Miután közvetlenül a bejárat mellett megkoszorúzzák Judith Müller emléktábláját, leülnek a szokásos sarokasztalhoz, és megkezdődik a szellemidézés.
Illat, a nagy álom
Az éppen négy éve, minden szentek napján halt meg izraeli otthonában a magyar parfüm királynő. Judith Müller a hatvanas évektől meghódította az egész világot, minden emlékezőnek van egy-egy története. Egyik sem a nagyvilági dámáról szól, pedig szólhatna Dali, Cocteau, Jean Marais, vagy Elizabeth Taylor barátjáról, jó pajtásáról, de a történetek mind arról mesélnek, kit, mikor, milyen egyszerű és bölcs mondattal segített át személyes problémáján, tragédiáján ez a különös asszony.
Hol máshol is nevelkedhetett volna a nagy világégés előtt egy debreceni középosztálybeli zsidó úrilány, mint a híres és hírneves Szabó Magda által is megénekelt Dóczyban. A zsidóüldözés alatt Hortobágyon bujkáltak, majd az egész család kivándorolt Izraelbe. Miután letudta katonaéveit, Párizsba ment. A fény városában kitanulta álmai mesterségét: a kozmetikát, na és persze mindent megtudott az álomról, amit illatnak hívnak.
Párizsban akkortájt, ahogy mindig is, forrt az élet, a kávéházi törzsasztaloknál ott lebzselt a korszak szinte valamennyi zsenije, szélhámosa, és a valódi „királyok, hercegek, grófok”. A sugárzóan fiatal lányt szinte azonnal befogadta az összes társaság, így nem csak szakmát, de „életet” is tanult, mind eközben egyszerre volt magyar és izraeli. Erről a korszakról egyszer így mesélt:
„Ott és akkor senki nem volt , hála Istennek nacionalista, mindannyian – a szó legnemesebb legeredetibb, a politika által még meg nem rontott értelmében – internacionalisták voltunk”
Izraelbe, második hazájába visszatérve Haifán megalapította a családi parfümgyárat.
„Judith volt a szakma, ő csillogott a reflektorfényben, a férj Gáti, csak így keresztnév nélkül emlegette mindenki, egy istenadta tehetséggel született, messze, messze a saját kora előtt járó menedzser intézte az ügyeket, a Mama csodálatosan vitte az üzleti részt, a papa pedig az illatok teszteltetésében jeleskedett, különösen, ha ifjú hölgyekről volt szó”
A világ tetején
1964 meghozta a világsikert, ekkor mutatta be Judith a világ első nemzeti parfűmét, a Bath Sebát, aminek még az üvege is olyan művészire sikeredett, hogy nem véletlenül kapta meg abban az évben a csomagolás Oscar-díját. A mai napig is gyűjtők hada vadászik egy-egy üres üvegcsére. A Bath Sebát hamarosan követte a férfi illat is, a King David.
A nemzeti parfüm, mint műfaj megalkotása, mellett az a pillanat volt a csúcs amikor egy római szakmai konferencián elsőként számolt be a Holt tengeri iszap gyógyító és kozmetikai hatásáról.
Judith nem tudott olyan magasra jutni, hogy elfeledje, mivel tartozik az embereknek, igazi filantróp maradt a csúcson és a mélyben is.
Széthullás
Ezt az apró asszonyt egyszer csak cserben hagyta szerencséje, és alig egy év alatt elvesztette két legfőbb támaszát: a férjét és az édesanyját. Az özvegyet ekkor behálózta Izrael történetének két legerkölcstelenebb fehérgalléros bűnözője, és mire észbe kapott, mindenéből kiforgatták. Ezzel kezdődött Judth életének harmadik, közel harminc évig, a haláláig tartó szörnyű korszaka, amelyben - és ebben áll az ő emberi nagysága - egyetlen percre sem feledkezett meg azokról, akik szeretik és a legtöbbet adta nekik, amit ember a másiknak adhat, a maga „Nagyerdei bölcsességét”.
Ebben a közel harminc évben egyre több időt töltött Budapesten, ahonnan régebben sem szakadt el, hiszen Judith a legmagyarabb magyarok közé tartozott, függetlenül attól, mikor, hogy ismerték ezt el. Úgy volt ő magyar, mint a gólya, ami akkor is magyar madár, amikor éppen Afrikában telel.
A végső elégtétel
Egyszer azt mondta:
„Magyarul álmodom, héberül gondolkodom, németül számolok, és franciául szeretek”
Izraeltől élete vége felé megkapta a legnagyobb elismerést, amiről más parfümkreátor csak álmodhat, ő készíthette el azt a limitált példányszámú parfümöt, amelyet eredeti Bath Seba üvegcsébe töltöttek és egy aranyérem kíséretében a kormány ezt ajándékozta a világ vezetőinek Jeruzsálem fennállásának 3000. évfordulóján.
Judith utolsó nagy műve - amit természetesen nem becsült meg Magyarország - a Hungaryan Rhapsody nevű nemzeti parfüm volt amelynek üvegcséje Szász Endre egyik utolsó alkotása.
Mindig volt ideje, a tanácsadó klubjára, ahol barátaival, tisztelőivel beszélgetett, ez volt az a bizonyos Gellért-beli sarokasztal, ami körül alig néhány napja - Judith születésnapján - ismét összegyűltek a tisztelők.
Pálmai Tamás