2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir

Nácimport?

2017. március 19. - Városi Kurir
35ed50cd7e53ce08767a157ef08bcad5.jpeg
Ne ijedjen meg a nyájas olvasó, nem az van, hogy e kies hazában, ami mindig jól el volt látva minden földi jóval, így nácoid érzelmű magyarokkal is, mindannyian belátták, hogy eddig vallott nézetük ez-ügyben felülvizsgálatra szorul, és átváltoztak “emberré”. Nem. Annyi történt csupán, hogy - hála a regnáló hatalomnak és személyesen a főhatalmat gyakorlónak - kis ékszerdoboz-országunkat kinézték maguknak korunk szélsőséges eszméinek apostolai.
Történt ugyanis, hogy a László Balázs vezette, nemrég párttá alakult valami, az Identitesz a Magyarok Világszövetsége székházában “Stop Operation Soros!” címen rendezett összeröffenésére, melyre már a meghívó szövege is léleksimogatóra sikeredett:
„megannyi magyar és különböző európai politikai szereplő felszólalásával üzenünk hadat a Soros György nevével fémjelezhető nyitott társadalmi modell ellen, mely az egyenlőség és a nyitottság nevében fokozatosan polgárháborús övezetté alacsonyítja Európát"
vendégül látta Nick Griffint, a hírhedt brit szélsőjobboldali British National Party (BNP) volt vezetőjét, akinek annyira megtetszett Magyarország, és már annyi jót hallott kuruc vezetőnkről, hogy úgy döntött, ide is költözik.
„Magyarország már most is egy nagyon jó központ, van egy közösség emigrált nacionalistákból, akik itt építik magukat. Vannak franciák, olaszok, svédek és britek is csordogálnak. Egy pillanatnyi kétségem sincs, hogy amikor az igazi balhé elkezdődik a Nyugaton az Al-Kaidával és az ISIS-szel, akkor ez a mostani csordogálás igazi árhullám lesz.”
- nyilatkozta a 444.hu-nak.
A konferenciának csúfolt handabandán az előadók között nagy volt az egyetértés, és mind a 60 megjelent - akiknek nagy része újságíró, vagy érdeklődve borzadó volt - végigülte a felszólalók mocskolódásait. A téma elég egysíkúra sikeredett: ki tudja rosszabb színben feltüntetni Soros Györgyöt, a liberalizmust, az európai értékeket, és persze az Uniót.
Griffin belebegtette, hogy ha tovább megyünk az Orbáni úton - kerítés, civil szervezetek ellehetetlenítése, a nacionalizmus, a mély-magyar családok támogatása - akkor bizton számíthatunk arra, hogy sok hozzá hasonló antiszemita vágyik majd csodás hazánkba.
„Nagyon remélem, hogy Magyarország, a magyar kormány és a magyar emberek befogadják majd ezeket a Nyugat-Európából érkező valódi menekülteket, és a liberálisokat viszont nem engedik be, akik ezt az egész helyzetet előidézték Nyugaton.”
Szerencse ez ebben a “nemzet-tragédiában”, hiszen hová is lennénk kellő számú kék szemű, szőke hajú neonáci nélkül? Még elterjedne rólunk, hogy van nálunk remény, lehetünk még igaziból Európa része! Pfújjjjj! - már a gondolatra is összerándul a gyomrom.
A magyar felszólalók örömmel nyugtázták, hogy van még reményük, lesznek ők még többen is, bár kissé rontott a képen, hogy a mondatonkénti angolra fordítás picit döcögött, - mondjuk ki: nem sikeredett - de minek is az a fránya idegen nyelv! Ahogy az orbáni oktatáspolitika is tartja, nem kell a kiművelt fő, mert az a végén még gondolkodni kezd! Aki meg akar érteni minket, az tanuljon meg magyarul, nehogy már emiatt ne erősödjön a nácizmus a világban!
Orbán az idei évértékelőjében már megpendítette még ugyan kicsit bátortalanul, a rá jellemző humorfóliába csomagolva, a “nyugatról Magyarországra menekülő Európaiak” problémakörét, akkor most összedumáltak, vagy mindkettő külön-külön néztek egyazon varázsgömbbe?
Szóval, ideje végiggondolni, hogy mikor és, merre!
Mátrai Anna

Asztala viszta, Sándor!

terminator.JPG

Nem véletlen az ikonikus mondat magyarosítása, ezzel is igyekszem fejet hajtani az ismét visszamagyarosodott csodaember, Vajna András előtt.

Andy ugyanis, miután jó érzékkel a tűzrőlpattant magyar milliárdok mellé szintén tűzrőlpattant, szintén magyar lányt vett feleségül, akit éppen mai napság - gondolom a cserediák program keretében - kiküldött Amerikába…  Na, most kezdem elveszteni a fonalat, mert ezek után már kevéssé követhető a dolog, ámbár ha a két nagy P-t - a pénzt és a másikat – követjük, nem is olyan talányos az ügy.

vajnaandras3.jpg

Most, hogy ismét, már nemcsak szívében, de nevében is magyar lett a mi Bandink, megbocsáss, kérlek, hogy így ismeretlenül is becézlek, de olyan büszke vagyok megtalált magyarságodra, igaz az a kis „akcent” megmaradt, de gondolom csak a „sárm” okán, melynek egyébként is bővibe vagy. Kösz tehát, hogy a magad közel sem szerény eszközei mellett, leghíresebb teremtményedet: Swartzit, a Terminátort is elhelyezed nemzettudatunk oltárán.

Könnyekig meghatódtam, amikor az általunk Neked megvásárol TV2 csoport egyik csatornáján megláttam, nem elég, hogy a Terminátorral ünnepelitek legnagyobb nemzeti ünnepünk estéjét, és időről-időre feltűnik a képernyő alján, a terminátor vállán átvetve a lengő magyar trikolorral.

vajnaandras2.JPG

Te Bandi, első látásra nem akartam hinni a szememnek, majd amikor meggyőződtem, hogy ez a forradalmi tett mégiscsak igaz - én nem szégyellem - könnyek gördültek végig az arcomon, majd felugrottam, és fennhangon szavalni kezdtem, hogy aszongya:

 "Talpra magyar, hí a haza!

  Itt az idő most vagy soha!”

Révületemből az unokám csivitelő hangja térített vissza a rögvalóba:

- Papa, Te kihez beszélsz?

- A nemzethez, válaszoltam kicsit talán pátoszosan, de az vesse rám az első követ, aki mindig ki tudta vonni magát a saját hatása alól.

- És miért világít Nemzet bácsi egyik szeme pirosan? - érdeklődött tovább a pulya.

- Mert kiverette az a gonosz Jellasics-Magneto és megelőzve az egyre idegesítőbb kérdés-özönt, rögtön hozzá is tettem, ő volt az Horvát bán, akiről Petőfi (Petrovics) Sándor a legnagyobb magyar költő azt írta:

„Fut Bécs felé Jellasics a gyáva,

 Seregének seregünk nyomába’, ”

Lassan eluralkodott rajtam a téboly, és elmagyaráztam a gyereknek, hogy nyerte meg a pákozdi csatát az X-Men-zászlóalj, majd azt is, miként lettek zombik és menekültek így meg a végleges haláltól azok, ott Aradon.

Egy idő után éreztem, hiába is inspirál az  unoka csillogó szeme, abba kell ezt hagyni, pedig  úgy követi az „eseményeket”, mint talán soha még.

„A jövő, amiről a Terminátor beszámolt, komor, zord és… embertelen volt.”

Visszaváltottam tehát a tényekre, és meséltem a gyereknek Táncsics kiszabadításáról, amihez csak annyit fűzött hozzá unottan, hogy miért nem repült már előbb el, ha olyan okos volt, ám én ettől kezdve nem hagytam kizökkenteni magam a történelem csodás világából, és igyekeztem a lehető legpontosabban elmesélni a szabadság csillagos pillanatait. Hirtelen azt vettem észre, hogy egyedül maradtam a szobában. A gyerek ráunt a valóságra.

Megkövetlek Bandi, ide Te, és teremtményeid kelletek, hiszen hozzátok képest még a legcsodásabb valóság is csak szürke semmiség, különösen akkor, ha még a sárba is tapossátok.

"John Connor vagyok. Ha hallgatjátok ezt... ti vagytok az ellenállás!"

Pálmai Tamás

Jobbik után jön a Még-Jobbik!

identitesz1.jpeg

Bizony, ahogy öregszenek a fiatal demokraták lassan már számolgatják a „ledolgozott éveiket” a nyugdíjkorhatár közeledtével – úgy a ma „visszafogottan”- bocs, a képzavarért -  szélsőséges Jobbikosok felett is eljárt az idő. Sarkukban az új-pártosdit játszó nyilas párt, akik azt vallják, hogy a nyíl az emblémájukon az „európai heroikus tradíciót jelentő babérkoszorú” fölött, csak az irányt mutatja.

László Balázs,- szerencsére van, aki e nevet nem ismeri -  az Identitesz – mert ez az ő nem kicsit áthallásos nevük - elnöke az Echo TV-ben – hol máshol? – mutatkozott be, és ismertette kusza gondolatait. (2 perc 52-től) 

Földi - Kovács Andrea különösen elmés és nemvárt kérdésére, hogy miért  is alakították meg a csoportjukat, így válaszolt:

„Alapvetően a diákszervezetünk azért alakult meg az egyetemek világában, mert szinte kézzelfogható, hogy az egyetemi szférán belül a liberalizmus az túlsúlyban van. Ezért megalakultunk mintegy reakcióként. Idővel viszont a dinamikus szervezeti fejlődés nyomán ráébredtünk arra nyomatékosan, hogy nem elég a reakció, alternatívát is kell alkotni, erre alkottuk meg ezt az új jobboldali gondolkodásmódot”

identitesz3.jpeg

Megtudhattuk, hogy 2015 szeptemberében jött létre az Identitesz, de előtte sem tétlenkedtek, Konzervatív Hallgatók Szövetsége néven próbálták az egyetemistákat összefogni, de a nemtelen támadások hatására ráébredtek, hogy a „konzervatív” kifejezés a nevükben, lehet az ellenszenv forrása, - mi más?- ami a XXI. században már elhasználódott keret, így – mindannyiunk megnyugvására – elvetették azt, és új karámot választottak borgőzös eszméikhez.

Küllemre nyilasnak tűnő videójuk megnézése után megerősödik az emberben a régi igazság:ami nyilasnak tűnik, az nyilas is.  

Az ifjú vezér az Echo Tv műsorában  leszögezte, hogy egyik jelenlegi párthoz sem kötődnek, nem „ifjú” Jobbikosok, de elfogadják, és támogatják is bármelyik párttal - vajon kikre is gondolhat -  a kettős tagság intézményét. Dicséretes liberális elv, - távozz tőlük Sátán!! - bár gondolom, erre a liberó-attitűdre a legkevésbé sem büszkék.

A titánok párbeszédének következő témája az esetleges szövetségkötés kérdésköre volt, itt megtudhattuk, hogy nem kötnek szövetséget a meglévő pártok egyikével sem, sőt, - mily eredeti ötlet - kritikusan szemlélik azok tevékenységét.

identitesz2.jpeg

Kiderült azt is, hogy nem csak Budapestet örvendeztetik meg jelenlétükkel, hanem pillanatok alatt szétterjedtek az országban: Debrecenben, Békéscsabán és Szegeden is várják az új barna-ingeseket.

Az elnök kifejtette, hogy szerintük a fő probléma az Európai egyének minőségével van, a fejekben nincs rend, nem működik a nemzetállamok közösségeiben élő emberek védekező mechanizmusa. Olyan gondolatokat vízionál, amik

„kiherélik az Európai fiatalokat”.

Szándékaik szerint nem akarnak a „szavazatmaximálás trendjébe” – mint a többi párt - beállni, de mindenképpen indulni akarnak a 2018-as választáson.

A fő:

„az egyének fejlesztése a nemzettudatosság, a jellemesség és az egyenesség oltárán”.

Ezután az értelmetlen szó-katyvasz után még Szálasi Ferenc nemzetvezető is elégedetten tapsikolt volna, akárcsak a csoport fentebb bemutatott toborzó videója végén a pártkatonák.

Kedves, a liberális demokrácia igája alatt megtört, elkorcsosult Magyarok! - nyugiság van, nincs gond, mert „megjött legújabb Fideszes barba-trükkjével Barbapamacs, - egy fekete, szőrös, alakváltó teremtmény - aki rendet tesz, ha hagyjuk!

 Mátrai Anna

Lejárató-kampány, mint Fidesz-stratégia

hajnal2.jpg

Teljesen mindegy, hogy szimpatizálok-e Hajnal Miklóssal, a nemrég párttá alakult Momentum Mozgalom Párt politikusával, vagy sem, zsigerből utálom, megvetem a nemtelen lejáratást, - amit  ne legyen kétség, bárkivel szemben, akár holnap Önnel is – alkalmaz a jelenlegi kurzus.

Az aljas kampányt az Origó névre hallgató pártszócsővé degradálódott interneten terjedő valami indította. Az origós Lenin-, pardon Orbán-fiúk, és verőemberek nem elégedett meg irományukban azzal, hogy Hajnal életében kutakodva előássanak ezt-azt, nem érezhették elég ütősnek, amit találtak, ezért kreáltak néhány elég szaftosnak ítéltet, ami már - legalábbis szerintük - olyan negatív színben tünteti fel a lejáratandót, amitől az elvakult hívő azonnal hátra hőköl. Tovább is van, mondjam még?  Az keretlegények odáig is elmerészkedtek, hogy a célszemély családjának múltját is - természetesen orbáni olvasatban - a „nagyérdemű” elé tárták.

hajnal4.jpg

Először a nemzeti irigységre apellálva már az „írás” címében is a "dúsgazdag" jelzővel igyekszik bemutatni az újdonsült politikust és persze az egész famíliáját. Hogy van az, hogy utálni kell Hajnalt, mert „dúsgazdag”, de imádni érdemes Orbánt, Rogánt, Szíjjártót, Lázárt, Vajnát, Mészárost, és a többi famulust, azokat, akik belőlünk lettek azzá? Csak én érzek itt disszonanciát?

A fizikus papáról „kiderítették”, hogy Németországban tanított – Mária, ne hagyj el! – meg, hogy az MTA-nál dolgozik, –  ne ba..!,ez egy tanult ember,félelmetes! – és, hogy „több helyen beszélt a teremtéstörténetről fizikusszemmel” – fizikusként fizikusszemmel? – micsoda impertinencia! – majd a végén a leggaládabb tette következik: a facebookon 444-es cikket osztott meg. Íme korunk új Josziv Visszarionovics Dzsugasvilije, népszerűbb nevén Sztálinja.

hajnal1.jpg

Gondolom, mindezen súlyos bűnökhöz képest az, hogy a miniszterelnök édesapja – a kiszivárgott értesülések alapján – jó alattvalóként volt MSZMP tag, és miután tehette, a köztől elsíbolt pénzen vált - emlékezzünk csak a 1993 májusában nyilvánosságra került  MDF-FIDESZ székházbotrányra -- kőbányatulajjá, aminek köszönhetően mára milliárdos vállalkozóvá „cseperedett”, és akinek a főbűne, hogy mindezt megelőzően addig vert és alázott meg egy gyereket, – nevezetesen a fiát, aki erről a Fekete Doboz interjújában beszámolt – míg az lett belőle, aki..

Visszatérve a hátán célkereszttel járkáló Hajnal-család tagjaihoz: a szennyirat természetesen foglalkozik az édesanya személyével is, aki szintén tanult ember, pszichológus, és mit ad Isten? – ő is élt és dolgozott Németországban – hiszen oda kötötte őket a férj munkája.

De menjünk tovább a gyalázkodás legújabb-kori magyar útján, azt is „vádpontként” említi a kézi-vezérelt orgánum, hogy hősünk a XIII. kerületben lakik, - ugye, jól tudjuk, kik tengetik ott az életüket!– ahol drága ám a négyzetméter! (A Cinege utcában és a Pasa parkban biztos sokkal jutányosabban lehet vásárolni, sőt az utóbbi olyan modern, hogy a falak a világegyetem példáját követve tágulni is képesek!) Kiderült, hogy Hajnal Miklós gyerekkora óta ott koptatja az aszfaltot, oda született a szerencsétlen, nem más kerületbe, más városba, vagy éppen másik faluba, így neki „nem kellett rácsodálkoznia a 4-6-os villamosra”, - nem úgy, mint a Pestre került koleszos szobatársaknak anno - mert megszokta a látványt. 

hajnal5.jpg

Azt is napvilágra hozta a lap Hajnalról, hogy  nem egyszerűen csak tanult fiatal, nem, Ő járt külföldi egyetemre is, így beszél nyelveket, gyakornokoskodott más országokban, különféle munkahelyeken, vagyis széles látókörű, gondolkodni képes fiúról van szó. Hát ez nem éppen az Orbán-rezsim kedvenc kreátuma. Itt jegyezném meg, hogy azt miért nem rójuk fel a ma Istenként tisztelt vezérkarának,hogy java részük a mára megutált és kiátkozott Soros pénzén tanultak, és hol? - hát persze, hogy külföldön. Akkor most mi is a baj? Az, hogy neki sikerült a saját- és családja erejéből az, amihez nekik  nagyvonalú segítségre volt szükségük? 

hajnal3.jpg

A folyamat és az üzenet egyértelmű: családjával együtt mindenkinek vesznie kell, aki nem Orbán-hívő. Ahhoz gyávák, és már elpuhultak a rendszer urai, hogy vitákban bizonyítsák „rátermettebbségüket” az ország vezetésére, tehát igyekeznek megsemmisíteni - és itt most egy régi-új, 70-es 80-as évekbeli fogalom következik - a "másként gondolkodókat". 

Már átéltünk - nem is egyszer - hasonló éveket, ugye emlékeznek még?

Mátrai Anna

“Hülyeségeket lehet mondani, de a valóság más”

szeles3.jpg

Egyre jobb befektetésnek tűnik a sármelléki reptér, miután Széles Gábor sok más környékbeli lehetősége mellett bevásárolta magát a légikikötőbe is. Most már csak attól kell tartanunk, nehogy az élet - mi más - így aktualizálja a jól ismert népdal szövegét: "Széles(é) a Balaton vize, keskeny a híd(ja) rajta".

Elmondása szerint az egész úgy kezdődött, hogy ment, mendegélt az országban, és egyszer csak elérkezett a kies  Zalacsányra, ahol a kocsmában – mint minden információ tárházában – érdeklődött: van-e erre eladó kúria. És volt! Sebtiben meg is vette, és hipp-hopp ****-os szállodává varázsolta csakúgy, mint a közeli Batthyány Kastélyszállót is. Mint tudjuk, „evés közben jön meg az étvágy” – ha már volt két szállodája, arra gondolt, hogy ne csak lébecoljanak ott a pihenni vágyók, vett hozzá egy lerobbant golfpályát is, aminek akkora sikere lett, hogy a múlt évben már 5000-en ütögették a labdát a szintén újjávarázsolt hektárokon. A nemvárt érdeklődés nyomán a patinás klubház mellé felhúz még 55 luxusminőségű apartmant, penthouse lakást is, hiszen aki sportol, annak pihegnie is kell valahol.

szeles5.jpg

Itt jön be a képbe a sármelléki – egykori orosz - reptér, ami – mit ad Isten – a közelben van, és ha már a több-milliárd „befektetődött”, valamiből élni is kell, amire biztos forrásnak ígérkezik az 5 milliárdos, majd ezt kicsit megtoldva, 6,6 milliárd forintos állami támogatás, amit a mi – vagy a többi Uniós kisemberek – pénzünkből kap a repülőtér és a környék, amit eddig emberbarátságból Széles vállalt magára:

"És ne feledjük, én a reptérbe csak invesztáltam eddig"

szeles1.jpeg

Amíg az állami igérvény teljes valójában beteljesül, addig sem jár rosszul a kormányközeli nagyvállalkozó, hiszen az évi bő 100 milliós állami támogatással működő reptér-üzemeltető 36 milliós bérleti díjat is fizet neki. Erről így vélekedik:

"Ilyen hozamért azért nem fektetnék be ekkora összeget, tíz év alatt sem jönne vissza a pénzem"

Kérem a hozzám hasonló "ehhez kisembert" ne háborodjon fel, mindenkinek megvan a maga gondja. Kinek a napi vacsi, kinek más, emlékezünk csak: hányszor, de hányszor izzadt át szegény jó Jockey Ewing hátán a zakó rongyos néhány milla miatt. Hősünknek most az okoz kisebb fejfájást, hogy a tőkéje le van kötve a már említett Zalacsány és környéki projektjeiben, de úgy tűnik,  a világmindenség és az UFO-k segítenek, és eljött végre az ő ideje, ha a gravitáció kikapcsolása még nem is megy tökéletesen, legalább ezt a gondját megoldják a csillaglények, mert: 

"a kormányzati beruházási tervek szinkronba kerülhetnek a különböző magántőkére épülő fejlesztési tervekkel."

Tehát nyugodjon meg mindenki, lesz itt pénz!

szeles4.jpg

Amikor a Népszava újságírója arról kérdezte az igen-nagy vállalkozót, hogy szerinte van-e - és ha igen, milyen – szerepe annak az el nem nem hanyagolható ténynek a sok-ezer milliós kormányzati támogatáshoz, hogy éppen Ő jelent meg a térségben  így reagált:

“Hülyeségeket lehet mondani, de a valóság más”

és, hogy

“központi kormányzattól senkivel” nem tárgyalt ezügyben.

Ja, persze!  Biztosan ez történhetett!

Most már csak attól kell tartanunk, nehogy az élet - mi más - így aktualizálja a jól ismert népdal szövegét: "Széles(é) a Balaton vize, keskeny a híd(ja) rajta".

Mátrai Anna

“Ebben a pillanatban is ostrom alatt állunk”

ostrom1.jpg

A mindenki ellen harcoló - bátran feláldozva Magyarország jó hírét a világban - Orbán messze nem akkora hős, ha két idős nénike az utcájában sétálgat. Demokráciákban páratlan, hogy békeidőben – mert lássuk be, szerencsére az van nálunk, nem úgy a miniszterelnök fejében – folyamatosan készenléti rendőrök hada kell, hogy kísérje a miniszterelnököt, és hermetikusan lezárva tartsa az utcát, ahol álomra hajtja a fejét.

Történt a minap, hogy két 70-75 év körüli néni – kijátszva a titkosrendőrök éberségét – elsétált a Cinege utcai rezidencia felé azzal az alávaló szándékkal, – előre megfontoltan – hogy saját készítésű tacepaojukat kiragasszák a még fel nem szentelt ajtajára. Érthető, hogy az ilyen migránsokkal terhelt, fokozott éberséget igénylő időkben, mint amilyennel Orbán riogat, nem lehet viccelni a terrorista-gyanús nénikkel!

Hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem: a két elvetemült nőnemű fogta a papírlapot, egyikük kikapta a táskájából a celluxát, és ragasztottak. Nem akárhová, hanem az Orbán-klán deszkakapujára. Ám ekkor a fák törzsének rejtekéből előugrott két civilruhás, ámde rendőr, és vegzálni kezdték a minden bizonnyal terroristáknak kinéző néniket, elvették igazolványaikat, majd hívásukra megjött az erősítés is, 3 autóval megérkeztek az egyenruhás bajtársak.

De nézzük, mit is írtak figyelemfelkeltő papírjaikra a nyugdíjasok, akiknek volt annyi vér a pucájukban, - bocs hölgyek - hogy elbuszozzanak a kies Cinegébe – na jó, tehetik, hiszen pártunk és kormányunk jóvoltából, egyenlőre még, bár ki tudja mi lesz a megtorlás,  ingyen utazhatnak össze-vissza kies fővárosunkban – véleményt nyilvánítani:

ostrom3.jpg

„Itt lakik egy gyáva miniszterelnök, aki eladta a magyar népet a pénzhatalomnak.”

A helyszíni kihallgatás-gyanús kérdezősködésre az egyik néni kifakadt:

„Most töltöm a hetvenötöt, mit képzel, ki vagyok én, egy terrorista? Vagy micsoda? Hát ez egy gyalázat.”

majd társa a „bűnben” hozzátette:

„Én szégyellem magam, hogy ebben az országban élek.”

Tény: Orbán Viktor házának környékét a TEK védi. A főigazgató legutóbb a személy- és létesítménybiztonsági intézkedést március végéig hosszabbította meg, mivel a területen védett személyek tartózkodásával, közlekedésével kell számolni. Az intézkedés alapján a környéket bármikor lezárhatják, a forgalmat korlátozhatják, megtilthatják azt is, hogy az érintett területre valaki belépjen, vagy onnan távozzon.

ostrom2.jpg

„Én érzem a puskapor szagát, érzem, hogy mi van a levegőben, és higgyétek el, nagy dolgok vannak készülőben. A tavaszi szelek nagy változásokat fognak hozni, érdemes mindenkinek mozgósítani az álmait"

A fenti idézet a 2005-ös Orbán száját hagyta el. Akkor is egy választásra készült. A 2017-es Orbán fokozva a vészjóslást ilyeneket vizionál – csak remélni merem, akarom, hogy nem az egész nemzetnek, csupán az ő sleppjének –

“mégsem dőlhetünk hátra”

és, hogy:

“két nagyobb roham között időt nyertünk”

továbbá:

“a vihar nem ült el, csak átmenetileg lecsendesedett”.

És, hogy mivel magyarázza, hogy – úgy véli - mindent megtehet Magyarországon?

“ez a valóság, és ezt nem írhatja felül semmiféle emberi jogi szépelgő handabanda”

Pedig felülírni jó, plajbászra fel, és akkor - hogy orbáni stílusba fejezzem be - 2018-ban győznek az X -Menek, akik esetünkben nem mutánsok, hanem demokraták lesznek.

Mátrai Anna

Országimázs: gyilkos indulatok

not_2.jpg

Újabb országimázs-kampányba kezdett a kormány, vagy a helyi „hallja-kenddel” szaladt el a ló? Nem tudni a pontos választ, sajnos mindkét lehetőség egyenlő eséllyel lehet a befutó. Elszabadult hajóágyúként dúl a magyar határvédelem: üt, ver, kutyákkal támad a déli határvidékén – a szerb határnál – a menekültekre.

Az embertelen, szadista "vendéglátásról" a svéd Aftonbladet hosszú cikkben számol be a határt megjárt menekültekkel készített beszélgetések alapján, melyeket alátámasztanak a helyszínen szolgálatot teljesítő Orvosok Határok Nélkül segítő szervezet munkatársai is.

„Magában az erőszakban nincs semmi új. Ősszel minden héten két-három megvert bevándorló került a klinikára.”

– nyilatkozta a lapnak Andrea Contenta, a szervezet segítő koordinátora, majd hozzátette:

„Nem tudjuk megerősíteni, hogy mi történt pontosan. De azt látjuk, hogy a sérülések ökölcsapásoktól, gumibotoktól és kutyaharapásokból származnak.”

not_1.jpg

Megtudhatjuk a hátborzongató riportból, hogy eddig is sorozatosan kaptak híreket a határon szolgálók – tisztelet a kivételnek, hisz biztosan ott sem teljesít mindenki 100%-osan – brutalitásáról, amit a magyar „illetékes elvtárs” természetesen tagadott és kikért magának.Hivatalos tagadás ide, felháborodott cáfolgatás oda, az utóbbi hetekben történhetett valami, aminek hatására az eddigieknél sokkal súlyosabb, és tömegesen elkövetett bántalmazás-cunami indult el. Egy nap alatt húsz bevándorlót kellett ellátni, akik mind hasonló sérülések nyomait viselték magukon.

Az ellátottak egybehangzóan állították, hogy a sebesüléseket a magyar egyenruhások és kutyáik okozták.

Meddig hiszik még el azok a „kisemberek”, akik tevékeny részt vállalnak az efféle brutalitásból, hogy elég lesz majd annyit mondani, hogy

„parancsra tettem”?

A menekültek beszámolói szerint néha  „csak a pénzüket (?), ruháikat vették el, telefonjukat törték össze - természetesen „véletlenül” - de megesett az is, hogy alsóneműre vetkőztették némelyiküket és a téli hidegben vízzel locsolták. Minderre nincs független tanú, aki megerősíthetné, csak a sebesülésekből lehet következtetni, hogy a sértettek nem a levegőbe beszéltek.

not_3.jpg

A koordinátor szerint:

 „Az a cél, hogy a fizikai bántalmazásokon keresztül pszichológiailag is kikészítsék a menekülteket”

Nem ez az első eset, és nem az első szervezet, - Catholic Relief Services (CRS, Katolikus Segélyszolgálat), Jezsuita Menekültsegítő Szolgálat (JRS), Human Rights Watch, Helsinki Bizottság, Orvosok Határok Nélkül - amely ilyen vádak vet fel a magyarországi bánásmóddal kapcsolatban, de a kormány, ahová a nemzetközi szervezetek minden esetben panasszal fordultak, ahelyett, hogy kivizsgálta volna az eseteket, a tendenciát, inkább a jól bevált „ sorosozós, politikai támadásos, liberális lejáratós” maszlaggal igyekeztek takaródzni.

falvedo1-crop.jpg

Vállalva  a naivitás bélyegét, meg  kell említenem a regnáló kormányon túl az egyes ember a felelősségét  is. Hogy néz reggel a tükörbe, hogy köszön el a gyerekétől, feleségétől az, aki hajlandó naponta védtelen embereket ütni, verni?

„Szervusztok, megyek dolgozni, megverek, akit érek, te gyerek, tanulj jól az iskolában, és asszony, estére, amikor megfáradva hazajövök, legyen meleg vacsora!”

XXI. század, Európa….Ja, mi pedig  - ahogy a fidesz-médiából ömlő reklámokból megtudhatjuk - nem csak jobban teljesítünk, de  erősödünk is, talán, hogy minél jobban menjen a "migrácsverés".

Mátrai Anna

Az Orbán-barna árnyalatai

barna1.JPG

Már mindent, és annak az ellenkezőjét – ami jelen esetben nem a semmi – is kivesézték Orbán pillanatig sem rejtjelezetten fajgyűlölő megnyilvánulása kapcsán. Egy kitételről azonban eddig csak kevesen értekeztek: „Ezelőtt néhány évvel kivégzés járt az ilyen mondatokért, de ma már lehet ilyeneket mondani, mert az élet igazolta, hogy a túl nagy keveredés bajjal jár.” Ebből a mondatból egyértelműen kiderül, hogy messze nem „elszólás” a miniszterelnök fajelmélete, nem, zsigereiben eddig is így érzett, csak „nagybátran” nem hangoztatta.

Orbán most látta elérkezettnek az időt és a közállapotot, amikor odáig süllyedtünk, hogy vagy fel sem fogjuk, vagy a temérdek uszítás hatására a többség egyetértően bólogat a XX. század borzalmai után az ilyen, és ehhez hasonló eszmék újra ébresztéséhez.

„Az eddigi rendelkezések mellett, amelyek elsősorban a jövő nemzedékek szoros értelemben vett egészséges származásának biztosítását kívánják szolgálni, nem kisebb jelentőségű feladat annak a célnak elérésére törekedni, hogy a magyar nemzet faji tisztasága megóvassék erősen eltérő fajokkal való vérkeveredésektől, amelyeknek természeti következményei csak további keveredéstől mentes több nemzedéken keresztül oszlanak el.”

(Részlet az 1941. évi XV. törvénycikk miniszteri indoklásából)

Nincs új a nap alatt! Itt van kérem az új utálni való: a „nemmagyar”! Eklatáns példáját láttam a Hír Tv egyik adásban a minap, hogy milyen indulatokat, eszméket szabadít fel, ha „hivatalos helyről” jön a muníció. A téma természetesen ott is a már fent jelzett orbáni el-beszólás volt. Az orbáni hablatyra a saját meghatározásában „polihisztor”-nak aposztrofált, majd a többi résztvevő hatására „ezermesterré” – érdekes választás a Mekk Elekként elhíresült mesefigurára utalni, mivel ő közismerten kedves lúzer, amiből az első jelző biztosan nem állja meg a helyét - lefokozott Kőházy „Fankadeli” Ferencre aki így talált nyilatkozni, lemenve kutyába - bocs, ebek!

„Gondolom, hogy épszívű, épelméjű emberek ezzel nem nagyon vitáznak. …Magyarországon a minőségi kutyatartás soha nem látott mértéket ölt mondjuk a napjainkban, és ott a fajtisztaság ugye nagyon komoly mérőszám. „

A manóba! Kis hazánk ezermestere egyszerűen lekorcsozott mindenkit, aki nem tiszta fajú magyar? Ahhoz, hogy ilyen származásúnak vallhassa magát valaki, meddig kell visszamenőleg papírokkal igazolni, hogy minden felmenője Árpád-leszármazott?

barna2.jpg

A meglepően gusztustalan és stupid fejtegetés tovább is van, mondom még:

„Ilyen szavakat, hogy „faj”, már ki sem lehet mondani, pedig hát van egy emberi faj, és azon belül vannak különböző rasszok…..micsoda öngyilkos őrület ……, hogy ha mindenkit összekeverünk mindenkivel, akkor abból csak egy szürke lesz……Ha ez így megy tovább…..száz éven belül…nem lenne szőke, kék szemű kisfiú. És ez amúgy miért jó?”

A megfelelő papírokkal rendelkező honfitárs jellemzője tényleg a kék szem, és a szőke haj? Ez nem egy másik rassz fajgyűlölő szövege volt,  Németországból? Itt jegyezném meg, hogy a honalapítói intelem, amit István fiához, Imre herceghez intézett „A vendégek befogadásáról és gyámolításáról” szóló fejezetében így szól:

„Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti…… Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”

Ez köszönő viszonyban sincs Magyarország saját maga által felkent mindentudójának szélfútta, zavaros, legújabb kori fajelméleteket tákoló gondolataival, értelmezésével:

„Természetesen mindenkit szívesen fogadunk, de az ország alapvető etnikai karakterének a megváltoztatását nem szabad kockáztatni, mert az szerintem az országot nem fölértékeli, hanem leértékeli, és káoszba taszítaná.”

Etnikai homogenitás nem létezik, nem csak Magyarországon, hanem sehol a világon, egy kis családfakutatással mindenki utánajárhat.

Azt, hogy milyen is pontosan a megálmodott „kivételes magyar faj”, Orbán sem tudta pontosan felvázolni, tehát kétségek között hagyta hívői sokaságát:

„Úgyhogy természetesen mi, magyarok etnikailag heterogének vagyunk abban az értelemben, hogy európai nemzet vagyunk. Ha csak a neveket itt felolvasnánk, lenne itt minden: a bunyeváctól a svábig, de ettől függetlenül ez mégiscsak etnikailag egy bizonyos sávon belül maradó sokszínűség. Tehát egyfajta etnikai homogenitás, egy civilizáción belül vagyunk. Szerintem ennek a megőrzése kulcskérdés.”

A ráncfelvarrást, - amit nevezzünk egyszerűen forráshamisításnak - miszerint Orbán csupán a kulturális homogenitásról beszélt, azért eszközölte az „écagyár” az eset után két nappal, mert bel- és külföldön egyaránt nem várt visszhangja lett a nácizmusra hajazó kijelentésnek. Tehát a nemes igyekezet, amivel a főnök presztízsét akarták megóvni, későn is jött, és nem is változtatott sokat a leányzó fekvésén, hiszen a Horthy-korszakban a „kulturális homogenitást”, a „magyar kultúrfölény” hitében való ringatózásként használták, ami persze egyet jelentett akkor is, és most is minden más nép kultúrájának lenézésével.

barna4.jpg

A beszéd egy pontján a szerző – legyen az bárki - elárulja, hogy szinte semmi tárgyi tudás és értelem sincs a pulpituson ágáló előadó mögött, hiszen mit is vall be, óvatlanul?

„Magyarországon bármire azt mondani, hogy jó, rendkívül kockázatos. Margaret Thatcher mondta azt, hogy a kommunizmusban az a legrosszabb, ami utána következik, és ezt sokáig nem értettem, különösen a nyolcvanas években nem értettem. Nemcsak azért, mert nem tudtam elképzelni, hogy milyen az, ami utána következik, hanem nem is tudtam, hogy ez mit jelent, de most azért már látom. Például jelent cinizmust, ez egy örökség.”

barna3.jpg

Még egy szubjektív megjegyzés: láttam a bejátszást a fent tárgyalt mondókáról, és Orbán akármilyen indíttatásból tette is, a mimikája, test-beszéde csúfondáros örömet sugallt, vidám és büszke volt az istenadta, hisz provokálhatott határon innen és túl egyaránt. És jelenleg ő Magyarország első számú politikusa. Hiába csoffadt, hiába kukacos, kicsi és beteges, de a miénk?

Végezetül egy idézet, ezúttal azonban nem ebből a gyomorforgatóan veszélyes  blablából, hanem Pearl Buck 1938-ban, a kínai paraszti élet valósághű ábrázolásáért Nobel-díjat nyert  amerikai írónő magyarul „A kínai rabszolgalány” címen megjelent regényéből:

"Ha egy országban külföldiek jönnek, a legjobb, amit tehetünk, hogy megakadályozzuk, hogy külföldiek maradjanak. Más szóval összeházasítjuk a fiataljainkat velük, akik gyerekeket szülnek. A háború költséges, a szeretet olcsó."

Igen az öreg kínai mondatatában több az értelem, mint Magyarország jelenlegi miniszterelnökének teljes életművében. Csak, hogy el ne feledjük:

„ A háború költséges, a szeretet olcsó”

Mátrai Anna

Lukács vs. Tarlós

peticio1_1.jpg

A „Tiltakozunk a Lukács szobor eltávolítása ellen” facebook-csoport azután alakult, hogy a fővárosi közgyűlés megszavazta a filozófus Szent István parki szobrának eltávolítását. Most egy sebességgel feljebb kapcsoltak.

A csoport - amelynek tagjai többek között Heller Ágnes filozófus, Demszky Gábor, Budapest volt főpolgármestere, Weiss János filozófus, Erős Ferenc szociálpszichológus, Dalos György író és, ahogy régen mondták: „még sokan mások - először petíciót tett közzé az interneten a szobor védelmében, amit eddig közel 400-an írtak alá. A múlt hétvégén demonstrációt szerveztek – erről a Városi Kurír elsők között számolt be - a Szent István parkba. A hideg, de napfényes délutánon Heller Ágnes és Demszky Gábor mellett Kardos András, az éppen felszámolás alatt álló Lukács archívum munkatársa is felszólalt. A következő három hétben ugyan ott a „Slejm, a torkon ragadt politika”- csoport szervez összejövetelt „Ismerjük meg Lukács Györgyöt” címmel, majd ismét az eltávolítást ellenzők csapata következik.

Egyelőre azonban maradjunk még a múlt hétvégi délutánnál, itt került ugyanis szóba az is, hogy az elbontás határidejének közeledtével Tóth József - a kerület polgármestere - kérte Tarlós Istvánt, adja át Varga Imre művét a kerületnek, hogy méltó közterületen ismét felállíthassák. Tarlós azóta a rá jellemző „hózentróger-húzogató” stílusban nyilatkozott a kérésről, hozzá téve, hogy majd a közgyűlés dönt. Senkinek ne legyenek illúziói, a testület a kormánypárti és magát az eltávolítás gondolatát felvető Jobbikos tagok többségével  combos elutasítást jelent.

peticio2.jpg

A „Tiltakozunk a Lukács szobor eltávolítása ellen csoport” - bízva a nyilvánosság erejében - mos az alábbi nyílt levelet küldte Tarlós Istvánnak, és valamennyi fővárosi önkormányzati képviselőnek, valamint a sajtónak.

                                                             Nyílt levél!

Tarlós István főpolgármester,

valamint valamennyi

fővárosi önkormányzati képviselő részére

 

Főpolgármester Úr!

Képviselő Urak és Hölgyek!

Mi, akik a főváros egyik fontos szobráért aggódunk, - csak zárójelben jegyezzük meg, hogy nem mellesleg féltjük a szobor által megszemélyesített Lukács György tudományos megítélését is, ám ezt a vitát most nem akarjuk nyitni - ezért levelünk hangsúlyozottan az általunk féltett műalkotásért, Varga Imre Lukács György szobrának megvédéséért emel szót.

Azzal sem foglalkozunk most, hogy ennek a városnak az elöljárói miért tették a szoborral, amit tettek, minket egyelőre egyetlen cél vezérel, hogy az alkotás - ha új helyen is, de - közterületen állíttassék fel, és ehhez igen jó alap, hogy a XIII. kerület, amennyiben megkaphatja, azt ismét felállítja. Azzal a sajtóban olvasott megfogalmazással, hogy a főváros nem akarja eladni a művet saját kerületének, nem tudunk mit kezdeni, hiszen ezt a szobrot 1985-ben egyszer már kifizették mindannyiunk közpénzéből, miért kellene újra fizetni érte - de ez is csak részletkérdés.

Mi, ennek a levélnek, vagy ha úgy jobban tetszik, a petíciónak az aláírói azt kérjük, ne tüntessenek el teljesen a fővárosból egy fontos műalkotást.

Azt kérjük tehát Önöktől, - mint a főváros képviselőitől - hogy adják át a szobrot annak a kerületnek, amely méltón kíván adózni a mű, annak modellje, és alkotója előtt.

Bízva abban, hogy rájönnek, hogy sem Lukácsot, sem a szobrot nem képesek a gondolkodó emberek közös emlékezetéből kitörölni, várjuk válaszukat.

https://www.peticiok.com/tiltakozunk_lukacs_gyorgy_szobranak_eltavolitasa_ellen

396 aláírója

Budapest, 2017. február 28.

süti beállítások módosítása