszegényebb Falu adatait:
-fogyasztási adatok helyben
-jövedelmi adatok helyben
-hány autó van a lakosok nevén

Namost autó egy se. Át se íratják, kéthavonta átkötik a biztosítást, amit azonban sose fizetnek be. Sok a rokon.. olyanok nevére papírozzák át, akik úgyse lesznek igazi autótulajok sose. Vsárolni a faluban nem tudnak, mert csak olyan bolt működik, aminek éjszakára a készletét hazaviheti a boltos. Lidlikbe, treszkókba járnaak autóval vásárolni, összeadják a bérzintet fizikailag. (segélyosztáskor kétliteresekbe tőőtetnek bérzintet a kutakon, az asszonyok "fizikailag" viszik a bérzintet a sógorék ótójába.

A jövedelmek ugyanígy, csakis napifizetését (napszámba) esetleg hetifizetésért hajlandóak dolgozni. Tehát a jövedelmi adataik sem kutathatóak.
A TÁRKI-nak van autója, tudnak költségelni, de a valóságba le nem mennének az Isten semmi pézéért se, inkább így hajtják a propagandát :D

De ismétlen NAV-oldalon valós adatokat lehet gyűjteni.. persze ezek is torzulhatnak [-> a legszegényebb falvak vásárlásai]

Napszámos munkában élesen külön el a munkásosztály tagja a véle antagonisztikus ellentétben álló proletártól (ezt vesd össze az ostoba prolizással :D ) Abban a címerezésben, amiben a munkáss teljesítményben 15000 Ft-ot keres, a proletár 7000 Ft-ot. A munkás másnap is jön -a proletár, ha kedden 7000-et kapott, szerdán nem jön. hazafelé megállnak a lidliben. A proletár Heinekken söröt iszik és Magnum jégkrémet eszik: a fizetés egy részét bűribe viszi haza.

Segélyosztás napján a proletár nem jön dolgozni, mert egy tető alatt 19-en verekszenek meg a 27000 Ft segélyért. Inkább otthon marad, nehogy vesszen a potya 1000-es, semmint dolgozzon 7000 -ért.

Frick László Intézet 2017.11.01. 08:26:39

@John Nethem: Fasza az a medvés hozzámirtad, de itt meg nem lelem. pedig a bloghún világolnia kéne a @+[NÉV]nek

John Nethem 2017.11.01. 08:28:00

Hogy mik vannak !!!!

A Yale pszichológiaprofesszora, John Bargh új könyvében (Before You Know It: The Unconscious Reasons We Do What We Do) kifejti, hogy a liberális világnézetű emberekből is előjön a vaskalapos konzervatív, ha fenyegetik vagy megijesztik őket.

John Nethem 2017.11.01. 08:38:52

@Frick László Intézet:

Ismerős.... Corvin CBA húspult adott napokon..... válogatós és a hentest egrecírozó újmagyarok hada....

John Nethem 2017.11.01. 08:41:54

@Frick László Intézet:

varosikurir.blog.hu/2017/10/30/rohanunk_a_polgarhaboruba_658/full_commentlist/1#c34043606

Van amikor átvált az utolsó száz hozzászólás mutatására.
A hozzászólások elején be lehet kapcsolni, hogy az összes hozzászólást mutassa.

stim 2017.11.01. 08:54:07

...gondolkoztam még azon, hogy miért nem álltak ki okt. 23-án az ellenzékben lévő pártok egy része.

A másik visszatartó erő valószínűleg a médiától való félelem. Féltek, hogy nem mennek el elegen a rendezvényeikre és az látszani fog.

Azok félnek attól, hogy milyennek tűnnek a médiában akik nem hisznek abban amit csinálnak. Vajon ha valaki fél a médiától akkor szembe mer-e menni a különböző médiumok urainak az érdekeivel ha a közösség amelyiket képvisel annak az érdekei úgy kívánják? Aki fél a médiától meri-e megváltoztatni a gazdaság játékszabályait, a bankokhoz való viszonyát, a jegybank helyzetét, a multik érdekérévnyesítő ereje ellen fel mer-e lépni ha a képviseletére bízott nép érdeke így kívánja?

Fel mer-e lépni a migráció ellen ha a média ezerrel igyekszik rábeszélni minket, hogy ez nekünk jó minden biztonsági kockázat és egyértelmű fenyegetés ellnére? Aki nem elég tökös az nem lesz jó képviselő csak egy politikus a sok közül aki megkapja a fizuját és megnyomja a gombot ha bent van. Ilyenből már van. A hazának, a közösségnek ennél többre van szüksége. Problémamegoldó emberekre van szükség.

Nyugat európai politikusoknál látom, hogy annyira be akarják söpörni a bevándorlás okozta problémákat a szőnyeg alá, hogy nem merik nevén nevezni a dolgokat nehogy kikezdje őket a média. Ez nettó gyávaság. Abban a pozícióban ahol pont az lenne dolguk nem mernek kiállni a népükért.

Igen, az ember járhat rosszul ha a médiában szerepel és amit mond az népszerűtlen vagy problémákat vet fel, konfliktusokról beszél. Az igazság keresése, jobb esetben megtalálása igazolja ezeket a konfliktusokat. A jobbító szándék ha kellő eltökéltséggel csinálják idővel átüt a hazug, torzító médián is. Ez a szólásszabadság lényege.

Az igazsághoz való ragaszkodás a problémák felismerése és a szándék a problémák elmélyülésének a megoldására. A jobbító szándékhoz való ragaszkodás. Lerövidíti a probléma létezésének az idejét és minimalizálja a károkat. A sunnyogás, a gyávaság nem más mint a problémával való együttélésre való berendezkedés kényelmi szempontok miatt.

Aki a valós problémákkal foglalkozik annak lesznek társai. Mert aki a problémákkal foglalkozik az az emberekkel foglalkozik és ők mellé fognak állni. Minél nagyobb egy probléma annál nagyobb az erre való megoldási szándékot támogató felhajtóerő. Ez az igazi képviselet. Aki a média ellenében kíván problémát megoldani az tanuljon meg bízni a népben akit becsülettel képvisel. Ott lesznek ha kell.

Viszont ha a béka akar nagyobbnak látszani az ökörnél mint a La Fontaine meséjében ne csodálkozzon, ha hiába fújják neki a szelet milliárdosok, NGO-k, ha nem mennek ki a rendezvényére az meg fog látszani. Ha csak tucatnyi médiamunkás van mögöttük és ezeknek a hatására elégedetlenkedő emberek látnak benne múló fantáziát akkor az kevés a hitelességhez.

A nyugat-európai példa amikor egyoldalúan nyomják a migránspárti propagandát nem hagyta szóhoz jutni az elégedetlenkedő és sérelmeket szenvedő nyugat-európaiakat. A médiában elhallgatták a véleményüket ezért az akaratukkal a választásokon szembesülhettek. A képviselők jelentős része nem az igazság képviseletére törekedett, szándékosan nem hallgatta meg a kijelölt iránnyal szembeni kritikákat. A választások sorra mutatják, hogy ha valaki sérelmeket élt meg akkor aszerint szavaz, hiába a média. Az élettepasztalat előbbre való. És most megy a németeknél is a kínlódás, hogy ki kivel, milyen feltételekkel lépjen koalícióra. A tanulság, hogy nem lehet a médiával lefojtani ideológiai alapon az emberek véleményét hanem meg kell őket hallgatni és KÉPVISELNI őket, nem ideológiai leckéket adni nekik mert a társadalommal éppen kísérletezni kívánnak olyanok akik nem veszik figyelembe azt, hogy ez a társadalmat alkotó egyéneknek milyen károkkal jár.

Ha a képviselő kíváncsi a képviseltjei véleményére akkor van igénye egyenes visszajelzésre. A nemzeti konzultáció például az egyik formája ennek a visszajelzésnek.

No, lényeg a lényeg, ragaszkodni kell a tények őszinte feltárásához és kellő mértékű bemutatásához különben a szőnyeg alá söpört problémák úgyis felgyűlnek. A szabad véleménynyilvánítás a volt szovjet gyarmatokon irányított volt ezért nekünk van tapasztalatunk és igényünk az egyenes beszédre mert látjuk, hogy a szocializmus nevezetű kísérlet hova vezet ha mindenhonnan a dícsérete szól, akkor is. Ideológiai modelleket a nép érdekeinek figyelmen kívül hagyása nélkül nem lehet bevezetni és médiával igazolni. Egyszerűen nem működik, csak nő a púp a szőnyeg alatt. Ezért az őszinte,nem torzító, hiteles média amelyik valóban reflektál a népre, és a nép képviseletén alapuló kormányzás az ami működik.

Ne higyje a média, hogy dolga, feladata a népnevelés, főleg nem hazugság árán mert az több kárt okoz mint hasznot. Lehetnek témák amikbe beleáll mert jó szándékkal javítani kíván a helyzeten de ott is kellő körültekintéssel és mértéktartással érdemes eljárni és nem a szenzációt meg a kattintás számát nézni. Az igazsághoz való ragaszkodás üdvös.

Frick László Intézet 2017.11.01. 09:05:35

@John Nethem: A liberális relativus. Vannak [bocsánat] sztenderdjei, mint a véleményszabadság és véleménytűrés. Egy liberális pl a vitát annak tartja, aminek Szókratész is: a gondolkodás fejlesztő edzésének. Ám, egyébként viszonyfogalom. A "háttérzaj"-tól is függ, mint a Decibel sem etalonmértékegység.

Magyarországon ma nincsen liberális sajtóműhely. Csevegtem egy sajtómunkásság-közeli nick-kel az Amerika Hangja magyar adása alatt, őszerinte a liberális munkát ma nem fizetik meg.
Ezek szerint ezért nincsen a 444-en nyoma sem liberális-nak. Esetleg Szily László, ha annyira bedrogozott már... kislisszan belőle néha valami...
A netokrata hipsztereink legföljebb mcnamariánus nixonistának, ha elmennek... az meg minden, csak nem liberalizmus

Frick László Intézet 2017.11.01. 09:07:58

@stim: Miért kéne kiállni? Az fárasztó, hideg van. Ma a megosztó ereje számít. Nem láttad a robot mobot?

hvg.hu/itthon/20170828_orban_szobor_a_nyugatinal

Tamagocsipártoknak egy embert sem kell mozgósítaniuk.
Már az olimpiabaszást is a Felnőtt Újságíró Bácsik csinálták a momentum helyett

aztán meg is dicsérték magukat a "Momentum munkájában" :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.01. 09:25:28

@stim:

"Féltek, hogy nem mennek el elegen a rendezvényeikre és az látszani fog."

Úgy őszintén, hát nem sokkal egyszerűbb és biztonságosabb a politikavezérelt OMSZ-re fogni a dolgot? Hogy az OMSZ politikai nyomásra azért adott ki riasztást, hogy az ellenzék tüntetői otthon maradjanak?

Frick László Intézet 2017.11.01. 10:06:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az a kéziveérelt OMSZ-es konteó már a totalitárius idiokrácia jele.

John Nethem 2017.11.01. 10:38:56

@Frick László Intézet:

Talán még rémlik 2006-ban aug.20-i tűzijáték, ahol a meteorológia hiába figyelmeztetett, a hatóságok szartak rá.....

Legalább négy halott, több száz sebesült - ennyi a "szokásos" augusztus 20-i tűzijáték mérlege. A katasztrófa jórészt a körülmények úgymond szerencsétlen összjátéka miatt következett be - ám ezek közül nem hiányozhattak az emberi eredetű mulasztások és hibák sem.

De az idén bekövetkezett, amitől még csak félni sem mertek a szakemberek: egy kivételes energiájú és intenzitású vihar pont a tűzijáték alatt csapott le a Duna mentén összezsúfolódott majd másfél millió emberre. Vajon várható, racionálisan kiszámítható volt-e egy ilyen természeti katasztrófa, s volt-e egyáltalán esély arra (tudjuk, ez már csak elméleti-hipotetikus felvetés), hogy mérsékeljék legalább az emberéletben esett károkat?

Tudtuk-e, hogy jön?

A meteorológusok hétfő délutánig elkészítették összefoglalóikat, s ezekben, úgy tűnik, joggal hivatkoznak arra, hogy a maguk részéről megtettek mindent, hogy figyelmeztessék a tűzijáték potenciális nézőit a fenyegető veszélyre. Sajnálatos módon azonban a meteorológiai esemény (finoman fogalmazva is szeszélyes) természete, a kialakult hivatali utak milyensége, valamint a lakosság és az e tekintetben, ha lehet, még laikusabb "illetékesek" médiahasználati és információkezelési szokásai miatt a vészjelzés nem lehetett eredményes.

Pedig a vészjelzés elvileg időben is érkezhetett volna. Számos internetes meteorológiai oldal napokkal előre jelezte, hogy pont a tűzijáték estéjén várható az időjárás radikális megváltozása .....

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.11.01. 11:16:36

@John Nethem:

"Talán még rémlik 2006-ban aug.20-i tűzijáték, ahol a meteorológia hiába figyelmeztetett, a hatóságok szartak rá....."

Kizárt dolog, hogy a szoclib kormány hatóságai lettek volna felelősek a riasztás figyelmen kívül hagyásáért. A gonosz Orbán már akkor is ármánykodott.

Zsoltbacsi 2017.11.01. 11:54:02

@John Nethem: @Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Talán még rémlik 2006-ban aug.20-i tűzijáték, ahol a meteorológia hiába figyelmeztetett, a hatóságok szartak rá....."

Idézet Bayer híres "Betelt a pohár" c. írásából:

"Érdemes megjegyeznünk, hogy amikor 2006. augusztus 20-án megtörtént a budapesti, négy halálos áldozatot követelő tragédia a vihar miatt, a magyarországi médiában előbb ismeretlen áldozatokról, utóbb "két ismeretlen román állampolgárról" beszéltek. Eközben a román közszolgálati televízió aznap késő esti híradójában már megszólaltatta a két erdélyi magyar áldozat családját"

$pi$ 2017.11.01. 12:59:02

@myluppa: "rezsinyomoronc:D "

Tavaly havi több mint 100,000 volt a gázszámlám, berakattam egy kondenzációs kazánt. Idén remélem jóval kisebb lesz. Nyomoronc vagyok, igen. Ki tudom fizetni a havi 100-at, de nem akarom.

John Nethem 2017.11.01. 13:11:06

@$pi$: Mid van neked ?? Mátrai hőerőmű ?? :-)

$pi$ 2017.11.01. 13:21:43

@John Nethem: Vettem egy házat, volt benne egy brutál kazán, jó régi. Ahogy számolom most harmada lesz a számla.

Meg kellett volna már előtte csinálni, de a házvásárlás után nem nagyon volt rá pénz... bár ha tudom előre, hogy ennyibe lesz a fűtés előtte és utána, akkor biztos, hogy megcsináltatom, mert megérte volna.

Ehhh... mindegy.

John Nethem 2017.11.01. 16:00:40

@$pi$: A fél utcát elláthattad volna :-)

Bizony, ez így szokott lenni: Amikor az embernek pénze van, akkor éppen nem ez jár az eszében, amikor meg éppen az eszébe ötlik, akkor nincs pénze.... :-)

apro_marosan_petergabor 2017.11.01. 19:58:48

@1ghost: Ki ne pukkadj már az erőlködésben...

John Nethem 2017.11.01. 21:16:31

@apro_marosan_petergabor:

Sőt, előfordul, hogy egyes dolgok meg makacs tények :-)

Frick László Intézet 2017.11.02. 04:36:47

@John Nethem: Az országos háromszínű figyelmeztetések bevezetése óta többször is megfigyeltem ezt a netokratív jelenséget:
kedvencem az ónos eső miatti figyelmeztetés:

Előzmény: A két márciusi hóvihatr volt a meteorológusok számára a vgképp kiakasztó. Az "éghajlatváltozás" következtében az Európában szokásos Nyugat-kelet -i irányú mozgásik helyett vaz Észak-Dél Dél-Észak irányú heves, olykor folyosó-szerű jelenségek uralkodnak el, amik tudományosan szinte kizsámíthatatlanná is tehetik az időjárást. Azért, hogy "ne kapjanak ki" a bulvár picsamédiától, reszketésükben a meteorológ'ok mindig arosszabbikat jósolják.

Tehát Vörös Riasztás ónos eső miatt. A valóságban a modern picsaautó (amit korszerű kényszerautózó picsaember számára és lehúzására ezer átveréssel feejlesztettek agyon...) mutatja a külső hőmérsékletet, ami 3 fok-VCelsius. Az ablaktörlő jár, esik az eső. Az autók kerekei erős vízpászmákat vernek föl. Az aszfalt esőnedves, nem fagy oda a víz, ez LÁTHATÓ is, jár az esőszenzor vezérelte ablaktörlő. A picsaember telefonjára azonban Vörös Figyelmeztetés érkezet.

A magamfajta vadzöld büdösparaszt ugye nem vásárol picsaautót. Mi, vadzöldek környezettudatos révén tudjuk, hogy a recycklálás is lehet környezetszennyező, a veddmeg-dobdel beépített, beletervezett hibás picsaautók-nak 3-szor fűtik föl a Siemens-[elavult]-kohót, míg a vadzöldek kedvenc, még nem picsaautói szépen átdolgozzák az 1millió kilométerüket, amire alkalmasak. Mért környezetvédelmi tényleges adataik jobbak, mint egy 2 éves Euro5-ös picsaautóé.

Tehát az én autómban elavult szervókormány van, azaz, ha jobbra-balra megrángatom a kormányt, akkor nem elektromotorokat vezérelek egy lényegében számítógépesjáték kormánnyal, hanem érzem, hogy a kerekek hogyan tapadnak a kormánymű végén, ha az autó túlzottan reagál, akkor az út lefagyott. Ha azonban még kétségeim lennének, egyszerűen kiállok az út mellé, belenézek a tükörbe, ha a sávban nem jön senki, kiteszem a lábam és a cipőm talpával ellenőrzöm: csúszik-e.

A picsaember nem: Halálfélelemben izzad a marka a kormányra, úgy szorítja és óránként 20-30 km/h-s sebességgel óvakodik az úton.

Sajnops azonban ma még nem csak picsaemberek közlekednek az úton, akik alig várják már, hogy az autó az autüóvezetés terhét is átvegye tőlük, hanem pl olyanok, akiknek a vezetés a munkája és pl annál a vállalatnál, ahol a picsaember könyvelő, egy főnök kiszámította nekik az etapokat, amiket teljesíteniük kell. Ő tehát az esőben 70 km/h-s sebességgel halad.

A Város-hoz közeledvén nő az útfelüölet beautózottsága, egyre több a picsaember picsaautóban, akik szabálykövetőnek hiszik magukat és 20-30 km/h-val óvakodnak, ezekbe a tömörülésekbe vágnak bele a nagyntudók a szuperautóikkal, amikkel egyébként ilyen körülmények között 180-nal is lehetne biztonsággal közlekedni. Fékezések... hektikus sebesség, hol megyünk, hol nem, vízfelő DURRR.. egy kenyérszállító kisteherautó 58 éves, 2 millió km-t balesetmentesen hajtó vezetője hátulról 50 km/h sebességgel 110 Km/h-s korlátozás alatt beledurrant egy picsaember autójába, vétke: Relatív Gyorshajtás. "Nem jól választotta meg a sebességét"

Vagyis, mint a Weinstein/Marton Kevin Spacey botrány... igazából infokommunikációs kataszrófajelenséggel állunk szembe.

Nem számít a valóság, a lényeg az: mit írnak erről a neten.

John Nethem 2017.11.02. 22:18:30

A francia kormány csütörtöki ülésén elfogadta 320 nagyvállalat nyereségadójának rendkívüli megemelését 2017-re, hogy a jövő évi államháztartási hiány a GDP-arányosan három százalék alatt maradjon.......

Gyorsan kellett valamit kitalálni
- mondta csütörtökön Christophe Castaner kormányszóvivő, miután a miniszterek jóváhagyták a kormányülésen a 2017-ben alkalmazandó plusz nyereségadót.

Ennek értelmében a megszokott 33,3 százalék helyett az évi több mint egymilliárd eurós forgalmat jegyző cégcsoportok nyereségadója idén 38,3 százalék lesz, a 3 milliárd eurónál nagyobb forgalmúaké pedig 43,3 százalék.

A plusz adóból 5,4 milliárd eurós bevételre számít a kormány, így az érvénytelenített adónem visszatérítésére csak 5 milliárd eurót kell kivenni az államkasszából.

A szemét náci Macron.....Vagy nem ? vagy de? Vagy vagy ?
süti beállítások módosítása