Miközben a „metoo” mozgalom kapcsán jellemzően annak trendfordító és felszabadító hatásáról beszélnek, a kampány káros és veszélyes mivoltáról alig hallani. Egészen mostanáig.

Érthető, hogy az "ellenvéleményüket" nem szívesen vállalják a szakemberek, jóllehet, egyre általánosabb szakmai körökben a kétkedés a „metoo” kampány előnyeit illetően. A "véleménydiktatúrát" idéző közhangulattal szembe menők félelme indokolt, mint ahogy az ellenvéleményüknek, kétkedésüknek hangot adókat övező lincshangulat is. A tömegek minden eszközzel meg akarják akadályozni, hogy a most kinyílt szelepek bezáruljanak.

A „metoo” mozgalomnak árnyoldalai is vannak, a kampány várt és remélt előnyei eltörpülnek a negatív hatásai mellett. A világ egyik legismertebb egészségügyi magazinja, a Health október végén arról cikkezett: a legfontosabb kérdés, hogy az egykori áldozatok most mit kezdjenek az újraéledt élményeikkel. Az írás több példát is említ, hogy a „metoo” kapcsán számos egykori áldozatnál komoly testi és lelki tünetek jelentkeztek.

Nálunk is tapasztalhatók a kampány első negatív "mellékhatásai", a pszichológusoknál, pszichiátereknél megnőtt a forgalom. A terapeuták szinte egybehangzóan állítják, hogy az elmúlt hetekben látványosan megnőtt azon egykori klienseik időpontkéréseinek száma, akik valamilyen (nemcsak szexuális) abúzust követő, szorongásos tünetegyüttesben, vagyis poszttraumás stressz szindrómában (PTSD) szenvedtek.

Mint ahogy az amerikai áldozatok, úgy mi sem voltunk felkészülve a metoo ezen nem várt hatásaira, így a laikus tömegeket váratlanul érte az, amit most - a szelep Sárosdi Lilla általi megnyitásával - akarva-akaratlanul is újra át kell élniük.

A kampányt érdemes úgy elképzelni, mint egy nagy, közös fogast, amely egyre erősebbnek tűnik, minél több közszereplőt neveznek meg, mint „ragadozót”. És minél erősebbnek tűnik ez a fogas, annál többen akarják ráaggatni a saját "batyujukat". A baj csak az, hogy - maradva ennél a hasonlatnál - egy idő után és egy bizonyos teher alatt a fogas kiszakad a falból és a földre hullanak a batyuk. Amikor tömegesen jelentkeznek a feldolgozatlan traumákkal küszködőknél a váratlanul rájuk törő testi-lelki tünetek, akkor szakadt ki a fogas.

A metoo mozgalmat amúgy csaknem tíz éve egy Tarana Burke nevű aktivista indította azzal a céllal, hogy bátorítsa a nemi erőszak áldozatait, hogy osszák meg másokkal a történetüket. A kettős kereszt (a hashtag) azt a szándékot jelzi, hogy a közösségi oldalakon mindenki könnyen rátaláljon a hasonló állapotban lévőkre. A mozgalom túl nőtt önmagán, a laikus érintetteket lényegében "beszippantja" a metoo. Miközben szenvednek a hatásaitól, nem tudnak nem figyelni rá. Ez a csapda jellege.

Túl sok és irreális elvárásunk van a metooval összefüggésben. Nyilvánvaló, hogy kinyilt a szelep, azon most mindenki kieresztheti az évek, évtizedek óta felhalmozott feszültséget, amit a kényszerű titkolózás okozott. Hosszú távon és társadalmi szinten azonban nem lesz változás! Talán némileg tudatosabbak lesznek a potenciális áldozatok és óvatosabbak a potenciális elkövetők. Ám mindig lesznek olyan közösségek, ahol a kővé dermedt alá-fölérendeltségi viszonyok így fognak megnyilvánulni.

És még egy veszély: ha "túltoljuk" a metoo-t, az kontraproduktívvá válik, vagyis a konkrét botrányos ügyek elterelik a figyelmet a jelenségről, a rendszerszintű problémáról. Tudni kell, hogy ennek a folyamatnak sem jogi, sem pszichológiai értelmében nem lesz megoldása. Jogilag nem bizonyítható semmi (még akkor sem, ha sok azonos beszámoló van), pszichológailag pedig nem, hogy segíti, kifejezetten nehezíti a feldolgozást a metoo.

További gondot jelent, hogy a pszichológusok nem kapnak megfelelő képzést a trauma-kezeléshez. Ez a veronai buszbaleset kapcsán is kiderült. És akkor nem szóltam arról a szakmán belül köztudott, de elhallgatott dologról, miszerint az áldozatokat sok esetben azok is megalázzák, retraumatizálják, akikhez segítséget remélve fordulnak.

Szigeti Ildikó