2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir

Orbán hálapénze

2017. február 10. - Városi Kurir

orbanhalapenze1.jpg

És még mondja valaki, hogy nem a világ legemberségesebb kormánya miénk, Magyaroké! Nem tiltotta be a gyógyítást a Nerházakban azaz Nemzeti Kórházakban! Ha például fáj valamije hazánkfiának, továbbra is bátran bemehet akármelyik intézménybe, legfeljebb jól kiteszik a szűrét, de ha mázlija van, napok kérdése, és már látja is egy orvos.

A jó Lázár Jánosnak jutott a tisztesség, hogy bejelentse az újabb, a keresztény közép kegyeit kereső drága, ám felháborító döntést, miszerint ezentúl a NER rendszerében az az intézmény számíthat állami támogatásra, – persze szigorúan a mi, illetve más Európai Uniós kisember pénzéből – amelyik a legelvakultabban teljesíti az elvárásokat.

Az e hétre kipécézett mumus az abortusz. Az abortusz, ami minden nő legbelsőbb magánügye, kizárólag saját lelkiismerete vonhatja kérdőre az ezügyben meghozott döntéséért. De hát a népesség csökkenését meg kell állítani, és „nagy úr a szükség”, ugye fiúk (?), egy frászt! Nem működik az eufória, amit afeletti örömében kellene éreznie minden ivar- és peteérett Magyarnak, hogy alattvalókat szülhet az Orbán-klán boldogulásának fedezésére? Csak fogyunk, fogyunk, fogyatkozunk!

orbanhalapenze3.jpeg

Dr. Velkey György a Bethesda Kórház főigazgatója 2016 nyarán már pedzte a témát, bár akkor szó sem esett arról, hogy pénzt kapnak, ha intézményileg és intézményesítve tagadják meg az abortusz elvégzését:

„Egyenlő emberi értékeket hordozunk, és nagyobb részünknek az adja a biztonságot, hogy egy spirituális dimenzióban is látjuk magunkat, de akik nem így gondolkodnak, mert nem hisznek Istenben, azok is értik és érzik ennek a jelentőségét. Komplex emberre és családra figyelés, közösségi munka – ez a Bethesda működésének lényege.”

És láss csodát! - most a Bethesda Gyermekkórház és a Budai Irgalmasrendi Kórház – mindkettő egyházi fenntartású – úgy határozott, – feltehetően teljesen szabad akaratából, legfeljebb isteni sugallatra – hogy eladja magát persze jó pénzért, 7.800.000.000.-, azaz hétezernyolcszázmillió forintért.  Hippokratész meg húzzon el az avítt esküjével együtt. A kormányzati hála sem váratott magára egy napot sem, mert a közel 8 milliárd forint fej-, pardon méh-pénzből egy űzött szamár sebességével létrehoznak két teljesen új és korszerű szülészeti-nőgyógyászati egységet, amiben - az alku részeként - nem végeznek többé abortuszt. Szüljön a Magyar, ha akar, ha nem! Már csak a régi szlogen, hogy aszongya „asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség” felmelegítése hiányzik!

Lázár szavaival:

"A kórházak ezért cserébe azt vállalták, hogy ezen az osztályon nem lesz abortusz, és hálapénzt sem fogadnak el."

Ez után a XXI. századi, (?) államilag előírt döntés után Ratkó Anna, Rákosi egykorvolt dicstelen egészségügyére, büszkén húzhatja ki magát  sírjában. Csak az a bibi, hogy mivel Európai Uniós tagállam vagyunk – egyelőre – talán nem ez a legmegfelelőbb irány. Nézhetnénk kelet helyett nyugat felé is, nem, mint a „hátrafelé nyilazó” őseink az ő szemellenzős lovaikon tették. Miért vágtázunk vissza a saját történelmünk sötét korszakába?

orbanhalapenze2_1.jpg

Az abortusz rossz, de néha elengedhetetlen beavatkozás, ami ellen semmiképpen nem a tiltás a célravezető. Sokkal inkább a tájékoztatás, a felvilágosítás és a mindenki által elérhető fogamzásgátló szerek és eszközök tűnnek hathatósnak. A kormánynak ahelyett, hogy egyes egyházi intézményeknek osztogat bődületes mennyiségű pénzt, az oktatás területén lenne tenni- és támogatni valója. A mai tizenévesek egyre fiatalabb korukban találkoznak a testiséggel, és, ha otthon nem kapnak megfelelő „miheztartást”, rövid úton torkollhat tragédiába még szinte el sem kezdődött életük. Ez a komplex kérdés nem korlátozható a tiltásra. Itt meg kell értetni a felnövő generációval, hogy milyen felelősség egy kisember vállalása, egy életre szóló elköteleződés. Erre nem alkalmas az ember tizenévesen. Persze az sem lehet kívánalom, hogy lemondjanak a gyönyörű emlékeket hagyó „első szerelemről”, az első csók bűvöletéről, az első szexuális élmény csodájáról. Mindezt persze át kell élnie mindenkinek!

Hát ezért lenne fontos, mákszemnyit sem kedves Orbán Viktor, nem az ostorhoz nyúlni, hanem a könyvhöz! Az új kórházi részlegek alapítása dicséretes, de az felháborító, mi több, illegitim, hogy az erre szánt pénzt saját elméje torz szüleménye betartásához köti.

orbanhalapenze.jpg

Ennek az agyrémnek az lesz a következménye, hogy az a lány, asszony, aki arra kényszerül, hogy meghozza élete talán legsúlyosabb döntését, azt gyengén felszerelt, elhanyagolt, régi, elavult intézményekben, az amúgy is felhígult, –tisztelet a kivételnek– gyakorlatlan, fáradt orvosok és a még megmaradt ápolók asszisztenciája mellett kell átélje.

Az egyes orvosnak eddig is lehetősége volt arra, hogy eldöntse, végez-e terhességmegszakítást, vagy nem, az újdonság csupán az a tény, hogy mostantól a magyar állam fizeti a hálapénzt, hogy egy teljes intézmény tarthasson be azoknak, akik nem kívánják, vagy nem hordhatják ki gyermeküket.

orbanhalapenze2.jpg

Az is érdekes kérdés, és újabb problémákat vet fel, hogy az egészségügyi okok miatt abortuszra kényszerülők előtt is zárva tart-e az új kormány-szülészet?

Még csak február van, alig kezdődött el az év, és a dolgos kormány és az ő fője máris több felcseperedő generációra kiható, lelkében – testében mély sebeket sejtető otrombaságra vetemedett. És, hogy ki lesz a nyertes? Hát nem mi, Magyarok! Talán az építő cég, vagy a nem is oly messzi választásokon vakon prédikáló egyházfik segítségével ismét győzedelmeskedő kormányzat, esteleg az orvosi gépeket szállító jóbarát.

Ha csorda-ösztönnel mindenhez asszisztálunk, ez a jövő vár nem csak ránk, de az utódainkra is!

Mátrai Anna

A bejegyzés trackback címe:

https://varosikurir.blog.hu/api/trackback/id/tr3412244052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Regnicolae 2017.02.10. 04:29:42

vissza a sötét középkorba... már csak az a kérdés, h mikortól vezetik be a boszorkányüldözést...

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.02.10. 07:41:22

@Regnicolae: Ne fesd az örgödöt a falra, mert jövőre választások lesznek. Putyintól tanulva, majd nálunk is bebörtönzik a veszélyesebbnek tartott ellenzéki politikusokat, mint Oroszországban.
Is merve a NER működését, annyi is elég lesz, ha kövér laca rájuk mutat a parlamentben.

the crow 2017.02.10. 11:01:05

Az sem lenne rossz, ha azokat viszont támogatnák, akik szeretnének gyereket (lombik prg).

willcox 2017.02.10. 11:09:28

Mráz Ágoston és Zárug Farkas meg a többi szervilis okoska ájuldozva dicséri szeretett kormányunk újabb tündöklését, hajrá magyarország, hajrá agyhalottak:)!
Mindeközeben kiderült, hogy Miniszterelnökünk veje, aki a saját lábán áll két keszthelyi szállodában érdekelt, mint tulajdonos. Büszkék lehetünk rá, milyen ügyes fiatalember:).

igazi hős 2017.02.10. 12:25:02

@Regnicolae: "mikortól vezetik be a boszorkányüldözést" Te hol élsz, hogy nem látod, hogy már rég bevezették? Elfelejtetted a civil szervezetek vegzálását? Nem láttad a migránskampányt? Nem nézed a Habony-Metropol napi Vona rovatát? A mindennapi Sorosozást hova sorolod? Politovszkajánk nincs, nálunk csendesen ki lehet végezni egy egész újságot, ha nem sikerül megvenni.

rasztaszív 2017.02.10. 12:32:47

erről hol is volt szó a kampányokban...?

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.10. 12:33:08

Az abortuszt az emberi élet védelme érdekében tiltani kell.

A ballib gyilkosok és hazaárulók nem tisztelik az életet természetüknél fogva.

Elemi érdekük, hogy a nemzet kipusztoljon, és meg is tesznek érte mindent.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.10. 12:34:51

@igazi hős:

A migránsok beengedésének terve ugyanúgy szerves része a magyar nemzet kipusztításának.

Megjegyzem utoljára karhatalmisták 2006.10.23-án léptek fel a kormányzó párt érdekében ellenzékiek ellen brutálksi kegyetlenséggel.

SOHA TÖBBET MSZP-GYURCSÁNY-DK-EGYÜTT DIKTATÚRÁT !

ogli dzsí 2017.02.10. 12:46:53

nagyon helyes

ne sírjatok prolik titeket ilyen kórházba úgyse engednek be

has 2017.02.10. 12:48:04

@Ballib cenzúrázók réme 24: Sürgősen fordulj orvoshoz. Csak ne nőgyógyászhoz.
Ajánlom a Balassa utcai intézményt.

konrada 2017.02.10. 12:57:44

...azért ez eléggé túl van lihegve.
Csak Budapesten elég sok olyan kórház van, ahol - ha már mindenképpen szükséges - ki küreteltetheti magát a hölgy.
Hogy miért ragaszkodik egyházi kórházhoz ehhez...???

sas70 2017.02.10. 13:12:10

@Ballib cenzúrázók réme 24: Az abortuszt, az emberi élet védelmében, meg kell előzni! Abból közel 8 mrd-ból, pár milliót inkább arra kellene áldozni!

konrada 2017.02.10. 13:20:10

@sas70:
Hogyan? Minden puncira szereljenek egy vészhívót??

rasztaszív 2017.02.10. 13:38:36

@konrada: "...azért ez eléggé túl van lihegve."
egy csöppet sincs túllihegve.a klerikális faszságaira a fidesz soha semmilyen felhatalmazást nem kért,és nem kapott.

wolves84lb 2017.02.10. 13:47:35

@Ballib cenzúrázók réme 24:
"SOHA TÖBBET MSZP-GYURCSÁNY-DK-EGYÜTT DIKTATÚRÁT !"

Fostok, mi, batyufasz?

konrada 2017.02.10. 13:53:04

@rasztaszív:
...hát akkor kell gründolni egy pártot, amely azért áll ki, hogy az egyházi kórházak legyenek az abortusz-centerek.
S ha nyertek, hát ezt is elintézhetitek majd.
Addig meg: meg kell elégedni a többi - közel tucatnyi - budapesti kórházzal, ha nem jött össze a védekezés...

sas70 2017.02.10. 14:02:52

@konrada: Nem, a te faszodra húzzanak gumit! Mindenki csak nyerne vele!

rasztaszív 2017.02.10. 14:06:32

@konrada: szarok az egyházi kórházakra.itt most már a szekuláris államért kell kiállni.

konrada 2017.02.10. 14:10:30

@sas70:
Ha adnak mellé néhány milliót, miért ne?
Ha nem te akarod azt ....ni, úgyis azt teszek vele, oda lököm, ahová én akarom.

A válasz hozzád méltóan durva, de remélem, ebből mégérted, nem attól lesz kevesebb abortuálásra váró nő, mert szülési centrumok helyett nem gumira költötték azt a pénzt.
Mert az rendben, hogy felvilágosítás kell, de hogy olyan szülészeti osztályok helyett, ahol egyháziak révén nem abortálnak???
Csak mert az a legfontosabb, hogy minden kórházban kötelező legyen???

rasztaszív 2017.02.10. 14:14:16

@konrada: nem,barátom.az a legfontosabb,hogy az állam vallásilag semleges maradjon.

ogli dzsí 2017.02.10. 14:19:50

@rasztaszív: már hogy maradna Magyarország vallásilag semleges? európa ne legyen vallásilag semleges, nehogy a buzulmánok rosszul érezzék magukat?

bobijub 2017.02.10. 14:21:44

@Ballib cenzúrázók réme 24:

igen, egy nemzetnek FENN KELL MARADNIA. igen egy nemzet fennmaradásának az egyetlen eszköze a MEGFELELŐ SZÁMÚ GYEREK születése.

a lovonfordítvaülés ott van, hogy nem azokat kellene inkvizícióval gyerekvállalásra kényszeríteni, akik nem akarnak, hogy aztán nem szándékosan, hanem tudat alatt legyen belőlük megkeseredett szülő, akik életvidámságmentes és életörömmentes felnőtteket nevelnek a jobb sorsra érdemes porontyaikból. inkább azoknak a tehetőségeit kellene még jobban kitágítani, akik ÖRÖMMEL nevelnek utódokat.

nem csak az az út áll a nemzet fennmaradása előtt, hogy mindenki kötelességtudó fegyelmezettséggel élvezetmentesen gyártson le kényszerből kettőegészkéttized gyereket, aztán felszabadultan örüljön, amikor a megfelelő kor elérésével végre kitakarodik az életéből az az élősködő.

a nemzet fennmaradását igenis el lehet képzelni úgy, hogy békésen megélnek egymás között párnélküli felnőttek, gyereknélküli párok, de közben vannak olyan párok is, akik lelkesen, boldogan, önszántukból nevelnek fel annyi utódot, ami ellensúlyozza azt a kiesést, amit az első két kategória eredményez. szomorú számomra, hogy vannak olyanok, akik számára ez a világ azért elfogadhatatlan, mert nincs benne kényszerítés, nincs benne szabály, nincs benne büntetés. és undorodnának attól, hogy egyesek képesek _önszántukból_, _boldogan_ tenni a dolgukat a nemzet fennmaradásáért, sőt gyarapodásáért.

nem írom ide azt, ami tapasztalataim szerint a legnagyobb akadálya ma a kilencvenháromezernégyzetkilóméteren annak, hogy ez a "többgyerekesek-boldogan-ellensúlyozzák-a-gyermekteleneket" modell társadalmi támogatást kapjon. nem, nem a két évtizeden keresztül végzett módszeres szellemi kútmérgezéssel sikeresen elterjesztett liberalizmusgyűlöletre gondolok.

rasztaszív 2017.02.10. 14:22:47

@ogli dzsí: a vallási szélsőségek ellen a szekularizáció az egyetlen fegyverünk.

zizi77 2017.02.10. 14:25:46

Egyházi intézményként furcsa is, ha abortuszt csinálnak.
Minden nőnek joga van eldönteni, de azért maradt még jópár intézmény, ahol ezt bevállalják. Ettől függetlenül, ha a baba megszületik, és örökbeadva egy normális pár nevelheti fel, akkor az szerintem nyereség. Lelkileg feldolgozni egyiket se egyszerű az anyának szerintem, de természetesen kihordani , és lemondani róla nehezebb. Erre kéne fókuszálni, hogy ezt könnyítsék valahogy, hátha így többen szánnák rá magukat.

zizi77 2017.02.10. 14:32:36

@rasztaszív: Európában azèrt elég sok keresztény kormány van, bár a németeknél már kezd rezegni a léc a saját baromságuk miatt.

ogli dzsí 2017.02.10. 14:39:58

@rasztaszív: az európát elbuzulmánosító és elzsidóító libsik ellen a kereszt a fegyver, nem más

ogli dzsí 2017.02.10. 14:43:22

@zizi77: ez egy kísérleti program, a progresszív keresztényeknél, pl. a lengyeleknél az abortusz már csak nagyon kivételes esetben engedélyezett.

a fehér ember abortuszát csökkenteni, a cigányokét kötelezővé tenni, ez a progresszív lippsik rémálma, de ettől talál magára európa.

deneskata 2017.02.10. 14:50:51

Miért kell gyűlölni a muzulmánokat? Egy tanulatlan kislány vagyok, valaki elmagyarázhatná már! De olyan válaszoljon, aki nem csak a tévéből ismeri őket...

ogli dzsí 2017.02.10. 15:02:32

@deneskata: nem kell őket gyülölni, ki gyülöli őket?

csak éljenek otthon tőlünk jó messze, s nincs semmi probléma.

2017.02.10. 15:30:53

"miénk, Magyaroké"

Bloggerke, mióta írják nagybetűvel a magyarokat?

2017.02.10. 15:38:31

@Ballib cenzúrázók réme 24: "utoljára karhatalmisták 2006.10.23-án léptek fel a kormányzó párt érdekében ellenzékiek ellen"

Huligánok, fradista és újpesti csőcselék ellen, te hazug disznó. Akkor lőtték ki a te agyadat is gumilövedékkel (éles helyett, sajnos), mert ott sem lettél volna, ha az alkesz apád ismeri az óvszert.

rasztaszív 2017.02.10. 15:39:16

@zizi77: a németeké egy szekuláris állam.ott ilyet senki nem merne tenni,hiába keresztény.

rasztaszív 2017.02.10. 15:40:08

@ogli dzsí: akkor te csinálj egy ilyen pártot.kíváncsi vagyok,hány százalékot kapsz.

ogli dzsí 2017.02.10. 15:41:45

@rasztaszív:1a németeké egy szekuláris állam.ott ilyet senki nem merne tenni,hiába keresztény.1

- csökken is a német kormány támmogatottsága évek óta, nem úgy mint Magyarországon.

rasztaszív 2017.02.10. 15:44:27

@ogli dzsí: és jön fel a baloldal.kapufa.

KukuxuBucsu 2017.02.10. 16:06:05

@Ballib cenzúrázók réme 24: Nem mentség, hogy a mutterodat annyira nem érdekelted, hogy folyton vert az apád anyja, mások ezt lehet inkább kihagynák, nemzetmentő kishaver.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.02.10. 16:19:37

@KukuxuBucsu:

Vicces vagy, bár korántsem annyira mint amit az elkúró haverjaid kint az életben produkálnak:

Ezen nagyon sokat röhögtem:

index.hu/belfold/2017/02/10/orban_viktor_19._evertekelo_2017_evertekelo_beszed_tuntetes/
"Juhász Péter, az Együtt elnöke azzal kezdte beszédét, hogy meglepő, hogy ennyien vannak a tüntetésen, ez ötször annyi, mint amennyire számított. Ez meglehetősen fura, mert kb. 100-150 ember volt mindössze (rendőrökkel és újságírókkal együtt)."

2017.02.10. 16:51:22

@zizi77: "Egyházi intézményként furcsa is, ha abortuszt csinálnak. "
Egyházi intézményként már az is fura, hogy gyógyítanak, hiszen Isten akaratának semmibevétele meggyógyítani azt, akit megbetegített.

Ha az egyház válogatni akar, akkor azt ne közpénzből tegye. Egy kanyi adóforintot se kapjanak, oldják meg a hívek befizetéseiből, csináljanak fizetős kórházat, akkor majd eldönthetik, hogy mire hajlandók és mire nem.

Andy73 2017.02.10. 17:03:33

"Hippokratész meg húzzon el az avítt esküjével együtt."

Ez inkább az abortusz végrehajtó orvosokra vonatkuzik. Ők köpik szembe a gyógyító esküjüket azzal, hogy egy magazati életet kioltanak, magyarul gyilkosságot követnek el.
Nem hinném, hogy Hippokratész abortuszpárti lett volna, de ha tévednék, cáfolj meg.
Minden tisztelet Dr. Velkey Györgynek és a kórházának, hogy végre szembe mernek menni a halál kultúrájával. Ahogy azt már mások is megjegyezték, így is marad éppen elég kórház, ahol továbbra is végeznek majd küretet, a blogger ne várja el ezt egy egyházi fenntartásútól.
Egyébként a TB-nek nem kellene finanszírozni az abortuszokat az adófizetők pénzéből az állami kórházakban sem. Ha valaki mindenképpen abortálni akarja a magzatát, menjen fizetős magánklinikára.
Vagyis tiltani nem kell, erről szó sincs ebben az esetben sem, de támogatni se kellene.

zizi77 2017.02.10. 17:16:35

@Ylim: mivel Jézus is gyógyított, így marhaság, amit mondasz.
Viszont egyértelmű, hogy nem olthatnak ki életet. Ennyi erővel az összes nőgyógyászt kötelezni kéne, hogy végezzen abortuszt, hiszen közpénzen megtanulta, hogy kell. És mégis rengetegen vannak, akik nem csinálják, az én orvosom sem.
De nyugi van még elég intézmény, ahol az arra kényszerülők áteshetnek a beavatkozáson. Miért pont pl a gyerekkórházban!!!! kéne?

zizi77 2017.02.10. 17:18:52

@Andy73: mondjuk nem tudom, mennyi az össz költsége, de alapból fizetni kell érte. Ha megéri, akkor majd lesznek futószalagos abortusz klinikák.

marand22 2017.02.10. 17:50:07

@Andy73:
"Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához."
Idézet a hippokratészi esküből. Itt lóg előttem az íróasztalnál.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2017.02.10. 17:51:21

Az index címlapos bérblog libbant szerzője nyíltan áll a gyermekgyilkosságok élére.
Sok sikert 2018hoz elvtársak!

sutyerák 2017.02.10. 18:29:24

az milyen 1ház amelyik a diktátor jóindulatából jut pénzhez?

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.02.10. 19:59:41

Nagyon helyes. Az egyházi oktatás, egészségügy mindig is a libsiirtó magyar értelmiség fészke volt. Erősíteni kell, a CEUs sorstalanokat meg palesztínáig kell kergetni. Végül is ők zsarolták ki maguknak az önálló államot, akkor takarodjanak is oda.

rasztaszív 2017.02.10. 20:11:29

@Halál kamionja mindenkit elgázol: libsiirtó,úgy mint fasiszta.nevezzük a dolgokat a nevükön,és ne csak akkor,ha a cigányokról van szó.

Budapest a kutyaszar városa 2017.02.10. 20:50:55

Az a kórház, amelyik akár egy fillér közpénzt is kap, ne válogasson az elvégzendő egészségügyi feladatok között. Ha nem tetszik, tartsa el magát a hívek forintjaiból és akkor megteheti, hogy nem végzi el a kötelező szolgáltatást. A rendelet amúgy a célját tekintve kontraproduktív lehet, mert a tehetősebb vagy akárcsak alsó középosztálybeli nők mindenképpen elvégeztetik a beavatkozást akár külföldön is, a kevesebb lehetőség miatt viszont éppen azok fognak többet szülni, akiket a kormány páros lábbal tipor. Megjelennek majd a falusi angyalcsinálók, kötőtű, sósav, magasról leugrálás és egyéb módszerekkel mélyszegénységben élő asszonyok százait fogják egy életre megnyomorítani. Csak így tovább FIDESZ-KDNP, csak visszajutunk az Ady Endre versében szereplő szerencsétlen, megesett cselédleányhoz, vissza a horthy-korszakba !

Halál kamionja mindenkit elgázol 2017.02.10. 21:13:23

@Budapest a kutyaszar városa: 'Az a kórház, amelyik akár egy fillér közpénzt is kap, ne válogasson az elvégzendő egészségügyi feladatok között. '

- eddig is válogatott, ergo baromságot írsz. Nincs minden kórházban minden. Különben sem ajánlom hogy sokat picsogj mert betiltják az abortuszt az összes kórházban mint a lengyelek aztán nevelheted az összes zabigyerekedet felfele.

anyadmajma 2017.02.10. 21:42:53

@Ballib cenzúrázók réme 24: pedig pont te vagy a jó példa, te hazaáruló bolsevik geci, hogy márpedig van az az eset, hogy egyenesen elő kell írni az abortuszt. Pedig még anyádnak is jó lett volna, ha apád nem nem egy abortuszellenes napon keféli meg. Bár nem tudom, hogy a szamárral létesített nemi kapcsolat nem-e törvénysértő alapvetően. Pláne, hogy te lettél belőle.
Bár támogatnám esetedben, meg a többi emberiség elleni bűnt elkövető haverjaid esetében az utólagos abortuszt, és a világ máris elérne a tökéletes állapotba.

zizi77 2017.02.10. 21:50:27

@Budapest a kutyaszar városa: vidéken, meg a gettokban most is ez megy. De ez ment 10 éve is. Az abortusz azért nem úgy van ám, hogy na van 10 percem, kaparjanak ki. Szerencsére még nem voltam ilyen helyzetben, sőt a be nem tervezett harmadikat is megtartottuk, de azért tudom, hogy adnak rá időt, hogy végig tudd gondolni.

Skankhunt42 2017.02.13. 15:09:14

@Ylim: juj de buta vagy. adja vissza az állam egy egyháznak amit elállamosítottak tőle, és akkor nem kell "közpénzt" kapnia. jobban is járna
süti beállítások módosítása