Minden bizonnyal ennek a korosztálynak szánta szerdai mondandóját Matolcsy, a nagy mesemondó, amikor megkísérelt beszámolni az országgyűlés előtt a MNB 2015-ös, szerinte egyáltalán nem „sajnálatos eseményeiről”. Az kicsit belerondít az idilli képbe, hogy mindezt felelős jegybankelnökként tette egy Európai Uniós tagállam parlamentjében, ahol a hallgatóság átlagéletkora a negyvenöthöz közelít, akik mindannyian felesküdtek az alkotmány helyett jelenleg prosperáló alaptörvényre, miszerint ők aztán komoly, felelős politikusai lesznek ennek a sokkal többre érdemes középeurópai országnak, ami nem mellesleg mindannyiunk hazája, Magyarország, ami, mint azóta bebizonyosodott: csak mese, mese mátka.

A jegybankelnök bevetett mindent, ám nem bizonyított semmit. Puccs-kisérlettel vádolta az USA-t, persze nem ilyen tökösen, egyenesen, csak olyan matolcsysan, olyan „kancsalul festett” módon:

„egy nagy NATO-szövetséges ország budapesti nagykövetségéről folytatott kormánybuktató és jegybankbuktató tevékenységhez illeszkedik, ami 2014 őszén indult el”,

amivel vélhetően az amerikai kitiltási botrányra célzott. Arra nem pazarolta értékes szavait, hogy mire alapozza ezt a kemény megállapítást, és teheti, hiszen a magyar közmédia – tükrözve a közfásultságot és a szervilitást – már természetesnek veszi, és nem firtatja a matolcsizmust - jelentsen ez bármit is. Elkönyvelték, hogy kérdezni, gondolkozni, pláne vitatkozni olyan „ballibsis” dolog, és szerintük mi büszke magyarok illiberálisan vagyunk "egyszerűagyúak".

Az MNB nagyhatalmúja a továbbiakban arról mesélt, hogy ez a bizonyos ügyeletes „gonosz” 2015 áprilisában a Magyar Nemzeti Bankot akarta felhasználni arra, hogy bankpánikot keltsen Magyarországon. Abba itt sem ment bele, hogy mi okból vetemedett ilyesmire a világ vezető nagyhatalma, és miért pont akkor, helyette bedobta az örök „harcolnivalót”:

„sokkszerű volt az, hogy egy titkosszolgálati és katonai forgatókönyv alapján a Magyar Nemzeti Bankot egyesek, szövetségeseink és barátaink, fel akarták használni arra, hogy megbuktassa a jegybank a kormányt”.

Még jó, hogy résen volt, és jószemmel agyra vette, hogy mi a stájsz, hogy Orbán – és vele a zsíros állás és az elsíbolt vagyon – veszélyben van, és mozgósítva mindenkit, aki él, felpattant lovára, elnyargalt az ellenkező irányba, ám amikor senki sem várta, megfordult, így nyilazván hátrafelé. A hírhedt magyar virtusch újra győzedelmeskedett, elmúlt a veszély szeretett vezére, és saját feje fölül is. Persze, arra azért kicsit pontosabban is kíváncsi lennék, hogy milyen fondorlatnak köszönhetően sikerült neki egyedül, egyszemélyben belerondítani a jólszervezett amerikai-Soros-baloldali-liberális gigant-gépezetbe, mivel tudta ő egyes szám első személyben leállítani azt.

A beszámolóban persze nem tért ki arra a teljesen mellékes dologra sem, hogy milyen trükközéssel akarta elveszejteni mindannyiunk forintjainak „közpénz jellegét”, és átcsúsztatni ő és barátai magánszámlájára, hogy hány rokonát támogattatta meg szintén a fent említett közös vagyonkánkból és mennyivel. Ezek apróságok a nagy, globális hadjárathoz képest, amit a fejében játszik Góliát a csóró Dáviddal, ami jelen esetben természetesen mi vagyunk. A győzelem fejében - és ebben egyetérthetünk valamennyien itt a Duna-Tisza közén a mézeskalács házikónk mesehallgató zugában - persze jár az a nem is olyan kicsi terülj, terülj asztalkám.

Biztosan eljött az „alvásidő”, mert itt véget ért a mese, legalábbis mára, és most – a regélő szándéka szerint - nyugodtan kellene álomra hajtanom a fejem. Bennem lehet a hiba, mert egyre több kérdés tolul elő, úgyhogy ideje lenne felkelni!

Mátrai Anna

Szinte látom, ahogy a fapados leszáll Charleroi-n és Brüsszel „máshogy” néz. Miért? – addig, amíg a hős legújabbkori honvédők teljesen saját erőből és főleg pénzből össze nem hozták az emlékezetes sétát 2012-ben, addig hogy nézett az a fránya „bűnös város” arra a szegény vidéki fiúra? De félretéve az iróniát, valamit nagyon benézhetett az Orbán-csapat, ha azt a „máshogy nézést” pozitív előjellel nyugtázta, hiszen melyik demokrata ne venné zokon, ha az egyik „társa jóban, rosszban”, vagyis szövetségese egyszer csak azzal áll elő, hogy

"Nem leszünk gyarmat!"

és mindezt az IMF-nek, az Európai Uniónak és a szerintük országunkat támadó külföldi sajtónak szánták miheztartás okán.

A szülinapot a Szent Margit Gimnázium dísztermében ülték meg az ünnepelni kívánó, „örökös elsősorosok” és a meghívásukra regisztrálók.

Bayer Zsolt könnyes szemmel emlékezett a régvolt időkre, őt 2011-ben az hozta ki a sodrából, hogy

„az új kormánnyal szemben olyan mérhetetlen nagyságú, és olyan gátlástalan erő szövetkezik, és ez döntő többségben…..kívül van, a külső erőknek meg voltak az itteni emberei, szervezetei…. 2012-ben úgy éreztem, hogy valamit csinálni kell……mutassuk meg, hogy nem csak olyan emberek élnek Magyarországon, akik gyűlölik Orbán Viktort, hanem itt volnánk mi…”

A jó Bencsik András következett a nosztalgiázásban, aki így merengett:

„szerintem nem szervezte a Békemenetet senki….mindenki főszereplő volt, mindenki hős volt….az egész világnak megmutatta, hogy olyan elementáris erő támadt a magyar civil társadalomban, amivel addig a világ nem találkozott….Ezzel a hőstettel megvédtük Magyarország függetlenségét, megvédtük Orbán Viktort.”

Bencsiknek a földtől kicsit sem elrugaszkodott és a „némiképp” túlzó megfogalmazást tudjuk be a beszélő Orbán zsenialitására szűkült tudatállapotának. Tény viszont, hogy a honi szügynek lelkesítő a gondolat, – legyen az bármily fals is – hogy a „világ lesi, és főleg elismeri minden rezdülésünket”. Azonban szó, ami szó, ezen a lelkesítő gyűlésen sem hallottam semmi konkrétumot, sem bizonyítékot arról, hogy rátámadtak volna hazánkra.

Csizmadia László következett a tornasorban, aki a „szellemi honvédelemről” szóló riposzttal nyitott. Majd magyarázkodni kezdett, miért nem menetel a béke újabban:

„ A Békemenet egy nehéztüzérség, azt nem lehet mindig felvonultatni. Ahhoz logisztika kell, és kell olyan ellenfél, akire érdemes odafigyelni.”

Na, most akkor szervezték, vagy nem szervezték? Logisztikája nincs a spontán összegyűlőknek.

„A puskapor száraz!”

nyugtatott meg mindenkit Csizmadia – bár a demokráciában bízók millióinak ez kicsit sem megnyugtató, és megreszkírozom, hogy a Fideszben hívők sem szeretnének ennek a puskapor-cuccnak a végére járni. Később a baloldalról és követőikről így poénkodott, és közben arcizma sem rendült, amikor a most regnálók rendszerszintű országrablásának bírálata helyett előhúzta az „elmúltnyolcévezést”:

„folyik a nyál a szájukból, hogy hatalomra kerüljenek és újra ki tudják fosztani az országot.”

 Szóval one hátra dőlés egy-egy „jobban teljesít kampányszünetben” –

„Ne essünk révületbe, nem dőlt el a küzdelem”.

Csak tudnám, hogy ez most melyik aktuális küzdelem? Mert azért nem árt, ha a baka tisztában van azzal, így békeidőben is, hogy ki az éppen aktuális ellenség. Mostanság olyan sebességgel változik a maguk előtt lőlapot tartók sora, hogy azért azt meg kell mondani, mondjuk legalább a heti betevő kormányinfón, hogy éppen ki a „hetes”.

Stefka István is érezte, hogy „pálya van”, szerinte

„a magyarok egy béketűrő nemzet, de a sértést, megaláztatást rosszul viselik”

és azt, hogy mi sértés, és megaláztatás, azt a kedves vezető dönti el, akit egy életre lekenyereztek a menetelők, hiszen

„ez a csöndes vonulás a lelkek, a szellem tüntetése volt, amely gyakorlatilag megmentette Orbán Viktor kormányát és a parlamentáris demokráciát.”

Aktuális kérdésre fordult rá, amikor ezt találta mondani a Momentum Mozgalom népszavazás kiírásáért indult szavazatgyűjtésével kapcsolatban:

„mindig negatív dolgokkal foglalkoznak”

vagyis a demokrácia igénye szerinte ebbe a kategóriába tartozik, de nem állt meg itt – „tovább is van, mondjam még?” –

„ennyi hülye embert, aki önmaga ellen kampányol….. el fogunk odáig jutni, hogy az akasztófáig is elmennek, és odateszik a nyakukat…..Nem biztos, hogy nem lesz szükség Békemenetre, méghozzá olyanra, ami végleg elveszi a kedvüket ettől a Magyarország elleni kampányolástól.”

A nyílt színi verbalitással fenyegetődzés után Dörner György még aggódott kicsit a mostanság legaktuálisabb, akut problémán:

„nem szabad elfelejteni, hogy ötből négy vallásilag üldözött személy keresztény”

csak ellopta előlük a showt a „migráns csürhe”.

A közel másfél órás szeánsz végeztével lélekben megedződve bocsátották útjukra a vastapsra felriadó, és a tenyereit vörösre tapsikoló pár száz eltökéltet.

Mátrai Anna

Demagógia! - harsogták felsőbbrendűségük tudatában, amikor valaki, vagy valakik lélegeztetőgépre számítottak át minden egyes stadiont. Ez a mocskos cinikus mondat szinte az összes Fideszes, és az ő fekete, vagy fehér bérlistájuk csecsén csüngő elemző, politológus száját elhagyta.

Most viszont  beütött a krach! A lekezelt, megcsúfolt jövőidő jelenné vált! Egyik döntéshozónak sem kívánom, hogy a kifürkészhetetlen sors úgy szembesítse őt lelketlenségével, hogy a saját bőrén kelljen tapasztalnia, milyen az, ha egy ilyen gép egyszerűen nincs, vagy ha van is, éppen foglalt, viszont ajánlanak helyette országszerte szépen zöldellő műfüvet.

“Az országos tisztifőorvos körlevélben utasította az egészségügyi intézményeket, hogy Budapestre lehetőleg ne küldjenek lélegeztetőgépre szoruló beteget, mert megteltek a fővárosi gyermekintenzív ágyak.”

Ez a hír 2017. február 18-án szembesít mindannyiunkat azzal, hogy a “demagógnak” minősített lélegeztetőgépes hasonlat mennyire húsbavágó, megoldhatatlan problémává nőtte ki magát. A ma Magyarországán nem Orbán dolgozószobájának kárpitjával, engedély nélkül felhúzott gangjával, amiről mások nyomorára vak szeme szétnézhet, mutatván, hogy neki még ezt is lehet, és még csak nem is a sok mini-nábob önös érdekeit szolgáló baromsággal kell foglalkoznunk, hanem - legyünk önzőek - a legalapvetőbb egészségügyi feltételek biztosításával!

Ha ezt nem így látja a kormányfő, akkor milyen jogon ejti ki a száján, hogy neki a magyarság, a haza a legfontosabb és senki nem kötelezheti, hogy népe ellen tegyen? Szörnyű a felismerés, hogy a XXI. században, Európa közepén gyerekek kerülnek életveszélybe amiatt, mert egy minden hatalommal felruházott kormányfő fejében átértékelődtek a dolgok, és a fontos helyét cserélt a lényegtelennel?

Magyarok, ébresztő! Ha már olyan alacsony az ingerküszöbünk a mások szenvedését látva , legalább az állja útját ennek az őrületnek, amit Orbán a gyerekeink ellen követ el! Egy egyszerű vírus – amelyik minden télen előfordul – felboríthatja Magyarország gyermek-intenzív ellátását, és még mindig ülünk a kényelmes fotelben, és megpróbáljuk kibekkelni, hogy fel kelljen állnunk?

“Ne annak higgyenek, amit mondok, hanem, amit teszek!”

- leplezte le magát néhány éve minden magyarok hazug, a valóság elől egy képzelt világba menekülő ura.

Ennek értelmében vegyük már észre, hogy csak a duma szintjéig fontos az oly nagyon szeretett ország, és benne mi mindannyian!

Nem a hadsereget kell “Európa legütőképesebbé” fejlesztenünk, hanem wc papírt, kötszert, gyógyszert kell biztosítani a kórházakba.

Ne feledjük, minden lehetőség adott volt ennek a sokat látott országnak arra, hogy Európaivá, Európává váljon, csak aztán jött Orbán, és mi hagytuk, - és a mai napig hagyjuk - hogy hülyét csináljon belőlünk.

Ugye urak, ez is csak egy semmi kis demagógia:

“…. népet, amely retteg, hogyha választ,

szemét lesütve fontol sanda választ

és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.”  (József Attila: Levegőt 1935

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! ( De valóban!)

Mátrai Anna

Eleinte „csak” minősíthetetlen ordítozással, anyázással kezdődött a „tudatlan-terror”, aztán a sajnos erről emlékezetes elmúlt évi október 23-i megemlékezésen már megvadult, (megvadított) főleg élemedettkorú honfitársaink támadtak szintén honfitársainkra csak azért, mert más volt a véleményük, és ezt füttyszóval adták a többiek tudtára.

Mára odáig jutott a vélt „ököljog”, hogy a mindannyiunk demokratikus jogáért, a népszavazás kiírásának lehetőségéért agitálókat éri egyre többször valódi fizikai atrocitás, amihez Kósa Lajos, a kormánypárt polihisztora cinikusan mindössze annyit fűz hozzá:

„Amikor megakad a gyűjtés, olyankor szoktak az aktivisták – hirtelen - erőszakra panaszkodni.”

Figyel Lajos!

„Jakabfy Tamást, az LMP józsefvárosi képviselője éppen a Rákóczi téren gyűjtött aláírásokat a Momentum Mozgalom olimpiaellenes népszavazási kezdeményezéséhez. Egy arra járó férfinak azonban ez nem nagyon tetszett, odalépett a vásárcsarnok előtti standhoz, és elkezdett ordibálni a képviselővel, majd úgy lefejelte Jakabfyt. hogy az LMP-snek elkezdett vérezni az orra.”

És erről hallottál, ugye?

„Épp egy aláírás közben voltak, amikor egy ismeretlen odalépett a pulthoz és az éppen aláíróval heves szóváltásba kezdtek. Aztán az ismeretlen elfutott. Az aláírást folytatták volna mikor visszatért megint az ismeretlen és lökdösődés kezdődött bár az hamar véget ért, mert az ismeretlen elfutott ismét.”

Egy szó, mint száz: a nép minden országban hajlamos a legegyszerűbbnek vélt megoldás, az ököljog bevetésére, mert „Ő” már csak ilyen, Ám míg más helyütt, ahol valódi, és nem illiberális demokrácia van, a hagyományok, a törvények, a rendvédelmi szervek betartatják az együttélés normáit azokkal is, akiknek ez nem mindig smakkol. Ám, ha ebben a láncban elszakad egy szem, – vagy direkt szakítják azt szét – akkor elszabadul az ellenőrizetlen indulat, és ezt a „indulat-szellemet” sokkal nehezebb – ha egyáltalán lehet – visszaparancsolni a palackjába, vagy úrrá lenni felette, mint azt a kiengedésénél gondolta az erre vetemedő.

Ha Magyarország jelenlegi vezérének legfontosabb mondanivalója alattvalói számára, hogy többre érdemes népünket csak úgy tarthatjuk fenn, és válhatunk, ha nem is a világ, de Európa vezető minijévé, ha hátrafelé nyilazva harcolunk, akkor nem csoda, ha a hívői ilyen harcos szellemben élik mindennapjaikat, és torolják meg vélt, vagy valós sérelmeiket is.

Az ország vezetése, hátrafelé nyilazva pusztítja az oktatást is. Jövőképét megtámasztja azzal is, hogy bebiztosítva jövőjét, a közoktatást is e célnak veti alá, és meghirdeti a „nem kiművelt emberfők” képzését. Az igazi gond, hogy ez, mármint az ország szellemiségének durva visszanyesése, sokaknak még tetszik is, hiszen hamar pénzt kereshet a gyerekük, és ők maguk sem vágynak az életük bonyolítására. Egyszerűbb követni, mint firtatni a parancsot. Ugye Lajos?

Mátrai Anna

A mostanság dúló influenza, szmog és „beteg unoka nálunk-állomásoztatásával” nehezített időszakban nekem is gondot jelentett eddig az ív aláírása, így szinte azonnal, mint kiderült a legelsők között kértem, jöjjön el hozzám is "begyűjteni".

A kétgyerekes fiatalasszony a megbeszélt időben érkezett. Az ív aláírása után még beszélgettünk erről-arról, többek között azt is megkérdeztem, kinek, melyik szervezetnek, pártnak a „színében” gyűjt.

„ A családoméban”

- érkezett a mosolygós válasz, majd szinte magyarázkodva tette hozzá a rövidke mondathoz, hogy az évek során elege lett abból, hogy csak ül otthon, törölgeti a gyerekek orrát, esetleg rosszkedvűen készül egyetemi vizsgáira. Eközben szinte egész nap csak dühöng azon, ami körülötte történik, este pedig a férjével közösen azon „nyavalyognak”, hogy miért nem mennek el az országból.

„ Amikor elindult a gyűjtés, úgy döntöttem, megnézem, mit tehetek egyedül, minden különösebb szervezés, szervezet nélkül, csupán a civil lét kereti között, rászánom erre az ügyre ezt a hetet.  Letöltöttem a Momentum oldaláról az aláíró ívet, kiírtam a Facebookra, - amit Te is láttál - majd kezdtek szállingózni a kérések, és még mielőtt megkérdeznéd, hány helyre kell mennem: sokra, vagy kevésre, azt mondom, hogy a nagy egészet tekintve csak csepp a tengerben az a kb. harminc aláírás, amit begyűjtök. Azt is állítom viszont, hogy ha mindenki, aki egyetért az üggyel, akár csak két ismerősétől, családtagjától begyűjtene két újabb támogatót, biztos összejönne a népszavazás kiírásához szükséges szignók akár a többszöröse is, de az az érzés is átjárhatná a civil szféra magányosait, hogy: nemcsak sopánkodtam, de tettem is végre valamit.”

Csak késő este jutott eszembe, hogy meg sem kérdeztem, Ő személyesen miért is ellenezi az olimpiarendezést? Kár, így ma is csak a saját érvrendszeremben vagyok biztos, amelynek két, egymásból következő sarokpontja, hogy az öt karikából minimum négyet ellopnának, elpanamáznának, illetve, hogy mindezzel eljátszanák, ellopnák gyerekeink, unokáink még megmaradt, eddig el nem rabolt jövőjét, életét is.

Tévedés ne essék, kevesen szeretnék nálam jobban, hogy Magyarország társadalmilag, gazdaságilag érett legyen az olimpia megrendezésére, hogy vezetőink tudata túlnyúljon saját zsebükön, és csak halkan teszem hozzá, a mi zsebünkre se csak préda gyanánt gondoljanak. Mindezek a feltételek még távol vannak, ezért egyelőre örüljünk minden külföldön, és ne csak az olimpiákon szerzett éremnek, megbecsülésnek, hiszen mostanság, minden kívülről érkezett tisztelet felértékelődik.

Eddig körülbelül 110 ezer aláírást gyűjtöttek.

"Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!!!"

Pálmai Tamás

Palkovics László, az oktatásért felelős államtitkár így nyilatkozott a témában:

„(...) nagyon magas azon gyerekek aránya, akik azért nem jól teljesítenek a méréseken, mert a családi háttérindexük alacsony. Vagyis ezekben a családokban nem a tanulás az első”

Vagyis, ha ez esetben el is tekintünk az ok-ta-tá-si államtitkár tökéletesen magyartalan fogalmazásától  az akkor is kiderül, hogy  Palkovics – és megválasztott kormányunk  Orbánnal az élén – úgy gondolja,  Magyarország siralmas teljesítménye az oktatással összefüggő nemzetközi összehasonlításokban azon hazánkfiainak a hibája, akik nem rendelkeznek a szerintük megfelelő pénzmennyiséggel. Arról nem ejt szót, hogy mekkora bankbetéttel kell rendelkezni ahhoz, hogy elfogadhatóak legyünk a mindenkire maximálisan odafigyelő vezetői grémiumnak, – gondolom a 742.000.- ft megtakarítás, amennyivel az ország első embere is rendelkezik, pont ideális – de egy biztos: ez a kijelentés alaposan hajaz Lázár erről alkotott véleményére, miszerint

„Mindenki annyit ér, amennyije van.”

Gondolkodjunk picit: kik azok, akik nem tudtak vagyont felhalmozni és mégis arra a felelőtlenségre vetemedtek, hogy gyermeket vállaltak. Rögtön vegyük a tanárokat, akik közül kevesen dicsekedhetnek vastag pénztárcával, hiszen amióta világ a világ, jó fizetés helyett, maximum elismerést mondhatnak magukénak. Szintén ebbe a kategóriába tartoznak a tisztviselők, ami, ahogy a fáma tartja, ugyan „nyugdíjas állás”, de nem kecsegtetett soha, így ma sem, vagyonnal. Sorolhatnám a szakmák képviselőit naphosszig, rengetegen vagyunk, akik nem azért nem lettünk vagyonosak, mert megrögzött munkakerülők vagyunk, hanem, mert a választott hivatásuk nem a pénzfialdához köt.

Nem gondolom, hogy jó néven vették – vettük - amikor szeretett – kinek, mi – államtitkárunk szájával azt vágta a fejükhöz a regnáló hatalom, hogy közvetve mindannyiunk hibája, hogy iskolásaink teljesítménye kívánnivalót hagy maga után, így kollektívan ragasztották ránk a billogot.

Palkovics nem fejtette ki bővebben, miből gondolja azt, hogy a szegényebb családokban nem a tanulás az első, gondolom egy közpénzből alaposan kistafírozott kutatóintézeti felmérés adataira épült a nemes végkövetkeztetés.  Ezek azok a kutatások ugyanis, amelyek teljesen un-ortodox módon készülnek, azaz a megrendelő - legtöbbször a kormány - megadja az eredményt, az elkötelezett kutatók pedig szállítják elé az előzményt, és azt a kutatást, amelynek eredménye a megadott hazugság.

Amikor még szükségét érezte a mai kormányzópárt, - legutoljára 2011-ben  – hogy néhány konkrétummal magyarázza tetteit, akkor Orbán így magyarázkodta a Széll Kálmán tervben rögzített szégyenletes tanulmányi korhatárcsökkentés okait:

„Feleslegesen hosszan, és sokszor rossz irányba képezzük gyermekeinket. Az oktatási kötelezettséget a jelenlegi 18‐ról 15 éves korra szállítjuk le. A fiatalok választhassanak: folytatják tanulmányaikat, vagy inkább munkába állnak.”

Ez a változtatás, szöges ellentéte a világ boldogabb részén követett tendenciának, és egyértelműen a középosztály alsó rétegének és a szegénységben élőknek szólt, hiszen e két csoportnál jelenthet könnyebbséget, ha még egy kereset adódik a már meglévőhöz, már ha akadna egy 15 éves gyereknek való munkahely. Szó sincs arról, hogy ők nem akarják taníttatni gyermeküket, csupán a pillanatnyi helyzetben megfontolandó az érettségi és a bizonytalan továbbtanulás helyett a beigért szakma és az elhelyezkedés reményének lehetősége. Az iskolák egy része – nem gondolván a jövőre – a pillanatnyi könnyebbség okán örömünnepet ült, mert a „problémás” gyerekeket ki lehet ebrudalni a tankötelezettség béklyójából.

Hoffmann Rózsa, aki mielőtt felvitte az Isten a dolgát kétkezi tanárként dolgozott, nagy elkötelezettségében ezt bírta nyilatkozni, szintén azidőtájt:

„Nem kevés az olyan gyerek, akik nem boldogulnak és nem is akarnak boldogulni a tanulással, és visszavetik a többieket”

És lőn! – sokan ostobán és meggondolatlanul kapva kaptak az alkalmon, és a jövőt jelentő életre szóló tanulás helyett állami asszisztencia mellett egy életre kiszálltak az iskolapadból.

Ráülve a saját maga által elindított lavinára, Orbán kihasználta a lehetőséget:

"az országnak nem közepes gimnazistákra, hanem jó szakemberekre van szüksége."

Ezzel persze elvette tőlük a továbbtanulás, a jobb, tartalmasabb élet lehetőségének reményét is. Szerencséje, hogy mindezt nem akkor találta ki a demokráciára szintén nem sokat adó „átkosban” uralmon lévő rezsim, amikor neki kellett döntenie, hogy „mi is legyen, ha nagy lesz?”! Bár akkor még erős volt a szakképzés, lehetett volna például – mint a barátja – gázszerelő.

Arról nem szólt Palkovics, hogy a magyar iskolarendszer, ami mára „nemzeti”, miért nem képes többek között azt a feladatát sem teljesíteni, hogy a családi háttér generálta különbségeket igyekezzen kiegyenlíteni. Inkább következtetett:

„ezekben a családokban nem a tanulás az első".

Mindezek ismeretében adott a lehetőség, hogy amikor legközelebb a fülke magányában „ixelni” készülünk, gondoljunk arra is, hogy kik azok, akik cinikusan elsikkasztották nemcsak a nyugdíjunkat, nem csak az egészségügyünket, de még a gyerekeink jövőjét is.

Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!

Mátrai Anna

Schmidt saját szájával nyilatkozta 2016 végén, az orgánum felvásárlása után, hogy

„Minőség, méltányosság és mértéktartás – ezzel a három szóval jellemezhető, hogy milyen újságot szeretnék csinálni a Figyelőből”

Hát, ez nem jött be! Helyette lett, ami lett: Orbán-szócső, mint annyi sorstársa.

De vissza az eredeti témához! Ez a szirén-cucc már Odüsszeusznak is sok gondot okozott, nem kéne vele viccelni, még akkor sem, ha egy (történelmi) pillanatra úgy tűnik, hogy a regnáló hatalom örökkön örökké eltarthat és megvédi famulusait mindentől. Mint köztudott, Lánczi nem csak bizottsági elnöknek rettenetesen jó választás, elemzőként sem kutya! Az Orbán-látta értelmezéseiről híres-hírhedt Századvég vezető elemzőjeként akár sejthetné is, hogy hátsónyaló kinyilatkoztatásait egyszer még - ha visszatér - számon kérheti valóság nagybátyánk.

Persze lehet, hogy nagyon is tudja és éppen ennek tudatában dolgozik vakbuzgalommal azon, hogy mindez minél később következzen be, és, ha mégis eljön az igazság pillanata, akkorra neki már ne legyenek megélhetési gondja. Elég lesz a billog, amit magán kell viselnie.

„Eljött a politikai aratás, a bátor politika által elért eredmények besöprésének ideje!”

- nyilatkozta Lánczi Orbán múlt heti brüsszeli beszédére reagálva. 

Mikor voltunk ugar, ki munkálta a földet, ki vetett, ki öntözött? Kié a termés, és ki kaszál az eladás előtt és után? Ki a vevő? Mi lesz velünk, ha elfárad, és valóban terméketlen lesz a kizsarolt, elhasznált „anyaföld”? Vethet-e akkor még bárki bármit is?

„Magyarország sokkal erősebb, mint volt. A magyar gazdaság rendben van, kivergődtünk az adósságcsapdából, és ma már sokkal többet lehet kimondani a világpolitikában is, mint korábban"

Lánczi úr! Egy kis ország Európa közepén csak akkor lehet erős, ha nem izmozásban száll ringbe, hanem bölcsen, együttműködik, mert többen, többre megyünk.  Fontos, hogy egy nép tisztában legyen értékeivel és, hogy kívül-belül ismerje negatívumait is, csak így képes kidomborítani a pozitívumokat, amikért érdemes vele számolni, bevonni az együttműködésekbe - lásd Európai Unió, ahová ma már szinte biztosan nem vennék fel Magyarországot. 

„Az EU központjában identitás nélküli elitek által felépített politikai rendszer működik, a magyar miniszterelnök brüsszeli beszédével az oroszlán barlangjában ráncigálta meg az oroszlán bajszát.”

Mi lehet az oka annak, hogy a megmondóemberek a fidesz oldalán nem képesek szembenézni azzal a ténnyel, hogy amikor az Európai Uniót pocskondiázzák, akkor szeretett hazájukat, Magyarországot is sárba tiporják, vagy amennyiben – és ez a valószínűbb – tudják, akkor miért evidens számukra, hogy mi – a nép – ezt ezredszerre is beszopjuk, és helyeslőleg bólogatunk?

Úgy vannak ők is, ahogy azt Weöres gyerekverse is leírja:

„Pisti hülye, Julcsi hülye, csak én vagyok okos, mert nekem még a seggemben is fejem van!”                                                 

Talán az lehet a magyarázat, hogy még csak a vállrándításig sem jut el a hazai többség, mert kényelmesebb elhinni, hogy mindenki ostoba körülöttünk, csak mi vagyunk zseniálisak? Vagy talán – bár erre még gondolni is felségsértés – annyira butának tartják a nép egyszerű gyermekét, hogy fogalma sincs, hogy az oly távoli messzeségben lévő Unió mi is pontosan – csak az biztos, hogy a fő-gonosz, mert bemondta a nemzeti közhíradó! – és ha már Orbán ekkora király Magyarországon, miért ne lehetne Európában, sőt az egész világon  is?

Azért nagy mázlink van, – nekünk, Magyaroknak – hogy az Európai Unióban ülő hölgyek és urak hallottak már sok mindent, és annak az ellenkezőjét is! Egy önjelölt kiskirályról rögtön leveszik, hogy saját szakállára hülye, és nem a hülyítését beszopó népét írják le, csak őt magát.

Mátrai Anna

A kézi-vezérlés eklatáns példáját akkor nem követte nyomban átadás-átvétel, ám mára beélesedni látszik az akkor felvetett gondolat. Az tény, hogy a ma csak Balett Intézet néven közismert, egykor sokkal szebb napokat látott Drechsler-palota, ami 1893 és 1896 között épült Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján. Az eredetileg a MÁV Nyugdíjintézeti bérházaként szolgáló francia reneszánsz hatását tükröző épület borzalmas állapotban van. Az eredeti szándék szerint 24 bérlakás és egy háromszintes étterem-kávézó kapott otthont a palotában. A kávézó, első bérlője után a Grand Café Reutter nevet kapta, de csak később Drechsler Béla üzemeltetése alatt élte fénykorát. (Nem véletlenül viseli máig a nevét.) Az egykori kávézó 1949-től 2002-ig a a Balettintézetnek adott otthont, a felsőbb szinteken található polgári lakásokat pedig államosították és feldarabolva bérlakásokká alakították át.

Tény tehát, hogy itt van az ideje annak, hogy új funkciót és olyan tulajdonost kapjon a mesés múltú épület, aki elég tőkeerős ahhoz, hogy értő helyreállítást követően izgalmas koncepciót, divatos szóval: víziót megvalósítva hosszútávon is biztonsággal üzemelteti majd az épületet.

Az MTI közleményéből kiderül, hogy bingó! – megvan a kiválasztott!

„A tervek szerint 2020-ban megnyíló W Budapest, amelynek a mesteri módon átalakított, ikonikus Dreschler-palota ad otthont, játékos luxussal, teljes körű, 24-órás, "bármit/bármikor" szolgáltatásokkal várja Magyarország kozmopolita fővárosában a szállóvendégeket - A W Hotels Worldwide, a Marriott International, Inc. (NASDAQ: MAR) része, ma bejelentette, hogy megállapodást kötött a Constellation Hotels Holding Ltd. égisze alatt működő QPR Properties Kft.-vel, melynek értelmében a cég segítségével debütál Magyarországon az ikonikus W Hotels márka a W Budapest Hotel megnyitásával.”

Remekül hangzik, mindennek örülni kell, ami emeli ázsiónkat a világban, de nem árt kicsit a dolog mögé nézni:

Kis cégáttekintő:

A fent említett QPR Properties Kft. a ceginformacio.hu adatai alapján utolsó éves árbevétele megegyezik dolgozói létszámával, mindkettő 0, azaz: nulla, jegyzett tőkéje 3.2 millió forint. Egy ilyen horribilis összeg befektetése legalábbis csodálkozásra adhat okot, ha azt olvassa a laikus betekintő, hogy egy nem működő, jelenleg alvó kft. projektjét választja a sokat próbált, a Constellation-csoport katari uralkodócsaládhoz köthető tulajdonosa, Sheikh Hamad bin Jassim bin Jaber (angolszász sajtó röviden HBJ néven emlegeti), aki mellesleg Katar leggazdagabb embere, egykori miniszterelnöke. HBJ –maradjunk mi is a rövid névnél -   eddigi magyarországi ténykedéséről annyit lehet tudni, hogy az amúgy is milliárdos Garancsi vezette Market-csoport – amely mellesleg az Exim Bank önfeláldozó és szinte szó szerint halálmegvető bátorsággal megítélt hitelének köszönhetően a Kopaszi gát fura ura – pénzügyi befektetőjeként üzemel.

- írják még a közleményben. 

A „kéz kezet mos” elvén alapuló együttműködés révén nagy odds-al merném fogadni, hogy a Drechsler palota felújításánál zsíros megrendelések ütik majd Orbán védett emberét és cégeiken keresztül sokak járnak majd újra jól a „rendbe teszünk helyett herdálunk” elv újabb vadhajtásának köszönhetően. Arra is érdemes figyelni, hogy HBJ Katar miniszterelnöki székében gyarapodott hazája leggazdagabb emberévé, így akár példaképe is lehet hazánk első emberének, de ez egyelőre még a jövő zenéje.

A lényeg tehát újra az, hogy a „kecske – káposzta” elvét szem előtt tartva a magyar közvagyont ezúttal a tőle telhető legjobb formában érvényesítette a regnáló vezérkar, ebben az esetben legalább Magyarország is jól jár, nem csak a hűbérúr és hű oligarchái tömik degeszre bukszáikat.

Elég aggasztó, hogy olyan országban találjuk magunkat az „országmentő” uralkodásának hetedik éve végére, hogy az számít örömhírnek, ha egy beruházásnál nem a teljes összeg nyúlatik le, hanem az országnak is marad belőle – ha más nem is - legalább egy elkótyavetyélt, de itt maradó, szép épület!

Mátrai Anna

MNB Lámfalussy Konferenciáján tartott beszédében többek között megüdvözült arccal az alábbiakkal rukkolt elő a  mi vezetőnk:

„Engedélyt kaptunk a legmagasabb világi helyről, hogy nekünk is szabad magunkat az első helyre tenni. Nagy dolog ez, nagy szabadság, nagy ajándék.”

A pár hete még a „világ trónjának bitorlójaként” jellemzett USA egycsapásra követendő, mi több, számunkra felhatalmazást biztosító példává magasztosult Donald eljövetelével nemzetvezetőnk fejében, retorikájában. Amíg az előző amerikai adminisztráció lépten-nyomon  felhívta figyelmét arra, hogy országában csúcsra jár a korrupció, és lépni kellene ellene, addig Orbán nem találta sem őket, sem véleményüket kompetensnek, sőt elítélte a szerinte az országunk belügyeibe való beavatkozásnak vélt intelmet. Most azonban, hogy Orbán tengerentúli alteregója azt hangoztatja, ami belefér a hazai rezsim terveibe, egyszeriben egy nagy nép Isteni kinyilatkoztatásaként sugallja a megnyilatkoztatásokat hívei felé a miniszterelnök.

„Az évtizedek óta fennálló, egy hatalmi központú világnak vége, Kína előretörésével egy több erőközpontú berendezkedésre kell felkészülni. A hatalmi átrendeződés azonban nem veszélyt jelent, hanem inkább lehetőséget, így nem kell félni tőle. A paradigmaváltás elkerülhetetlen velejárója, hogy újra előtérbe kerülnek a nemzetállamok, az EU-s centralizációs törekvéseket pedig át kell gondolni.”

Magyarra és országunk helyzetére lefordítva ez azt jelenti, hogy nem kell attól félni, visszariadni, hogy a hatalom kizárólag a fidesznyikok kezébe került, hogy a demokrácia az utolsókat rúgja hazánkban, mert ez nekik így jó. Más  dolga nincs annak, aki szeretne beférkőzni a „jósorsban” részesülők közé, csak vakon, kérdések nélkül elfogadni és terjeszteni az „egyorbánhitet”.

Egy jól irányzott mondattal persze – „ahogyan ez itt szokás” – bele is törölte a lábát abba a közösségbe, amelyik lehetővé tette és teszi Magyarországnak, hogy polgárai nem rostálódtak ki – eddig – a hosszú évtizedek óta vágyott Európához tartozás lehetőségéből. Nagy kegyesen elfogadja a felfogásában főleg saját belátása szerint elköltendő zsebpénznek tekintett Európai Uniós támogatást, de ezzel a gesztusával - úgy véli - le is tudta a közösséghez tartozás összes nyűgét.

Orbán úgy viselkedik, mintha nem Magyarország jelenlegi miniszterelnöke lenne, hanem egy világhatalom első cinikus, elvakult politikusa, és ennek értelmében osztja az észt tovább:

„Minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy saját magát tegye az első helyre. A sokoldalú, nemzetközi (kereskedelmi) kapcsolatoknak vége van, most a kétoldali megállapodások korszaka köszöntött be. Ezzel igazolhatóvá válik, hogy döntések meghozatalakor a nemzet érdekét kell előtérbe helyezni.”

Itt Orbán, vagy elfelejti megemlíteni, vagy fel sem fogja, - bár ebben kétkedem - hogy micsoda hendikepp mondjuk a többi európai ország, nevezzük nevén: az Európai Unió nyújtotta háttér nélkül, két oldalú megegyezéseket kötni az USA-val egy Magyarország méretű gazdasággal rendelkező országnak Erről az az elcsépelt vicc jut az ember eszébe, amikor az elefánt és a kisegér megy át egy hídon és az egérke büszkeségtől dagadó kebellel odaböffenti az elefántnak: "Hallod, hogy dübörgünk?"

Később Orbán így folytatta eszmefuttatását:

„Ezért az új központok felemelkedését üdvözölni kell, nem veszélyként értékelni.”

Az sem zavarja, hogy előreláthatólag a  nagyok játszmájában még kibicnek sem engedik a kártyaasztal közelébe. Olyan  adottságok mellet, amilyenek Magyarországnak adattak, belső békére, bölcs megfontolásra, saját jelentőségének tudatában lobbizásra van szüksége, nem fellengzős harcolásra.

 Az Európai Unió – azaz hazánk – kilátástalannak ítélt helyzetére négy pontba szedtek össze a magyar miniszterlenök:

1. Először is ott egy növekedési válság: Európa fuldoklik az adósságban, a növekedés csigalassúságú.
2. Másodszor egy demográfiai válság is sújtja nem csak Magyarországot, hanem az egész kontinenst, vagy ahogy ő fogalmazott: "a mi házunk is ég.". Az a nemzet, ami magát nem képes újratermelni, lemond a jövőhöz fűződő jogáról. Nem lehet "ravaszkodásokkal" elfedni, ezzel ugyanis a nemzeti identitás feladása elkerülhetetlenné válik. Európának és Magyarországnak erre megoldást kell találni.
3. Emellett részben a menekültválsággal összefüggésben közbiztonsági válsághelyzet állt elő, ugyanis "sok százezren élnek itt, akikről semmit sem tudunk".
4. Végezetül pedig adott egy külpolitikai válság is. Orbán szerint őszintén ki kellene mondani, hogy mi európaiak nem tudjuk megvédeni magunkat külső segítség nélkül, pedig erre nagy szükség van, ha meghatározó szereplők kívánunk maradni a világszínpadon. A közös európai védelmi szövetség kialakítása épp ezért kulcsfontosságú - csak csendben jegyzem meg, hogy pontosan a fenti célt szolgála a NATO.

A fenti, kizárólag általa igaznak minősített helyzetértékelésből rögtön levonta fals következtetését is:

„A kontinens egyre gyengébb, globálisból regionális szereplővé degradálódott. Hogy történhetett ez meg?”

A beszéd vége felé aztán kibújt a szög a zsákból:

„Több pólusú Európára van szükség, a Visegrádi-országok pontosan egy ilyen központtá kívánnak válni.”

A szerinte Magyarország-vezette Visegrádiak a fejében élő világrend ötödik pólusa, melynek örökös vezetőjét Orbán Viktornak hívják! Kijelölte a szerinte fontos társakat is országunk számára:

„Elkerülhetetlenek az új típusú együttműködések, többek között az USA-val is, a TTIP helyett másra van szükség. Továbbá kössünk megállapodásokat Kínával, illetve élénkítsük orosz kapcsolatainkat.”

Hajrá magyar demokrácia, legalább is az Orbán-féle?

Mátrai Anna

Azt is értem, hogy kell a zsebre tehető pénz, és ezért az Orbán-vezette rezsimnek semmi nem drága, hiába tudják ők is, hogy az "ötkarika" az ország hosszútávú eladósodását eredményezné, de mégis muszáj minden lehetőséget kihasználniuk. És, hogy miért? - mert, ha egyszer megjön a nép magához való esze és meneszti őket, akkor a kétharmad mámorában általunk benyelt törvénymódosításoknak köszönhetően valószínűleg sokuk megússza a börtönt, de egész további életüket a most lenyúlt pénzből kell fedezniük.

Létszükségletük tehát, hogy minél tovább megtarthassák a hatalmat, a lehetőséget a minden feletti kontrollra, így az ellenzék – ide tartozónak gondolják az összes embert, szervezetet, gondolkodót – minden rezdülésének különös figyelmet szentelnek.

Nem válogatnak - ahogy eddig sem - az eszközökben, emberekben, mindent és mindenkit felhasználnak, akit, amit lehet. Sajnos a „használt” tömeg ebből nem sejt semmit, azt gondolja, hogy a Jótevőjének tartozik a vak hit alázatával. Egy fejbólintására ugrik, és teszi, amit mondanak..

A Momentum Mozgalom „Nolimpia 2024”-es, a budapesti olimpiarendezésről szóló népszavazási kezdeményezése se úszhatja meg, mert olyan érzékeny pontjára tapint a regnáló pénz-politikusoknak, ami sok milliárd forint elsíbolásának lehetőségétől foszthatná meg őket. Azon már túl vannak, hogy az írott és a szájhagyományra épülő médiájukban „lekaraktergyilkolják” a kezdeményezés arcait - Fekete-Győr Andrást és Orosz Annát – ők nyilvánosan vontak vállat a kiszámítható provokációra. A mozgalom 500 aktivistája hatalmas vehemenciával vetette bele magát a számukra – és persze Magyarország számára – létfontosságúnak vélt aláírásgyűjtésbe.

Nagyon tiszteletreméltó, amit tenni készülnek, de rengeteg gáncs, kitett láb megugrása vár még rájuk. Ilyen lehet az a furmány, ami az eddig tapasztaltak alapján jogos félelem, hogy az aláírók között lehetnek szép számmal megvuduzott fidesz-trollok is, az ő feladatuk az, hogy fals adatok megadásával növeljék az aláírók számát. Ez akkor jelenthet majd problémát, amikor a Választási Bizottság belefog az adatok ellenőrzésébe, és mit ad Isten? - több száz, több ezer, ha jól dolgoznak több tízezer aláírás bizonyul majd légből kapottnak. Ez a demokrácia által biztosított népszavazás jogának sárba tiprása ugyan, vagy divatosabban szólva a demokrácia meghekkelése, de bizonyíthatatlan, így ne legyenek illúzióink. 

Mielőtt még leborulna az erre lélekből ingert érző Orbán hatalmas agya előtt, érdemes végignézni a diktatúrák történetét, nincs új a nap alatt. Nem saját kútfőből származik a gyalázatos megoldás, elég itt csak az 1947-ben, a Rákosiék által lebonyolított "kék cédulás" választásra gondolni, amelynek eredményeként először kapott többséget, és így kormányalakítási lehetőséget  egy kommunista párt, az MKP. Bizony, így van ez, kedves fidesznyikok, a történelem csak ismétli önmagát. A főnökötök – és bandája –  fontos képessége, hogy ismeri, felismeri a mindenkori helyzetre alkalmazható múltbéli receptet és annak retorikáját, hogy miként adja el mindezt a tudatosan tudatlanságban tartott sokadalomnak.

A Momentumosok esetében üdítő újdonság, hogy főként fiatalok, akik saját bevallásuk szerint párttá kívánnak alakulni, és nem kevesebb áll szándékukban, mint leváltani az Orbán nevével fémjelzett valamit.

A kérdés, amit most feltesznek  egyszerű és érthető:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?”.

Nem beugratós, nem kétfenekű. Aki él a  lehetőséggel, miszerint aláírásával tehet az ország érdekében, annak jár az általuk készített „oklevél” is az alábbi szöveggel:

„Köszönjük, hogy hozzájárultál ahhoz, hogy minden budapesti választópolgár megtakaríthasson 500.000 forintot!”

A Fidesz hivatalos kommunikációja szerint a fent említett „dologgal” nem érdemes foglalkozniuk, úgyis érdektelenségbe fullad, és kizárt, hogy eredményes legyen. Hiszi a piszi!

Közben pedig  nem csak itthon, de a külföldi magyarok között is gyűlik az aláírás, a melléjük álló Kétfarkúak  már 5 millió forintot tudtak magánszemélyektől, az adózott jövedelmükből összegyűjteni, hogy plakátkampánnyal segítsék az aláírásgyűjtést.

Nem árt tudni, hogy aki aláírja  az íveket,  az nem feltétlenül az olimpiát torpedózza meg, csak lehetőséget ad a demokratikus döntésre, aminek a vége akár az is lehet, hogy felülkerekednek az olimpia-pártiak, de akkor sem mondhatja azt senki, mint 2002-ben az egyszeri politikus, hogy

„Oszt jónapot!”

Mátrai Anna