2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir

Orbán befosatás-terve

2018. január 05. - Városi Kurir

A HIT néven elhíresült Honvédelmi Intézkedési Terv nem más, mint a magyarok befosatásának előre megfontolt szándékkal kiokoskodott elgondolása. Kinek a gyomra ne rándulna görcsbe, ha minden lehető forrásból azt sugallja a kormány, hogy már az óvodásaink is veszélyben lehetnek?

26638507_1674698245922299_245693710_n.jpg

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott ukáz a migráció okozta terrorveszélyre hivatkozva követeli az oktatási intézményektől – az óvodától az iskoláig -, hogy dolgozzák ki saját HIT-üket. Mi ez, ha nem zsigereinkbe beivódó félelemkeltés?

A történelemtanárként dolgozó Balatoni József, Jocó bácsi hét kérdésben fogalmazta meg: vajon mire is jó ez az egész? – írja a wmn.hu.

Az ukáz szerint

„A HIT alapján kell meghatározni a riasztás-értesítési feladatok végrehajtását, az abban érintettek meghatározott helyen és időn belüli rendelkezésre állását, a készenléti szolgálatba lépés, a honvédelmi feladat vagy a válságkezelés katonai feladati támogatásának feltételeit”.

Azt is le kell még írni, hogy terrortámadás esetén ki és hogyan veszi fel a kapcsolatot a tanárokkal valamint a szülőkkel, a sikertelen kapcsolatfelvételeket pedig külön jelenteni kell a fenntartónak. Össze kell írni az iskolában levő vegyszereket is a tisztítószerektől a kémiaszertáron át a fűnyíró benzinjéig, és ezeket biztonságba helyezni. Nyilván kell tartani az összes alkalmazott tartózkodási helyét, és külön helyet kijelölni az élelmiszernek és a víznek. Ehhez pedig a minisztérium egy 34 oldalas mintát is küldött az iskolák vezetői számára.

Nem is tudom, hol kezdjem. Írás közben sokszor meg kellett állnom, elszámolnom százig, mert elég cifra, nyomdafestéket nem tűrő szavak jutottak eszembe. A jelen kommunikáció szerint ez NATO-elvárás, azért kell elkészíteni, mert nincs olyan hely Európában, ahol ne fordulhatna elő egy esetleges terrortámadás.

Sajnos eljutottam arra a pontra, hogy ezt már nem tudom elhinni. Annyi hazugság zúdult ránk az elmúlt időszakban közlemények, plakátok, reklámok, nyilatkozatok formájában, hogy hitetlenné váltam ezekkel a dolgokkal kapcsolatban.

Sok mindent nem értek jelenleg, ezeket próbáltam meg kérdések formájában összefoglalni.

1. Miért kellett ezt a két ünnep között bedobni, miért nem ért rá januárban?

Lehet, hogy kissé talán túlbuzgó volt az a munkatárs, aki besétált december 29-én a minisztériumba csak azért, hogy elküldje ezt a tetemes mennyiségű e-mailt az ország összes intézményvezetőjének? Annyi biztos, hogy az ünnepi hangulat és a pihenés pillanatait igencsak felborzolta ez a váratlanul jött hír.

2. Miért csak az óvodákban és az iskolákban kell ezt megtenni?

Hogyan maradhattak ki a bölcsődék és a felsőoktatási intézmények. Őket talán nem érheti támadás? Vagy ha igen, akkor ők lehet, hogy terv nélkül is tudnak intézkedni…

3. Ha van egy 34 oldalas minta, akkor minek a terv?

Tudom, nagyon értetlen vagyok, ezt vállalom. De akkor sem értem… Persze, minden épület más, de ha van egy egységes terv, akkor értelmetlennek látom, hogy mindenhol sajátot írjanak. Hisz kiürítési és tűzvédelmi terv amúgy is mindenhol van. Erre meg hiába írnak bármit, nem lehet felkészülni. Én például a pécsi egyetemi lövöldözés közelében voltam, ott bármilyen tervet is írtak volna, akkor sem lehetett mit tenni.

4. Ki fogja megírni valójában?

Magam előtt látom, hogy minden igazgató leül, és nekiáll a tervet elkészíteni, hisz rendelkeznek az ehhez szükséges képességekkel. Jah, nem! Egyik intézményvezető sem szakavatott ezekben a kérdésekben, másrészt pedig idejük sem lenne rá. Ki fogják adni a munkaközösség-vezetőknek, tanároknak, hogy dolgozzák ki ők, nekik „amúgy is több idejük van erre”, meg hát… amúgy is kellenek a „piros pontok” a szeptemberi differenciált béremeléshez.

5. Nincs leltár sehol?

Össze kell írni a vegyszereket, azok tárolási helyeit. Lehet, hogy tudatlan vagyok, de sehol sem tárolnak az iskolákban összevissza, ismeretlen eredetű vegyszereket. Hisz van szabálya arra, hogy miként kell ezeket tárolni. Arról nem is beszélve, hogy évente leltárt kell készíteni az iskolában található összes tárgyról, beleértve az utolsó rozsdás szöget is.

6. Mi lesz júniustól?

Oké, elkészül, mert a lelkes káderek hűségből, félelemből vagy a jó ég tudja, mitől vezérelve, de megírják. Aztán mi lesz? Hisz egy ilyen terv csak akkor lehet hatásos baj esetén, ha mindenki ismeri. Lehet, hogy augusztus végén minden tanár megkapja, és ki is kérdezi majd egy direkt erre a célra kinevezett, illetékes bizottság őket?

Attól a gyerekek még semmit sem fognak tudni belőle, kivéve, ha nekik is meg kell tanulni és visszaböfögni, szóról-szóra.

7. Tényleg muszáj ezt csinálni?

Nem. De. Szakmailag egy iskola életében papíron mindenre fel kell készülni a gyerekek biztonsága érdekében. Mert tűz, bombariadó, csőtörés bármikor lehet. Ahogy terrortámadás vagy becsapódó meteor is. Tényleg, űrből érkező támadásra, természeti katasztrófára miért nincs intézkedési terv? Arra is ugyanúgy megvan minden esély, mint a terrortámadásra…

Városi Kurír

Gulyás Gergely, a rendíthetetlen ólomkatona izzad, hízik és szorong

Egy bölcs szerint a „hatalom mindenkit deformál”. A gondolat megalkotója  csak a mentális megborulásra gondolt, a NER-főnökök azonban már testileg is eltorzulnak.

szigetvary_zsolt_mti.jpg

Karikatúrák az ország élén 

Ki emlékszik ma már a lángoló tekintetű kollégistára, aki megszervezte a szobatársakat. Mostanra egy csüngőhasú, kerekfejű diktátor szája habzik a gyűlölettől a megvuduzott ország élén. Orbán pontosan azokat a mondatokat mondja, amire külseje predesztinálja, mert ő nem egy kedves, joviális kövér ember, nem, ő egy gyűlölettel és rettegéssel megtömött disznó-hólyag, ami csak azért nem robbant még szét, mert képes még a tágulásra.

Valamennyi FIDESZ-funkci, és csókosa magán viseli az összes külső jegyét a rossz, gonosz politikusnak és üzletembernek.  A végtelen akarnokság, ami minden rezdülésükön átüt, lerombolja az olykor akár élvezhető külső hatását is. Izzadnak, híznak, szoronganak.

Gulyás Gergely

Lássuk a legújabb példát, a felemelkedő csillagot, az új frakcióvezetőt. Gulyás - akárcsak Lázár - szintén kiemelkedően okos benyomást keltett egészen addig, ameddig nem vett át minden gondolatot a főnöktől, és ameddig nem döntött úgy, hogy jó hűbéres módjára csak az urát szolgálja. Lelke (ha van) rajta.

Gulyás külalakja az alig néhány hatalomban töltött hét után is látványosan megváltozott. Az eddig mindig jól öltözött, nett már-már ficsúr kinézetű frakcióvezető álla alatt megjelent a toka, zakója még nem szűk, mint Orbáné, de már feszül kissé szétfolyást ígérő alakján, arcbőre zsírosan csillog. A fizikai leépülés talán még egyetlen vezetőtársa esetében sem volt ennyire gyors és látványos.

A magyarázat talán csak annyi, hogy a NER nevű multilever marketing cégben minél később kerülsz a hatalom közelébe, annál kisebb tortaszeletre számíthatsz a szponzorodtól, hacsak nem nyalod be magad a többieknél is mélyebbre az „országigazgató” alfelébe. A seggnyalás izzasztó, embert próbáló munka lehet, hiszen nagy a tolongás a lyuk környékén.

Nem csoda tehát, ha az ember, aki bizonyítani akarja hűségét, egyre kevesebb időt fordít önmagára, hiszen tudja, a dolgok közel sem róla, vagy ne adj isten a csak szlogennek használt nemzetről szólnak, itt semmi nem számít, csak a FŐNÖK, és az ő családja.

Áldassék a nevük!

szerző: Pálmai Tamás

Tragikus hiba - Ákossal büntetik a tisztességes hallgatókat


2017 őszén már lámpással kell keresni azokat az Orbántól független szerkesztőségeket, amelyek hajlandók betartani a Jobbik vezetőit távol tartó higiéniai szabályokat. De nem fraternizálnak Vonáékkal.

akos.jpg

Fideszes Jobbikos szarkupacok között lépegetünk

A Klubrádió még mindig ilyen sziget - nagyon helyesen. Ők tudatosan, deklaráltan elutasítják, hogy náluk mikrofont kapjon jobbikos politikus. A szélsőséges rasszista párt tevékenységéről hírekben, elemzésekben természetesen beszámolnak, ez egy poltikai-közéleti médiumnak kötelessége.

A "higiénia "egyéb szabályaival azonban a Klubrádiónak is van gondja. Ennek magyarázata lehet természetesen az elkeserítő és szégyenletes magyar helyzet: a hazai - Fidesz- uralom alatt nyögő - jobboldal és az oda köthető személyiségek általános leromlása. Ma már az a kivételes, ha egy fideszes politikust vagy az Orbán-rezsimhez kötődő értelmiségit öklendezés nélkül vállalhat tisztességes demokrata.
Nehéz itt már a higiéniára ügyelni, hiszen mindenfelé fideszes-jobbikos szarkupacok között kell lépegetnünk.

Ákos a dalnok különlegesen jó példa erre a súlyos problémára. Nagy rajongótábora van, kétségtelenül tehetséges művész (volt), és talán manapság is az. Csakhogy miután lenullázta magát, normális közegben csak befogott orral lehetne őt említeni.

Hetek óta sérti a fülem, hogy a Klubrádióban rendszeresen sugározzák egy versfesztivál néhány másodperces reklámját, amelyben kiemelkedő fénypontként emlegetik Kovács Ákos versmondó estjét. Nagyon nem tetszett ez nekem, de nem írnám meg posztomat, ha november 18-án-án nem csapott volna arcba a népszerű Klubdélelőtt magazinban egy beszélgetés az említett versfesztivál szervezőjével, Lutter Imrével. 
http://www.klubradio.hu/klubmp3/archiv/20171118/klub20171118-102856.mp3
Természetesen szóba került Ákos estje, és a szervező örömmel újságolta, hogy Ákos estjére azonnal elkeltek a jegyek - bizonyára úgy gondolta, hogy na ugye, egymillió veréb biztosan nem téved, ha ennyien rajonganak Ákosért, akkor nincs vele baj...

A klubrádiós műsorvezető, Kun Zsuzsa megpróbált újságíróként viselkedni, felvetette, hogy "nem zavarja-e" Luttert Kovács Ákos nyílt, látványos Fidesz-kapcsolata, az általános fideszes osztogatásból neki juttatott nagy summák. Lutter ezt könynedén visszaverte, szerinte a fesztiválon kizárólag az irodalom, a vers szeretete számít, nemérdekes, kinek milyen a politikai nézete. A november 18-i műsorban ennyiben maradtak. 

Csakhogy Kun Zsuzsa - sajnos nem először - rosszul készült fel erre a vitára.

Ákos nyílt fideszes elkötelezettsége és az érte besöpört jutalom valóban nem perdöntő ügy. Ízlés dolga, ki hogyan viszonyul hozzá. Ha demokráciában élnénk, egyáltalán nem számítana, az Orbán-rezsim lábszagú világában persze a dörgökőző Ákos is szaglik, de a többség orra nem kényes.

Van azonban valami más, ami miatt Ákost már régóta nem tekintheti partnernek, aki az európai civilizáció, a tisztesség, a demokrácia értékeit vallja. 
Ez az ember a hírhedt gyűlölet-dalszöveg, "A bosszú népe szerzője" (lásd erről részletesen itt: http://tamastibijegyzet.blogspot.hu/2015/12/botrany-kossuth-dij-akosnak-bosszu-nepe_22.html )

Idézet a linken található bejegyzésből:

"Kovács Ákosnak hosszú éveken át elegendő alkalma nyílt arra, hogy magyarázatot adjon és bocsánatot kérjen ezért. Ehelyett minden alkalommal azt állította, hogy ő nem is érti, miért kérdezi mindenki, vajon „a zsidókról” szól-e a nótája. Kovács Ákos a mellébeszélést választotta: azzal oldotta meg a dolgot, hogy ez a dal a – közelebbről meg nem határozott - „bosszúálló gyűlölködőkről” szól, és slussz. Ákos ezzel a  hazugságnak azt az antiszemita körökben szellemesnek vélt formáját műveli, hogy ha nem mondja ki a „zsidó” szót, de úgy fogalmaz, hogy a hasonszőrűekkel „értsék egymást”, akkor minden rendben."

Hát, természetesen nincs ez rendben egyáltalán. És emiatt nincs helye olyan médiumokban, amelyek a 20. század véres bűneivel való leszámolást vallják, és a szabadság eszméjét próbálják őrizni.

(Szerző: Tamás Tibor)

Veszélyes és káros lehet a „metoo” kampány

Miközben a „metoo” mozgalom kapcsán jellemzően annak trendfordító és felszabadító hatásáról beszélnek, a kampány káros és veszélyes mivoltáról alig hallani. Egészen mostanáig.

image-1204603-galleryv9-rocc-1204603.jpg

Érthető, hogy az "ellenvéleményüket" nem szívesen vállalják a szakemberek, jóllehet, egyre általánosabb szakmai körökben a kétkedés a „metoo” kampány előnyeit illetően. A "véleménydiktatúrát" idéző közhangulattal szembe menők félelme indokolt, mint ahogy az ellenvéleményüknek, kétkedésüknek hangot adókat övező lincshangulat is. A tömegek minden eszközzel meg akarják akadályozni, hogy a most kinyílt szelepek bezáruljanak.

A „metoo” mozgalomnak árnyoldalai is vannak, a kampány várt és remélt előnyei eltörpülnek a negatív hatásai mellett. A világ egyik legismertebb egészségügyi magazinja, a Health október végén arról cikkezett: a legfontosabb kérdés, hogy az egykori áldozatok most mit kezdjenek az újraéledt élményeikkel. Az írás több példát is említ, hogy a „metoo” kapcsán számos egykori áldozatnál komoly testi és lelki tünetek jelentkeztek.

Nálunk is tapasztalhatók a kampány első negatív "mellékhatásai", a pszichológusoknál, pszichiátereknél megnőtt a forgalom. A terapeuták szinte egybehangzóan állítják, hogy az elmúlt hetekben látványosan megnőtt azon egykori klienseik időpontkéréseinek száma, akik valamilyen (nemcsak szexuális) abúzust követő, szorongásos tünetegyüttesben, vagyis poszttraumás stressz szindrómában (PTSD) szenvedtek.

Mint ahogy az amerikai áldozatok, úgy mi sem voltunk felkészülve a metoo ezen nem várt hatásaira, így a laikus tömegeket váratlanul érte az, amit most - a szelep Sárosdi Lilla általi megnyitásával - akarva-akaratlanul is újra át kell élniük.

A kampányt érdemes úgy elképzelni, mint egy nagy, közös fogast, amely egyre erősebbnek tűnik, minél több közszereplőt neveznek meg, mint „ragadozót”. És minél erősebbnek tűnik ez a fogas, annál többen akarják ráaggatni a saját "batyujukat". A baj csak az, hogy - maradva ennél a hasonlatnál - egy idő után és egy bizonyos teher alatt a fogas kiszakad a falból és a földre hullanak a batyuk. Amikor tömegesen jelentkeznek a feldolgozatlan traumákkal küszködőknél a váratlanul rájuk törő testi-lelki tünetek, akkor szakadt ki a fogas.

A metoo mozgalmat amúgy csaknem tíz éve egy Tarana Burke nevű aktivista indította azzal a céllal, hogy bátorítsa a nemi erőszak áldozatait, hogy osszák meg másokkal a történetüket. A kettős kereszt (a hashtag) azt a szándékot jelzi, hogy a közösségi oldalakon mindenki könnyen rátaláljon a hasonló állapotban lévőkre. A mozgalom túl nőtt önmagán, a laikus érintetteket lényegében "beszippantja" a metoo. Miközben szenvednek a hatásaitól, nem tudnak nem figyelni rá. Ez a csapda jellege.

Túl sok és irreális elvárásunk van a metooval összefüggésben. Nyilvánvaló, hogy kinyilt a szelep, azon most mindenki kieresztheti az évek, évtizedek óta felhalmozott feszültséget, amit a kényszerű titkolózás okozott. Hosszú távon és társadalmi szinten azonban nem lesz változás! Talán némileg tudatosabbak lesznek a potenciális áldozatok és óvatosabbak a potenciális elkövetők. Ám mindig lesznek olyan közösségek, ahol a kővé dermedt alá-fölérendeltségi viszonyok így fognak megnyilvánulni.

És még egy veszély: ha "túltoljuk" a metoo-t, az kontraproduktívvá válik, vagyis a konkrét botrányos ügyek elterelik a figyelmet a jelenségről, a rendszerszintű problémáról. Tudni kell, hogy ennek a folyamatnak sem jogi, sem pszichológiai értelmében nem lesz megoldása. Jogilag nem bizonyítható semmi (még akkor sem, ha sok azonos beszámoló van), pszichológailag pedig nem, hogy segíti, kifejezetten nehezíti a feldolgozást a metoo.

További gondot jelent, hogy a pszichológusok nem kapnak megfelelő képzést a trauma-kezeléshez. Ez a veronai buszbaleset kapcsán is kiderült. És akkor nem szóltam arról a szakmán belül köztudott, de elhallgatott dologról, miszerint az áldozatokat sok esetben azok is megalázzák, retraumatizálják, akikhez segítséget remélve fordulnak.

Szigeti Ildikó

Orbán már demagógnak is ócska

Városi legenda: hová menekülnek Orbánék

Orbán Viktor agya - mint mostanában oly sokszor - ismét ledobta a bicikliláncot. A diaszpóra-konferencia, vagy mi fene óta már mindenki tudja, hogy szerinte, ha valakit támadnak, az a tisztelet jele.

naricimer.jpg

Szórakozol, Viktor?

A Fidesz-főnök szerint az, hogy a világ boldogabbik fele a bénító döbbenet után, látva azt az ámokfutást, amit közel nyolcadik éve végez, most már verbálisan kimondja, hogy ez a rezsim és annak vezetője minden intézkedésével meghágja, abúzust követ el a demokrácián, a tisztelet jele.

Orbán és a fidesznyikok lehet, hogy meglepődnek attól, amit mondok, mert a sok szervilis alattvaló nem meri megmondani a tutit, de senki nem tiszteli a rezsimet, még a hívek sem. Ők is pusztán rettegnek a hatalmatoktól, és miután szégyellik  gyávaságukat, a vallásos hitbe menekülnek. A külhoni demokraták pedig undorodnak mindattól, amit ezzel az országgal művelt Orbán és csapata. De minek a többesszám harmadik személy? - a többiek „csak parancsra cselekedtek!!!!”, szóval amit Orbán tett.

A honi illiberalizmus atyja mindent lebontott, ami érték, és úgy mállik szét kezei között a demokrácia, mint a nevetséges átadások hosszú sora után alig négy évvel a Várkert Bazár szétlopva felújított épülete, ahogy az egészségünket rombolja majd a Paks 2, amihez Orbánnékon és orosz tartótisztjeiteken kívül senkinek sem fűződik érdeke, mert arra kérdésre, hogy jobb lesz-e általa a világ, egyértelmű a válasz: nem.

A "nemzeti" a hamis hívószó

A világ nem csak ezt, de azt is csodálkozva nézi, hogy tudott egy kollégiumi brancs egy egyébként progresszív nemzetet így maga alá gyűrni és elfogadtatni velük még azt is, hogy nem Kádári, hanem rákosi-i szinten tették le Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin - Sztálin kezébe az ország sorsát. A válasz rémesen egyszerű: a főnök történelmünkben példátlan módon és pofátlanul használja a demagógiát, mint a néphülyítés eszközét, és olyan dolgokat mond és tesz, amitől anno nemcsak Szálasi, a fő demagóg, de Rákosi, sőt Marosán is pironkodva „tartózkodott volna”.

Most, hogy a családban lassan már egyházi vezető is lesz, hiszen Orbán Gáspár a Felház nevű bolondéra honi főpapja, szinte minden területen sikeresen lefedte a család az országot: lányé a turisztika, vejé a luxusingatlan biznisz, Orbán pedig Mészáros művésznéven szinte minden más területet birtokol. Ez az ember - követői szemében - már-már félisten, úgy véli, bármit megtelhet és igen, igaza van, egyháza követői bármit beszopnak.

Persze, hogy Ő is látja, semmi nem biztos, ezt támasztja alá az a városi legenda, hogy egyes testőrök megjelentek különböző olyan országokban, amelyekkel nincs Magyarországnak kiadatási egyezménye, és ingatlanvásárlásokba kezdtek. Én persze nem hiszem a pletykát, mert szerintem - akárcsak a többi diktátor - Orbán is biztonságban érzi magát, hiszen megvan az ereje és besúgóhálózata ahhoz, hogy bármelyik ellenségével bármikor leszámolhasson, mert igen, a magafajta csak ellenséget lát, ellenfelet nem.

Most Neked áll a zászló, de ne feledd egyszer minden …..

Az olyan baromságoktól pedig, hogy azt támadják, akit tisztelnek, a továbbiakban se tartózkodjon Viktor Viktorovics, én bátorítanám sok hasonló gondolatra, mert hátha egyszer rájuk csodálkozik a ma még ájult tábor, és akkor nagyon gyorsnak kell lennie a családnak, hogy idejében elérjenek a mostanság éppen meg nem vásárolt külhoni ingatlanokba.

Végezetül két jó tanács

Viktornak és Anikónak mindig lebegjen szeme előtt a Kárpátok egykori géniuszának, Nikolaenak és bájos nejének, a kedves Elenának a sorsa.

Azt sem szabad elfeledni, hogy:

„1956 október 23-án Gerő elvtárs úgy ébredt, hogy nem tudta, hogy ez a nap más lesz, mint a többi.”

Pálmai Tamás

Aki jó magyar, nem küldözget csomagot!

Nem kell ahhoz tágas és tekervényes agyi kapacitással rendelkezni, hogy az előrelátó országvezetés erre szakosodott emberei rájöjjenek, hogy november-decemberben megnő a csomagküldési kedv. Így volt ez az átkosban is, és a mostani átkosabban sem megy másként.

mp150_logo_fb.jpg

Miután mindenkit kiebrudalt a nemzeti kormány a magyar piacról, aki konkurenciája lehetne a Magyar Postának, egyeduralkodóként azt a pofátlanságot is meghúzhatja a cég, hogy a karácsonyi "adok-kapok" idejére limitálja a csomagfeladást. Nem elírás, a hivatalos oldalukon tették közzé, hogy visszavonásig egy-egy ügyfél maximum 5 db. pakkot adhat fel náluk szeretteinek. Mindezt a XXI. században, Európa közepén!

„November 15-től visszavonásig a zökkenőmentes küldeménykezelés érdekében a Magyar Posta csomagfeladási limitet vezet be. Az intézkedés kizárólag a nem szerződéses ügyfeleket érinti, akik naponta legfeljebb 5 darab MPL Üzleti csomagot és 5 darab MPL Netcsomagot adhatnak fel. Az intézkedésre azért van szükség, hogy a Magyar Posta az év végi élénk küldeményforgalomban is az eddig megszokott, magas színvonalú szolgáltatást tudja nyújtani ügyfeleinek.”

Nem indokolnak, bár nem nehéz kitalálni, a beharangozott rendkívül intenzív felkészülésük során sem sikerült munkaerőt a céghez csábítani, így maradt a még éhbérért itthon güriző alkalmazottak egyre csökkenő száma. Már látom, ahogy az adónkból finanszírozott kormány-lapok ezt is Soros nyakába varrják, megspékelve kicsit a ballibsi civilek ténykedésével.

Pedig nem erről lehet szó. Feltehetően inkább a kormánypolitika az, ami elriasztja az itthoni munkavállalástól már a nem túlképzett munkavállalókat is, – lássuk be, a csomagkézbesítéshez nem szükséges diploma – hiszen ugyanannyi keccsöléssel pár száz kilométerrel arrébb a többszörösét kereshetik meg úgy, hogy még meg is becsülik őket. Külhonban senki nem kér a jól végzett munka mellé pártlojalitást, nem nézik át a közösségi oldalát, nem vegzálják a nézetei miatt.

Ám a Magyar Posta – mint egyedüli állami cég – monopolhelyzetét kihasználva inkább azt üzeni a magyar polgároknak, hogy ne adjanak fel annyi csomagot és akkor ők is bírni fogják az iramot. Ezek után az sem kizárt, hogy lassan bedugulnak az üdvözlőlapküldés lehetőségei is, hiszen azt is ki kell szállítani és helyette azt javasolják majd, hogy inkább utazgasson, aki boldog ünnepet akar kívánni. Persze ne metróval, mert az ugye évekig nem alkalmas a megnövekedett forgalom szállítására. Sétálgassunk inkább egyet, az legalább egészséges és nem ró külön feladatot egyik kormánytagra sem. Van azoknak elég bajlódni valójuk magukkal!

Persze ez sem veri ki a biztosítékot az amúgy rém harcias magyarokban, kizárólag értünk dolgozó pártelitünk megtehet bármit! Mi ez ahhoz képest, ahogy egyik napról a másikra, szó nélkül bevettük, hogy csak megőrzés okán nyúlták le a magánnyugdíjpénztárakban gyűjtögetett pénzünket. Vagy ahhoz, hogy a napokban vetettek fel velünk – mert kétség ne legyen, az a mi személyes adósságunk – az oroszoktól sokmilliárdnyi kölcsönt egy olyan projektre, amire semmi szükségünk.

Egy szó, mint száz: ha idén több ismerősének akar csomagot küldeni akkor érdemes a család apraját-nagyját csatasorba állítani, hogy feladhassa a kívánt mennyiséget, vagy szabadságot kivéve napokon keresztül sorban állnia, hogy minden szerette megkapja időben, amit neki szánt.

Aki igazi hazafi, az persze méltányolja, hogy munkaerőhiánygazdaságban szenved az ország és népgazdasági érdekből nem küldözget össze-vissza mindenféle felesleges dolgot.

Vagy egyszerűen megelégelheti a múltszázadi balkáni állapotot és végre döntésre szánja el magát, ki-ki vérmérséklete szerint. Mondjuk elmegy tavasszal szavazni.

Mátrai Anna

Szexuális zaklatás: Eszenyi és Lőrinczy György, az Operett igazgatója azonnal mondjon le!

Az egész világon végig söprő és Magyarországra is elérkezett szexuális zaklatási cunami minden valós áldozatával szolidárisnak kell lenni, ám a társadalom – megoldhatatlannak tűnő - felelőssége lenne kiszűrni azokat a történeteket és előadókat, akiket csak a feltűnési vágy, vagy a bosszú hajt.

szegyen.jpg

 

A zaklatás egyidős az emberiséggel, de ne menjünk vissza a kezdetekig!I

Elég csak azt felidézni amit a vadnyugat meghódításáról és a postakocsik koráról tudunk. Azokban az időkben különösen sok nőt molesztáltak a postakocsi-utakon, ám ha feljelentést tett a hölgy, a molesztáló súlyos pénzbüntetést, a molesztált pedig kártérítést kapott. Nem csoda tehát, hogy a valós és tragikus esetek mellet egyre több, mai szóval kamu-ügy is feltűnt, ezek voltak azok amikor a hölgyeket senki nem bántotta, ám ők, a kártérítés reményében pereltek.

Az urak ebben az időben találták ki, hogy a mellényük karnyílásába akasztott hüvelykujjal jelezték, hogy nem volt „szabad a kezük”. És akkor még a híres 1692-es sálemi boszorkányperről, ahol minden vádlott ártatlan volt és csupán egy különös bosszúnak esetek áldozatul, nem is beszéltünk.

Eddig a honi sajtóban két jól dokumentált eset került elő.

Nem tisztem minősíteni ezek veszélyességi fokát. Tény, hogy azok jelentős része, akik áldozataivá váltak ennek két színházi ragadozónak, komolyan sérültek lelkileg. A két támadó társadalmi elítélése  fontos.  Ízlés kérdése, ki mit kezd magában ezzel az üggyel. Arra azért vigyázni kell, hogy az életművet és alkotóját ne keverjük össze.

papai.jpg

– Most kell megtudnunk, hogy így bántál a színészekkel? Meg vagyunk döbbenve!
– Eddig is tudtátok.
– De most KELL…

(By: Pápai Gábor)

Határozottan el kell ítélni a két színház magyarázkodásaát hiszen mindkét teátrum vezetője azt hazudja, hogy semmit sem tudott az ügyekről, ameddig azok ki nem pattantak. Ez kérem szemenszedett hazugság, hiszen szállongó hírekből szinte az egész szakma tudott ezekről, így nekik is tudniuk kellett, hacsak nem annyira páriái saját szakmájuknak, hogy a többiek szóba sem állnak velük. Fogadjuk azonban el, hogy igazat mondanak, akkor viszont alkalmatlanok, nem egy olyan szenzitív hely, mint egy művészi alkotóműhely vezetésére, de egy csirkekeltetőt se lenne szabad rájuk bízni.

Annál álságosabb, mint a most kialakuló forgatókönyv: vád, tagadás, elmaszatolt, az eseteket be nem ismerő bocsánatkérés, majd kirúgás, ocsmányabb, a társadalmat kiskorúnak néző megoldás nem is nagyon létezik. Márpedig a gyerekként kezelt társadalomtól, hogy várhatnánk el, hogy szétválogassa a valós tragédiát és a feltűnési viszketegség, vagy bosszú sarkallta rosszhírkeltést.

Sajnos az emberek imádnak a kulcslyukon át leskelődni,

még olyan esetben is, amikor a túloldalon nincs semmi érdekfeszítő, hát, még, ha van, és mi lenne alkalmasabb a kukkulásra, mint mások perverziói.

Biztosak lehetünk benne, hogy napokon belül elindul a szexuális zaklatási történetek évadja, és ember legyen a talpán, aki tudja majd, ki volt valóban áldozat és ki nem. A szerencselovagok- és hölgyek történetei felhígítják majd a valódi tragédiákat, sőt, könnyen magukba is olvaszthatják azokat, hiszen Magyarország hosszú évek óta demagógiákon szocializálódik, és mi lenne egyszerűbb demagógia, mint az áldozat vádolása, vagy az a könnyűléptű mondat, hogy „hazugság az egész úgy ahogy van, csak a reflektorfény kell neki.”

Pálmai Tamás

Orbán Gáspár és a kis közép-európai családi messianizmus

Orbán Gáspár – az elsőszülött férfiember a Viktor fémjelezte családban – miután élete beteljesülését a focizásban látta, de egy Isteni sugallat – vagy egy kitett láb – hatására alkalmatlanná vált e nemes célja beteljesülésében rájött, hogy új „élet-beteljesedés” után kell nézzen. Ez lett a Felház.

22730359_1937979039774255_1461122789602104514_n.jpg

A 24.hu újságírója jóvoltából közelebbről is megismerkedhettünk a főleg egyetemisták körében terjedő egyházszerűséggel.

A kereszténynek mondott mozgalom három elöljárója: Orbán Gáspár, Prekopa Donát és Ember Illés szavaiból megtudható, hogy „történnek csodák a Belvárosban” manapság is, nem kell ezért a pápáig rohangálni, egyszerűen el kell látogatni egy általuk rendezett összeröffenésre.

Prekopa óvandó a megjelenteket a rémülettől, felkészít a következményekre:

„Lehet, hogy furcsa dolgokat fogtok látni, ezektől nem kell megijedni. Ha valaki nevetni vagy éppen sírni kezd mellettetek, vagy a földre esik, esetleg remegni kezd, az csak azt jelenti, hogy Isten itt van közöttünk.”

Szinte már látni vélem, - ha ez nem lenne nézetem szerint az ő káromlása – hogy Isten leszáll és kezet ráz az újdonsült kollégákkal, majd tesz pár csodát, hogy erősítse az inasai által generált érdeklődést, összecsapja a sarkát és dolga végeztével újra elfoglalja helyét az égi trónon.

21752249_1922303751341784_41018095541449078_n.png

Az „Égi Szellem” – ahogy Felházék emlegetik a Jóteremtőt – hatására az Orbán fiú ismeretlen nyelven kezd hablatyolni, és kézrátét kíséretében „nyelveken szól”. A hatás nem marad el, sokan a földre rogynak, mások nevetgélnek, vagy zokogni kezdenek, ki-ki vérmérséklete és megvuduzásának foka szerint.

22687859_1937978856440940_3978673492728917938_n.jpg

Először 2015-ben érezte a három jóbarát azt a „belső késztetést”, hogy ne csak nekik legyen jó, így terjeszteni kezdték a Felház tanait. Egy év múlva már több ezer emberhez beszéltek a Körcsarnokban, idén februárban, majd szeptemberben pedig megtöltötték a MOM Sportot. Ezen a ponton ütött szöget a fejemben, hogy elfogadva a jó szándékot, mennyire fals az a mondásuk, miszerint a pénz egyáltalán nem dominál Felház-ügyben. Nehezen hihető, hogy az egyre nagyobb helyek, a bele való technikai berendezések bérlése esetén a szerződésben kifizetője az „Égi Szellem” lenne. Ezek alkalmanként többmilliós tétel, ami igencsak megfogható összegek.

A Felház facobook oldalán található egy videó-ajánlat, ami azt reklámozza, hogy a trió házhoz megy:

Legközelebbi eseményük Rákoskeresztúron lesz amire nem tudni, hogy hívták, vagy ajánlkozott a Felház, de ezt írják:

„Mi történik? A Házi Felház egy dicsőítő- és imaest. Egy hely és egy alkalom, ahol találkozhatsz Jézus Krisztussal úgy, ahogy Ő van es ahogy Te vagy. Isten be szeretne Neked mutatkozni. Gyere el és találkozz Vele. Róla és Rólad szól.(….) A belépés INGYENES! Ha szeretnél hozzájárulni a helyszín bérléséhez, akkor ezt a helyszínen megteheted.”

Mindhárom vezető azt vallja magáról, hogy „tehetséges, ambiciózus és sikeres a magánéletékben”, bár Prepoka Donáton kívül – ő a médiában próbál szerencsét – a többiek még az ELTE ÁJK tanulói.

„Tudatosan mentünk előre a pályánkon, amiben jók voltunk, Istennek viszont volt egy jobb terve, amibe bevont bennünket.”

Orbán Gáspár szavaival élve: Istentől azt a „víziót kapták”, hogy addig csinálják a Felházat, amíg egyetemisták, ehhez tartják is magukat, utána más módon „viszik tovább a tüzet”, és a karrierjükre koncentrálnak, ami szintén Isten kedvére való.

„Adódik a kérdés, hogy ha a Felház se nem gyülekezet, se nem felekezet, se nem egyház, akkor mégis micsoda? „A Felház nem csupán egy alkalom, hanem egy kétezer éves mozgalom, aminek az a neve, hogy kereszténység” – fogalmazott Illés arra utalva, amiről később még lesz szó, hogy a Felház vezetői úgy gondolják, az ő munkájuk hasonló Jézus tanítványaiéhoz: bebizonyítani minél több embernek, hogy Isten él és személyes kapcsolat alakítható ki vele.” (24.hu)

A Felház jellemzően csütörtökönként tart szeánszokat már nem csak Budapesten, hanem vidéken is. A fővárosban a bulinegyedet választották, eleinte a Gozsdu Panoptikumban, újabban az Akváriumban gyűlnek össze.

22310611_1934196120152547_6785973507337806095_n.jpg

(a fotók és a videó a Felház közösségi oldaláról valók)

„Ha dj-knek, és mindenféle buliknak van jogosultságuk az Akváriumban vagy a Millenárison lenniük, akkor Jézus Krisztusnak hogy ne lenne joga ott lenni?”

A forgatókönyv minden esetben hasonló:

„Formális dolgok változtak: a Felház nagyobb lett, szervezettebb, lett jogi formája. A tartalom viszont egyáltalán nem változott. Nemcsak arra gondolok, hogy még mindig Jézus Krisztusban hiszünk, hanem arra, hogy már az elején mind a dicsőítésben, mind az üzenetekben, mind a közös imában Jézussal akartunk találkozni, és elmerülni a jelenlétében”

-tudható meg Orbán Gáspár szavaiból, aki arról is mesélt, hogy Isten kifejezetten az ő fülébe súgta, hogy kiválasztotta őt:

„Ki mondja el nekik, hogy Isten szereti őket? Ki fog elmenni a horvát emberekhez? - kérdezte tőlem Isten, amikor egy kétnapos horvátországi nyaraláson egy padon ülve néztem a sétáló embereket. Arról beszélt, milyen fontos elvezetni Jézushoz azokat a fiatalokat, akik „drogokhoz nyúlnak vagy részegeskednek, mert nem tudják mennyire értékesek.”

Nincs kétség, erre biztosan ő a legalkalmasabb, aki nem másnak a leszármazottja, mint a magyarok egyetlen „bizodalmának”, aki képes felvirágoztatni ezt a ballibsik által sanyargatott nemzetet. A vér kötelez oda és vissza egyaránt, vagyis, ha Gáspár Isten földi helytartója, akkor fölmenője sem lehet egyszerű földi halandó. És – lássuk be – ennek bizonyítására semmi és senki nem drága. Ha a fiatalok vuduzásához egy hasonszőrű alkalmasabb, mint a pocakosodó „öregecske”, akkor azt kapják.

 

Indulása pillanatában a „fakocka” áldozata lett az e-recept rendszere

Ez is "magyarosra" sikerült!

Az orvosok körében fontos és jó ötlet a szerdán indult e-recept, csak nem pont így. Az egész olyan „magyarosra” sikerült. Az információáramlás nem volt egységesen elérhető, az orvosoknál eddig működő rendszer „nem szerette” az újat, ami a túlterhelés okán amúgy is csak hosszas sorbaállás után volt fogadóképes.

1_3.jpg

Vartus Gergely, az E-health koordinációval kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos – mert ilyen is van! – hét elején már belengette, hogy:

„Az induláskor lehetnek gyermekbetegségei a rendszernek"

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (EESZT) közel 10.000 orvosnak, gyógyszertárnak, kórháznak és rendelőintézetnek kellett csatlakozni, vagyis a beutalókat, recepteket, a kórházi ellátások, laborvizsgálatok, egyéb leletek adatait ebben országos online hálózatban kell a jövőben rögzíteni. Ezek a betegeket kezelő minden orvos és gyógyszerész számára elérhetőek lesznek. Elvileg.

Ez mind nagyon szép és feltehetően jó is lenne nekünk betegeknek, hiszen az éppen „rajtunk dolgozó” orvos nem tőlünk kérdezgetné, hogy milyen gyógyszert szedünk – tudja aranyoskám, olyan kéket, napi kétszer – a milyen bajunkra.

A több millió adatot kezelő e-recept rendszere csütörtökön botladozza az elsőket. Az alap, hogy mindenkinek, aki hozzá akar férni, e-személyivel kell rendelkezzen, hiszen a kártyaolvasó ennek ellenőrzése után engedi be a kíváncsit. Ez azt jelenti, hogy mivel ez nem kötelező, sokan rohamozták, rohamozzák meg az igazolványkiállító helyeket, ahol a rendőrség tájékoztatása szerint gyorsított eljárásban állítják ki az igazolványokat. Szinték ők, vagyis a Készenléti Rendőrség postásnak áll és ők szállítják ki a kártyaolvasókat is.

Vartus Gergely a Weborvos.hu-nak azt nyilatkozta, hogy:

„végeztek terheléses teszteket. Ezek alapján a rendszer képes volt napi több millió adatot kezelni összeomlás nélkül. Vartus szerint amíg be nem „rázódik" a rendszer, időnként többet kell majd várniuk a betegeknek az orvosnál, a patikában, nagyobb lesz a türelmetlenség. Ha egy háziorvos vagy kórház még nem tudott csatlakozni az EESZT-hez, vagy valamiért szünetel az internetszolgáltatás, Vartus szerint az nem okozhat gondot a betegek kezelésében és gyógyításában.

Ilyen az, amikor egy jó ötlet, ami máshol működik, gagyivá válik. Abban a pillanatban, amikor egy feladatra nem az alapján választják ki a legmegfelelőbbet, hogy mit tud, hanem az a szelektálás mozgatórugója, hogy mennyire lojális a regnáló kormánnyal szemben, csak színvonal romlást okozhat. 2017 Magyarországán pedig sajnos mellékes a hozzáértés, elítélendő proletár csökevénynek számít. És mégis,a ma napvilágot látott közvéleménykutatás azt mutatja, hogy a választók hiába szembesülnek nap, mint nap azzal, hogy tolvajok irányítják az országot, a Fidesz soha nem látott szárnyalásba kezdett. Kezeket a magasba, aki érti ezt

Orbán Viktor: Innen nem megyünk el, itt maradunk

Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája"

Napjaink Magyarországa a korrupció, a törvényesített lopás melegágya. A Fidesz zsákszámra önti a közpénzt a csókosok zsebébe, a közbeszerzések túlárazása ma már több mint városi legenda.

orban_gif_zoldhirado.gif

Hihetetlen gazdagodásoknak lehettünk tanúi az elmúlt években.

 Az újsütetű milliárdosok mindegyike óriási kormányzati hátszéllel, párttámogatással jutott a vagyonhoz. Valóságos hűbéri láncolat jött létre, amelynek tetején a Várba készülő, magát plebejusnak mondó "örökös miniszterelnök" ül. Szava maga a törvény, körülötte élősködők hada, akik minden morzsáért lehajolnak. A miniszterelnök úgy bánik az országgal, mintha a saját tulajdona lenne, a közpénz elvesztette, közpénz jellegét.

 Aki itt él Magyarországon - pártszimpátiától függetlenül--emlékszik a bukott miniszterelnök 2002-ben, a Dísz - téren elmondott beszédére. Az ország végletes, napjainkig tartó megosztása ekkor kezdődött. Családok vesztek össze, házasságok mentek tönkre, baráti kapcsolatok szakadtak széjjel a politika miatt. Eldurvult a közbeszéd, a Fidesz kisajátította a "nemzeti" szót, még a kokárdát is "ellopta" a nem fideszes érzelműektől. 

A  politikában veszíteni is tudni kell, emelt fővel.

Az igazi sportember is tudomásul veszi, ha van nála jobb, nem keres kifogásokat, nem  kiabál kígyót-békát a vetélytársaira. A sport többek között arra is tanít, hogy tisztességes versenyben, egyenlő esélyek mellett, nem szégyen veszíteni. Aki sportolt bármilyen szinten, tudja mindig jöhet olyan versenyző, aki jobb lehet nála. Nincs kőbe vésve, az "örökös győztes" neve.

 Így van ez - vagy pontosabban így kellene lennie--a politikában is. A történelemből tudjuk, egyetlen hatalom sem tart örökké, előbb-utóbb sorszerű a bukás. Hogy erre mennyi idő alatt kerül sor, az már a körülményektől, a külső és belső viszonyoktól függ. Egy idő után, minden hatalom  képtelen megújulni, változtatni, így megérik a bukásra. 

 Jövő évben ismét parlamenti választások lesznek  Magyarországon. Sorsdöntőnek gondolom 2018-at mind a Fidesz és leágazása, mind a demokratikus ellenzék számára.

Három nagyon veszélyes idézet Orbán Viktortól

 Innen nem megyünk el, itt maradunk. Haza akkor is van, ha idegen hatalmak befolyása alá kerül, ha tatár, ha török dúl. Haza akkor is van, ha a történelmi viharok rázzák. Haza akkor is van, ha nem a miénk a kormányzati felelősség. A haza nem egyszerűen politika, hanem az életünk. Meglehet, pártjaink és képviselőink az Országgyűlésben ellenzékben vannak, de mi, akik itt vagyunk a téren, nem lehetünk, és nem is leszünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékben.  

/ 2002. május 7 / 

 Annyi azonban bizonyos: megvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő tizenöt-húsz évét ne a duális erőtér határozza meg, amely állandó értékvitákkal, megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket generál. Ehelyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza - és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességével képviseli.

/ 2009.  szeptember 5 / 

 Nincs olyan eredmény, amely megvédené önmagát, nekünk kell azokat megvédenünk. Soha sincs kész ország, soha semmit nem adnak ingyen, és a versenytársak nem adnak át jó szántukból semmit, sem helyet, sem lehetőséget, sem munkát, sem hasznot, sem jólétet. A végre valahára megteremtett egységet kell működtetni és minden nap tovább- és újraépíteni. A magyar nemzet erősödik, emelkedik, és ki fogja érdemelni a tehetsége és szorgalma alapján őt megillető elismerést az európai nemzetek közösségében.

/ 2017. március 15 / 

 De további idézetek tucatjaival bizonyíthatnám, hogy Orbán Viktor magát a magyarság messiásának tekinti, akinek egyedül van felhatalmazása arra, hogy az országot -"örök" időkig--vezesse. 2002-ben úgy érezte a nép/e/  elárulta, cserbenhagyta. A 2010 -es - kétharmados-győzelme után, már nem bízott semmit a véletlenre

matolcsi_coub.gif

A közpénzek magánosításának kormánya

Az Orbán kormány, az uralkodásának több mint  hét éve alatt tökélyre fejlesztette a közpénz magánosításának a technikáját, nevezzük nevén, a lopást.A rendszer főideológusa szerint " amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája". "Törvényesítve" öntik zsákszámra  a milliárdokat a Fidesz közelinek mondható oligarchák zsebébe. Semmi sem volt drága, ha a közpénzek eltüntetéséről volt szó, a lopást, a korrupciót  ilyen  kreatív módon lehetővé tevő  hatalom talán még sohasem uralkodott Magyarországon.

 Azt gondolom, hogy sokan  emlékeznek még a több mint 3000 milliárdos magánnyugdíj  pénztári vagyon államosítására. Vajon tudjuk e, hogy mi lett ezzel az irdatlan összeggel, hova és milyen célra került? Hány magyar állampolgárnak van egyéni nyugdíjszámlája, ahogyan azt a milliárdok elkobzásakor ígérte a kiflis hölgy. Több ezer családot tett tönkre a trafik mutyi, amikor a rendszer kiszolgálói és családtagjaik megszerezhették a trafikok többségét. Tudja valaki hányan rokkantak abba bele, hogy elvették tőlük a megélhetésüket, beletaszítva őket a bizonytalanságba. A föld privatizáció is --a hangzatos céloktól eltérően--kizárólag az új földbirtokos réteg kialakítást célozta meg. Talán még sohasem volt ilyen mértékű hazánkban a föld koncentrációja, mint manapság. "Megszámolta" e bárki, hogy hány ezer család lába alul vették ki a talajt, megfosztva őket, egy élet munkájától? 

Van tehát mit vesztenie a Fidesznek jövő tavasszal, hisz' egy nagyarányú ellenzéki siker esetén, lenne mit megkaparni, kiderülhetnének a turpisságok, az  ebül szerzett jószág, visszakerülhetne jogos tulajdonosához. Bárándy Péter, a 168 óra című hetilap,  2017. június  15-ei--számában többek között arról beszélt,

Több közintézmény irányítójának esetében megállhat a hűtlen kezelés tényállása. (…) Biztos vagyok abban, hogy amikor valaki olyan szédítő iramban gazdagodik, mint Mészáros Lőrinc, már nem tud ügyelni minden részletre. Fennakad majd a vizsgálatokon, és ez Orbán Viktor környezetében alighanem másokra is igaz."

A demokratikus ellenzéknek 2018-ban a lét –nem lét a tét.

 A Fidesz újabb nagyarányú, esetleg ismét kétharmados győzelme esetén, újra kell a kabátot gombolni. Lesznek pártok, amelyek az idő jótékony homályába vesznek, talán marad hírmondó közülük Orbán parlamentjében is, súlytalanul, észrevehetetlenül. Valóra válhat Orbán kötcsei álma, a húsz évről. Baloldali emberként - még mindig- hiszek abban, hogy végre befejeződik a kicsinyes torzsalkodás a demokratikus ellenzéki oldalon. A pártok vezetői képesek lesznek  a hazáért, az ország jövőjéért felelős politikusként viselkedni, félre téve személyes érdekeiket, ellenszenvüket. A mai választási rendszerben Orbánt egyedül egyetlen párt sem képes legyőzni. Rohan az idő, a maszatolásnak, az emberek ámításának ideje véget vetni. Lassan Dunát lehet rekeszteni az ellenzéki miniszterelnök-jelöltekkel. Úgy látszik, vonzó Orbán „trónja”, vagy csak az öt százalék elérése a cél? Szómágiával azonban a  Fideszt nem lehet legyőzni. Ha ismét a 2014-es bohózatot láthatja majd  az ország, akkor törvényszerűen jön az újabb bukás. Orbán akár évtizedekre is befészkelheti magát a Várba!

Ezt akarjuk?

Szerző: bl

süti beállítások módosítása