2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir

“Ebben a pillanatban is ostrom alatt állunk”

2017. március 08. - Városi Kurir

ostrom1.jpg

A mindenki ellen harcoló - bátran feláldozva Magyarország jó hírét a világban - Orbán messze nem akkora hős, ha két idős nénike az utcájában sétálgat. Demokráciákban páratlan, hogy békeidőben – mert lássuk be, szerencsére az van nálunk, nem úgy a miniszterelnök fejében – folyamatosan készenléti rendőrök hada kell, hogy kísérje a miniszterelnököt, és hermetikusan lezárva tartsa az utcát, ahol álomra hajtja a fejét.

Történt a minap, hogy két 70-75 év körüli néni – kijátszva a titkosrendőrök éberségét – elsétált a Cinege utcai rezidencia felé azzal az alávaló szándékkal, – előre megfontoltan – hogy saját készítésű tacepaojukat kiragasszák a még fel nem szentelt ajtajára. Érthető, hogy az ilyen migránsokkal terhelt, fokozott éberséget igénylő időkben, mint amilyennel Orbán riogat, nem lehet viccelni a terrorista-gyanús nénikkel!

Hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem: a két elvetemült nőnemű fogta a papírlapot, egyikük kikapta a táskájából a celluxát, és ragasztottak. Nem akárhová, hanem az Orbán-klán deszkakapujára. Ám ekkor a fák törzsének rejtekéből előugrott két civilruhás, ámde rendőr, és vegzálni kezdték a minden bizonnyal terroristáknak kinéző néniket, elvették igazolványaikat, majd hívásukra megjött az erősítés is, 3 autóval megérkeztek az egyenruhás bajtársak.

De nézzük, mit is írtak figyelemfelkeltő papírjaikra a nyugdíjasok, akiknek volt annyi vér a pucájukban, - bocs hölgyek - hogy elbuszozzanak a kies Cinegébe – na jó, tehetik, hiszen pártunk és kormányunk jóvoltából, egyenlőre még, bár ki tudja mi lesz a megtorlás,  ingyen utazhatnak össze-vissza kies fővárosunkban – véleményt nyilvánítani:

ostrom3.jpg

„Itt lakik egy gyáva miniszterelnök, aki eladta a magyar népet a pénzhatalomnak.”

A helyszíni kihallgatás-gyanús kérdezősködésre az egyik néni kifakadt:

„Most töltöm a hetvenötöt, mit képzel, ki vagyok én, egy terrorista? Vagy micsoda? Hát ez egy gyalázat.”

majd társa a „bűnben” hozzátette:

„Én szégyellem magam, hogy ebben az országban élek.”

Tény: Orbán Viktor házának környékét a TEK védi. A főigazgató legutóbb a személy- és létesítménybiztonsági intézkedést március végéig hosszabbította meg, mivel a területen védett személyek tartózkodásával, közlekedésével kell számolni. Az intézkedés alapján a környéket bármikor lezárhatják, a forgalmat korlátozhatják, megtilthatják azt is, hogy az érintett területre valaki belépjen, vagy onnan távozzon.

ostrom2.jpg

„Én érzem a puskapor szagát, érzem, hogy mi van a levegőben, és higgyétek el, nagy dolgok vannak készülőben. A tavaszi szelek nagy változásokat fognak hozni, érdemes mindenkinek mozgósítani az álmait"

A fenti idézet a 2005-ös Orbán száját hagyta el. Akkor is egy választásra készült. A 2017-es Orbán fokozva a vészjóslást ilyeneket vizionál – csak remélni merem, akarom, hogy nem az egész nemzetnek, csupán az ő sleppjének –

“mégsem dőlhetünk hátra”

és, hogy:

“két nagyobb roham között időt nyertünk”

továbbá:

“a vihar nem ült el, csak átmenetileg lecsendesedett”.

És, hogy mivel magyarázza, hogy – úgy véli - mindent megtehet Magyarországon?

“ez a valóság, és ezt nem írhatja felül semmiféle emberi jogi szépelgő handabanda”

Pedig felülírni jó, plajbászra fel, és akkor - hogy orbáni stílusba fejezzem be - 2018-ban győznek az X -Menek, akik esetünkben nem mutánsok, hanem demokraták lesznek.

Mátrai Anna

A bejegyzés trackback címe:

https://varosikurir.blog.hu/api/trackback/id/tr2012321317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.08. 10:25:17

Ha győznek a "demokraták", az országnak vége. Hála Istennek, ennek esélye nulla.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.03.08. 16:36:04

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Ismét köszönjük a hülye off topic és diszlexiára utaló hozzáaszólásodat.

Willkommenskultur 2017.03.08. 16:58:24

Izgalmas törtnet.

Tudsz még többet is?

1ghost 2017.03.08. 17:04:34

Ja! Ide jutottunk, orbán már két nyugdíjastól is összecsinálja magát. Ez van, ha nem a hitvány narancsslepp van körülötte.
Egy gyáva, hazug közönséges tolvaj az ország miniszterelnöke, könnyebb lesz elzavarni, mint azt gondoljuk.

vackor1 2017.03.08. 17:07:35

Csak az arányok kiegyenlítése véget :)) :

kíváncsi vagyok , mennyi időre fogják felfüggeszteni a majdani - gondolom soron kívül, rekordidő alatt megtartott tárgyalás - kiszabott büntetés végrehajtását , ezen kívül érdekelne a jogalap is, ami alapján vádat fognak emelni...
Remélem valaki követni fogja az eseményeket és beszámol a történésekről, tényleg nagyon kíváncsi vagyok, lehet, hogy még a tárgyalásra is beülök majd, feltéve ha nem zárt tárgyalás lesz "terrorveszély" vagy esetleg
" biztonságpolitikai" okból kifolyólag és remélhetőleg nem titkosíttatja ezt is "valaki" 30-80 évre .. :))

Unbiased 2017.03.08. 17:13:35

A nénik elfelejtették kitakarni a rendőrök arcát, meg a titokzatos személyek autójának a rendszámát. Hűha, mi lesz ebből! Azért a TEK páncélautós felvonulását hiányolom.

Jakab.gipsz 2017.03.08. 17:22:41

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:

Szerencsénkre a demokratikus kormányt ellenőrző demokraták feltárják a demokrácia deficitet, rámutattak a hiányosságokra,. matrónák demokratikus tacepao ragasztási jogát meg akadályozza a demokratikus állam demokratikus rendőrsége, veszélybe a demokrácia.
Következtetés képen a demokratikus tacepao ragasztási kísérlet résztvevői., szégyenlik hogy ebben a demokratikus országba élnek.

Felmerült a demokrácia deficit kérdése, hogyan oldjuk meg, a demokratikus ellenzék szerint: a demokrata demokratizálja a kevésbé demokratákat és majd akkor lesz igazi demokrácia, ha a demokratikus ellenzék azt demokratikusan megállapítja.

Maxwal neked van nyilván van egy kis demokrácia deficited, mert még nem vagy eléggé érett egy fejlett demokrácia megértéséhez.

Magyar országnak az a szerencséje, hogy van demokratikus ellenzéke.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.03.08. 17:25:16

és agyin is verték őket?
ja..nem, az Kuncze alatt dívott.

illaim 2017.03.08. 17:47:37

Látom szépem gyülekeznek a bérrettegők Orbán Anulu Viktor sleppjének mosdatásához! Példás ez a seggnyaló szolidaritás! LOL

Ian Turel 2017.03.08. 18:24:24

Röhejes ez a mindennel harcoló zsebkádár.
Ahelyett, hogy építenék az országot, inkább leépítik az agyakat.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.03.08. 18:43:14

Két DK-s munkásőr özvegy megmutatta milyen mélyen nyalnak be bármikor a Gyurcsányi gyűlöletkapmyánnak.

Ezúton gratulálunk nekik !

Netuddki. 2017.03.08. 18:51:31

MTI:
Miután kiderült, hogy a nénik nem az orbánnak kezet csókolni zarándokoltak el a Cinege utcába, igazoltatták őket a rendőrök...

Netuddki. 2017.03.08. 18:52:15

@Legeslegalja: Egyre szánalmasabb a magyarázkodásotok tolvaj mocskok.

exterminador 2017.03.08. 19:10:19

@Ian Turel: Kádár nem jó összehasonlítási alap, ő az 56-os megtorlások után már nem nagyon harcolt senkivel.

Ian Turel 2017.03.08. 19:20:04

@exterminador: úgy látom, hogy az ő nyomdokaiban jár. Végül is, őt sírják vissza sokan, és azok tapsolnak neki.
Egyébként nem pont Kádár is a Nyugattal harcolt?

DR. Smit Pal 2017.03.08. 19:35:59

"elvették igazolványaikat, majd hívásukra megjött az erősítés is, 3 autóval megérkeztek az egyenruhás bajtársak."

Micsoda felhaborito brutalitas, hogy igazoltattak, a ket szellemileg leepult dk-s szipirtyot.
Ehhez kepest semmiseg volt, mikor 2006 -ban a liberalisok Gyurcsany vezetesevel, utottek vertek, lotek, felholtra rugdostak a nemzeti unnepen resztvevo idoseket, gyerekeket, BARKIT.
Mert ugye ez a merce.
10 eve keresik a libsik a lehetoseget, valami elementalis brutalitasra, amire vegre hivatkozhatnanak.
De valahogy ebbe a fene nagy diktaturaban, megse volt ra szukseg az elmult 7 evben, hogy megbilicselt embereket ajulasig rugdossanak, embereket vakitsanak meg, kezeket labakat torjenek, csonkoljanak, mint ahogy az a 2010- elotti "liberalis demokraciaban" hetkoznapinak szamitott.

nu pagagyí 2017.03.08. 19:40:19

Sürgősen kell egy békemenet a kisnyugdíjasok ellen is.

6.Lenin 2017.03.08. 19:49:23

"....aki eladta a magyar népet a pénzhatalomnak.”

Szegény nénik, még mindig harcolni szeretnének az imperialisták ellen?
Vagy elnézték a dátumot?

Remélem a rendőrök elmesélték nekik, hogy ők most már a barátaink, és nem kell már hidakat robbantani, mert már régen vége a harcnak ellenük.

siriq111 2017.03.08. 20:06:54

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Tudom, te mar varod mikor vonulnak be az oroszok, hogy a segito kezuket adjak at a sok hulla felett, akiket menetkozben oltek meg.

Ian Turel 2017.03.08. 20:33:21

@exterminador: Don Quijote. :)
Csak túl sok a Sancho.

Nekem olybá tűnik, hogy szép lassan süllyedünk vissza. Haladni semmiképp sem haladunk.

Egy Hun Hunniából 2017.03.08. 20:44:58

@Legeslegalja: nah neked se a lábad fáj, az tuti!

conchita wurst 2017.03.08. 21:08:35

@Ian Turel: 'Nekem olybá tűnik, hogy szép lassan süllyedünk vissza. Haladni semmiképp sem haladunk.'

Nekem olybá tünik hogy jó irányba megyünk. Én tuti Orbánra szavazok, vagy a Fideszre.

nu pagagyí 2017.03.08. 21:33:30

@conchita wurst: "Én tuti Orbánra szavazok, vagy a Fideszre.". Akkor a korrupcióra: Rogánra, Farkas Flóriánra, a vadászházasra, Mengyi Rolandra, doktortalan Schmittre, a halszagú Marcsira, Tarsoly Csabára és a saját zsebét tőmő Matolcsyra fogsz szavazni. Tulajdonképpen a , saját megkárosításodra.

Ian Turel 2017.03.08. 21:37:38

@nu pagagyí: hagyd csak. Azt hiszi, hogy mivel ők többek nála, ez jár nekik.

conchita wurst 2017.03.08. 21:46:14

@nu pagagyí: Tekintve hogy az elqrók az ellenzék, tőlem 10x ennyit is lophat a fidesz a kanyarba sem lesz károkozásban a szocikhoz képest.

Én a kárminimalizálásban vagyok érdekelt, mivel adót fizetek.

Ian Turel 2017.03.08. 21:54:07

@conchita wurst: az nem opció, hogy senki sem lop, mert senkinek sincs joga lopni?
Ugyanabba a KISZ-be jártak, így eddig sem hittem egyikben sem.

conchita wurst 2017.03.08. 22:03:13

@Ian Turel: 'az nem opció, hogy senki sem lop, mert senkinek sincs joga lopni?' Nem, az nem opció. Legalábbis a demokráciákban nem.

Nem figyeled a német meg a francia elnökválasztást? Ott is lopott minden jelölt, csámcsog rajta kicsit a média, kit érdekel. Az a nagyok dolga.

A polgár azt dönti el a lopósok közül ki pottyant neki, azt jónapot. Nem lehet más a politika.

Kata Nagy56 2017.03.08. 22:04:59

Ezek a nyugdíjas "nénik" - a főleg napi! - munkát nagy ívben kerülő Póka házaspár egy tucatnyi segítőik. Végtelenül primitív viselkedésükkel, ilyen-olyan jelmezükkel (béka, v. "sárga pólós") naponta masíroznak valamelyik bankár, v. politikus lakásához, ott zajonganak egy kicsit és mennek tovább (többszörös visszaesők). Feltűnési viszketegségük, szereplési vágyuk miatt, számtalan szabálysértési eljárás folyt és folyik ellenük. Póka politikai karrierre vágyik, de sehogy nem jön neki össze, ahogy 2014-ben (1%-ot sem ért el). Mindenki - devizahitelesek is - habókosnak nézik őket, ugyanígy a rendőrök is. Bíróságok sem tudnak velük mit kezdeni, hiszen a mentális állapotuk nem indokolja, hogy bármilyen kezelésre kötelezzék őket, így maradnak a szabálysértés megállapításánál. Tegnapi tárgyaláson viszont ezek a "sárga pólósok" primitív provokálásukkal nem kicsit túl tolták a biciklit: www.youtube.com/watch?v=Uab1DmBWYk0

Ian Turel 2017.03.08. 22:10:43

@conchita wurst: nem érdekelnek a németek.
Itthon kell rendnek lennie, de nincs. Így teljesen mindegy, melyik párt irányít. Egyik sem különb a másiknál.

conchita wurst 2017.03.08. 22:21:35

Abból hogy sosem volt rend, én nem arra következtetnék hogy de majd lesz rend, mert ilyet az elmebetegek csinálnak, Akiknek aztán végképp semmi befolyásuk semmire. Lásd LMP.

Ha én építenék pártot, én is lopnék. Médiát kell építeni, értelmiségi holdudvart kell tartani, kampányra gyüjteni...ez drága dolog, nincs ingyen. De a hatalom mindent megér, anélkül nem tehetünk meg olyan dolgokat, amik szerintünk hasznosak.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2017.03.08. 22:22:48

@Legeslegalja: TÉNYLEG AZ VAGY!
@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: te vagy az egyetlen bolgár birka aki magyarul béget. A saját társaid se állnak már veled bégetésbe?
@conchita wurst:
" Én tuti Orbánra szavazok, vagy a Fideszre. " te tudsz valamit!
(bár szerintem nem is érted)
@Kata Nagy56:
Ha igaz is amit írsz, akkor itt nagy fosás van, ha ennek a rendezéséhez 2 titokrendőr, 3 rendőrautó, 6 rendőr kell!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.09. 05:29:39

@siriq111:

S minek bevonulniuk?

A cél nem az, hanem az, hogy az egész kontinens lerázza magáról a liberális kényszerzubbonyt.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.09. 05:30:54

@villamos alóli kacaj nem mindig őszinte:

Magyarországi bolgár vagyok. Az átlag bolgárt nem érdekli a magyar közélet, bár az emberek 90 %-a Orbánt pozitívan ítéli meg, mind jobb-, mind baloldalon.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2017.03.09. 07:52:16

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ:
Ha magyarországi bolgár lennél, akkor itt élnél Orbánfalván (magyarországi bolgár) és termelnéd a zöldséget.
De te Bulgáriában élsz és zöldséget nem termelsz, hanem beszélsz.
A bolgárokat mi a szarnak érdekelné Orbán??!! Ez már betegség.
A magyarokat tuti nem érdekli Rumen Radev, azt se tudják ki az!
Egyébként mit szólnál ahhoz, ha az ötödik szomszédod beleugat abba, te hogy éled a családi életed???
Hogy tudod te megítélni az orbáni dolgokat, ha nem a saját bőrödön érzed a hatását??!!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.09. 09:02:00

@villamos alóli kacaj nem mindig őszinte:

A bolgár kisebbség mint zöldségtermesztő a II. vh. előtt volt jellemző. Miután a földeket elvették, ez nagyrészt megszűnt. Ma a bolgárok 90 %-a nem foglalkozik Mo-on mezőgazdasággal.

Ráadásul az én családomban már a nagyszüleim se voltak zöldségesek: www.flickr.com/photos/bircamax/8238007574/in/album-72157632153324162/

Mindenki érdekel az, ami érinti őt. Az EU miatt fontos más országok helyzete. Orbánt a legtöbb bolgár pozitív hősnek tekinti.

A magyarok valóban nem ismerik a bolgár politikát, ennek oka, hogy BG-ban nincs Orbánhoz mérhető, nemzetközi jelentősége politikus.

Meg tudom ítélni a magyarországi dolgokat.

siriq111 2017.03.10. 01:43:11

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: jah, hogy az egesz kontinest el kell foglalnia az oroszoknak. Oke' . Mindjart frankobb :D

siriq111 2017.03.10. 01:45:21

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Erre szoktk mondani, hogy fejlodes. nincs abban semmi rossz ha ertelmes csinalja az ember. Azert mert a bolgar zsoldsegtermesztoknek tetszik valami , az meg nem biztos(sot) , hogy jo.

siriq111 2017.03.10. 01:47:54

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: ha a bolgaroknak van valami bajuk , azt az EU-val beszeljek meg. baromi egyszeru. Ne masra hivatkozzanak , ne mas orszagat nezzek ki mint pelda, mert az itteni pont nem jo lesz nekik.
Volt parbeszed a tobbi EU tagallammal? Stb. .

siriq111 2017.03.10. 01:56:31

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Amugy meg ne a magyar oldalokan irkald, hogy a szovjet, ize orosz segitokez majd igy meg ugy. Ott irjad , hogy franko neked es keresd a tarsaidat ebben a temaban. Biztosan rengetefg zoldsegtermelo fog majd felsorakozni mogotted. Ha nem, akkor sem kell feladni! Megtobbet irjal a helyi forumokon de ne itt :D

siriq111 2017.03.10. 02:00:27

Birca a bolgar zoldsegtermelok oldalin fog kommentelni, remelhetoleg. Mivel nem magyar problemarol van szo , nem es ertem miert nem a helyi emberekkel foglalkozott es hagyta cserben. En csak drukkolok neki, hogy vegre talalja meg sikerelemenyet a HELYI gazdak kommunikaciojaban es ne egy masik orszagban probalja a sajat problemajat megoldani.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.10. 05:10:00

@siriq111:

Így igaz. Ami tetszik Sorosnak, az nem feltétlenül jó.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.03.10. 05:15:05

@siriq111:

A keleti tagállamok esélye az együttműködés Brüsszel ellen.

siriq111 2017.03.17. 22:35:12

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Kerdezted sorostol mi jo neki meg neked?
Haggya' mar ezzel az okorseggel. Nem hiba maradt nagy kussba viktor sem amikor a jogi reszet emlegettek neki a sorozassal kapcsolatban. Jogasz a viktor, marhara tudja, hogy csak az amulatba kergetesre jo amit csinal. Rolam ezek a pr faszsagok leperegnek.

siriq111 2017.03.17. 22:37:01

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Brusszel ellen? :D
Az egy regios fovaros baszki. Mit artottak neked az ott lakok? Vagy talan az ujsagot vittek maskor? Erthetetlen szamomra mi a francokat akarsz egy regios fovarossal ? :D

siriq111 2017.03.17. 22:39:17

Lehet, hogy hangos volt a zene az egyik hazibuliban?

siriq111 2017.03.17. 23:23:58

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: En megneztem a keresoben, szep jelkepek vannak. izlesesek es tetszetosek.

siriq111 2017.03.17. 23:25:44

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Egyebkent meg nem ertem, az elobb irod, hogy brusszel igy meg ugy. Majd most a jelkeppel jossz, amire a google szepen behozott parat, nekem tetszenek. Most akkor mi a baj a brusszellel?

siriq111 2017.03.17. 23:27:01

Amugy az egyik airport-s brusszel jelkep , nagyon ott van. Nezd meg te is!

siriq111 2017.03.17. 23:59:14

keson kapcsoltam, hogy az airport-t lehet nem erted. Repuloter. Hatha igy gyorsabban megtalalod es neked is tetszik a jelkep. Gondoltam segitek!

siriq111 2017.03.18. 22:53:10

@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: Nekem Magyar allampolgar van belirva az utlevelembe. Kerdesre meg mindig nem valaszoltal.

siriq111 2017.03.19. 00:08:00

Lehet nem tetszik az airport-s jelkep? Masikat neztel? Az jobban tetszik?
süti beállítások módosítása